Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-27 / 72. szám
Három klub — három hír Cegléden, a Kossuth Művelődési Központ Fórum ifjúsági klubjában csütörtökön, március 29-én esite, a szabad idő tartalmas felhasználásáról tart előadást Győré Sándorba városi tanács művelődési osztályának vezetője. Az értelmiségi klubban, a művelődési központ földszinti klubhelyiségében, kedden, március 27-én Surányi Dezső kertészeti kutató görögországi útjáról, tapasztalatairól és élményeiről számol be az értelmiségi klub Hallgatóságának. ★ Az Örkényi úti általános Iskolában működik az Arany- homok ifjúsági klub, mely «rtolsó, márciusi foglalkozását 2S-án tartja, megemlékezve felszabadulásunk 23. évforduló járóL PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A vásár elmarad A ceglédi városi tanács vb. termelési és ellátásfelügyeleti osztálya értesíti a lakosságot, hogy az április 3-ra hirdetett országos állatvásár, valamint az április 8-ra meghirdetett országos állat- és kirakodóvásár elmarad. Nem megy veszendőbe a meleg víz A Gagarin Hőerőműben sok tonnányi elhasznált, de még értékes meleg víz megy veszendőbe. Ennek kertészeti célra való felhasználását tervezi az abasári termelőszövetkezet. A hőerőmű szomszédságában egyelőre mintegy kétezer négyzetméter alapterületű hajtatóház építését tervezik, amelyhez az erőmű dolgozód is műszaki segítséget adnak. A CEGLÉDI JÁRÁS ES CEGL, mmsussntmssri--------írassa ------.-.tt- .. rtz-str.............= XV II. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM 1973. MÁRCIUS 27., KEDD Törtei, Aranykalász Tsz Evek óta kétszáz holdon termelnek cukorrépát A közelmúltban a járás illetékesei a Szolnoki Cukorgyár vezetőivel megvitatták az abonyi répatermesztés helyzetét. Abony termelőszövetkezeteiben az utóbbi időben a zöldségtermesztés, amely kevesebb hagyománnyal rendelkezik, megháromszorozódott, ezzel szemben a cukorrépa vetésterülete jelentékenyen csökkent. A jövőben nagyobb támogatást, szorosabb együttműködést várnak a cukorgyártól a közös gazdaságok. Felkerestük a járás egyik cukorrépát termelő termelőszövetkezetét, ahol a termesztés tapasztalatairól érdeklődtünk. A törteti Aranykalász Tsz-ben évek óta 200 holdon terem ez a fontos növény. Kónya Ferenc főagronómus elmondotta, hogy a közepes minőségű talajon átlagosan évi 200 mázsás termést érnek el holdanként, de az elmúlt évben 249 mázsa átlagtermést takarítottak be. A csapadékos időjárás kedvezett a növénynek. Váltakozva, az egyik száz holdas táblát évenként szervestrágyázzák és kiegészítésül műtrágyát is szórnak a földekre, a másik parcella holdanként Változások a szolnoki rádióban — Mit szeretnének hallania hétfői műsorban? — kérdezik majd április 2-án a rádiósok, 6 a választ szerte az Alföldről várják, mindenhonnan, ahol ismerik, hallgatják a szolnoki stúdió napi egyórás adásait. A legötletesebb válaszadókat bemutatják a műsorban, s közülük kerül ki egy-egy alkalommal a szombat esti zenés kívánságműsor szerkesztője. A közkedvelt Zenés autóstop, valamint a Farmer és nyakkendő című ifjúsági magazin szerdánként váltja egymást, és ami a fő, április elsejétől megváltozik a Vasárnapi magazin adásideje: délelőtt 9 és 10 óra között hangzik el a tartalmában, kínálatában is gazdagodó műsor. Mindjárt az első egy Tóth Árpád-idézet („Április, ó Április, / Minden csínyre friss!”) jegyében, az áprilist-járatás, bolondozás, ugratás alkalmait, változatait gyűjti csokorba, „csínyre friss’’ zenével. A továbbiakban is megmarad az esti sportadás, fél hétkor jelentkezik a Sport és muzsika című összeállítás, a friss sporteseményekkel. Pálréti Ágoston CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 2 darab heverő, 2 darab fotel. Béke út 30.________________ El adó beköltözhető családi ház, Akasztószél 12. Érdeklődni: Kazinczy út 33. Eladó Ugyer 10. dűlőben egy hold föld, Öregszőlő belterületén házhelynek is alkalmas szőlő. Érdek- lődni: Tél u. 2. Eladó beköltözhető ház, nagy portával, két szoba, verandával. Kenderföld 36.________ 351 négyszögöl telek eladó Cegléden a Bajza utcában. Érdeklődni : Cegléd, Kossuth F. u. 31/a. alatt. __________________ El adó Gőzdűlőben 900 négyszögöl pusztaföld és 500 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Béke u. 4. este 6 után,_______________ El adó Molnár-féle tanya. XIV. kér. Márta dűlő 257. Lebontásra alkalmas.______________ El adó városhoz közel 300 négyszögöl szántóföld, középútban. Érdeklődni: Sárkány u. 1._________________ El adó kétszobás, családi ház. beköltözhetően. Csikosszól 3. délután 1 után. Eladó nyársapáti tanácsháza mögött, Csibra dűlőbe B00 négyszgöl szántó. Érdeklődni: Cegléd Felház u. 44. Túrái, 6 után. Süldők eladók. Pesti út 65-ös km-kőnél, Gyura. ________________ El adó sertésönetető és egy kan disznó. Arany u. 20.________ El adó háromkerekű betegkocsi. Tököli u. 18. sz. Elcserélném budai ti szoba, komfortos, kertes lakásomat, Szentendre központjában hasonlóval. Szauter, 11122 Budapest XII., Abos utca 3. 39-es buszvégállom ásnál._______________ El adó azonnal beköltözhető 2 szobás ház, 700 négyszögöl szőlővel, mellékhelyiségekkel, kút, víz, villany van. Ára: 70 000 Ft. Cím: Tápiószőlős 853. G'yetvai Mihály._______ Mi krobiológiai gyakorlattal rendelkező technikust keres felvételre a Pest megyei Zöldség- és Gyümölcs- feldolgozó Vállalat, ceglédi gyáregysége. Gyors- és gépírónőt sürgősen keresünk. Választ: „Szabadság tér 276 875” jeligére kérjük a Magyar Hirdetőbe. Cegléd. Teleki utca 30_____________ Ép ítkezők figyelem! Sóder és pucolóhomok rövid határidőn belüli házhoz szállítását vállaljuk. Sóder ára: 210 Ft/m*1. homok ára: 80 Ft/m8. Igénybejelentés: Cegléd. Mária utca 24. szám. Olajkályhák szakszerű javítását, hathavi garanciával vállalom. Gál Mihály, Cegléd, X„ Túzok u. 2/a. Eladó jó karban levő kisebb ház, beköltözhetően, olcsón. Cegléd, Bem-köz 12. Eladó ház részben vagy egészben. Cegléd, Nagykátai út 46. A DÉMÁSZ Ceglédi Ki rendeltsége villany- szerelőket. férfi segédmunkásokat, egy fő áramdíjbeszedőt és egy fő hibacímfelve- vőt felvesz. Jelentkezés helye: Cegléd, Kossuth Ferenc u. 63. Eladó 223 négyszögöl telek, építési engedéllyel. Téglagyár dűlő 55._______________ El adó sertések. 20 kg-tól 60-ig nagy választékban. Cegléd, Deák tér 5/a. Eladó ház 350 négyszögöl telekkel Kővágó u. 11. Érdeklődés: Földvári Károly u. 1. 1 a óra. Kőbányai összkomfortos, beköltözhető lakásomat, ceglédivel elcserélném. Érdeklődni : Pilis, Csaba u. 2*> S7. Porta eladó. 1 5. sz. Dob u. Eladó beköltözhetően modern, új ház. Víz U 3/A. Kaoás dűlőben ) hold föld fele. szőlő kiadó. Érdeklődni: Ugyer 4. dűlő 742. nyolc mázsa vegyes műtrágyát kap. Kétféle vetőmagot használtak: az egyik koptatott, a másik drazsírozott volt. Korábban jó véleményük volt az M—102-es fajtáról, amelyhez most nem lehet hozzájutni. Gondot okoz, hogy a jelenleg használatban levő szemenként! vetésre alkalmas gépek sem tudják tökéletesen vetni a répamagot Tavaly a Ceglédi Állami Tangazdaság csemői kerületéből kértek kölcsön ü- zenkétsoros vetőgépet, amely- lyel szinte megfelelő, ritkított vetést értek el, de még ahhoz is szükség volt a munkaigényes egyelésre, hogy a tőbeállítást végrehajtsák. Igaz, a ráfordított munka egy- harmadával csökkent a hagyományos eljáráshoz viszonyítva. Most a román SPC—6-os vetőgépet használják, amely szintén pneumatikus szerkezetű és ritkábban szórja a vetőmagot. Az első gyomtalanítást az egyeléskor végzik, másodszor kultivátor halad végig a sorok között. A Bétánál nevű gyomirtó szerre azután van szükség. Sajnos, annak hatása nagyban függ az időjárástól. Van egy kombinált szer is, amelyet vetés után kell a területre permetezni, de az csak akkor használ, ha két héten belül jelentős csapadék hull. A nyári elgyomosodást kézzel, illetve kapálással gátolják meg. Tavaly megrendeltek egy NSZK gyártmányú Kleine-téle cukorrépabetakarító gépet. Remélik, őszre megkapják. Csak egysoros kiszedőgép ugyan, mégis alkalmas, mivel a zöld leveles répafejet összegyűjti, tisztán kupacokba rakja, s azt a szarvasmarhák takarmányozására felhasználhatják. Répából huszonöt-harminc mázsát gyűjt be, mely közvetlenül a szállító járműre, vagy felhalmozva a földre kerül. A Szolnoki Cukorgyár 65 forintot fizet mázsánként azoknak a gazdaságoknak, amelyek az utóbbi években nem csökkentették termőterületüket, illetve most kezdik a cukorrépatermesztést. Ahol kisebb lett a tábla, mint 1971-ben volt, csak 60 forintos átvételi árra számíthatnak a gazdák. Ezziel is a vetésterület növelésére ösztönzik a termelőket. A szárított és nyers répaszeletre, mint természetbeni járandóságra, igényt tart a törteli tsz is. A kétszáz holdból nyolcvanat vállalósas művelésre kiadnak a tsz-tagoknak, a többit nagyüzemileg termelik. A főagronómus szerint fontos volna megfelelő biztonsággal használható gyomirtó szerre, amely még tökéletesebbé tenné a termelési technológiát. Tanulmányi verseny Ceglédi fiú sikere Vácott Tóth Béla neve az első helyen A napokban Vácott, a Lőwy Sándor Gépipari Szakközép- iskola kémia előadótermében rendezték meg a Pest megyei szakközépiskolák és szakmunkásképzők tanulóinak kémia tanulmányi versenyét Puscsizma József igazgató üdvözlő szavai után 15 versenyző vett részt az elődöntőben, akik közül a legjobb három-három került a döntőbe. A verseny előtt a vidékről érkezők megtekintették az iskolát és a város nevezetességeit A zsűri elnöke Fehér Jánosáé, a területi kémia munka- közösség vezetője volt A késő délutáni órákban hirdettek eredményt. A szakközépiskolások versenyében Gyurcsányi István (Vác, Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola) vívta ki az elsőséget. A második és a harmadik helyre aszódi diákok kerültek. A szakmunkásképző iskolák mezőnyében a ceglédi Tóth Béla (203-as Bem Szakmunkásképző Intézet) lett az első. Második: Kurdi Gyula (Vác) és a harmadik egy gödöllői lány. A sikeres versenyt a Pest megyei Tanács művelődésügyi Máj- és epekímélő ételek Mit főznek a kórház konyháján? Kivált a leveseket dicsérik Pár évvel ezelőtt új kórházat kapott városunk. Sok szó esett már modern berendezéséről, szobáiról, műtőirőt felszereléseiről, de nem beszéltünk még a konyhájáról, pedig az orvosok, ápolók munkáját segítik a konyha dolgozói a tápláló, illetve a kímélő ételek készítésével. Kilencszáz személynek A kórház élelmezésvezetője Bene Gyula, főszakácsa Orosz Karolin, aki már tizenkét éve tölti be ezt a munkakört. A nagyüzemi konyha naponta kilencszáz személy részére főz. Négy gőz-főzőüst, gáztűzhely, gázzsámoly sorakozik benne, a kiegészítő kellékekkel együtt. Nyolc szakképzett dolgozót, 16 konyhalányt, 5 fiatalkorú kisegítőt foglalkoztat. Az alapanyagokat nagyüzemektől, vállalatoktól szerzi be: a nem romlandót a FŰSZERT-tői, a tej- és tejtermékeket a tejüzemtől, a többi nyersanyagot a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz- től és a tangazdaságoktól. A termelőszövetkezetekkel és a tangazdasággal éves szerződést kötött a folyamatos ellátásra. Változatos étrend Hússzükséglete nagyobb részét a PENOMAH Vállalat biztosítja, a többit saját tenyésztésű sertések vágásával elégíti ki: a húsellátást javították meg, amikor két évvel ezelőtt sertéshizlaldát létesítettek, 150 jószággal, melyekből évente 100—120-at vágnak le. Az étlap általában a főszakács, az élelmezésvezető és a diétás nővér bevonásával készül. Igyekeznek változatos étrendet összeállítani. Nem hagyják figyelmen kívül a tájjellegű ételeket sem, azok készítésével is hozzájárulnak a betegek gyógyulásához. Naponta többféle diétás étel készül, például könnyű vegyes, pépes, folyékony pépes, májkímélő, epekímélő, cukorbetegek részére, gyomorbetegek részére, kalóriaszegény, sótlan, só-, fehérjeszegény stb. A súlyos betegeknek több fogást visznek be személyesen a konyhai dolgozók. Mindennap, az ételkiosztás előtt, a főszakácsnő és az aznapi „kóstoló orvos” megízleli az ételeket A főszakácsnő több köszönő lapot kapott már a betegektől a finom levesekért. Még külön is Előfordult egy emlékezetes eset amelyet Orosz Karolin mosolygó arccal s könnyes szemmel mondott el: — Mindannyian szívünkön viseltük egy 12 éves kislány sorsát. Együtt izgultunk érte. Naponta vittük fel neki a többféle fogásból álló ebédet. Még külön is főztünk a részére. Amikor meggyógyult, megköszönte gondoskodásunkat, s bennünket jóleső érzéssel töltött el- az a tudat hogy segíthettünk felgyógyulásában. Palásti Mária Nézeteltéréssel kezdődött, lábtöréssel végződött A Ceglédi Járásbíróság súlyos testi §értés bűntette miatt indított eljárást a 19 éves al- bertirsai Tabányi Mihály ellen. A múlt év szeptemberében a fiatalember a község művelődési házában, hét végi mulatságon vett részt, s éjjel 11 óra tájban, az udvaron járva, szóváltásba keveredett B. J.-vel, akit aztán először tenyérrel, majd ököllel ütött, s mikor az. az egyik ütéstől egyensúlyát vesztve, elesett, még bele is rúgott. A sérültet lakására, majd orvoshoz kellett szállítani, mert, mint kiderült, eltörött a lába. Tabányi Mihály beismerte a tett elkövetését. Azzal védekezett, hogy akit megvert, ittas volt, kötözködött vele. A bíróság nem fogadta el védekezését, s miután a bűnösséget megállapította, az eset körülményeinek vizsgálata után, ítéletet hozott. Enyhítőként értékelte a fiatalember büntetlen előéletét és részbeni beismerését, de súlyosbító körülménynek tekintette azt, hogy a ceglédi járásban gyakoriak az ilyen és az ehhez hasonló esetek: Tabányi Mihályt így nem jogerősen 10 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. és kötelezte a bűnügyi költségek megtérítésére. osztálya szervezte és rendezte. „ (Papp—Cserny) BIRKÓZÁS Öten kerültek a vidéki döntőbe Cegléden, a vasutas sport- csarnokban, három megye részvételével rendezték meg a kelet-területi felnőtt egyéni kötöttfogású birkózóbajnoksá- got. Mindössze 29-en álltak szőnyegre. A Ceglédi VSE-t hait sportoló képviselte, öten az első három között végeztek, így kiharcolták a jogot, hogy a miskolci vidéki döntőn indulhassanak. Eredmények: ' 52 kg-ban 1. Nagy György, 2. Diási Pál, 68 kg-ban 3. Hering Antal, 100 kg-ban 1. Szűcs Sándor, 2. Botos. U. L. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk; özv. Ványi Ferencné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, özv Reggel Lászlóné temetésén megjelentek, részvétüket kifejezték, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem; édesapánk, Hartyányi László temetésén megjelentek, részvétüket kifejezték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, Köszönetét mondunk a Haladás Tsz. vezetőségének, munkatársainak a küldött koszorúkért. Hartyányi Lászlóné és a gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, fiúnk, Kovács István temetésén megjelentek; részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk az ÉVIG vezetőségének, munkatársainak a küldött koszorúkért, özv. Kovács Istvánná és a gyászoló család. A ceglédi Magyar-Szovjet Barátság Mező- és Élelmiszergazdaság! Termelőszövetkezet a következő helyeken nyitotta meg VIRÁGÜZLETEIK Cegléd, Piac tér, ceglédi kórház (Törteli út), Cegléd ÁFÉSZ, Nagyáruház Növényházainkból naponta szállítjuk üzleteinkbe a friss cserepes és vágott virágokat: szegfűt, rózsát, pálmát, Sansavérát. Menyasszonyi csokrok, koszorúk készítését vállaljuk. AJÁNDÉKOZZON VIRÁGOT, VÁSÁROLJON VIRÁGFÖLDET! I t »