Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-21 / 67. szám
Jelölőgyűlések Cegléden Március 22-én, csütörtökön, délután hat órai kezdettel, a Várkonyi iskolában a 8-as, a Kinizsi úti iskolában a 25-ös, a Déli úti iskolában a 49-os, a Bajcsy-Zsilinszky úti iskolában az 53-as, a Talajjavító Vállalatnál a 60-as, a kollégium épületében a 18-as választókerület lakóinak tartanak jelölögyűlést Cegléden. VIT-vetélkedők Előadás a csillagok világáról Szerdán a középiskolai, üzemi, hivatali, kereskedelmi KlSZ-alapszervezetek részvételével, megtartják a Kossuth Művelődési Központban a városi VIT-vetélkedőt. Csütörtökön a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok KlSZ-alapszer- vezetei hasonló vetélkedőn vesznek részt. ★ A csillagokról és az űrkutatásról tart előadást március 22-én, csütörtökön este a Kossuth Művelődési Központ Fórum ifjúsági klubjában Tószegi Imre mérnök. Huszonhét pályamű Petőfiről Néhány hónapja pályázatot hirdetett Petőfi egy napja Pest megyében címmel a városi tanács művelődési osztálya és a könyvtár az ifjúság részére. Összesen huszonhét pályamű érkezett be, ezeket Baranyi Ferenc költő bírálja el. Március 29-én a városi Petőfi-szavalóversenyen ő adja át a díjakat is a legjobbaknak. Dohnál Tibor ké PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1973. MÁRCIUS 21., SZERDA Választástól választásig Több járda, jobb vízellátás 1972-ben tizenháremmillió forint értékű társadalmi munkát végzet! a lakosság CEGLÉDBERCEL-CSERŐ Ismét jelölték az eddigi tanácstagot Ceglédbercel—Cserö iskolájának egyik tanterme a minap megtelt a 25. választókerület polgáraival. Az előadó ismertette a község kétéves eredményeit, gondjait és a további terveket. Földi István a tanácstag ebben a választókerületben, 1958 óta. Jó munkát végez kezdettől fogva. 1963-tól a végrehajtó bizottság tagja. 1967 óta társadalmi elnökhelyettesként tevékenykedik. A testületi üléseken rendszeresen részt vesz, tolmácsolja nemcsak választó- kerülete, hanem az egész község észrevételeit, kérelmeit. A községben végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért A községfejlesztési munkáért kitüntető jelvény ezüst fokozatát kapta meg. Kezdeményezője volt a vízműtársulat megalakításának. Sokat fáradozott azért, hogy időbér, elvégezzenek minden munkát. A víztársulat ellenőrző bízott sága elnökének választották meg. A Nyugati pályaudvar műszaki kocsiszolgálatának főnökségén dolgozik, mint főművezető. Felettesei, társai tisztelik, becsülik. Munkáját példamutatóan végzi. A Hazafias Népfront, eddigi tevékenység' alapján, újra javasolta jelölt sét, amit Ceglédbercel 25. vá ' lasztókerületének megjeler választópolgárai egyhangúla. elfogadtak. Sz. P. Az 1971. évi országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztások előtti jelölőgyűléseken sok értékes javaslat hangzott el. Azokat a tanács végrehajtó bizottsága nyilvántartásba vette, csoportosította, s megvizsgálta megvalósításuk lehetőségeit, ugyanolyan fontosnak tekintve az indokokat, mint a testületi üléseken elhangzott interpellációkat, kérelmeket. A jelölőgyűléseken kért létesítmények és fejlesztések megvalósításához 197 millió forintra lett volna szükség. A 384 közérdekű észrevételből, javaslatból 138 út- és járdaépítéssel volt kapcsolatos. Figyelembevételükkel épült pormentes útburkolat a Puskaporos, Ady, Vadász, Bede, Török Ignác, Malomtószél és Hold utcában, együttesen 12,8 millió forintos költséggel. Ugyancsak a jelölőgyűléseken elhangzott igények alapján, 850 ezer forint költséggel, 5871 folyóméter járda épült 23 utcában. Jelölőgyűlésen elhangzott észrevételek sürgették több autóbuszforduló megépítését. Jelentős társadalmi összefogás eredményeként, azóta hat külterületi váróhelyiséget és két autóbuszfordulót (az ÉVIG és a kórház előtt) adtak át rendeltetésének. A belterületi jelölőgyűlések mindegyikén hangzott el javaslat a vízellátás javítására. Sürgették egyes utcákba a víz bevezetését, másutt a csőhálózat cseréjét, vagy a vízhiány felszámolását. Azóta elkészült a városi vízmű bővítésének terve, s 38 utca vízellátását oldották meg az elmúlt választások óta. Így most a város belterületi utcáinak 86 százalékában van vezetékes ivóvíz. ' Sokan bírálták: nem kielégítő a felszíni csapadékvíz elvezetése. A vb elkészítette a város felszíni vízelvezetésének tanulmánytervét, s annak segítségével épül tovább a jövőben a felszíni vízelvezető csatornarendszer. ge. A MEZŐGÉP 200 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett a Rákóczi úti bölcsőde központi fűtésének beszerelésével. A KIOSZ a művelődési központ felújításakor, társadalmi felajánlásként, 200 ezer forintnyi engedményt adott. A honvédség a Bem SE- pálya építésével, úttörőház, játszótér és park építésével 5,2 millió forint értékű munkát végzett A városban teljesített társadalmi munka értéke 1970-ben 5 millió, 1971ben 6 millió, 1972-ben 13 millió forint volt. A Hazafias Népfront városi bizottsága igen eredményesen segítette a társadalmi munka megszervezését. Szabó Alfréd Gyors segítség a kerttársulásnak Felszántja a vállalat Alig alakult meg a ceglédi kertbaráttársulás, máris hathatós segítséget kapnak a kiskertek tulajdonosai. A Duna— Tisza-közi Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat felajánlotta, hogy olcsó pénzért felszántja a Budai úti kiskerteket: a gépek 60 és 80 centiméteres mélyfordítást végeznek, amely alkalmas szőlő- és gyümölcstelepítéshez. A szántás mindössze néhány , óra hosszáig tart, s így a tulajdonosoknak nem kell napokig a munkát strázsálniuk. Az érdeklődők a talajjavító vállalat irodájában, Cegléd, Pesti út 76. szám alatt jelentkezhetnek megrendeléseikkel. B. U KISZ-fogadalGmtéte! Ünnepélyes fogadalmat tettek a ceglédi Bem József Szakmunkásképző Intézetben a KISZ-be most belépő elsőéves tanulók. CSEMŐBEN, KÓRÖSTETÉTLENEN Napközi otthonos óvodát kérnek LÁTOGATOTTAK A JELÖLÓGYŰLÉSEK KISZ-ISTAK farsangja. A Duna—Tisza közi Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat ceglédi megyei irodájának KISZ-szervezete farsangi bálra hívta meg a vele együttműködő öt KlSZ-alapszervezet, a Kossuth Tsz, a Május 1. Ruhagyár és a Ceglédi Állami Tangazdaság cifrakerti kerületének KISZ-ista fiataljait Három kisalföldi festőművész kiállítása nyílik meg csütörtökön a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola könyvtárépületében. A művészek egyike a ceglédi származású Dohnál Tibor. Képei több hazai és külföldi tárlaton szerepeltek már, három önálló kiállítása volt és több pályázaton nyert díjat műveiSok lánynak, asszonynak ad helybeli munkalehetőséget a tórteli Aranykalász Termelőszövetkezet orsózóüzeme. Négy éve indult meg, azóta nagy népszerűségre tett szert. A termelőszövetkezet az elmúlt évben teljesen átépítette, korszerűsítette ez épületet:' most mór megfelelő körülmények között folyik a munka. Az orsózók bárom műszakban dolgoznak, keresetük 1500—2000 forint között váltakozik, kinek-kinek a szorgalmától, ügyességétől fügvel. Ősszel, amikor a ceglédi Táncsics iskolában kiállítást nyitottak a volt növendékek képzőművészeti alkotásaiból, Dohnál Tibor képeit is ott láthatta a közönség. 1 A nyíregyházi kiállítás megnyitása után, délután négy órakor, művész—közönség találkozó lesz a főiskola klubjában. Apáti Tóth Sándor felvétele gően. Az általános iskolát befejező lányok részéről nagy érdeklődés mutatkozik az idén is az üzem iránt. Hat hét a tanulási idő, melyre nyolcszáz forintot fizet a termelőszövetkezet. Látogatásunkkor az egyes műszak volt munkában. Tagijaiból alakult a Dobó Katalin brigád, amely harmadszor nyerte el a szocialista címet. Nemcsak az üzemben állják meg a helyüket: amikor szükség van a munkájukra, a gyümölcsösben is szívesen segítenek. Sok körzetben sürgették a választók a városi fürdő fejlesztését. A programterv szerint e fejlesztésre 90 millió forint kellene. Erre jelenleg anyagi fedezet nincs. A Budai úti választókörzetben óvoda építését sürgette a lakosság. A Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet vállalta egy 50 személyes óvoda megépítését a Budai úton. Az intézmény még ebben az évben elkészül. Az 1971. évi jelölőgyűléseken elhangzott reális javaslatok jelentős része már megvalósult, a lakosság hatékony segítségével. 1971—72-ben ugrásszerűen nőtt a ceglédiek társadalmi munkájának értéke. A Dózsa-, ünnepség idején 84 ezer négyzetméternyi területet parkosítottak. A bölcsődék, óvodák, játszóterek és a szociális otthon berendezéseinek felújításában nagy segítséget nyújtott a KÖZGÉP, a Ceglédi Építőipari Vállalat, a Talajjavító Vállalat és a Termelőszövetkezetek Területi SzövetséA forradalmi ifjúsági napok keretében évenként megrendezi a ceglédi szakmunkás- képző intézet a város közép- iskolásai részére a Bem József szavalóversenyt. Minden iskolából öt-öt versmondó nevezhetett be. A versenyen megjelent Ko- váts Zoltán városi KISZ-tit- kár és Czinege Imre, a szakmunkásképző-intézet igazgatója is. A versenyre egy Pe- tőfi-verssel és egy huszadik századi költő művével készültek fel a diákok. Nehéz dolga volt a zsűrinek: a sok tehetséges versmondótól nagyon szép előadásokat hallott. íme, a legjobbak' 1. Gór Györgyi (Kossuth gimnázium), 2. Domonyi Eta (közgazdasági szakközépiskoA járás községeiben az elmúlt napokban a 436 választó- kerületből már kétszázhetvenben megtartották a jelölőgyűléseket. A választópolgárok jelentős számban jelennek meg és mondanak véleményt nemcsak a jelölttel kapcsolatban, hanem szóvá teszik a község, illetve választókerületük problémáit is. A megjelent csaknem hétezer lakos közül 1148-an szóltak hozzá. Örvendetes, hogy a választók mind többen kifogásolják a rendet, fegyelmet sértők, a köztisztaságot veszélyeztetők magatartását. A legtöbben az út- és járdaépítést, az üzletek áruválasztékának bővítését szorgalmazzák. Egyes helyeken kifogásolják a boltok tisztaságát. Üj igényként jelentkezik Csemő- ben és Köröstetétlenen a napközi otthonos óvoda létesítése. Már korábban a többi községben is vetődött fel hasonló kérés. Egyes községekben bővítésre volt szükség, amit el is végeztek 1972-ben. Több helyen beszámoltatják a volt tanácstagot, hogyan végezte munkáját, mielőtt arra kerülne sor, hogy újra jelölnék. la), 3. Erős Anna (gimnázium), 4. Nyári Rózsa (szakmunkás- képző intézet), 5. Oldal Éva (gimnázium), 6. Ronkó Margit (szakmunkásképző). A ceglédi, Széchenyi Zsig- mond Vadásztársaság értesíti a város és környéke lakóit, hogy vadászterületén megkezdte a szárnyas és szőrmés ragadozók, a dúvadak irtását. A mérgezést szabadba kihelyezett, mérgezett tojásokkal végzi a nagykőrösi vasútvonaltól a nyársapáti tanácsházához vezető köves út mentén, a törteire és a Törteiről Abonyba vivő köves A jelölteket valamennyi választókerületben elfogadták. | Négy választókerületben kettős jelölés történt. (sziráki) I Az NB II harmadik fordulójában egymás ellen mérkőzött a két ceglédi csapat, a Bem SE pályaválasztásával. A Bem SE megszerezte második győzelmét, míg az Építők továbbra is pont nélkül áll. Bem SE—Ceglédi Építők 8:0, 2664—2484 A Bt.m SE valamennyi játékosa kitűnő eredményt ért el, új pályacsúcsot dobott a csapat. Cegléden, a sportcsarnokban, háromnapos verseny keretében rendezték meg az országos III. osztályú felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságot. A ceglédiek csak az első két nap voltak érdekelve, a döntőbe egyikük sem tudott bekerülni. Az első fordulóban Hörömpő Rickers (Szerszárd) ellen mérkőzött. Hörömpöt az első menetben, mély ütésért, leléptetút által határolt területen, észak felől pedig a ceglédi határ krakói részén. Biztonsági jelzéseket is elhelyezett a határban. A tojásokhoz nyúlni, azokat összeszedni nem szabad, mert emberre is veszélyesek. A háziállatokra vigyázni kell, ne kóboroljanak a szabadban, mert az esetleges jószágelhullásért a vadásztársaság felelősséget nem vállal, kárt nem térít. A kellemes hangulatot fokozta a tápiószöllősi LK-beatze- nekar közreműködése. A zenés, táncos összejövetel éjfélkor ért véget. Jók: Batka (460), Szúnyogh (451), Lázár (442), Rimaszécsi (439), Bauer (437), Hlagyvik (435), Zsámbéki (426), Varga (421), Sárik (418). A következő, vasárnapi fordulóban az Építők a Szegedi AK csapatát fogadja, a Bem SE idegenben mékőzik, a Zuglói Danuvia ellen. U. U ték. Az ütés válóban mély volt, ellenfele viszont „rájátszott”, így biztosan ő győzött. Szepesik Nagy (Bp. Építők) ellen mérkőzött, s már a második menetben feladásra kényszerült. Nagyváltósúlyban hőrincz Zrínyi ellen nagy lendülettel kezdett, és a második menetben döntő fölénnyel győzött. Nehézsúlyban Gór indult, Horváth (Szekszárd) ellen játszott, aki csak egy percig tudott ellenállni a ceglédi fiú rohamainak. Az elődöntőben a CVSE versenyzőinek szereplését már nem kísérte siker, hőrincz Bar- czával (MGM Debrecen) mérkőzött. Végig dicséretesen küzdött, de ellenfele minden tekintetben jobb volt nála. Górtál győzelmet várt az edzője és a közönség is, de Péter (PVSK) ellenállt Gór rohamainak, sőt egyik ütése után Gór vérezni kezdett. Végeredményben Lő- rincz István és Gór Sándor súlycsoportjában a harmadik helyet szerezte meg. U. L. Orsózók a tsz-ben Bem József szavalóverseny K. A. Mérgezett tojások a határban Teke NB II Új pályacsúcs Ökölvívás Gór és Lőrinc harmadik lett