Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
1973. FEBRUAR 24, SZOMBAT rtsim Miere« íc/űrlap Adós az építőipar Átadnak az idén 151 lakást A Gödöllői Városi Tanács elkészítette összefoglalóját az 1972. évi fejlesztési alap fel- használásáról. és az idei fejlesztési alap felhasználásának tervéről. A két előterjesztés rövidesen jóváhagyásra kerül. A tavalyi összegezésből kiderül, hogy a fejlesztési alapot jórészt a korábban elkezdett munkák befejezésére fordították. A lakásberuházások céljára előirányzott ösz- szeg jelentős része viszont felhasználatlan maradt, mivel az építőipar sok helyen nem tudta tartani a határidőt. A tanács összességében 52 millió 918 forintot használt fel tavaly fejlesztési célokra. Ebben az évben várhatóan sokkal többet, 117 millió forintot használnak fel erre a célra. Most pedig lássunk egy kis ízelítőt — a teljesség igénye nélkül — a tanács idei terveiből. A kommunális ágazaton belül elkészül az úgynevezett „keleti főgyalogút”, amely a Munkácsy lakótelepi húsboltot köti össze az SZTK-rendelőintézettel. Kiszélesítik az Április 4 utat, hogy részben tehermentesítsék a forgalom alól a Dózsa György utat. Hozzájárul a tanács a Kazinczy lakótelepen épülő új üzletház költségeihez. Hasonlóképpen „költségvetési kooperációval”, vagyis töbt^ városi vállalat és intézmény hozzájárulásával korszerűsí.Vetélkedők, emléktúra Petőfi-rendezvények A gödöllői járás kiemelkedően gazdag Petőfi-emlékek- ben. A költő három esztendeig Volt az aszódi gimnázium diákja, több ízben tartózkodott Gödöllőn, a járás székhelyén, továbbá a járás 9 községe őriz Petőfivel, illetve családjával kapcsolatos emlékeket. A házigazda: Pécel A gödöllői járási, valamint ♦Srosi Petőfi-emlékbizottság már eddig is sok színvonalas rendezvénnyel emlékezett a költő születésének 150. évfordulójára. Tavaly októberben került sor a járási Petőfi-vers- és prózamondóversenyre, amelyen 58-an indultak: A gödöllői járási Petőfi-em- íékbizottság következő rendezvényére március 23-án kerül sor. Ekkor lépnek színpadra a péceli művelődési házban ’ a Petőfi Sándor-dalostalálkozóra benevezett kórusok. A verseny- kiírásban előírtak szerint három dalt kell előadni, közülük egynek valamilyen Petőfi-vers- feldolgozásnak kell lennie. Eddig már 10 nevezés futott be, s ebből látható, hogy a kórusok többsége csak Petőfi-versekre írt kórusműveket kíván előad! ni. Á tervek szerint a dalosok vetélkedőjével egy időben a péceli művelődési házban még egy, a költővel kapcsolatos kiállítás is megnyílik. Irány Segesvár! Március 15. a határideje a járási Petőfi irodalmi pályázatnak. Ugyancsak március 15-én nyílik meg a járási hivatal nagytermében a két emlékbizottság által közösen rendezett kiállítás, amelynek anyagát gazdagítják a Pest megyei Levéltártól és a járási múzeumoktól kapott tárgyak, dokumentumok, fotómásolatok. A dátum egyelőre még bizonytalan, de nyár elején kerül sor a Petőfi-rendezvényso- rozat befejezésére, amikor is összehívják azoknak a községeknek a vezetőit, ahol Petőfi járt, vagy valamilyen más helyi emlék kapcsolódik személyéhez, s ott lesznek továbbá a költő nevét viselő intézmények képviselői is. Az összejövetelen előadás hangzik majd el Petőfiről, továbbá a versenyeken legjobban szereplő kórusok, irodalmi színpadok, vers- és prózamondók műsort adnak. A járási emlékbizottság tervezi, hogy ötnapos emléktúrát szervez Erdélybe, közelebbről pedig Segesvárra. Erre a versenyek legjobbjait vinnék el. Baráti kör Végezetül megemlítjük, hogy a járás községei önálló megemlékezésekre is készülnek. Előadásokkal, kiállításokkal, műsorokkal és vetélkedőkkel emlékeznek a költőre. Veresegyházon például megalakult a Petőfi baráti kör — nyugdíjasokból. Zenés irodalmi színpadi művet mutattak be nemrégen, s az előadás zenei kíséretét a nyugdíjasok szolgáltatták. tik a közvilágítást és szereltetnek fel 22 darab higanygőzlámpát, a Tessedik Sámuel, a Szabadság és a Repülőtéri úton. A tervek szerint összesen 151 lakást adnak át, ebből 108-at az Alsóparkban, 43-at pedig a Kazinczy lakótelepen. Ez utóbbi helyen elkezdődik egy 40 személyes bölcsőde, valamint egy 60 személyes óvoda építése is. A Kobzi János utcában, a János utcai lakótelepen lakó- házépítés alapozási munkálatai kezdődtek meg, a Lura- nicaer utcai lakótelepen elő- közművesítés kezdődik. A Szabadság téri lakótelephez pedig megrendeli a tanács a tömbfűtőmű tervét. Ebben az esztendőben készül el — régi gond — a városi kórház fűtésének rekonstrukciós tervezete, s tervbe vették az öregek napközi otthonának kialakítását is. A város iskolagondjain segít a Máriabesnyőn. az Illés István úton felépítendő 8 tantermes iskola, melynek építése ebben az évben kezdődik. Az Imre utcai iskola tanulói is bizonyára örülni fognak, mert a Szabadság téri sportpályán a tanács bővíti az öltözőt, sőt, zuhanyozót is épít hozzá. Természetesen a tanácsnak- marad tartaléka is a fejlesztési alapból, s a bevételek emelkedése esetén ezt a következő célokra és a következő sorrendben kívánják felhasználni: út- és gyalogjáró-építés, az ivóvíztermelő kutak fejlesztése, parkosítás. Több jövedelem a tsz-ekben A gödöllői járás valamennyi termelőszövetkezetében befejeződtek a zárszámadások. Megállapítható, hogy a jövedelmek általában emelkedtek, s a tartalékolás mindenütt megfelelő. Míg tavaly volt rá példa, az idén egyetlen tsz-t sem szanálnak. Kétszáz pályamű Vetélkedő és kiállítás A gödöllői város úttörőelnökség, valamint a tanács művelődési osztálya együttesen rendezte meg a kisdobosok és az úttörők szaktárgyi vetélkedőjét és képzőművészeti kiállítását. A rendezvényekre a Petőfi Sándor Általános Iskolában került sor. A vetélkedőn 142 úttörő és 112 kisdobos mérte össze tudását. A képzőművészeti pályázatra pedig összesen 200 pályamű érkezett be. A verseny és a kiállítás rendezése az úttörőelnökség, valamint a város pedagógusainak példás munkáját dicséri. A város intézményei, vállalatai, fegyveres testületéi anyagi segítséget nyújtottak a verseny díjainak, különdíjainak megvásárlásában. ____________ Cs. J. Tanácskozás — ivóvízről Tegnap tartotta intéző- és ellenőrzőbizottsági összevont ülését a Galga völgyi Regionális Víz- és Csatornamű Társulás. Az összevont ülésen megtárgyalták a regionális ivóvíz- hálózat építési ütemét, továbbá az idei gazdasági tervet. Kihasználják a téli szünetet Eredményei volt év A gép felaprítja a fenyőfa gallyait. Tavaly novemberben ezen az oldalon írtunk a kerepesi Szi- lasmenti Termelőszövetkezetről. Kiemeltük, hogy a szövetkezet 1970-ig hagyományos vetésszerkezettel dolgozott, de már előzőleg kezdték keresni az új lehetőségeket, s elhatározták, hogy a vetésszerkezet átalakítása mellett maguk igyekszenek feldolgozni saját termékeiket. Gf/nffffnövényohct A Szilasmenti Termelőszövetkezet Kerepes határában építette fel élelmiszer-feldolgozó és illóolaj-lepárló üzemét. A szárítórészleg az elmúlt év júniusában, a lepárló pedig augusztusban kezdte a munkát. Alapvető céljuk már az üzem Körzet— város - egyetem ...magunk is járuljunk hozzá 44 Sokan segítettek Megnyílt a nyugdíjas pedagógusok klubja 1971-ben alakult meg Gödöllőn a pedagógus szakszervezet városi bizottsága. Már akkor gondoltak arra, hogy létrehoznak egy klubot, ahol aikaifnanként összejöhetnének a nyugdíjas pedagógusok. Tavaly aztán megürült egy helyiség a Szabadság tér 18. szám alatt, annak az épületnek homlokzati részén, ahol jelenleg a fiatal, kezdő nevelők laknak. Az elhanyagolt szobát a gödöllői 202-es Ipari Szakmunkásképző Intézet KlSZ-alap- szervezele vette „kezelésbe”, a fiatalok elvégezték a falfestést, az ajtók rend behozását. A berendezéshez pedig nagyban hozzájárult a városi pártbizottság, a városi KlSZ-bizott- ság, a tanács művelődési osztálya, a magyei pedagógus szakszervezeti bizottság, az Agrártudományi Egyetem., és még sokan mások, jócskán lehetne sorolni. A nyugdíjasklub megnyitására február 13-án került sor. Huszonöt nyugdíjas pedagógus jelent meg, s a korelnök, a 80 esztendős Kovács Dénes köszönte meg a szép klubszobát. Egyelőre csak hetenként egyszer, keddi napon találkoznak az idősek, olyankor műsort szerveznek maguknak, máskor pedig az úttörők is bekapcsolódnak foglalkozásaikba. Egyébként a szoba patronálását ugyancsak ■ ^az úttörők vállalták magukra, s nagy lelkesedéssel segítenek mindenben az idős pedagógusoknak. Dúvadirtás! Február 20-án elkezdte, s április 30-ig folytatja a Termé- szetfilmezők Vadásztársasága a dúvadmérgezést a gödöllői vadász- és erdőterületeken. Fontos tudnivaló, hogy ez idő alatt erdőn-mezőn elhullott állatokhoz, kirakott húsfélékhez, véres darához, és tojásokhoz senki ne nyúljon, mert azok emberre is veszedelmes mérget tartalmazhatnak. // Dr. Raátz Elemér, az Agrár- tudományi Egyetem főtitkára, erdélyi születésű, később Budapesten lakott, s 1949-től az .Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági karára járt. Akkor még Budapesten. — 1950-ben jelölték ki egyetemi székhelyül Gödöllőt. Egy esztendővel később, mint harmadéves hallgató kerültem ide, de még 1954-es tanársegédi kinevezésem idején is a fővárosból jártam ki, egészen addig, amíg 1956-ban az egyetemi lakótelepen lakást nem kaptam. Nos, attól kezdve vagyok gödöllői lakos. Mindez persze, már csak múlt, hiszen annak is több mint tíz esztendeje, hogy házat vásároltak a Tavaszmező utcában. Faluból várossá — Az 1967-es tanácsválasztáson jelöltek. Előtte főképpen az egyetem társadalmi életében vettem részt, gondolom, jelölésem azt Is célozta, hogy az egyetem és a város közelebb kerüljön egymáshoz. A 47-es körzet lett az enyém, ez a Török Ignác, a Tavaszmező és a Pacsirta utcát foglalja magába. Mivel kezdtem ténykedésemet? Legelőször Is beszélgettem a szomszédos kör! zetek tanácstagjaival, tájékozódtam utcáink legégetőbb gondjairól. Gödöllő mint község. nagyon elmaradott volt, s azt kellett elsősorban megérteni, hogy a várossá alakulással járó megnövekedett anyagi lehetőségek nem tesznek mindent lehetővé egyik napról a másikra. Nyilván nem lehet minden sáros Utat egy hét alatt felszámolni. Ennek megértése aztán többet is hordoz magában ... Azt, bogy a helyi érdekeket az összvárosi érdekekkel kell egyeztetni. Mept rossz utak máshol is vannak, az pedig magától értetődik, hogy először a városközpontot kell rendbehozni. , Szívesen vállalkoznak Persze, fejlődés a 47-es körzetben is van. A Török Ignác utca aszfalttal van borítva egészen a Tavaszmező utca kereszteződéséig. Régebben elkezdték a Tavaszmező utca egyik oldalán a járdaépítést, már az is befejeződött. Ezalatt a hét esztendő alatt kezdték el a körzetben a vízvezeték lefektetését. Már a Pacsirta utcai részen is a föld alatt van a vezeték, talán már az idén ivóvíz is jön belőle! — Még mindig égető probléma a közúthálózat elhanyagoltsága. Ennél, azt hiszem, szükség lesz a lakosság társadalmi segítségére is — tudom, szívesen is vállalkoznak rá —, de csak akkor, ha a városfejlesztési elképzelésnek megfelelően arra majd sor kerülhet. Nehogy aztán például a csatornázás miatt kelljen felbontani az útburkolatot. Működésem alatt épült fel az alvégen egy új élelmiszerbolt is, amelyről úgyszintén nem szabad elfeledkezni. A körzet lakosaira terelődik a szó. Azokra, akik nemcsak laknak és dolgoznak, hanem figyelik, hogy mi történik körülöttük, s megpróbálnak észrevételeikkel maguk is segíteni. Olyankor pedig a tanácstagot keresik feL Szép kép a fej'ődésről — Panaszok? Persze, van olyan is, hogy a tanácstagot azért keresik, hogy védje meg az illetőt fenyegetőző férjétől, vagy másvalakit a háziúrtól, aki kiakarja őt tenni a lakásból. A legtöbb hozzászólás az évenkénti tanácstagi beszámolók alkalmával adódik. A javaslatok egy részét természetesen csak a város továbbfejlődése oldja majd meg, másik része pedig általában jogos, s mivel a beszámolón jelen szokott lenni 'a tanácsi vezetés képviselője is, ő vagy ott rögtön, vagy később általam válaszol. Panaszok nyomán oldódott meg a város egy időben nagyon rossz áruellátása, megteremtették a közétkeztetési lehetőséget, sőt, ha elromlik a közvilágítás, adott esetben pár nap alatt kicserélik a kiégett körtét. Ha az ember mindenre kiterjedően összefoglalná ami történt, szép képét kapná a fejlődésnek. De még egyszer mondom, magunkénak kell érezni a város előrehaladásának ügyét, és nemcsak arra kell vámunk, hogy a tanács mindent maga oldjon meg — nem túl nagy anyagi lehetőségeivel. Készen kell állnunk, hogy magunk is járuljunk hozzá a javuláshoz. — Örömmel látom — mondja dr. Raátz Elemér —, hogy a város egyre inkább magáénak érzi az egyetemet. Azt szeretném, ha az egyetem és a város viszonya olyan lenne, mint a hagyományos egyetemi városokban. Még beszélt más irányú munkájáról is, ugyanis tagja a városi tanács művelődési bizottságának is. S amit nem tőle tud meg az újságíró: tu- lajdosona a Munka Érdemrend bronz fokozatának, továbbá a Kiváló dolgozó jelvénynek. ... és néhány óra múlva „le lehet csapolni” az éiHékes fenyőolajat. felépítése előtt is az volt, hogy a majdani feldolgozó főként a termelőszövetkezet saját termékeit használja fel. Ebben az esztendőben a vetésszerkezet aránya tovább javul, nagyobb területen termelnek majd gyógynövényeket, összesítve pedig a termelőszövetkezet egész területének 61 százalékán termelnek a feldolgozó- és lepárlóüzem részére. Az élelmiszer-feldolgozó részlegben jelenleg csak a zel- lerszárítmányt készítik, egyébként pedig „téli szünet” lévén, a gépek karbantartását végzik, készülve a tavaszi és a nyári csúcsra. Az illóolaj-lepárló részlegben pedig csak fenyőolaj készül jelenleg, amely nélkülözhetetlen alapanyaga a kozmetikaiparnak. JVóit ti íisata rtitjt/itn A zárszámadás a Szilasmenti Termelőszövetkezetben is lezajlott. A vezetőségi beszámoló eredményesnek ítélte meg az elmúlt esztendőt. 1973-ban — mondta ki a beszámoló — főként a termelékenységet, a hatékonyságot kell fokozni! A termelőszövetkezet árbevétele tavaly 98 millió 500 ezer forint volt, ebből a jövedelem 18 millió 291 ezer forint, lényegesen több a tervezettnél, A fejlődés jó ütemét tükrözi, hogy jócskán növekedett ezzel a termelőszövetkezet tiszta vagyona, amely jelen pillanatban 74,5 millió forint. A pénzből telik beruházásokra is. Terveik szerint az elkövetkezendő időben a feldolgozórészleg számára vásárolnak gépeket. Egyébként az árbevétel több mint 70 százaléka származott az alaptevékenységből, s a kiegészítő üzemágak mindössze 26,6 százalékát adták az összegnek. « Az oldalt írta és összeállította: Fehér Béla A felvételeket készítette: Ékes János