Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-30 / 24. szám
8 PEST MEGYE! kJCívIop 1913. JANUÁR 30., KEDD MA, 1973. január 30., I Irt* kedd, Martina napja. A nap kél: 7.14, nyugszik: 16.42 órakor. A hold kél: 4.41, nyugszik: 12.45 órakor. HOLBACH — Titkártalálkozó. A szak- szervezetek megyei tanácsának budakalászi iktatási központjában tegnap megkezdődött a mezőgazdasági feldolgozóüzemek és az állami gazdaságok szakszervezeti titkárainak továbbképzése. A résztvevők többek között az üzemi demokratizmusról, a nők érdekvédelméről, az ifjúság neveléséről és a szocialista brigádmozga- lom előtt álló feladatokról hallhatnak előadásokat. A tanfolyam február 10-ig tart. — Vért Vietnamnak. Pest megyében ma délelőtt került sor az első vietnami véradásra Gyömrőn, az úttörőházban. — Milyen házastársat válasszak? címmei tart előadást holnap este 7 órakor dr. Bállá Tamás egyetemi tanár a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Központban. — „Ki vagyok én, nem mondom meg!” Ezzel a címmel rendeznek szavalóestet Petőfi vidám verseiből ma délután Dunakeszin, a vasutasok szakszervezetének József Attila Művelődési Központjában. — Szőlész-borász tanácskozás. A Borgazdasági Vállalatok Export Vállalata idén együttműködési felárat fizet azoknak a gazdaságoknak, amelyek hosszú lejáratú szerződést kötöttek a pincészettel. A termelői-feldolgozói kapcsolatok további bővítését, a soron következő feladatokat mai tanácskozásukon vitatják meg a vállalat és a vele szerződő 41 termelőszövetkezet szakemberei. — Alföldi tej. A kőröste- tétleni Vörös Csillag és a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság termelőszövetkezet tejüzeme — amelyet 1972- ben létesítettek — idén már teljes kapacitással működik. A tejfeldolgozóból naponta 11 tehergépkocsi szállítja az árut, 17 ezer liter polipack csomagolású tejet és kakaót a megye és a főváros 143 üzletébe. Az Alföldi tej márkajelzésű termékeket hamar megkedvelték a fogyasztók. — Autós farsang. A Magyar Autóklub váci szervezete február 10-én a DCM nagy színháztermében idén is megrendezi hagyományos farsangi bálját. A táncmulatságot megelőző műsorban többek között fellép Kibédy Ervin és Hlatky László is, a zenét az Octavius zenekar szolgáltatja. — Technikusminősítő vizsgára jelentkezhetnek azok a mezőgazdasági, mezőgazda- sági gépész szakközépiskolai végzettségű, illetve érettségivel és szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező agrár szakemberek, akik legalább kétéves szakmai gyakorlatot szereztek az iskola elvégzése után. A Pest megyei technikusjelöltek a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskolához nyújthatják be jelentkezésüket — Ifjúsági ház épül Veresegyházon, amelyet a tervek szerint augusztus 20-án adnak át. A 3 milliós költség egyharmadát az ifjúsági szövetség, kétharmadát pedig a községi tanács vállalja. A háromszintes épületben kap helyet az MHSZ szervezete is. — A szocialista címért küzdő ifjúsági brigád alakult a 20-as Volán Szabolcs utcai forgalmi üzemegységében. A szerelőkből, fényezőkből és lakatosokból álló tíztagú csoport Bánki Donát nevét viseli. 25o Evvel ezelőtt, 1723. január 30-án született Paul- Henri Thierry Holbach német származású francia materialista, ateista filozófus. Élete nagyobb részét Francia- országban töltötte. Több művében (A leleplezett kereszténység; Zsebteológia, 1768; A józan ész, 1772) bírálta a vallást és az idealista filozófiát. Az idealizmust a józan ésszel ellenkezőnek tartotta; a vallás keletkezését egyes emberek tudatlanságával, félelmével, illetve mások csalárdságával magyarázta. Filozófiai nézeteinek összefoglalása, egyben a XVIH. századi francia materializmus főbb tételeinek foglalata A természet rendje című fő műve 1770-ben Mirabaud álnéven jelent meg. Azt hirdette, hogy az anyag változhatatlan és oszthatatlan atomokból áll, s az ember, mint a természet része, alá van rendelve a természet törvényeinek. Tagadta a véletlenek objektív létét, s a véletlent olyan jelenségnek tartotta, amelynek okát egyszerűen nem ismerjük. Társadalmi nézeteiben idealista maradt; az emberek felszabadulásának eszközét a felvilágosításban látta, s úgy vélte, hogy azért lettek az elnyomó hatalom áldozatai, csupán azért rabok, mert nem ismerik saját természetüket, lényegüket. KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Igaz Sándornak, a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetőjének, több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége és eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a M'inka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Cosztonyi Sándornak és Tóth Bélának, a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetőinek eredményes munkásságuk elismeréséül, nyugállományba vonulásuk alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetéseket hétfőn Keserű Jánosné miniszter adta át. — Zárszámadás. Ma délelőtt tartja zárszámadását a Galga Tejfeldolgozó és Értékesítő Önálló Közös Vállalkozás a vácszentlászlói művelődési otthonban. A társulás 1972. évi működéséről készített mérlegbeszámolót Furulyás János igazgató ismerteti. Jósé Marti-eailékbiiottság Jósé Marti, a nagy kubai forradalmár költő születésének 120. évfordulója megünneplésére emlékbizottság alakult. Elnöke Carai Gábor költő, az Írószövetség főtitkár- helyettese, tagjai: Benyhe János, az Európa Kiadó szerkesztője, Fodor András költő, az írószövetség költői szakosztályának titkára, Juhász Ferenc költő, az Írószövetség költői szakosztályának elnöke, Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa művelődéspolitikai osztályának vezetője, dr. Kulin Katalin, az ELTE spanyol tanszékének adjunktusa, Odor László, a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi osztályának főelőadója, Simor András költő, műfordító és Somlyó György költő, műfordító. SORRENTO - TUSNÁD ÉS 10VRAN Kedvezményes külföldi IBUSZ-ulak a nyugdíjasoknak Idén hat országba szervez kedvezményes utakat az IBUSZ a nyugdíjasoknak, így idős emberek átlagosan két-háromszáz forinttal olcsóbban üdülhetnek, vagy láthatnak világot. Tavaly már megkedvelték a nyugdíjasok a steiermarki és a salzburgi társas utakat. Ebben az évben tavasszal és októberben lesznek ilyen utazások. Az egyéni utazást kedvelők egyhetes üdülésre látogathatnak a jugoszláv tengerpartra. Porecs,' Rovinj, a Ráb szigetek és Lovran között választhatnak az érdeklődők. Rabacban már hétszáz forintért nyaralhatnak a nyugdíjasok, a kék Adria partján. Az idegenforgalmi elő- és utószezonban Olaszországba is szervez „nyugdíjas utakat” az IBUSZ, egyebek között Sorren- tóba. Ezenkívül a bolgár Naposparton és a csehszlovákiai Poprádon nyújt lehetőséget az olcsó pihenésre. Várhatóan sikere lesz az idén először programba iktatott tusnádfürdői kedvezményes egyhetes romániai üdülésnek, amelyre május és szeptember között tíz nyugdíjas csoport utazik. A részvételi díj 2230 forint. Elítélték a délegyházi notórius csalót Hiszékeny embereik megkárosítására, illetéktelen jövedelemszerzésre használta fel egy rádió-televízió-szereiői tanfolyamon szerzett ismereteit Frits István 28 éves foglalkozás nélküli, délegyházi lakos. Szakképesítést ugyan nem szerzett, de többször vállalkozott rádió-, televíziószereléssel kapcsolatos munkák elvégzésére. Késznek mutatkozott alkatrészek, adapterek, antennák beszerzésére, illetve felszerelésére is, máskor meg azt ígérte, hogy kicseréli a készüléket, vagy alkalmassá teszi rövidhullámú műsor, illetve színes adás vételére. Azt állította magáról, hogy televízi ószervizben dolgozik s kedvezményesén tud szerezni ilyen készüléket. Szavainak hitelt adva, többen megbízták ilyen feladattal is. Sokoldalú tevékenységi körébe tartozott órák javí tása, olaj kályha, mosógép, albérleti szoba szerzése is. Megbizottaitól jelentős ősz- szegeket csalt ki ily módon, majd a pénzt elköltötte és többet nem jelentkezett. Az átvett készülékeket, órákat legtöbbször eladta, vagy elzálogosította. A Központi Kerületi Bíróság Frits Istvánt 41 rendbeli csalásért és közveszélyes munkakerülésért 3 évi és 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Halálos gyermekbaleset Budapesten, a XV. kerüle Újpalota Hevesi Gyula út 22 számú ház felvonójából be szállás után a felvonó üveg ablajcát kitörve ki akart bújni Sugár Attila 7 éves tanuló házbeli lakos, miközben i felvonó megindult és a gyermek fejét, valamint felsőtestét az ajtókeret felső részéhe: szorította. Sugár Attila i helyszínen meghalt. A balese körülményeinek tisztázásár? vizsgálat indult. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Idöjárásjelenés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Bp. és a vidék kult. programjából. 8.20: Bp.-i rendőrség fúvószenekara játszik. 8.26. Gyermekrádió. 9.01: Két egyfelvonásos Donizetti-vígopera. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Az opera- közv. folyt. 11.29: Ránki György: Pomádé király új ruhája — I. szvit. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.50: Törvénykönyv. 14.05:—14.59: Gyermekrádió. 15.00: Hírek. 15.10: Anday Piroska énekel. 15.24: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Petőfi-kalen- dárium. 16.14: Hgl. MK. 16.15: Liszt és Szkrjabin zongoramüveiből. 16.39: Szép magyar novella. 17.00: Hírek. 17.05: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában XVI. rész. 17.30: Óriások a mikroszkóp alatt. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Operettest, részi.: Zeller A madarász és Millöcker Dubarry c. operetjéből. 10.23: Tudományos Magazin. 20.48: Hírek. 20.51: A marlborói fesztivál műsorából. 21.18: Népdalok. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Üj operalemezeinkből. 22.50: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.10: Tánczene öt országból. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Rudolf Lamy ének- együttese énekel. Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: A Moszkvai Kamarazenekar felvételeiből. 9.00: Hírek. 9.03: Népdalok. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00—11.45: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Babaszerviz. 11.00— 11.05: Hírek. 11.45: Élet a Lappföldön. 12.00: Kamarazene. 12.50: Veszprémi kollégisták. 13.00: Hírek. 13.03: Undine, részletek: Lort- zing operájából. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.50: Találkozás a stúdióban (élő), » Filharmónia fúvósötös. Közben: 15.30 és 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.38: Csúcsforgalom (élő). Közben: 17.30 port). 21.02: A dzsessz kedvelőinek. 21.15: Fidelio, részi.: Beethoven operájából. 22.10: Joan Baez —18.00: Hírek. 18.10: Nagy diákok ™ÍVe«I^OHí™ir30:Toatlle| a kis diákokért. 18.25: Operahár masok. 18.45: Miért áll meg a lift (riport). 19.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.24: Nőkről nőknek. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika H. kiadása. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Rádiószínház (1965). Éjszakai villamos, rádiójáték. 21.18: A Magyarvonósnégyes hanglemezei VII. rész. 22.18*: Nóták. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.0Q: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Iskolarádió. 18.30: Hangfelvételek felsőfokon. 20.30: Hírek. 20.33: Soproni József: IV. vonósnégyes. 20.52: Társat keresünk (riMa 20.15-kor a tv-ben: ma. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. Műsorzárás. /TELEVÍZIÓ 9.00: ITV Környezetismeret á. i. IV. o. 9.55: Történelem á. i. V. o. 11.55: Szám tan-mértan á. i. VH. o. 14.00: Környezetismeret. 14.55: Történelem. 16.40: Számtan-mértan. 17.18: Hírek. 17.25: Hangvilla. 17.50: Pillantás a sportvilágba, filmösszeállítás. 18.15: Harmónia a művészetben. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.30: TV-Hír- adó. 20.00: Millöcker: A koldusdiák, részletek. 20.15: Olvasta-e? 21.00: A TV Zenei Klubja. 21.50: TV-Híradó 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Sellő a pecsétgyűrűn, tv-fihn I. rész (ismétlés). 21.35: TV-Híradó 1. kiadásának ismétlése. Olvasta-e? Csáth Géza: Az albíróék; Bródy Sándor: Elza férjhez megy. — A századelő két jelentős prózaírója „szólal meg” a képernyőn; Csáth Géza mindössze 31 évet élt, s alig egy évtized valós alkotó tevékenysége rangos helyet biztosít számára irodalmunkban. Sokoldalú tehetség volt: író, kritikus, zeneesztéta, s mellékesen orvos. 14 éves korában már zene- kritikáit közük a lapok, később Bartók, Kodály első méltatói közé tartozott. Eredeti hangú elbeszélései, groteszk, zilált hangvételük mellett is a valóságról adtak érzékletes képet, s e látásmód jellemzi a televízióban megjelenő novelláját is. Bródy Sándorról, a századforduló talán legnagyobb hatású alakjáról nem szükséges leírni, hogy kik, hányán tekintették tanítójuknak. Az akadémikus irodalommal szembeforduló, ötletgazdag művészete a ma számára is tanulságokkal szolgál, jelentékeny színművei: a Medikus, a Szerető és a Tanítónő színházaink repertoárdarabjai közé tartoznak. A televízió ezzel, a legnemesebb hagyományokat felidéző műsorával — nyugodtan mondhatjuk — missziót képvisel: újraolvasásra késztet. A két novella tv-változatában Káldy Nórát, Balázs Pétert, Gyulai Károlyt, Martin Mártát, Zolnay Zsuzsát, Lev.cz Györgyöt, Miklósy Györgyöt Némethy Ferencet, Szegedi Erikát, Szerencsi Évát és Váradi Hédit láthatjuk. Fehér a Börzsöny és a Pilis Az első idei havas vasárnap mentesítő járatok a síelőknek A téli sportok kedvelői sokáig hiába várták, most azonban megérkezett: az első havas vasárnap. Főként az ország nyugati részében havazott, de a hószállingózás sok más helyen is meghintette a földeket. A dél-magyarországi területek kivételével a hegyekben, a Bakonyban, a Mátrában, a Börzsönyben, a Pilisben és másutt is sportolásra alkalmas a hó. A Szabadság- hegyen, s a legtöbb hegyen 20 centiméter körüli, de Dobogókő környékén csaknem 30 centiméter vastag hóréteget terített a tél a síelők és a szánkó- zók elé. A téli sportok szerelmesei igyekeztek kihasználni a kedvező lehetőségeket. Budapesten az első síelők hajnali öt órakor jelentek meg a fogaskerekűnél, s délelőtt 10 óra körül már csúcsforgalomra emlékeztető zsúfoltság volt. Ennek megfelelően újabb fogaskerekű szerelvényt és autó- buszjáratokat állított be a BKV. A közkedvelt libegő kétszer akkora forgalmat bonyo- , lított le, mint múlt vasárnap, s a délelőtti órákban megállás nélkül, 100 százalékos kihasználtsággal működött a Normafa-lejtő sífelvonója is. A Volán Tröszt a menetrendszerű járatokat kiegészítette s egy helyett két kocsit indítottak. A hosszú fekete tél után ez volt hát az első vasárnap, amikor végre hó fogadta a vendégeit. Autóbuszok, személygépkocsik karavánjai érkeztek a hegyekbe. A sportolók és a természetbarátok szinte hangyamód lepték el a kirándulóhelyeket. Hótakaró alatt a vetések Alkatrész háromszáz millióért Hétfőn országszerte hótakaró borította az őszi vetéseket és a mélyszántást, a mezőgazdászok azonban nem tudják, mennyire tartós ez a hóbunda Félő, hogy a felmelegedés miatt felolvad a hóréteg, s ezután vékony jégpáncél fedi majd a földeket, ami nem kedvez a növényeknek. A vetések országszerte több mint két hónapon át hótakaró j nélkül teleltek, ez valószínűleg kisebb-nagyobb károkat okozott. A kifagyások mértékét azonban egyelőre nem lehet eldönteni és csak a következő hetekben derül majd ki, hogy mennyire állták a növények az időjárás viszontagságait A sok éves tapasztalat szerint a kellően fejlett, jó fagyálló képességű szovjet búzafajták a hótakaró nélküli erősebb fagyokat is nagyobb károsodás nélkül elviselik. Kedvezőnek tartják, hogy az őszi kalászosok és a repcevetések túlnyomó része jól megerősödött a télre. Januárban nagy munkát ad a gazdaságokban a gépjavítás. Az utóbbi két hétben — mint az AGROTRÖSZT jelenti — PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerk esztő- helyettes: SAG] AGNES Riadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Vin.. Somogyi Béla u. «. n. ént. Levélcím: 1951 Budapest Kiadóhivatal: VltL, Blatia Lujza tér 3. Levélcím: 19591 Budapest A szerkesztőség es a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 149—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hír'ap- űzleteibeo és a Posta Központ: Hírlap Irodánál (1051 Bp., V., József nádor tér t, sz.l. Előfizetés: díj 1 hónapra 30 forint. megélénkült az alkatrészvá-' sáriás, elegendő a választék. A MÉM miniszteri értekezletnek határozata szerint országosan további, mintegy 300 millió forint értékű pótalkatrészt rendelt a kereskedelem a gépgyártó üzemektől. Hozzáláttak a növényvédő gépek kijavításához is. A termelők — jelzi a kereskedelem — egyelőre nemigen érdeklődnek az új növényvédő gépek iránt. Továbbra is nagy raktárkészletek várnak értékesítésre. Virágzi!< a téltemető A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikus kertjében — a szabadban — a tőle megszokott sietséget is meghazudtolva kibontotta sárga szirmait a téltemető nevű kis virág. A szakkönyvek azt írják róla, hogy legtöbbször február végén nyílik, a mostani időjárás azonban — úgy látszik — előbbre hozta számára a „tavaszt”. Nyugat felől növekvő felhőzet, legfeljebb kisebb havazással, mérséklődő és délnyugatira, nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhőátvonulások, kisebb havazással, havas esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 2, mínusz 7 ■ fojt között, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok között lesz. Jelentősebb mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. A Duna vízállása Budapestnél: 102 centiméter. i