Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-08 / 56. szám
rest ti ta t > 1973. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK KUSZ Tíz nap az USA-ban VÁLYI PÉTER, a Miniszter- tanács elnökhelyettese az Egyesült Államokban tett 10 napos látogatása befejezése alkalmából nyilatkozatot adott a magyar sajtó washingtoni munkatársainak. Kijelentette: „Látogatásunk célja az volt, hogy fejlesszük kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainkat, és ehhez megfelelő feltételeket teremtsünk.” ELMONDOTTA, hogy két alapvető kérdéscsoportról folytak tárgyalások: egy kereskedelmi szerződés megkötésének előkészítéséről, továbbá a régi, a háború előtt és a háború után keletkezett kölcsönös vagyonjogi követelések rendezéséről. A miniszterelnök-helyettes rámutatott: azóta, hogy az ötvenes évek elején az amerikai kormány felmondta a Magyarországgal addig érvényben volt kereskedelmi szerződést, nincs kereskedelmi szerződésünk az USA-val, s azóta amerikai részről megtagadták a legnagyobb kedvezmény alkalmazását a két ország kereskedelmében. Most befejezett látogatása során a magyar küldöttség arról tárgyalt az amerikai kormány képviselőivel, hogy milyen kölcsönös intézkedéseket kell tenni egy új kereskedelmi szerződés megkötéséhez. Ebből a célból tárgyalássorozat fog kezdődni magyar és amerikai kereskedelmi szervek között, remélhetőleg még ebben az évben. Vályi Péter megjegyezte, hogy a magyar—amerikai kereskedelem volumene még minidig alacsony, a kétirányú forgalom teljes értéke csak évi 45—50 millió dollárt tesz ki, ami azt jelenti, hogy az USA részesedése a magyar külkereskedelemben kevesebb, mint 1 százalék. Az alacsony részesedés azoknak a megkülönböztetéseknek következménye, amelyeket az Egyesült Államok a szocialista országokkal szemben, így Magyar- országgal szemben is alkalmaz. Emiatt az USA-ba irányuló magyar kivitel néhány fontos, különösen magas vámtarifa alá eső területen akadályokba ütközik, olyan területeken, amelyeken egyébként a magyar ipar számára jó piaci lehetőségek kínálkoznának. Ennek a helyzetnek a folyománya, hogy a USA-ból származó import szintje ugyancsak viszonylag alacsony, mivel mi is magasabb' vámot vetünk ki az amerikai árukra, mint a többi fejlett tőkésország termékeire. AZ AMERIKAI TÁRGYALÓPARTNEREK arról tájékoztatták Vályi Pétert, hogy az USA kormánya a közeljövőben átfogó kereskedelmi törvényjavaslatot készül a kongresszus elé terjeszteni, s ennek keretében egyebek között rendezni kívánják a kelet—nyugati kereskedelem kérdéseit, köztük a legnagyobb kedvezmény alkalmazását a szocialista országokkal folytatott kereskedelmükben. Vályi Péter rámutatott, hogy éppen ezzel összefüggésben van jelentősége a magyar—amerikai vagyonjogi kérdések rendezésének, amely kérdéseket egyébként más fejlett tőkésországok viszonylatában Magyarország már korábban rendezett. A kormány elnökhelyettese ezután arról szólt, • hogy az amerikai üzletemberekkel folytatott beszélgetések során a magyar kormányküldöttség tagjai nagy érdeklődést tapasztaltak a Magyarországgal való kétirányú kereskedelem lehetőségei iránt. Ez az élénk érdeklődés jutott kifejezésre a magyar küldöttség és az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának tagjai között lezajlott szívélyes légkörű találkozón. A bizottság több tagja a közeljövőben látogatást készül tenni a Szovjetunióban és néhány kelet-európai szocialista országban, így Magyarországon is. Tt&nmka levele Tokióban nyilvánosságra hozták, hogy Tanaka miniszterelnök levelet intézett L. I. Brezsnyevhez, az SZKP főtitkárához. A' levelet — amelyet tegnap közöltek — Japán moszkvai nagykövete adta át a szovjet vezetőnek. Japán források szerint Tanaka javasolta levelében, hogy még az idén tartsák meg a japán—szovjet békeszerződés megkötésére irányuló tárgyalások második fordulóját. Mint emlékezetes, az első forduló a múlt év októberében zajlott le Ohira japán külügyminiszter moszkvai látogatása alkalmával. A japán miniszterelnök állást foglal levelében a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztése mellett, és biztosítja a szovjet vezetőt, hogy kormánya pozitívan viszonyul a Szovjetunió által javasolt szibériai kooperációhoz, mindenekelőtt a tyumenyi olajlelőhelyek közös kiaknázásához. Tanaka hangsúlyozta, minthogy Japán és a Szovjetunió szomszédos országok, a japán kormány „erősen reméli”, hogy fejlődni fognak Tokió és Moszkva baráti kapcsolatai. Saigon Megtört a jég ? Szerdán — kétnapos szünet után — ismét ülést tartottak Saigonban a négyoldalú katonai vegyes bizottságban résztvevő küldöttségek vezetői. A csaknem háromórás megbeszélésen — nyugati hírügynökségeknek az amerikai szóvivőt idéző jelentései szerint — a saigoni kormányzat képviselője felajánlotta, hogy a dél-vietnami felek közötti fogolycsere következő szakaszának keretében kormánya 6300 foglyot bocsát szabadon. A nyugati hírügynökségek ezt az ajánlatot a jég megtöréseként értékelték. Az AFP, a DIFK szívivőjét idézve arról tudósított, hogy a saigoni kormányzat és a DIFK által őrizetben tartott foglyok szabadon bocsátásának második szakaszát március 8-tól, tehát mától, 11-ig bonyolítják le. A Reuter Iroda Bui Tin alezredest, a négyoldalú katonai vegyes bizottságban helyet foglaló VDK-küldöttség tagját idézve azt írta, hogy ma, Quang Tri térségében mintegy 1000 dél-vietnami fogoly nyeri vissza szabadságát. A dél-vietnami felek közötti fogolycsere második szakaszában a saigoni kormányzatnak 6300, a DIFK-nek pedig 1200 foglyot kell átadnia. Esztergályos Ferenc nagykövet, a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban képviselt magyar küldöttség vezetője erélyes tiltakozást intézett a katonai vegyes bizottsághoz amiatt, hogy a saigoni tábori csendőrség hétfőn a Tan Son Nhuti légi támaszponton feltartóztatta a nemzetközi bizottság magyar és lengyel tagjait. A tábori csendőrség megakadályozta, hogy munkamegbeszélés céljából belépjenek a DIFK képviseletének irodájába A saigoni kormányzat képviselője bocsánatot kért a történtekért a nemzetközi bizottság tagjaitól. ULSTER Népszavazás- kétség nélkül A mára kitűzött észak-írországi népszavazás előestéjén két zászlóaljnyi angol katonával erősítették meg a tartomány 16 500 főnyi helyőrségét, a milíciát és a rendőrséget. A referendum azt a kérdést teszi fel Ulster 1 200 000 választójának, hogy kívánja-e az Angliával fennálló unió folytatását, vagy pedig csatlakozni akar Írországhoz, amelyből 1921-ben Észak-Irország kiszakadt A népszavazás kimenetele nem lehet kétséges, minthogy az országrész 1 480 000 főnyi lakosságának 65 százaléka protestáns és 35 százaléka katolikus. A protestánsok ellenzik Írország újraegyesítését, mert félnek a katolikus egyházzal összefonódott írországi politikai rendszertől és az alacsonyabb életszínvonaltól. A BANGLA DESH NÉPI köztársaságban szerdán tartott parlamenti választások első eredményei arra utalnak, hogy a Mudzsibur Rahman vezette Avami Liga nagyarányú győzelmet arat. Eddig azonban még csak a szavazatok kis részét számolták meg. A választások végeredményét ma vagy pénteken teszik közzé. El-Zajjat ázsiai körútra indult Folytatódik az egyiptomi diplomáciai ofíenzíva Dr. Mohamed Hasszán El- Zajjat egyiptomi külügyminiszter szerdán húsznapos ázsiai körútra indult, melynek során hat országban, Indiában, Kínában, Pakisztánban, Iránban, Irakban és Szíriában tesz látogatást. Szadat elnök külügyminisztere útján személyes üzenetet intéz a hat ország államfőihez. El-Zajjat ázsiai körútja réWOUNDED KNEE „ Vérontásra”kerülhet sor... Második hetébe lépett a déldakotai sziú indiánok lázadása — a válság megoldásának leghalványabb reménye nélkül. A rendkívül rossz körülmények között, rezervátumban élő rézbőrűek és a kormány képviselőinek tárgyalásán az utóbbiak — Ralph Erickson, az igazságügyi minisztérium megbízottja szerint — „a végső határig elmentek a kompromisszumos megállapodás megkötése érdekében”. Az indiánok követelik, hogy távolítsák el eddigi hivatalos vezetőjüket, Richards Wilsont, aki a fegyverletétel után az „erős kéz” politikáját követné és leszámolna törzsön belüli ellenfeleivel. A követelést az amerikai hatóságok egyelőre nem akarják teljesíteni, sőt a fegyveres beavatkozást is kilátásba helyezték. Erickson keddi nyilatkozatában először beszélt arról, hogy amennyiben a sziúk nem hajlandók kiüríteni az általuk elfoglalt Wounded Knee városkát, „vérontásra” kerülhet sor. sze az egész világra kiterjedő diplomáciai offenzívának, amely hatékony nemzetközi erőfeszítéseket sürget a robbanással fenyegető közel-keleti válság megoldására. Bár Kairó mindenekelőtt az öt nagyhatalom közreműködését kívánja megnyerni a Biztonsági Tanács határozatán alapúló politikai rendezés gondolatának, e törekvésében messzemenően számit a szocialista közösség, az el nem kötelezett államok és a nyugat-európai tőkésországok támogatására is. Sza- jed Maréi, az Arab Szociális; ta Unió Központi Bizottságának első titkára például ha; son ló megbízatással jugoszláviai és bulgáriai látogatását követően Romániába érkezett, ahonnan tovább utazott Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaságba. Vasárnap: elnökválasztás Argentínában Perón magnós üzenete Juan Perón volt argentin elnök kedden „tömeges és erőszakos tiltakozásra” szólította fel híveit arra az esetre, ha a vasárnap megrendezendő argentin elnökválasztásokon a perónistákat kirekesztenék a küzdelemből. A spanyolországi száműzetésben élő idős politikus magnószalagon Buenos Airesbe küldött üzenetében „felelőtlen személynek” nevezte Lanusse tábornokot, a jelenlegi államfőt, és azt mondotta, hogy a választások csapdát jelentenek az ország népe számára. Az argentin hadsereg mintegy 200 ezer katonát mozgósított a „zavartalan” választási légkör biztosítására, az incidensek azonban országszerte egymást érik. Rendőrségi jelentések szerint a városi gerillák egy csoportja kedden megtámadott és megölt három rendőrt. Fekete szeptember Nimeri szudáni elnök kedden este nyilatkozatban ítélte fi a „Fekete szeptember” elnevezésű terrorszervezet múlt heti akcióját, amelynek során a kommandó tagjai öt Khartúm- ban akkreditált külföldi diplomatát foglyul ejtettek, s közülük az amerikai nagykövetet, annak helyettesét és a belga ügyvivőt meggyilkolták. A szudáni elnök a külföldi diplomaták legyilkolását „tűrhetetlen bűncselekménynek” nevezte, s kijelentette: ezt a cselekedetet a szudáni nép elleni agresszív tettnek minősíti. Nimeri ugyancsak élesen támadta az El Fatah palesztin gerilla szervezetet, s azt állította, hogy része van a véres akció kitervelésében. Nyilatkozatában a szudáni államfő bejelentette, hogy a terrorakcióban résztvett személyeket Szudánban bíróság elé állítják. Követelte ugyanakkor, hogy Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője nyilvánosan ítélje el a „Fekete szeptember” akcióit, valamint azt, hogy adják ki az El Fatah khartúmi irodájának vezetőjét Szudánnak — bármelyik arab országban tartózkodjon is jelenleg, hogy bíróság elé állíthassák. Nimeri szerint az El Fatah khartúmi irodája — meg nem nevezett Szudán! körök közvetítésével — rendszeres kapcsolatban áil „bizonyos etiópiai felforgató elemekkel”. Nimeri szudáni elnök keddi rádió-, televízióbeszédében a nyugati diplomaták kivégzésével kapcsolatban nemcsak az El Fatah palesztinai felszabadítási szervezetre igyekezett hárítani a felelősséget, hanem a „velük együttműködő” szudániakra is. Nimeri államellenes összeesküvéssel vádolt meg nem nevezett személyeket. Szerdán Khartúmban bejelentették, hogy ezekkel a vádakkal letartóztattak hat szudáni állampolgárt, akik közül ketten Líbia khartúmi nagykövetségen dolgoztak. Nyugati hírügynökségek Nimeri beszédét kommentálva rámutatnak, hogy a „Fekete szeptember” khartúmi terrorakcióját követően Szudán a harmadik arab ország, amely intézkedéseket tesz a területén tevékenykedő palesztinai gerillaszervezetek ellen. Mint ismeretes, Husszein jordá- niai király vasárnap jóváhagyta az Abu Daud geril- lavezető és társai ellen hozott halálos ítéletet. Szaúd- Arábiában pedig a Palesztinái gerillaszervezetek tevékenységét korlátozó intézkedéseket fontolgatnak. Az El Fatah egy hivatalos szóvivője a Nimeri-be- széd után a Reuter angol hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, Nimeri efnök súlyos hibát követett el, amikor az El Fatahot azzal vádolta, hogy a három nyugati diplomata meggyilkolásának előkészítésében szerepet játszott. Utalt az El Fatah korábbi nyilatkozatára, amelyben kilátásba helyezték, hogy vizsgálatot indítanak a szervezet khartúmi „bűnrészességéről” szóló állítások ügyében és hangoztatta, hogy Nimeri- nek meg kellett volna várnia, amíg ezek a vizsgálatok befejeződnék. A belga külügyminisztérium szóvivőjének szerdai bejelentése szerint a Fekete Szeptember tagjai khartúmi akciójuk során a szaud-arábiai nagykövetség épületében nem Guy Eid belga ügyvivőt, hanem a nyugatnémet nagykövetet akarták fogságba ejteni. Egyébként a támadás idején a szudáni rendőrség őrizet nélkül hagyta a szaud-arábiai nagykövetséget, mert főként a Haile Szelasszié etióp császár látogatásával kapcsolatos intézkedésekkel volt elfoglalva — mondotta a belga szóvivő. Az amerikai külügyminisztériumban Nixon önök jelenlétében kedden felavattak egy emléktáblát, amely a diplomáciai szolgálatban életüket vesztett külügyi tisztviselők neveit tünteti fel. A táblára felvésték a Khartúmban meggyilkolt két diplomata, Cleo A. Noel és George C. Moore nevét. A Khartúmban meggyilkolt amerikai diplomatákat szerdán temették el katonai díszpompával az ar- lingtoni temetőben ... Riói karnevál Nem végleges adatok szerint 137 halottja van a híres riói karneválnak. A heves temperamentumú brazilok közül több mint 11 ezret kellett kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba szállítani. Képünkön részlet a karnevál színes forgatagából. Mariana-szigetek Az U. S. News And World Report című amerikai folyóirat közlése szerint az Egyesült Államok újabb katonai támaszpontok létesítését tervezi a Csendes-óceán térségében, egyebek között a Mariana-szigeteken. Mint a lap írja: „Ezeken a támaszpontokon amerikai csapatok helyezhetők el abban az esetben, ha ki kell vonni őket a Csendes-óceán más térségeiből, így például a Fülöp-szigetekről, Okinawáról és Japánból. A Pentagon számos támaszpontot kíván építeni a Mariana^ szigeteken. Most tanulmányozzák egy kikötő és egy-két repülőtér építésének lehetőségét. Az építés több száz millió dollárba kerülne. Ha a Mariana-szigeteken támaszpontokat létesítenek, akkor ezek Guam szigete mellett Amerika legfőbb előretolt álláspontját képezik a Csendes-óceán nyugati térségében” — írja az amerikai folyóirat A Mariana-szigetek, a Karolina- szigetekkel, valamint a Marsall-szigetekkel együtt az ENSZ mandátumos területei, amelyek 1947-ben kerültek az Egyesült Államok gyámsága alá. Washingtonban most olyan terveket szőnek, hogy megosztják ezt a mandátumos területet, illetve „szoros és állandó szövetséget” létesítenek a Mariana-szigetek és az Egyesült Államok között A dollár története A Die Welt című lap nyugatberlini kiadásában visszapillantást vet az amerikai dollár történetére. A dollár kerek kétszáz esztendeje az Amerikai Egyesült Államok pénzegységénék neve. A XVIII. század 70-es éveinek elején határozták el, hogy dollár néven olyan papírpénzt hoznak forgalomba, amely aranyra és ezüstre becserélhető. Egy 1792-es törvény szerint az arany és az ezüst arányát 15:1-ben állapították meg, eqt 1834-ben 16:l-re módosították. 1873-ban törölték a dollár ezüst-, alapját, s azóta a papírdollár értékét csak aranyban fejezik ki. A három leértékelés (1934, 1971 és 1973) által a dollár és az arany paritása a felére csökkent. A washingtoni kincstári hivatal 1934 óta nem köteles, a papírdollárt aranyra átcserélni. Thomas Jefferson, George Washington kormányának külügyminisztere volt az, aki 1792-ben a decimális rendszert érvényre juttatta, s azóta egy dollár egyenlő száz centtel. A dollár szó tulajdonképpen azonos a német Thaler (a magyar tallér) szóval, s ezek közös eredete a csehországi St. Joachimathal- beli ezüstbányák 1519-es felfedezése után vert ezüsttallérok első elnevezésére vezethető vissza. A tallér szó számos más nyelvben is megtalálható. MÉLYFÚRÁSÚ ÉS TERMÁLKUTAK FÚRÁSÁT ÉS JAVÍTÁSÁT, AKNÁK ÉPÍTÉSÉT VÁLLALJA A VÍZKUTATÓ ÉS FÚRÓ VÁLLALAT CEGLÉDI ÜZEMVEZETŐSÉGE Cegléd III., Rákóczi út 72. Telefon: 83-14. Telex: 22-4804. /