Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-06 / 30. szám
1973. FEBRUAR 6., KEDD rest /HEGYEI K^Cirlap Falat bontottak, meszeltek Van már saját klubjuk Nem sokáig álltak gazdátlanul Ikladon az Ipari Mfa er- gyár melletti szükségszálló elárvult lakásai. A múlt év tavaszán, néhány nappal azután, hogy az utolsó család is kiköltözött a barakkból, a gyári TMK szakmunkásai hozzáláttak a helyiségek átalakításához. Mire beköszöntött a nyár, az IMI Vasas labdarúgócsapata már használta a salakos labdarúgópályát és a szállóban berendezett öltözőket, szertárakat. Itt kapott helyet a gyár 8000 kötetes könyvtára és az aszódi ÁFÉSZ kulturált önki- szolgáló boltot rendezett be a régi scatócsbolt helyéin. Két helyiségben Aztán szocialista brigádok fogtak össze, hogy megvalósítsák a gyári fiatalok régi álmát: KISZ-klubot kapjon az Ipari Műszergyár. Falat bontottak, ajtókat mázoltak, meszeltek és dia-tárgyakat készítettek. Az eredmény: elkészült a két helyiségből álló, összesen 80 négyzetméter alapterületű klub. Berendezésére — bár több tárgyat magúik a fiatalok készítettek — eddig 40 000 forintot költöttek. Magnójuk, lemezjátszójuk és lemezeik már vannak, és a rég várt televízió is hamarosan a helyére kerül. De mit ér egy klub program nélkül? Az ikladiak erről is gondoskodtak. Novemberben a gödöllői TIT előadójának vezetésével. K, előadásból álló sorozatot indítottak Könyvbarátok köre címmel. December elején pedig Szegedi Árpád, a gyár fiatal dolgozója rendezett kiállítást rajeaiból, festményeiből. Az idei évet egy dzsessz- történeti előadással kezdték. — Rengeteg tervünk van — mondja Kiss Ferenc, a gyár KIS'Z-titkára. Máris megkezdtük az idegen nyelvek után érdeklődő fiatalok toborzását. Orosr,, német, és angol nyelv- tanfolyamokat indítunk. Folytatjuk az irodalmi előadásokat, és tavasszal két gyári fiatal linóleummetszeteiből és karikatúráiból rendezünk kiállítást. A legnagyobb . akadály egyelőre az, hogy klubunk a gyár mellett, a falu szélén áll. Esténként bizony körülményes dolog innen hazajutni a környék _ falvaiba, ezért a klub életét egyelőre a közlekedési lehetőségek „irányítják”. Buszforduló is A gyár vezetői nemrég tárgyaltak a 20-as Volán gödöllői irodájával az aszódi helyi járat meghosszabbításáról. Ha tervük megvalósul és a buszok a gyárig közlekednőnek, szabadabban tervezhetnének az itteni KISZ-esek. A Volán buszfordulót kért a gyártól, egyszerűt, portalanított úttal, amilyet .a gyár szocialista brigádjai is meg tudnának építeni, saját erőből, társadalmi munkában. Tervei már elkészültek, a pénz is együtt van, a munka megkezdésével mégis várni kell. A község évek során összekuszálódott telekkönyvei amúgy is sok kellemetlenség okozói voltak már, s a gyár nem akar több vitát a tsz-szel. Inkább vállalja, hogy a Geodéziával fölméreti az előtte elterülő földeket, nehogy a tsz földjére építsék a buszfordulót. Legkésőbb március végéig azonban így is hozzáláthatnak a munkához. Szintetikus szálak - Semperit VEZET A VEGYIPAR A Nehézipari Minisztérium tájékoztatása szerint ebben az évben újabb tíz százalékkal nő a vegyipari termelés, s ezzel továbbra is a népgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatának tekinthető. A növekedésben vezetnek a szintetikus szálak, a tervek szerint ebben az évben 55 százalékkal főbbet állítanak elő belőlük, mint az elmúlt esztendőben. A többletet a Magyar Viscosa- gyár intenzifikálásának befejezése adja, a próbaüzemet rövidesen megkezdik. A káli műtrágyatermelést 59 százalékkal, a nitrogén-műtrágya előállítását 7 százalékkal, a fosz- forműtrágya-gyártást pedig 9,7 százalékkal növelik. Polietiléngranulátumból 7, PVC-porból 6 százalékkal nagyobb meny- nyiséget állítanak elő, mintáz elmúlt esztendőben. Az új Semperit eljárások alkalmazásával, az üzemek kapacitásának jobb kihasználásával további 10 százalékkal növeli termelését az Országos Gumiipari Vállalat. Kevés a zöldterület 5,9 négyzetméter park egy lakosnak Megjelent a legújabb Építéstudományi Évkönyv, amely sok érdekes adatot közöl az építési piac helyzetéről, a lakásépítésről és számos egyéb építésügyi eseményről. Többek között megállapítja, hogy 1971-ben az összes parkterület 5,2 százalékkal bővült, s a gyermekjátszóterek száma 7,7 százalékkal emelkedett. Az ismertetett adatok szerint az ország lakosaira átlagosan 5,9 négyzetméter, ezen belül a fővárosban 5,3 és a megyei városokban 9,9 négyzetméternyi parkterület jut. Az országos átlag azonban lényegesen kisebb a nemzetközi átlagnál, és alig több mint a fele a szakirodalomban átlagosan elfogadott normákénál. Kétségtelen tehát, hogy az eddiginél is gyorsabb ütemű parképítés szükséges, mert mindinkább ellensúlyozni kell az urbanizáció ártalmait a zöldterületek kiterjesztésével A regölyi aranysír Érdekes ismeretterjesztő kiadvány jelent meg. A színes és fekete-fehér fénykép- felvételekkel, valamint Bucsányi Kálmán restaurátor rajzaival szemléltetett kiadványban dr. Mészáros Gyula múzeumigazgató magyar és német nyelven ismerteti a hajdani kelta fejedelmi központ helyén levő Re- göly község szélén homokásás közben előkerült „aranysír” történetét és a szekszárdi múzeumban kiállított leleteket. A sírgödröt — amely egy alán hercegnő csontvázát tartalmazta — valósággal elborították a csillogó aranyholmik, köztük féldrágakövekkel berakott, aranylemezzel fedett ezüstfibulák, ruhakapcsoló dísz- tűk és két tömör arany karperec. A koponya mögött sasfejes, fekete agyagkorsó állt, amely páratlan lelet a világon, s a regölyi- hez hasonló típusú fibulát is csak egy New York-i múzeumban őriznek. Világjáró népművészek Folytatják világjáró kőrútjukat a kalocsai pingálóasz- szonyok. Vén Lajosné ezekben a napokban a Fülöp-szigeteken mutatja be a kalocsai népművészetet, s máris újabb meghívást kapott Veronából. A népművész asszonyok a magyar hetek külföldi rendezvényeinek rendszeres szereplői. Hóvirágszüret Az átlagosnál enyhébb téli időjárás hatására korán nyíltak ki a szegedi kiskertekben a hóvirágok. Egyes alsóvárosi és újszegedi házaknál már évtizedek óta azonos területen, úgyszólván minden különösebb gondozás nélkül tenyésznek a tavasz előfutárai. Egyes szegedi kertekben háromezer-négyezer szál fehér szirmú virágot „szüretelnek” és kötnek csokorba. Tizenkét nagyvállalat szocialista szerződése Jól halad a DK bővítése A libainfluenza ellen Dr. Vörös Gáborné asszisztens libainfluenza-vírussal oltott tojásokat vizsgál. A Dunai Kőolajipari Vállalat nagyberuházásának első üteme az elmúlt évben befejeződött. A DKV II. néven ismeretes nagyberuházás befejezési határideje: 1976. Az építési programban — az országos tároló kapacitás növelése érdekében — az elmúlt év során változtatásokat hajtottak végre, melynek eredményeként az elkövetkezendő időszakban négy jelentősebb feldolgozó üzem szerelésére kerül sor. A tavaly elkészült 3 millió tonnás üzemet az idén két nagyteljesítményű benzinreformáló és egy benzinfrakcionáló követi, a gázfrakcionáló üzem befejezése pedig jövőre esedékes. Az 1972-ben megépített 300 ezer köbméteres tároló terét az idén újabb 170 ezer köbméterrel fogják növelni. László Károly beruházási főosztályvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy csak a dicséret hangján szólhat a kivitelezésben közreműködött tizenkét nagyvállalat munkájáról, különösen, mióta a tavaly kötött szocialista szerződésük nyomán fokozták együttműködésüket. Megtudtuk azt is, hogy az állami fejlesztési hitelből épülő nagyberuházás létesítményeinek fele elkészült, s a bővítésre előirányzott, mintegy 6 milliárd forintból ennek megfelelően 3,1 milliárdot használtak fel. Figyelemre méltó, hogy az eddig befejezett és átadott létesítmények a tervezett költségszinteken belül vannak. K. J. Kisgépek — kiskertekbe Tovább javul idén a kiskerttulajdonosok gép- és fölszerelés-ellátása. Az AGROKER vállalatok csehszlovák gyártmányú kistraktorokat árusítanak, idén csaknem 300-at kínálnak a vásárlóknak. A T— 4K mintájú gépek eléggé drágák, de alkalmazásuk kifizetődő, ha a kiskerttulajdonosok társulnak, amire Budapest környékén és az ország más vidékein is jó néhány példa van. A kistrak- torok keskeny nyomtávolsá- gúak, és kis sugarú körben is meg tudnak fordulni. A mini vontatókhoz egész sor talajművelő eszköz vásárolható, például eke és kultivátor, valamint fűkaszák, permetező- gépek és pótkocsik. Lehetőség van arra is, hogy ezeket a gépeket a helyi AFÉSZ- ek vásárolják meg, és — hozzáértő szakemberrel együtt — bérbe adják a kiskerttulaj dósoknak. A Hermes Szövetkezet a francia licenc alapján készített „Terra” kis- traktort értékesíti, az elmúlt évinél nagyobb mennyiségben. Bőséges a kínálat a permetezőkből. Több ezer D—2, DM—2 és Permike várja a vásárlókat, s egyre népszerűbbek a P—65-ös permetezők is. Az üzletekben máris lehet vásárolni külföldi fűkaszáló kisgépeket és szőlészeti-borászati fölszereléseket. Kelendők a metszőollók és más kertészeti fölszerelések., Ezekből az elmúlt évinél 20 százalékkal többet hoznak forgalomba. A libainfluenza a nagyüzemi libatelepeken egy-egy járványban az állomány 30—60 százalékát is elpusztítja. Az MTA Állategészségügyi Kutató Intézetében előállították a kórokozó vírus ellenszérumát és 1971-ben jó eredménynyel több mint 2 millió libát oltottak be vele. A laboratóriumokban tovább kutatják a libainfluenza vírusának tulajdonságait. Jelenleg 6—8 napos előkeltetett tyúktojásokat használnak fel a vizsgálatokhoz, cél, hogy később vakcina' állíthassanak elő a kórokozó ellen. Évfordulók a rádióban A ZENEI FŐOSZTÁLY TERVEI Gazdag komolyzenei programot sugároz a következő hónapokban a rádió. Mint Petur György, a zenei főosztály vezetője elmondta: február közepén Saljapin születésének 100. évfordulóján emlékműsort készítenek, s ezt követően 14 napon át hallhatjuk a „Salja- p in összes felvételei’’ című szovjet hanglemezsorozat valamennyi lemezét. Február 25- én a nagy olasz énekes, Caruso születésének 100. évfordulója alkalmából idézik fel művészetét. Egy másik sorozat Caruso művészi pályájának fontosabb állomásait követi nyomon, eredeti hangillusztrációk segítségével. Április elején, Rahmaninov születésének 100. évfordulóján ugyancsak nagyszabású reprezentatív ösz- szeállítás kerül a hallgatók elé. Az ezt követő két hétben heti négy adásban Rahmaninov szinte valamennyi műve felcsendül, s nem hiányoznak majd azok a hangfelvételek sem, amelyen a nagyszerű muzsikus, mint pianista mutatkozik be. Márciusban jelentkezik a rádió immár hagyományos országos zenei műveltségi versenye, amelynek középpontjában az idén Kodály Zoltán élete és munkássága áll. A tíz részből álló sorozat március 18-án kezdődik. Az egyéni döntők április 15- én, a csapatdöntők április 16- án lesznek. A kóruspódiurr. évadzáró két hangversenyének dátuma: február 17—18-a. Április 24-én kezdődik a rádió zongoraversenye, május 11-én pedig már a győztesek koncertjét sugározzák. Az idén is meghirdetik a Pro Musica versenyt, amelyen külföldi rádióadók produkciói versenyeznek. A zenei programot számos vidéki operahangverseny is kiegészíti. Március 16-án Debrecenből a Nabucco felújítását kapcsolják és ugyancsak egyenesben közvetítik a Magyar Állami Operaház, illetve az Erkel Színház valamennyi bemutatóját, felújítását is. A szombat délelőttönkénti stúdiókoncerteken számos vidéki együttes is lehetőséget kap a bemutatkozásra. Varga XV. János kálváriája a vállalat udvarán nagy halom törmelék púpozó- dott. Idővel szemet szúrt az egyik osztályvezetőnek. Azonnal intézkedett, hogy fel kell venni egy főt egy hétre. Az illető majd belapátolja a törmeléket egy gödörbe. Másnap megérkezett a munkaerő. Életerős, izmos, Varga XV. János nevezetű. Erősen köpte a markát, s már a portástól megkérdezte: — Hol a törmelék? A portás azonban némán a felvételi osztályra irányította. Ott adtak neki egy nyomtatványt, hogy ahány nevet azon talál, mindenkit keressen fel, s írassa alá velük az ívet. Hadd tudjanak róla, hogy a vállalathoz került. A munkaerő, Varga XV. János csalódottan a sarokba állította lapátját, és elindult. A listán ugyanis harminc név szerepelt. Sipőcz József KISZ-titkárt félórás keresgélés után találta meg, egy húsz méter magas torony tetején. Sipőcz után Zá- pócza Istvánnal, az üzemi dalárda volt elnökével kellett aláíratni a papírt, ez azonban nehézségbe ütközött. Zapócza már egy éve nem dolgozott a gyárban, neve azonban még szerepelt a papíron. Kerítettek egy embert, aki aláírta helyette. Az öreg Rohácsi lett volna a következő aláíró, de ő már régen nem tudott írni, mert látása végképp meggyengült. Amikor a nyomtatványt kiadták, persze, még ereje teljében volt... Kovács Albert — a következő aláíró — már nem volt az élők sorában. Tavaly az egyik újonnan belépett dolgozó agyonütötte, amiért vonakodott aláírni a nyomtatványt. Az első nap eredménye tizenegy aláírás megszerzése volt. A munkaidő befejeztekor Varga XV. János fáradtan vette magához lapátját, s nem itta meg a szpkásos sörét. Második nap — tíz aláírás —már alig állt a lábán. Harmadik nap megszerezte az utolsót is. A negyedik napon végre megkezdte a munkát. Ekkor már alig bírta fogni a lapátot. Délben olyan állapotban volt, hogy azt hitték, ittas, és haza- küldték, aludja ki magát. Ezen annyira feldühödött, elhatározta: megszünteti munkaviszonyát. Elbotorkált a felvételi osztályra, ahol a kezébe nyomtak egy nyomtatványt, hogy mielőtt eltávozik, írassa alá a rajta szereplő harminc személlyel. Ekkor ütötte meg Varga XV. Jánost a laposguta. A vállalat saját halottjának tekinti. Joggal. Gőz József Az úr és a hang Csúcsforgalom az Astoria aluljáróban. A tömeg nehezen préseli le magát a lépcsőkön, s még nehezebben jut el a metró bejáratáig. Egy szikár úr ügyet sem vetve az előírásokra, kezében félig szívott cigarettát tart, pedig már jócskán bent jár a tilos területen', csaknem elérte a fotocellás áteresztőt. Hang a mikrofonból: „A metró egész területén tilos a dohányzás!” A szikár úr nem veszi magára az „Űr hangját”, a tömeg sodrával nem törődve, lassan halad tovább. Két lépés után újra megszólal a hang a mikrofonból: „Uram, dobja el a cigarettát!” Na, most már észreveszi, hogy ez neki szól. Hanyag mozdulattal a gumiszőnyegre ejti a csikket és rátapos, ahogy azt az íratlan tűzvédelmi szabályok előírják. (Egyébként hová is dobhatná, ha egyszer tilos helyen dohányzott, és természetesen ennek megfelelően sehol nincs hamutartó!?) Hang a mikrofonból: „Otthon is így szokta?” (f. b.) í t És addig? — Addig majd úgy alakítjuk a klub életét, hogy délutánra befejeződjenek műsoraink. Filmek, előadások Filmeket vetítünk, előadásokat tartunk és várjuk azt a napot, amikor végre megtarthatjuk első klubestünket is — mondja a gyár KISZ-titkám. Otthont szeretnénk teremteni a gyár 300 KISZ-esének és sok száz fiataljának, mégpedig olyan otthont, ahol kulturált körülmények között tölthetik szabad idejüket. Az Ipari Műszergyár KISZ-esei már nem az üzemek rejtett zugaiban tartják taggyűléseiket, és, ha találkozni akarnak, nem kell Aszódra vagy Pestre utazniuk, mert megvalósult régi álmuk: saját klubjuk van. Berkó Pál