Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-08 / 56. szám

res T Mterei vJiiHap 1973. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK Bemutatni a szomszédoknak Beszélgetés a klubban Régen láttam már ennyire elíogódottnak Iglói Saroltát, az erdőkertesi klubkönyvtár fiatal igazgatónőjét Pedig az elmúlt esztendő alatt, hogy rá­bízták a vezetést, jó néhány neves író, színész, énekes meg­fordult már a rendezvénye­ken, s valamennyit fesztelenül, mint régi ismerőst mutatta be az egybegyűlteknek. Most vi­szont nem is tudja hirtelené- ben, hogy hova üljön, mit mondjon vendégeinek. Pedig ezúttal nem híres emberek ül­nek a klub asztalai mellett, csupán kollégái, művelődési- ház-igazgatók, könyvtárosok. Talán éppen ez feszélyezi — bemutatni a szomszédoknak, mire is jutott egy esztendő alatt S mindezt úgy elmonda­ni, hogy közben ne szégyen­kezzen, de dicsekvésnek se tűnjék mondandója. Ez a legnehezebb. Beszélni a hét­köznapok munkájáról azok­nak, akiket hasonló célok lel­kesítenek, s hasonló kudarcok kedvetlenítenek. Mivel is kezdje? Sikerekkel vagy ku­darcokkal? Színpadon is — Erdőváros, mert így hív­ták még a tizes években Erdő­kertest, alig fél évszázados te­lepülés — kezdi végül is a falu történetével. — Víkend- telepként parcellázták, ma vi­szont már háromezerkétszáz állandó lakója van... A kollégák nagy figyelem­mel kísérik a falu alakulásá­nak történetét, s akkor sem lepődnek meg, amikor a mun­kára fordítva a szót, Iglói Sa­rolta elpanaszolja, hogy egy hete feloszlott a még be sem mutatkozott Donga Színpad együttese. Boccaccio-novellá- kat próbáltak, de a szereplők idejét sehogy sem tudták ösz- szeegyeztetni. — Ilyen előfordult már más­sal is — szól közbe Érseki György pedagógus, a mogyo­ródi művelődési ház igazgató­ja s egyben könyvtárosa, az idősebb népművelő jogán. Az­tán megjegyzi még: — Ha el­fogad egy jótanácsot, dolgoz­zon mindig csak úgy, ahogyan a józan esze diktálja. — S mert látja, hogy a fiatal kol- legina nem érti, mire is céloz, megmagyarázza: — Ha pél­dául a könyvért érkező olva­sóknak felhívja a figyelmét a televízió valamelyik műsorára, mondjuk a Gárdonyi-regény nyomán készült A lámpás tv- változatára, már népművelő munkát végzett akkor is, ha ezt semmiféle statisztika nem mutatja kű . ■Szabó János, a vácszentlász- iói művelődési ház igazgatója szintén a saját tapasztalatáról beszél. — Mi is új emberek va­gyunk a feleségemmel Vác- szentlászló-Valkón. A művelő­dési házat és a könyvtárat ve­zetjük. Sokat töprengtünk már azon, hogyan tehetnénk minél vonzóbbá a népművelést. Így találtuk ki, hogy meseíróver­senyt rendezünk a gyereked­nek. A pályázatok a vártnál jobban sikerültek, ezért hatá­roztuk el, hogy a legjobbakat; dramatizálva, színpadon is be­mutatjuk, ami már a felnőtt közönséget is vonzza. . — Jó ötlettel én is szolgál­hatok — szól közbe Rosenber­ger Józsefné, az új ikladi kluhkönyvtár vezetője. — Né­hány héttel ezelőtt megalakí­tottuk az ifjú házasok klubját. Ügy kezdtük, hogy az anya­könyvből kiírtuk az utóbbi öt esztendőben összeházasodók névsorát. Majdnem sértődések sora lett belőle, mivel a helyi anyakönyv ben nem szerepel­tek azok, akik nem Ikladon tartották az esküvőjüket. Meg­állítottak az utcán s megkér­dezték, miért haragszom rá­juk. Meg azok közül is többen, akik már öt évnél régebben házasodtak. Jönnének szíve­sen, ha hívnánk őket. Ezt ta­lán itt is meg lehetne csinál­ni, és másutt is. Az emberek társaságra vágynak... — Nálunk még aligha — mond ellent nyomban Szabó János. — Vácszentlászló gaz­dag, de nagyon zárkózott falu. Egyetlen példa is bizonyítja ezt: a remekbe készült ková­csoltvas kapukat belülről le­mezzel befedik, nehogy belát­hasson valaki az udvarokba. Amikor asszonyklub alakításá­ra gondoltunk, megkérdeztünk többeket, jönnének-e. Mond­ták, hogy szívesen, de mégsem jöhetnek, mert megszólnák őket a faluiban. Hol mit lehet — Azit hiszem, igaza van Szabó Jánosnak —■ helyesel Kapuszta Katalin, a gödöllői művelődési ház igazgatója. — Települése válogatja, hol mit lehet. Mi például arra figyel­tünk fel, hogy a balett-tanfo­lyamra járó gyerekek szülei az órák alatt beszélgetnek, hor­golnak, csakhogy valamivel teljen az idő. Először könyve­ket, folyóiratokat adtunk ne­kik, legközelebb pedig már filmvetítést is rendezünk szá­mukra. Sőt, amint elmondot­ták, hajlandók lennének a ba­lettórák alatt különböző, óikét érdeklő előadásokon is részt venni A népművelőnek alkal­mazkodnia kell a lehetőségek­hez és az igényekhez, ez a do­log lényege. — De mit tegyen a népmű­velő akkor — teszi fel a kér­dést Rosenberger Józsefné —, amikor Petőfi-estet hirdet dél­után hat órára Margittai Ági­val, az előadásra eljön hu­szonöt iskolaszerek, akiket tíz perccel a kezdés előtt haza- küld az iskola igazgatója az­zal, hogy csak szülői kíséret­tel vehetnek részt a műsoron? Ezen, a szerintem túlzott isko­lavezetői szigoron bukik meg az a törekvésünk is, hoz gyermekklubot alakíthassunk a klubkönyvtárban... A kérdésre nem is tud hirte­lenjében választ adni senki. Szabó János is inkább újabb ötlettel hozakodik elő. — Ha valami elromlott a művelődési házban vagy a könyvtárban, gond volt, miből s kivel csináltassuk meg a le­hető leggyorsabban. Azóta ez nem gond, amióta megalakult a kisiparosok klubja, a műve­lődési házban. Mindig akad se­gítő kéz, ha szükség van rá. Ügy tűnik, vége-hossza nincs a jobbnál jobb ötletek­nek. Pedig az erdőkertesi klubkönyvtár is tartogat né­hány meglepetést. Például a magnetofont a könyvtárban. Verseket, meséket hallgathat­nak rajita az olvasóik, neves előadóművészek tolmácsolásá­ban — fejhallgatóval, hogy ne zavarjanak másokat. Sok-sok óra munkával És a pinceklub sem minden­napi. Nemcsak azért, mert a falu borospincéjében sok-sok óra társadalmi munkával ala­kították ki a fiatalok, hanem azért sem, mert berendezése stílusosan illeszkedik a pince hangulatához. A székeket ülő­kével ellátott puttonyok he­lyettesítik, az asztalokat pedig farönkök. Van pódiuma és bü­féje is és nagyon jó hangula­ta minden összejövetelen. Akárcsak ezen a késő délutáni órán, amikor a szomszédos te­lepülések népművelőit látta itt vendégül a falu fiatal klub- könyvit árosa. Nemcsak hasznos, de han­gulatban is kitűnő volt ez a találkozó — egy azok közül, amelyet a járási hivatal műve­lődésügyi osztálya rendez két- három hónaponként a népmű­velők részére mindig más és más helyen. Prukner Pál Meghalt a hortobágyi prí mats Hetvennégy éves korában meghalt Burai Zsiga — a hor­tobágyi csárda híres cigány­prímása. A pusztán kezdte, s ott hullt ki a vonó a kezéből. Alig tizenhárom esztendős volt, amikor prímása lett a csárdában muzsikáló zene­karnak. Sokat nótáztak kísé­retével a hortobágyi pásztor­emberek, de évtizedeken át húzta a külföldi vendégnek is. Életének utolsó napjai ban „A népművészet mesteré címmel tüntették ki. Könyvtár — ajándékba Kádas István nagykövet ün­nepélyes keretek között adta át a Mongol—Magyar Baráti Társaság elnökségének s a magyar felsőoktatási intézmé­nyekben végzett mongol értel­miségieknek Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke ajándé­kát, egy több mint 600 kötet­ből álló műszaki szakkönyv­tárat. HETI FILMJEGYZET A magyar ugaron A TÖKÖLI LELET NYOMÁN Harangedények népe ' // Tizenöt éves kutatómunka után kora bronzkori leletek­ről szerzett újabb érdekes is­mereteiket öisszegiezték a Bu­dapesti Történeti Múzeum ré­gészei. Mint Schreiber Rózsa, a múzeum régészeti osztályá­nak munkatársa elmondta, ha­rang formájú edényeket ta­láltak Tököd község mellett még a múlt század hetvenes éveiben a Duna gátépítési munkálatai közben, s az utóbbi évtizedekben ismét fellendült a kora bronzkori ku­tatás a főváros területén. Ennek során a „harang­edények népének” emlé­keit is számos ásatás tár­ta feL Ilyen formájú és díszítésű edé­nyek Európa számos részén előkerültek már. A Harangedények népe Bu­dapesten című tanulmány két nyelven és számos fénykép segítségével mutatja be a 400 éves, jellegzetes formájú edé­nyeket és egyéb használati tárgyaikat. Érdekesek az íjá­szatban használatos csuklóvé­dő lemezek: mindig lapos kő­ből készültek, és enyhén íveltre csiszolták őket. hogy az alkar dom­borulatához simuljanak. A lekerekített sarkú, tégla alakú kőlapokat két-három vagy négy lyukkal látták el, ezekbe zsinórt fűztek, így erősítették csuklójukra az íjá­szok. A feltárásokat tovább foly­tatják. Börzsönyi tájak Séta a kisgalériákban A hét fővárosi képzőművé­szeti eseményeivel ezúttal a kisgalériákban találkozhat­tunk. Várakozva léptem A CSONTVÄRY terembe, ahol arra kerestem választ, vajon javult-e a Képcsarnok minőségi ajánlata, hiszen Ró­zsa Gyula a „Heti zsűri” vi­tája kapcsán azt kifogásolta: a festők tekintélyes hányada nem a művészi útkeresés ter­mékeit küldi vásárlásra, ha­nem többnyire rutinmunkákat. E szempont szerint vizsgá­lom Klimó Károly, Vati Jó­zsef, Nagy B. István műveit, s tudásuk, felkészültségük leg­javát érzem e festményekben. Sőt Övári László, Kokas Ignác alkotásaiban a kísérletezés bátorságát figyelhetjük meg, ahogy a szerkezeti sűrítések­kel kutatják egy kozmikus léptékű piktúra lehetőségét. Még egy értékkel találkozom. Nem kép, ember: Wessely Ti­bor, e bemutatóterem vezető­je, aki értéssel, tapintattal lép vendégeihez a kellő pillanat­ban. s művészetszerető nagy­vonalúsággal tűnik ki. Ki­emelt helyen szerepelteti a Műcsarnok februári kiállító­ját, Szurcsik Jánost, külön csendélet-kollekciót szervíroz e márciusi virágínség idején, böngészési örömet tartalékol a nyitott és hozzáférhető map­pákkal, s az üvegfalon elhe­lyezett plakáttal bocsátja útra látogatóit A CSŐK ISTVÁN GALÉRIÁBA, ahol Makrisz Zizi grafikai lap­jait, gobelinjeit és táblakép méretű mozaikjait vizsgálhat­ják a műbarátok. Különösen ezen akvarell nagyságrendű mozaiktáblák jelentenek új­donságot, hiszen a lakáskultú­ra jövőjének tartozékai. Szá­munkra azért örvendetes e kísérletezés, mert Makrisz Zizi az érdi Vörösmarty gimná­ziumban elhelyezett fali mo­zaikjából vonta le e figye­lemre méltó, kamaraméretre szűkített-sokszorosított tanul­ságot. Otthona a nagyvilág, számára a bakui olajkutak látványa ugyanazt az élményt jelenti, mint a csepeli szabad­kikötő daruerdeje. ízlése im­ponáló, csak valami egyszerű hiányt kell pótolnia ahhoz, hogy felületei a megdöbbenés áhítatát keltsék. Azt az ele­mentáris .erőt, ameiy A HELIKON GALÉRIÁBAN Kondor Béla alkotásait jellem­zi, azt az utolsó kirándulást, a számára oly hosszú ideig ide­gen foto világában. Mi az, ami új a Csend és a Katasztrófa sorozatában? Könnyű utólag prófétának lenni, de a gép­szerkezet rideg lécei között bujkáló macskában és Kondor­tekintetben már az elmúlás személytelen konstrukciója lappang, az a fájdalmas közel­jövő, mely e fotosorozatot kö­vette. A MŰCSARNOK kamaratermében kellemes meglepetést jelentett Révész Napsugár tárlata. Elsősorban azért, mert két dolgot tanult meg párhuzamos alapossággal: az elmélyülést és a grafika szakmai ismereteit. Ebből­adódnak értékei: segítségükkel visszaálmodja az éppen elsu­hant ifjúság mesetájait, a ter­mészet szigorúan szabatos alakzatait, s a. József Attila nyomán egyénien értelmezett Betlehemi királyokat. A BOLGÁR KULTURÁLIS KÖZPONT Népköztársaság úti kiállítóhe­lyiségében Georgi Baev tüzes színekben viliódzó festményei fogadják az érkezőt. ízig-vérig déli temperamentumú művész, telített szenvedéllyel. Látomá- sos erejét Neszebár monumen­tális romjaival és Búr gasz ki­kötői tolongásával alakítja ké­pekké, olyan ízzel, hogy a szemlélőben a látott vagy nem ismert tengerpart hangulatát ébreszti. A FÉNYES ADOLF-TEREM falán most Réti Zoltán akva- relljei hirdetik az élet derűjét. Nógrád megyében él, de sok­szor érinti műveiben Nagyma­ros vidékét, a Börzsönyt zenei ritmusra emlékeztető színör- vénylésekkel. Kellemes járni a kisgalé­riákban, mégis javíthatatlanul arra gondolok, mikor lesz vég­re a Pest megyei festőknek ilyen Helikon Galéria-méretű szalonja. Valahol létezik ez a hely, nem szükséges hozzá kü­lön befektetés, csak meg kell találni közös erővel. A fővá­rosban létesíthető Pest megyei Galéria a művészek és a kö­zönség nagy öröme, a művelő­déspolitika sikeres előrehala­dása lenne. Losonci Miklós Latinovits Zoltán és Horváth Sándor A magyar ugaron egyik jelenetében. Akadékoskodók tán eltöp­rengenének azon, miért az 1906-os Űj versek kötetben megjelenít Ady-vers (A ma­gyar Ugaron) lett egy 1919 őszén, a Tanácsköztársaság bukása után játszódó film címadója, mivel Ady közis­mert költeménye egy egészen más történelmi szituáció vers- befogalmazása, mint amilyen szituációban Kovács András új filmje játszódik. Ez a zavaró részletkérdés azonban végül is nem érimti a film lényeges mondanivalóit, sőt, kitűnik, hogy Adyról sok és fontos szó esik a műben — így te­hát a költőre utaló címválasz­tás érthető. A magyar ugaron, mint mondottam, egy rendkívül sú­lyos történelmi szituációban, a magyar proletárállam bukása után, a fehérterror első, győ­zelemittas hónapjaiban játszó­dik. Kovács András kedvenc határhelyzete ez ismét: hősei válaszút elé kerülnek, emberi­leg, erkölcsileg, politikailag egyaránt. Ezúttal egy buda­pesti gimnáziumi tanár, Zi- lahy Kálmán kényszerül a döntésre: vállalja-e a fehér- terror üldözöttjeivel való szo­lidaritást, felemeli-e szavát értük, vagy félreáll, netán meghajlik a terror nyomása alatt, s megtagadja korábbi elveit. Ment e korábbi elvek­ből néhány olyan cselekvés is következne, amely veszélyt je­lent. Zilahy ugyanis, Ady for- radalmiságát megértve, ebben a szellemben nevelte diákjait, akik közül többen épp azért szenvedik el a fehérterror megtorlását, mert Zilahy gon­dolatai szerint cselekedtek. A tanárnak tehát választania kell: htJ marad elveihez, vagy megalkuszik, s ezzel nemcsak önmagával kerül szembe, ha­nem árulóvá válik tanítványai szemében is. Kovács jól tudja, hogy egy ilyen konfliktus nem feltétle­nül csúcsosodik ki tragédiá­ban, vagy tragédiák sorában. Azt is tudja, hogy a tragédia sem mindig azt sújtja, aki a legmélyebben érintett egy konfliktusban. Zilahy dilem­mája is úgy oldódik meg vé­gül, hogy a húga — idegei fel­mondván a szolgálatot — ön­gyilkos lesz, és a tanárt ez a megrázó esemény lendíti itúl habozása, kétkedése holtponté ján. A fentiekből is kiderül: Kor vács András filmje erőteljesen gondolati alkotás. Publiciszti- kus és politizáló film, és ez igen dicséretes. Nem áraszta­nak el bennünket az utóbbi időben az ilyen jellegű ma­gyar filmek. Ám ez az erénye, sajnos, nem érvényesül eléggé átütő művészi erővel. A magyar ugaron rendkívül fontos kér­déseket feszeget, az elvhűség, a helytállás, a morális gerin­cesség kérdéseit; arra próbál választ találni, hol a határ az ésszerű és még erkölcsös kompromisszum, meg az eg­zisztenciaféltő megalkuvás kö­zött Mindeme fontos kérdé­sekről azonban nem elsősor­ban drámai cselekvésekből, hanem párbeszédekből, stati­kus moralizálásokból, belső monológokból értesülünk. Ko­vács — noha filmje egyáltalán nem cselekménytelen — min­dent elmond, ahelyett, hogy ábrázolna. Természetesen ez a művészi megoldás is elkép­zelhető egy filmben, de akkor a gondolatoknak valóban olyan erővel kell jelentkez­niük, hogy képesek legyenek feledtetni a publicisztikus megfogalmazás szürkébb lehe­tőségeit. A magyar ugaron e hiányossága miatt marad alatta saját maga elé tűzött mércéjének. Hősei nem tud­nak igazán magukkal raga- dóan megnyilatkozni a film­ben, noha igen sokat beszél­nek. Pedig forgatókönyvíró és rendező között aligha volt vi­ta vagy félreértés: Kovács András ugyanis maga írta és rendezte a filmet. A kész al­kotás . ismeretében azt kell mondani: rendezői munkája sikerült jobban. Ez nemcsak az egyes jelenetek beállításán, de a szerepek kidolgozásán, a színészmozgatáson is érződik. A három főszereplő (Zilahy: Latinovits Zoltán, a húga: Drahota Andrea, Pálos nép­biztos: Horváth Sándor) és a népes szereplőgárda — köztük 6ok fiatal amatőr — jól szol­gálta a rendezői elképzelése­ket. Ljubov Jarovaja Immár klasszikusnak szá- ? mitó szovjet dráma filmvál­tozatát tűzték műsorra a film­színházak, Trenyov művének 1925-ben volt a bemutatója a moszkvai Kis Színházban, s a darab azóta bejárta a világot. (Nálunk 1950-ben játszotta először a Nemzeti Színház, a címszerepben Gobbi Hildával.) A Ljubov Jarovaja tartós si­kerének titka elsősorban a benne kibontakozó konfliktus hitelében és nagy drámai ere­jében rejlik. Trenyov nemcsak jó író volt, hanem kitűnő dra­maturg is, és úgy tudta, a szovjet polgárháború korának nagy konfliktustömegéből ki­emelni a darab konfliktusált, hogy amikor Jarovaja legegyé­nibb érzéseiről, gondolatairól beszél, akkor is jelen van a nagy egész, az iszonyatos ne­hézségek között születő szov­jet állam küzdelme önnön lé­téért. Arnold Vitolj, aki a Trenyov-darab alapján a for­gatókönyvet írta, nem ragasz­kodott mereven az eredeti színpadi műhöz. Ljubov, a fia­tal tanítónő, és árulóvá lett férje történetét kitágította tér­ben is, időben is. Vlagyimir Fetyin rendező élt is a lehető­séggel, és szép, bensőséges, drámai, de mozgalmasság te­kintetében is figyelemre méltó filmet rendezett. Kiemelkedő a címszereplő, Ludmilla Csur- szina játéka, s igen jó a híres­sé vált matróz, Svángya szere­pében Kirill Lavrov. Pisztolypárbaj Kissé vizenyősen moralizáló western — így lehetne tömö­ren összegezni a véleménye­met erről az angol filmről. Fő vonzereje három kiváló szí­nész: Kirk Douglas, Raf Val­loné és Johnny Cash. Más em­lítésre méltó aztán nem is ta­lálható a filmben. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents