Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-05 / 80. szám
Község szépítés Megbeszélik a jelölőgyűlések tapasztalatait A Hazafias Népfront váci járási elnöksége április 6-án, pénteken, délután 2 árakor, a járási hivatal tanácskozó termében kibővített ülést tart, melyen az idei fejlesztési és szépítési verseny feladatairól Széles Károly, a községpoliti- kai, társadalmi bizottság tit. kára, a jelölőgyűlések tapasztalataitól pedig Vjfalvi István, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkára szá. mól be. Megemlékeznek VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1973. ÁPRILIS 6., PÉNTEK I Fennállása éta a legnagyobb nyereséget el Ünnepélyes termelési tanácskozás a váci ÁFÉSZ-nál Rendezik ä mdúmmyi főteret Ma még sáros és rendezetlen a nagybörzsönyi főtér. A Dunakanyar Intéző Bizottság az idén 200 ezer, jövőre ismét 200 ezer forintot biztosít a községi tanácsnak a tér rendezésére. Ám ha a rendezési terveket hivatalosan rendelnék meg, a tervezési díj maga felemésztené az idei támogatást. A község vezetői ezért kérték . az UVATERV ifjú szakembereinek segítségét, akik felajánlották, hogy még ebben az évben társadalmi munkával elkészítik a terveket Az ő segítségük teszi lehetővé, hogy jövőre a DIB 400 ezer forintjából megépíthessék a nagybörzsönyi főtér Gödi statisztika útjait, parkját és egy autót buszfordulót is készíthessenek, b. Péntektől: Elköltözik a rendelő Április 6-tól, péntektől, a Március 15. téri központi rendelőintézet földszintjén tartják rendeléseiket a Köztársaság úti rendelőben dolgozó orvosok. Az épület felújításának idejére az éjszakai orvosi ügyelet is a főtéri rendelőinté- l zetbe költözik, de telefonszá- j ma változatlan marad: 11—* i 199. Koperníkuszról A TIT elnökségi ülése A TIT városi és járási elnökségének idei első ülésén megjelent Bánfalvi Jenőné, a járási pártbizottság titkára is. A TIT Vácott és a környékén is sokoldalú, felvilágosító munkát végez, előadásai főként mezőgazdasági és fizikai dolgozóknak szólnak. Kár, hogy egy-két helytől (Forte, Bélésáru gyár) eltekintve, a vezetők ritkán vesznek részt az előadásokon. Az idei társulati ülések programja során megemlékeznek Koperníkuszról, szó esik a felnőttoktatás gondjairól s a környezetvédelemről. A TIT-vezetők közösen megtekintik az Eötvös Lóránd Tudományegyetem gödi biológiai állomását. Zsúfolásig megtöltötték a fegyveres erők váci klubjának nagytermét a Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet munkatársai: ott tartották ünnepélyes termelési tanácskozásukat. Nyári Éva párttitkár ünnepi beszéde után Kovács László, az igazgatóság elnöke értékelte a szövetkezet elmúlt évi gazdasági munkáját Sikeres évet zártak 1972. december 31-ével. A szövetkezet fennállása óta a legmagasabbat, 11 millió 235 ezer forintos nyereséget értek el, s ezzel az eredménnyel a 40 Pest megyei ÁFÉSZ között a második helyre kerültek. (1971-ben a tizedik helyen álltak.) E sikeres évnek is köszönhető, hogy megnőtt a szövetkezet tekintélye, mely abban is megmutatkozik, hogy a tagok jobban érdeklődnek az ÁFÉSZ munkája iránt. A legutóbbi részközgyűléseken például a 3 ezer 900 meghívottból 3071 részt vett a részközgyűlésen. Uttörő-Iövészbajnokság A járás úttörőcsapatai a közelmúltban bonyolították le a házi, majd a körzeti lövészbajnokságot, s az első két helyezett fiú és leány jutott a járási döntőbe, amelyet Vácott, a Báthori utcai iskolában tartottak meg. Eredmények: Leányok: 1. Kugler Ildikó (Dunakeszi 2.) 69 kör, 2. Mocsári Katalin (Vámosmikola) 63 kör, 3. Laczkó Szilvia (Vámosmikola) 50 kör, 4. Molnár Márta (Fót 2.) 36 kör, 5. Szokol Noémi (Püspökhatvan) 34 kör, 6. Sipos Katalin (Ácsa) 33 kör. Fiúk: 1. Czinkta György (Fót 2.) 73 kör, 2. Kalocsai Kálmán (Kösd) 68 kör, 3. De- mény András (Püspökszilágy) 64 kör, 4. Zupán Péter (Dunakeszi 2.) 57 kör, 5. Varga László (Vámosmikola) 51 kör, 6. Adamek István (Zebegény) 46 kör. A járási verseny első 3—3 helyezettje vesz részt a megyei döntőn. Kéziiabdarajt Vasarnap, április 8-án, megkezdik idei szereplésüket a kézilabdások. A Váci .Híradás NB Il-es csapata, mint már arról beszámoltunk, a Miskolci Bányászt fogadja első hazai mérkőzésén. A miskolciak igen erős játékerőt képviselnek: tavaly estek ki az NB I B osztályból. Kemény küzdelemre van tehát kilátás, ha a Híradás győzelemmel akar rajtolni. Petrányi Ferenc, az alábbiak közül jelöli ki a kezdő csapatot: Seres Sájidor, Virágú Sándor kapusok, Együd Zoltán, Sári Árpád, Sasvári, László, Kohlmann Sándor, Berczelly Csaba, Rácz Sándor, Székely Miklós, Pálinkás Imre, Petre József, Budavári Attila mezőnyjátékosok. A mérkőzés délelőtt 11 órakor kezdődik, az alsóvárosi volt Spartacus-pályán Kriska gólja: két pont A Váci Híradás labdarúgó-csapata a Nagybátonyi Bányászt l:0-ra győzte le. A győzelmet jelentő egyetlen gól a 85. percben született. A góllövő a háttal álló, 14-cs mezt viselő Kriska volt. (Gyímesi felvétele) A 137 hozzászólás közül a legtöbb elismeréssel szólt a teljesítményről, s akik a gondokról beszéltek, azok észrevétele is jogos és indokolt volt. A fokozott érdeklődést bizonyítja az is, hogy 172-en léptek be a szövetkezet tagjainak sorába, s az új belépők többsége fiatal, 30 éven aluli. Az igazgatóság elnöke az elmúlt évi forgalom mutatóit is ismertette. A szövetkezet forgalma 6,6 százalékkal nőtt az 1971. évihez viszonyítva, de lényegesen elmarad az egykor 29 százalékos forgalomnövekedéstől. Ennek több oka van. Az egyik és leglényegesebb az, hogy a szövetkezet megszüntette nagykereskedelmi tevékenységét, a másik — és ez sem elhanyagolható —, hogy néhány boltvezető nem figyel a vásárlók igényeinek alakulására. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ elmúlt évi forgalma 116 millió forint volt, melyből a váci piacon levő iparcikkbolt egymaga 43 milliós forgalmat bonyolított le. Produktuma sok szövetkezeti nagyáruháznak is dicsőségére válnék. Az üzletek vezetői és eladói augusztus 20-tól az új iparcikk- áruházban dolgoznak tovább. Ekkorra tervezik ugyanis a Vácott épülő reprezentatív áruház átadását, mely ismét nagy feladatot jelent, s felveti az eladók képzésének, illetve továbbképzésének kérdését. Nemcsak eladni kell, hanem kereskedni is — ez a szövetkezet vezetőinek véleménye. A szakmai ismeretek rendszeres gyarapítása, az új cikkekkel való folytonos ismerkedés nélkül egyre nehezebb lesz korszerű kereskedelem követelményeinek megfelelni. A hozzá nem értés is oka lehet annak, hogy míg 1971-ben csak 118 ezer forint volt, tavaly már fél millióra rúgott az ÁFÉSZ boltjaiban a leltárhiány. S még kiváló dolgozó boltvezetőt is ért ilyen baleset. A magas leltárhiány miatt nem kaphatták meg a kiváló sző vetkezet címet, amelyet pedig gazdasági eredményeik alap ján végre elnyerhettek volna Az igazgató beszámolója után hirdették ki az elmúlt évi munkaverseny eredményeit. 1972-ben 15 brigád neve- Vzett be a szocialista mun ka verseny be. A bíráló bizottság öt brigád maik ítélte oda a szocialista címet: a váci piaci iparcikkbolt Zrínyi Miklós brigádjá nak, amely ezzel ezüstfokoza tos brigád lett, a 16-os számú váci zöldségesbolt Radnóti Miklós brigádjának, a sokszo rosító üzem Tyereskova brigádjának, a Nyergesújfalun működő ipari részleg Kun Béla brigádjának és a közgazda- sági osztály Angela Davis brigád jának. Ez utóbbiak a bronz fokozatot kapták meg. Az igazgatóság 26 kiváló dolgozó kitüntetést ítélt oda, és sokan kaptak pénzjutalmat is. Bányász Kevés a cipész, a foltozó szabó és a kárpitos Érdekes, sokatmondó statisztikát kaptunk Göd nagyközség kereskedelmi és ipari ellátottságáról. A nagyközségben 3 hússzakbolt, ,1 tejtermékbolt, 1 kenyérszakbolt, 2 ruházati, 2 iparcikkbolt, 5 állami, illetve szövetkezeti zöldségbolt, 3 ABC-áruház, 8 vegyesbolt, 4 melegkonyhás vendéglő, 5 italbolt, 2 borozó, 2 lángos- sütő, 3 presszó, illetve cukrászda, 2 magánzöldséges, 3 tüzelőolaj-lerakat, 2 gázlerakat, 2 büfé, 2 TÜZÉP-telep és 1 benzinkút működik. Szűk-* ség lenne nívós, zenés presz- szóra, Göd-felsőn pedig egy strandvendéglőre. A nagyközség területén 104 kisiparos működik iparengedéllyel, közülük 34 építőiparos, 4 szolgáltató, 12 szekérfuvaros, de akad kozmetikus, lakatos, asztalos, tv-szerelő, gépi- és kézihurkoló, kőfaragó, üveges és szabó is. Nagyon kevés a cipész, a foltozó szabó és a kárpitos iparos. (ro—) A 900. jubileum jegyében Továbbképzés — Vác történeiéről Tizenkét és lél ezer olvasó Tanácskoztak a váci járás könyvtárosai. Weisz Gábor, a városi-járási könyvtár igazgatója, vitaindító beszámolóját még az elmúlt hónap közepén elküldte a meghívottaknak. Beszámolójában a statisztika tükrében elemzi a járás könyvtárosainak elmúlt két évi munkáját. Egy év alatt 8 ezer 226 kötettel gyarapodott a járás könyvtárainak állománya, vagyis 323 ezer forintot fordítottak könyvtárfejlesztésre. A kikölcsönzött könyvek között a szépirodalmi könyvek vezetnek, az ifjúsági, az ismeretterjesztő és a szakkönyvek előtt. Végül még egy érdekes adat: egy kötet kikölcsönzése, nem számítva a művelődési autó költségeit, 5 forint 30 fillérbe kerüL m. gy. Vác fennállásának közelgő 900. jubileuma jegyében, a város és a járás magyar—történelem szakos pedagógusainak évenként egy előadást, illetve továbbképzési napot biztosítanak. Az első előadás tavaly áprilisban hangzott el a múzeumban, I. Géza király és kora címmel. Az ideire csütörtökön, április ötödikén került sor, a járási tanács előadói termében. Míves Ottó nyugdíjas pedagógus A város- alapítástól a kiegyezésig (1075—1867) című tanulmánya hangzott el. 2601 Vác, Postafiók 32 A forgószél az oka Mint közvetlenül érdekeltek, szükségképpen elfogadjuk a kritikát, miszerint a Széchenyi utca előttünk levő szakasza néha nagyon kifogásolható. A tárgyilagosság kedvéért azonban mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy a bírálat nem bennünket, hanem a forgószelet illeti. Megfigyelhető, hogy szeles, viharos időben a szél pontosan ezen a szakaszon, az új ajándékbolt és az IBUSZ-iro- da között gyűjti össze a hulladékot, papírt, melynek rendszeres eltakarítása már nem Anyakönyvi hírek vállalati vagy bolti, hanem köztisztasági feladat Takarítóink számtalanszor összeseprik a fent leírt módon összehordott papírt és hulladékot. Sajnos, hiába, mert az utca más részein működő boltokból kikerülő gizgazt a szél újra e kritikus helyen gyűjti össze, mint tette a Váci Naplóban említett vasárnap délelőttjén is. Pászthory Lóránt (IBUSZ)_ Agócs Dezsőné (ajándékbolt) Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, s ezáltal mély gyászunkban osztoztak, különösképpen az MSZOáP gödi alapszervezetének. özv. Ruczek Jánosné és családja. Ugyanakkor 4149 könyvet selejteztek ki. Ez a szám nagy, azt mutatja, hogy az olvasóknak jobban kellene vigyázniuk a könyvekre. Egy év alatt 351 új olvasó iratkozott be a járás könyvtáraiba, velük együtt 12 eze- 635-en kölcsönöztek rendszeresen könyvet a járásban. Szobon és Foton a legjobbak a könyvtári munka feltételei, Nagyamaro- son javult a helyzet, szépen berendezett könyvtár található Köspallagon, Szokolyán és Váchar- tyánban. A járás könyvtáraiban tavaly 32-vel több rendezvény zajlott le, mint 1971-ben. Weisz Gábor megállapítása szerint, sajnos, csökkent a rendezvények színvonala. Egy olvasóra 1971-ben 26, 1972ben 27 kikölcsönzött könyv jutott. A járás mezőgazdasági jellegéből arra következtethetnénk, hogy az olvasók többsége a mezőgazdaságban dolgozók köréből kerül ki. A statisztika mást mutat. Az olvasók többsége 18 éven aluli diák, őket 7450 ipari munkás követi, s mindössze 438 olvasó képviseli a mezőgazdasági munkásságot. Született: Ádám György és Németh Róza: Zoltán, Kön- czöl János és Bagyal Julianna: Krisztina, Schmidtka Ferenc és Sasvári Zsuzsanna: Zoltán, Ungvári István és Mészáros Zsuzsanna: Szabina, Berdó István és Lovász Katalin: István, Gyimesi János és Novált Éva: Zsolt, Hegedűs László és Schreck Mária: Krisztina, Radies Ferenc és Csontos Mária: Zsolt, Tóth Kálmán és Galamb Magdolna: Attila, Vájná Imre és Várdai Julianna: Erika, Botos Béla és Mészáros Ágnes: Béla, Nagy Mihály és Mecseki Julianna: Zoltán, Saj- novits Károly és Matkócsik Vilma: Szilvia, Vincze Ottó és Humenyánszky Györgyike' Zita, Holecz József és Bokros Ágnes: Krisztina, Lakó László és Dálnoki-Kovács Enikő: Beatrix, László János és Magyar Gabriella: Edina, Rózsahegyi Ferenc és Juhász Erzsébet: Bernadett, Somogyi Mihály és Megyeri . Magdolna: Katalin nevű gyermeke. Vácott hunyt el: Gulyás Jánosné szül. Bonafert Mária (Vác, Pacsirta u. 9.), Tury Ká- rolyné szül Grüneis Róza (Nagymaros), Nagy József (Vác, Diófa u. 3.), Kalina László (Vác, Nagy körút 8.), Sógor Gábor (Borosberény), Szik- szay Ger?elyné szül. Czobor Mária (Szentendre), Merész Mátyásné szül. Móritz Irén (Vác, Beloiannisz u. 17.), Simon Mária (Vác, Horváth M. u. 25.), Dián Istvánná szül. Jancsek Mária (Püspökhatvan), Vágner Lajos (Vác, Kút- völgy 15.), Németh Lajos (Vác, Üj u. 15.), dr. Bartos Antal (Vác, Benicziki u. 4.), Fehér Péterné szül. Molnár Mária (Szigethalom). ' Köszönetnyilvánítás. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek* jó barátoknak, különösképpen a Forte, a HAGY, az Izzó, a Kötöttárugyár, a Dunakanyar Ktsz, Vác Város Tanácsa gazdasági és tömegszervezeti vezetőségének, s mindazoknak, akik szeretett feleségem, illetve édesanyánk elhúny- 'ta alkalmából a temetésen részt vetek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Merész Mátyás és családja. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK ............ ........... .....—■ 2 szobás, komfortos lakás, deákvári társasházban, másfél szobás főbérleti lakásért eladó, (OTP- hítelátvállalással). Érdeklődés telefonon: Vác 10—1138, (17 óra után). _________________ Ve rőcén, Dunamező- ben 232 négyszögöl telek, alappal készen, közművesített, eladó. Érdeklődni: Verőce, Béke u. 41. Andréli Sándornál. Modern mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődés : Földvári tér B/l. ép. 4. Ih. 1/1. Pénztáros és árukiadó felvétetik a Rádi úti TÜZÉP-telepre. Vác. Modern, mély gyermekkocsi, NDK-gyárt- mányú, hordozható felsőrésszel eladó. Vác, Kálvária u. 3i. Olasz gyártmányú Fiat 600-as, kitűnő állapotban, 28 ezerért eladó. Érdeklődés telefonon: Vác 11—549, Budapest 656 — 655. A Pest megyei Tanács Építőipari Vállalata Vác, Bartók Béla u. 14.) 10 tonnás MOBIL daruhoz daru kezelőt felvesz. Trabant 601-es, CG-s rendszámú eladó. Érdeklődés: dü. órákban Degré Alajos u. 1. ép. 1. loh. III. em. 1. Pápai Pál. Eladó garázsnak vagy raktárnak használható 250x100x150 méretű, zárható fabódé' és egy 10 literes villan yboyler. Vác, Lőwy S. u. 6. Meskó. NDK-gyártmányú, mély gyermekkocsi* megkímélt állapotban eladó. Vác-Deákvár* Papvölgyi u. 1. ______ Ke ttő szobás, komfortos családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődés : Földvári té- ri ABC-boltban._______ Bu dai kétszobás, összkomfortos lakásomat elcserélem gödi, sződ- ligeti vagy váci házra vagy lakásra. Te- lefon: Vác 10 — 923. Szőlő bérbe kiadó vagy készpénzért olcsón eladó. Lenin út 66. sz. f i