Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-15 / 38. szám

Círlap 1913. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK Dabasi vendégkönyv Jelentékenyen szélesedő képzőművészeti és zenei élet Magyar—bolgár kulturális kapcsolatok A magyar kulturális kül­döttség, amely Demeter Sán­dornak, a Kulturális Kapcso­latok Intézete alelnökének ve­zetésével kedden este érkezett Szófiába, szerdán megkezdte tárgyalásait. A megbeszélése­ket bolgár részről Nino Niko- lov, a külföldi kulturális kap­csolatok bizottságának elnök- helyettese vezeti. A megbeszé­lések eredményeként szomba­ton aláírják az 1973—74. évre szóló kulturális együttműkö­dési tervet. — Kedden Kairóba érkezett Geonanus Gyula nyugalma­zott tanszékvezető egyetemi tanár, a kairói nyelvészeti akadémia tagja, hogy részt ve­gyen az arab nyelvészeti aka­démia 39. ülésszakán. Az összefogás a fejlődés egyik alapja — Dabas példája bizonyítja ezt. A hiányokat pótolták siránkozás helyett. Az anyagi előfeltételek megvalósí­tásával párhuzamosan nagy szerep jutott a megfontolt és lelkes irányításnak. E kettős gondolkodással érték el a kép­zőművészeti és zenei kultúra átható térnyerését. A környező falvakból is A dabasi tárlat- és hangver- senyélet csaknem három esz­tendeje bontakozott ki a maga teljességében, egyre szélesebb rétegeket kapcsolt be a kultú­ra áramkörébe. Erről tanúsko­dik a vendégkönyv. A bejegy­zéseket figyelve és regisztrálva megállapíthatjuk, hogy a da­basi közönség után Tatárszent- györgy, Kakucs, Öcsa lakossá­ga fokozatosan kapcsolódott be a művelődési tevékenységbe, s az ifjúság érdeklődését nyo­mon követte a tsz-paraszthág. Mindez e régen perifériálisnak számító vidéken hasznos lokál­patriotizmust alakít ki, s a nem szűnő folyamatra utal az a tény, hogy Dabas után Her- nád is külön kiállításokat ren­dez, igényt tart az intenzív művelődésre. Így lett Dabas. a Nagy Ist- ván-csoport szellemi központ­ja, alkotásaikat azóta bemu­tatták nemcsak Monoton, Ve­rsesen, Kiskunlacházán, hanem Győrött és Budapesten is. nak. A hernádi tsz-fiataiok mellett pusztavacsi katonák is elmondják véleményüket: „Mi,, hernádi fiatalok, nagyon sze­retnénk, ha több ilyen művé­szeti élményben volna ré­szünk”. Öröm, hogy a járási hivatal művelődésügyi osztálya odafigyelt e társadalmi vára­kozásra, s bővítette a reper­toárt azzal, hogy a Pest megyei pedagógus festők kiállítását vállalta Erre a tárlatra a da- basiak mellett a megye, sőt, az ország minden részéből érkez­tek vendégek csakúgy, mint a pécsi tanárfestök és győri alko­tók kiállítására. Rendszeressé vált az a gyakorlat, hogy a dabasi gimnazisták művészet- történeti óráikat tárlatlátoga­tásra használták fel, sőt, ver­sek előadásával segítették nö­velni a Nagy István-kiállítás vonzerejét. FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTÉK Hegedűs a háztetőn ANATEVKÄT HIÁBA KE­RESNÉNK az 1905-ös cári Oroszország térképén. Ez a fa­lucska csak Sólem Aléhem irói képzeletében létezett. És még­is valódi, sőt iga? m nden há­za, utcája, lakója, minden örö­me és bánata, küzdelme és győzelme. Mert az író ezernyi saját élménye, egész élete ta­pasztalatait írta bele azokba a novellákba, regényekbe, me­lyekből Anatevka világa és la­kói elénk lépnek. Milyen is ez a világ? A szá­zadelő galíciai városkáiban, falvaiban, nagyobb közössé­gekben vagy éppen gettókban élő zsidó kisembereinek vilá­ga. Rendkívül zárt, sok évszá­zados hagyományoktól függő, s az időről időre megújuló ül­döztetések miatt örökös fe­szültségben, rettegésben élő, derűjében is szomorkás világ, amelyben azonban ott rejte- kezik — nem is nagyon mé­lyen — o tiszta emberség, a szeretet, a jóság, a szerelem, a ránehezedő nyomás miatt talán tisztábban, s gyakorta tragikusabban is, mint más közösségekben. Sólem Aléhem, aki maga is egy ilyen Anatev- kából származott, mindenkinél jobban ismerte ezt a világot és ezeket az embereket. Írói művészetének szinte pgyetlen témája és színtere éppen ezért lett szűkebb közösségének éle­te. Jelentős íróvá viszont az­zal emelkedett, hogy a köny- nyen egzotikummá, csak kü­lönlegessége miatt érdeklődés­re számot tartóvá váló ábrá­zolása helyett fel tudta emel­ni ezt a valóban sajátos élet­szférát az általános emberi szintjére: Hősei, s történe­teik, bár valamely galíciai falvacska házaiban élnek-ját- szódnak, mégis kitágíthatok, s egy korszak képe, vagy né­hány általánosabb érvényű emberi vonás tükröződik ben­nük. AKÁRCSAK EBBEN A TÖRTÉNETBEN, amely erede­tileg az Anatevkai történet cí­met viselte, és elbeszélésnek íródott. Mint minden írásában, Sólem Aléhem itt is végtele­nül egyszerű, tömör lírai-tra­gikus színeket Ifevérő történe­tet mond el Tevjéről, a sze­gény tejesemberről, akinek öt lánya volt, s aki, azokat férj­hez akarván adni, szemben ta­lálta magát a lassan kibonta­kozó újjal, a hagyományokkal szakítani akaró fiatalok más­milyen gondolkodásával. A történetbe komor szálakat fű­zött a háttérben állandóan je­lenlevő cári hatalom önkénye, a zsidók üldözése, a pogro­mok, az internálás. Tevje, ki­nek három lánya már az ő akarata és a szokások ellenére szabadon választotta meg fér­jét, összepakolja kis cókmók- ját, s családja többi tagjával elindul a ki tudja, merre ve­zető úton, megtörve de mégis hittel, bizakodással. Joseph Stein, aki a novella alapján megírta a Hegedűs a háztetőn librettóját (kölcsön- véve címül az ugyancsak eb­ből a századeleji galíciai vi­lágból jött Morc Chagall hí­res képének címét, sőt bizo­nyos fokig annak témáját is), kinyitotta kissé a sólomaléhe- mi Világot. Maibbá, világosab­bá hangolta konfliktusait és a versek írójával, Sheldon Har­I nickkal együtt más figurákat, történettöredékeket is beleépí- | tett a színpadi mű meséjébe az író műveiből. Mindezt az írói alapanyagot fogta össze Jerry Bock muzsikája. Hár­mójuk, meg a New York-i be­mutatót létrehozó Jerome Robbins munkája eredmé­nyezte az utóbbi évek legel- söprőbb musical-sikerét. Az a musical, a Hegedűs a háztetőn, amelyben a minden­napok igazsága és. költészete meg tragikuma hitelesen jele­nik meg, figurái élő, hús-vér alakok, cselekménye fordula­tos, van humora, s van benne megható pillanat is elég. A zene, amely mindezt keretbe foglalja, szerencsésen merít a héber népzenéből éppúgy, mint a lengyel—orosz népi dallamokból és jól alkalmazza dramaturgiailag is a muzsi­kát. AMIKOR A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ, sok más világsikerű musical után, a Hegedűs a háztetőn bemutatá­sát is tervbe vette, éppen a többi darabon szerzett tapasz­talatok birtokában — főleg a West Side Story után — bíz­hattunk a rangos színpadra ál­lításban. Vámos László rende­zése a színház hosszú évekre, vagy éppen évtizedekre me­nően legkiemelkedőbb produk­cióját eredményezte. Legfőbb érdeme az a minden ízében, az utolsó mozdulatig, hangsú­lyig,'a legkisebb szerepig, sőt a statisztéria minden tagjáig precíz kidolgozottság, a szín­padi játék, a jellemek felépí­tésének, a tempónak és a rit­musnak az a meg szervezett­sége, amelyre ezen a színpa­don még nem volt példa. Még az operettas hatásokra kísértő tömegjelenetekben is át tudja egyéníteni a kórust és a tán­cosokat. Rendezésében a hang­súly a történetnek nem » az egzotikumán, hanem általá­nos, emberi vonásain van, s ettől lesz mélyen hiteles az egész előadás. Nagyszerű se­gítőtárs Vámos elképzelései­nek realizálásában Forrai Gá­bor, a chagalli ihletésű díszle­tek tervezője, és Bogár Ri­chard, a koreográfus. Amitől — vagy akitől! — , azonban mindez a szép kon­cepció a színpadon is mara­déktalanná válik, az Besse­nyei Ferenc. Sikerekben nem ! szűkölködő művészi pályafutá­sának is egyik csúcspontja a főhős, Térje alakítása. Játéka külön tanulmányt érdemelne — itt most hadd álljon any- nyi róla, hogy minden hang­súlya, gesztusa, minden apró kis játéka, éneklése hibátlan. S hogy az előadás milyen színvonalú, arra az is bizbnyí- ték, hogy számos más alakítás felér Bessenyei remekléséhez. Petress Zsuzsáról kiderül, hogy színésznő is, nemcsak prima­donna. Maros Gábor és Ker­tész Péter újabbakkal gyara­pítják kifogástalanul megol­dott szerepeik sorát, Halász Aranka, Kovács Zsuzsa, Vár­hegyi Teréz is prózai színészi erényeket csillogtatnak. A HEGEDŰS A HÁZTETŐN az idei fővárosi színházi évad egyik különösen rangos be­mutatója. Sikere magyar szín­padon is éppoly tartósnak ígérkezik, mint szerte a vilá­gon. Takács István Az óra: tárlatnézés Érdemes szemügyre venni a dabasi vendégkönyv adatait. Fónyi Géza sgraffitót készített a járási hivatal tanácstermé­be, s az ő festményeit mutat­ták be először a kiállítás-soro­zat nyitányaként e helyen nagy sikerrel. Részt vettek, s jelenlétüket aláírásukkal je­lezték a járási tanácsülés ál­landó részvevői és vendégei. Ezt követte Medgyessy Fe­renc szobrainak és grafikáinak tárlata, szintén még 1970-ben. Kisdéginé Kirimi Irén meg­nyitó szavait a vendégkönyv­be is bejegyezte a lényegre ta­pintva: „Minden kiállítás kö­zelebb visz a néphez”. Gádor István kerámiáinak, a Lenin életét kísérő dokumen­tációs anyagnak és a gyermek­könyvek illusztrációinak ha-, sonlóan nagy sikere volt, me­lyet az ócsai iskolások bejegy­zései tanúsítanak. A dabasiak nem elégedtek meg mindezzel. A szentendrei festők reprezentatív műveivel mértéket kívántak nyújtani az itt élő alkotóknak, ugyanezt a célt szolgálta a Kilencek meghívása. A beírások egyre gyarapod­A dabasi vendégkönyvet Győrbe is elvitték, amikor a monori, ráckevei, dabasi járás festői mutatkoztak be a Rába- parti városban. Az. ottani be­jegyzések is elismerőek. Idé­zem az egyik írásos hozzászó­lást: „Gratulálunk a dabasiak- nak, valami jelentős dolog in­dult el ott”. „A pompás közönség” Nem szeretném túlozni az előrehaladást, de a pontosság­hoz hozzátartozik „ a pompás közönség”, melyről Lukin László beszélt a Musica Huma­na műsora után, s elismerését a vendégkönyvbe jegyezte csakúgy, mint Kodály Zoltán­ná, aki a dabasi kórustalálko­zó alkalmával igényelte e nagyszerű kezdeményezések folytatását „Relmélve, hogy az első találkozót több is követi”. így igaz. E találkozást kép­zőművészét és zene közvetíti az egyre műveltebb és igénye­sebb közönségnek Dabas kör­nyékén, a szívós összefogás és értelmes humánum méltó gyü­mölcseként Losonci Miklós A kollégiumi önkormányzat A társadalmi-közéleti tevékenység előiskolái A KISZ KB Intéző Bizottságának állásfoglalása Az elmúlt néhány esztendő­ben lényegesen bővültek a kollégiumi nevelőmunka le­hetőségei és feltételei, s a két esztendővel ezelőtt kidolgozott intézményi, kollégiumi szer­vezeti és működési szabály­zatok ugyahcsak előrelépést jelentettek — a kollégiumi nevelőmun­kában mégsem követke­zett be az országos mére­tű fellendülés —, állapította meg a KISZ KB Intéző Bizottsága. Az állami pedagógiai veze­tés és az ifjúsági önkormány­zat egységének jogi feltételeit biztosító szervezeti és működé­si szabályzatok megvalósítá­sánál egy sor nehézség me­rült fel. Az intézményi, illetve kollégiumi KISZ-vezetők erő­feszítéseit néhány helyen nem kisérte az illetékes állami ve­zetők egyértelmű támogatása, a kollégiumok állami és ifjú­sági vezetése között sokszor még ma is formális az együtt­működés. Nem megnyugtatóan rendezett a több felsőoktatási intézmény által közösen hasz­nán kollégiumok irányítása, többnyire nem biztosítottak a kollégiumi önkormányzatok működéséhez szükséges anya­gi feltételek, s a kollégiumi éiet irányításában segédkező operatív bizottságoknak sincs mindenhol megfelelő jogkö­rük a kollégium belső ügyei­nek intézésében. A kollégium belső demok­ráciájának fejlesztésére a KISZ-szervezetek nem fordí­tottak kellő figyelmet, s bár,a kollégiumi nevelőmunka pe­dagógiai segítésének színvo­nala sokat fejlődött, eszközeit és módszereit összhangba kell hozni a de­mokratikus mozgalmi munka gyakorlatával. A KISZ KB Intéző Bizottsága valamennyi pedagógiai veze­tővel szemben alapkövetel­ménynek tartja, hogy elnyer­jék a hallgatók bizalmát, s feladataikat azok aktív, önte­vékeny közreműködésével old­ják meg. Az egyetemi-főiskolai KISZ- szervezetek kollégiumi neve­lőmunkájának feladatává tet­te az intéző bizottság, hogy — egyebek között — segítsék elő a kollégiumi önkormányzat megszilárdítását, a diák- és az állami vezetők hatékony együttműködését. A kollégiu­mi nevelőmunka a kiteljese­dő önkormányzat hatékony működése esetén sem nélkü­lözheti a pedagógiai irányí­tást, ennek eszközeit, módszereit azonban a helyi sajátossá­gok figyelembevételével kell állandóan fejleszteni. Ésszerű megosztást kell ki­alakítani az egyetemi, főisko­lai, illetve a kollégiumi KISZ- munka között, a kollégiumnak a társadalmi-közéleti tevé­kenység előiskolájává kell vál­nia. A KISZ-bizottságok ad­janak olyan feladatokat a kol­légiumoknak, amelyek kap­csolódnak a KISZ védnökség! mozgalmaihoz a „Diákok a ne­gyedik ötéves tervért” akció­hoz, és' az „Egyetemistáit a városért” mozgalmakhoz. Éor- dítsanak különös figyelmet az oktatási-nevelési feltételek javítása felett vállalt KISZ- védnöltség megvalósítására, kérjenek részt a kollégiumépí­tési programból, az „Egyete­misták a szakmunkásképzé­sért” akcióból, segítsék a fizi­kai dolgozók tehetséges gyer­mekeinek továbbtanulását HETI FILMJEGYZET Emlékezés Van-e megrazobb, mint a gyermeküket sirató édesanyák könnye? S van-e szívbe markolóbb, mint a férfikönnyek, melyek befelé gördülnek, melyektől keserű lesz a torkunk, száraz marad a szemünk, de belé- reszket egész énünk? A sztálingrádi fronton el­esett, meg sem lelhető sírban nyugvó fiukra emlékeznek az édesanyák, valahol a Szovjet­unióban, s valahol az NSZK- ban. Megtört, fáradt, ősz haj­jal keretezett arcok kezükben tétova mozdulatokkal forog a régi fénykép, széle már meg­kopott, a vonások alig kivehe­tők, de mégis az ő egyetlen gyermekük képét őrzi. Mankóktól támogatott, ba­rázdált arcú férfi kezében im- bolyog a szerény virágcsokor; beáll a sorba, hogy sokadik­nak odategye az ő szegfűit is a sztálingrádi hősök emlék­művére, arra az emlékműre, amely csak merő véletlenség- ből nem őrzi az ő nevét is a hősi halottak között. Európa nagyvárosainak ut­cáin állítja meg a riporter a járókelőket, és teszi tel a kér­dést Párizsban, Londonban, Berlinben: „Mire emlékezteti önt ez a név: Sztálingrád?" És döbbenten kell tapasztalnunk: nagyon sok embert semmire sem emlékeztet. Sem a fiata­lokat, sem az időseket. Fogal­muk nincs, mi történt har­minc évvel ezelőtt. Gngoni Csuhraj, az Emléke­zés című, megrázó és megin­dító szovjet film alkotója, af­féle lelkiismereti nyomozást végez Sztálingrád ügyében. Nem azt kéri számon,#nennyi- re épült bele ez az elévülhe­tetlen érdemű csata az embe­rek tudatába, nem is azt ku­tatja, ki miképpen emlékszik rá harminc év távlatából, ha­nem csak egyszerűen arra kí­váncsi, maradt-e valami nyo­ma Sztálingrádnak az utókor­ban? Fel tudjuk-e fogni, mit jelentett ez a város, és mind­az, ami hozzá fűződik? Törté­nelemkönyveink, meg a saját emlékezetünk — s a saját lel­kiismeretűnk — őfiz-e vala­mit ebből az emberfeletti küz­delemből? Ha a megkérdezettek sem­mit sem tudnak, vagy szem­mel láthatólag letagadják, amire emlékeznek, ez Csuhrajt nem zavarja. Tudja jól, hogy az ember esendő, s hogy a memória véges, és ezt a me­móriát is befolyásolja, amire szívesen vagy nem szívesen emlékezünk. ő csak megmu­tatni, feltárni akarja a korszak képét, s a tála élő emlékeket. S éppen ez a látszólag objek­tív, csak a tényeket kutató szemléletmód lesz a filmben <t legnagyobb bravúr. Csuhraj igazolja a film nézői számára, hogy a háború befejeződött ugyan, de az emberi lelkek­ben, emlékezésekben nem ért véget. Lázadás a Újabb kalandfilm, amely több mint tíz év után került a magyar nézők elé. Nem te­szem fel a kérdést, hogy:„Na igen, de minek?, mert vála­szolni úgysem tudnék rá. Ma­gyarázattal is legfeljebb a film világsikere és a film- átvételi bizottság határozata szolgálhat. Ezek ellenére is azt kell mondani, hogy ez a kétrészes amerikai film bi­zony nagyon szerény alkotás. Talán a látványosság hiány­zik? Nem, az nem. Van itt tengeri felvétel, XVIII. szá­zadi hajósélet, meg minden, bőséggel. Aki, erre kíváncsi, azt nem éri csalódás. Akad mondvacsinált konfliktus is — két árva sajt körül — és láthatunk sok izgalmas vere­kedést. Hogy ebből miért nem lesz mégis,igazán izgal­mas kalandfilm? Két okból. A Bounty lázadásának törté­nete sokkal több volt, mint egy hollywoodi stílusban el­követett kommerszfilm té­mája. Az ostoba, akamok te- hetségtelenség ütközött meg a frissebb, új szemlélettel, a maradisággal szemben lázadt a haladóbb. A film erről mit- sem tud, s az izgalmak ki­merülnek Marlon Brando férfiasságának fitogtatásában^ no meg abban, hogy megis­merjük Tahiti „gyöngyösbok- réíós” bennszülöttéletét, fe­detlen keblű lányaival és kor­rupt bennszülött főnökeivel, A Lázadás a Bountyn, két­részesre felhígított terjedel­me ellenére, nem értékes film, s ha valaki többre vágyik, mint primer izgalmakra, ne ehhez a filmhez váltson je­gyet. A nagy mesemondó titka ■ . A nagy mesemondónak ter­mészetesen semmiféle titka nincsen. Miért is lenne? Id. Alexandre Dumasról min­dent tud már az utókor; azt is, hogy megdöbbentően mű­veletlen volt, s azt is, hogy gyorsabban produkálta az új műveket, mint a kiadók piacra tudták volna dobni azokat. Mit lehet hát újat elmondani róla? Lényegében semmit. • Karel Kachyna, ennek az új csehszlovák filmnek a rendezője, nem is akar vala­miféle mellbevágó, döbbene­tes újdonságot közölni ve­lünk. Egyszerűen végigkíséri Dumas útját attól a pilanat- tól kezdve, hogy Párizsba ér­kezik, addig, hogy vállalko­zásaiba belebukiK, műveit visszautasítják, nagyvilági életmódja alól kisiklik az anyagi fedezet. A film elején még bízunk abban,, hogy a hirtelen és megalapozatlanul felívelő irodalmi karrierek paródiáját kapjuk — Kachyna neve' is erre enged követ­keztetni —, aztán bele kell törődnünk, hogy ez a film sem több a jót ígérő, aztán ebből édeskeveset beváltó sok-sok filmben megszokott­nál. Josef Illik operatőri munkáját azért illik megdi" csérni — a film gunyoros felhangjai nem utolsósorban neki köszönhetők. Takács István I i Jelenet Csuhraj: Emlékezés című filmjéből.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents