Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-19 / 15. szám
1973. JANUÁR 19., PÉNTEK PLS1 HEG K^Cíe’Sap Megemlékezés a budapesti gettó felszabadulásáról A budapesti gettó felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából csütörtök délelőtt koszorúzás! ünnepséget rendezett a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség a Wesselényi utca és a Kertész utca sarkán levő iskola- épület falán elhelyezett emléktáblánál. Az eseményen képviseltette magát az Állami Egyházügyi Hivatal is. A 28 év előtti történelmi események jelentőségét a MIOK és a BIH elnöke, dr. Seifert Géza méltatta, majd a beszéd után elhelyezte a MI OK és a BIH koszorúját. Ugyancsak megkoszorúzták az emléktáblát a Nácizmus Üldözöttéi Bizottsága, a VII. kerületi Pártbizottság, a tanács, valamint a. Hazafias Népfront kerületi bizottságának képviselői. Ezt követően koszorúkat helyeztek el a Wesselényi utcai templom árkádsorán levő emléktáblánál is. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta 80. születésnapja alkalmából dr. Gergő Zoltánnak, a Szövetkezeti Tudományos Tanács alelnökének, a Sövetkezeti Kutató Intézet nyugalmazott főmunkatársának, a magyar munkás- és szövetkezeti mozgalom régi harcosának, több szövetkezetpolitikai munka szerzőjének, aki elsőként fordította magyarra Marx Tőke című művét. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Novotny Emil Róbert festőművésznek 75. születésnapja alkalmából és Román György írónak 70. születésnapja alkalmából, eredményes alkotó munkásságuk el- ishieréséül, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes adta át. A Minisztertanács jóváhagyta a vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepcióját (Folytatás az 1. oldalról) tésénél előnyösen változnak a törlesztési idők és a kamat- feltételek is. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a városok és községek általános és részletes rendezési terveinek jóváhagyásával és elfogadásával kapcsolatos hatáskörök módosításáról. Az intézkedést a tanácsi testületi^ szervek hatáskörének bővítése tette szükségessé. A helyi tanácsok az általános, a tanácsok végrehajtó bizottságai a jelentősebb, az építésügyi hatósági feladatot ellátó szakigazgatási szervek pedig a kisebb jelentőségű részletes rendezési terveket fogadják el, illetve hagyják jóvá. A főváros és környéke általános rendezési tervének jóváhagyása továbbra is a Minisztertanács hatáskörében marad. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a szakmunkásképzés irányításának rendjéről. Az intézkedések a szakközépiskolák és a szakmunkásképző iskolák irányításában és ellenőrzésében jelentkező ágazati és tanácsi hatáskörök rendezését szolgálják, valamint részletesen meghatározzák a szakmai képzésben érdekelt miniszterek és főhatóságok feladatait. A határozat értelmében a művelődésügyi miniszternek az oktatás és a nevelés egészére kiterjedő ágazati felelőssége mellett a munkaügyi miniszter látja el valamennyi szakmunkásképző iskolában a felnőtt szakmunkásképzés keretében, továbbá szakmunkásképzési céllal működő ipari, mezőgazdasági és erdészeti szakközépiskolákban folyó szakmai képzéssel ösz- szefüggő ágazati feladatokat. A képzés irányításával és ellenőrzésével kaocsolatos főhatósági felügyeleti hatásköröket a jövőben az ipari és építőipari szakmákat oktató iskolák tekintetében a munkaügyi miniszter, az élelmiszer- és a fagazdaság szakmáiban a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmában pedig a belkereskedelmi miniszter gyakorolja. A szakmunkásképző intézmények létesítése és fenntartása a jövőben a fővárosi és a megyei tanácsok hatáskörébe tartozik. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta a művelődés- ügyi miniszter előterjesztését az alsó- és középfokú intézmények irányítási rendszerének szabályozásáról. E szabályozás értelmében a szakközépiskolák és a kollégiumok létesítésének, fenntartásának és közvetlen irányításának jogát a főhatóságok 1974. szeptember 1-ig átadják a fővárosi és megyei tanácsóknak. Megfelelő jogszabályozási intézkedésekkel biztosítják, hogy különösen a szakmai irányításban, az iskolai hálózat fejlesztésében, a népgazdasági igények és a beiskolázás összhangjában a szakszerűség, illetve a központi elvek érvényesüljenek. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepcióját. Az 1985—90-ig, fő vonásaiban pedig az ezredfordulóig kidolgozott tervek főbb célkitűzései közé tartozik a lakosság ivóvízellátásénak és a lakótelepek csatornázásának fejlesztése, a víz tisztaságának védelme, az ár- vízvédelmi biztonság foltozása, a mezőgazdaság belterjes fejlesztéséhez szükséges víz- szolgáltatási és vízrendezési főrpűvek kiépítése. A koncepció ’ olyan országos jelentőségű vízpótlő rendszerek létrehozását is tartalmazza, amelyek már a távlati igények kielégítését szolgálják. A kormány úgy határozott, hogy a vízügyi ágazat gazdasági szabályzó- rendszerét tovább kell fejleszteni, a két- és többoldalú műMotorok — szerte a világban Akire számítanak Hozzátartoznak életünkhöz azok a kisgépek, amelyekhez a motorokat Ikladon, az Ipari Műszergyárban készítik. Az IMI 1964-ben, hosszas keresés és többszörös próbálkozás után választotta fő gyártmányául a kismotorokat. Abban az évben volt ez, amikor befejeződött a Ganz utcai Villamos és Kismotorgyár Ikladra telepítése. Gépeket, szerszámokat, néhány már bevált motortípust és szakembereket kapott a vidéki, gyár az elődöktől. Abban az évben került Ikladra Hargitai Sándor öntő is, aki azóta sem vált meg a gyártól. Lement körülnézni Otthonosan mozog a gyárban készülő valamennyi öntvény között, de talán még az országban sem lehetne olyan motort találni, amelyről ne tudna valami keveset. A VKM- ben ismerkedett meg a szakmával, ahol nem sokkal inasévei után állt munkába. — Akkoriban egy négytagú öntőbrigád napi teljesítménye száz forgórész volt — mondja és összehasonlításul hozzáteszi, hogy most egy öntő műszakonként 900—1000 darabot készít el. Húsz évvel ezelőtt még kézzel öntötték a homok- formákba a forró fémet, ma már ezt is gépesítették. Köny- nyebb, termelékenyebb lett az öntők munkája. Már tizedik éve dolgozott a budapesti gyárban, amikor jött a hír: Ikladra költöznek. Aki akart, a fővárosban maradhatott, hiszen a gyár szerzett állást mindenkinek. Hargita' Sándor a vidéket választotta. — A fővárosban nem volt tovább maradásunk. Szűk volt a hely, villanymotort pedig csak gyárban lehet gyártani, nem úgy, ahogy mi csináltuk: műhelyben. Ikladon pedig volt gyár. Amikor megkezdődött a gépek áttelepítése, tőlem is megkérdezték: Pesten maradok-e, vagy vállalom az utáz- gatást. Lejöttem körülnézni, aztán ittragadtam. Nem bántam meg. Gyorsan megszokta az új munkahelyet, azokat a munkatársakat, akiknek bizony gyakran kellett segítenie, tanácsot adnia, hiszen az ő sokéves gyakorlata mellett többségük jóformán kezdő volt a szakmában. Sokan közülük a mező- gazdaságot hagyták ott és jöttek a gyárba. — Nem könnyű szakma a miénk — mondja. Nyáron, amikor 60—65 fok körülire nyújtódzik a hőmérő higanyszála a kemencék mellett, bizony meg-megfordul az ember fejében, hogy itthagyja az egészet és valami könnyebb után néz. De ez csak afféle okoskodás. Én még sohasem hagytam ott munkahelyet. Két bejegyzés Inasévei óta nem volt mun kakönyv a kezében. Mindig dolgozott, vezetői szerint pedig nem is akárhogy. Munkakönyvében két bejegyzés van, nyugdíjazásig már nem is akar többet. — Rá m’ndig lehet számítani — mondja Bojér István, az pntöde párttitkára. Ügy ismeri a szakmát, mint én a tenyeremet. Tanácsért, segítségért mindig hozzá küldjük az embereket. Nagyon sok fiatalból lett már Ikladon kiváló szakmunkás, akiknek ő igazította először a kezükbe a szerszámot. Az új embereket ő vezeti körbe az üzemen. Sok múlik ezen a bemutatkozáson, mert olyan szakma az öntőké, amihez kedvet kell csinálni. Anélkül fabatkát sem ér az egész. Szükség van rá Hargitai Sándor naponta két és fél órát utazik a gyár szerződéses járatán Budapestről Ikladra, mégsem akar megválni munkahelyétől. Ha arról faggatják, miért nem, azt válaszolja: kellek én itt. És az üzemnek valóban szüksége van rá. Mint párttagra, mint szakszervezeti bizalmira és mint rutinos öntőre egyaránt. Áll a gép mellett. Másfél méternyire tőle az a nyitott kemence, amelyik 750—800 fokon tartja a folyékony alumíniumot. Öntőkanállal merít a forró fémből, a töltőkamrába adagolja és a gép 120 atmosz- férás nyomással belesajtolja a képlékeny anyagot a szerszámba. Vár néhány másodpercig és a gép egyetlen kézmozdulatára kilöki a kész munkadarabot. Azitán kezdődik minden elölről. Alacsony ember, márciusban lesz 52 éves. Tenyere repedezett és külsőre semmiben sem különbözik a körülötte dolgozóktól. Szereti családját, kétéves unokáját és büszke arra, hogy szerte a világban sok ezer olyan motor működik, amelyik az ő keze munkáját dicséri. Berkó Pál szaki-gazdasági együttműködés keretében pedig hasznosítani kell a nemzetközi vízügyi együttműködésben rejlő lehetőségeket. A Minisztertanács tudomásul vette a nehézipari miniszter és az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnökének a Mecseki Szénbányák komlói Kossuth bányaüzemében 1972. szeptember 28-án keletkezett bányatűzről szóló jelentését. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet a szállítószalagot meghajtó tengely- kapcsolón keletkezett műszaki hiba okozta. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Az üvegházak városa A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben szinte már várost alkotnak a holland gyártmányú üvegházak. A tsz öt hektárnyi területen szegfűt, rózsát és cserepes dísznövényeket termeszt. Gábor Viktor felvétele A pártkongresszus határozataiért ® LENINI MÓDSZERREL Kádár János: „Tekintsük ezt a határozatot harci és munkaprogramnak, amely mindenütt lendületet ad a munkának...” A z elmúlt hetekben és most, a pártnapok alkalmával is sokakban vetődött fel a kérdés: az ország állapota mindenképpen szükségessé tette-e, hogy két kongresz- szus között a Központi Bizottság olyan átfogóan állást foglaljon, amint azt novemberi határozata tükrözi. Nyilvánvalóan igenlően válaszolunk, ha arra gondolunk, hogy ezzel feszültségek föloldását segítette elő, indította el, s a született határozatok végrehajtásával alapvetően biztosíthatjuk további szocialista építésünk nagyobb eredményességét, stabilitását. Ám éppen ellentétes választ kell adnunk, ha úgy tesszük föl a kérdést, hogy feltétlenül valami katasztrofális kényszerítő helyzet tette-e szükségessé a Központi Bizottság ilyen jellegű ülését, állásfoglalását. Erről természetesen szó sem volt. Az. ország helyzetét nem mondhattuk közel sem aggasztónak, a jól ismert hibák, gondok bizonyos aránytalanságok gazdasági és ideológiai problémák ellenére sem. Az ellenforradalom óta voltunk is már hasonló nehézségeket hordozó helyzetben, s egyáltalán nem lehetetlen, hogy még leszünk is. Hiszen a fejlődés — mint közismert — igen ellentmondásos. Emlékezhetünk például arra, hogy az 1960-as évek elején, hasonlóan gondot okozó időszakot éltünk át. A mezőgazdaság fejlesztése viszonylag nehéz és anyagi áldozatokat, beruházásokat is igénylő időszakban jelentős gazdasági eszközöket vett igénybe, s csökkent a nemzeti jövedelem termelése is. Sokan megkérdőjelezték akkor is a gazdaságpolitikánkat. Mindez igen problematikus külpolitikai időszakban zajlott. Ugyanakkor a pártéletben, a közéletben előtérbe került a párt vezető szerepének pontosabb, időszerű meghatározása, nem kevés vitával, akárcsak a párttagok és a pártonkívüliek szerepe, viszonya a vezetésben. Ekkor került sor az egyetemeken a származási kategória eltörlésére. És még egy sor más kérdés volt, ami ugyancsak nem tette könnyűvé, zavartalanná, vagy éppen simává előrehaladásunkat. Akkor is a demokratizmus érvényesült, és a IX. kongresszus megvitatta ezeket a kérdéseket, s hozott megfelelő határozatokat. N ehéz korszakaink tehát máskor is adódtak. Ezen nincs megdöbbenni vagy csodálkozni való. Kétségbeesésre nincs okunk. Társadalmunk fejlődéséből, a változta- tásokat igénylő előrelépésből mindig is keletkeznek konfliktusok. Ez a dolgok természetéből származik. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy e konfliktusok mértéke, nagysága, gyakorisága mennyire szükségszerű, vagy mennyiben elkerülhető, leküzdhető. Ami a mostani helyzetet illeti, ez sem volt bonyolultabb, vagy rendkívülibb, mint amit fejlődésünk indokol, noha voltak és vannak meggondolko-tató jelenségek. A párt azonban éppen az ország közhangulatát, a dolgozók közérzetét, a párttagság okos és körültekintő, a tényleges problémákra irányuló jelzéseit vette nagyon komolyan, amikor felső vezető testület elé vitte az irritáló gondokat. Azért is tehette, mért a tárgyalási alap, az irányvonal adott volt, és adott most is: a X. kongresszus érvényes és bevált határozatai, továbbhaladásunk egyetlen biztos iránytűje. Ennek felülvizsgálatát viszont semmilyen körülmény nem tette szükségessé. A Központi Bizottság — a Politikai Bizottságban már megelőzően hónapok óta sok ülésen megtárgyalt feladatokat továbbmélyítve, a helycetet elemezve — azt vizsgálta meg, hogy a kongresszusi határozatok végrehajtásából mi halad egységesen és kielégítően, hol sikerült a célnak megfelelően dolgozni, s hol nem mennek az ügyek a kívánt mértékben. Vagyis a továbblépésre, a cselekvésre igveke- zett segítséget, ösztönzést, konkrét lehetőséget biztosítani. A módszer itt is megszívlelendő, mint a cselekvés, a közös fellépés egyik biztosítéka. Az előzőekben már szó volt róla: a Központi Bizottság. a demokratizmus példáját nyújtotta azzal, hogy sokak itt is, ott is jelentkező, a gondokról felelősséggel megnyilatkozó észrevételeit figyelembe véve ült össze, s tárgyalta meg az időszerűnek látott tennivalókat. Ebben a párttagság és az ország gondjain velünk együtt töprengő pártonkívüliek iránti megbecsülő figyelem az egyik nagy példamutatás az alapszervezeteik számára is. Ne gondoljuk ugyanis — nem is lenne helyes —, hogy egy- csapásra megszűnnek most már a megjegyzések, a vélemények. Az egységes cselekvés, a Központi Bizottság állásfoglalásának fenntartás nélküli érvényesítése, elengedhetetlen érvényesítése egyáltalán nem jelenti ezt. A párt- szervezetek azzal követik a leghívebben a Központi Bizottság gyakorlatát, ha pártszerű kereteket, fórumokat biztosítanak az élet menetéből, a határozat végrehajtásának napi gyakorlatából adódó segítőkész megjegyzéseknek. Ez az egységes értelmezés kialakításának is követelménye. Az emberek bizalma tovább növekszik a párt iránt, ha látják, hogy javaslataik nem semmibe hulló szavalt, nem érdektelenségbe ütköznek, hanem a pártszervezetekben meghallgatják és a szükséges mértékben továbbítják felsőbb pártszervekhez. Sokfelé, sokaktól hallani most az állásfoglalás után, hogy megnyugvással veszik tudomásul: a határozatban valamilyen formában viszontlátták, amit párttaggyűlésen vagy más fóruijnon fölvetettek, előterjesztettek. Nem lenne helyes, ha elutasítanák a pártszervezetek a jövőben az ilyen megnyilvánulásokat, amelyek egyrészt hasznos jelzőrendszerei a pártnak, másrészt a tömegkapcsolatok, a bizalom újabb erős szálait sodorják. Ez pedig, mintegyyönmagába visszatérő körként, a közös cselekvést, az együttes fellépést, tevékenységet szolgálja, vagyis végeredményében a határozatok gyorsabb érvényesítését segíti elő. M ég ennél is gyakorlatibb, közvetlenebb a Központi Bizottság követésre intő másik módszere: a tennivalók közvetlen megvizsgálása, a végrehajtás zökkenőinek, akadályainak felmérése. Tulajdonképpen nem valami újnak vagyunk ebben sem a tanúi, hanem — akár az előzőnél — a lenini módszernek, amely mindig a konkrét helyzet konkrét elemzését követi. Annak az 1957 óta következetes, egyenes vonalú politikának a megnyilvánulása ez, amely újra és újra visszanyúl a lenini forrásokhoz és alkotóan alkalmazza a gyakorlatban a marxizmus—leninizmust. Az alapszervezetek akkor járnak el eredményesen, ha ugyanezt teszik a maguk portáján. Ha ugyanígy — ám az állásfoglalásban már körülhatárolt feladatkörök révén lényegesen köny- nyebben — megbeszélik, kidolgozzák helyi konkrét feladataikat. Formális elhatározások sohasem vezettek célra, most a legkevésbé. Ezért is oly fontos, hogy a cselekvési programok, munkatervek konkrét helyi tennivalóikat tartalmazzanak mindenütt. A- állásfoglalás óta eltelt időszak rövid tapasztalatai is arra vallanak, hogy ott mutatkoznak az első eredmények, ahol leginkább ezt tartották szem előtt. Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság ülésén mondott zárszavában jelentette ki, amit e cikksorozat mottójaként választottam: „Tekintsük ezt a határozatot harci és munkaprogramnak, amely mindenütt lendületet ad a munkának és segíteni fog abban, hogy a kongresszus határozatai megvalósuljanak”. E két szóban — harci és munkaprogram — komprimálódik az egész tennivaló, amelynek természetesen számos részlet- kérdése lehet és van is. Közülük a helyi teendőknek, viszonyoknak megfelelően, az egyik vagy a másik kerül jobban előtérbe, megszabva a cselekvést, a munka legsürgetőbb pontjait. Meghatározásuk feltétlenül szükséges, hogy mind a harc, mind a munka minél céltudatosabb és konkrétabb lehessen. Ám ezzel együtt — megintcsak Kádár János elvtárs szavaival élve — „nem a tűnődés, a filozofálás, az óhajok és a meddő viták időszaka, hanem a lendületes munka köve: ’■ zik”. Lőkös Zoltán I í I
