Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-08 / 56. szám
Megközelíthetetlen üzletsor Még /ehet segíteni/ Szélesítik, korszerűsítik a 4-es műutat: öröm az autósoknak, a gyalogosoknak, mindenkinek. A korszerűsítés azonban gonddal is jár. Az országút mellett húzódó csatornázás mély árkai teljesen el- rekesztették a monori-erdei üzletsort: az autócsárdát, a húsboltot, az élelmiszer- boltot. Betérőt az országúiról ugyanis „elfelejtettek” oda készíteni. Pedig az autócsárda nyilván az autósok kiszolgálására, ellátására szolgál, a húsboltot, a megnyitásán elhangzottak szerint, az átmenő forgalomnak is szánják, az élelmiszerboltba pedig, ugye, érkeznek az áruk. Most még könnyen lehetne segíteni a bajon. A csatornát még nem helyezték el, az árok betemetése nem sokáig tart. Félő, hogy a három bolt érdekét csak később veszik majd figyelembe az illetékesek, amikor már sokkal többe kerül a hiba korrigálása. Bár, azt hiszem, az autócsárdának és a húsboltnak már eddig is jelentékeny károkat okozhatott az el- barikádozott út, a szinte megközelíthetetlenség. A megoldás késése pénzbe kerül, és mindegy, hogy az melyik vállalatnak, boltnak okoz károkat, a pénzt egy zsebből fizetjük. Sz. A. KISIPAROSNAK TILOS A PATRON. A Könnyűipari Minisztérium nemrég életbe lépett rendelkezése kimondja, hogy a játékpisztolyba való patron robbanószer, s mint ilyennel, nem foglalkozhat sem játékkészítő, sem vegyicikk- készítő kisiparos. Vagyis: a patronkészítés nem kisipari tevékenység. MonoB*raín 1 A p,f ST W.tGY El HÍRLAP KÜLÖNKIAD A $A XV. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM 1973. MÁRCIUS 8.. CSÜTÖRTÖK Mérlegzáró közgyűlés Miért maradt el a tervteijesítéssel a Monori Járási Szolgáltaié Ktsz? MEGSZÜNTETETT RÉSZLEGEK — EMELKEDETT A DOLGOZÓK BÉRE A gyömrői művelődési házban tartotta meg mérlegzáró közgyűlését a Monori Járási Szolgáltató Ktsz. Fodor Mihály, a szövetkezet elnöke ismertette az 1972. év eredményeit. A szövetkezet a tervezett 18 millió 500 ezer forinttal szemben 17 millió 142 ezer forint bevételt ért eL A tervteljesítés 92,6 százalékos, aminek oka elsősorban a termelés szerkezeti változása és a létszámcsökkenés. Az árutermelést végző részlegek közül egyenletes, jó teljesítményt nyújtott egész évben az ecseri vasipari, valamint a monori és a gyömrői lakatosrészleg. Munkaellátottságuk, termékeik választéka is jónak mondható. Különösen jelentős fejlődést ért el a monori lakatosrészleg. Termékeinek minősége átlagon felüli. Az as zta losrészleg nem tudta hozni a várt eredményt. Százezer forinttal maradt el a tervtől a villamossági részleg. A nyereség aránya is csökkent, ami főként azzal magyaÚj gépeket vásárolnak Jól zárta a tavalyi évet a Pilisi Ruházati Ktsz AZ IDEI IS JÓL INDULT A Pilisi Ruházati Ktsz jól zárta az elmúlt évet: tavalyi tervét 113 százalékra teljesítette, 18 millió 623 ezer fo- ■ rint termelési értéket produkált. Ennek nyomán 26 napi nyereségrészesedést fizetett minden dolgozónak. Az idei év is jól indult: az első két hónapban csaknem 6 millió forintot érő árut állítottak elő. Erősnek ígérkezik a március is. Előreláthatólag elérik a 9 millió forintos negyedévi forgalmat. Korszerűsítik az idén a gépparkot: új NDK és japán gyorsvarró, valamint gomblyukkötő gépeket vásárolnak, 200 ezer forintért. Tavaly a szocialista brigádok jó eredményt értek eL A munkaverseny értékelésére ebben a hónapban kerül sor. Még egy jellemző adat, amely jól érzékeli a termelékenység növekedését a szövetkezetben: 1971-ben egy dolgozó 185 ezer forint értékű munkát végzett, tavaly már 215 ezer forint ér tékűt. (g. j ) MŰSOR Mozik Gomba: A Tenkes kapitány» I—II. Monor: Napraforgó. Űri: Az ellopott csata. Vecsés: A tüzes íjász. Nőnapi ünnepség Gyömrő, művelődési ház, 17 órakor: községi nőnapi ünnepség. Előadó: Palotai Sándor. — Hol voltál, Terka? — Pesten. És te? — Csak itt, Mo- noron, az SZTK- ban. — Nem vagy tán beteg? — A derekammal nyavalygok. Egész télen fájt. Röntgenezték, vagy mit csináltak vele. — Én meg, tudod, kaptam egy külföldi kabátot. Nem nekem való már, bevittem a zsibpiacra, de a kutyának se kellett. — Hej, pedig, valamikor! — Az már elmúlt, Boris, ma csak az új kell. De igazuk is van. Bolondok lennének használt holmiban járni, ha A GOMBOK újban is járhatnak ... Találd ki, mi van ebben a zacskóban? — Nem tudom. — Gombok. Pontosan ötszáz. Ezt is bevittem, és képzeld, egyet sem vettek meg belőle. Bementem egy Röltexbe, kérdezem, mennyibe kerül egy ilyen gomb? Azt mondja a kisasszony, két forint. Mellettem áll egy fiatalasszony, éppen gombot vett. Mondom neki, nézze, mennyi van belőle. adok én magának, amennyi kell, egy forintért darabját, mire ő elbiggyeszti a száját: ,jCell a fenének a használt gomb!” — Hej, valamikor! — Te kinél is szolgáltál? — Hartmannék- nál, a Dob utcában. — Én meg a kertészetben dolgoztam a fővárosnál. — A fővárosnál? O, milyen protekció kellett, hogy bejusson oda valaki! — Mit tudják azt a mai fiatalok. — Jobb is. — Nekik, Terka, nekik. — Meg tán nekünk is ... Nem is érdekel ez a sok nyavalyás gomb, hazamegyek és bevágom mind a tűzbe. Kovács György rázható, hogy a kereskedelem, részére festett vásznat nem fogyasztói, hanem csak termelőd áron tudták értékesíteni. A gumi javító részlegben a Létszám eggyel csökkent: ők 7 százalékos nyereséggel zártak, bár többre is képesek lettek volna. Nem a legnépszerűbb szakmák közé tartozik a cipészet. A monori járásban lévő 12 részleg több mint másfél milliós bevételt ért el, különösen jó munkát végzett az ecseri, a sülysápi és a vecsési. A személyi szolgáltatásokból származó bevétel 200 ezer forinttal növekedett, az előző évekhez képest. Dicséretet érdemel a monori fényképész, valamint a monori, gyömrői és gombai fodrászrészleg, jó munkájáért. Akadnak sajnos, negatív jelenségek is: nem megfelelő munkája miatt megszűnt az úri cipész- és fodrászrészleg, majd a vecsési fényképészrészleg. A szövetkezet elnöke ezután arról szólt, hogy a dolgozók bére átlagosan 3,24 százalékkal nőtt 1972-ben, az elmúlt évhez képest A szövetkezeti vagyon értéke csaknem 10 millió, az egy dolgozóra eső éves kereset 25 ezer 623 forint,' 800 forinttal több, mint 1971-ben. A nyereség 2 millió 23 ezer forint. Az Idei tervek nagy feladatot rónak a szövetkezet kollektívájára. A bérfejlesztésben 6 százalékos emelést kap minden dolgozó, ezen felül a szolgáltatóipari tevékenységet ellátók még 4 százalékos béremelésben részesülnek. G. J. Szabálysértési hatóságként Bizottsági tagokat is bevontak az eljárásba A FELDERÍTÉS MÉG HIÁNYOS A községi tanácsok szakigazgatási szervei, melyek néhány éve elsőfokú szabálysértési hatóságként is ténykednek, a hatáskörükbe utalt ügyeknek nemcsak tárgyalói, intézői, hanem a legtöbb esetben felderítői is. Az elmúlt évben '977 szabálysértési ügyet tárgyaltak a járásban, a legtöbbet Vecsésen (140-et), legkevesebbet Péteriben (6-ot), a járási hivatal igazgatási osztálya 115-tel foglalkozott. Alapos vizsgálat után, 126 esetben megszüntették az eljárást, 520 személyre pedig kisebb-nagyobb bírságot szabtak ki, amelynek végösszege, összközségi szinten, valamivel több, mint 195 ezer forint. ötszázhuszonhat ügyben a vb titkára, illetve szabálysértési előadója bizottsági tagokat is bevont az eljárásba. Könnyítés a lakosságnak íj raódsífft vezettek be Sülysápon Sülysáp nagyközség adóügyi csoportja adófizetői figyelmét minden év március elején udvarias levélben hívja fel az esedékes félévi adó befizetésére. A felszólító levél- ebben az évben sem maradt el, azonban az adóügyi csoport most újítást vezetett be. Az új befizetési módról Heiter Géza csoportvezető a következőket mondja: — Felszólításunkra 'az elelmúlt évben az adófizetők nagy része március 15-e előtt valósággal elözönlötte a tanácsházát. Sokan még a folyosón is szorongtak. Bizony, beletelt jó időbe, míg kezükbe kapták a befizetési lapot. Többen türelmetlenkedtek, és bosszankodtak is. Éreztük, változtatnunk kell a helyzeten. Kis kollektívánk ebben az évben már januárban nagy munkába fogott. Nemcsak a felszólító leveleket írtuk meg, hanem a múlt évi helyesbített előírások alapján, több mint kétezer községi lakos részére elkészítettük az idei első félévi adókról szóló befizetési utalványokat is. Az adminisztratív munkában sokat segítettek az általános iskola tanulói is, például ők címezték a borítékot. Március elején minden adófizető polgár a felszólító levelet az utalvánnyal együtt megkapta, s akár azonnal is befizetheti fél évi adóját a postán, nem tölti idejét nálunk, s mi is jobban haladunk munkánkkal. — Sajnos, minden évben akadnak olyan adófizetők, akik nem tesznek időben eleget adófizetési kötelezettségüknek. Vannak, akik március 16-án vagy 17-én fizetik be első fél évi adójukat. Ezért az egy-két napi késésért is már kénytelenek vagyunk 3 százalékot felszámítani. Természetesen semmiféle pótlékot nem számítunk fel azoknak, akik még március 15-én rendezik adótartozásukat. (krátky) Alapja lehet a jobb eredményeknek Elégedettség az arcokon A Vízügyi Építő Vállalat egyik legnagyobb üzeme a vecsési: az elmúlt évben fizikai dolgozóinak száma kétszázhat volt, s jelenleg is annyi. A. vállalat, a Központi Bizottság 1972. november 14—15-i határozata értelmében 6,5, illetve 3,5 százalékos béremelést hajt végre. Ez alól csak a vecsési üzem kivétel. Vállalati szinten ugyanis úgy döntöttek, hogy mivel az ott dolgozók főleg ipari tevékenységet folytatnak, Vecsésen is 8 és 4 százalékos béremelést alkalmaznak. A vecsésiek nagy megelégedéssel fogadták ezt az intézkedést. Tizennégyen dolgoznak a gépjavító műhelyben. Nem könnyű az ittenieknek, mivel az alkatrészhiány sokszor gátat szab az elvégzendő munkáknak. Balázs Géza 14 éve tölti napjait a vecsési üzemben, motorszerelő a szakmája. — Megtudta-e már, hogy mennyivel keres többet majd a béremelés után? — Igen, igaz, csak fél órával ezelőtt. Eddig az órabérem 13,50 volt. A vállalati kollektív szerződés szerint most még egy forintot és körülbelül 10 százalékos béremelést kapok. Eddig az átlagos keresetem 3500—3600 forint volt. Most, ha nem tévedek, 3800—3900 forintra emelkedik. Elégedett vagyok. A VÍZÉP évről évre sok ipari tanulót foglalkoztat. Farkas József például 1972-ben szabadult, azóta is itt dolcvizik. Tizenkilenc éves. — Nyolc forintos órabérrel kezdtem — mondja, majd így folytatja: — Máig is annyi volt az órabérem. Lakatos szakmunkás vagyok, így az én fizetésem is 8 százalékkal több március 1-től, vagyis 150—200 forinttal. Nagy az öröm otthon, mert édesapám fizetése is gyarapodik. Ö a Budapesti Vegyiműveknél dolgozik. Molnár Gézáné 1969-ben jött ide dolgozni, s itt szerezte meg a lakatos-szakmunkásbi- zonyítványt is. Ezt mondja: — Két évig gimnáziumba jártam, de jött a gyerek, s nem folytathattam a tanulást. Sérelemmel kezdem. 1968. január 3-án léptem be az üzembe. A kollektív szerződés szerint csak az kaphatja meg öt év után az 50 filléres órabéremelést, aki január 1-ével kezdi a munkát. Elseje tudvalevőleg ünnep, tehát csak 2-án, vagy 3-án kezdődik mindenki számára a munka, mégis hátrányba kerültem. Kilenc forint 30 fillér az órabérem, az emelés után tíz forint 20 fillér lesz. A férjem is itt dolgozik, az ő fizetése is emelkedik. Ügy számolgatjuk, csaknem 500 forinttal gyarapszik kettőnk fizetése ettől a hónaptól kezdve. Kell is a pénz, a házat már felépítettük a Szabadkai utcában, de a berendezése még hiányos. Harmincéves, magas, komoly fiatalember Szász Imre, az egyik lakatosműhely vezetője. — Mióta dolgozik itt? — Tizenkét éve, szinte itt voltam a gyáregység „bölcsőjénél”. Négy év óta művezetőként végzem feladatomat, időközben ugyanis kijártam a középiskolát, gépipari techni-1 kus lettem. Háromezerötven forint volt általában a fizetésem, most előreláthatólag 250—300 forinttal lesz több. Dávid János üzemi szb-titkár: — Nálunk a legdemokratikusabb alapokon hajtják végre a béremelést. A felső vezetők kikérték a bizalmiak, műhelyfőnökök, csoportvezetők véleményét, ök tudják reálisan mérlegre tenni egy-egy dolgozó teljesítményét. A béremelés előtt 2215 forint volt üzemi szinten az átlagkereset, az most 2507 forintra emelkedik. A munkahelyi 'hangulat jó, elégedettséget tükröznek az arcok, s ez a jó hangulat alapja lehet a további eredményes munkának. Gér József A szabálysértések között most is a tulajdon elleni vétség a leggyakoribb: 164 esetben fordult elő. Vecsésen 34, Monoron 28, Gombán 26 személyt kellett felelősségre vonni lopásért. Egyébként egyetlen község sem akadt, amelyben ne tettek volna lopás miatti feljelentést. Legtöbben mezei lopásért feleltek. Köztisztasági szabálysértés hetvenöt. fordult elő: a vecsésiek vezetnek 15-tel, a monori 11-gyel szemben. Olyan szülőt, aid nem engedte gyermekét iskolába, illetve nem ellenőrizte kellően, hogy az eleget tesz-e kötelezettségének, összesen 48-at vontak felelősségre. A vásárlók megkárosításáért hat eljárás indult, ami azt jelenti, hogy vagy az ellenőrzés volt laza, vagy tényleg csak elvétve, itt-ott akadt ilyen vétség, ellentétben korábbi gyakoriságával. Ipari, építési és egyéb szabálysértési eljárást is többet lefolytattak. A tanácsok egyre határozottabban élnek új jogkörükkel, ha a felderítés itt-ott még hiányos is. K. Gy. Vásárlás közben íyi onoron, a MÁV pályaud- var melletti ABC önkiszolgáló boltban olyan halmaza van a jobbnál jobb, a szebbnél szebb árucikkeknek, hogy szinte már az ország fővárosában érzi magát az ember. Igen, az ország fővárosában, pedig Monor járási székhely csupán. Van még tíz percem vonatindulásig a bevásárlásra, tüstént kosarat ragadok, és sodródok a sokadalomban. Közvetlenül előttem feltűnően csinosan öltözött nő turkál az árukban, s olykor a kosarába is dob valamit, egy fél liter csokodálélikőrt azonban, boszorkányos ügyességgel, a saját bőrtáskájába csempész. Együtt érkezünk a kasszához. S amikor a pénztárosnő a csinos nő áruját kezdi összeszámolni, halkan célzást teszek a csokilikőrre. A bájos tündér megfordul, lesújtó tekintettel végigmér, majd a finom italt táskájából a karjára fűzött műanyagkosárba varázsolja. A pénztárosnő számol, -í*- ugyanúgy, mint máskor. Igen, ugyanúgy. Elvégre nem történt semmi. Rakovszky József Felelőtlen gépkocsivezetők N. Benedek sülysápi lakos, noha nem rendelkezett gépjárművezetői jogosítvánnyal, motorkerékpárt vezetett, közben a fején nem viselt bukósisakot, s amikor a rendőr- járőr igazoltatta, kiderült, hogy még a motorkerékpár sem esett át a vizsgán. N. Benedeknek másfél ezer forintot kellett fizetnie. H. György gyömrői lakos szeszes italt fogyasztott, majd járművével úgy vett részt a közlekedésben. Kétezer forint bírság megfizetésére kötelezték. l/écsés Továbbra is hullámvölgyben A meglehetősen gyengén sikerült őszi idény után csodákat senki sem várt a vecsési labdarúgóktól, azt azonban elvárta, hogy egy három osztállyal alacsonyabb együttessel szemben eredményesen vegye fel a küzdelmet. Nos, úgy látszik, ez túl nagy kívánalom. A Magyar Népköz- társaság Kupa-meccsen a járási I. osztályban játszó hazaiak küzdenitudásból, erőnlétből, sőt helyenként játékból is leckét adtak NB III-as ellenfelüknek, 0:2-re győztek. Pedig a vecsésiek a körülményekhez képest jó összeállításban léptek pályára, de csatársoruk enervált, körülményes játéka nem vezethetett eredményre. A helyzetek sokaságát hagyták ki a VSE csatárai, ügyetlenkedtek a kapu előtt. Ráadásul Makovecz egy 11-est is kihagyott. Persze ez a továbbjutáson már mit sem változtatott. Így nem marad más hátra, mint minden figyelmet a bajnoki rajtra fordítani. Jánoshalmán még sokkal nehezebb dolguk lesz a vecsési piros-fehéreknek. (szatti) I l