Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-15 / 111. szám

197». MAJTTS 15., KEDD 7 A Jobb eredmény dönt A jelentkezőlapokat továbbították A budapesti általános isko­lákban befejeződött az idén végző tanulók szakmunkás­képzésre jelentkezésének első szakasza. Az eddig kitöltött lapokat a tanintézetek továb­bították a képzésre kijelölt szakmu nkástanu ló-iskoláknak. A szakmunkásképző intézmé­nyekbe való felvétel a most végző általános is­kolások részére — az ere­deti májas 31-1 határidő helyett — augusztus 15-én fejeződik be. A középiskolát végzettek fel­vétele június 20-tól augusztus 15-ig tart. A jelentkezésnek ez a lépcsőzetes beosztása azt a célt szolgálja, hogy az egye­temre, főiskolára fel nem vett diákok még jelentkezhessenek szakmunkásképzésre. A tanulóknak egyébként egyetlen szakmában sem kell felvételi vizsgáit tenniük. Azokban a foglalkozási ágak­ban, ahol a szakma követel­ményei megkívánják — pél­dául művészeti szakmák — felvételi, valamint pályaalkal­masságot megállapító vizsgá­latokra, beszélgetésekre kerül­het sor. A szakmunkásképző- tekolai felvételeknél ugyan a tanulmányi eredményt illetően nincsenek különösebb követél­mények, azonban az úgynevezett elméletigé­nyesebb szakmákban — elektrotechnika, elektro­mos és vegyipar stb. — elsősorban a felkészültebb fiatalok számíthatnak fel­vételre. Túljelentkezés esetén — a jobb tanulmányi eredményt felmutató tanulók mellett — a felvételnél előnyben részesül­nek a helybeliek, illetve az adott vállalatnál dolgozók gyermekei. ORBOTTYAN Táskák kiállítása A Divatáru Nagykereskedel­mi Vállalat hétfőn nyitotta meg Budapesten, Alpári Gyula utcai mintatermében az orszá­gos bőrdíszmű-kiállítást, ame­lyen az év nyári—őszi kollek­cióját mutatja be. A kiállítás középpontjában állnak a női táskák, 122 fajta közül választhat a kiskereske­delem és a közönség. A leg­jobb belföldi termékeken kí­vül angol, belga és francia import egészíti ki a készletet, amely az idén darabban is meghaladja az egymilliót. A gazdag választékú kiállí­tás május 31-ig tekinthető meg. Két egyesült község és a harmadik MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT AZ ÜJ KÖZÖS TANÁCS Magyar alpinisták A tanácsválaszitások után is­mét több közös községi ta­nács alakult Pest megyében is. Amikor az első közös tanácsok létesültek néhány éve, akkor sem értett egyet az érintett községek valamennyi lakója azzal, hogy ezentúl egy tanács intézi községeik ügyét. így van ez a mosit alakultakkal is. Idő kell hozzá, míg mindnyá­jan megszokják; egyáltalán nem jelent hátrányt számukra a .közös tanács. Előbb összeépüllek Mindenesetre már most, a kezdet kezdetén sem árt — éppen az indokoltan felmerül­hető panaszok korai megszün­tetése érdekében — a vizsgáló­dás, milyen a közhangulat az új közös tanácsok területén. Ezért jártunk hát Orbottyán közös községi tanácsú község­ben, amelyhez államigazgatás szempontjából néhány hete Csomód is tartozik, örbottyán már csak azért is érdemes a vizsgálódásra, mert 1970 jú­niusában kéit önálló község­ből egyesült és ezt a frigyet annak idején mindkét község­ben sokan fogadták fenntar­tással. Az egyesülésikor mintegy 2700 lakosú Orszentmiklóson nem kevesen tartottak attól, hogy a 800 lakost számláló Vácbottyán fejlesztése, a vác- bottyániak pedig, hogy a na­gyobb, ezért erősebb község miatt hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Az eltelt néhány rö­vid esztendő megcáfolta aggo­dalmaikat, most már vala­mennyien belátják. Az egye­sült két község lakossága ma meghaladja a négyezret. A természetes szaporulat évente 100—150 fő és ugyanannyi be­vándorló jön, többnyire Sza­bolcsból, Hajdú-Biharból. A két község között, törvé­nyes „házasságukat” megelő­zően is szoros kapcsolat ala­kult ki. Házsoraik előbb köze­ledtek egymáshoz, aztán össze­értek, egybefonódtak. Az egye­sülés után főutcájuk, az őr- szemtmiklósi Rákóczi, illetve a vácbottyámi Béke út (ma már Rákóczi út az egésznek a ne­ve) ostomyeles, higanygőzlám­pás közvilágítást kapott. Aztán az ÁFÉSZ, a község tanácsá­nak közbenjárására, a vác- bottyáni részben húsboltot nyitott és ezzel az ottani lako­sok régi kívánságát teljesítet­te. A szemtmiklósi részben pe­dig ÁBC-kisáxuház nyűt. Hová való az örbottyáni? Az egykori két község talál­kozási pontján azzal, hogy ott épül az új, nyolc tantermes is­kola, megkezdődött az új köz­ségi központ kialakítása. Az iskola a jövő tanév kezdetén meg is nyílik. Az viszont, hogy mikor lesz a két körzeti orvossal és fogorvossal is ren­delkező községben gyógy­szertár, még nem lehet tudni. Csak annyi bizonyos, egyha­mar az is megépül, mert a ta­nács lehetőségeihez mértan anyagilag is hozzá akar járul­ni. Épül a múlt év végén egye­sült két sportegyesület részére új, korszerű sporttelep is. Az egyesülés előtt mindkét község lakói azon is tépelőd- tek, mi lesz az új falu neve. Senki sem helyeselte volna, ha két ősi falunév az egyesítés után. teljesen elvész. Szeren­csés megoldással az egyik ne­vének elejét, a másik végét összeolvaszitva, elnevezitek hát Örbottyánnak. Kétségtelen, hogy a két község összeötvöződött, egy­séges lett mindenben. Ha nem így lenne, nem is lett volna szabad megalakítani most a 800 lakost számláló Csornád­ra is kiterjedő közös tanácsot. Mit szóltak azonban a közös tanácshoz a csamádiak? Senki sem ellenezte és ebben bizo­nyára közrejátszott, tudták, hogy a megalakítandó tanács­ban többséget képviselő őr- bottyániak eddigi elnöküket, Zimermann Györgyöt, aki 1969 óta tölti be ezt a tisztet, akarják ezután is a község élén látni. Márpedig Zimer­mann negyedszázada csó­rnád! lakos, tanácselnök is volt ott nyolc esztendőn ke­resztül és az időben vetették meg a községi törpe vízmű alapjait. A választást meg­előző hónapokban pedig meg­bízott elnöke is volt a köz­ségnek. Reklamáció, válasz nélkül Az április 26-án megalakult 54 tagú új tanácsban a 11 cso- mádi tanácstag közül több is szóvátette községe égető problémáit. A vízmű mélyfú­rású kútjának vize sok vasat tartalmaz — mi lesz a vasta- lanító berendezéssel? Nem olcsó, .. hatszázezer forintba kerül, de még ez idén mű­ködni kezd. S a régen sürge­tett húsbolt? Erről a tanács­vezetők már tárgyalnak a Főt és Vidéke ÁFÉSZ-szel. Hi­ganygőzlámpás közvilágítást kap a Kossuth Lajos, meg a József Attila utca. A község- fejlesztési alap évi alig 40 ezer forintos bevételéből alig­ha telne rá. Nyomasztó gond Csornádon a bekötő út rossz állapota. A MÁVAUT közölte, ha sürgő­sen meg nem javítják, kény­telen lesz megszüntetni jára­tait. Zimermann György, még mint megbízott csórnádi ta­nácselnök, április 6-án levél­ben kérte az út rendbehoza­talát a közúti igazgatóságtól. Választ azonban még május közepén sem kapott. A közös tanács csak néhány hetes, de a c6omádiak elége­dettek. Meghatározott napo­kon a tanács egy-egy szak­dolgozója, hetenként egyszer­egyszer pedig az elnök, meg a vb-titkár Csornádon tart hivatalt. Tehát jóformán minden ügyüket otthon intéz­hetik el. PIK-HETEK ENGEDMÉNYES VÁSÁR lltikßus 14-tÓl UtimifJ ZSEB- ÉS TÁSKARÁDIÓK Orbita - Riviera — Sport II. és még több típus 20% OS ENGEDMÉNNYEL. Megvásárolhatók a PIK szaküzleteiben. A „Lámpát minden kerékpárra” akcióban ELSŐ ÉS HÁTSÓ LÁMPÁT AJÁNDÉKBA ADUNK MINDEN MEGVÁSÁROLT KERÉKPÁRHOZ MÁJUS 14-TÖL 26-IG. Most érdemes, most vásároljon ön is! PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Az őrbottyániak sem kifo­gásolják a közös tanácsot. Kü­lönösen, mert látják, hogy a kis község érdekében nem szo­rul háttérbe a nagyobb. Mind­járt az első tanácsülésen tu­domásul vették, hogy a közös tanács szorgalmazására ta­lán már idén, de jövő év ele­jén biztosan megnyílik a tü- zelőolajkút községükben. Az örbottyáni közös tanács működését tehát jól kezdi és biztosan így is folytatja. De ez csak kiragadott példa. Az új közös tanácsok, a régeb­biekhez hasonlóan, igyeke­zettel, egyformán dolgoznak az államigazgatásilag hozzá­juk tartozó községek lakossá­ga érdekében. örvendetes, hogy ezt röviddel a válasz­tások után megállapíthatjuk. Szokoly Endre A Pilisszentlván melletti ördögtoronynál vasárnap tartot­ták tavaszi találkozójukat a Magyar Természetbarát Szövetség hegymászó csoportjai. A résztvevők az Ördögtorony szikláin bemutató mászógyakorlatokat végeztek. Ami nincs a borítékban A munkásellátás gondjai — A mai viszonyok között a dolgozók mind igényeseb­bek — mondja Papp János, a Pest megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat munkásellátásá­nak vezetője —, egyre inkább azt is vizsgálják, hogy mit tud nyújtani a munkaadó „bo­rítékon kívül”, különböző szo­ciális juttatások formájában. Érthető tehát, hogy az a vál­lalat kerül előnyösebb hely­zetbe a munkaerőért folyó versengésben, amelyik ezen a téren is a legtöbbet adja dol­gozóinak. Mi — ahogy az évi átlag 40 százalékos fluktuá­ciónk is mutatja — nagy hát­ránnyal küzdünk. Hol lakjanak? — Itt van rögtön a munká­sok elszállásolása. Vállala­tunk — feladataiból adódóan — eleve decentralizált mun­kahelyekkel rendelkezik. Még ha lenne is pénzünk központi, igényes munkásszállás építé­sére, nehéz lenne eldönteni, hová kerüljön. Hiszen megye- szerte mindig máshol dolgo­zunk, tehát bárhol építenénk fel, nem tudnánk elkerülni a munkások utaztatását — Jellemző az is, hogy Bu­dapesten az állami vállalatok szállásai nem fogadják be em­bereinket ®s nem is mindig csak hely hiányában. Pedig ez a „társbérlet” számunkra sok­szor a legkézenfekvőbb meg­oldást jelentené. Saját mun­kásszállásunk jelenleg a két stabil munkahelyünk közelé­ben, Vácott és Halásztelken van. Ezek nagyjából megfelel­nek a mai követelményeknek. A kisebb munkahelyeken azonban marad az egyetlen lehetőség, a felvonulási épü­let vagy a magánszállás igénybevétele. — Itt azután nem biztosít­hatók sokszor a legelemibb feltételek sem. Nem tudjuk külön elhelyezni a ruhás- és ételszekrényeket a helyiségek általában kövesek, nincs me­leg víz — s ami ma pedig el­sőrendű igény —, nem tudunk televíziót biztosítani. Ilyen kö­rülmények között nem csoda, ha napirenden vannak — eny­hén fogalmazva — a szállás­rendet sértő cselekmények. Hi­szen néha magam is restellke- dem, hogy egy-egy ilyen ideig­lenes szállásért egyáltalán fi­zettetünk dolgozóinkkal, akár csak havi 15 forintot is. * Étkeztetés, munkaruha — A másik, sok gonddal já­ró munkásellátási feladat: az étkeztetés. A nagyobb vállala­tok saját konyháival, kultu­rált ebédlőivel mi a vendég­látóüzemek főztjének munka­helyre szállítását tudjuk szem­beállítani. Az ebédet viszont már négy-öt ember kedvéért is a helyszínre visszük. A dolgozók igénylik ezt a „szol­gáltatást”, de rendszeres az adagok miatti panasz. Ma­gunk, sőt már a népi ellenőr­zés is tartott ez ügyben vizs­gálatot, de a norma szerint minden rendben volt. A ven­déglátóipari normát ugyanis nem a nehéz, szélsőséges idő­járási viszonyok között, a sza­badban fizikai munkát végzők kalóriaszükséglete szerint ál­lapítják meg. Egyelőre azon­ban nem találunk más meg­oldást. — Nálunk a vendéglátóipari árak növekedésével párhuza­mosan emelkedik az étkezési térítés. Ugyanis az állami vál­lalatokkal ellentétben, ahol a dolgozók hozzájárulása stabil összeg — így az áremelkedést a vállalat fedezi —, nálunk a vállalati hozzájárulás négy fo­rint, a többit a dolgozók fize­tik; az árak tehát valóban ma­gasabbak az átlagos üzemi szintnél, s így sokan drágának tartják a meleg ételt — Ezek után már csak tar lálomra, néhány jellegzetes probléma, mellyel szintén rendszeresen, a mi ajtónkon kopogtatnak. Például nincs, aki megfőzze, kiossza a védő­italt. Az építésvezető azzal vé­dekezik, hogy erre nincs em­bere. Ugyanebből az okból, a megye másik végéből idejár­nak be még a tisztítószerekért is. A Patyolat késedelme miatt olyan is előfordult már, hogy hat hétig nem cseréltek ágy­neműt az egyik munkásszál­láson. A munkaruházattal kapcsolatos bonyodalmakról már nem is beszélek, mert reggelig is eltartana. Néha — azt hiszem, érthetően — igen egyedül és tehetetlennek ér­zem magam a problémaára­dattal szemben. A megoldás feltételei — Szerencsére már megin­dult egy biztató folyamat, kezdenek kialakulni a kon­centráltabb munkahelyeink. Ez magában hordja egy sor gond reális időn belüli meg­oldásának lehetőségét. így ta­lán a fluktuáció is csökken, ■ a gazdaságosabb termelés, a munkásellátás anyagi alapját is növeli majd. De még ak­kor sem nélkülözhetjük a he­lyi munkavezetők önként vál­lalt — s ha másképp nem megy, szigorúan megkövetelt — felelősségét az egyébként minden tekintetben gondjaik­ra bízott emberekért. Ha idáig eljutnánk, már ma is, minden beruházás nélkül, nagy lépést tehetnénk előre a munkásel­látás színvonalában tapasztal­ható lemaradásunk csökken­tésében. ■ M. J. • • Ne okozzon gondot Önnek az olajtároló edény hiánya, ha ki akarja használni az ÁFOR kedvezményes háztartási olajvásárlási akcióját, mert 100 és 200 literes OLAJTÁROLÓ VASHORDÓK a 200 literes hordók csappal ellátva is, többféle kivitelben kaphatók a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI NYERSANYAGHASZNOSITO VÁLLALAT Göngyölegkereskedelmi Kirendeltségén: Budapest XIII., Kresz Géza u. 45. Telefon: 495—581., valamint a vállalat megyei telephelyein: Alsónémedi, Budaörs, Cegléd, Dunaharaszti, Érd, Gödöllő, Aszód, Pécel, Monor, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Szentendre, Vác, Kiskunlacháza, Nagykáta és Szob. i i

Next

/
Thumbnails
Contents