Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-07 / 55. szám
A PESTME&YLI HÍRLAP ' kDlŐN KIÄP^TsÄ XVII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1973. MÁRCIUS 7.. SZERDA MEGKEZDŐDTEK AZ ÁFÉSZ RÉSZKÖZGYŰLÉSEI Élénkülő forgalom - növekvő nyereség Támogatja a város fejhsz lést — Bolt bővítés — A húsellátás javításáért Megkezdődtek a Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztó- ■ si és Értékesítő Szövetkezet részközgyűlései, melyek iránt Nagykőrösön, Kocséron és Nyársapáton is nagy érdeklődést tanúsít a tagság. A 7-es körzetben, az Arany János iskolában megtartott részközgyűlésen Szabó József, az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályvezetője elnökölt. A véglegesen összeállított adattok alapján a szövetkezet 1972. évi tevékenységét ismertette, mely szerint összesen 217 millió forint bevételt értek el: ez az összeg 22 és fél millió forinttal haladta meg az előző évi forgalom bevételét, és 6 millió 838 ezer forint nyereséget hozott. A nyerségből a szövetkezet fejlesztésére tartalékolnál!, a városfejlesztést 410 ezer forinttal segítik, a vásárlási visszatérítésekre 387 ezer forintot irányoznak elő. A Nagykőrösi Kinizsi Sportkört 10 ezer, a kocséri sportolókat 4 ezer, a nyársapátiakat 2 ezer forinttal támogatják. A körösi városi könyvtárnak 7 ezer, a kocséri- nak 3 ezer, a nyársapátinak 1500 forintot juttatnál!. A beruházásokra a tagság 409 ezer forintot kölcsönzött a szövetkezetnek, mely kölcsönöket továbbra is átvesz a tagoktól, egytől-egytől legfeljebb 20 ezer forintot. Tervezi a tormási úgynevezett Papp-féle bolt bővítését, a Szabadság Termelőszövetkezettel közös húsüzem fejlesztését, a lakosság közellátásának további javítására saját hizlaldáiban ezer sertést hizlal. TANULMANYUTAK Filmen örökítik meg a gyár krónikáját Közgyűlést tartott a MÉTE konzervgyári csoportja A Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület konzervgyári csoportja közgyűlést tartott, melyen részt vett Kovács Sándor, a konzervgyár és dr. Török Szilveszter, a Konzervipari Kutató Intézet igazgatója is. Dr. Gábor Gyula, a csoport elnöke ismertette az 1972. évi munkát. 1971-ben harmincnégy MÉTE-tag volt, ta1*ily méltóbb mint kétszer annyi. Az üzemi csoporttal kapcsolatot teremtett a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola is. Az Agrártudományi Egyesülettel közösen 16 előadást rendezett, továbbá egy belföldi, egy csehszlovák és egy bolgár tanulmányúton vettek részt tagjai. Eredményesen működött a MÉTE filmklubja is. Az idei munkaterv szerint a csoport még több szakmai továbbképző tanfolyamat szervez, a tagok szakmai továbbképzésére. E részletes munkatervben, melyet a közgyűlés jóváhagyott, egy NDK-beli tanulmányút s a vállalat krónikájának filmre vitele is szerepel. Kovács Sándor elismeréssel szólt a MÉTE-csoport elmúlt évi munkájáról, dr. Török Szilveszter pedig azt a megállapításit közölte, hogy a Nagykőrösi Konzervgyárban dolgozik a legjobban a MÉTE-csoport, mintegy mintát adva a többi konzervgyárban működő valamennyi csoportnak. K. Z. Mit látónk ma a moziban? Föltámadott a tenger. A nagy sikerű magyar történelmi játékfilm felújítása. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Támadás hegedűszóra. Izgalmas szovjet film. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadás kezdete: este fél 7- kor. SZALAGAVATÓ A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézetben megtartották a végzős hallgatók hagyományos szalagavató hóvirágbálját. A Gyertya- fény-Ueringő ütemeire kezdődött a nyitótánc, majd Bognár Gyula, az iskola igazgató- helyettese köszöntötte az ünnepeiteket és Szebellédi Tamás a végzősök nevében köszönte meg a nevelők négy évi fáradozását. azután a hagyományos szalag- feltűzés következett. Képünkön: Varga János Petrák Katalin végzős hallgatónak tűzi fel a szalagját. Varga Irén felvétele A Ceglédi úti lakótelepre tervezett ABC-áruház felépítését 1976-ra kell halasztani. Freitag Béla felügyelő bizottsági elnök a felügyelő bizottság beszámolóját ismertette, mely szerint a szövetkezet 1972-ben eredményesen, jól gazdálkodott, s az idei esztendőre, 7 millió 500 ezer forint nyereségre számítva, a tavalyit 22 millió forinttal meghaladó forgalmat irányzott elő. Az előterjesztett beszámolókat és javaslatokat a részközgyűlés egyhangúlag elfogadta. K. Varga Dénes, Kovács Ferenc és több tag javasolta, hogy a szövetkezet törekedjék a gyümölcs- és zöldségfelvásárlás fejlesztésére, tegye zökkenőmentesebbé a felvásárlást. Kopa László Előadás a vadásztársaság tagjainak Március 8-án, este 6 órakor, a művelődési központban előadást tart Varga József, a MAVOSZ Pest megyei titkára, A társas és egyéni vadászat szervezése, valamint az új vadászati szabályok címmel. Több zöldborsó, paprika, paradicsom A konzervgyárban már tavaly megkötötték az idei évre a termelési szerződéseket: 11 ezer 310 holdra, 7 ezer 885 vagon zöldségre, 2 ezer 415 vagon gyümölcsre. Jelentősen emelkedett a szerződött zöldborsó, paprika és paradicsom mennyisége. A gazdaságok 95 százaléka megkapta a vetéshez a zöldborsó-, valamint az összes paradicsom- és paprikavetőmagot. Kifüggesztették a tanácsi választókerületek beosztását Elkészült a város választó- kerületeinek területi beosztása, amelyet a városi tanács épületében kifüggesztettek, a hivatalos időben bárki megtekintheti. ÁFÉSZ-részközgyülések Március 7-én és 9-én Kocséron, az Üj Élet Termelő- szövetkezet művelődési házában ÁFÉ^-részközgyűlése- ket tartanak. Mindkét napon a közgyűlések délután 5 órakor kezdődnek. Farsangi karnevál a Petőfi iskolában A Petőfi Sándor általános iskola három földszinti, egybe nyitható termében rendezték meg az úttörők farsangi karneválját. Zene, tánc, tombola, büfé biztosította a jó hangulatot. 47 kisdiák vonult fel a jelmezversenyen, ötletességükről adva tanúbizonyságot. A mulatságon az iskola volt növendékei közül is sokan részt vettek. A nemzetközi nőnap városi ünnepsége Csütörtökön, délután 5 órakor, a művelődési központ emeleti tanácstermében kerül megrendezésre a nemzetközi nőnap városi ünnepsége, melyet Bodrogi István, a városi pártbizottság osztályvezetője nyit meg. Az ünnepi beszédet Csete Gyula iskolaigazgató tartja, majd az állami zeneiskola tanárainak együttese ad műsort. A központi ünnepséget közös vacsora zárja az ÁFÉSZ éttermében. Egész nap nyitva Gazdagabb választék A napokban meglátogattuk a MÉK által átvett Deák téri zöldségboltot. — Milyen változást hozott a bolt életében a cégváltozás? — kérdeztük Molnár József boltvezetőtől. — Áruválasztékunk jelentősen bővült — mondotta —, és bevezettük a reggel fél 8-tól este 6 óráig tartó árusítást. — Főleg miben bővült a választék? — A zöldség-, a gyümölcs- félékben. A déligyümölcsökön kívül például almából négyfélét tartunk, 5 forint 60-tól 8 forintos árig. Bő választékban kaphatók a mélyhűtött mirelit zöldség- és húsárufélék is, valamint a Barneváltól rendszeresen küldik a tisztított baromfit s az egyéb húsféléket. — A primőráru-ellátásra is felkészültek? — Igen. Az első termés megjelenése utón mindent kapunk a MÉK-től. Máris van hegyes zöldpaprikánk, melynek 2.80 forint darabja és üvegházi paradicsomunk, mely kilogrammonként 20 forintért kapható. — Száraz főzelékek? — Vannak. Babból például négyfélét tartunk. Ügyszintén konzervek, tészták és szemes terményféleségek is kaphatók. K. L. Váljék tartalmasabbá Kétségtelen, hogy szeszes ital nélkül is lehet rendezvényt tartani, sőt, jó hangulat is kialakulhat alkohol nélkül. Ezért üdvözöljük a Kőrisfa cukrászda, illetve az ÁFÉSZ kezdeményezését: minden szerdán délután 3—6 óráig csak szeszmentes üdítő italokat szolgálnak fel a vendégeknek. Makai Zsigmondtól, az üzlet vezetőjétől kérdeztük, mióta tartanak ifjúsági délutánokat? — Egy hónapja. Colát, kávét, süteményeket szolgálunk fel, a Sikeres téli továbbképzés Tudnivalók a nagyüzemi zöldborsótermesztésről Befejeződött a Magyar Agrártudományi Egyesület téli szakmai továbbképző előadássorozata, dr. Lászlóffy Antal, a Kertészeti Kutató Intézet újmajori kísérleti telepe vezetőjének előadásával. Elmondta, hogy a zöldborsó az egyetlen zöldségféle, melynek nagyüzemi termelése lényegében megoldott, de még sok a fejleszteni való: a jelenlegi országos 15 mázsa holdanként! zöldborsótermést legalább 20—22 mázsára lehet növelni, mert jelenlegi termésátlagunk 50—60 százaléka a fejlett európai államok zöldborsó-termésátlagának. Előadásában visszatekintett az 1930-ban 4 ezer hold területen végzett zöldborsótermesztés eredményeire. (Napjainkban már 46 ezer hold területen termelik a zöldborsót.) Tizenöt évvel ezelőtt csak kézzel szedett zöldborsót dolgozott fel a konzervipar, ma már csaknem 100 százalékban géppel csépelt zöldborsószem kerül a konzervgyárakba. A termést gépek kaszálják le, gyűjtik össze és gépek vetnek is. A zöldborsó kitűnő elővete- ménye a kalászosoknak: általában utána 3—4 mázsával több búzatermés várható. A zöldborsó is csak megfelelő tápanyagellátás esetén ad jó terméseredményt. Kialakult a zöldborsótermesztés zárt technológiája, a konzervipar és a hűtőipar részére, és különvált a piacra való termelés: a kézi szedés. Tizenöt mázsa holdanként szemtermés alatt már nem jövedelmező a zöldborsótermelés. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdasága évek óta, ezer hold területen, 20—23 mázsa zöldborsószem-termést ér cl. Hasonló jó eredménynyel dicsekedhet a tápió- szentmártoni Rákóczi Termelőszövetkezet is. Általában 2 mázsa foszfor, 1 mázsa kálium műtrágya szükséges az átlagos minőségű talajokon a jó termésátlaghoz. A zöldborsó a savanyú tazenegép muzsikájára táncolni is lehet. — Van már törzsközönség? — Még nincs, de reméljük, lesz. A gimnázium lánykolié- giumának lakói a leggyakoribb vendégek. Gótczián Lászlónét, a városi KISZ-bizottság titkárát is megkérdeztük, mi a véleménye az ÁFÉSZ kezdeményezéséről? — Nekünk tetszik az ötlet, csak tartalmasabbá kellene tenni az ott töltött órákat. Ha ezek a szerda délutánok népszerűkké válnak, újabb szórakozási lehetőséget biztosítottunk a város fiataljainak. Sz. M. Vasárnap: Áramszünet Március 11-én, vasárnap, reggel 6 óra 30 perctől déli 12 óráig áramszünet lesz a II., Itt. ív., V., VI., Vtt kerületben. SPORT Fontos győzelem A Toldi-tamacsamokban keutős női teremkézüabda kupafordulót bonyolítottak le. A hazaiak a legfontosabb, a városföldiek elleni mérkőzésüket ezúttal is megnyerték. Eredmények: Városföldi MEDOSZ—Nk. Toldi ITSK II. 15:4 (6:3). Nk.: Tarczali — Egyed (1), Bacsó,' Vass, Irimi, Habony, Vanó (1); csere: Polgár (1), Palotai, Sárik V. (1). Az elején közepes volt a színvonal. Szünet után az újonc NB Ill-asok helyenként igen ötletesen, biztosan fokozták előnyüket. Ceglédi Vasutas I.—Ceglédi Vasutas II 23:8 (9:5). Nk. Toldi ITSK I.—Városföldi MEDOSZ 9:8 (4:6). Nk.: Ádám — Boda (6), Sütő (1), Nagy, Vikartóczki (2), Frajka, Dér; csere: Gálig. A nap mérkőzését gyors, jó játékkal, 3:0A Toldi Kupa állása az utol se 1. Ceglédi Vasutas I 2. Városföldi MEDOSZ 3. Nk. Toldi ITSK I 4. Ceglédi Vasutas II 5. Nk. Toldi ITSK II Az eddigi legjobb góldobók: Orosz (CVSE) 38, Boda (Nk. Toldi 1.) 30, Jaskó V. (Városföld) 28, Bálint (CVSE) 25, Csapóné (Városföld) 23 góllal. A sportszerűségi verseny állása: 1. Ceglédi VSE I. 4, 2—3. Ceglédi VSE II. és Nk. Toldi ITSK II. 6—6, 4. Toldi ITSK I. 15; 5. Városföld 23 perces össz- kiállítással. A 21-es Volán kezdeményezése A 21-es Volán, 5 helyi üzem, 2 középiskola és a Kinizsi két ás vezetéssel kezdték a vendégek. Később feljött a Toldi, de a MEDOSZ igen ügyesein kihasználta kínálkozó lehetőségeit. Szünet után jó, színvonalas, mozgalmas volit a játék. Izgalmas, kemény összecsapások, változatos, szép gólok fűszerezték a találkozót. A szíwel-lé- lekkel küzdő Toldi az utolsó előtti percben érte el győztes gólját, s ezzel, valószínű, a második helyen végez. Ceglédi Vasutas II.—Nk. Toldi ITSK 11.9:3 (7:1). Nk.: Tarczali — Egyed (2), Sárik V., Irimi, Polgár, Vanó, Bacsó (1); csere: Plavecz, Habony. A múlt évi megyei ifibajnok ceglédiek jól helyezett lövésekkel szereztek vezetést. Szünet után erősen visszaesett az iram és a színvonal is. A hajrában feljött a kis Toldi. A gólkülönbség, a játék képe alapján, erősen túlzott. A Toldi Kupa állása az utolsó forduló előtt: 6 7 6 7 6 6 4 4 2 102- 31 77- 40 62- 59 50-108 22- 75 12 8 8 4 közvetlen utánpótláscsapata meghívással, városi asztalitenisz csapatbajnokságot rendez. A tét: a Volán Kupa elnyerése. Szerdai műsor Labdarúgás Múzeumi pálya, 14: Nk. Kinizsi—Tápiószelei Kohász barátságos mérkőzés. S. Z. f i t lajit nem szereti, inkább mésztűrő. A fejlődés kezdeti szakaszában, a vetés előtt ada- | golva, a borsó is igényli a nitrogént. Pillangósok és vegy- szerezett kukorica után ne vessük, helyesebb burgonya, cukorrépa után vetni. Vegyszeres gyomirtásra kelés előtt a Treflán, kelés után, állománygyomirtásra, az Aretit vált be a legjobban. Állományban csak addig lehet vegyszeres gyomirtást végezni, amíg a borsóvirág bimbója meg nem jelenik, tehát lehetőleg 6—8 centis növényállomány-magasságig. Túl korai vetésnél a hideg talajban a borsóvetőmag tönkremegy. A pusztulás némileg megakadályozható, ha a vetőmagot TJlTD-vel csávázzák. A borsóbetakarításhoz legjobban bevált a Windro- wer típusú gép, mely naponta 40 holdat tud rendre vágni, kiváló minőségben. Hozzá hasonló jó munkát végez a BMG törökszentmiklósi gyára által gyártott, SZK—4 kombájnra szerelhető BR—A Adapter, melynek ára 60 ezer forint. Ártámogatással vásárolható. Eredményesen alkalmazható a Hamster elnevezésű, rendről felszedő pótkocsi, mely 8 kilométer távolságig gazdaságos begyűjtésre. A vontatott és a járva , fejtő zöldborsó fejtőgép nem tisztít olyan jól, mint a stabile zöldboreócséplő gép, ráadásul háromszor-négyszer annyiba kerül. Ma már számtalan jó zöldborsófajta között választhatnak a termelők. A koraiak közül kiváló a BR 13 és Prinza. Jó termőképességével kitűnik a Debrecen 21, a Grüne Perle, a Debreceni 85 2/A., a Debreceni 83 C/l, mely „debreceni zöld” néven kerül forgalomba, a BR 52, DSP H— 94, Kubanyec, Ovocsnoj—76, Bördi és a szinte legkésőbbi érésű Nike. Hazai nemesítésű a Kertészeti Kutató Intézet előállításában a Budai csemege- és a Budai Gyöngy fajták. I A házikertekben létjogosult I csak az Express, Chretensen ' Cornell, Onward, Petit. | Az előadást színes diaképek, illusztrációk bemutatása zárta Dr. Konrád Zoltán