Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-14 / 87. szám
Miért választják meg másodszor is? A lakosság talán még sohasem tanúsított Olyan nagy érdeklődést-választás iránt, mint most. Mindenki látja városunk fejlődését, és úgy érzi, hogy tanácstagja révén a fejlődésben neki is része van, tehát olyan tanácstagot akar most is választani, aki száv- vel-lélekkel szolgálja a további célok elérését A napokban kint jártunk Bokroson, a Rákóczi Termelőszövetkezet környékén, ahol az 57-es választói körzetben újra az eddigi tanácstagot, Hegedűs Zoltánt, a Rákóczi Termelőszövetkezet ismert és becsült állattenyésztőjét- jelölték egyhangúlag tanácstagnak. A választókörzet a nyársapáti részekig terjed, s lakói többnyire termelőszövetkezeti tagok. Sallai Ferenccel, Denk Istvánnal s több választóval elbeszélgettünk. — Ha bemegyünk a városba — mondották —, örömmel látjuk, hogy eredményesen dolgozik a városi tanács. — Eddigi tanácstagjukat vasárnap újra megválasztják? — Meg, mert megérdemli. Sokszor fordulunk hozzá tanácsért, segítségért, és, ha tud, mindig szívesen segít. Az utóbbi hónapokban például azon fáradozott, hogy 11 bok- rosi tanyába bevezessék a villanyt s, főleg az idős embereket sok jóakarattal istápolja. — A választás után mit kérnek először tőle? — Először azt, hogy a tanácsnál emeljen szót, segítsenek talpraállítani a Rákóczi Termelőszövetkezetet, mely a becsületesen dolgozó tagok hibáján kívül jutott bajba. K. L. UH PESTME&YEI HfRLA P kOlÖN KIADÁSA’ XVII. ÉVFOLYAM, 87. SZÄM 1973. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Mit ígér az idei költségvetés ? Új lakások a Ceglédi úton és a Szabadság téren Megjavul a vízellátás — Út- és járdaépítés Bővítik a balatonakali ifjúsági tábort Kereken 52 millió forint szükséges ahhoz, hogy az 1973- ra tervezett feladatokat maradéktalanul megvalósíthassa a városi tanács választott testületé. A város lakásellátottságának, lakáshelyzetének fokozatos javítását ma is elsőrendű feladatnak tekintik. A középtávú tervek szerint az idén tovább épül Nagykörös új lakónegyede, a Ceglédi út mentén elterülő városrész. A 654 lakásos telepen az idén befejezik a már felhúzott 42 lakásos épületet és egy újabb, 42 lakásos épület felhúzásához kezdtek hozzá. Megkezdik továbbá egy újabb 70 lakásos épület alapozását A tanyákon élők jelölték A város külső területeit is, hasonlóan a belsőkhöz, választókörzetekre osztották. A választók ezekben a körzetekben jobbára a várost övező ;tanyavilág lakói. Pap István egyike a külterületi tanácstagoknak. Az ő körzetében barátszilasi, ho- molytáji emberek laknak. Túlnyomórészt a mezőgazdaságban dolgoznak, és bár lakóhelyük közigazgatásilag a városhoz tartozik, életmódjuk, gondjaik sokban eltérnek a városi emberekéitől. — Az út és a villany, ez a mi legnagyobb gondunk — mondja Pap István. Két éve választották meg először tanácstagnak. Most ismét szerepelt a népfront jelölőlistáján, és a választók elfogadták jelölését. Jól ismerik, hiszen sokan dolgoznak közülük a Dózsa Termelőszövetkezetben, amelynek ő az elnöke. — Az elmúlt két évben, sajnos, nem tudtuk bővíteni a villanyhálózatot. Ebben a körzetben több mint ötven tanya akad, és csak nyolcban van villany, kettőbe pedig most vezetik be. Többen vállalkoztak rá, hogy saját erőből villamosítják tanyájukat, de az meglehetősen költséges. A környék ritkásan lakott, sokan elmennek a városba, ahol kényelmesebben élhetnek. Persze, azért nem kevesen laknak még tanyán. Problémáik, életkörülményeik igen sajátosak. és bajaik orvoslása is nehezebben megy. ' Választói kéréseikkel-kér- déseikkel elsősorban mint termelőszövetkezeti elnököt keresik meg. Amiben tud, természetesen segít, és az emberek igen hálásak, jólesik nekik, hogy gondjaik egy részét magára vállalja valaki. — Mit gondol, hogyan lehetne még jobban segíteni a tanyák lakóit? — kérdezzük töte. — Itt van például az építési korlátozásból adódó probléma. A zsúptetös tanyák 5J)— 60 évesek, de lakóik nem kapnak építési engedélyt, így nem is fordítanak jelentősebb ősz- szeget portájuk fiatalítására, bővítésére. Sokan ideiglenesnek tekintik tanyai lakásukat, a városba készülődnek. Persze, nem is kívánhatjuk tőlük, hogy 50—60 évvel ezelőtti körülmények között éljenek. Meg kell találnunk a módját, hogy az ő életükben is mind inkább helyet kapjon a technika és a modern élet sok vívmánya. Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, és hogy nem megy egyik napról a másikra. De segíthetnénk például úgy, hogy a tanyaközpontokban kedvezményesen juttatnánk részükre telkeket, és kölcsönnel is támogathatnánk az ottani építkezést. Bár sok a gond, különösebb terhet nem jelent Pap István számára a tanácstagi munka. Naponta találkozik választóival, kapcsolatukat igen jónak tartja. — Szeretném szorgalmazni a földutak fokozatos felújítását. Ezek az utak már nagyon régiek és meglehetősen elhanyagoltak. Nem véletlen, hogy a jó úthoz közel eső tanyák gondozottabbak, népesebbek. A távolábbiak, sajnos, sokkal rosszabb helyzetben vannak. Az utak nemcsak a termelőszövetkezettel és a tanyaközponttal, hanem a modern, mai élettel Is ösz- szekötik a tanyasi embereket. Ha a szövetkezetnek nagyobb lehetősége lenne, többet segítene. Remélem azonban, hogy a következő négy évben a megoldás lehetősége közelebb kerül, és ha nem is mindent, de sok gondot orvosolhatunk. A külterületi tanácstagnak nem könnyű a munkája. Sok mindenben kellene segítenie, mindenekelőtt azonban, Pap István termelőszövetkezeti elnök szavai szerint, az alapvető gondokon kell enyhíteni. Ha most négy évre ismét beválasztják a tanácsba, újabb ötletekkel, javaslatokkal igyekszik megkönnyíteni a tanyákon élők boldogulását. Khim Antal Mit látunk ma a moziban ? A munkásosztály a paradicsomba megy. Színes szinkronizált olasz film. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN Apáról fiúra. Szovjet film. Előadás kezdeteeste fél 7- kor. is. A tervek lehetővé teszik, hogy a Ceglédi úti lakótelep építésével párhuzamosan, a Szabadság tér 2. szám alatti telken megkezdődhessen egy 16 lakásos ház építése is. Az állami és OTP-lakások építésével egyidejűleg természetesen tovább segítik a kis családi házak építését, bővítését. Elkezdődik az idén a víztorony építése. A torony napi 3 ezer köbméter vízhozamra lesz elegendő, ugyanakkor a Kossuth Lajos utcai rekonstrukcióval együtt bővítik az utca, illetve a környék vízhálózatát. Minden tanácsválasztás előtt és után a legtöbben a tanácstagoktól a járdaépítést és útjavítást sürgetik. Az elavult út, de a járda nélküli utca is nagyon sok. Évtizedekig sehol sem építettek járdát elődeink, viszont a megváltozott társadalmi és gazdasági körülmények között élő nagykörösiek szeretnék, ha jó utak és járdák segítenék közlekedésüket. A kivánalom indokolt, de a magyarázat is kézenfekvő: csak annyit lehet építeni, amennyire a költségvetésből futja, s amire az idén biztosítottak pénzt. Fokozatosan a legforgalmasabb utakat kell megjavítani. A most megválasztásra kerülő tanácstagoknak még nagyon sokáig kell út- és járda- gondokkal küszködniük, mert minden út és járda megjavítására még sokáig nem lesz annyi pénz, amennyi a tényleges Igények kielégítésére elég volna. Ebben az esztendőben 200 ezer forintot tud a városi tanács költségvetése biztosítani járdajavításra, de ehhez hozzá kell tennünk, hogy az év végéig befejeződik a Kossuth Lajos utca 28 millió forint értékű rekonstrukciója. A Kossuth Lajos utcán, bonyolódik le a város közlekedési forgalmának 50 százaléka, s a megújult út hosszú időre megjavítja a közlekedést. Tovább alakítják, szépítik a Pálfája erdőt, hogy a dolgozók munkájuk után megfelelő környezetben pihenhessenek, szórakozhassanak. A fiatalok nyári pihenéséről sem feledkeztek meg a városi tanács testületében. A Balatonakaliban létesített KISZ ifjúsági tábort tovább bővítik, s megkezdik egy konyha építését, amely biztosítja a kisdiákok élelmezésének zavartalanságát. A közművelődési és kulturális kiadásokra is gondoltak a tervek összeállításakor: 19 millió forintot fordítanak közművelődésre és más kulturális célokra, például a kétévenként megrendezésre kerülő nagykőrösi nyár rendezvényeire. A gondosan és sok-sok vélemény alapján megvitatott költségvetésből a legfontosabb feladatokat kívánja megvalósítani a városi tanács testületé, hogy növelje Nagykőrös lakosságának ellátottságát, öregbítse a város jó hírét a város határain túl is. (takács) Az elmúlt két évben épült Két új üzlet A Kecskeméti és a Rákóczi utca kereszteződésében álló szövetkezeti lakások alatt árusít az ÉRDÉRT szaküzlete, amelyben nemcsak nagykőrösiék, de szolnokiak és miskolciak is vásárolnak parkettát, deszkafélét és más faárut. A Kecskeméti úti OTP-ház tövében nyílt meg egy éve az ÁFÉSZ élelmiszer-áruháza, mely reggel 6-tól este 8 óráig tart nyitva. A tőkehústól a mosószerig minden megvásárolható benne. Jellemző népszerűségére, hogy megnyitása óta havonta másfél milliós forgalmat ér el folyamatosan. Kiss András felvételei Területi bajnokok a gimnazista tornászok A tavaszi szünidőben egyszerre két helyen is szerepeltek Nagykőrös tornászai. SZEGEDEN Öt megye (Csongrád, Bács, Békés, Szolnok, Pest) legjobbjainak részvételével került sor a területi középiskolás-bajnokságra. Hátrányos volt, hogy nagyon hideg teremben vetélkedtek. Férfiak A-kategóriás csapat- versenyben: 1. Nk. Gimnázium (Király M., Zsoldos P., Kovács I., Harsányi, Király S., Rácz) fölényes, 6,5-es különbségű győzelemmel. Férfi A-kategória egyéniben: ... 4. Harsányi, ... 6. Kovács I. (Nk. Gimnázium). Férfi B-kategóriás csapatban: __5. Nk. Gimnázium B (Juhász, H orváti S., Kovács Z., Prikkel, Kiss E., Rózsás). Férfi B-kategória egyéniben: ... 2. Kiss Endre, Nk. Gimn.), Számon tartják őket Sokoldalúan segítik a nagy családosokat A kollektíva is beleszólhat 3. Rózsás (Nk. Giimn.), ... 9. Finta (Nk. Toldi), ,.. 16. Kasza (Nk. Toldi). (A lányok versenye másutt zajlott le. Szalay (Nk. Gimn.) visszalépett.) A korláton, talajon és ugrásban jó teljesítményt nyújtó ginwazistacsápáttlfrk,v VáíaSúnt Harsányi, Kovács és Kiss bejutott 'az országos középiskolás döntőbe. A továbbjutás a megsérült Király Sándornak és Rácznak nem sikerült. KAPOSVÁROTT Ezúttal harmadszor került sor az úttörő-olimpia országos kisdobos tornadöntőre. A Nk. Arany iskolások először jutottak el odáig. Teljesítményük a vártnál gyengébb volt: a körösi fiúk (Egyedi P., Bánhegyesi, Rostás), 74,9 ponttal, a 23 induló csapat közül a 15. helyen végeztek. * Természetesen a nagy családosok között sem ritkák a jobbmódúak. Hallottam hatgyerekes sofőrről, akinek, saját kocsija van és hétgyerekes termelőszövetkezeti tagról, aki négy gyermekét felsőoktatási intézményben taníttatta. Sokan túljutnak tehát a nagy családokra többé-kevésbé jellemző alacsonyabb életszínvonalon — bámulatos szorgalommal, munkabírással s a kapott társadalmi, baráti segítséggel. Igen, a segítség! Érdemes erről gondolkodnunk. Vajon a -nagy családosok és a gyermekeiket egyedül nevelő anyák, apák megkapják-e az őket megillető segítséget? Az utóbb említett két példa is igazolja: igen. Mindenhol. mindenkor, a lehetőséghez mérten. A konzervgyárban Friss Anialné, a konzervgyár szakszervezeti bizottságának titkára a következőket mondta: — Mi mindent megteszünk, amit a törvények es a szokások előírnak. Tőle tudom, hogy a gyárban számontartják a nagy családosokat, ismerik gondjaikat, bajaikat. Rendszeresen segélyben részesítik őket, évente két alkalommal: a munkaviszonytól, valamint a gyerekek számától függően, 600— 900, illetve 1200 forinttal. De rendkívüli segélyt is kapnak. S nemcsak a vállalat részesíti őket juttatásokban, hanem a szakszervezet is. — Segélyezési keretünkből minden év decemberében juttatunk a nagy családosoknak. Tavaly a 72 nagy családos, illetve egyedülálló anya közül harmincnak adtunk 500—500 forintot. Lehetőségeink szerint a szakszervezet, sajnos, egyelőre csak a legjobban rászorulóknak tud folyósítani pénzösszeget. A konzervgyárban tehát messzemenő a támogatás. Vajon a többi munkahelyen is? Kamatmentes kölcsönök Beszéltem néhány termelőszövetkezeti vezetővel. Mindnyájan azt mondták, számon tartják és segítik a nagy családosokat. Persze, mindenhol másképp, ahogy a rendelkezésükre álló pénz engedi. Az ipari üzemekben lehetőséget adnak nekik a lakásépítéshez. Nagy összegű kölcsönöket kapnak, kamatmentesen. Nem kétséges, ez a fajta segítség már tényleg igen jelentős. És természetesnek tartjuk, hogy a sokgyermekes szülők, az egyedülállók megérdemlik a felkarolást, hogy ők más elbírálást érdemelnek, mert szocialista rendszerünket áthatja a humanizmus. Birkózóink Dabason A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa Dabason megyei serdülő szabadfogású versenyt rendezett. A nyolc egyesület 52 fiatalja között voltak a Nk. Kinizsi birkózói is. 53 kg-ban Kecskés az első, 57 kg-ban Janói vies a harmadik lett. 67 kg-ban Monori végzett az első, Nagy Miklós pedig a második helyen. A szoros pontversenyben a Nk. Kinizsi, a Monori SE és a Váci Dózsa 14—14 ponttal, a 3—5. helyen végzett. Szombati műsor r Atlétika Cegléd: járási serdülő pályabajnokság. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 15: Nk. Toldi ifi—Leányfalui SK ifi, 16: Nk. Toldi—Leányfalui női megyei bajnoki mérkőzés. Gyömrő: Gy. TÖVÁLL—Nk. Kinizsi megyei bajnoki férfimérkőzés (iá is). Kosárlabda Sportotthon, 16: Nk. Ped— Zalka M. FSE (Bp.) NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep: 13.30:Nk. Kinizsi ifi—Maglód! Vasas ifi, 15.30: Nk. Kinizsi—Maglód megyei bajnoki mérkőzés. Sportlövészet Tormási lőtér, 15: az úttörő- olimpia városi íégpuskás döntője. S. Z. A nyereségből elHallottam a minap egy len vetést: — Csak a több gyerekért? Ez is lehet alap? Igen, ez is! Az emberek többségének ez a válasza. Közismert, hogy az új gazdasági mechanizmusban a vállalatok nyereségüket szabadabban használják fel. A kollektíva is beleszólhat, milyen célra fordítsák a nyereség egy részét. Van részesedési alap, amelyből sok mindenre jut: külföldi tanulmányútra. üdülésre. És marad belőle azoknak az embereknek is, akiknek pénztárcájában minden forint sokat számít, többet mint másoknak. Miklay Jenő I )