Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-11 / 8. szám

4 1973. JANUAR 11., CSÜTÖRTÖK Pest megyei új alkotások A dömsödi Petőji-szobor — Kerámia-dombormű Diinaharasztin Petőfi és gyülekezet. Ezer ember, ezer igaz, ezer nagy ember elfér benne. Köztük az a Petőfi, aki Dömsödön, 1846 májusában lélekben meggyó­gyul, s a Felhők magányérze­te után kijelöli életútjának to­vábbi állomásait: *.Üjjászülettem!... a falusi lég, a Sötét erdőknek zúgó lombjai, A fák alatt a hallgatag virágok Lombok felett a csattogó madár, Föléleszték elájult lelkemet;” (L#evél Várady Antalhoz) Ezt az ifjút, gondokból, ke­serűségekből, megpróbáltatá­sokból forradalmárrá alakuló költőt és embert kereste Mar­ton László Dömsödön felava­tott szobra. Megtalálta. Ezt a Petőfi-arcot az „élet­eke” felszántotta. Árkos hom­loka, gyűrt ajka, csontos bol- tozatú mellkasa olyan férfit idéz, aki bejárta az országot az apostolok lován — gyalog, aki éhezett és fázott, akit nem tör­tek össze, hanem megerősítet­tek a szenvedések. Marton László két forrásból indult el; a XIX. századi hi­teles Petőfi-ábrázolásokból és a költészet irányjelzéseiből. E két nyom révén találta meg az ő Petőfijét, akit szintén valósá­gosnak érzek oly találó port­rék után is, melyek Medgyessy Ferenc, Pátzay Pál, Ferenczy Béni, Vigh Tamás nevéhez fű­ződnek. Marton László az aszkétikus soványság medrében érzékel­teti Petőfi eszméinek szilárd­ságát, izmok, csontok* arcba- rózdák vallanak forradalmi el­szántságról és hajthatatlanság- ról. S még valami: a láng­lelkű tekintet. Ezen általános mozzanatok mellett a szobor­ban feljegyzett fiatalság sugár­zó energiája azt a dömsödi Pe­tőfit közelíti, aki eszmeileg megerősödve innen indult ma­gányból és átmeneti elhagya- tottságból egyenesen a világ- forradalomba, amelynek egyik XIX. századi vezéralakja volt. Azt a halhatatlan fiatalsága, Petőfit keresi-kutatja-közelíti- találja meg Marton László al­kotása, aki költészetben és po­litikában egyaránt korának lángelméje völt. Nagysikerű kerámiadombo­rítást készített Horváth Sán­dor a dunaharaszti gimnázium részére. A mű három részre ta­golódik, s három folyosó vég­falát zárja. Az első tétel felmutatja a kialakulatlan, iskolába toppanó gyermek lelkületűnek összetett topográfiáját. E képzőművé- szetileg kiterített általános személyiségábra benyomások­ra, sérülésekre utal, jelzi, hogy a lehetőségcsírákat avatott ne­velő jó irányba rendezheti. Azt a kérdést bonyolítja e plaszti­kai jelhálózat, hogy a sérülés hulláma, vagy a megismerés tiszta forrása bővült-e az ifjú­ban. A második rész azt a heroi­kus küzdelmet s törvényszerű állomásait idézi, melyet az in­tenzív pedagógia folytat a táv­latokért. A gömbbé záródó horpadások vízszintes rétegek­be ágyazódnak, s tudatos irá­nyítást, önművelést ábrázol­nak. A tűzzel érlelt pirogránit szobrászilag vezényelt alakzat­rendszere az emberiség és tu­dás terjeszkedését jeleníti. A kerámia-dombormű befeje­ző részlete azon fázist rögzíti, melyben a nevelés végállomás­hoz jutott, a gyermek felnőtté növekedett, s ez a beteljesülés az intellektus harmóniaközegé- ben valósult meg. Örömünk kettős. E mű új és állandó „tanár” a haraszti gimnáziumban. Árnyalt szép­ségével tart irányító, rendező, emberi átváltozásokat sürgető ügyeletet az intézet folyosóin. Boldogságot gyarapít ugyanak­kor az a tény, hogy Horváth Sándor, aki eddig is ízléses iparművészeti tárgyakkal bizo­nyította eredeti tehetségét, most először, ebben az 'alko­tásban jutott el a minőség va­lódi képzőművészeti magasla­tára. Losonci Miklós Jól síkerült a népművelők tanfolyama A napokban fejeződött be a nagyikátai és a dabasi járás népművelőinek egyhetes alap­fokú vizsgatanfolyama Buda­pesten, az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem Eötvös Klub­jában. A tanfolyam előadásait egyetemi tanárak, a Művelő­désügyi Minisztérium és a Nép­művelési Intézet előadói tar­tották. Az előadások a legkü­lönbözőbb témaköröket ölel­ték fel: a népművelési mun­ka elméletétől a legközvetle­nebb gyakorlati feladatokig. A tanfolyam huszonnégy részt­vevője februárban vizsgát tesz a tanfolyam anyagából. Az ifjúsági törvény nyomán Klub a váci tizenéveseknek Belépő: csak a KISZ ajánlásával Vácon azelőtt csak a válla-, latoknál voltak ifjúsági klu­bok: közülül* is csupán az Egyesült Izzóé működött jó feltételek között, a gyár ugyanis különtermet bocsátott a fiatalok rendelkezésére. A váci tizenévesek tehát általá­ban nemigen tudtak hol szóra­kozni, találkozni, közös prog­ramot rendezni. Ez a helyzet együttes kezdeményezésre in­dította a városi KlSZ-bizott- ságot, a helyi Madách Imre Művelődési Központot és a Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalatot. Az utóbbi, városi ifjúsági klub céljára átengedte a városközpontban fekvő, az­előtt meglehetősen rosszhírű volt Hattyú vendéglőt. Helyén a klub tavaly novemberben nyitotta meg kapuit a fiata­loknak. A naponta délután nyitó vá­rosi ifjúsági klubot a vendég­látó vállalat tartja fenn, de a rendtartást a KISZ, a progra­mot a művelődési központ szervezi. A máris 300 tagot számlá­ló klubba munkahelyi, il­letve iskolai, KlSZ-bizott- sági ajánlással nyerhet­nek belépőt a fiatalok. Megnyitása óta a színpaddal, öltözővel rendelkező, sztereo- magnetofonnal fölszerelt klub­ban már számos rendez­vényt tartottak. A múlt hó­napban Szentpál Mónika elő­adóművész, Margittay Ági színművész fellépésére, Bara- nyi Ferenc költővel való ta­lálkozóra került sor; e hónap­ban az Egyesült Izzó irodalmi színpada, majd Szabó György bűvész lép fel körükben, B. Nagy István váci festőművész pedig vetítettképes előadást tart a klubban amerikai uta- zásáróL A fiatalok Fórum-foglal­kozásaikon közéleti embe­rekkel beszélgetnek. A váci tizenéveseknek tehát már van hol eltölteniük a sza­bad időt; van hol találkozza­nak, szórakozzanak; már szer­vezhetnek közös programot. S ők élnek is a lehetőséggel: az ifjúsági klubot naponta szá­zan, százötvenen látogatják. A profil, s a szervezeti forma még nem rajzolódott ki vég­leg, az irányításban és az ön- kormányzat kibontakoztatásá­ban is akad tennivaló. (A rend­tartást a tervek szerint ezen­túl a váci üzemek KlSZ-szer- vezetei kéthetenként felváltva biztosítják.) De az máris bizo­nyos, hogy a városi KISZ-bi- zottság, a helyi művelődési központ és a Dunakanyar Ven­déglátóipari Vállalat dicsére­tes kezdeményezése bevált. Példájukat máshol is jó volna követni! p. a. " * ’ .Úttörő vállalkozás Munkásmozgalom-történ éti lexikon Hatalmas és imponálóan je­lentős vállalkozás eredményét tarthatja kezében a magyar olvasó az egykötetes Munkás­mozgalom-történeti lexikon­nal. Az MSZMP Központi Bi­zottsága Párttörténeti Intéze­tének és a Kossuth Könyvki­adónak közös kiadványaként megjelent — mint szerzői ne­vezik — népszerű-tudományos igényű munka a szó legszoro­sabb értelmében úttörő jelen­tőségű. S tegyük nyomban hozzá: ez az úttörés nemcsak tudományos, hanem évek óta mutatkozó, fontos, szélesebb- körű igények, a politikai kér­désekkel a legkülönfélébb szinten foglalkozók igényének, szükségletének hivatott meg­felelni. öt év munkája nyug­szik a mintegy 85 íves lexi­konban. Tudományos művek­nél valójában ez nem is olyan nagy idő, noha jelzi a szerzők gondos, alapos felkészülését, hiszen jóformán minden előz­mény nélkül (némiképpen az 1928-ban megjelent Madzsar József szerkesztette Társadal­mi Lexikonnal rokonítható) kellett kialakítaniok nemcsak a kötet koncepcióját, struktú­ráját, hanem az egyes szó­cikkek helyes arányát, hang­vételét, adatgazdagságát is. Ami a struktúrát illeti: a 3200 szócikket hét tárgykörből ál­lították össze. Ismertetik a legjelentősebb munkásmoz­galmi és a munkásmozgalom­mal szorosan együttműködő nemzetközi szervezeteket, egyesüléseket, valamint az egyes országok munkásmoz­galmának történetét; a ma lé­tező, illetve a múltban je­lentős szerepet betöltő szo­cialista, szociáldemokrata, kommunista és munkáspár­tok, szakszervezetek törté­netét; továbbá a magyar és az egyetemes munkásmoz­galom-történet jelentős sze­mélyiségeit ; a munkásmozga­lom történetének kiemelkedő jelentőségű eseményeit; a leg­jelentősebb lapokat, folyóira­tokat; s végül a munkásmoz­galom és a párttörténet ko­rábban használatos vagy napjainkban általánossá vált fogalmait. A tárgykörök szó­cikkeit természetesen ábécé sorrendben, az általános lexi­kográfiai elveknek és formák­nak megfelelően kapja az ol­vasó. Jelentékeny veszteséget oko­zott a munkában az a szo­morú esemény, hogy a hat­tagú szerkesztő bizottság két tagja — Betlen Oszkár és Far­kas Sándor — időközben el­hunyt. Helyettük az egyete­mes munkásmozgalom-törté­netet, illetve a munkásmoz­galom-történeti foglamakat Bassa Endre és Kabos Ernő állította a továbbiakban ösz- sze. A szerkesztés — élén Vass Henrikkel, a Párttörténeti In­tézet igazgatójával — az érzé­keny veszteség ellenére is tisz- teletreméltóan kiváló munkát végzett, amelyben a 75 tagú szerzői gárdára is nagy rész esik a megillető elismerésből. A kötet szerepéről, szerkesz- I tőik munkásságáról szólva nem érdektelen azt sem megjegyez­ni, hogy hasonló jellegű lexi­kon egyelőre még nem készült a szocialista országokban (ha­csak a több kötetes és termé­szetesen szélesebb tárgykörű szovjet enciklopédiát nem so­roljuk ide). Ilyen szempontból jogosan tarthat számot bizo­nyos nemzetközi érdeklődés­re is, noha összeállításai, ará­nyai nyilvánvalóan és helye­sen a hazai követelményekhez alkalmazkodnak. Bár ezen be­lül is arányok meghatározása ízlésesen mértéktartó, (össze­sen a szócikkek 35 százaléka, foglalkozik a magyar munkás- mozgalmi szervezetekkel, ese­ményekkel, személyekkel és sajtóval; 750 magyar és ezer­nél valamivel több külföldi személy életútját ismertetik.) Az arányoknak egyébként is jelentős szerep jut egy-egy információs anyagon belül: a szerzők a terjedelemmel is je­lezni kívánják a nagyobb vagy a kisebb fontosságot, helye­sebben szólva: tükrözni kíván­ják ezzel is például az ismer­tetett személyek valóságos tör­ténelmi szerepét. Külön említésre méltó a le­xikonból a fogalmak körébe tartozó szócikkek, amelyeket igen nagy körültekintéssel kel­lett összeállítani. Nyilvánva­lóan olyan fogalmak is helyet kaptak (például filozófiaiak vagy közgazdaságiak), ame­lyek más, a jellegüknek meg­felelő lexikonban is szerepel­nek. Itt azonban a rövid defi­níció után a fogalom munkás­mozgalom-történeti vonatko­zásainak ismertetését kapjuk. Nem törekedett — természe­tesen nem is törekedhetett — egyelőre a szerkesztés min­denben a teljességre. Ilyen út­törő munkánál ez aligha is el­képzelhető. A nagyobb teljes­ség és néhány kisebb pontat­lanság elkerülése, valamint bizonyos válogatási elvek to- vábbrendezése. tisztázása, majd az újabb kiadásoktól várható. Úgyszintén annak a bizonyára sokak által fölvetett kíván­ságnak a kielégítése is, hogy a szócikkek végén bibliográfiai és irodalmi tájékoztatást kap­hassunk. Ennek hiányával a szerkesztők is tisztában van­nak, s a kötet Előszavában a hiányt a minél gyorsabb meg­jelentetés szándékával magya­rázzák. El is kell ezt fogad­nunk, mindazokkal a rokon­szenvesen szerény megjegyzé­sekkel együtt, amelyeket ugyancsak az ■ Előszóban tesz­nek a kötet elkerülhetetlen fo­gyatékosságairól. Ezeket éppen a most megszerzett tapasztala­tok és a további kutatómunka gyümölcsöztetésével küszöbö­lik ki a készülő újabb kiadás­ban. S a majdani új kiadáshoz hadd jegyezzük meg az egész műhöz képest nagyon lényeg­telen, de — mivel a címlapon áll — szembeszökő hibát. A borítón és a kötés gerincén ugyanis kígyózó hosszan egy­beírták a lexikon címét, hol­ott az úgy helyes — kötőjellel —, ahogyan az Előszó első mondatában szerepel: Mun­kásmozgalom-történeti Lexi­kon. Apróság ez talán, de meg­érdemli a további, még ilyen apró csiszolást is ez a nagy je­lentőségű és összességében gon­dos, osztatlan örömet szeivő munka. L. Z. HETI FILMJEGYZET Petőfi '73 Kovács Mihály, a Petőfi személyesítő je. Szinte hihetetlen, de — ab­ban az országban, amely a XIX. század kétségtelenül egyik legnagyobb költőjét ad­ta a világnak, s akire álla­munk mint egyik szellemi ősé­re és példaképére hivatkozik — utoljára húsz évvel ezelőtt készült olyan film, amelyben ennek a költőnek az alakja felbukkant. Igaz, akkor is eltorzítva, a tényeknek fittyet hányva. Nem a segesvári csatatéren, ahol civilben, gyalog futott a ko­zákok lándzsái elől, mígnem utolérte az ostoba és szükség­telen halál; nem ezt a Petőfit láttuk, hanem azt, aki honvéd- őrnagyi egyenruhában, fehér lovon, kivont karddal, száguld- va vezette győztes rohamra Bem apó honvédéit. Ügy, aho­gyan Petőfi soha életében nem cselekedett. Mindez történt 1953-ban, a Feltámadott a ten­ger című film végén... És azóta semmi. Nemcsak hihetetlen, de érthetetlen is, miért nem született róla film­alkotás, hogyan feledhettük el, mekkora drámai matéria az élete, milyen máig szóló tanul­ságokkal teli minden napja, mennyire a miénk most is. Nem a hajdani jelszó, a „Lo­bogónk Petőfi” miatt, hanem mert nem volt az ő felléptéig költő, akiben annyira egy adott kor legégetőbb társadal­mi-pali ttkai-emberi-művészi kérdései testesültek volna meg, mint benne és költészetében, és nem volt sűrítettebben lo­bogó-égő ember és poéta, míg ő nem jött. S nem volt senki, aki annyira eggyé tudott vol­na lenni egy nép leikével, an­nak sorsával, mint ő. Most, hogy születése 150. év­fordulóját — és egyben az 1848-as szabadságharc 125. év­fordulóját is — ünnepeljük, nem lehetett már tovább el­odázni a róla szóló, vele fog­lalkozó filmet. S amikor híre jött, hogy Kardos Ferenc és Kardos István filmet írtak, melyben a költő életének leg­fontosabb eseményeit játszat­ják el mai diákokkal, de úgy, hogy ebből a diákok Petőfiről alkotott véleménye, a hozzá kapcsolódó élményei is kide­rüljenek, őszintén örültünk, s nagy várakozással tekintettünk a vállalkozás élé. Olyasmit ígért ugyanis, ami merőben másnak tekinthető, mint az eddigi hamisító, túlzó vagy vulgarizáló Petőfi-képek vol­tak. ”73 című filmben Petőfi meg­Most itt a film, Kardos Fe­renc rendezésében, Kende Já­nos operatőri munkájával, hatszáz budapesti és pápai diák közreműködésével. És szomorúan kell megállapíta­nunk, hogy bár a vállakózás valóban figyelemre és tiszte­letre méltó volt, s a szándék eredetiségéhez és tisztaságá­hoz semmi kétség nem férhet, a film mégsem nyújtja azt, amit vártunk tőle, s amire szerzői vállalkoztak. Nem könnyű kibogozni, tulajdon­képpen miért. Az első ok talán az, hogy maga a film is bele­esik abba a hibába, amely el­len küzdeni kíván, nevezetesen éppúgy a legközismertebb, leg- agyonnyúaottabb eseményeket eleveníti meg a költő életéből, amelyeknél többet az iskolai oktatás sem nyújt, és ame­lyeknek sulykolása részben eredményezi a mai elégtelen Petőfi-hatást a fiatalok köré­ben. Másodszor: azzal, hogy látszólag spontán módon ját­szatja el ezeket az eseménye­ket (valójában nagyon sok­szor kirí az alapos begyakor­lás és rendezői instruáltság, szinte a tomavizsgák parancs­szavaira emlékeztetőén), ket­tős fénytörésben kapjuk a konkrét tényeket: egyik olda­lon áll a hiteles szövegek megelevenítő se a gyerekek szá­jából, másik oldalon egy ama­tőr színjátszói szintű játék. Mert hiába nem akarja Kar­dos, hogy a gyerekek játssza­nak, időnként elkapja őket a hév, és alakítanák. Ehhez vi­szont nem elég jó színészek. S végül: nagyon hiányzik a filmből az, ami pedig legfőbb erénye lett volna: miként lát­ják maguk a fiatalok ma Pe­tőfit? A bevágott „natúr” be­szélgetésekben csak közhelye­ket hallunk, és a filmből ma­gából is csak az derül ki, mi­lyennek látják és láttatják a költőt a film alkotói, s milyen­nek játszatják el a gyerekek­kel. Ennek dacára igen sok szép pillanata van a Petőfi *73-nak: Szendrey Júlia és Petőfi eskü­vője, a debreceni országgyűlés, vagy éppen a befejezés, a „nagyszerű halál” képsorai, őszintén sajnálhatjuk, amiért végül is csak ezekre a rész- eredményekre emlékezünk jól- esően, és nem a film egészét üdvözölhetjük úgy, mint egy olyan alkotást, amely végié méltóan idézi a költő alakját. A nap csak egyszer kel fel Nagyon érdekes stílusú len­gyel film, amelyben rendező­je, Henryk Kluba, valósággal a hegyi balladák formáját fel­használva mondja el, miképp alakult az új élet a felszaba­dulás után egy, a Tátra hegyei között fekvő lengyel falucská­ban. Ezt az időszakot számos lengyel filmalkotásból ismer­jük már, de Kluba filmje nem ezeket másolja. Van saját mondanivalója, nevezetesen az, hogy az újért még azoknak is súlyos küzdelmet kell vív­niuk, akik pedig önmagukban óhajtják ezt a jót és újat. A film legemlékezetesebb élmé­nye a főszerepben Franciszek Pieczka játéka A félbeszakadt vallatás Különleges határhelyzetben indul ez a jugoszláv film, Bra- nimir Tori-Jankovic rendező alkotása. 1969. október 22, Banja Luka. A börtönben épp egy rabot vallatnak, amikor megmozdul a föld, és a várost csaknem rombadönti az emlé­kezetes hatalmas erejű föld­rengés. Hogyan viselkednek ebben a szituációban a börtön rabjai, miként válik el, mi­lyen emberség maradt meg bennük, és hogy fogadja őket a város, amelyen önként segí­teni akarnak — erről szól az érdekes és izgalmas film. Takács István > A A I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents