Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-12 / 109. szám
2 ‘“kMÚ4op 1973. MÁJUS 12., SZOMBAT ,.FELLÁZADT“ AZ AMERIKAI KEPVISELOHAZ Kézitusa PhnomPenhtől nyolc kilométerre Sziltanuk táviratinterjúja - In Tam alakit kabinetet a kambodzsai fővárosban Súlyos vereséget mért csütörtökön az amerikai képvi- selőíiaz Nixon elnökre. Kinyilvánította szembehelyez- kedését a Kambodzsa elleni amerikai bombatámadások folytatásával és 219 szavazattal 188 ellenében módosító in- I dítványt fogadott el a kato- J nai hitelekről szóló törvény-1 nyel kapcsolatban. A módo- j sító indítvány elfogadásával j megtagadta a kormánytól azt i a jogot, hogy indokínai bom- j búzásokra és más hadműveletekre fordítsa a korábban egyéb programok végrehajtására jóváhagyott 175 millió dollárt. Az indokínai konfliktus kezdete óta első alkalommal történt, hogy az amerikai képviselőház a kormány politikájával szembehelyezkedő törvénymódosítást fogadott el. A Reuter tudósítása szerint az amerikai képviselőház ugyancsak csütörtökön, 224 szavazattal 172 ellenében egy másik módosít indítványt is elfogadott. Ebben szintén szembehelyezkedett azzal, hogy a költségvetési felhatalmazási törvényben előirányzott 2800 millió dollárból bármilyen összeget is a kambodzsai bombázásokra vagy egyéb hadműveletekre fordítsanak. A szenátus várhatóan jövő héten tárgyalja a képviselő- ház által elfogadott két törvénymódosítást. Norodom Szihanuk, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront vezetője táviratban válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket a Daily News című New York-i lap táviratilag tett fel neki. Leszögezte: a felszabadító erők folytatják fegyveres ellenállásukat a jelenlegi Phnom Penh-i kormány ellen mindaddig, „amíg Nixon elnök nem távozik hivatalából, vagy akár még hosszabb ideig is”. A khmer hazafiak csütörtökön délután Phnom Penh fővárostól mindössze nyolc kilométernyire, a 2. számú országút mentén két támadást intézteik két híd ellen. A hidiak birtokbavételéért folyó harcban kézi tusára került sör a szembenálló felek között. A kambodzsai négytagú politikai főtanács pénteken a CHILE Zavargások Bancagaában Inváziós előkészületek CSÜTÖRTÖKÖN Újabb Le Dúc Tbo-Kissinger találkozó f(S]kusz Baráti gesztus A Német Szocialista Egység- párt Központi Bizottságának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának es Minisztertanácsának meghívására Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, ma Lengyelországból jövet hivatalos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezik. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG fővárosában már hetek óta számítottak rá, hogy Leonyid Brezsnyev hamarosan felkeresi Berlint. Itt tehát a politikai közvélemény- oen nem okozott meglepetést a látogatás hivatalos bejelentéséről kiadott hír. Mindez persze nemhogy csökkentené, hanem inkább fokozza az SZKP tőtitkára NDK-beli látogatásának jelentőségét. LEONYID BREZSNYEV nem ritka venaeg az ixDK-ban. A Néniéi Szocialista Egy&egpart i971 nyarán tartóit Viu. kongresszusát is beleszámítva, ez a harmadik alkalom, hogy nem egészen két esztendő alatt Berlinben jár. Legutóbb 1971 októberének végen, novemoeré- nek elején volt az NDK fővárosában. Ezeken a látogatásokon mindig kidomborodott a két testvérpárt és a két baráti állam teljes nézetazonossága az összes felvetődött kérdéseket, különösképpen pedig az európai biztonság problémáit és az NDK, az NSZK, illetve Nyugat-Berlin viszonyának rendezését illetően. Es ez természetesen nem véletlen, hiszen az SZKP XXIV. és az NSZEP VIII. kongresszusának külpolitikai elemzése teljesen egybevág, azonos vágányon halad és el lehet mondani, hogy az ezeken a kongresszusokon kitűzött külpolitikai célok — különösen ami az európai biztonság szilárdítását, az NDK és az NSZK kapcsolatainak alakulását, a nyugat-berlini kérdés rendezését illeti — rendkívül gyorsan meg is valósultak, illetve közvetlen megvalósulás előtt vannak. Ez pedig elsősorban a Szovjetunió körül tömörült szocialista országok összeegyeztetett külpolitikai lépéseinek, a békét szolgáló akcióinak köszönhető. AZ SZKP FŐTITKÁRA NDK-beli látogatásának különös jelentőséget ad, hogy ez alig egy héttel előzi meg bonni látogatását. Az NDK, illetve a Német Szocialista Egységpárt részéről Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, már korábban kifejtette azt a véleményét, hogy az NDK üdvözli a bonni látogatás tényét és ebben a látogatásban újabb lehetőséget lát, hogy tovább erősödjék kontinensünk biztonsága. Ha javulnak a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatai, ez nyilvánvalóan valamennyi európai államnak. ígv az NDK- nak érdekeit is szolgálja. MI SEM TERMÉSZETESEBB, hogy Leonyid Brezsnyev ma kezdődő NDK-beli látogatása ugyanakkor baráti gesztus is a Szovjetunió részéről a szocialista Német Demokratikus Köztársaság iránt, s annak a ténynek a világ előtt való újabb megerősítését szolgálja, hogy a Szovjetunió igen nagyra értékeli a Német Demokratikus Köztársaságnak az NSZK-val és Nyugat-Berlinnel létrejött szerződések, rendezések és általában az európai biztonság megszilárdítása körűi kifejtett érdemeit. Leonvid Brezsnyev mostani berlini látogatása nvo- mán a Szovjetunió és az NDK eddig is fe’hőtten kaocsolatai tehát nyilvánvalóan még szorosabbá válnak. Nagy 3-ifannia Az 2 kommunista polgármester Csütörtökön újabb fordulóra került sor az angol helyható-' sági választásokon. Nagy-Britannia történetében először — kommunista polgár- mestert is megválasztottak Cowdenbeath skóciai bányászvároska élére került Willie Alharp 66 éves nyugdíjas bányász, a kommunisták jelöltje. A chilei kormány döntése alapján bevezették a rendkívüli állapotot a fővárostól délre levő O’Higgims tartományban. Mint Daniel Vergara belügyminiszter-helyettes közölte, csütörtök este Rancaguában — a tartomány székhelyén — ösz- szecsapások voltak tüntető bányászok és a rendőrség között. A zavargásokban egy rendőrtiszt megsebesült és a tüntetők között is több sebesült van. A tartományban a chilei nemzetgazdaság fő bázisát, a rezet biztosító fontos bányák vannak, s ezek bányászai szélsőséges elemek által felbúj tva három héttel ezelőtt sztrájkot hirdettek. A bányászok a kormány felhívására sem voltak hajlandók felvenni a munkát, hanem a Népi Egységet nehéz helyzet elé állító bérkövetelésekkel ostromolták a kormányt. A tartomány élére Allende einök Christian Heckemecht alezredest nevezte ki. A katonai közigazgatás vezetője első rendeletéiben megtiltotta a gyülekezést és a fegyverviselést. Mint jelentettük, napokkal ezelőtt Santiago tartományban vezették be a szükségállapotot. Az Ultima Hóra, a Chilei Szocialista Párt lapja csütörtöki számában szalagcímes cikkben leplezi le a Chile ellen irányuló ellenforradalmi összeesküvés újabb részleteit. A lap értesülése szerint Bolíviában, a chilei határ közelében lévő Orura városban háromezer ellenforradalmár áll fegyverben, hogy május 15-e és 21-e között átlépje a chilei határt, és megindítsa a Népi Egység kormányának megdöntését célzó fegyveres akcióját ... tanács egyik tagját, In Tamot jelölte az új kormámy élére. In Tam a miniszterelnöki megbízatást elfogadta és hozzákezd az új kabinet megalakításához. Több minit száz nappal ezelőtt kezdték meg Bécsben azt a konzultációt, amelyen 19 ország küldöttsége az európai haderők és fegyverzet csökkentéséről indított előkészítő eszmecserét. Az, azóta eltelt időszakban plenáris ülést nem tartottak, a küldöttségek két és többoldalú véleménycseréket folytattak. Nagykövetségi épületekben és szállodák szalonjaiban, munkaebédeken és koktélpartikon kemény diplomáciai csaták zajlottak Minit kitűnt, a nyugati országok egyoldalú előnyökre törekedve szerettek volna tért nyerni, hogy a konzultáció szerkezetét, a „félállási hadrendet” a maguk javára fordítsák. A NATO-onszágok akarták egymaguk eldönteni, hogy például a szocialista országok milyen minőségben legyenek jelen a bécsi tárgyalásokon. Most, amikor számos vonatkozásban tisztázódtak az elképzelések és nemcsak földrajzi, hanem katonapolitikai, hadászati szempontok is érvényesülnek, s a NATO kénytelen volt merev álláspontját feladni, a megfelelő elvek szerint kezdődhet az előkészítő szakasz „második menete”,.. -,-: A bécsi sajtóközpontban ismertté vált, hogy a hétfői ülésen a delegációk az angol abc sorrendjében foglalnak majd helyet a tárgyalóasztalnál. Ez is azt az elvet példázza, amelyet a szocialista országok kezdettől fogva hirdettek: az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről nem a katonai tömbök, hanem a kontinens biztonságáért felelős országok tárgyalnak. Azt is a szocialista országok javasolták, hogy a plenáris üléseken legyen joga minden delegáció vezetőiének elnökölni. A hétfői ülés elnökét, John A. Thomson nagykövetet, az anLe Dúc Tho és Henry Kissinger május 17-én Párizsban tanácskozásra ül ösz- sze — jelentették be egyidejűleg pénteken Hanoiban és Washingtonban. A hivatalos közlemény így hangzik: „A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és az Egyesült Államok kormánya megállapodott, hogy- megbeszéléseket tart a párizsi egyezmény teljesítésének áttekintése céljából és annak A nyugatnémet szövetségi gyűlés pénteken délben megszavazta a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatait szabályozó szerződést, és az NSZK ENSZ-tag- ságának kérelmezéséről szóló törvénytervezetet. A szavazáson 485 képviselő és 22 szavazati joggal nem j rendelkező nyugat-berlini ; képviselő vett részt. Kétszázhatvannyolc képviselő (plusz 13 nyugat-berlini) szavazott igennel, a nem-szavazatok száma 217 (plusz 9) volt. Az ENSZ-csatlakozásról szóló törvényjavaslatot (485 plusz 22 szavazat közül) 364 képviselő (plusz 13 nyugatberlini) szavazta meg, ellene szavazott 121 (plusz 9) ellenzéki képviselő. Az eredményből kiderül, hogy tíz, illetve az első szavazáskor tizenegy képviselő nem volt jelen. Az alapszerződés ellen szavazott — négy kivételével — az ellenzék valamennyi képviselője. A két szavazás eredményének összehaérdelcében, hogy felkutassak a megállapodás szigorú teljesítését előmozdító intézkedéseket. Le Duc Tho, a VDK kormányának képviselője és Henry Kissinger, az Egyesült Államok elnökének tanácsadója e cél érdekében 1973. május 17-én találkozik Párizsban. Le Dúc Tho — úton Párizs felé — pénteken Pekingbe érkezett. Kissinger, aki pénteken hajnalban tért vissza Washingtonba Moszkvában és Londonban tett látogatásáról, a nap folyamán Nixon elnökkel tárgyalt. Ziegler, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Párizsba az elnöki főtanácsadót William Sullivan külügyi államtitkár-helyettes, Graham Martin, az USA kijelölt új saigoní nagykövete és Kissinger két munkatársa kíséri el. Kérdésekre válaszolva valószínűsítette, hogy a jövő csütörtökön kezdődő párizsi tárgyalásokon a gazdasági tanácskozások folytatásáról. Illetve a VDK területi vizek amerikai aknátlanításának felújításáról is szó lesz. sonlítása egyben azt is megmutatja, hogy Barzel CDU-elnök, a CDU—CSU-frakció két napja lemondott vezetője saját parlamenti csoportjában kisebbségben maradt, miután az ENSZ-tagság kérdésében legalább százan ellene foglaltak állást. Brandt kancellár az alapszerződést a nemzetközi enyhülési törekvések fontos elemének nevezte pénteki parlamenti beszédében. A szerződés — hangoztatta —, a korábbi megállapodásokhoz hasonlóan, a reális európai feltételekre alapozódik. A kancellár hangsúlyozta, hogy kormánya nem kerget ábrándokat, hanem a józan tényekből indul ki. Ez a józanság vezérli azokon a tárgyalásokon is, amelyeket a Bonnba látogató Leonyid Brezsnyewel. az SZKP főtitkárával tart majd. A tárgyalások azt célozzák — mondotta —, hogy megállapítsák, milyen további lehetőségek vannak az együttműködésre. Miért semmis a müncheni szerződés? A prágai Cernin-palotában kezdődtek meg a hivatalos csehszlovák-nyugatnémet tárgyalások az államközi kapcsolatokat rendező szerződés előkészítésére. Ezt megelőzően Itat, úgynevezett puhatolózó megbeszélés zajlott le. Noha a prágai tárgyalások zárt ajtók mögött folytak, a sajtóértesülésekből kitűnik: sikerült megtalálni azt a formulát, amelynek alapján tárgyalhatnak Csehszlovákia és az NSZK viszonyának normalizálásáról. A csehszlovák és a nyugatnémet kormányküldöttség szakértőinek befejező találkozójával pénteken Prágában véget is ért a hivatalos tárgyalások első fordulója. A két ország államközi kapcsolatait normalizáló, illetőleg szabályozó szerződésről folytatott tárgyalások következő, második fordulójára — Jiri Götz csehszlovák külügyminiszterhelyettes és dr. Paul Frank nyugatnémet külügyi államtitkár megállapodása szerint — május 23-án Bonnban kerül sor. A kulcskérdés: a müncheni szerződés érvénytelenítése. Feltehető, hogy az NSZK most már elhatárolja magát a müncheni diktátumtól, a hitlerista Németország súlyos politikai örökségétől. Másfelől Csehszlovákia hajlandó rendezni az egykori csehszlovák, de jelenleg NSZK állampolgárságú volt szudétanémetek jogi helyzetét. A megbeszélések időszerűvé teszik a müncheni diktátum létrejöttének felelevenítését. Mi történt Münchenben? Miért kell érvényteleníteni a hírhedt diktátumot? Hitler Ausztria bekebelezése után Csehszlovákiára vetette szemét. Vad propagandakampányt indított a Csehszlovákia nyugati peremén élő úgynevezett Szudéta-vidéki németek „felszabadítása” jegyében; ugyanakkor a Heinlein vezette fasiszta szudétanémet párt is követelte a csatlakozást a náci Németországhoz. Csehszlovákiának akkor kölcsönös segélynyújtási szerződése volt Franciaországgal. Érvényben volt az a csehszlovák—szovjet szerződés is, amely előírta, hogy a Szovjetunió segíti Csehszlovákiát egy náci támadással szemben, abban az esetben, ha Franciaország is teljesíti szerződéses kötelezettségét. A francia kormány azonban Chamberlain brit miniszterelnök úgynevezett megbékélési politikájához csatlakozott. A brit és a francia burzsoázia úgy vélte: el kell kerülni az összecsapást a hitlerista Németországgal, úgy kell irányítani az eseményeket, hogy Nyugaton egyezzenek ki Hitlerrel, aki egész katonai erejét Kelet, vagyis a Szovjetunió ellen fordíthatja. Az angol diplomácia nyomást gyakorolt a fenyegetett Csehszlovákiára, hogy teljesítse Hitler területi követeléseit. Ezért küldték Prágába Runciman lordot, a City egyik pénzmágnását. Ezért szállt életében először repülőgépre Chamberlain, hogy ellátogasson Hitler „sasfészkébe”, Berchtesgadenbe. Párizs csatlakozott Londonhoz, s a két kormány közös jegyzékben követelte Prágától a kapitulációt. Ezt követte a müncheni konferencia, amelyet 1938. szeptember 29-én délben nyitott meg Hitler. Részt vett a tanácskozáson Chamberlain brit, Da- ladier francia és Mussolini olasz miniszterelnök. A tárgyalás alapja az olasz diktátor javaslata volt. A szerződés szövege éjfélre elkészült. Hajnali 1 óra 30 perckor a müncheni Regina-hotelbe, az angol delegáció szállására rendelték dr. Hubert Masaryk csehszlovák képviselőt; Chamberlain és Daladier átadta neki a négy hatalom egyezményét, amely rendelkezett a szudétanémet terület elcsatolásáról. A kiürítésnek október 1-én, alig 24 óra múlva, meg kellett kezdődnie, és tíz nap alatt be kellett fejeződnie. Masaryk azt írta feljegyzéseiben; „Ezzel az 1918- as határok közötti Csehszlovákia megszűnt létezni”. Chamberlain akinek esernyős alakját a nyugati propaganda a béke megmentőjeként igyekezett beállítani, hazatérve bejelentette a parlamentben: „Tisztes békével tértem haza. Azt hiszem, ez a mi korunkra szóló béke”. A brit kormányfő tévedett. Churchill, aki nem értett egyet Chamberlain politikájával, figyelmeztette az angol burzsoáziát: „Angliának a háború és a szégyen között kellett választania. Miniszterei a szégyent választották, hogy utána mégiscsak a háborút kapják”. A müncheni diktátum megfosztotta Csehszlovákiát attól a határvidéktől, ahol megerősített védővonalat épített ki. Az ország gyakorlatilag védtelenné vált. Ez tette lehetővé, hogy Hitler fél évvel később, 1939 tavaszán megszállja az országot. Cseh- és Morvaország a nácik protektorátusa lett, az „önálló” Szlovákia pedig fasiszta csatlósállam. A Szovjetunió sohasem Ismerte el a müncheni szerződést, és 1941- ben hivatalos nyilatkozatban is semmisnek nyilvánította. Ugyanezt tette 1942 őszén a De Gaulle vezetéseve', megalakult Szabad Francia Bizottság. A Duce bukása után az új óla: kormány 1944 szeptemberében hr. sonló álláspontot foglaLt el. Chu. chili úgy vélekedett, hogy Hitler a: 1939 márciusi prágai bevonuláss: maga szegte meg az egyezményt, és az így érvénytelenné vált. A brit kormány 1940 októberében kijelentette, hogy nem tekinti kötelező érvényűnek a szerződést. Ami Csehszlovákiát illeti, magától értetődik, hogy a szerződés érvénytelenítését követelte, minthogy abban Csehszlovákia nem vett részt, s mivel erőszak következményeként jött létre. A két német állam . álláspontja eltért egymástól. Az NDK egyértelműen elhatárolta magát a náci birodalom minden területszerzésétől, és az 1950 júniusában megkötött prágai egyezményben a szudétanémetek kitelepítését is megváltoztathatatlannak jelentette ki. Míg az NDK elítélte Münchent, Nyugat- Németországban a revansista körök nyíltan dicsőítették. A bonni kormány akkor hivatalosan elkerülte az állásfoglalást. A fordulat a Brandt- kormány úgynevezett „keleti politikájával”, az európai realitások elismerésével kezdődött. A csehszlovák külügyminiszter a közelmúltban kijelentette; kormánya arra törekedett, hogy félútig elébe menjen az NSZK-nak, megtisztítva az utat olyan megoldás előtt, amely lehetővé teszi a két ország kapcsolatainak javítását és az európai feszültség további enyhítését. Rudnyánszky István BECS Több mint száz nap... ttaiifikúlús Bundestag! igeneit i í * goi küldöttség vezetőjét sorsolással választották meg. Az MTI tudósítójának értesülése szerint hétfőn zárt ülés lesz. Plenáris tanácskozást tartanak kedden és szerdáin is. Az üléseken meghatározzák a résztvevők körét: mely államok kapnak teljes jogú részvételt, melyek pedig megfigyelői státust. Sor kerül továbbá az ügyrend megvitatására s a delegációk vezetői általános nyilatkozatokat tehetnek.