Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-25 / 20. szám

4 Űrlap 1973. JANUÁR 25., CSÜTÖRTÖK Vendégszereplés Kubában Egyedülálló kezdeményezés A zebegényi példa A munkásőrség központi fér­fikara a közeljövőben Kubába indul vendégszereplésre. Szer­dán a KISZ Központi Művész- együttesének székházában az együttes bemutatta azt a mű­sort, amellyel a kubai közön­ség elé lép. A bemutatón részt vett Papp Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a munkásőrség országos pa­rancsnoka, Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegszervezetek osz­tályának helyettes vezetője, valamint a Művelődésügyi és a Külügyminisztérium több munkatársa. Acs Jenő Forma, funkció, minőség Jelentős tárlat nyílik január 27-én, délben, az Ernst Mú­zeum összes termében. A ma­gyar—NDK kulturális kapcso­latok alapján az NDK-beli művészek „Forma, funkció, minőség” címmel nagyszabású ipari, formatervezési tárlattal mutatkoznak be a budapesti közönségnek. A kiállítás a Né­met Demokratikus Köztársa­ság ipari formatervezésének produktumait: bútort, porce­lánt, üveget, játékszereket, villamos- és híradástechnikai berendezéseket, optikai és gyógyászati cikkeket, szer­számgépeket tár a látogatók elé. Évek távlatából már nehéz lenne eldönteni, hogy kié volt az ötlet s a kezdeményezés: a megye vásárolja meg Szönyi István Kossuth-díjas festőmű­vész zebegényi házát az ihlető szépségű parkkal egyetemben. De talán nem is a kezdemé­nyező neve az érdekes, sokkal inkább az a tény: hogyan lett országos, sőt nemzetközi hírű­vé az elhunyt művész gazdag öröksége ? Amikor a megye megvásá­rolta Szőnyi István egykori lakóházát, még csak az volt a cél, hogy múzeumot alakítsa­nak ki benne. S hogy jó cél volt, már az első esztendő be­bizonyította: húszezren láto­gatták meg. Több mint múzeum Zebegény, amely azelőtt csak szépségéről és csendjéről volt híres, új vonzerővel gaz­dagodott: a természet szépsé­ge és csendje mellé a művé­szet nyújtotta gyönyörűséget is felkínálta az ide érkezők­nek. Méghozzá másként, von­zóbb formában, mint a megye vagy akár az ország többi múzeumai. Itt nem csupán egy nagy művész alkotásaival ismerkedhetnek meg a látoga­tók, hanem bepillantást nyer­hetnek életébe, sőt művésze­tének műhelytitkaiba is. Lát­hatják lakószobáit, ugyanúgy berendezve, mint halála nap­ján volt, műtermét, a rézkar­cok készítéséhez berendezett műhelyét. S ha a látogató még KÖNYVESPOLC A kumánum és az ígazságeszmény lapjai Az Európa Könyvkiadó új­donságai között szerepelnek olyan művek is, amelyek in­díttatásukban, gondolati köz­lendőjükben — noha szerzői más-más nemzetiségűek — sok rokonvonást mutatnak föl. A humánum, a szabadság- és békeszeretet forradalmi felfo­gása az a közös sík, amely az alább ismertetett három köte­tet áthatja. Az első kettőt ro- konítja és közelhozza az olva­sóhoz a személyes visszaemlé­kezés ereje is. Életút A memoárirodalom bizony­sága szerint néhány évtized az élmények beérésének ideje. Bizonyság erre Hidalgo de Cisneros vaskos kötete is, amelyben elmondja a szerző, hogyan vált a főnemesi szár­mazású és neVeltségű fiatal­ember a Spanyol Köztársaság nagy szerepet játszó alakjává és később a háború egyik el­szánt harcosává. Cisneros visszaemlékezései­ben forradalmárrá fejlődésé­nek folyamatát szórakoztatóan, itt-ott humorral fűszerezve írja le. Nagyon őszinte. Elke­rüli a hősi attitűd leghalvá­nyabb látszatát is. Beismeri, hogy szinte véletlenül került az 1931. évi, balul sikerült Cuatro-Vientos-i katonai zen­dülés szervezői közé. Egysze­rűen restellt egy veszélyes megbízatás alól kibújni. Per­sze, az effajta véletlen mégis sorsszerű. Hiszen Cisneros gyermekkora óta vonzódott á szegényekhez, s később, ami­kor katonaként bejárta Spa­nyolhon tájait, mélyen meg­rázta a nép nyomora, nélkülö­zése. Az Életút nemcsak szemé­lyes vallomás, a tanulság, amit írója levon, általános érvényű. Hidalgo de Cisneros szinte észrevétlenül forrt össze a néppel; a bányászok, parasz­tok hite, ereje tette őt forra­dalmárrá és az igaz ügy tu­datos harcosává. Könyve nemcsak tanulságos kordokumentum, de egyben le­bilincselő olvasmány is. Lé­nyegében — minthogy hű ké­pet ad a korabeli Spanyolor­szág különböző osztályairól — alig ismert világot tár fel, itt­ott talán a részletek túlzott bőségével, ám ezek a részle­tek, a szubjektív mozzanatok és emlékek hozzák őt közel hozzánk. A jó fordítás Hargitai György munkája. Görög Júlia védőborítója viszont csupán tényközlő dokumentumgyűjte­ményt sejtet, a könyv íze- színe másféle jellegű, jelentő­sebb külsőt igényelt volna. Képek tanúsága Véletlen panasz, számonké­rés sugárzik a megindító, fia­tal arcról, amely mintegy be­vezet — az eredetileg festő és grafikus — Peter Edel nagy­méretű regényének világába. A szerző rajzán a vézna test csíkos rabruhában támaszko­dik a rideg kőfalnak, s a nagyratágult szemek azt kér­dezik az embertől, az emberi­ségtől: miért?! Miért kellett kibírhatatlan szadista gyötré- sek elviselése után füstté válni a krematórium tüzében? A megalázott, lealjásított gyermek- és ifjúkort, s a hon­fitársaktól elszenvedett kíno­kat, a finom beszédű, tudós, szemüveges doktor úrnak a te­remtést az „ember” szót meg­csúfoló lágerbeli, „biológiai” kísérleteit mondja el nagy si­kerű, többszörös díjazott köny­vében a szerző. De azokról is beszél, akik erőt adtak tár­saiknak elviselni az elviselhe­tetlent, akik a lét legalján célt mutattak, s reményt, akaratot ébresztettek bennük arra, hogy túléljék a még soha nem volt poklot. A Képek tanúsága nem könnyű olvasmány. Nemköny- nyű azoknak, akik a valóság­ban élték át a regényt — s ta­lán még azoknak sem, akiknek —, ha csak passzivitásukkal is —, de szerepük volt a koncent­rációs táborok és krematóriu­mok létrehozásában, s közö­nyösen vették tudomásul a borzalmakat. Nem könnyű, de szükséges olvasmány. Mi a fasizmus? — kérdezik sokszor nevelőiktől, szüleiktől, felnőtt barátaiktól a fiatalok. Ez a könyv hiánytalanul meg­felel erre a kérdésre. S ez már nem is csak az író tehetségé­nek, hanem tettel felérő tanú­ságtételnek érdeme. bensőségesebb ismeretséget kíván kötni az elhunyt mes­terrel, megtekintheti Kollányi Ágoston filmjét, amelyet Sző­nyi Istvánról készített. És sorolhatnám még hosz- szan, mivel több ez a múzeum a többi múzeumnál. Nemcsak egy nagy művész életét és munkásságát őrzi, hanem gaz­dag ismeretanyaggal bővíti a látogatók műveltségét. Művé­szettörténeti előadásoktól kezdve a szabadtéri hangver­senyekig, zenés vetélkedőktől a művészeti vitákig és a kép­zőművészeti szabadiskoláig minden helyet kap ebben a múzeumházban s ötholdas parkjában. Az esztendő tizenkét hónap­ja közül legfeljebb december­ben és januárban nem kap többet a látogató, mint a töb­bi múzeumban. Februárban azonban már újra megkezdőd­nek a művészettörténeti, ze­nei és irodalmi előadások. Májustól június végéig egy­mást váltják majd az ország minden részéből érkező diák­csoportok, megkezdődnek a zenés hétvégi programok, a kertet festők veszik birtokuk­ba, hivatásosak és amatőrök, újra felfűtik az égetőkemen­cét a keramikusoknak, s októ­ber végéig megint teljes lesz itt az élet. Nem zárt világ A múzeumház és ötholdas parkja azonban nem zárt vi­lág. Ami itt történik, egyre Kovács Vera kitűnő fordítói munkát végzett. A szép kötés- és védőborítéktervért Gergely Tibort illeti dicséret. Peter Hacks drámái Különös világot vetítenek az olvasó és a néző elé Peter Hacks, az NDK-ba költözött nyugatnémet író drámái. Az alig negyvenéves szerző hol az ókori görög amfiteátrumok, hol a brechti színpad ihletése nyomán mutatja be azt az egy­szerű kulisszákkal kerített, színházi reflektorok sugarai­ban feltáruló, valójában a reá­lis élet visszfényével ható vi­lágot, amelyben beszélni, gú­nyolódni, küzdeni, ravaszkod- ni, szenvedni és meghalni kész­teti figuráit. Akár a Columbus című drá­ma bennszülötteinek reményte­len harcát ábrázolja, az arany­ra áhítozó, gyilkoló fehér hódí­tókkal; akár A lobositzi csata pusztulásra szánt közlegényei­nek küzdőmét, az őket halálba küldő tisztjeik ellen — .vagy az Amphytrion és az Qmphálé an­tik hőseinek hol játékos, hol halálos párviadalát — örök emberi törekvéseket mutat fel. Mindegyik darabja a humá­num, a kérlelhetetlen béke­akarat, az emberi igazságesz­mények jegyében íródott. Az érzelmességet, a megindító, szívre ható jeleneteket kerülő, a hősi illúziókat kigúnyoló, ra­cionális szellemiségű, fanyar humorú Hacks voltaképpen az emberiségért, az igazságért, a békéért hadakozik; olykor ma­ga által is beismert, de soha­sem megadó reménytelenség­gel az abszurditásig menő fu­ra helyzetteremtés és logikai bukfencek sorozatának eszkö­zeivel. Érdekes, rendhagyó te­hetségű, makacsul egyéni, for­maeszközeit használó és meré­szen újszerű hangvételű szer­ző Peter Hacks, akinek sikert, elismerést s díjakat hozó drá­máit az Európa Könyvkiadó kötetbe gyűjtve adja át a ma­gyar olvasónak. A bravúros nyelvi lelemény­nyel és képzeletdús beleéléssel megoldott műfordítás Bányay Géza és Tandorl Dezső mun-' kája. Utóbbi írta a rövid, de igen találó utószót is. Barát Endre szorosabban kötődik az ezer- háromszáz lelkes Zebegény- hez. Példák sora bizonyítja ezt. Csak az elmúlt esztendő­ben harmincötezer-ötszázan tekintették meg az emlékmú­zeumot. Majd harmincszor annyian, mint ahányan a fa­lut lakják! S mind többen jön­nek nem csupán az ország különböző tájairól, hanem az országhatárokon túlról is. Néhány esztendővel ezelőtt megalakult a Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Köre. Akkor lehettek vagy százan, ma pedig már félezernél is több tagja van ennek a bará­ti körnek. Budapestiek és mis­kolciak, szegediek és zebegé- nyiek, fiatalok és idősek, munkások és értelmiségiek. Ez a baráti kör a szervezője az itt zajló programoknak. Van működési alapszabályza­tuk és bankszámlájuk is. Az elmúlt esztendőben már több mint félmilliós költségvetéssel dolgoztak! Nem hinném, hogy van az országban még egy ilyen jellegű baráti kör. Ezt példázza a legfrissebb híradás is: a napokban írták alá a községi tanáccsal azt a szer­ződést, mely szerint a községi klubkönyvtár fenntartója feb­ruár 1-től a tanács mellett a baráti kör, amely évente húsz­ezer forinttal járul hozzá a klubkönyvtár költségvetésé­hez. Ennek köszönhető, hogy amíg eddig csupán tiszteletdí­jas vezetője volt a klubkönyv­tárnak, február elsejétől füg­getlenített igazgatója lesz, egy olyan fiatalember személyé­ben, aki júniusban államvizs­gázik a debreceni tanítóképző népművelés—könyvtár szakán. A több mint félezer tagot számláló baráti kör tehát fon­tos tényezőjévé vált az egész falu életének. Ezt még egy szerződés is bizonyítja: ebben a községi KISZ-szervezetnek és a sportkörnek évi tízezer forint támogatást biztosít a baráti kör, s cserébe ezer óra társadalmi munkát kapnak a fiataloktól, amelyet a múzeum és a park rendezése érdeké­ben végeznek. Közelebb a művelődéshez Ha belegondol az ember, hogy hány különböző baráti kör és társaság alakult me­gye-, sőt országszerte, s mi­lyen szegényes tartalommal tudják csak megtölteni tevé­kenységüket, akkor szembetű­nő igazán mindaz, ami esz­tendők óta Zebegényben tör­ténik. A kétnapos, gazdag programú diákkirándulások szervezésétől a községi klub­könyvtár közös fenntartásáig, minden lehetőséget megragad­nak, ami közelebb viszi az em­bereket a művelődéshez, éle­tük gazdagításához. így vált egy kitűnő ötlet — a ház és a park megvásárlása — alig néhány esztendő alatt emberek tízezreinek tudatfor­máló, életüket gazdagabbá, tartalmasabbá tevő gyakor­lattá. Prukner Pál Kimaradnak az iskolából A Pest megyei Tanács mű­velődési osztálya a közelmúlt­ban felmérést készített a me­gyei felnőttoktatás helyzeté­ről. A vizsgálatok során meg­állapították, hogy évente az iskolaköteles tanulók mintegy 10 százaléka nem fejezi be általános iskolai tanulmányait. a főváros környékére évente több száz olyan fiatal költö­zik, aki ugyancsak nem fejez­te be az általános iskolát. A szakmunkások tovább­tanulási igénye sem mutat biztató képet. Egyrészt a fia­talok nem érzik szükségét, hogy gimnáziumban, vagy szakközépiskolákban tovább képezzék magukat, másrészt az üzemek sem ösztönzik őket erre. A jövőben elsősorban a kö­zömbös szemléleten kell vál­toztatni, másrészt az üzemek­nek anyagi és erkölcsi ösz­tönzőkkel kell a fiatal szak­munkások továbbtanulását se-- gíteni. a már tanulók helyze­tét pedig megkönnyíteni. HETI FI LM JEGYZET Nápolyi látni és... Jelenet a Nápolyi látni és... című filmből A véletlen, mint valamely fordulatos történet — vagy akár maga az élet — fontos eleme, közismert. írók, film­forgatókönyvek szerzői gya­korta élnek is vele. Sőt, néha egyenesen visszaélnek. Mint ennek az új magyar filmnek az esetében is. Lássuk a véletlenek meglepő szériáját. A feltűnően jóképű külkereskedelmi üzletkötő és a feltűnően csinos jogásznő véletlenül összetalálkoznak Nápolyban, ahol az egyik egy jogászkongresszuson, a másik egy leendő kirendeltséget el­helyezendő vesz részt. Vélet­lenül egymás ágyában is ösz- szetalálkoznak. Jogásznő sze­líd, ámde maekótermetű férje érkező neje elé igyekszik a Ferihegyi repülőtérre. Taxija véletlenül lerobban útközben. Véletlenül arra jön külkeres csinos, ifjú, szőke és belevaló neje, egyszerű kis tehertaxi- ján. Véletlenül felveszi szelíd, ámde stb. férjet. Együtt ér­kező jogásznő és külkeres re­pülőtéren elválnak, ami ké­sőbb úgy folytatódik, hogy miután véletlenül jogásznő a létesítendő nápolyi' kirendelt­ség jogügyise lesz, külkeres fiú ifjú, szőke, tehertaxis ne­jétől el akar válni. Véletlenül eme nej ama nej (jogásznő) ügyvéd férjénél keres jogor­voslatot. (Talál.) Véletlenül megérkezik gazdag olasz ke­reskedő, aki véletlenül idegen­be szakadt hazánkfia. Vélet­lenül taxis nej viszi körbe a fővárosban, majd a gellértbeli lakosztályába. Ahol is véletle­nül ott van ifjú üzletkötő -j- jogásznő, mint nej, amin olasz- magyar üzletember csodálko­zik, mert ő már véletlenül tudja, hogy üzletkötő neje a taxis. Véletlenül idejön sze­líd, ámde stb. ügyvéd is, pá­ciense után, akivel véletlenül egyszer már bolgár kertész műnépi lagziban is ihajcsuhaj- kodtak. Véletlenül kiderül, hogy mindenki mással szeret­ne, de Nápolyban akkor sem lesz kirendeltség. Hoppon ma­radtak kórusa, élén a leghop- ponmaradtabb stréberrel, édesbús cigányzenére eldalolja a „Küldök néked egy nápolyi dalt” című közismert originál olasz nótát, melyet Fényes Szabolcs írt vagy iksz évti­zede. Mindez a fárasztóan hihe­tetlen véletlenhalmaz egy olyan luxus-magyar környe­zetben játszódik, amelyről többen azt gondolják, hogy van, pedig nincs, csak dollá­rért (azért se kevésért). Aki ezt a filmet megnézi, aligha fogja elítélni az ügyeskedő, külföldi kiküldetésre „hajtó” bulistá- kat és kapcsolt részeiket (no­ha nem elképzelhetetlen, hogy a filmet író Kállai Istvánnak valami ilyesmi is szándéká­ban állhatott), hanem inkább sürgősen arra gondol, miképp lehetne neki is megbulizni egy ilyen ügyet, hiszen ha ez ilyen flanccal meg gazdagsággal jár, akkor miért ne? Elképzelhető persze az is, hogy az a munkás, aki kemé­nyen megdolgozik minden fo­rintért, és becsülettel végzi a munkáját, e filmet megnézve hatalmasat káromkodik, és nem a film figuráit küldi el, hanem azokat, akik ilyesmi­vel traktálják őt. Meg kell mondjam, én ezzel a „melós- sal” nagyon, de nagyon ro­konszenvezem ... Fotográfia Különös dolog: ha egy mű­alkotás nem jó, ezt a nem jót viszonylag könnyen meg lehet fogalmazni. De, ha története­sen kitűnő műről van szó, gyakran alig önthető formába, miért is olyan jó az a könyv, kép, film, zene. így vagyunk most egy kicsit Zolnay Pál új filmjével, a Fo­tográfiával. Hogy kitűnő alko­tás, azt alighanem egyetlen né­zője sem fogja vitatni. Hogy mitől az — nos, ez már bonyo­lultabb kérdés. A Fotográfia ugyanis nem segíti a róla véle­ményt alkotni kívánót azzal, hogy valamely szabályos film- sablonba illik. Nem játékfilm, de nem is dokumentumfilm. Nem cinema vertté, mert ele­mei között sok a nagyon szigo­rúan rendezett-szerkesztett. Nem egyszerű filmipublicisz- tika, hiszen művészi megfo­galmazást ad. És még sok min­den nem. Akkor hát mi? Azt kell mondanom: egy új, sza­bálytalan műfaj, amely való­színűleg csak erre a filmre, er­re a témára érvényes, de erre igen, és önnön szabályai sze­rint kifogástalanul hiteles és elfogadható is. Zolnay ötlete maga az egy­szerűség: egy fotóst és retusőr társát elküldi a falvakba, kis­városokba, hogy fényképkészí­tés ürügyével nézzenek körül az emberek között. Az banális igazság, hogy mindenki szebb­nek hiszi magát, mint amilyen a valóságban. Ez most is kide­rül, de nem ez a film lényege, hiszen ezt minden fényképész tudja, sőt, talán maguk a fény­képet készíttetők is, bár nem vallják be. A film lényegé az a csodálatos portrésor, amely­re Zolnay és operatőrje, Ragá­lyi Elemér, rábukkannak, va­lamint az a már-már a görög tragédiák világát idéző, komor szépségű, mondhatni, fenséges dráma, amely ebből az emberi portrésorból végül is (a Nyer­ges-család történetében) össze­áll. Hogy ehhez micsoda hihe­tetlen rőgtönzési készség és azonnali formálnitudás kellett rendező és operatőr részéről, az külön elemzest érdemelne. De, hogy végül is — különösen a film második, nagyobbik felé­ben — a tiszta, drámái humá­num és a minden színészi já­téknál megragadóbb „onalauí- tások” ereje valamiféle „Him­nusz az emberért, az ember­ről" apoteózisig emel bennün­ket, az olyan tett, amelyért há­lásak lehetünk Zolnay Pálnak és két érzékeny színészének, Zala Márknak és Iglódi Ist­vánnak. Egy hol az embertelenséget, erőszakot dicsőítő, hol hamis, giccses boldogság- és jólétillú­ziókat csillogtató filmáradat­ban megnyugtató és boldog másfél óra, ha ilyen filmet lát­hatunk. S ha olyan csodálatos magyar nyelvet hallhatunk, mint amelyen a film „civil” szereplői, a néha nevüksincS emberek beszélnek. Takács István I í J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents