Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-17 / 64. szám

6 “”^CMap 1973. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Nyitány előtt Híradás-keret — 65 ceglédi edzés Irsai pontplusz A hét végén elkezdődik a labdarúgók tavaszi nagyüzeme. Az NB 1-es és az NB I B-s csapatok után a többi osztály résztvevői is pályára lépnek. A közelgő rajt előtt három csapat házatájáról gyűjtöttünk érdekességeket. Réti dr. bravúrja Tegnap délután a ceglédi Hámán Kató iskola tornater­mében rendezték meg a Ceg­lédi Vasutas—Mongólia aszta­litenisz-mérkőzést. A felnőttek versenyében szép hazai siker született. Réti dr. végzett az első helyen, 2. G Bíró Albert, 3. Kudelich Géza és Lukács Tibor lett. A mongol bajnok Narguj, a legjobb nyolc közé jutott, ott azonban Kudelichtől vereséget szenvedett. Az ifiknél a vendégek bizo­nyultak jobbnak. 1. Cilin- ladszn. 2. Csulmlát, 3. Tátrai és Papp (CVSE). Kecskeméti Mihály TALLÓZÁS A MŰSORBAN Megyei spartakiád­döntő A labdarúgók bajnoki nyitá­nyán kívül sok érdekes ese­ményt ígér a hót vége. Szent­endrén tartják vasárnap reg­gel 9 órától a téli spartakiad megyei döntőjét, amelyre a 2 területi viadal első és máso­dik helyezettjei hivatalosak. Asztaliteniszben és sakkban mérik össze tudásukat a részt­vevők. Ugyancsak Szentendrén, a katonai főiskola megalapítá­sának 25 éves jubileuma alkal- mábói szombat, vasárnap or­szágos sportlövőversenyt ren­dez a Kossuth KFSE, amelyre a fővárosi nagy egyesületeken kívül vidékiek is nevezhetnek. A viadal második fordulóját jövő szombaton és vasárnap tartják. A Ceglédi Vasutas NB I-es jérfi asztalitenisz-csapata va­sárnap 9.30-kor hazai közön­ség előtt mutatkozik be, a Ka­posvári MTE együttesét fogad­ja. A ceglédiek eddig három- szV a fővárosban játszottak, nyeretlenek maradtak. Remél­hetőleg végre beiratkoznak a győztesek sorába. Gödöllőn, az Erzsébet-park- ban újabb mezei futóverseny lesz, éspedig az iskolások via­dala. Tíz órától a középiskolá­sok vágnak neki a különböző számokban a távoknak, majd 11.30-tól 13.15-i.g az általános iskolások következnek. A II. osztályú sakkcsapat, bajnokságon vasárnap a követ­kező találkozók lesznek: Du­nakeszi SE—Galgamácsa, Du- namenti Hőerőmű—Túra, Tá- piószentmárton—Ceglédi Gim. názium, Ócsa—Gödi TSZSK. Ózdi vívóválogató Ózdon rendezték a felnőtt körzeti vívóbajnokságot, amely egyben az országos vidéki baj­nokság válogatója volt. A GEAC kardvívói közül ketten jutottak a döntőbe, Gémesi György hat győzelemmel ezüst­érmes, Danis János pedig két győzelemmel hetedik lett. Raj­tuk kívül még a középdöntőbe jutott Csapó Gábor szerzett jogot a vidéki bajnokságon va. ló részvételre. o Az NB II Északi csoportjá­nak éllovasa, a Váci Híradás január közepe óta készülő­dik. A barátságos mérkőzése­ken kívül két kupamérkőzés szólította porondra őket. Szo- kol István szakosztályvezető elmondta, hogy sok a sérült. Böhm, Varga és Kovács után Balogh is a sérültek listájára került. Jó hír viszont, hogy Kriska ismét az együttes ren­delkezésére áll. Nagy érdeklődés előzi meg a tavaszi nyitányt, hiszen a harmadik helyezett Leninvá- rosi MTK látogat a Duna- parti városba. Szigeti Ferenc edző a sérülések miatt még nem tudta közölni a kezdő együttest, csupán azt a tizen­öt játékost, akikből kikerül majd a gárda: Ferencsik, Drajkó, Molnár I, Néder, Szú- nyogh, Jeszenszky, Kriska, Pálinkás I, Molnár II, Bed- narik, Pálinkás 11, Dudás, Fedor, Laczkó, Ozsvári. László Attila váci tudósí­tónk híradása után nézzük Ungureán László rajt előtti jelentését a Ceglédi Vasutas­ról. © A CVSE az őszt 13 ponttal, a 9. helyen zárta a Keleti cso­portban. A háromszakaszos felkészülés január 2-án kez­dődött, s 65 edzés van az együttes háta mögött. Ebbe beletartoznak az edzőmérkő­zések, valamint a Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezője. Az MNK két fordulója in­kább a kis csapatokat segí­tette, a Vasutas győzelmei a járási csapatok ellen nem le­hetnek pontos erőmérők. Már inkább annak számít a Szol­noki MTE elleni 1:1 és a Kecskeméti SC elleni 2:3 — erősen tartalékos összeállítás­ban. — Ezenkívül kétszer ját­szottak a Debreceni VSC és a Bem SE ellen. Akárcsak a váciaknál, itt is több sérülés zavarta a felké­szülést, s ezek a játékosok nem vettek részt folyamato­san a közös munkában. Az egyesület játékosállomá­nya változott, Darányi és Mi­hály bevonult katonának, ör­vendetes viszont, hogy Rét­falvi, az együttes volt kitűnő kapusa leszerelt, s visszatért a Vasutashoz. A napokban kezdte el az edzéseket, s né­hány hét múlva a jó formá­ban levő Fényivel rivalizál­hat majd az 1-es számú me­zért. Nagyszalóki András edző elmondotta, hogy az együttes szereplése szorosan összefügg a szurkolók buzdításával. — Azt tudjuk, hogy ősszel a vártnál kevesebbet nyújtott a gárda, de a szurkolók ve­gyek figyelembe, hogy új csa­patot kellett kialakítani, s eh­hez bizony ijdő kell. A vasárnapi összeállítás még bizonytalan, 16-os keret­ből kerül majd ki a kezdő gárda. 0 A két NB li-es csapat után nézzünk egy alsóbb osztályú együttest, éspedig a területi bajnokság B-csoportjának él­lovasát, Albertirsát. Itt is vál­tozott a gárda, Tóth György csapatkapitány-középhátvéd bevonult, s a csapatkapitányi tisztet az együttes legidősebb játékosa, a 27 éves Erős Ká­roly vette át. Petróval, Jo- kánnal megerősödve kezdik a bajnokságot. Mint ismeretes, a Ceglédi MEDOSZ csapatát törölték, s őszi eredményeit megsemmi­sítették. Ez az albertirsalak­nak kedvezett, ugyanis ők csak döntetlent értek el a ceglédiek ellenében, a máso­dik helyezett Sülysáphoz ha­sonlóan. A 3. helyezett Bag leszakadt tőlük, ugyanis a bagiak legyőzték a MEDOSZ-t s az ősszel szerzett két pont­juk most elveszett. I. forduló. Március 18. Ganz Vil­lamossági—Ercsi, EGSZÖV ME­DOSZ—Kiskőrös, Postás SE—Április 4. Vasas, Ikarus—Baja, Jánoshalma —Vecsés, Dunaújvárosi Építők— Mezőfi SE, Csőszerelő—Magyar Op­tikai Művek, Magnezit—Bem SE. n. forduló. Március 25. Bem SE —MOM, Mezőfi SE—Csőszerelő, Ve­csés—Dunaújv. Ép., Baja—János­halma, Apr. 4. Vasas—Ikarus, Kis­kőrös—Postás, Ercsi—EGSZOV, Magnezit—Ganz Villamossági. ül. forduló. Április 1. Postás— Ercsi, Ikarus—Kiskőrös, Jánoshal­ma—Apr. 4. Vasas, Dunaújv. Ép.— Baja, Csőszerelő—Vecsés, MOM— Mezőfi SE, EGSZÖV—Magnezit, Ganz Villamossági—Bem SE. IV. forduló. Április 8. Bem SE— Mezőfi SE, Vecsés—MOM, Baja— Csőszerelő, Apr. 4. Vasas—Duna­Csütörtök este játékosérte­kezleten vettek részt az ir- saiak, s ezen megfogadták, hogy igyekeznek továbbra is jól szerepelni, az első helyet a bajnokság végére is meg­őrizni. íme, a nyitány műsora: o Szombat NB II. Északi csoport: Kossuth ! KFSE—KELTEX (Szentendre, 15.30, Maczkó I. J.). NB III. Középcsoport: Magnezit- Bem SE (Gergely utca, 15, Mólnál Gy.). Duna menti csoport: Bp. Ve­gyiművek—Dunakeszi Vasutas (Kén utca, 15, Budavári). Vasárnap NB n. Északi csoport: Váci Hír­adás—Leninvárosi MTK (14.30, Bi- róczki). Keleti csoport: Ceglédi Vasutas—in. kér. TTVE (14.30, Al­berti) . NB HL Északközép csoport: IM Vasas Iklad—ÉPGÉP (14.30, Dávid). Középcsoport: ÉGSZÖV MEDOSZ— Kiskőrös (Kiskunlacháza, 15, Már­ton), Jánoshalma—Vecsés (14.30, Bartók). Duna menti csoport: Szi­getújfalu—Telefongyár (15.30, Tás­ka), Törökbálinti TC—Pilisvörösvá- ri SC (15.30, Bokor). Megyei bajnokság. A mérkőzé­sek az elöl állók otthonában 15 órakor kezdődnek. Pilis—Budaörs (Ceglédbercelen, Tabányi), Üjhar- tyán—Csepel Autó (Szarka Gy.). Pomáz—SZTK (Szécsényi), Üllő- Maglód (Gál), Főt—Nagykőrös (Ke­lemen), Kartal—Monor (Aranyosi), Perbál—Isaszeg (Hídvégi). Területi bajnokság. A-csoport: Érd—Felsőgöd (Balázs), Nagyková­csi—Alsógöd (Budai), Szigetcsép— Szigethalom (Glózik), Halásztelek— Biatorbágy (Varga A.), Esze Tamás SE—Veresegyház (Böröcz), Aszódi Építők—Váci Vasutas (Soós), Szob —Dunabogdány (Horváth J.), Vác- hartyán—Kiskunlacháza n. kér. (Gódor). B-csoport: Péteri—Űri KSK (Bol­tos), Nagykáta—Malinovszkij SE (Toldi), Tököl—Farmos (Bernáth), Tápióság—Iklad (Schőmen), Al­bertirsa—Kakucs (Gombás), Tápió- szele—ócsa (Töreki), Sülysáp—Kis- tarcsa (Szendrő). újv. Ép., Kiskőrös—Jánoshalma, Er­csi—Ikarus, Magnezit—Postás, Ganz Villamossági—EGSZÖV. V. forduló. Április 15. Jánoshal­ma—Ercsi, Dunaújv. Ép.—Kiskőrös, Csőszerelő—Apr. 4. Vasas, MOM— Baja, Mezőfi SE—Vecsés, Postás— Ganz Villamossági, Ikarus—Mag­nezit, ÉGSZÖV—Bem SE. VI. forduló. Április 22. Bem SE— Vecsés, Baja—Mezőfi SE, Apr. 4. Vasas—MOM, Kiskőrös—Csőszerelő, Ercsi—Dunaújv. Ép., Magnezit—Já­noshalma, Ganz Villamossági—Ika­rus, ÉGSZÖV—Postás. VH. forduló. Április 29. Csőszere­lő-Ercsi, MOM—Kiskőrös, Mezőfi SE—Apr. 4. Vasas, Vecsés—Baja, Ikarus—ÉGSZÖV, Jánoshalma— Ganz Villamossági, Dunaújv. Ép. —Magnezit, Postás—Bem SE. Vili. forduló. Május 6. Bem SE— Baja, Apr. 4. Vasas—Vecsés, Kiskő­rös—Mezőfi SE, Ercsi—MOM, Mag­nezit—Csőszerelő, Ganz Villamossá­gi—Dunaújv. Ép., ÉGSZÖV—János­halma, Postás—Ikarus. IX. forduló. Május 13. Mezőfi SE —Ercsi, Vecsés—Kiskőrös, Baja— Apr. 4. Vasas, Jánoshalma—Postás, Dunaújv. Ép.—ÉGSZÖV, Csőszerelő —Ganz Villamossági, MOM—Magne­zit, Ikarus—Bem SE. X. forduló. Május 20. Bem SE— Apr. 4. Vasas, Kiskőrös—Baja, Er­csi—Vecsés, Magnezit—Mezőfi SE, Ganz Villamossági—MOM, ÉGSZÖV —Csőszerelő, Postás—Dunaújv. Ép. Ikarus—Jánoshalma. XI. forduló. Május 27. Baja—Er­csi, Apr. 4. Vasas—Kiskőrös, Du­naújv. Ép.—-Ikarus, Csőszerelő— Postás, MOM—ÉGSZÖV, Mezőfi SE —Ganz Villamossági, Vecsés—Mag­nezit, Jánoshalma—Bem SE. XII. forduló. Június 3. Bem SE— Kiskőrös. Ercsi—Apr. 4. Vasas, Magnezit—Baja, Ganz Villamossági —Vecsés, ÉGSZÖV—Mezőfi SE, Postás—MOM, Ikarus—Csőszerelő, Jánoshalma—Dunaújv. Ép. xni. forduló. Június 10. Kiskőrös —Ercsi, Csőszerelő—Jánoshalma, MOM—Ikarus, Mezőfi SE—Postás, Vecsés—ÉGSZÖV, Baja—Ganz Vil­lamossági, Apr. 4. Vasas—Magne­zit, Dunaújv. Ép.—Bem SE. XIV. forduló. Június 17. Bem SE —Ercsi, Magnezit—Kiskőrös, Ganz Villamossági—Apr. 4. Vasas, ÉG­SZÖV—Baja, Postás—Vecsés, Ika­rus—Mezőfi SE, Jánoshalma—MOM, Dunaújv. Ép.—Csőszerelő. XV. forduló. Június 24. MOM— Dunaújv. Ép., Mezőfi SE—Jánoshal­ma. Vecsés—Ikarus, Baja—Postás, Apr. 4. Vasas—ÉGSZÖV, Kiskőrös Ganz Villamossági, Ercsi—Magne­zit, Csőszerelő—Bem SE, Villanyszerelő, víz- gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, Qutinord szakismerettel rendelkező kőműves és ács szakmunkásokat, kompresszorkezelőket, nehéz- és könnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, betanított nv"kősókat és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. A labdarúgó NB III. tavaszi sorsolása KÖZÉPCSOPORT MTK—Fradi sláger A labdarúgó NB I hét végi műso-I Vasárnap: MTK—Ferencváros rából az MTK—Ferencváros örök- (Hungária körút, 15.30), Vasas— rangadó emelkedik ki. I Komló (Fáy utca, 11), VM Egyeter­^ I tés—Zalaegerszegi TE (Soroksár, Szombat: Pécsi MSC—Üjpesti Dó- 15.30), Diósgyőr—Csepel (15.3ó), Ra- zsa (15.30), Bp. Honvéd—Szegedi ba ETO—Videoton (15.30), Salgótar- EOL (Kispest, 15.30). 1 ján—Tatabánya (15.30). APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Pénztáros és áru­kiadó felvétetik a Rádi úti Tüzép-telepre, Vác. A Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom felvételre keres több éves szakmai gyakorlattal, közgazdasági végzettséggel rendelkező munkavállalót, üzemgazdasági munkakörbe. Budapestről közvetlen vállalati autóbuszközlekedés. Jelentkezés a vállalat Személyzeti Osztályán. Jó közlekedés, autóbusszal a Budapest XXI., Tanácsház térről, 38-as, 138-as, gyorsjárattal. Tel.: 140 — 432/147 mellék. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk közg. technikumi érettségivel és mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező irodavezetőt, SZTK ügyintézőt, és raktári anyagbeszerzőt. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél, Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében azonnali belépéssel keresünk technikumi érettségivel rendelkező művezetőket, energetikust, valamint szakmunkás­bizonyítvánnyal rendelkező villanyszerelő, kotrómester, lakatos, motorszerelő, hajógépészt és úszókotró­mestert. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat üzem vezető j énéi. Délegyháza, tel.: Dunavarsány 2. Kavicsbánya Vállalat délegyház! üzemében azonnali belépéssel keresünk segédmunkást, matrózt, éjjeliőrt, portást és pályamestert. Jelentkezés: Kavicsbánya üzemvezetőjénél. Délegyháza, telefon: Dunavarsány 2. A pátyi Petőfi Mg. Tsz. felvételre keres kőműves, ács, vasbe­tonszerelő és segéd­munkásokat, valamint gépelni jól tudó női adminisztrátort. Je­lentkezni lehet Pátyon a termelőszövetkezet építőrészlegénél, min­den nap reggel 8-tól délután 16 óráig. Fi­zetés a fennálló ren­delkezések betartása mellett megegyezés szerint. Kubikosbrigádokat vasútvonal melletti, vidéki munkahelyre felveszünk. Kistarcsa, Szabadság u. 16. Cordatic Gumigyár felvesz 18. életévét be­töltött női dolgozókat tiszta, könnyű munká­ra. Fiatal lánghegesz­tőt különleges munká­ra. Csőszerelőt. Kez­dő tehergépkocsi-ve­zetőt gyáron belüli munkára. Felvonóke­zelőt, szállítási dolgo­zókat Nyugdíjas fér­fiakat egy műszakra. Jelentkezni lehet a munkaügyi főosztá­lyon. Budapest VIII., Kerepesi út 17« % Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat. segédmunkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, csőszerelő, bádogos. víz- és gázszerelő szakmunkásokat valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály, Gyömrői út 19. Budapest X., Telefon: 149 — 027. Építőipari szövetkezet azonnali belépéssel felvesz lakóház építésére több éves munkára Budapesttől 100 km-en belül saját autóbusszal történő csoportos szállítással, kőműves, tetőfedő, tetőbádogos szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen vagy levélben ^szombat kivételével) Budapest XVI., Rákosszentmihály, Rákosi út 90. Megközelíthető Metró, Örs vezér téri végállomástól 31 Y autóbusszal. Coca-Cola és likőr- palackozó üzemeinkbe könnyen betanulható, tiszta munkára két és három műszakos be­osztásba felveszünk női és férfi dolgozó­kat, targoncavezető­ket. továbbá egy mű­szakra rézművest, szállítómunkást és ko­csikísérőt. Kőbányai I.ikőrgyár, Budapest, X., Bánya u. 35. (Kőbánya alsó és fel­ső pályaudvartól 5 perc, Pataki tér mel­lett) ___________________ Az Ipari Szerelvény és Gépgyár 1371 Budapest. 5. P. 420. Személyzeti és Oktatási Osztálya felvételre keres: szerszám­éi célgép- szerkesztőket, gyakorlott normatechnoló­gusokat, forgácsolás területén jártas technikusokat, gyakorlattal rendelkező fejlesztő mérnököket, belső ellenőröket, elemző közgazdászokat, kovácsüzemi művezetőket, gyors- és gépírókat. Budapesti és Pest megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat Központi Kar­bantartó Üzemébe azonnali belépéssel felvesz tmk lakatoso­kat, villanyszerelőket, asztalosokat és eszter­gályos szakmunkáso­kat, anyagmozgató segédmunkást, buda­pesti és Pest megyei munkahelyre. Jelent­kezés: Budapest IX., Vaskapu u. 41. Köz­ponti Tmk Üzem ve­zetőnél. Telefon: 130-803. ________ Be ton- és Vasbeton- ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 20.) felvételre keres azon­nali belépéssel porta- őri munkakörbe fér­fiakat, valamint nőket irodatakarítónak. Je­lentkezés a gyár mun­kaügyi osztályán. ADAS VÉTEL Üj szuterénes ház el-* adó. Monor, József A, u. 46. _______________ El adó két szobai konyhás ház, mellék- helyiséggel, azonnal beköltözhetően, 566 négyszögöl telekkel. Vasa Bem u. 13. Eladó 175 négyszög-» öles telek, kúltal; két szoba, összkom- fortos házra alkal-* más alappal, Ecser, Attila u. 27. szám alatt. Érdeklődni le­het: Gyömrő, Mátyás kir. u. 21. szám, ifj, Ohanyal Mihály. MIB 8 LE magánjáró erőgép, Skoda alvázra építve eladó Rácke­vén. Érdeklődni: Kol­lár, 1193 Budapesti Vécsei u. 6. Tel.; 474 — 996. _____________ Wa rtburg de Luxe, 47 0O0 km-rel eladó, Pálhalmi, Bp. X.f Gergely u. 80. Hét­köznap este 6 óra után.____________________ Ké t szoba, összkom­fortos, gázfűtéses la­kás Szigetszentmikló- son, József Attila te­lepen eladó. „Meg­egyezés H 57 089” jeligére a kiadóba. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Székesfehérvártól öt kilométerre, Urhidán a falu központjában, 1360 négyszögöl meg­osztható saroktelken. Két családnak alkal­mas, 2 szobás. 2 kony- hás. gazdasági épü­letekkel. Érdeklődni: Kiss József, férfi- fodrászat, Székesfe- hérvár. Piac tér 27. Balatonkenesén, üdü­lőtelepen, állomástól, víztől 8 percnyi já­rásra, 274 négyszögöl szőlőstelek, alapon levő faházzal, ásott kúttal eladó. Érdek­lődni: Kiss József,- Székesfehérvár, Piac tér 27, férfifodrász­nál. ___________________ El adó két szoba; konyhás ház, mellék- helyiséggel, azonnal beköltözhetően, 566 négyszögöl telekkel* Vasad, Bem u. 13. Azonnal beköltözhe­tő 2 szobás ház, 400 négyszögöl telekkel sürgősen eladó. Gö­döllő, Illés István út 58. szám. VEGYES A Lőrinci Fonó fel­vételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hó­nap. Kereset: 1700 — 2100 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biz­tosítunk. Cím: PIV, Lőrinci Gyár Buda­pest XVin., Gyömrői út 85—01__________ Fű tőolajat házhoz szállítva is, zsákos, oltott mész és minden­féle építőanyag kap­ható. Kerepesi úti Skoda-szerviztől 3 perc. Szabó Mihályné. 841—727. X., Váltó u* 22.________________ El egáns esküvői ru­hák kölcsönzése. Csil­laghegy, Czetz János u. 28/a. 42-es autó­busz vonalán, HÉV­tól 2 megálló.________ Ba romfikeltetés, na- poscsibe-eladás, tyúk- és kacsatojás bérkel­tetése. Kovács Jó­zsef, 2030 Érd, Alis­pán utca 36. Megkö­zelíthető, Érd-alsó; Érd-felső állomások­Hydrofortartályok a készítőnél 80 literes. 900, 100 literes 1100; Ft, 200 literes 1700 Ft, az ország bármely vasútállomására ex- presszáruként, bér­mentve feladva, nyo­máskapcsolót költ­ségmentesen beszer- zem. KOLLER lakatos­mester, 1134 Budapest Xin.. Róbert Károly krt. 32. Tel.: kettő- százh á rom — kettő­szá zti zen kilenc. ______ El cserélem dunaújvá­rosi 2 szoba, összkom­fortos, gázos központi» fűtéses lakásomat Bu­dapestre vagy környé­kére vagy Gödöllőre. ..Minden érdekel 243 761” jeligére a dunaújvárosi hirde­tőben ___________________ Gé pkocsikerekeinek gyors és pontos ki­egyensúlyozását vál­lalom. Fülöp István; 2100 Gödöllő. Kossuth u. 48. Tel.: 227. I i *

Next

/
Thumbnails
Contents