Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-30 / 24. szám
t A saigoni rendszer sorozatosan megsérti a tűzszünetet XVII. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. JANUÄR 30., KEDD A magyar Külügyminisztérium szóbeli jegyzéke Szerdától Becsben előzetes konzultáció a fegyverzetcsökksntésről Több mint egy nappal a tűzszünet életbe lépése után még mindig tartanak a harci cselekmények Dél-Vietnamban, miközben a nemzetközi ellen- ön» és felügyeleti bizottság, valamint a négyoldalú katonai vegyesbizottság még a technikai előkészületeknél tart, és nincs módja a tűzszünet megtartását ellenőrizni. A VDK külügyminisztériumának szóvivője hétfőn nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a saigoni rendszer az Egyesült Államok támogatásával sorozatosan megsérti a tűzszünetet, noha az ide vonatkozó megállapodást mind a saigoni rendszer, mind pedig az Egyesült Államok képviselője aláírásával erősítette meg. A nyilatkozat szerint a Saigont kormány jelentős szárazföldi erőket mozgósított, s ezek reoülőgépek, harckocsik és a tüzérség támogatásával akciókat hajtanak végre olyan sűrűn lakott területeken, amelyeket a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány felszabadítói erői tartanak ellenőrzésük alatt. A saigoni rendszer katonái több tartománv- ban lecsaptak a béke helyreállítását ünneplő lakosságra. A katonai tevékenység mellett az Egyesült Államok és a saigoni kormány más módon is megsértette a oárizsi megállapodást. Így például jogtalanul Ez az év számos vonatkozásban kedvezőbb munkafeltételeket teremt országszerte, s Pest megyében is a diákoknak és pedagógusoknak. A legkisebbek, az óvodáskorúak száma 1973-ban mintegy tízezerrel emelkedik az előző évihez képest hazánkban; de óvodabővítések és új óvodák építése nyomán az ősszel már 16 ezerrel több óvodást vehetnek fel, mint 1972-ben: a 3—6 évesek 60 százalékát. Az óvodai helyek számának társadalmi összefogással történt, nagyarányú növelésével ezt a felvételi arányt megyénkben már tavaly meghaladták. A tervek szerint 1973- ban még 2050 új óvodai helyet teremtenek Pest megyében. A következő tanévben az általános iskolai tanulólétszám az egéisz országban eléri a mélypontot, a létszámcsökkenés mértéke azonban kisebb lesz, mint az előző években. Az alsótagozatos tanulók száma ugyanis már fokozatosan — megyénkben is évente két-háromszázzal — emelkedik. 1973 őszén az általános iskolák első osztályaiban, a jelen tanévhez viszonyítva, csaknem 7 százalékos létszámgyarapodásra kell számítani. Hazánkban 1973-ban a tanácsok összesen 508 általános iskolai osztályterem létesítésével számolnak. Ebből Pest megyében 37 tanterem építése várható. Gödöllőn angol, Dunakeszin pedig olasz tervek alapján, az illető országokból szállított szerkezetből, anyagból épül egy-egy általános iskola. Az eddigi tapasztalatok szerint az általános - iskolai nap- köziotthon-hálózat országszerte évről évre nagyobb ütemben fejlődik a tervezettnél: a IV. ötéves tervre számításba vett évi 300 új napközis csoporttal szemben 1971-ben 335, 1972-ben 466 új csoportot szerveztek, — az idén pedig 400 új napközis csoportot terveznek. Ezáltal az általános iskolák tanulóinak mintegy 24 százalékát tudják a napközikbe felvenni. Pest megyében a jelenlegi 89 787 általános iskolai tanulóból most csak 15 818 — 17,6 százalék — jár napközibe, a jövő tanévben azonban újabb 30 napközis csoportot indítanak. Tovább bővül a gyermekvédelmi, a gyógypedagógiai és a zaklatták és zaklatják a négyoldalú katonai vegyesbizottság ülésére érkező VDK- és DIFK- küldötteket. A VDK külügyminisztériuma támogatja a DIFK külügyminisztériumának nyilatkozatát, amely határozottan követelte, hogy az Egyesült Államok és a saigoni rendszer vonják ki csapataikat 'a felszabadító népi erők ellenőrzése alatt álló területekről, és hagyjanak fel a négyoldalú katonai vegyesbizottság munkáját akadályozó tevékenységükkel. ■ A VDK külügyminisztériuma nyilatkozatában foglaltakat erősítik meg azok a nyugati hírügynökségi jelentések, amelyek szerint a saigoni repülőtér egyik kifutópályáján ismét ott vesztegel két C—130-as típusú szállító repülőgép, fedélzetükön 90 Hanoiból érkezett tiszttel, akik a négyoldalú katonai vegyesbizottság munkájában kívánnak részt venni. A saigoni hatóságok azonban, megismételve korábbi provokációjukat. ettől a csoporttól is különböző hivatalos dokumentumok — bevándorlási űrlapok és vámcédulák -A kitöltését követelték, noha ez a saigoni rendszernek, mint Dél-Viet- nam kizárólagos kormányának elismerését jelentené. A VDK néphadseregének tisztjei határozottan megtagadták az űrlapok kitöltését. A kisegítő iskolai hálózat az egész országban. Pest megyében, Aszódon folytatódik a 2. számú nevelőintézet rekonstrukciós bővítése. Az 1973/74- es tanévre Pest megyében újabb nyolc kisegítő iskolai csoportot indítanak. A középiskolások tanulásának feltételeit újabb 58 osztályterem, 65 műhely, és 1920 új középiskolai kollégiumi hely javítja az egész országban 1973-ban. Pest megyében ugyanez idő alatt középiskolai osztályterem nem épül, de a pilisvörösvári középiskolában és a nagykőrösi Arany János Sikeres Tavaly egymillió elektrolit- kondenzátort vásároltak tőkés cégek a Mechanikai Művektől, s idén — a kivitelt lebonyolító Elektromodul Külkereskedelmi Vállalat jelzései szerint — mód nyílik az export ugrásszerű növelésére. A törökbálinti gyár hagyományos vevői mellé várhatóan mások mellett spanyol cégek is felsorakoznak, de szó van — a tavalyi, sikeres Buenos Aires-i kiállítás nyomán — egy nagyobb tétel elektrolit-kondenzátor Dél- Amerikában való értékesítéséről is. Annak ellenére, hogy az elektrolit-kond enzátorok gyártása már hagyományosnak számít a Mechanikai Művekben, s korábban sem vallottak szégyent termékeikkel, 1971 végén megállapodást kötöttek az olasz Ducati Elett- rotechnica Microfard céggel. amely szerint az olasz vállalat licence alapján, s az ott vásárolt gépsor segítségével kis feszültségű, önhordó kondenzátorokat állítanak elő Törökbálinton. A licencia s a berendezés megvétele jó üzletnek bizonyult, mert a korábbiaknál megbízhatóbb, jobb műszaki mutatókkal rendelkező, s kisebb méretű alkatrészek köny- nyen vevőre találnak. A gyáriak erőfeszítéseit, igyekezetét a legjobban az bizonyítja, hogy az új eljárás bevezetését követően néhány hét múlva már exportképes terméket álQuang Tri közelében, a Thach Han folyó partján, Dél-Vielnatn északi részién készült a felvétel a tűzszünet után: kitűzik a DNFF zászlaját. két repülőgép több mint nyolc órája vesztegel a repülőtéren. William Sullivan távol-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár-helyettes — akinek jelentős szerepe volt a Vietnamról Párizsban folytatott tárgyalásokon —tv- nyilatkozatában a vietnami tűzszünet hatályba lépése óta történt incidenseket „szórványos támadásoknak” nevezte. Megfogalmazása szerint egy(Folytatás a 2. oldalon) gimnázium, és szakközépiskola kollégiumában 20—20 új kollégiumi helyet teremtenek. Cegléden már elkezdték egy mintegy 170 személyes középiskolai kollégium építését, amelyet még a IV. ötéves tervben átadnak; akkor a jelenlegi középiskolai diákszállás helyén tanyai kollégiumot rendeznek be általános iskolásoknak. E tervidőszakban Vácon kétszázötvenöt személyes középiskolai kollégium, az aszódi Petőfi Sándor gimnázium és szakközépiskolához pedig nyolc gépipari műhelyterem épül. licencia lítottak elő, s ennek döntő része volt az 1972-es forgalom növelésében, s még inkább az idei eladások nagymérvű bővítésében. Moszkvai bejelentés A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma január 29-én szóbeli jegyzéket juttatott el az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Görögország, Hollandia, Kanada, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország és Törökország kormányaihoz. A jegyzék a magyar kormány válaszát tartalmazza a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésével kapcsolatos előzetes konzultáció ügyében ezen országok kormányai által a Magyar Népköztársaság kormányához november 24-én eljuttatott jegyzékekre. A jegyzékben a magyar kormány bejelenti, hogy a Magyar Népköztársaság képviselői részt vesznek a Bécsben ez év január 31-re tervezett előkészítő konzultáción. A magyar kormány emellett fenntartja a már ismert álláspontját, miszerint minden európai államnak — beleértve a semleges államokat is — jogot kell biztosítani a konzultáción való részvételre, .ilyen vagy olyan minőségben, amennyiben ezt óhajtja. A Magyar Népköztársaság kormánya abból indul ki, hogy már az előkészítő konzultációk során meghatározhatók lesznek a fegyveres erők és fegyverzet csökkentésére vonatkozó lehetséges megállapodás vagy megállapodások részvevői. Magától értetődőnek tartja azonban, hogy a kérdés lényegének vizsgálatában csak azok az államok vesznek' részt, amelyek csökkenteni fogják fegyveres erőiket és fegyverzetüket, illetve azok az államok is, amelyeknek a területén csökkentés alá eső haderők helyezkednek el. Január 31-én szovjet képviselők érkeznek Bécsbe, hogy előkészítő konzultációkat folytassanak más európai országok, az Egyesült Államok és Kanada képviselőivel az európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentésé— NA TO-válasz — ről folytatandó tárgyalások megszervezéséről — jelentették be Moszkvában. Belgium, Dánia, az Egyesült Államok, Görögország, Hollandia, Kanada, Luxemburg, Nagy-Britannia, az NSZK, Norvégia, Olaszország és Törökország kormányainak január 24-én keltezett jegyzékével kapcsolatban a szovjet kormány január 27-én közölte a fent felsorolt kormányokkal, hogy szovjet képviselők január 31-én Bécsbe érkeznek, hogy. előkészítő konzultációkat folytassanak más európai államok,1 az Egyesült Államok és Hétfőn a Hazafias Népfront Belgrad rakparti székhazában ülést tartott az Országos Béketanács ügyvezető elnöksége. Ott voltak a Beke-világtanács magyar tagjai, s részt vett és felszólalt az ülésen Romes Csandra, a BVT főtitkára is. Az ülésen elfogadták az OBT nyilatkozatát a vietnami háború befejezéséről szóló megállapodás életbelépésével kapcsolatban. A dokumentum többek között rámutat: A március 1-én életbe lépő bérpolitikai intézkedések elvei alapján a különböző jelügyeleti szervek elkészítették a vállalatok béremelési kereteit, ezeket az illetékes szakszervezetekkel is megtárgyalták, néhány szakszervezet elnöksége — például a vasas, az építőipari és a vegyipari — hétfőn tárgyalta a béremelések kereteit és elveit, ezekről a felügyeleti szervek január 31- ig valamennyi vállalat vezetőjét tájékoztatják. A KGM-vál- lalatok igazgatóit, párt- és szb- titkárait mára hívták össze a vasasszékházba,'itt adják át az okmányokat az igazgatóknak. Több minisztérium postán küldi el az iratokat. Február 1-től tehát már a vállalatok is előkészíthetik a béremeléseket. A központi bér- politikai intézkedés nyomán felhasznált összegek elosztásának elveit és módszereit, a differenciálás konkrét rendszerét még döntés előtt az érintett munkás-művezetői kollektívákkal termelési tanácskozásokon, műszaki konferenciákon meg kell vitatni. A SZOT felhívta a vállalatokat, hogy a jó és reális javaslatokat döntéskor hasznosítsák. A központi béremelések üzemen belüli felosztásáról a gazdasági vezetők az illetékes helyi szakszervezeti szervekkel egyetértésben gondoskodnak. A Minisztertanács határozata felhívta a figyelmet arra is, hogy törekedni kell a bérpolitikai keret és a saját forrású bérfejlesztés felhasználásának időbeli összehangolására, továbbá arra, hogy az idei saját forrású bérfejlesztést az egyes állománycsoportok között a munkás-alkalmazott bérek arányában kell elosztani. Vái’hatóan március 1-ig valamennyi érintett dolgozót írásban értesítenek a béremelésről, s a márciusi bért már a felemelt összegben fizetik. Osztrák közlemény Kanada képviselőivel az euró- pa fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folytatandó tárgyalások megszervezésével kapcsolatban. A közlés átnyújtásakor bejelentették: a szovjet fél fenntartja magának azt a jogot, hogy a későbbiek folyamán ismét visszatérjen arra, hogy a megfelelő vitákban részt vehessenek olyan más európai államok is, beleértve semleges országokat, amelyek valamilyen minőségben részt kíván(Folytatás a 2. oldalon) A magyar békemovgalom a maga eszközeivel mindene megtesz a megállapodás maradéktalan érvényesítéséért, s ezért nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy Magyarország a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagjaként hatékonyan hozzájárulhat e fontos feladat végrehajtásához. A magyar bé- kemozgalom megadja az újjáépülő Vietnamnak mindazt, amit. a harcoló Vietnamnak megadott. A KCM területén a központi bérpolitikai intézkedések nyomán a kohászatban átlagosan 8,5, a gépiparban átlagosan 7,4 százalékkal emelik a béreket. A ÉVM szerkezetgyártó és építőanyagiparában több mint 110 millió forintot meghaladó összeget irányoztak elő a központi keretből. Az építőipari ÉVM-vállala- tok együttvéve több mint 170 milliót kapnak a központi keretekből. A könnyűiparban — ahol a dolgozók kétharmada nő — átlagosan 9,3 százalékos bérfej* lesztés várható. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vasárnap meglátogatta Pécsett a felsőoktatási intézmények KISZ-titkárainak tanácskozását, s válaszolt a résztvevők által feltett oktatási és művelődési, valamint belpolitikai vonatkozású kérdésekre. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter részt vett és felszólalt a pétervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet hétfői zárszámadó közgyűlésén. Dr. Kornidesz Mihálynak, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesének vezetésével — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására — tegnap Prágába érkezett az MSZMP Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. Dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke, hatnapos lengyelországi látogatásának befejeztével hazaérkezett Varsóból. Hatszáz nyereg készül évente az Alagi Bőripari Szövetke zetben. A nyergek 90—95 százalékát külföldön értékesítik. Gábor Viktor felvétele Iskolafejlesztés Pest megyében: 37 tanterem P. A. Elkészültek a vállalati béremelési keretek Az OBT nyilatkozata A 1 J \