Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-24 / 19. szám
1973. JANUAR 24., SZERDA ““kJÍÍí itip 3 „Törődjön a maga dolgával!” Vita az üzemi demokráciáról Egy beszámoló taggyűlés tanulságai Tömör, őszinte, önkritikus ■— így jellemezhetjük summá- san a Szentendrei Papírgyár II. számú (borítéküzemi) alapszervezeti vezetőségének taggyűlési beszámolóját. A korábbi években elmaradhatatlan, rendszerint terjengős külpolitikai ismertető helyett, Dávid János alapszervezeti titkár azzal kezdte a beszámolót, hogy mit fogadott meg a vezetőség a párttagság egy esztendővel ezelőtti jogos kritikáiból: mit tettek a munkafegyelem megszilárdítása és a fokozott anyagtakarékosság érdekében? Mint kiderült: sokat — és mégsem eleget. Mert igaz ugyan, hogy négy, kirívó fegyelmezetlenséget tárgyalt meg az elmúlt év folyamán a pártvezetőség a gazdasági vezetéssel, és mind a négyet — súlyának megfelelő mértékű — megtorlás követte, ám továbbra is büntetlenül maradtak a kisebb, de annál gyakoribb munkafegyelmi vétségek. Ezek ellen felvenni a harcot épp úgy kötelessége a pártszervezetnek, mint az anyaggal való takarékos bánásmód jelszavát napirenden tartani. Határozati intézkedés nélkül Ami a rendszeres szervezeti életet illeti — állapította meg a továbbiakban a vezetőség beszámolója —, e téren nincs különösebb hiba. A vezetőség a munkáját a taggyűlés által jóváhagyott, féléves munkaterv alapján végezte, rendszeresen megtartották a vezetőségi üléseket és a taggyűléseket, csakhogy ... Csakhogy a vezetőségi üléseken — a tagfelvétel kérdését kivéve — egyetlen határozat Sem születeti, a taggyűléseken pedig kevés javaslat, bírálat hangzott el. Mindezt a vezetőség szögezte le beszámolójában, anélkül azonban, hogy feltárta volna a két jelenség okozati összefüggését. Nevezetesen, hogy bizonyára éppen azért kevés a taggyűléseken a bíráló észrevétel, s a hibák kijavítására irányuló javaslat, mert — a tagság tapasztalata szerint — ezeket úgysem követné megfelelő határozat és konkrét intézkedés. Hogy valamit megsejtett mindebből a pártvezetőség, azt bizonyítja, hogy a beszámoló végén megjelölt, további feladatok között ez is szerepel: „A felmerült problémák megoldására szükség szerint határozatot kell hozni, felelős és határidő megjelölésével.” Felemás módon sikerült a vezetőségi tagok munkájának a beszámolóban ígért, személy szerinti értékelése is. Miközben az alapszervezet titkára önkritikusan elmarasztalta önmagát a reszortfelelősök munkájának ellenőrzésében elkövetett mulasztásokért, a beszámoltatások félbemaradásáért, ezúttal is adós maradt a vezetőségi tagok munkájának konkrét kritikai elemzésével. Közömbös hallgatók A pártoktatás helyzetét értékelve, a beszámoló elégedetten nyugtázta azt a mennyiségi eredményt, hogy a párt- oktatásban az alapszervezet valamennyi tagja részt vesz. Elismeréssel szólt az oktatási év előkészítéséről, a délutáni műszakosok tanulását akadályozó problémák rugalmas elhárításáról, ám elégedetlenül szólt a hallgatók passzivitásáról, megjegyezve, hogy „az előadás befejezése után mindenki a buszt lesi”. Ismerve a gyár munikásállományának összetételét — a dolgozók többsége bejáró, a borítéküzem munkásainak 80 százaléka nő — két dolgot kell itt megjegyeznünk. Az egyik: legyenek az előadások olyan időtartamúak, hogy vitára is jusson idő az autóbuszok indulásáig. A másik: még jól felkészült előadó sem tud mindig olyan kapcsolatot találni hallgatóival, olyan hőfokot teremteni előadásával, ami vitára ösztönözné a részvevőket. Tartós passzivitás esetén pedig vagy a „beiskolázottak” kiválasztásánál, meggyőzésénél történt a hiba — vagy a tematika megválasztásánál. A beszámoló többi megállapításai helyett foglalkozzunk most inkább a vitával, amely — véletlenül — éppen a passzivitás kérdésével kezdődött. Az elsőnek felszólaló Turcsányi Imréné, a politikai tanfolyam vezetője tette szóvá, azzal az ígérettel egyetemben, hogy a jövőben minden foglalkozás első negyedóráját az anyag visszakérdezésére fordítja, ily módon oldja fel a hallgatást. Nos, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb „recept”, a legszerencsésebb módszer a hallgatóság aktivitásának felébresztésére. Sokkal inkább hiszek annak a módszernek a helyességében, amikor az előadó igyekszik életközeibe hozni a témát, át meg átszövi á munkahely életéből, a hallgatóság tapasztalataiból vett konkrét példákkal, problémákkal. A beleszólás joga Ilyen konkrét problémát tett szóvá a következő felszólaló, Kovacsik Gusztáváé: a gazdasági vezetők és a fizikai dolgozók kapcsolatát, a munkások beleszólási jogát az üzem termelési és munkaszervezési gondjaiba. Mint elmondotta, még mindig van olyan műszaki vezető, aki a gépállások, az anyaghiány, szervezetlenség miatt elégedetlenkedő munkást azzal inti le, hogy „törődjön a maga dolgával!” Ha úgy vesz- szük — mondta Kovacsik Gusztávné — a zavartalan, jól Milyen a munkaerőhelyzet ] a tsz-ek melléküzemeiben? Erre vonatkozólag a Pest megyei Tanács munkaügyi, valamint mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya vizsgálatainak tapasztalatairól dr. Eg- ressy Iván, a munkaügyi osztály csoportvezetője tanulmányban számolt be a Munkaügyi Minisztérium szakfolyóiratának, a Munkaügyi Szemlének a legutóbbi számában. A szóban forgó vizsgálat 35 mezőgazdasági termelőszövetkezetben és azok 107 melléküzemében folyt, s a munkaügyi helyzet mellett kiterjedt arra is, megtartják-e a jogszabályok előírásait? Éppen ezért foglalkozott a vizsgálat a szorosan vett munkaügyi helyzet mellett minden szövetkezet bérviszonyaival, létszámellátottságával, és rögzítette az árbevétel alakulását, valamint megoszlását az alaptevékenység és az ahhoz nem kapcsolódó, kifejezetten ipari tevékenység között. Az árbevétel jelentős, egy esztendő alatt 149,6 százalékos növekedését állapították meg és azt, hogy ez a növekedés a melléküzem- ágakban a mezőgazdasági alaptevékenységnél jóval nagyobb Volt. Megállapítható ugyanakkor, hogy a melléküzemek segítségével megnőtt anyagi eszközök túlnyomó részét alaptevékenységük fejlesztésére használták fel a termelőszövetkezetek. A létszám vizsgálatakor kiderült, hogy a tagok számának kismértékű csökkenésével szemben több lett az alkalmazott, ami a melléküzemágak fejlesztésére vezethető vissza. A tag—alkalmazotti arányra vonatkozó adatok viszont irreálisak, mert a szövetkezetek alkalmazottaikat rövi- debb- hosszabb idő múltán tagjaik sorába veszik fel, ilszervezett munka, a gépek hibátlan működése — a munkás dolga is. Hogyne lenne az, amikor az állásidőre kapott átlagbér kevesebb a teljesítménybérnél, tehát a zsebét is érinti? Az sem közömbös a munkásnak, hogy üzemrésze, gyáregysége teljesíti-e a tervét, lesz-e nyereség vagy sem? A vitából csakhamar kibontakozott a negatív tény: a bo- rítéküzsm munkája, a dolgozók teljesítménye nagymértékben függ a gépmesterektől, azok közül pedig éppen a párttagok rendelkeznek a leggyengébb szakmai felkészültséggel, és ezen nem is kívánnak változtatni. Ha így van, akkor a pártszervezet, a kommunista kollektíva feladata jobb belátásra bírni öltét. Végül, sok szó esett a vitában az üzemi demokrácia kérdéséről. Kétségtelen, hogy az üzemi demokrácia egyik — fontos — fóruma: a termelési tanácskozás. De nem az egyetlen. Jó, ha a dolgozók elsősorban ezt a fórumot használják fel véleményük nyilvánítására, és jó, ha ebben a kommunisták járnak az élen. Ám tudomásul kell venni, hogy nem mindenki képes leküzdeni a gátlásait, és nagyobb nyilvánosság előtt beszélni; továbbá, hogy a munka szervezetlensége vagy a rossz munkahelyi légkör miatti bosszúságát nem mindenki tudja hónapokig magába fojtani, a termelési tanácskozásra tartogatni. Jó, ha aktív, hasznos vita folyik a termelési tanácskozásokon. Még jobb azonban, ha ugyanez jellemzi a brigádértekezleteket, a pártesoportülése- ket, a párt-bizalmiak megbeszéléseit, a taggyűléseket és a vezetőségi üléseket is! Ny. É. letve sokan előző munkahelyükről azonnal tagként állnak munkába. Az alkalmazottak munkaideje a szövetkezetek többségében nem haladja meg a havi 270 órát, mégis sok szövetkezetben túllépik az évi 2500 órás munkaidőkeretet. A melléküzemágakban foglalkoztatott tagok havi munkaideje meghaladja az alkalmazottakét, és gyakran 300 óránál is több. Több szövetkezetben nem megnyugtató a bérezési dokumentáció, mert a fizetési bizonylatok kartonjait nem vezetik megfelelően. Hiányzik róluk a munkakörre, a besorolásra, a bérváltozásra vonatkozó bejegyzés. Felvételkor általában nem kategorizálják az alkalmazottakat és az általuk végzendő munkát. Az alkalmazottak jövedelme 15—20 százalékkal magasabb a tagokénál. A legmagasabb jövedelmek Az állami gazdaságok, a mezőgazdasági üzemek munka- verseny-mozgalmát értékelte a MEDOSZ Pest megyei bizottsága. Évről évre nő azoknak a száma a mezőgazdaságban, akik bekapcsolódnak a munkaversenybe. Tavaly 634 brigád, mintegy 7500 dolgozó tett vállalást. A legtöbben az állami gazdaságokból vesznek részt a brigádmozgalomban. Az Agrártudományi Egyetem Tangazdasága, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, a monori MEZŐGÉP Vállalat dolgozói vezetnek a versenyben. Az eiKincvezcsek a magyar néphadseregben A Minisztertanács Csémi Károly altábornagyot, a honvédelmi miniszter első helyettesi funkciója érintetlenül hagyása melett — eddig végzett kiemelkedő munkáját elismerve — felmentette a magyar néphadsereg vezárkarfőnöki beosztásából. Egyidejűleg Oláh István vezérőrnagy, miniszterhelyettest a vezérkar főnökévé kinevezte. Ugyancsak kinevezte honvédelmi miniszterhelyettessé Kálazi József és Pacsek József vezérőrnagyokat. Kaszás Ferenc vezérőrnagyot saját kérelmére, megrendült egészségi állapotára tekintettel — érdemei elismerése mellett — a Minisztertanács felmentette miniszterhelyettesi tisztségéből. Tudományos tanácskozások — évfordulón Esztergom az idén ünnepli várossá alakulásának ezredik évfordulóját. A jubileumra ünnepségekkel, rendezvényekkel készülnek, s ezek között fontos helyet kapnak a tudományos tanácskozások. A Magyar Urbanisztikai Társaság közreműködésével Esztergomban vitatják meg a történelmi városok fejlesztési problémáit Itt tartják meg a dunántúli kisvárosok ötödik találkozóját, a múzeumigazgatók országos értekezletét, és a Magyar Elekro- technikai Egyesület vándorgyűlését. A Technika Házában kartográfiai vándorgyűlésig, nemzetközi gerontológiai konferenciára, pedagóguskonferenciára és sok más tudományos tanácskozásra kerül sor. azokban a munkakörökben találhatók, ahol a dolgozók bérét az árbevétel meghatározott százalékában állapítják meg. Az ilyen bérrendszer jogszerűsége vitatható, bár jogszabály kifejezetten nem tiltja. Kifejti végül a szerző, hogy a tanácsi munkaügyi apparátusnak szorosabb kapcsolatot kell teremtenie a mezőgazda- sági szövetkezetekkel. Munkaügyi tevékenységükre vonatkozó tanácsadás és segítés mellett, rendszeresen vizsgálni kell munkaerő-gazdálkodásukat és ellenőrizni az ezzel kapcsolatos jogszabályok megtartását. Az ilyen természetű vizsgálatokat és ellenőrzéseket pedig a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi szakigazgatási szervekkel szorosan együttműködve célszerű végezni. Sz. E. lenkezőjére is találunk példát: a Dunakanyar Vízgazdálkodási Társulatnál a brigádok csak termelési felajánlásokat tesznek, s így nem teljesíthetik a szocialista brigádmozgalom alapvető követelményeit. A mozgalom fellendüléséhez hozzájárult, hogy az üzemekben kibővítették, átszervezték a versenybizottságokat. Jobban tájékoztatják a dolgozókat a termelés eredményeiről, a megoldandó feladatokról, ennek ismeretében a vállalások is konkrétabbak lettek. Tanulmány a melléküzemekről A bevételből a mezőgazdaságot fejlesztik Versenyben több mint télezer mezőgazdasági brigád Az MHSZ-emlékezés az MSZHSZ-re Március 1-én lesz 25 esztendeje, hogy megalakult az MHSZ jogelődje, a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Széles körű visszhangra talált országszerte a felhívás, amellyel az országos központ még múlt év novemberében fordult azokhoz, akik a szövetség kezdeti tevékenységében részt vettek. A felhívás óta több száz dokumentum és tárgyi emlék érkezett az MHSZ központjába. A rendelkezésre bocsátott dokumentumok helyet kapnak majd a jubileum alkalmából Budapesten és a nagyobb vidéki városokban nyíló kiállításokon. A központi ünnepséget március l-én a Zeneakadémián rendezik, ahol annak idején a Magyar Szabadságharcos Szövetség tartotta alakuló közgyűlését. Meghívják az ün- I népségre a ma már veteránok sorába tartozó alapító tagokat, az egykori tisztségviselőket. Hátrány és egyenjogúság A női egyenjogúság fogalom marad, ha csak beszélünk róla, vágyaink, elveink nem szabadítják fel az asszonyokat a háztartási munka terhei alól, ideáinktól nem válnak egyenrangú dolgozóvá, vezetővé, közéleti emberré. A női egyenjogúság nagyon is valóságos tartalmú, racionális fogalom: segíteni kell a háztartások gépesítését, korszerűsíteni kell a szogáltatást, több óvodával, bölcsődével könnyítsünk az anyai gondokon, s kedvező munkahelyek neveljék a nőket egyenrangú dolgozóvá, vezetővé, közéleti emberré. A fogalom tartalmát kell megvalósítani, s az egyenjogúság egyik döntő tényezője, a munka, vagy hogy szakszerűbben szóljunk: a munkaalkalom. Mint szerte az országban, a megyében, Cegléden is sok nő jelentkezett a munkaközvetítőnél: az utóbbi öt évben 657 nő cserélte fel a háztartást a gyárral, üzemmel. Míg az 1960-as évek elején hétezres munkaerő-tartalékkal — ennek 92 százaléka nő volt — számoltak, 1971-re ez 1800-ra csökkent. A nők foglalkoztatottsága tehát egyenletesen növekedett, de nem akadálytalanul, zökkenőmentesen. mi incs elegendő megfeji lelő munkahely — állapították meg Cegléden, s ez azért különös, mert például a Május 1. Ruhagyárban, a PEVDI gyárában, a NlVÓ Ktsz-ben, a Háziipari Szövetkezetekben szinte kizárólag nők dolgoznak, de nagyszámú lány-asszony tevékenykedik a Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó Vállalatnál, a konzervtelepen, az EVIG- ben, a Húsipari Vállalatnál, az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben. Tehát nem a kevés számú munkaalkalom okozza a gondot, hanem valami más. A két műszak, s a nem elegendő gyermekintézmény — ez a gondok döntő forrása. Nézzünk e tényre is konkrét példát: 1969—71 között az EVIG- ben dolgozók közül harminchétén, a Május 1. Ruhagyár munkásai közül het- venhatan szültek. A gyermekgondozási segélyt valamennyien igénybe vették, de később a két műszak akadályozta visszatérésüket a gyárba. Ezt igazolja, hogy 1971 első félévében 46, 1972-ben pedig 44 nő jelentkezett „kilépett” bejegyzésű munkakönywel a közvetítőnél. Kilépésük okaként csaknem kivétel nélkül a két műszakot, illetve gyermekük elhelyezésének megoldatlanságát jelölték meg. A tapasztalat tehát az, hogy a munkát kereső nők nem annyira a munkahelyek hiánya, mint inkább a nekik megfelelő munkahelyek hiánya miatt nem vállalnak munkát. A szemléleten kell változtatni, s természetesen anyagi erőfeszítésre is szükség van. Márcsak azért is, mert nemcsak a munkába állás problémás, de a már dolgozó nők helyzete sem könnyű, a munkásasszonyok egyen jogúvá válása is gondokkal terhes folyamat. C egléden a nők a vezetői beosztásoknál ma is hátrányt szenvednek, például: a Május 1. Rul i gyárban húsz művezető közül csak ót nő, az ÍVIG-ben 11 vezető munkakörből csak kettőt tüt be lány-asszony. Pedig ft í- tét'tnül töbo c felkészült nő, vint ahánynak lehetővé teszik, híg'/ a társadalom javára hasznosítsa szellemi energiáját, vezető- képességét. A női egyenjogúság elképzelhetetlen az állandó beosztotti viszonyban, anélkül, hogy lehetőséget kapnának a bizonyításra — s ez nem anyagi kérdés, egyszerűen a korszerűtlen szemléleten kell változtatni, az előítéletek ellen kell harcolni. Az alföldi városban nem érvényesül még kellően az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve: a nők átlagkeresete alacsonyabb a vállalati átlagnál. Jól szemlélteti e tényt, ha összevetjük hasonló munkakörű, gyakorlati idejű és képzettségű férfiak és nők bérét: fez EVIG-ben B. Sándor csoportvezető órabére 12,50, Cs-né csoportvezető 12 forintot kap. Az elektrola- katosoknál H. István órabére 9 forint, Cs. Mihály- néé 9,50, B . Terézé 8,40, Gy. Máriáé 8,70. A női egyenjogúság elképzelhetetlen egyenlőtlen bérezés mellett, amelyet legtöbbször semmi sem indokol, sok vállalatnál, gyárban ez sem elsősorban anyagi kérdés, inkább szemléleti probléma, él még az előítélet: a nő kevesebbet bír, gyengébb, értéktelenebb munkás a férfinál — mondják gyakran anélkül, hogy a normalapra pillantanának, s a teljesítményt összevetnék az erősebb nem „százalékával”. A nők többsége munkába lépéskor, a munkahelyen is hátrányban van a kisebb képzettség miatt, például Cegléden a nem foglalkoztatott nők több mint kétharmada teljesen képzetlen, sokán csak hét-nyolc osztályt végeztek. Sőt az általános gimnáziumból kikerülők is nehezen találnak megfelelő munkát, különösen az érettségizett lányok. Az a tény is konzerválja helyzetüket, hogy a lányok elsősorban a hagyományosán i „női” szakmákra — fodrász, kereskedő — pályáznak, s több vezető húzódozik a nők számára alkalmas munkakörökre — elektroműszerész, tv-szere- lő — lányokat beiskolázni. Ezzel eljutottunk a női egyenjogúság talán legfontosabb problémájához: az egyenlőtlenség újratermelődik”, mert az ifjú nemzedék is „örökli” a hátrányt, úgy indul a pályáján, hogy később anyja gondjaival ta- b'hatja szembe magát. R acionális fogalom a női egyenjogúság, megvalósításához nem kis anyagi erőfeszítésre van szükség, de egy teljesen ingyenes megoldásról se feledkezzünk meg: a szemlélet változása is közelebb hozza cél iáinkat! Fóti Péter
