Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-19 / 91. szám

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1973. április 18-án Kádár János­nak, a Központi Bizottság első titkárának el­nökletével kibővített ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfo­gadta — Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében o nemzetközi kérdésükről szóló beszámolót; — Óvári Miklósnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a belpolitikai kérdésekről szóló beszámolót;, — Nyers Rezsőnek, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a Központi Bi­zottság 1972. novemberi állásfoglalásában megjelölt gazdaságpolitikai feladatok végre­hajtásának helyzetével foglalkozó tájékozta­tót. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kí­vül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bi­zottság elnöke, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a megyei pártbizottságok első titká­rai, a budapesti pártbizottság titkárai, vala­mint a Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak titkárai, a Minisztertanács tagjai, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának főtit­kára, a fővárosi tanács elnöke és a központi sajtó vezetői. I. A Központi Bizottság átte­kintette a nemzetközi helyze­tet, megtárgyalta pártunk és kormányunk nemzetközi tevé­kenységének időszerű kérdé­seit, és jóváhagyta a Közpon­ti Bizottság legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetiközi életben erősödött az enyhülés irányzata. Ebben a folyamatban alapvető szere­pe van a szocializmusért, a haladásért, a békéért küzdő erőknek. A szocialista orszá­gok, elsősorban a Szovjetunió szerepe és befolyása mindin­kább érezteti hatását az ese­mények pozitív alakulásában. A szocializmus, a haladás erői­nak harcát nehezíti, hogy a szakadár kínai vezetők min­den olyan nemzetközi akció ellen fellépnek, amelyet a Szovjetunió kezdeményez vagy támogat. Pártunk és kormányunk az elmúlt időszakban is nagy figyelmet fordított a test­vérpártokhoz és a szocialista országokhoz fűződő két- és sokoldalú kapcsolataink szün­telen fejlesztésére. A magyar—szovjet barát­ság további eimédyíttésé- nek kiemelkedő eseménye volt a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormánykül­döttség múlt év végi látogatá­sa hazánkban. Ennek eredmé­nyeképpen tovább erősödött a kapcsolatainkra jellemző köl­csönös bizalom és egyetértés, s minden területen újabb táv­latok és lehetőségek nyílnak népeink életére, jövőjére dön­tő fontosságú kapcsolataink mind szorosabbá tételére. A testvéri barátság elmélyí­tését, az országaink és párt­jaink közötti együttműködés továbbfejlesztését szolgálták Kádár János és Fock Jenő márciusi varsói megbeszélései. A magyar—csehszlovák kap­csolatok jelentős állomása volt Fock Jenő prágai látogatása. A Magyar Népköztársaság a szolidaritás alapján továbbra is erősíti együttműködését a fejlődő országokkal és a bé­kés egymás mellett élés szel­lemében bővíti kapcsolatait a tőkésországokkal. Ennek je­gyében került sor a közelmúlt­ban a Szíriái Baath Párt magas szintű küldöttségének, a Jeme­ni Népi Demokratikus Köztár­saság miniszterelnökének lá­togatására, valamint a ma­gyar kormányküldöttség Egye­sült Államokban és Kanadá­ban folytatott tárgyalásaira, az osztrák kancellár magyaror­szági látogatására. ■ O A nemzetközi helyzet kedvező alakulásának legfontosabb fejleménye az el­múlt időszakban a vietnami fegyverszüneti megállapodás aláírása, valamint a párizsi nemzetközi Vietnam-értekez- let volt. A Központi Bizottság egész népünk nevében üdvözli a hős vietnami népet, amely sok éves harccal vívta ki a meg­állapodásit. Ez a világ haladó erőinek győzelme. A fegyver- szünet azonban még nem bé­ke. A saigoni rezsim — az Egyesült Államok kormányá­nak jóváhagyásával és támo­gatásával — sorozatosan dur­ván megsérti a fegyverszüneti megállapodás előírásait. A Központi Bizottság, a magyar közvélemény elítéli a vietna­mi fegyverszüneti megállapo­dás megszegését, s követeli a provokációk haladéktalan be­szüntetését. A magyar nép kezdettől fogva támogatta a vietnami népet a szabadságért és függetlenségért vívott harc­ban és továbbra Is teljes szo­lidaritásáról biztosítja. Megtisztelő a magyar nép számára, hogy képviselői a nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottságban tevékeny­kedhetnek a vietnami béke érdekében. A bizottság ma­gyar tagozata minden erejével arra törekszik, hogy becsület­tel teljesítse vállalt kötelezett­ségeit, s a maga részéről elő­segítse a békemegállapodás előírásainak maradéktalan megvalósulását. A Központi Bizottság üdvöz­li a harcok • beszüntetésére, a nemzeti megbékélésre és egy­ségre vonatkozó laoszi megál­lapodást. Szolidárisak vagyunk a kambodzsai hazafias erők igazságos küzdelmével is. A Központi Bizottságnak az az álláspontja, hogy az Egye­sült Államoknak és szövetsé­geseinek haladéktalanul be kell szüntetniük a beavatkozást az indokínai népek belső ügyeibe. O Európában javult az álta­lános politikai Légkör. Szükségesnek tartjuk a Né­met Demokratikus Köztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti alapszer­ződés mielőbbi ratifikálását és a két német állam egyidejű felvételét az Egy esült Nemze­tek Szervezetébe. Pártunk és kormányunk támogatja a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság következetes erőfeszí­téseit a müncheni diktátum érvénytelenítésére. A Magyar Népköztársaság részese azoknak a kezdemé­nyezéseknek és erőfeszítések­nek, amelyek az európai biz­tonsági értekezlet összehívását célozzák. Nem lehet azonban szemet húnyni afelett, hogy a helsinki előkészítő tanácskozá­sokon egyes tőkésországok halogató taktikát folytatnak. További erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy ez év nyarán összeülhes­sen a biztonsági, értekezlet, ami nagyban hozzájárulhat az európai légkör további javu­lásához, az európai biztonsági rendszer megteremtéséhez, a különböző társadalmi rendsze­rű országok kölcsönösen elő­nyös kapcsolatainak a fejlődé­séhez. A fegyveres erők és a fegy­verzetek csökkentéséről ja­nuár végén Becsben megkez­dődött előzetes konzultáción a gyorsabb haladást néhány nyugat-európai NATO-állam akadályozza. Ezek az államok aNATO-nak katonai előnyö­ket biztosító megoldásokat szeretnék rákényszeríteni a szocialista országokra. Szövet­ségeseinkkel együtt egyértel­műen abból indulunk ki, hogy a haderőcsökkentés lehetséges és szükséges, de csakis az egyenlő biztonság elve alap­ján. © A Központi Bizottság üd­vözli a francia baloldal előretörését, átütő sikerét a parlamenti választásokon, ami a Francia Kommunista Párt konstruktív és következetes politikájának, a haladó erők összefogásának köszönhető. Ugyancsak a haladó erők összefogásának fontosságát bi­zonyítja a népi egység kormá­nyának nagy sikere a chilei választásokon: a chilei balol­dal a reakció aknamunkája által előidézett súlyos nehéz­ségek ellenére sikeresen há­rítja el a nemzetközi imperia­lizmus támadásait. Pártunk és kormányunk elvi politikájához híven segíti az arab népek harcát az izraeli agresszió következmé­nyeinek felszámolásáért, a Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-i határozata alap­ján. A magyar nép mélysége­sen elítéli az izraeli agresz- szorok és amerikai támoga­tóik összjátékát, Izrael újabb kihívó fegyveres akcióit. A párt és a kormány né­pünk érdekeinek, nem­zetközi törekvéseinek megfe­lelően a jövőben is követke­zetesen a béke, a haladás, a szocializmus pozícióinak vé­delméért, további erősítéséért harcol, A Magyar Népköztár­saság ebben a küzdelemben szoros szövetségben halad a szocialista országokkal, együtt­működik a világ haladó erői­vel. (A belpolitilzai kérdésekről és a gazdaságpolitikai felada­tokról szóló beszámolónkat a 3. oldalon ismertetjük.) Széndioxiddal - korábban AZ ty$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM ÁRA 80 FILLER 1913. ÁPRILIS 19., CStlföRTÖK Lunohod—2 A napfolttevékenység növekedése a Holdról nézve... Mint a TASZSZ tudósítója jelenti a kozmikus távközlési központból, a Lunohod—2 az április 13-a és 18-a között lé­tesített rádió-összeköttetések idején folytatta a tektonikus törés tanulmányozását a Le- monnier-kráter délkeleti ré­szében. A Lunohod rádiómétere rögzítette a napfolttevékeny­ség növekedését az április 12- től 18-ig terjedő időszakban. Ugyanezt állapították meg a naptevékenységet vizsgáló földi megfigyelőállomások is. Az önjáró berendezés foly­tatja a Hold kutatását. Saigoni teríiietszerzési akciók USA-terrorbombázók - Laosz ellen Dél-Vietnamban a héten ugyan mérséklődött a tűzszü­netet megsértő cselekmények száma, a saigoni katonaság szerdán azonban ismét kisebb jelentőségű támadásokat indí­tott területszerzés céljával a felszabadító erők ellen a fővá­rostól 100 kilométerrel észak­nyugatra fekvő Thay Ninh tar­tományban, továbbá a hadije­lentésekben sűrűn szereplő Tong Le Chan-i támaszpont­nál, illetve a Mekong folyó del­tavidékén és Binh Dinh ten­gerparti tartományban. A vientianei kormány egyik szóvivője megerősítette, hogy az Egyesült Államok a kor­mány kérésére újította fel a felszabadított területek bom­bázását. A szóvivő gyakorlati­lag a védekező hadműveletek beszüntetését követelte a fel­szabadító erőktől, és e követe­lés teljesülésétől tette függővé az amerikai légitámadások megszüntetését. Az USA csendes-óceáni fő­parancsnoksága szerdán jelen­tette be, hogy B—52-esek ked­den is támadták Laosz terüle­teit. (Kambodzsai kommentárunk a 2, oldalon.) Japánból és Mongóliából útban hazafelé Péter János Moszkvában Péter János külügyminisz­ter és kíséretének tagjai szer­dán helyi idő szerint 13.30 órakor elutaztak Ulánbátor­ból. A repülőtéren L. Rincsin külügyminiszter, B. Zsargal- szajhan, a külügyminiszter első helyettese, P. Sagdar- szuren, a Mongol Népköztár­saság budapesti nagyövete, ö. Szueh-Ocsir, a külügymi­nisztérium protökollosztályá- nak vezetője, az ulánbátori diplomáciai missziók vezetői, valamint Kádas István, a Magyar Népköztársaság nagy­követe, a magyar szakmunká­sok képviselői búcsúztatták Péter Jánost. Szerdán Moszkvába érkezett Péter János magyar külügy­miniszter. Péter János Japán­ban és a Mongol Népköztár­saságban tett hivatalos láto­gatásáról utazik haza Buda*- pestre.. (Péter János ulánbátori tv- nyilatkozatát és a külügymi­niszterünk mongóliai látoga­tásáról kiadott közös közle­ményt a 2. oldalon ismertet­jük.) Brandt Brioni szigeten A hivatalos látogatáson Ju­goszláviában tartózkodó Wil­ly Brandt szerdán reggel el­búcsúzott Belgrádtól és ven­déglátója, Dzsemal Bijedics miniszterelnök kíséretében különrepülőgépen a jugoszláv tengerparti városba, Pulába utazott, ahonnan a Podgorka nevű jachton folytatta útját Brioni szigetére, ahol délután Tito elnökkel találkozott. Testvéri szálak két iskola között VIETNAMI VENDÉGEK VÁCOTT Tegnap Pest megyébe láto­gatott Nguyen Thanh Binh tarcanélküli miniszter, a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság kormánya felügyelő bi­zottságának elnöke és a fel­ügyelő bizottság több tagja. A küldöttség a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság meghívá­sára érkezett hazánkba, hogy tanulmányozza a népi ellenőr­zés szervezeti felépítését, alap­elveit és működési rendszerét. A vendégeket elkísérte Vác- ra, a Hámán Kató, Általános Iskolába Dang Tran Ngoan, a VDK nagykövetségének első titkára, dr. Molnár Imre, a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnökhelyettese és Mé­száros István, a Pest megyei NEB elnökhelyettese. A küldöttséget Győri Jó- zsefné iskolaigazgató köszön­tötte, majd rövid tájékoztatást adott (a képen) az oktatási in­tézmény életéről, munkájáról. Elmondotta, hogy mintegy ti­zenegy évvel ezelőtt vették fel a kapcsolatot egy vietnami általános iskolával. Az eltelt évek alatt testvéri szálak szö­vődtek a Hung Yen-i iskola és a váci gyerekek között, rend­szeresen leveleznek egymással, kicserélték a csapatzászlót és kölcsönös látogatásra is sor került. A magyar és a vietnami gye­rekek barátságának minden mozzanatát albumok, tablók őrzik, amelyeket a küldöttség tagjai nagy érdeklődéssel ta­nulmányoztak. A vendégek megtekintették az egyik osz­tálytermet is. ahol a gyere­kek színvonalas műsorral bi­zonyították, hogy ismerik és magukhoz közel érzik a viet­nami nép kultúráját. A műsor után Nguyen Thanh Binh, a küldöttség vezetője baráti so­rokat írt a Szilágvi Erzsébet úttörőcsapat és a Ho Si Minh nevét viselő raj naplójába. A Kertészeti Egyetem zöldségterniesztési tanszéke — dr. Somos András rektor, a tan­szék vezetője irányításával — a Soroksári Tangazdaságban széndioxiddal dúsított légtér­ben nevel különböző növényeket. A széndioxiddal dúsított, illetve „trágyázott” légtérben ne­velt növények gyorsabban, erőteljesebben fejlődnek. Az eljárás különösen a koratavaszi primőröknél szembetűnő, mert két héttel is előbbre hozható az érés. Jelenleg a széndioxid­dal „trágyázott” salátát szedik a tangazdaság fóliasátraiban. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta- í nácsának elnöke a Sierra Leo- i ne-i Köztársaság nemzeti ün- í nepe, a köztársaság kikiál- j tásának második évfordulója alkalmából táviratban üd­vözölte dr. Siaka P. Stevens köztársasági elnököt. Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára fogadta a szocialista országok írószövetségeinek ve­zetőit, akik Varsóban tartot­ták meg hagyományos évi nemzetközi találkozójukat. A Magyar írószövetség küldött­ségét Dobozi Imre főtitkár ve­zeti. Dr. Gombár Józsefnek, a KISZ KB titkárának vezeté­sével szerdán Helsinkibe uta­zott a KISZ delegációja, ahol részt vesz a Finn Demokra­tikus Ifjúsági Szövetség kongresszusán. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke és Mohamed Arbaui, az algériai vízi erőművek ügyei­nek államtitkára jegyzőköny­vet írt alá a két ország együttműködéséről, hidro­technikai létesítmények épí­tésében és az öntözés terüle­tén. «a 3MSX3MB Központi Bizottságéinak tegnap tartott üléséről KÖZLEMÉNY PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁROM, EGYESÜLJETEK! á i

Next

/
Thumbnails
Contents