Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-07 / 55. szám

1973. MÁRCIUS 7., SZERDA PL $ 1 át LG st/Círlap Míg ráér, besegít Vágják a fát a 3-as mfi- út mellett. Míg ráér, Józsa Ferenc traktoros Is besegít a dabasi Szikra Tsz 2-es üzemegységénél a fakiter­melésbe. A fák törzséből szerszámnyél és a nyár végére kuko- ricagóré készül. Az ágakat a tsz-tagok kapják meg tüzelőnek. Ekés János felvétele KOZUKiXJAH A TANÁCSTAG Gyárba, faluba Szigetmajor mintegy száz­ötven lakosú település, köz­igazgatásilag Tökölhöz tarto­zik. Lakosai azonban úgy ér­zik, hogy sehova sem tartoz­nak, s ezt el is mondták Pe- suth Ambrus megyei tanács­tagnak, aki a helyszínen tar­tott fogadóórát. Aki ott jár, megérti a szigetmajoriak el­keseredését. Hol legyen a kicsi A majorban régi cselédhá­zak sorakoznak egymás mel­lett. Nagyrészt a Kertészeti Egyetem soroksári tangaz­daságának dolgozói lakják. Miután azonban a gazdaság felszámolta a kertészetet s az abban dolgozóknak más mun­Hordók helyett tartály A nyári szünidőben 10 köbméteres olajtároló tartály épül a patronáló Lenfonó és Szövőipari Vállalat közremű­ködésével a budakalászi álta­lános iskola udvarán. Az olaj- fűtésre átállt iskolában eddig hordókban tárolták a fűtőola­jat. Az új, hatalmas térfogatú tartály lehetővé teszi, hogy a korábbinál ritkábban s ami még sokkal fontosabb: olcsób­ban rendeljen a mintegy 600 fős tanuló-létszámú iskola a fűtési szezonban olajat. „Szünetel" az autórádió A forgalomban levő termé­kek minőségének hatósági el­lenőrzése során a KERMI megállapította, hogy a ke­reskedelmi vállalatok a rendeletben előírt kötelező minőségvizsgálat nélkül hoz­ták forgalomba a Blaupunkt autórádiót. Ezért az intézet az autórádiók további árusí­tását ideiglenesen megtiltot­ta. Felhívta a kereskedelmi vállalatokat, hogy az emlí- itett külföldi autórádió csak i az előírt minőségvizsgálat lután hozható forgalomba. Megbolydultak a méhesek Rügyet bontott a nyír, nyílik az ibolya A szokatlanul tavaszias márciusi időjárás a déli Bükk szélitől védett Sályd völgyében, Latorút környékén a szoká­sosnál korábban szirmot bon­tott az ibolya. A Latorút mel­letti völgy, amelynek hőmér­sékletét az ott fakadó meleg vizű források két-három fok­kal „feknelegítik”, már zöl­dellő gyepszőnyegbe öltözött. Ugyancsak nyílik az ibolya Mocsolyás környékén is. Ezen a vidékein csak úgy, mint a Kisgyőr, a Garadna és Csa- nyifc völgyi napsütötte erdei tisztásokat valósággal fehér szőnyegeként borítja a hóvi­rág. A patakvölgyben, a Hór és a Garadna folyása mel­lett ujjnyi hosszúságú barkát nevelt már a vad­mogyoró. „Zöldül” az erdő is. A Bükk egyes részein, valamint a zempléni hegyekben levő nyí- resekben kipattantak a fák rügyei, s megjelentek az első pici zöld levelek. A Mecsek vidékén legalább tízféle vadvirág nyílt mór ki, ritkán látott tömegben, Tu- besitetőn fűszálsűrűségben fe­hérük a hóvirág, akár kaszál­ni is lehetne, úgyszintén a kankalint, amely Szentkút VÁSÁROLJON GÉPKOCSIJÁRA RELUXA REDŐNYT! Véd a tűző nap melegétől, egyenletessé teszi a hőmérsékletet. A Trabant, Wartburg, Zsiguli, Polski Fiat, Moszkvics és a Volga típusú kocsikhoz azonnal felszerelhető, kész redőnyök vásárolhatók. Más típusú kocsikra a redőnyt a kívánt méretben, néhány napon belül elkészíti a VASÉRT IMPORTÁRUK BOLTJA Budapest Vili., Baross u. 47. Telefon: 139-427. környékén óriási sárga fol­tokban virít. Pécs belvárosa virágpiachoz hasonlít ezekben a napokban: kosárszámra árulják a virágárusok a ki­kelet színes hírnökeit. Az Er­dei Termék Vállalat hétfőn ötezer csokor mecseki hóvi­rágot küldött Sátoraljaúj­helyre, a zempléni nőknek — nőnapra A szokatlanul eny­he időjárás és a korai virág- fakadás megbolydította a me- csekaljai méheseket. A kaptáraikban már dús fiasítás van, ehhez hord­ják a méhek a virágport a kinyílt növényekről, főleg a fűz, a som, és a mo­gyoró barkáiról. Az idei tava­szon a szokottnál korábban kelnek ki a méhek és hama­rabb kezdődik a nektárgyűj­tés is. Törpemotorok külföldre 1,3—1,4 millió villamos tör­pemotort gyárt évente az ikla- di Ipari Műszergyár. Mivel a hazai piac fokozatosan telí­tődik, igénye csökken, az iík- ladiak külföldön végeztek piac­kutatást. Eladásra kínált ter­mékeiken kaptak is a tőkéscé­gek, tavaly már 1,36 millió dol­lárért vásároltak az IMI-től. Idén a magyar vállalat tovább növeli az exportját, jelenleg több osztrák és NSZK-beli céggel tárgyaL kát ajánlott fel sokan a kör­nyező gyárakban helyezkedtek el, felcserélve a mezőgazda­ságot az iparral. Ferencz Istvánékhoz kopo­gok be. A fiatalasszony gyer­mekgondozási segélyen van. Ö is azok közé tartozik, akik a Csepel Autógyárat választot­ták. A férje traktoros, a gaz­daság szoba-konyhás lakásá­ban laknak, havonta 80 fo­rintért. A körülményekhez képest jól berendezkedtek: olajkályha, frizsider, televí­zió. — Nézzen szét — mutat körbe Ferencz Istvánná —, a falak repedezettek, az aj­tón, ablakon rés, nem győ­zünk fűteni. Ráadásul az ab­lak az istállóra néz. A fiatalasszonynak lassan letelik a három éve, szeretne visszamenni dolgozni, nem tudja azonban, hol helyezze el gyermekét. Szigetcsép nincs messze Szigetmajortól; ide vinné legszívesebben a kicsit, de nem veszik fel. Tökölhöz tartoznak, ott elutasították. Munka asszonyoknak' Az egyik épületet berendez­ték a majorban lakó és a gazdaságban dolgozó asszo­nyok téli foglalkoztatására. A fővárosi Épületkerámiai Vál­lalatnak válogatják a mozai­kot — Megértjük, hogy a gazda­ságnak nem érdemes a telep­re költeni — mondja Metykó Jánosné. — Az épületek ré­giek, a fal mindenütt vizes, penészes. Szóba került az is, hogy megszűnik az egész ma­jor. Máskor azt beszélték, hogy lakótelepet építenek itt — Mi nyolcadmagunkkal la­kunk egy szoba-konyhában — panaszkodik Hollósi István­ná. — A rossz lakáskörülmé­nyek mellett gyakran problé­ma, hogy nincs víz. Egy mély­fúrású kútbói szivattyú hozza fel a vizet, s gyakran leég a motor. Ilyenkor biciklivel, motorral, kinek mi van, Szi- getcsépre megyünk vízért A major iskolájának egyet­len termében húszegyné­hány éve tanít Szabó Tiborné tanítónő. A tizenegy gyerek négy osztályba jár, a felsőta­gozatosokat Szigetcsépre vi­szik. — Sokszor szóvá tettük, hogy a gyerekeket ne nyitott kocsin szállítsák. A gazdaság meg is ígérte, hogy bódés ko­csit küld majd, eddig azon­ban nem történt semmi. A tanítónő tudomása szerint a tököli tanács megpróbált egyezkedni az egyetem tan­gazdaságával: mi legyen a Bányakavics kapható Ácsán, 6 és 16 óra között, felrakva, köbméterenként 65 Ft-ért. A főszezonban nagy tétel vásárlása esetén árengedményt adunk. Kívánságra a kavicsot vasúton vagy gépkocsival szállítjuk. Befizetőhelyek: Ácsa, Vasút u. 9. Orbányi Mihály műszaki vezetőnél. Ácsán, az Aranykalász Mg. Tsz.-ben, Galgamácsán, az Erdészetnél. Megrendeléseket felvesz és árengedményt ad az Állami Erdő- és Vadgazdaság; Gödöllő Dózsa György út 63. Telefon: 678. Telex: 224306. major sorsa. Megállapodni azonban nem sikerült, hiszen a döntés nem egyszerű. A gaz­daság megszüntette a kerté­szetet, mert nem tartotta jö­vedelmezőnek. Az emberek jó része máshol talált boldo­gulást. Nyilvánvaló, hogy olyan épületre, amelyben nem saját dolgozói laknak, nem költenek. A házak egy része állami tulajdon, de nem tar­tozik a tököli tanács kezelé­sébe sem. Nehéz az öregeket elmozdilani — Senki szigete lett Sziget­major — summázza Szabó Ti­borné. — Mi nagyon szeret­tünk itt lakni, mégis hamaro­san megválunk a teleptől. Építkezünk, beköltözünk a községbe. Hat-hét éve mond­ják: megszűnik az iskola. Rossz ez a bizonytalanság. A fiatalok mind elmennek in­nen, az öregeket azonban ne­héz elmozdítani, akárhogy is döntenek Szigetmajorról. Pesuth Ambrus megyei ta­nácstag nem nyugodott bele Szigetmajor bizonytalan sor­sába. Elhatározta: közbenjár, megvizsgálja, mit lehet tenni S. L Kisiparosnak tilos a patron A Könnyűipari Minisztérium nemrég életbelépett rendelke­zése kimondja, hogy a játék­pisztolyba való patron rob­banószer, s mint ilyennel, nem foglalkozhat sem játékkészítő, sem vegyicikk-készítő kisipa­ros. Vagyis: a patronkészítés nem kisipari tevékenység. a languszták étrendjén Minden évben nyolc-tiz lan­gusztával frissítik fel a Fővá­rosi Állatkert tengeri akvá­riumának állományát. Ezeket a rendkívül tetszetős, kármin- vörös, kb. 1 kiló súlyú rákokat korábban különféle mélyhűtött tengeri halakkal takarmányoz- ták. Életük a mesterséges kör­nyezetben 6—8 hónapra kor­látozódott, utána elpusztulták. 1972-ben — kísérletképpen — nagy mennyiségű tengeri kagylót hoztak a languszták mellé, takarmányozás céljára, A kagylókat mélyhűtötték, s hetenként két alkalommal „tálalták” a rákoknak. Az utóbbiak mohó étvággyal es­tek a csemegének. Közérzetük szemmel láthatóan javult, s életkoruk máris kétszeresére nőtt a természetes, tengeri nyomelemeket tartalmazó táp­láléktól. Cegléd, Szabadság tér 1. Vác, Széchenyi út 4. Vállalatunk 1973. szeptember 1-ével felvesz ipari tanulókat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ÁCS, FAPADLÖZÓ ÉS MÜANYAGBURKOLÓ, HIDEGBURKOLÓ, GÉPLAKATOS, ÉPÜLETLAKATOS, ÜVEGEZŐ, ÉPÜLETASZTALOS, ÉPÜLETBÁDOGOS, KOZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ, VIZ-GAZSZERELŐ, ÉPÍTŐGÉPÉSZ, MÜKŐKÉSZITÖ. Vidékieknek tanulóotthoni elhelyezést és teljes ellátást biztosítunk. Az említetteken kívül bejárásos képzésről gondoskodunk SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLO (TAPÉTÁZÓ), VILLANYSZERELŐ SZAKMARBAN. Jelentkezés: 43. sz. Állami Építőipari Vállalat Szokoktatósi csoport, Budapest XI., Dombóvári út 17-19. MÉG HÁROM NAPIG üveg-, porcelán- és műanyagáruk vására a Pest megyei üveg-po.ceIán szakboltokban és áruházakban. 20-40%-os árengedmény! AMFORA-UVERT t k

Next

/
Thumbnails
Contents