Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-07 / 31. szám
Tisztasági mozgaiom a tanyákon is Jól ismert a város belterületén a Vöröskereszt tisztasági mozgalma. Évek óta járják a házakat a társadalmi munkások és környezettanulmányokat készítenek egy-egy udvar, lakóhely tisztaságáról. A legtisztább, legszebb házak megkapják a „Tiszta ház, rendes udvar”-t jelző kis táblácskát. Ebből a mozgalomból nem maradhatnak ki a tanyán élő emberek sem, hiszen szép számmal vannak még, akik kint élnek. Ezért határozták el, hogy az idén már megkezdik a tanyai házak felmérését, a tisztasági feltételek biztosítását, illetve azok betartatását célzó ellenőrzéseket. Erre még nagyobb szükség van, hiszen a belterületen lakókat különféle szabályrendeletek is kényszerítik a tisztaság betartására, míg a tanyákon élőknél a természeti adottságok számtalan visszásságra adnak lehetőséget. A jó indulaté segítség nyújtásnak bizonyára hathatós eredményei lesznek. Mit látunk ma a moziban ? Nápolyi látni és ... Színes magyar filmvígjáték. Kísérőműsor: Balczó. Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. NAfilKOBO A P E S T M E G-V E I' HÍRLAP KOLON K.IADAsÄ" XVII. ÉVFOLYAM, 31. SZÄM 1973. FEBRUÁR 7., SZERDA A segítőszándék építőkövei A város egészségügyének fejlesztéséért A SZOCIALISTA BRIGÁDOK FÉLMILLIÓS TÁRSADALMI MUNKÁJA Egy város egészségügyi ellátottsága gyakran fokmérője az emberekről való gondoskodásnak, a velük való törődésnek. A városi tanács és a városi pártbizottság ülésem sűrűn szerepel napirendi pontként Nagykőrös egészségügyének fejlesztése, a Hazafias Népfront helyi bizottsága pedig ennek társadalmi úton való megsegítésén fáradozik. A törekvések nem voltak eredménytelenek. A konzervgyár munkásgárdája 150 ezer forint értékű munkát végzett az elmúlt év második felében kommunista szombatokon. De nemcsak a fizikai dolgozók segítettek. A szocialista brigádok, melyeknek tagjai között ott vannak az adminisztratív munkát végzők is, részt vállaltak a kórház laboratóriumának bővítésében. Nők a munkapadoknál Ma már szinte nincs is olyan munka, ahol nőket ne foglalkoztatnának, ahol ne volna szükségük dolgos kezekre az üzemekben, a földeken, a hivatalokban. A Hunyadi termelőszövetkezet földjein sok asszony dolgozik. Munkájukat ismerik a városban, szorgalmukról is sokszor szólnak. 1971 óta, a Hunyadi Termelőszövetkezetnek nyomdája is van. Ebben a nyomdában dolgozik köz- megelégedésre Balogh Jó- zsefné. Néhány éves múltra tekinthet vissza mindössze a Transzformátor ktsz helyi telepe. Munkájukról sokszor írtunk. Képünkön most egy kiváló dolgozót miutalunk be, ülés Juliannát. 1968-ban kezdte a szakmát tanulni Budapesten, majd hazajött Nagykőrösre. Azóta jó munkáját méltányolták Kiváló dolgozó jelvénnyel és velejáró pénzjutalommal is. Képünkön Hega hegesztőhöz vasmagokat darabol. Tizenkét éve dolgozik a konzervgyárban a konzerv I-es •üzemben Szűcs Istvánná. Most készítik a zöldborsófőzeléket hússal. A dobozokba került termékeket zárják, majd következik a csírátlanítás, ezután a palettalizáló gépekre engedik és gúlákba rakják a dobozokat. A gép kezelője — Szűcs Istvánná — arra vigyáz, hogy a dobozok sorban kerüljenek a gép alá. Pászti—Varga A laboratórium melletti, régi kazánház berendezéseit kiszerelték, a gépjavító ktsz dolgozói pedig a belső átalakítási munkálatokat végezték el, a villanyszerelési feladatokat pedig a MüM 224. szakmunkásképző intézet tanulói oldják meg. Azok részére, akiknek nem áll módjukban munkával segíteni, de hozzá kívánnak járulni az egészségügyi létesítmények fejlesztéséhez, a Hazafias Népfront tízezer, egyenként tíz forint értékű „téglajegyet’’ nyomtatott a konzervgyár nyomdájában. A téglajegyek mint kis építőkövei a segítőszándéknak, nagyban hozzájárulnak a kitűzött célok megvalósításához. Ezeket a Hazafias Népfront aktívái elvitték a különböző vállalatokhoz, dolgozó kollektívákhoz. A 100 ezer forint értékű téglajegyek mellett mintegy félmilliót ér a szocialista brigádok társadalmi munkája. így végezte el a szülőotthon átadása előtti szükséges takarítást a konzervgyárban és az ITV-ben dolgozó 80 asszony. Társadalmi munkában készítették el a szülőotthon parkosítási tervét, amely szintén önként vállalt munkával valósul majd meg. Szocialista brigádok vállalták a kerítés és a kapu javítását, valamint egy portásfülke építését. A városi tanács folyószámlájára beérkezett összegből pedig egy műtőlámpát is vásároltak. A Hazafias Népfront helyi szervezete egy felhívás kiadását tervezi, amelyben kéri a vállalatokat, üzemeket a helyi szociális intézmények támogatására, valamint hozzájárulásukat a szociális intézmények segítéséhez szükséges megyei pénzügyi alap megteremtéséhez. A helyi szociális otthon már korábban patroná- lási szerződést kötött a 224-es szakmunkásképző intézettel, a TIGÁZ-zal és a konzervgyár több szocialista brigádjával. A patronálok a szociális otthon lakóit különböző munkák elvégzésével segítik. Az állami gazdaság is fölajánlotta segítségét, az ÁFÉSZ pedig 1973-ban 25 ezer forintot fordít saját nyugdíjasai, valamint a szociális otthon megsegítésére. A Rákóczi Termelőszövetkezet kútfúró brigádja egy kút megépítését vállalta, a szükséges anyagok beszerzéséről a gépjavító ktsz gondoskodik, így megoldódik tehát a szociális otthon régi ivóvízproblémája. Kívánatos lenne az otthon bővítése is, ehhez azonban nem elég csupán a város társadalmának segítése, állami támogatás is kellene. Ahhoz, hogy a most 70 embert befogadó szociális otthonban 100 magányos öreget tudjanak elhelyezni, legalább kétmillió forint kellene. De ez a szükséges állami segítség csökkenhetne például úgy, hogy a termelő- szövetkezetek is hozzájárulnának a bővítés költségeihez, és így a termelőszövetkezeti nyugdíjasok elhelyezése is biztosítható lenne. Sok minden megvalósult tehát a város társadalmának gondoskodása folytán. Megoldásra váró problémák természetesen még vannak, és továbbra is nagy szerep jut az önzetlen emberi segítőkészségnek. Khim Antal Eltemették dr. Varga Györgyöt Kedden kísérték utolsó útjára a 84 éves korában elhunyt dr. Varga Györgyöt. Dr. Varga György régi körösi családból származott, édesanyjának tizedik gyermeke volt. Alsó és középiskoláit helyben járta, majd Szegeden megszerezte a jogi doktorátust. 30 évig dolgozott a városi tanácsnál. A felszabadulás után polgármester-helyettes lett és nyugdíjazásáig — két éven át — töltötte be közmegelégedésre e tisztet. A közrend helyreállításában aktív tevékenységet fejtett ki. Érdemeiért 1970. április 4-én megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Utolsó útjára mély részvéttel kísérték el barátai és tisztelői. Fogadónapok a Hazafias Népfrontnál A Hazafias Népfront városi elnöksége február elejétől folyamatosan, hetenként kétszer, kedden és pénteken délelőtt 10 órától déli 12 óráig fogadónapot tart irodájában. (Arany János művelődési otthon, első emelet 23-as szoba.) Áramszünet A hálózatátépítés miatt áramszünet lesz a következő utcákban: a Kossuth Lajos utca páros oldalán a 36-os számig, a Bulcsú utcában és a Reviczky utcában reggel 7 órától délután 3 óráig. Terelőút Megváltozott az autóbusz útvonala A Kossuth Lajos utca átépítése miatt ismét megváltoztatták az autóbuszok útvonalát. A Szabadság tér—Vasútállomás között közlekedő autóbuszok a következő terelő- utakon járnak: Szabadság tér —Deák tér—Patai út—Csokonai út—Örkényi út—József Attila út—Pótharaszti út— vasútállomás raktár—vasútállomás. Az 1-es Volán és a TRAKIS Ktsz előtti megállót a Pótharaszti útra helyezték át.. Be kell felenleni a méheket Február végéig — mint minden esztendőben —, be kell jelenteni a méhcsaládok számát, hol van a méhek telephelye, valamint tulajdonosaik milyen kaptárban tartják a méheket. A bejelentés kötelező, mivel a méhcsaládok egészségügyi ellenőrzését a közeljövőben kívánják a szakemberek elvégezni. A bejelentést a városi tanács földszint 29. számú szobájában kell megtenni. A boltok tisztaságáért A Vöröskereszt társadalmi munkásai az elmúlt évben 31 boltban, illetve vendéglőben tartottak tisztasági ellenőrzéseket, a szakemberek segítségével. Az észrevételekről tájékoztatták az üzletek vezetőit, illetve felettes szerveiket. SPORT Növekvő színvonal Sok néző, növekvő színvonal jellemezte az első nagykőrösi férfi teremkézilabda-vetélke- dő vasárnap délutáni, Toldi- tomacsarnokbeli mérkőzéseit. Bem SE (Cegléd)—Nk. Kinizsi A 16:15 (8:6). Kinizsi: Szabó — Nagy A., Zu- bány M. (4), D. Kovács F. (2), Varsányi G. (4), Tóth (2), ViA markológépen Az útépítőket mindenki ismeri. Lassan ők is körösiek lesznek. Legalábbis elég időt töltöttek már nálunk, a Kossuth Lajos utca újjáépítésénél, hogy azoknak tarthassuk őket. Mart ők büszkén mondják, hogy az ország vándorai. Ma itt — holnap ott. Ma itt találnak barátokat, holnap másutt keresnek ismerősöket. Egy idő után bizonyára mindnyájan mindenhol otthon érzik magukat. Ezt persze, annál is inkább tehetik, mert az új korszerű utak, hidak mindenütt őket. dicsérik. barátom, falumbéli. Ö gépkezelő volt. Letettem én is a vizsgát. Idén lesz 4 éve, hogy ennél a vállalatnál dolgozom. onnan, mások Is. A vállalatnál 4 markoló van, abból háromnak a kezelője akasztói. Váltótársam Dómján Gábor szintén. Tegnap a vasútállomásnál jártam. Mivel időm éppenséggel nem volt szűkre szabott, elmentem hát, hogy egy kicsit megbámuljam a markológépet. Szinte csodálatos, \ ( ahogy a majd 4 méter magas gép engedelmeskedik kezelőjének. — Érdekli? — ugrott le a fülkéből Tóth Sándor, a markoló kezelője. — Hát, ha lehet, megnézem. — Nehéz nyomogatni a pedálokat? — Nem. Ujjnyomásra engedelmeskednek. — Nehéz volt megtanulni a gép fortélyait? — Nekem szakmám is van, hiszen iparitanuló-iskolába jártam. Ott megtanultuk tö- viről-hegyire az ilyen gépek szerkezetét, javítottuk is őket. Aztán nekünk kellett kipróbálni, rossz állapotban nem adhattuk át. — Aztán? •— A katonaságnál volt egy Kipróbáltam magam is. Egészen pici nyomás kell csak a pedálon, s a markoló csőre előrecsúszik. A másik kart elmozdítva leereszkedik, s tépi a követ. Tóth Sándor csak nevetett. — Ezt nehéz fölszedni — kopogott a kövezeten —, mert betonba van ágyazva. Jól megcsinálták annak idején, de hiába — eljárt fölötte az idő. Igen, az idő. A szomszéd Papp József mondta el, hogy az utat még ők csinálták. „Betonba ágyaztuk” tette hozzá büszkén. Néhány nappal ezelőtt sokáig nézte a gépet, amint az „ő útját”, mert így nevezi, fölbontotta. Ügy érezte, hogy munkája kárba veszett. Pedig nem. Az új út szebb, s jobb lesz. Nem fognak rajta zötykölődni a járművek. A földet is kiássák, több mint fél méter mélyen, alapozás kerül a helyére, aztán meg aszfalt — Az új gumik — úgy számítom — három évig lesznek jók. Hacsak addig bele nem megyek valami éles vasba, mert akkor cserélni kell. Mint ahogy cserélni kellene a körmöket is a „csőrön”. Elkoptatja hamar a kő. — Mire kell vigyázni? — Mindenre. Ismerni kell a gépet, tudni miért olyan a hangja, mint amilyen. Első dolgom mindig az, hogy fölnézzek. Ha vülanydrót van, lejjebb eresztem a gépet. Nem rombolni jöttünk, hanem építeni. Ügy szeretnénk elkészíteni az utat, hogy gyerekeink büszkén mondhassák: ezt még az én apám csinálta. — Családos ember? — kérdeztem tovább a gépkezelőt. — Nemrég nősültem. — Rossz, hogy nem mehet mindennap haza? — Rossz hát, hogyne lenne rossz. De meg lehet szokni. — Messzire jár haza? — Kilencven kilométerre. Akasztó a falu neve, ahol lakom. Nemcsak én jöttem Tóth Sándor péntek délben egy órakor megmosdik, tisztába vágja magát, és busszal hazafelé indul. Át kell szállnia, de ott is busz várja. Négykor hazaérkezik. Otthon csak fél cigarettára gyújt, mert felesége szerint sokat dohányzik. Egy doboz Symphonda három napig elég. Ha sokat dolgozik és jó a teljesítménye, akkor hó végén 4 ezer forintot is az asztalra tesz. Egyike azoknak, akiket akár úgy is nevezhetnénk: mindennapjaink katonája. Ádám József kartócaki (3). Mindkét gárda keményen, erőszakosan — de nem durván — játszott az I. félidőben. Felpaprikázta a kedélyeket, hogy Öcsai játékvezető 4:6-nál jogtalannak látszó hetest megítélt a ceglédiek javára. Szünet után 10 percig igen jó volt a játék, egyenlítéssel. A körösiek helyenként remekül játszottak, de néhány fegyelmezetlenségüket az ellenfél maximálisan kihasználta. A Kinizsi 7 gólt hetesből kapott. Ceglédi Építők—Lajosmizsei VÍZGÉP 24:21 (11:10). Kemény, erőteljes játék, végig szoros állás jellemezte a két NB Il-es csapat találkozóját. Nk. Kinizsi B—Kecskeméti Műszaki Főiskola 32:12 (13:7). Kinizsi: Bekő — Nagy Z. (10), Szőke (5), Fülep (2), Szűcs (4), Bertalan (10), D. Kovács L. (1); csere: Csicsó, Kucher, Maczkó, Jól, lendülettel, ötletesein kezdett a körösi gárda a viszonylag lazán védekező főiskolások ellen, s csak a 11. percben, 4:0 után kapta az első gólt. Szünet után szép, ötletes akciókkal, biztosan növelte győzelmi különbségét ilyen arányban is a Kinizsi. 22:10-nél, 17 perccel a befejezés előtt, egy kecskeméti játékost végleg kiállítottak. A végére a vendégcsapat összeroppant, s 3 perccel a befejezés előtt — egy bírói döntésre hivatkozva — sportszerűtlenül levonult. A Kinizsi Kupa állása: 1. Ceglédi Építők 3 3 ---------- 77-50 6 2. Nk. Kinizsi B. 3 2 — 1 74-55 4 3. Bem SE (Cégi.) 3 2 — 1 49-54 4 4. Nk. Kinizsi A. 5. Eajosmizsei VLZGEP 6. Kecskeméti Müsz. Főisk. 3 1 — 2 69-59 2 3 1 — 2 63-64 2 3 ------- 3 49-99 — A góldobólista élcsoportja: 28 gólos: Bertalan (Kinizsi B.), 21 gólos: Bálint (C. Építők), 19 gólos: Zubány M. (Kinizsi A.), IS gólos: Nagy Z. (Kinizsi B.), 15 gólos: Szabó Z. (Ceglédi Építők), Szőke (Kinizsi B.), Sudár és Sánta (Lajosmizse). A sportszerűségi versenyben 2 perc összkiállítással, a Nk. Kinizsi B-csapata vezet, a Nk. Kinizsi A és Lajosmizse (12— 12) előtt. S. Z. I \ I