Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-06 / 30. szám

\ VÁCI HAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM 1973. FEBRUAR 6., KEDD Égető vizgondok Szokolyán A kismarosiak felajánlották segítségüket — Kárpáti Ferenc országgyűlési képviselő látogatása két községben Az elmúlt hét végén Poldauf Medárd, a Hazafias Népfront járási bizottsága elnöke és Vjfalvi István, a HNF járási titkára társaságában Szoko- lyára és Kismarosra látoga­tott Kárpáti Ferenc vezérőr­nagy, országgyűlési képvi­selő. Szokolyán a község vezetői és a tanács tagjai fogadták a képviselőt, ahol kötetlen be­szélgetés során ismertették a kis falu gondjait. Holtság Endre tanácselnök két súlyos nehézségről be­szélt: a község ivóvízellá­tásáról és az új iskola megépítésének fontossá­gáról. A jelenlegi iskola nagyon elavult, nem elégíti ki a kor­szerű oktatás követelményeit. Nagyon fontos lenne legalább egy, négy tantermes új iskola megépítése, amire az elmúlt évben 1 millió forintot jutta­tott is a Pest megyei Tanács. Ez az összeg természetesen korántsem elég, még legalább további négy-négy és fél mil­lióra lenne szükség ahhoz, hogy az iskola valóban föl­épüljön. A község Börzsöny- liget felé eső területeit par­cellázzák, ennek értékesítésé­ből számítanak három-három és fél millió forint bevételre. A még hiányzó összeget pedig a szokolyaiak társadalmi mun­kájával szeretnék pótolni. A falu másik — s egyre ége­tőbb — gondja a krónikus vízhiány. Az egyik jelenlevő édes­anya elmondta: három­éves gyermeke eddig csak forralt vizet ivott életé­ben, mert a kutak vize fertőzött, s a csapadéksze­gény időkben gyorsan ki­apadnak. Monostori István, a termelő- szövetkezet elnöke is erről be­szélt. A múlt hét egyik nap­ján nem tudták megitatni az állatokat. Ennek következmé­nye a csökkenő tejhozam. A közös gazdaságnak azért is lét- szükséglete a víz, mert éppen az állattenyésztésüket szeret- j nék továbbfejleszteni. A leg­közelebbi tervük egy 100 fé­rőhelyes tehénistálló és itatá­sos borjúnevelő építése. Ha a község nem oldja meg a víz­gondot, a szövetkezet másfél millió forintos beruházással kénytelen lesz saját vízmüvet építtetni, mert csak így bizto­sítható fejlődése. A szokolyaiak gondjait Kis­maroson is ismerik, hiszen szomszédosak egymással, s egyébként is szoros a kapcso­lat a két község között. Krebsz József kismarosi tanácselnök már kedvezőbb helyzetben volt kollégájánál, amikor a község életéről, gondjairól be­szélt. Mert gondok azért a tár­sadalmi összefogásáról híres Duna menti községben is van­nak. De mennyivel kelleme­sebbek ezek. Ilyen gondja például a ta­nácsnak az, hogy sok hét­végi telket vásároltak a községben, amelyekre a zártkertrendezés során építési tilalmat rendeltek el. Ezt a rendelkezést szeretnék föloldani, hiszen a kis telkek tulajdonosai éppen azért vá­sárolták meg a darabka föl­deket, hogy hétvégi pihenőket állítsanak föl rajta. Ezek a te­rületek közműfejlesztést sem igényelnek. A helybeli munkaalkalmak­ról is beszámolt a tanácsel­nök. A Kézműipari Vállalat kis üzemet létesített a község­ben. Jelenleg harminchármán dolgoznak it ti Májusra hat­vanra szeretnék növelni a lét­számot, s ezzel kielégítik azok­nak az igényét, akik helyben akarnak dolgozni. Másik gondjuk az, hogy je­lenleg nincs a községben meg­felelő művelődési ház. Nagy összefogás eredményeként jött létre annak idején a kis­marosi óvoda és iskola. Erre az erőre alapoznak a község vezetői most is, amikor elha­tározták, hogy a jelenlegi művelődési há­zat fölújítják, és 1973. augusztus 20-án átadják rendeltetésének. Ebben a munkában elsősorban a KISZ-fiatalokra számíta­nak, Végül egy furcsa ellentmon­dásról beszélt Krebsz József. Jóllehet Kismaros kiemelt üdülőhely (van olyan nyári vasárnap, hogy hatezer kirán­duló és víkendező fordul meg a községben), mégsem nyilvá­nították eddig a községet üdü­lőhellyé, pedig az számos előnnyel jár. Négy éve járnak utána, talán most már sike­rül. A kismarosi tanács tagjai, vezetői fölajánlották: tőlük telhetőén segítik a szokolyai gondok megoldását. Az egyik tanácstag abban segít, hogy az UVATERV KISZ-istái társa­dalmi munkában elkészítsék a község rendezési tervét, amely minden további tervezgetés­nek alapja, s amelyre eddig „hivatalos” formában nem ju­tott pénz. Azt ajánlották: a két ta­nács végrehajtó bizottsá­ga üljön össze, a szoko­lyaiak mondják el, miben kérnek segítséget. A kismarosi tanács munkatár­sainak már nagy gyakorlata van az építkezések vezetésé­ben, éppen ezért, ha például az iskola házi kivitelben ké­szül, a kismarosiak örömmel nyújtanának műszaki segítsé­get is. A szokolyai gondokról Kár­páti Ferenc képviselőnek az volt a véleménye, hogy meg kellene várni az ötödik öt­éves tervet, s akkor jelentő­sebb anyagiak birtokában, egy nyolc tantermes iskolát kell építeni, amely hosszabb időre megoldja a községi gye­rekek korszerű oktatását. Annak is utánanéznek, mi­ként lehetne tovább építeni a Börzsönyliget határáig húzódó vízvezetéket Szokolyára és on­nan Királyrétre. Bányász Hédi Reklám-kapcsolással Íves, képes plakátok hív­ják fel a figyelmet arra, hogy a váci Fehér Galamb étteremben február 17-én bemutatják a „Rúzsa Sán­dor a téeszbe” című zenés vidámságot. S a plakát al­ján: Vegye igénybe az Ex­pressz Utazási Iroda szol­gáltatásait. A kézzel rajzolt falraga­szok a hagyományos váci autósbálra invitálják az ér­deklődőket. Alul, a jegyvé­telnél — akarva, akaratla­nul — reklámot csinálnak G.-fodrászüzletnek. Piactér. Vágott baromfit árusító fülke. A kis üzlet redőnyén nagy méretű, tin­tával írt betűk: ingatlant kínálnak eladásra. Népszerű az előre tisztított csirke, bi­zonyára lesz hatása a rek­lámnak. Üzemi vetélkedő. Jól fe­lelnek a munkásvédelem­mel, balesetelhárítással kapcsolatos kérdésekre. Szó esik baleseti statisztikáról, üzemi higiéniáról — ez is volt a szellemi viadal cél­ja. Ám a fővárosi, ismert nevű játékvezető, egyálta­lában nem titkolva, nyílt reklámot csinál a hulladék- gyűjtő vállalatnak. Kapcsolunk, kapcsolunk? (p.) A VIRÁGKER1 ESZEIBEN A gödi Egyesült Dunamenti Tsz kertészetének üvegházai­ban ezrével nyílnak a tél legszebb cserepes virágai, a ciklá­menek. A közös gazdaság naponta folyamatosan szállítja a virágokat a fővárosi és vidéki üzletekbe. Braun Tamás felvétele DUNAKESZI ÉLETRAJZ-KIALLITAS Február 17: VÁCI PEDAGÓGUSSAL A Pedagógusok Szakszerve­zetének félezer tagot számláló Vác városi bizottsága február 17-én este nyolc órától peda­gógusbált rendez a Lőwy Sán­dor Gépipari Szakközépiskola dísztermében. A zenét Mester Endre tánczenekara szolgál­tatja. Keddi és szerdai váci program A Dunakanyar Fotoklub Ba­ráti Köre rendezésében 6-án, kedden este 18 órakor az Euró­pa sok országát bejárt dr. Ta­hin Gyuláné tanárnő tart szí­nesdiavetítéssel kísért úti­beszámolót Zágrábtól Splitig címmel. ★ A TIT Vác városi elnöksé­gének ismeretterjesztő prog­ramja keretében kedden 14 órakor a Híradástechnikai Anyagok Gyárában dr. Molnár Kálmán tart előadást Nemzet­közi munkamegosztás és a vi­lággazdasági régiók címmel. ★ Az Egyesült Izzó Honvéd ut­cai kultúrtermében keddtől február végéig lesz megtekint­hető a Madách Imre Művelő­dési Központ szakkörének ér­dekes anyaga, az Üzemi tár­lat IV. ★ Az építők mozijának archív filmklubja az Izgalom és ka­landsorozat keretében ma, kedden este Richard Wallace Tuskólábú című, 1943-ban ké­szült amerikai filmjét vetíti. (p.) A dunakeszi 3. számú is­kola félemeleti folyosóján He­gyi Istvánná tanítónő gondos­ságát, ügyszeretetét példázza az a kiállítás, amely Petőfi Sándor, Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc életét mutat­ja be a gyerekeknek. — A negyedik A osztály se­gítségével évekkel ezelőtt kezdtük el a Petőfi-anyagok gyűjtését — kezdi mesélni a kiállítás történetét a tanítónő. — Felvettük a kapcsolatot a kiskőrösi Petőfi Sándor Álta­lános Iskola negyedikeseivel, ök gazdag anyagot küldtek nekünk. Az itteni pajtások pe­dig beiratkoztak a József At­tila Művelődési Központ könyvtárába, és olvasmányaik­ból gyűjtötték a további anya­gokat. A költő életét hetven­két kép és 30 cikk mutatja be. A Hunyadi-tablón 47 kép és 17 cikk szerepel. Február 15-én ebben az is­kolában rendezik a járási szaktárgyi versenyt, mikor más iskolák növendékei is megcsodálhatják a dunakeszi negyedikesek és tanítónőjük szép munkáját. s. L Az alagi tréningtelepen Délelőtt féltizenkettő. A napi munka lassan befejező­dik. Mátyus György trénert keresem. — Hogyan kezdődik egy lovászfiú élete, hogyan lesz zsoké? — A nyolc általánost elvég­zett lovászfiúnak nagyon fon­tos feltételnek kell megfelel­nie: csak akkor kerülhet be, ha megfelelő a testalkata. A tanulóval hároméves szerző­dést kötnek. Ha az idomár azt látja, hogy a tanulója fegyel­mezett, ügyes és pontos, lovag- lási engedélyt kér számára. Ha a lovászfiú versenyt nyert, a többi tréner is foglalkoztatni kezdi, s ha megmarad a fe­gyelmezettsége és a testsúlyát is tartani tudja — jövője van. KIÁLLÍTÁS, ÜNNEPÉLY, HANGVERSENY Jubilál a váci zeneiskola ZÁSZLÓK LENGENEK a Váci Állami Zene ísk óla Konstantin téri épületének homlokzatán. A kodályi gon­dolat — Legyen a zene min­denkié! — jegyében ünnepli ez a rohamosan fejlődő mű­velődésügyi intézmény és tan­intézet működésének tizedik évfordulóját. Az előcsarnokban és a föld­szinti folyosón hatalmas tab­lók fogadják a belépő ven­déget. Grafikonok, magya­rázó szövegek, újságkivágá- sok és fényképek sokasága idézi fel ennek, az esemé­nyekben gazdag tíz évnek a történetét. NYOLC TANÁRRAL és 272 növendékkel kezdték a zene­oktatást. Kezdetben csak he­gedű- és zongoratanszak volt. Ma ezeken kívül van gordon­ka-, ének-, fúvós-, gitár-, nagybőgő- és ütős tanszak is. 24 kinevezett és három óra­díjas tanár félezer növen­déket tanít. Munkájuk egyik éredeme, hogy a váci járás községeibe is elvitték a zenei kultúrát. Először Felsőgödön volt ta­nítás, majd 1964-től Verőce, Nagymaros, 1965-től Duna­keszi, Zebegény, 1966-tól Szob, Fót s 1970-től Vámosmikola, Nagybörzsöny kapcsolódott a váci zeneiskola munkájába. Később Foton, majd Dunake­szin. Szobon önállóak lettek a kezdeti kihelyezett osztá­lyok. A Művelődésügyi Miniszté­rium, a megyei és a helyi ta­nács értékelte munkájukat s 1971-ben saját otthont kapott a Váci Állami Zeneiskola. A Konstantin téri kétemeletes, modern épületben 17 oktató­terem, könyvtár, társalgó, s 200 személyt befogadó nang- versenyterem található. Pénteken nyitották meg a kiállítást és a két hétig tartó rendezvénysorozatot. Ott voit az ünnepségen Galambos Fe­renc, a városi népfrontbi- zottság elnöke, Vörös Géza, a Pest megyei Tanács művelő­désügyi osztályának helyettes vezetője és Povázsai Sándor, a Váci Városi Tanács műve­lődésügyi osztályának a ve­zetője. Balassi István, a városi pártbizottság osztályvezetője a párt és a tanács nevében kö­szöntötte a jubiláló intéz­ményt s Cs. Nagy Tamás igaz­gatót, aki kezdettől a zeneis­kola vezetője. — Meggyőződésünk, hogy a szocialista ember, a teljesen kibontakozott, harmonikus ember nem képzelhető el a művészetek, a zene sokolda­lú élvezete nélkül — mondot­ta. — A muzsika és annak a tömegekkel való kapcsolata számunkra ezért elsőrendű, fontos kérdés. Beszélt a tíz év alatt le­zajló hangversenyekről, zene­kari fesztiválokról, sereg­szemlékről. Vác a helyi, a megyei és az országos verse­nyeken mindig szép eredmé­nyekkel képviseltette magát. Az iskola 26 növendéket in­dított el zenei pályán és kö­zülük Gurszky János ma a pécsi Nemzeti Színház ma­gánénekese, Kende Levente Fejes Lajos 1964 augusztusár ban került a Mátyus istállóba. Azóta is itt dolgozik a most 24 éves férfi. — Az első nagy sikert négy éve értem el. 1969-ben magyar derbyn Nótáskapitánnyal nyer­tem. Tavaly Pásztorsíppal megnyertem a Kanca Díjat. Az elmúlt évben több mint száz versenyen indultam, például az NDK-ban, az NSZK-ban, Ausztriában és Csehszlovákiá­ban, a hazaiakon kívül. — Hogyan telik egy napja? — Reggel ötkor kelek. Itt lakom a munkásszálláson. Be­segítek a lóápolásba, utána ki­lovagolok, egykettőre itt az etetés ideje, s máris dél van. Délután a szabad időmben egy időben horgásztam, most szír vesebben olvasok. S. L. Szabó Csilla és Kocsis seny két művésze. ösztöndíjas a Szovjetunióban. A TANTESTÜLETBŐL töb­ben — Kotányi Nelly, Rostet- ter Jenöné, Marton Klára, Bo- gányi Tibor — miniszteri di­cséretben, kitüntetésben része­sültek. Az iskola hangver­senytermet biztosít a Vox Humanának, a KlSZ-kórus- nak, a Musica Humanának s egy évtized alatt a város zenei életének centruma lett. A megnyitó ünnepség hang­Albert, az ünnepi hangver- (Gyimesi felvétele) versenyén világjáró előadó- művészek: Kocsis Albert, Sza­bó Csilla és Lehoczky Éva ad­tak műsort és szívesen vála­szoltak a közönség kérdéseire. Ezen a héten a ,jubileumi sorozat növendékhangverse­nyekkel, szolfézsversennyel, hangszeres bemutatókkal és Kodály-emlékhangversennyel folytatódik. Papp Rezső Kéz'labda Jobb volt a Fonó Váci Fonó—Váci Híradás 10:5 (5:3) Váci Fonó: Kovács — Básti — Toldi (1) — Lakatos (4) — Veres — Török G. (3) — Bárd­falvi Cserejátékosok: Cseszár — — Danyi (2) — Király Váci Híradás: Seres — Sas­vári (1) — Együd — Kolh- mann (1) — Rácz — Székely — Bercelly (3) Cserejátékosok: Virágh — — Budavári — Nemes — Sári A két váci csapat össze­csapásából a minden részé­ben jobb Fonó került ki győztesen. A mérkőzés elején Lakatos János néhány jól el­talált lövésével szemben a Híradás védelme tehetetlen volt. A rutinos Török Gábor ! által vezetett tervszerű és „idegölő” támadások fel- ; őrölték a Híradás-játékosok idegeit, akik — gyenge napot ) kifogva — nem voltak képesek komoly ellenállásra. Jellemző a támadások si­kertelenségére, hogy a 40 perc alatt esett 5 gólból is hárem hétméteresből adódott. Vég­eredményben sportszerű mér­kőzésen, megérdemelten nyert a Váci Fonó. Jövő vasárnap kettős for­duló következik: a Dunakeszi, illetve Csömör csapatai el­len játszik a Váci Híradás. Köszönetnyilvánítás. Ezúton fe­jezzük ki hálás köszönetünket mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek és munkatársiaknak, akik drága férjem, illetve édes­apánk, Szalai Sándor temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel szívünk fájdalmát enyhítették. A gyászoló család (Vác, Magyar u. 5.). i I

Next

/
Thumbnails
Contents