Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-14 / 61. szám

A P«E. S T MfG YE! H Í R l A P KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1973. MÁRCIUS 14.. SZERDA ÚJ MÓDSZEREKKEL Megalakulásának hétszázadík évfordulójára készül Győmrő ÚJ KÖZSÉGCENTRUM — PÁLYÁZAT HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK ÍRÁSÁRA — ÜNNEPSÉGSOROZAT November vége óta har­madszor ülésezett összevon­tan Gyomron a párt és a ta­nács végrehajtó bizottsága, valamint a Hazafias Népfront elnöksége. Ügy határoztak, hogy minden, a községre néz­ve valóban jelentős ügyben, választások, évfordulók, köz­ségfejlesztési tervek bontása stb. együttes ülést tartanak, s kialakítják a 'közös álláspon­tot. A község 1974-ben is ar­ra törekszik, hogy látvá­nyos ünnepségek helyett önmagát mutassa meg, s hogy a jubileumi évet fej­lődésének növelésére hasz­nálja (eL Gyömrő egyik központjává alakítják ki a Kossuth te­ret, ahol jubileumi parkot építenek. E tervvel kapcsolat­ban rendbeteszik az artézi kút, valamint ,a monori út túlsó oldalán lévő domb kör­nyékét is. A Hazafias Nép­SÜLY, VIRÁGZÓ TSZ front elnöksége külön kérte a lakosokat, hogy a terület szebbé tételén gondolkodja­nak maguk is, és a rövidesen sorra kerülő réteggyűlésen mondják el véleményüket, kérjenek részt a környék rendbetételéből. . • A másik fontos program a strand távlati fejlesztési ter­vének kidolgozása és a terv alapján, a munka megkezdé­se 1974-ben. A népfort szeretné a tár­sadalom segítségét is igénybe venni. A közeli napokban pályáza­ti felhívás jelenik meg a köz­ség történetére vonatkozó ta­nulmányok írására. A díjakra a három testü­let több mint 19 ezer fo­rintot szavazott meg. A pályázat határideje 1973. december 31. A legjobb dolgozatokból tanulmány- kötetet jelentetnek meg 1974-ben. A Ki tud többet Gyömrőről? vetélkedőn valamennyi telep külön-külön csapattal vesz részt. A nyeremény összegét a területek saját fejlesztésükre használhatják fel. Az első díj 200 eeer, a második 100 ezer, a harmadik 50 ezer forint. A Ha én tanácselnök lennék pályázat a következő ötéves tervre vonatkozó elképzelése­ket kéri a község lakóitól. A felsoroltakon kívül a Gyömrőről elkerültek baráti találkozóját, több kiállítást, gazdag művelő­dési és sportprogramot is terveznek a jelentős év­forduló kapcsán. A három testület határozata értelmében, az ünnepségsoro­zat egész esztendőben tart, de a jelentősebb eseményeket március közepe, valamint má­jus 1-e között bonyolítják le, illetve 1974. novemberében, amikor a 700. évfordulót ösz- szekapcsolják a község fel- szabadulásának 30. évforduló­iával. Furuglyás Géza Paprikatermesztés — tizennégy fóliasátor alatt MŰSOR Maglód: Fennakadva a fán. Nyáregyháza: Felszabadítás V. Vecsés: Szent Péter esernyője. Tűzdelik a palántákat — Május elején mára boltokban Otthon vagy szülőotthonban? A monori járásban, ha ösz- szehasonlíthatatlanul is keve­sebben, mint a felszabadulás előtt, de még mindig akad ott­hon született csecsemő. Az elmúlt évben kereken negyven olyan gyermek látott napvilágot, aki nem szülőott­honban vagy kórházban szüle­tett. A nagyközségek közül, Monor kivételével, legtöbben Gyomron születtek otthon, ösz- szesen tizennégyen. Utána Sülysáp következik, hat gye­rekkel. A kisebb községek kö­zül Mendén öt, Űriban két új­szülött látta meg a napvilágot a szülői házban. Minden csévharaszti, bényei, gombai, kávai, nyáregyházi és vasadi csecsemő intézetben született. Vajon későn értesítették a mentőket, vaigy azok érkeztek már későn? HÍREK a monori Ady Endre úti iskolából — A tornászok a járási baj­nokságra készülnek. Vízi Anikó és Szőke Róbert a szokottnál többet foglalkozik a matemati­kával, mert a megyei verse­nyen is szeretne jó helyezést elérni. Az irodalom iránt ér­deklődő tanulók az utolsó si­mításokat végzik a József At­tila pályázaton. — A napközis tanulók las­san megszokják az új otthon rendjét, fegyelmét, és igen jól érzik magukat a szépen beren­dezett otthonban. — Március 15-én délelőtt is­kolai ünnepélyen emlékeznek meg az' 1848-as szabadságharc 125. évfordulójáról. Délután őrsi keretben rendezik a Marx- ligetben levő sírokat és azok környékét. — A nyolcadik osztályos tanulók izgalommal várják a továbbtanulással kapcsolatos híreket, készülnek a felvételi­vel kapcsolatos beszélgetések­re. — Az ezermester szakkör tagjai a jövő tanévben beveze­tésre kerülő történelmi kabinet felszerelésén dolgoznak. AZ ELSŐ JELÖLŐGYŰLÉSEK Sok részvevő, élénk közéleti érdeklődés ÉSZREVÉTELEIKET IS ELMONDTÁK A monori járásban már- [ gyűlésein negyvennyolcán je- cius 26-ig 692 tanácstagi jelö- leintek meg. lőgyűlést tartanak. | A gyűléseket rendkívüli Az első napon 87 helyen ! élénkség jellemezte, de részt- gyűltek össze a választók, ; vevőik nem rejtették véka hogy javaslatot tegyenek az | alá észrevételeiket sem, pél- új tanácstag személyére. Vala- j dául Monoron, ahol a hul- mennyi jelölőgyűlés sikerrel | ladékelszállítás megoldatlan­járt. A megjelenési arány • ságát, illetve a részmegoldás 40—50 százalékos volt. | mikéntjét kifogásolták, to­Gombán például, a 22-es vá- , vábbá az új utak minőségét; lasztókerület jelölőgyűlésén, a az utakat az állami gazdaság választók 75 százaléka jelent , készítette el nemrégen, és azok meg. Vecsésen a VIZÉP-nél I máris kátyúsak. több mint kétszáz ember | A jelölőgyűléseken állam­emelte fel kezét, amikor sza- | polgári fegyelem, közéleti vazásra került sor. Ugyan- j érdeklődés nyilvánult meg az csak Vecsésen, a művelő- I első napon. Kettős jelölés nem dési otthonban megtartott kis- • fordult elő. Döntött a tanács végrehajtó bizottsága Vegyes övezet Sülysápon Sülysáp nagyközség szőlős­nyaralói részén még sok olyan telek található, amely házépí-1 tésre alkalmas. A tanács vég­rehajtó bizottsága legutóbbi ülésén ezeknek a telkeknek a beépítési módozatairól tár­gyalt. s Heiter Géza adóügyi csoportvezető javaslatára, a szőlősnyaralói házhelyeket ve­gyes övezetté nyilvánította. Vajon ez a végrehajtó bi­zottsági döntés mit jelent a gyakorlatban? A kérdésre a sülysápi építési hatóság elő­adójától a következő felvilá­gosi tást kaptuk: — Szőlősnyaralón e döntés értelmében lakóépület és üdü­lő víkendház egyaránt építhe­tő. Azt, hogy a földrészlet be­építetlen lakó-, illetve üdülő­teleknek minősül-e, a tulajdo­nos dönti el, de ugyanabban az övezetben a tulajdonom nem minősítheti az vegyik telkét lakó-, a másikat pedig üdülő­teleknek. Tehát bármely másik övezetben élő lakos, legyen az akár sülyi, sápi, vagy más helységben lakó személy, ezen­túl Szőlősriyaralón, üdülő cél­jára, telket vásárolhat ma­gának. (—ky) Egyre több a társadalmi esküvő A nagyközségekben gyakori a névadóünnepség Az elmúlt évben a monori járásban bejegyzett három- száznyolc újszülött közül öt­venegynek rendeztek névadó­ünnepséget. Legtöbbet a nagy­községekben, Monoron és Ve­csésen, egyet sem Bényén, Ká­ván, Mendén, Péteriben és Va­sadon. A kilencszáz új házas közül háromszáznyolcvanheten csak a tanácson kötöttek házasságot, illetve tartottak társadalmi es­küvőt. Monor és Vecsés után a legtöbbet Gyömrőn (negyven­hét) és Üllőn (negyvenöt), Ecseren pedig tizennyolcat. Nem volt társadalmi esküvő Csévharaszton, Bényén, Káván és Vasadon. PÁLYAVÁLASZTÁSI GONDOK Tanulnak-e majd később A sülyi Virágzó Tsz három éve foglalkozik fóliasátor alatti nagyüzemi paprikater- mesztéssei. Az eltelt idő meg­győzte a szövetkezet vezetősé­gét arról, hogy érdemes ezen a megkezdett úton tovább ha­ladniuk. Ez ideig fűtés nélkül folyt a termesztés, az idén azonban már két fóliasátor alatt, 800 négyzetméter területre két-két hatalmas OTR- kályha ontja a meleget. A számítások szerint ezzel az eljárással három héttel hama­rább kerül a fogyasztókhoz a paprika, mint az előző évek­ben. A magvetés január másodi- kán lezajlott. A kedvező hő­mérséklet hatására, a növé­nyeknek ma már négy-hat levelük van. A dolgozók a pa­lántákat most tűzdelik táp­kockákba. Öt hét múlva, további 12 fólia alá, 8400 négyzetmé­ter területre, összesen 130 ezer palántát ültetnek ki. Ezt a 12 fóliasátrat is felsze­relik csövekkel, kályhákkal. Az időjárástól függetlenül le­hetőség nyílik tehát a növé­nyek ápolására és öntözésére. A szövetkezet cecei édes, H—2-es, soroksári determi­nált paprikát termeszt. A jó minőségű palántákból a köz­ség lakói is vásárolhatnak. Mintegy 25—30 ezer pa­lánta kerül eladásra. A munkálatokat Dobos Fe­renc és Gál József vezeti. Do­bos Ferenc a község szülötte, nemrég szerzett kertószmérnö- ki diplomát. A Virágzó Tsz-től tanulmányainak elvégzésére öt éven át ösztöndíjat kapott. Gál József pedig a kertészeti növények termesztésében igen nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. A két vezető nagy akarással fogott a munkához, s egymást a legmesszebbmenőkig segíti. Négyzetméterenként 100 forintos árbevételre szá­mítanak. Az első paprikaszállítmány, a tervek szerint, május első nap­jaiban kerül a boltokba, A monori MÉK-kel már a tsz vezetősége értékesítési szerző­dést is kötött. A termés 70 szá­zalékát a vállalatnak ’adják át, 30 százalékát saját üzleteikben értékesítik. A tsz-beli asszonyok, tizen- ketten, fél 8-tól fél 5-ig dol­goznak. Személyenként átlag ezer palántát tűzdelnek na­ponta tápkockákba. Kerese­tükkel elégedettek. K. L. Gazdaságpolitikai tanfolyam a tsz-ben Az egyesített gombai Fáy András Termelőszövetkezetben népszerű a pártszervezet által szervezett gazdaságpolitikai tanfolyam. Harminc résztve­vővel indult, és szinte egyet­len előadásról sem hiányoznak a hallgatók. Böszörményi And­rás tanfolyamvezető kapcso­latot teremtett a magyar nép­hadsereg tisztjeivel akik gya­kori előadói a tanfolyamnak. A pályaválasztás a gyerek, a szülő és az iskola közös fel­adata. A döntés meghozatala­kor figyelemmel kell lenni az össztársadalmi igényekre is, és ez a legnehezebb. Elég, ha csak a divatos szakmákra vagy éppen a szülők, ismerő­sök legtöbbször a gyerek ké­pességét, adottságát legkevésbé szem előtt tartó pályaválasz­tási tanácsadásaira gondolunk. Például Maglódon — Mi úgy értékeljük, hogy évről évre mind szélesebb körű, sokrétűbb a. pályaválasz­tási tanácsadás — mondja La­dányi János, a maglódi 1. szá­mú iskola igazgatója. — Mit jelent ez? — Mindenek előtt: nem kampányjellegű feladatnak te­kintjük a pályaválasztást. Vég­rehajtásában nagy segítséget adnak a különböző Pest me­gyei tájékoztatók és segít a já­rási pályaválasztási bizottság is. A témáról elbeszélgettünk a szülőkkel, s a pályaválasztás­sal kapcsolatosan orvosi elő­adás, véleményezés is elhang­zott. — Üzemlátogatások? — Több alkalommal voltunk a nyolcadikosokkal helyi gazdasági, ipari részlegekben. Ellátogattunk a Gyömrői Ru­haipari Szövetkezetbe is. Bár a gyerekek így személyesen ismerkednek meg különböző szakmákkal, érdekes, hogy mégsem a helyi vagy kör­nyékbeli üzemekbe jelentkez­nek. Számukra mégis csak vonzóbb Budapest. Arányváltozások \ — Maglód 1. számú iskolá­jában ez évben harmincötén fejezik be a VIH. osztályt. A pályaválasztást tekintve mi­ként oszlik meg ez a szám? — Két tanulónk jelen pil­lanatban nem döntött még, né­gyen gimnáziumba, négyen szakközépiskolába jelentkez­tek. A lányokat a kereskede­lem, a fiúkat az autószerelés vonzza. — Azon túl, hogy mindig voltak, lesznek is divatos szakmák, a mostani pályavá­lasztási statisztika mit jelez még az igazgatónak? — Pályaválasztási tanács­adásunk, mint mondottam, év­ről évre sokrétűbb, magasabb szintű. Mégis azt kell megálla­pítanom, az arányok mintha kissé elbillennének. Miről is van szó? Amennyire örvende­tes e különböző szakmák iránti érdeklődés, annyira fé­lő, s ezt a számok is jelzik már. hogv az iskolákban to­vábbtanulók száma egyre csökken. csakugyan? S az igazgató hozzáfűzte: ez önmagában nem nagy veszély, hiszen a tapasztalat, a gyakor­lat az, hogy mind többen van­nak olyanok, akik később, munkájuk végzése közben to­vábbtanulnak. De ez bizony, már nem könnyű! Különösen nem a vi­dékről bejáróknak, akiknek a munka és a fárasztó utazás után kell vállalniuk a tanu­lásit. Ezért az aggály: vajon vállalják-e majd a bejárók csakugyan? Tóth András maglódi lakos ; többször szembekerült már a ‘ törvénnyel. Jelenleg is sza­badságvesztését tölti. Tavaly decemberben Magló­don, a Vadásztanya vendéglő­ben szórakozott. Állítása sze­rint a délelőtti óráktól estig 25 fél deci, málnával kevert ru­mot fogyasztott el. A S3 éves maglódi fiatalember ittas ál­lapotban nagyon erősnek érzi magát. Ez alkalommal is bele­kötött több ott lévő személybe. B. Mihály, szintén maglódi la­kos, jószándékikal odament hozzá, s kérte őt, ne veszeked­jen, nincs ennek semmi értel­me Tóth a békességre intő embert ekkor ököllel úgy ar­cul ütötte, hogy az fejjel a be- , ionra esett. I A hétszázharmincegy elhunyt közül harmincegynek rendez­tek polgári temetést. A lakos­sághoz viszonyítva, legtöbbet Üllőn, Monor után. Az elmúlt évekhez képest a névadóünnepségek változatla­nok, a társadalmi esküvők szá­ma növekedett. (k. gy.) * Uj út a tanyán Átadták az új, másfél mil­liós költséggel épített utat az Ezüst-tanyán, az egyesített gombai termelőszövetkezet III. számú üzemegységében, ahol eddig nagy volt a sár. Most már embernek is, szál­lítójárműnek is könnyebb lesz a közlekedés. A sérült másnap reggel rosz- szul lett, a mentők azonnal kórházba szállították. A szak­értői vélemény szerint csak a gyors orvosi beavatkozás men­tette meg életét, az agykéreg­ben keletkezett vérömleny ugyanis halálos is lehetett vol­na. A bíróság megállapította, Tóth András felelős a történ­tekért, s ezért egy év két hó­nap fegyházbüntetésre ítélte őt, azzal a szigorítással, hogy feltételesen sem bocsátható szabadon. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védő és a vádlott enyhítésért fellebbezett. G. J. A gombai ta­nácstitkár, Margi- ta Miklósné szobá­jában fiatal asz- szony guggol a szőnyegen, nyaká­ba kapaszkodik a szőke apróság, si­mogatja az arcát, bújik hozzá. A ■mama „beszél”, a némák furcsa to­rokhangján, ne­künk értelmetle­nül, egybefolyó, értelem nélküli szöveggel. A kis Irénke nevet, öleli az anyját, aki büszke rá, mint minden anya egészséges gyere­kére. A fiatalasszony süketnéma. A fér­je is. Két gyere­kük van, a har­madik osztályos Erika, s ez a pici, Ügyintézők Irén. Mindkettő hall is, beszél is. A szomszédok, s a szülők testvérei tanították őket a szavakra. Erika most nincs itthon: ne­velőintézetbe ke­rült, hogy ott fel­ügyelettel, segít­séggel tanulhas­son, hiszen odaha­za sem az édes­apja, sem az édes­anyja nem tudott leckét magyaráz­ni, betűt formál­ni. Amíg kisebb volt, ő jött el az apjával elintézni a hivatalos ügyeket. Tolmácsolt. Éjsza­ka ő hallotta meg kisebb testvére sí­rását, ő ébresztet­te a mamát: vala­mi baj lehet. Minden iskola­szünetben hazalá­togat. A mamának előtte be kell jön­nie a tanácsházá­ra, hogy aláírassa az engedélyt: kö­rülményeik rende­zettek, Erika jó helyen lesz itthon a vakáció idején. A tanácstitkár megcímezi a borí­tékot, tagolja a mondatot: — Ezt be kell dobni a postalá­dába. A fiatalasszony mosolyogva bó­logat. A kis szöszt visszaszól az ajtó­ból. Elköszön, két­szer is. Másodszor a mama helyett. (zs.) Jandó István BÖRTÖNBŐL BÖRTÖNBE Az áldozat majdnem belehalt sérülésébe EGY ÉV ÉS KÉT HÓNAP FEGYHÁZRA 'ÍTÉLTÉK A GARÁZDA FIATALEMBERT

Next

/
Thumbnails
Contents