Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 5. szám
1973 JANUÄR 7., VASÄRNAP “TÄ’/lfflP 3 Közlemény az áremelésektől Dr. Sághy Vilmos és Duda István nyilatkozata az áruellátásról a szociálpolitikai intézkedésekről Az Országos Anyag- és Ar- hivatal az alábbi közleményt adta ki a tej és tejtermékek, az égetett szeszes italok és a dohányáruk fogyasztói árának emeléséről: A Minisztertanács álltai az 1973. évi népgazdasági terv keretében elhatározott, és már bejelentett, a tej- és tejtermékekre, az égetett szeszes italokra és a cigarettákra vonatkozó fogyasztói áremelések végrehajtásaként az új fogyasztói árak 1973. január 8- án, hétfőn lépnek életbe. A TEJ- ÉS TEJTERMÉKEK fogyasztói árszintje az 1973. évi tervezett összetétel alapján átlagosan 28 százalékkal nő. A kannatej ára literenként 3,— forintról 4,50 forintra, a palackos és pólipalaokos tejé literes csomagolásban 3,60 forintról 5,— forintra, félliteres csomagolásban 1,80 forintról« 2,60 forintra nő. A vaj fogyasztói ára 20 százalékkal, a 10 dekás csomagé 5,— forintról 6,— forintra emelkedik. A sajtfélék ára átlagosan 13 százalékkal nő, így az ementáli ára kg- ként 47,— forintról 54,— forintra, a Hóvirág sajté 28,— forintról 32,— forintra emelkedik. Az egyéb tejtermékek közül a 2 dl-es poharas tejfelé 4,20 forintról 5,— forintra, a félzsíros tehéntúró ára kg-ként 14,— forintról 16,80 forintra emelkedik. A tej- és tejtermékek árának emelése növeli az azok felhasználásával készülő élelmiszerek előállítási költségét. A költségemelkedés azonban csak az érintett termékek egy részénél érvényesíthető a fogyasztói árakban. A sütőipari termékek körében nem változik a kiflifélék, a kenyérjelle- gű péksütemények és a tej hozzáadásával készült kenyérfélék ára. Emelkedik viszont 3—11 százalékos mértékben a viszonylag nagyobb mennyiségű tej, túró és sajt felhasználásával készülő sütőipari terA tsz-hez való viszony felmérése során megvizsgáltuk, hogy milyen mély a tagság körében a tudományos világnézet Vallásosak-e az emberek? Ez még a régi faluban sem volt nagy probléma, egyszerűen azért, mert a faluban nem volt templom. S ezért, aki templomba akart menni, annak Ir- sára vagy Pusztavacsra kellett gyalogolnia. A földbirtokosok nem is nagyon törődtek az emberek vallásos hitével, sőt, örültek, ha vasárnap a templomba járás helyett is nekik dolgoznak. Persze, azért az emberek egy részében élt a vallásosság, amely végül is templomépítésben is megmutatkozott. Ugyanis 1957-ben a lakosság összefogásával a faluban templom épült. Az idősebbek közül el-eljámak a templomba, a fiatalok már kevesebben. Amikor megkérdeztük az egyik 17 éves lányt, miért megy templomba, azt mondotta: „Szokásból, az új ruhát be kell valahol mutatnom’’. És az állami gazdaság szép új kulturházáha jár-e? „Oda is, ha van bál vagy egyéb összejövetel, szívesen elmegyek.” Ez a példa is azt bizonyítja, hogy a határvonalak élesen nem határolódnak el. Szakítás a hagyományokkal Egyre többen házasodnak össze a tanácsnál polgári, szocialista módon. A származás sem játszik szerepet. A legkülönbözőbb foglalkozású és jövedelmű családok gyermekei h-’zasodnak össze. A szövetkezetben már hagyományossá vált az újszülöttek névadó ünnepsége is. Sokan olvassák az mékek (például: finom fonottkalács, briós, túrósrétes, sajtos- perec) fogyasztói ára. Intézkedés történt annak érdekében, hogy a vendéglátásban az áraik csak a tej- és tejtermékek nyersanyag drágulásának megfelelően emelkedjenek. Az előfizetéses menük ára a kereskedelmi vendéglátásban a tej- és a tejtermékek áremelése kapcsán nem változik. A tej- és tejtermékek áremelkedése címén nem emelhetők az édesipari, konzerv- és hűtőipari termékek fogyasztói árai. AZ ÉGETETT SZESZES ITALOK (pálinka- és brandyfélék, rumok, likőrök) fogyasztói árszintje átlagosan 15 százalékkal emelkedik. Az áremelés a borra és a sörre nem terjed ki. A DOHÁNYÁRUK ára átlagosan 25 százalékkal emelkedik. A „Munkás” és „Kossuth” 20 százalékkal, a „Fecske”, a „Románc” és a nem füstszűrös „Symphonia” 25 százalékkal, az egyéb ciga- rettafélék ára mintegy 30 százalékkal emelkedik. Ez utóbbiakhoz hasonló mértékben emelkednek a szivar, valamint a cigaretta- és a pipadohányáraik. Élvezeti értékük és keresettségük által indokolt mértékben növekednek az import- cigaretták árai. A nagyobb mennyiségben vásárolt cigaretták dobozon- kénti fogyasztói árai a következőképpen emelkednek: a 25 darabos csomagolású Munkás 3.— forintról 3.60 forintra, a Kossuth 3,50 forintról 4,20 forintra, a nem füstszűrös Sym- phonia 4,50 forintról 5,60 forintra, a 20-as csomagolású Fecske 4,40 forintról 5,50 forintra, a „Lottó” 4,— forintról 5,20 forintra. A hatósági árváltozásokat részletesen az Árszabályozás és Termékforgalmazás című hivatalos lao 1973. január 8-i száma tartalmazza. Élet és Tudományt, és meghallgatják a rádióban a felvilágosító, világnézeti előadásokat. Különösen a fiatalok szakítottak a régi szokásokkal,, hagyományokkal. A Micsurin tagságáról elmondhatjuk, hogy az emberek itt már gyakorlatilag élik és csinálják saját történelmüket. Az évszázadok óta megtört, kizsákmányolt falusi emberek kezdenek igazi emberi méltósággal, magabiztosan járni, s csupán emberi érdekeik szerint cselekedni. Az eredmény még nem teljes és elmarad a termelőszövetkezet gazdasági sikereitől. Világnézeti, erkölcsi nevelésben nagy feladatok hárulnak a szövetkezet vezetőségére, elsősorban a pártszervezetre. Az eddigi gazdasági, erkölcsi eredmény is bizonyítja: lehet formálni az embereket, hiszen ők érték el az itteni jó termelési, gazdasági sikereket. A konzervgyárban. hűtőházban gépeket kezelnek, traktorokat vezetnek a tegnan cselédjei, s azok leszármazottjai. A környezet, a körülmények, a technika rohamos fejlődése formálja s rákényszeríti őket a tanulásra, arra, how megismerkedjenek a mevnuló technikával és a gyorsan változó technológiával. Értékmérő a munka Bebizonyosodott az is, hogy erőfeszítéseiknek, munkájuknak van értelme, eredménye. S ezért lehet őket tanítani, nevelni. A tagság többsége kész nagy erőfeszítésekre, hajlandó fenntartás nélkül közreműködni a közös célok érdekében, mert ez megfelel egyéni céléinak is. Vizsgálódásaink során ellenséges nézettel nem találkoztunk. A régi osztálvel- lentétek mára teljesen elcsiAz MTI munkatársa megkérdezte dr. Sághy Vilmost, a belkereskedelmi miniszter első helyettesét, hogyan készült fel a kereskedelem az ez évben várható nagyobb forgalomra, az igények kielégítésére. Buda István munkaügyi miniszterhelyettestől pedig a legjelentősebb, szociálpolitikai intézkedésekről kért tájékoztatást. • Milyen ellátás várható 1973-ban? — Az idei növekvő forgalomra már a múlt év második felében felkészültünk. Az ellátás javításának feltételei a tavalyinál is jobbak. Az iparral folytatott tárgyalások arra utalnak, hogy egyetlen árucsoportból sem lesz jelentősebb hiány. A forgalommal arányosan, sőt több területen annál nagyobb mértékben nő a fogyasztási cikkek importja. Gondoskodtunk arról is, hogy megfelelő mennyiségű olcsóbb árucikkek is forgalomba kerüljenek. Más illetékesekkel közösen intézkedtünk, hogy a gyermekruházati cikkek ára stabilizálódjon, s minőségük is megfelelő legyen. — Számításaink szerint az áremelés nem idéz elő alapvető változást a fogyasztás szerkezetében. Az élelmiszer- forgalom továbbra is a korszerű, egészséges táplálkozás irányába fejlődik. Lehetséges, hogy egyik-másik cikk iránt átmenetileg megnő a kereslet, ezért erre is felkészültünk. Például a húskészítmények forgalmának 11 százalékos növekedésével számolunk, ami 900 vagonnal több, elsősorban olcsó, a fogyasztók által keresett húskészítményt jelent. Tojásból is többet hozunk forgalomba, mint tavaly. Feltultak. Az emberek a munka alapján becsülik egymást. Elítélik azokat, akik a kelleténél többet isznak, s nem törődnek megfelelően családjukkal. Ezt a fordulatot azért értek el, mert a tsz vezetősége ilyen tekintetben is példát mutat a tagságnak. Elmondhatjuk, hogy a szövetkezeti mozgalom Dánszentmiklóson is nagy politikai győzelmet ért el, egységesebbé tette a falu politikai, társadalmi életét, kedvezőbb szervezeti és eszmei feltételeket teremtett a pártszervezetnek, a Hazafias Népfrontnak, a tömegszervezefceknek a politikai munkához. A párthatározat nyomán A kommunisták eddig is példát mutattak minden területen, és megvan a lehetőségük, hogy az eddiginél jobban befolyásolják a tagság világnézetét, erkölcsi felfogását. Az MSZMP Központi Bizottságának 1972. november 14-i, 15-i ülésén hozott állásfoglalásában a dán- szentmiklósi kommunisták számára is megfogalmazta a tennivalókat. „Mind a feladatok megoldására, mind a tömegkapcsolatok további megszilárdítása szempontjából elengedhetetlen feltétel, hogy a pártszervezetek, pártfunkcionáriusok, a párttagok legyenek szilárdak, erkölcsileg feddhetetlenek, vagyis legyenek mentesek azoktól a hibáktól, amelyek ellen harcolniuk kell: a politikai kishitű sédtől csakúgy mint az álradikalizmustól. a hatalommal való visszaéléstől a bürokráciától, az illetéktelen befolyásolástól, az elvtelen hízelgéstől, a pazarlódtól az öntő anvaaiassántól, az úrhatnámsáqtól. és mis. a várt -szméitől. erkölcsi túllógásától •degen jelenségektől”. Gáli Sándor (Vége.) készültünk arra is, hogy megváltozik a vaj és a margarin forgalmának aránya, a margarin javára. Ezért az ipar a tavalyinál 35—40 százalékkal több margarint bocsát a kereskedelem rendelkezésére. • Hogyan alakulnak a vendéglátás árai? — A bor és a sör kivételével a szesze^ italok ára a vendéglátóiparban is emelkedik. A vendéglátó üzletek — üzemi, vállalati dolgozók, nyugdíjasok, diákok részére — már korábban úgynevezett előfizetéses menüt rendszeresítettek. Ennek ára lényegesen alacsonyabb, mint a normál menüé. Ezeknél az előfizetéses menüknél a tej- és tejtermékárak emelkedését nem érvényesíthetik.-r- Az egészségügyi, oktatási és gyermekintézményekben az étkeztetéshez felhasználható nyersanyagok forintnormáit a kormány 1973. január 1-től átlagosan 20 százalékkal emelte. A kormány nemcsak a normaemelést tette lehetővé, hanem költségvetési támogatással is ellensúlyozza a tej- és tejtermékárak emelkedését. Ezekben az intézményekben tehát a tej- és tejtermékárak emelkedése miatt nem emelkedhet a fogyasztói ár. Ezen intézkedéseknek a költségvetési kihatása körülbelül évi félmilliárd forint. — Az éttermekben a téj- és tejtermékek részaránya általában nem haladja meg az ösz- szes felhasznált nyersanyag 2 százalékát. A tej- és tejtermékek áremelése tehát az ételek árait csak kismértékben befolyásolja. A tej- és tejtermékfelhasználás a cukrászdákban a legjelentősebb, felhasznált nyersanyagaik értékének átlagosan 14 százaléka. Itt a sütemények többségénél számítani lehet kisebb árnövekedésre. A fagylalt ára azonban nem változik. • Hogyan készült fel a kereskedelem az árváltoztatások lebonyolítására, a vásárlók tájékoztatására? — A tanácsok kereskedelmi osztályai útján gondoskodtunk arról, hogy a vállalatok, szövetkezetek vezetői, a bolti dolgozók időben megismerjék az árintézkedéseket. Kellő számban adtunk ki árjegyzéket, amely egyidejűleg a leltározások lebonyolítását is segíti. A cikkek egy részének csomagolásán az árakat át tudják írni, más termékeknél ez azonban nem lehetséges. Ezért mintegy 150 000 plakátot is eljuttattunk a boltokba, amelyeken a legfontosabb cikkek új árait feltüntetjük. A tanácsi kereskedelmi osztályok dolgozói és a kereskedelmi vállalatok az áruellátás zavartalansága érdekében ellenőrzik az átárazás tecHtnkai lebonyolítását. • Mikortól folyósítják a felemelt juttatásokat? — A tej- és tejtermékek áremelkedését a kormány a lakosság jelentős rétegénél szociálpolitikai intézkedésekkel ellensúlyozza. A nyugellátások és egyéb ellátások, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély emeléséről a kormány már decemberben intézkedett. A művelődésügyi, illetve a munkaügyi miniszter az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak, valamint a szakmunkás- tanulók ösztöndíjának felemeléséről rendelkezett. Ismeretes, hogy az említett intézkedések a juttatásokat havi 50 forinttal emelik. Már januártól a felemelt összegeket kell folyósítani. Ahol az ünnepek miatt a családi pótlékot január helyett már decemberben kifizették, s az emelést nem al_ kalmazták, a többletet utólag pótolni kell. A nyugdíjasok januári járandóságukkal együtt ugyancsak megkapják az emelést. A nyugdíjak 50 forintos emelése egyébként nem érinti az automatikus évi 2 százalékos növekedést. Az emeléseket automatikusan hajtják végre, azt külön igényelni nem kell. Az 50 forintos emelés a családi pótlék és a gyermek- gondozási segély esetén gyermekenként jár. A gyermekgondozási segély a munkaviszonyban állóknál egy gyermek esetén 600-ról 650. két gyermek esetén 1200-ról 1300 forintra emelkedik. A termelőszövetke. zeti dolgozók egy gyermek után 500 forint helyett 550, két gyermek után 1000 helyett 1100 forintot kapnak. — Az említett soociálpoliti- kai intézkedés csaknem négymillió embert érint, s mintegy 2,3 milliárd forinttal növeli a lakosság bevételeit. Mint ismeretes, a tej- és tejtermékek árának emelése 1,4 milliárd forint többletbevételt jelent az államnak. Munkásőrök egységgyúlései A hét végén országszerte megkezdődtek a munkásőrök ünnepélyes egységgyűlései. A tanácskozásokon a parancsnokok beszámolnak az elmúlt év kiképzési és szolgálati eredményeiről, a végzett munkáról, és megjelölik a további feladatokat. Az ünnepi gyűléseken az egységek legjobbjai kapják meg a kiváló munkásőr, illetve kiváló parancsnok jelvényt, az 5—10—15 év óta szolgálatot teljesítők pedig a munkásőr emlékjelvényt, illetőleg szolgálati érdemérmet. Az idősebbek közül azok, akik már hosszabb ideje teljesítették pártmegbízatásukat a munkásőrségben, többen leszerelnek vagy tartalékállományba kerülnek. Helyükbe fiatalok lépnek. Munkamegosztás K ezdjük példával. Az idén 770 Jelcz-fülkét használ fel a Csepel Autógyár; a lengyelországi üzemben készített modern vezetőfülkék ellenértékeként Szigethalamról — mintegy másfél millió rubelért — szervokormányokat szállítanak a partnernek. A Jelcz-fülke a lengyel— francia közös járműipari fejlesztési program keretében gyártott Star vezetőfülke nagyobb, még modernebb változata, az autógyáriak szervokormányáról pedig elég annyit mondani, hogy 400 ezer kilométerig vállalnak érte garanciát. A határokat átlépő munkamegosztás szándékosan apró példáját említettük annak érzékeltetéséül, hogy napjainkban az ipari termelés egyre inkább megköveteli a széles körű együttműködést, nemcsak nagy, hanem kis dolgokban is. A Csepel Autógyárnál maradva: nagy mennyiségben és szívesen használják a Szovjetunióban készített műgyémánt szerszámokat, amelyek élettartama átlagosan harmincszorosa a hasonló rendeltetésű, de acélból előállított eszközökének. A munkamegosztás villanásnyi mozzanata ez is, ahogy — a gazdaság egészét tekintve — szintén annak tarthatjuk a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárának lengyelországi szállításait. A diósdiak az idén 900 ezer görgőt exportálnak lengyel megrendelésre, ám e görgők — 220 milliméter átmérőjű csapágyakba építve — visszakerülnek hazánkba, mégpedig Győrbe, ahol a nehéz tehergépkocsik hátsóhídjának fontos alkatrészévé válnak. E hátsóhidak egy része ugyanakkor exportra kerül ... Folytathatjuk a sort a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. sz. váci gyárának említésével, ahol a szovjet SZTB automata szövőgépek több részegységét állítják elő s szállítják a Szovjetunióba, ahonnét viszont a textilipar nagy mennyiségben vásárolja meg e nagy termelékenységű automatákat. Ugyané gyár a közelmúltban a Német Demokratikus Köztársaság több cégével alakított ki hasonló kooperációt, cipőipari gépekhez készítenek a váciak precíziós öntéssel alkatrészeket, a berendezések egy része viszont a hazai cipőipar korszerűsítését szolgálja majd. T alán elég a példákból, még akkor is, ha „kis” esetek ezek. Mert való igaz, a magyar— szovjet alumíniumegyez- mény. a szovjet járműgyártásban való részvétel, a KGST-országok egyesített energiarendszere a munka- megosztásnak sokkal látványosabb bizonyítéka, ahogy ide sorolhatjuk a nyugati cégekkel létrejött 250 együttműködési megállapodás némelyikét szintén. Mégis, bármennyire jelentősek e tények, nem csökkentik a köznapi dolgok, az apró munka fontosságát. Sőt, az ipar egészének haladásával, a technikai, technológiai mérce magasabbra helyezésével, az előállítási költségek növekvő jelentőségével a munkamegosztás e köznapi eseményei is nagyobb figyelmet kell hogy élvezzenek. Ma még ugyanis e figyelem esetleges, sokkal inkább az adott szó — a szerződés — becsületes teljesítését hangoztatja, mintsem a tényleges gazdasági érdekeket. Ezért, hogy a megye ipari üzemeiben — de persze, másutt is — rengeteg a félreértés, sokan vélik úgy, hogy az egyik oldalon van az üzlet, a másikon meg a baráti együttműködés, mindenféle üzleti szemponttól mentesen. E hibás nézet veszélye nemcsak abban van, hogy megváltoztatja a' tények igazi sorrendjét — mert jó néhány megyebeli gyár bizony becsukhatná' a kapukat a •baráti országok cégeivel folytatott kooperáció híjáin, a munkamegosztásból való kirekesztődés esetén —, hanem a megalkuvás, az engedékenység sugalmazásá- ban is. Abban, hogy az „üzlet” már nem tűr határidőmódosítást, késedelmet, a megszabottnál gyengébb minőséget, de a munkamegosztás másik — s arányait nézve túlnyomó — résre elviseli, mi több, megengedi ezt, hiszen végül is „családon belül marad”. A kép teljessége kedvéért hozzá kell tennünk: nemcsak hazai tapasztalat ez, olykor e gondolkodás s a belőle következő gyakorlat másutt létrejött hátrányait a magyar vállalatok érzik, szenvedik. Haladni tehát csak fokozatosan lehet, a mesterségesen erőltetett változások aligha kecsegtetnének sikerrel. A haladás letéteményesei azonban a gyárak, a vállalatok voltak s maradnak, mert — bármennyire is kézenfekvőnek tűnik, nem lehet eléggé hangsúlyozni — a korrekcióra ott van a legtöbb lehetőség. Márcsak azért is, mert a munkamegosztás igyre nagyobb hányadát maguk a vállalatok szervezik, bonvolxtiák le határokon túl és belük M a még ez inkább sejtés, mintsem nyomós gyakorlati tapasztalat a vállalatok nagy többségénél. Csupán egy-két vezető érzékeli a termelőegységekben a munkamegosztás jelentőségét, döntő szerepét, s joggal állapította meg a párt Központi Bizottsága novemberi ülésén, hogy a lehetőségekkel sokkal jobban kell élni. Ennek egyik, ha nem legfontosabb feltétele, hogy fölismerje, értse az egész vállalati közösség az együttműködés miértjét, mikéntjét, mert csak akkor tudhatja, érdeke mit követel, s a munkában kinek mi a feladata, felelőssége. Mészáros Ottó I « I «4 i t I DANSZENTMIKLOSI VÁLTOZÁSOK A teffnanbol a mába 5. Az új győzelme