Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-18 / 14. szám

A P-E S t M E G Y E I HÍR L A P KÜLÖN KIAD Á S A XV. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1973. JANUAR 18., CSÜTÖRTÖK Jelentések az első hó nyomán Nincsenek forgalmi akadályok 7öbb a baleset - Autók az árokban-Nem szövődményes az influenza Hárommillióval nagyobb forgalom Új árucikkek a sülysápi TÜZÉP-telepen Beköszöntött az igazi tél. A monori járás területét is ösz- szefüggő hóréteg borítja. Jól jött a vetésekre, most már az lenne jó, ha meg is maradna — .kaptuk a tájékoztatást a já­rási hivatal élelmiszergazdasá­gi és kereskedelmi osztályától. Az őszi vetéseik szépen fej­lődnek, a fagy eddig kevés kárt tett bennük. A monori MÁVAUT-nál Cserháti Árpádot, a főnökség vezetőjét kérdeztük meg: oko­zott-e fennakadást a hó a köz­lekedésben ? — Szerencsére nem — kaptuk 'a megnyugta­tó választ. Az autóbuszok néhány perces késéssel közleked­nek ugyan, eddig vala­Amint közismert, járás- _ szerte épülnek '— bővülnek az ipari üzemek, valamint a ktsz-ek és tsz-eik ipari rész­legei. Ezzel szemben arányo­san nő a foglalkoztatottak száma is. 1972. első felében a monori járásban 708-an vál­tottak új munkakönyvét, míg az év második felében 853-an. Legtöbben a .termelőszövet­kezetekből mentek át az ipar­ba. De ezeknél is több a há­ziasszonyból lett új múnka- <• vállaló. Számuk az év máso­Mosógép, centrifuga, televí­zió. rádió, porszívó, hajszárí­tó, vasaló ... Árammal műkö­dő, ismert és nélkülözhetetlen termékek. Használatuk már senkit nem ejt csodálatba. A XX. század termékei, a század emberét szolgálják. Békés megyében sokat ' ba­rangoltam a hatalmas kiterje­désű tanyavilágban. A faluk­tól 15—20 kilométerre levő majorokban is rendezett óvo­dák, iskolák — és mindenütt villany. A monori-erdei felüljárótól néhány száz métesre tanyák húzódnak meg. Sötétben, csendben. Villany nélkül. — Mi Pesten laktunk. A fe­leségem házfelügyelő volt, én a belügyminisztériumban dol­goztam. Betegség miatt kellett ideköltöznünk, 1966-ban. Ak­kor ígérték, hogy idevezetik a villanyt. Ott húzódik a veze­ték. K. F. a tőlük mintegy 200 mé­terre levő villanyvezetékre mu­mennyi befutott az állo­máshelyére. Balesetünk eddig nem volt, bár egy autóbuszunk az el­múlt héten Ecser és Maglód között az árokba csúszott. Sze­rencsére sérülés nem történt. — örömmel tölt el viszont bennünket az, hogy a vállalat­tól két új autóbuszt kaptunk, ezzel 51-re nőtt a gépkocsi­állományunk. A két új kocsi Sáp és Súly, illetve Tápióság tés Tápiószecső között közleke­dik majd. A két régi kocsi Mo- norra kerifr tartalékba ... A MÁV vonalam is csak kis- sebb késések fordultak elő ez ideig. A VOLÁN teherjáratai is megbirkóztak eddig a csúszós dik felére 178-ról 202-re emel­kedett. Az első félévben legtöbben Vecsésen léptek munkavi­szonyba, de az év második fe­lére Monor vette át a vezetést. Itt váltott legtöbb fiatal fiú és lány munkakönyvét, egyaránt 52 személy. Legkevesebben Péteriben — négyen — hárommal keveseb­ben mint az előző félévben és Káván öten váltottak munka­könyvét az elmúlt év második felében. tat, amely ß Szárazhegyre viszi a fényt. — Most már nem is ígérik. Pedig hét év telt el azóta. Még anyagi áldozatoktól sem riad­nánk vissza. fS.-ék és- D.-ék — a két szomszédjára mutat —, meg mi, 20 ezer forintot ad­nánk, és kiásnánk az oszlopok helyét. Még így sem. öreg­szünk, betegeskedünk, gép nélkül, petróleumlámpa mellett vakoskodva. Hát tény­leg nem lehet ezen segíteni? ,K agp.xiaBMT­V. I. a szőlőjében tesz-vesz, 58 éves, agglegény. — Tudja, eddig engem nem nagyon érdekelt a villany. Amíg fiatal az ember, még a sö­tétet is jobban elviseli. Szereti is néha — hamiskásan moso­lyog. — De most már... Más­fél év múlva nyugdíjig me­gyek. Már nem olyan könnyen jár a kezem, ^ellene egy mosó­gép. Egy televíziót is vennék, hiszen olyan hoszúak az esték. G.-ék rendezett kis lakásá­ban a családfő fakad ki: úttesttel. Valamennyi leszer­ződött gépkocsi munkában van. A mentőket a szokásosnál többször hívták az elmúlt na­pokban. A síkos utakon több kéz- és lábtörés fordult elő. Különösen veszélyes a végtag­törés az idős emberek számára. A monori járásban meg­szaporodtak a közlekedési balesetek. Ezen a héten több gépkocsi került az árokba. Mindnyájan megúszták köny- nyebb sérüléssel. A közutakon, mellékutcák­ban a jókedvűen hancurozó szánkázó gyerekekkel találkoz­tunk. Évről évre előfordult olyan baleset, amelyet figyel­metlen gyerekek okoztak. Ez­úttal is kérjük a szülőket, fel­ügyelet nélkül ne engedjék gyermekeiket szánkázni a nyílt úttesten. Az influenzás megbetegedé­sek Monoron, Gyömrőn és Ül­lőn szaporodtak meg az elmúlt napokban. A körzeti örvösök rende­lőit naponta jóval több be­teg keresi fel, mint más időszakban. Szövődményes, súlyos megbe­tegedésről eddig nem kaptunk jelentést; az influenza még nem járványszerű. G. J. — Tudja, hogy mennyit fá­radozott a villanyért a tanács­tagunk? Alig múlt el hét, hogy ne járt volna valahol. Sehol semmi eredmény. Azt hiszem, ő már feladta a harcot. Vett egy telepec televíziót. De mi? Nézze ezt a kislányt, nemsoká­ra iskolába megy. Úgy, olyan körülmények között kell ta­nulnia. mint a nagyanyjának. Mondja, bele lehet ebbe nyu­godni? K.-ék is panaszkodnak: — A villany? A kisfiam alsó tagozatos. Itt rontja el a sze­mét. Korán, vaksötétben me­gyünk ki az állomásra, és sö­tétben jövünk vissza. Beljebb kellene mennünk a faluba. Nincs pénzünk rá... Külön­ben is. bent is van olyan ház, az állomástól két percre, ame­lyikben nincs villany. Három oszlop kellene, és nem veze­tik oda Nem tudom, meddig lesz ez így? Hazafelé indulok, nehogy a tanyák sötétje itt érjen. A kö­zelben vonat húz el. Villany- mozdony húzza. Szalonjai Attila így is lehet Elismerés az ÉMÁSZ sülj sápi kirendeltségének Tavaly Sülysápon négy csa­lád épített magának házat a Kisköz utcában. Az év végéig valamennyien be is költöztek. Mivel villanyuk nem volt, ar­ra kérték a tanácsot, hogy utcájukba is vezessék be az áramot. A tanácsnak erre a célra azonban már nem állt rendelkezésre pénz. A tanács és az új házak tulajdonosai az ÉMÁSZ sülysápi kirendeltsé­géhez fordultak. Nem hiába: az ÉMÁSZ szocialista brigádja elfogadható összegben minden család részére soron kívül ki­bővítette a hálózatot és be­kapcsolta a villanyáramot. A tanács végrehajtó bizott­sága írásban fejezte ki elisme­rését a szocialista brigádnak a gyors és eredményes mun­káért. Tévé már van! A monori Cinka Panna ut­cai cigánytelepen is megjelent a televízió, amint ezt a magas­ba nyúló antenna is mutatja. Nemsokára új házak is épül­nek. Vitéz Imre felvétele S teljes mértékben igazat kell ádnom neki. Megtudom: 1972-ben a község parányi „fő­terét” lebetonozták, s oda egy zöldségespavilon került: meg­kezdték az orvosi rendelő épí­tését; a József Attila és a Bajcsy-Zsilinseky utcákban betonjárda épült. A tanácsel­nök külön hangsúlyozza: a járdaépítés társadalmi mun­kában készült, amiért köszö­net jár az említett utcák la­kóinak, a munkát jól meg­szervező tanácstagoknak. — Örömmel nyugtázzuk, hogy az elmúlt évben jelentős anyagi támogatást kaptunk a megyei tanácstól is — mondja a tanácselnök. — A pénzből például bevezettük a vizet az óvodába, s az épületet tata- roztattuk. — Milyen nehézségek adód­nak? — Egyik legnagyobb gon­dunk a szolgáltatások nem ki­elégítő színvonala. Jelenleg egyetlen fodrászunk, asztalo­sunk sincs. — Hallhatnánk valamit az idei tervekből? — Az orvosi rendelő építé­sének a befejezése, további járdaépítés, parkosítás: ezek a legfontosabbak. S ugyancsak tervezzük az óvoda vagy az is­kola tetőzetének cseréjét. Hogy melyikre kerül végül is sor, még nem döntöttük el. A vegyesboltban Kora délelőtt lévén, megle­hetősen csendes a község köz­pontjában levő vegyesbolt, csak néha vetődik be egy-egy vásárló. — Január, február, a leg­gyengébb hónap — mondja Sáránszki Katalin, az üzlet fiatal vezetője. — Egyébként az átlag 300 ezer forintot is el­éri havi forgalmunk. Az üzletben valóban minden megtalálható. Az élelmiszer mellett. ízlésesen elrendezve, jól elkülönítve, papíráru, ru­hanemű, műszaki cikkek nagy választéka látható. — Az idénynek megfelelően A napokban a sülysápi TÜZÉP-telep irodájában egy órát töltöttem el. Az idő alatt több mint 50 ember kereste fél a kis helyiséget. Volt olyan vásárló is, aki ülőkád iránt érdeklődött. Bár az nem volt raktáron, a telep­vezető nem jött zavarba: le­ültette a vendéget, s telefo­nált. Hamarosan közölte, hogy két héten belül megérkezik a kért áru. — Milyen a tüzelőellátás? — érdeklődtem. Bori Pál azonnal elővett egy vastag iratcsomót, majd mun­katársának hosszú számso­rokat diktált le. Ágika, az ügyes adminisztrátor szor­zott, osztott, összeadott a számológépén, és két-három perc múlva előttem feküdt a kívánt adat, mely szerint a mostani fűtési idényben 28 ezer mázsa brikett, 21 ezer mázsa egyéb szén, továbbá 3500 mázsa fa és 1800 mázsa koksz fogyott el. A telepvezető megjegyezte, hogy a lakosság 40 száza­lékkal több tüzelőanyagot vásárolt december végéig, mint az előző év hasonló téli időszakában. Igaz, a télnek- még nincs vége, azonban ag­godalomra nincs ok, mert jelenleg is 7 ezer mázsa szén várja a közönséget. A választékot nagy kaló- riájú NDK-beli, lengyel és tatai brikettek bizto­sítják. Építőanyagból je­lenleg hasonlóképpen jó az ellátás. A maglódi labdarúgó-csapat | őszi szereplésének értékelése­kor már elöljáróban le kell rendelek mindig. Nyáron hű­tőgép, mosógép a sláger, ősszel a papíráru, a füzetek, ilyen­kor télen, az olajkályhákat keresik inkább. Kedvező az üzlet nyitvatar­tási ideje: nyáron reggel 6-tól este 6-ig, téléin pedig 7Hői 5-ig árusít. Szorgalmasak a tsz asszonyai Az. év vége, év eleje a szám­vetés, a terveztetés ideje. Ter­mészetes tehát, hogy a Rá­kóczi Tsz vezetőinek, irodai al­kalmazottainak is bőven akad munkájuk e hetekben. — December utolsó napjai­ban fejeztük be a leltározást, most folyik a különböző adat- feldolgozás — tájékoztat Hor- nyák Mihály, a szövetkezet főagronómusa. — Várhatóan milyen évet zárnak? — Azt hiszem, a végső meg­állapításra kicsit korai lenne máig az időpont, de a 72-es gazdasági eredményeink min­denképpen derűlátásra adnak okot. Továbbra is a mezőgaz­daság, ezen belül is a kerté­szet marad fő profilunk. Föld­területünknek csaknem 30 szá­zalékán foglalkozunk kerté­szettel. Jó érzéssel írom le, hogy a szövetkezet fiatal vezetői, az elnök és az agronómus, akik éppen egy éve kerültek poszt­jukra, s még harmincon innen vannak, rendkívül közvetlen hangon, dicsérően szóltak a közös gazdaságbán szorgalma­san dolgozó péteri asszonyok­ról. ★ Kis község Péteri, Monor és Gyom ró között, valahol fél­úton. Egy-két óra is elegendő ahhoz, hogy az idetévedő ide­gen keresztül-kasul bejárhas­sa utcáit, kedves ismerősöket szerezzen. S e rövidke látoga­tást miképp is summázhatná a tudósító: szépen fejlődő, vál­tozó községben i áriam. Jandó István A telepvezető megemlítette, hogy a magyar gyártmányú Pirolux alágyújtóst a vásár­lók nagyon megszerették. Ol­csó, s a szén is azonnal meg­gyullad tőle. Sok vevőnek tetszik a mo­zaik parketta, amely le­rakva valóban szépen mutat, s gazdaságos is, mert ára csupán fele a hagyományos parkettáé­nak. Üj cikként nemrég kezdték meg a Hungarocel szigetelő- anyag árusítását. Olyan, mint a pehely, könnyen fűrészel­hető, sőt, kézzel is törhető. Bármily hihetetlenül hangzik: egy két centiméteres vastag­ságú Hungarocel-tábla 25 centiméter vastag hő- és hangszigetelőt helyettesít. Érdemes végül megemlí­tenünk, hogy a helybeli ÁFÉSZ könyvelősége már elkészítette a szövetkezet egységeinek múlt évi forgal­mi értékelését, melyből ki­tűnik, hogy a sülysápi TÜZÉP-telep szép eredmény­nyel zárta az esztendőt: az 1971-es évben elért 17 mil­liós forgalmát ugyanis 1972- ben 20 millióra növelte. Krátky László ECSER Az első közgyűlés Az ecseri ivóvíztársulás 1973. január 19-én 17 órai kez­dettel a tanácsháza tanácster­mében közgyűlést tart szögeznünk: csalódtunk a csa­patban az első félidőben. Nem azt nyújtották, amit joggal vártunk tőlük. Különösen a gyenge hazai szereplés miatt bosszankodtak a maglódi szur­kolók. Néhány kirívó ered­mény a hazai mérkőzések kö­zül: Isaszeg 0:3, Budaörs 0:3, stb. Idegenben egy-két meg­lepő eredményre is futott az erejükből. Legyőzték Budaka- •lászt, ahol pedig éppen áok csapat elvérzett... f Ha a maglódiak a hazai, úgynevezett „biztos” pontokat megszerzik, az első hat között végezhettek volna. így nem marad más hátra, mint a ta­vaszi szezon, amelyben lehet még javítani. A játékosok közül Klim és Dezslik felváltva védett, több­kevesebb sikerrel. A hátvéd­hármas legjobbja ezúttal is Bógyis volt. P. Hagy II. is megállta helyét a középhátvéd poszton. A fedezetsorban talál­ható talán a legképzettebb labdarúgó: P. Nagy 1. Sokszor azonban hajlamos az egyénies- kedésre, nem hajlandó alá­vetni magát a csapat érdekei­nek. A csatársorban Varga G., Gombkötő, Horváth S. és Fti- ieicí teljesítményét emelhetjük ki. A maglódiak 11. helyénél feltétlenül többet vártunk. Azt ígérik, tavasszal ott lesznek az első nyolc között... (Kér) GYÖMRŐ Minősítő sakk verseny A TÖVÁL sakkszakosztálya III. osztályra minősítő ver­senyt indított. A házi verseny­re húszán jelentkeztek. Mf SOR MOZIK Gomba: Kockázatos akció. Mende: Az ellopott csata. Űri: Felszabadítás, V. Vecsés: Az atamán halála, I—II. — Vállalatok, intézmények, magánosok! Hirdessenek a Pest megyei Hírlapban. Hirde­tések felvétele naponta 12 óráig a Monor és Vidéke Szerkesztőségében, Monor, Já­rási hivatal. Telefon: 157. A NŐK VEZETNEK Egyre több a munkavállaló Leleplezték a tolvajokat Nagy mennyiségű baromfitápot loptak a maglódi Micsurin Tsz-ből A közelmúltban érdekes ügyoen kezdte meg a nyomo­zást a Monori Járási Rendőr- kapitányság. Fény derült ugyanis arra a nagyszabású lo­pásra, amely a maglódi Mi­csurin Tsz-ben történt. Lacz- Icó Győző villanyszerelő és tár­sai a Wodiáneir-tanyán lévő pulykafarmról huzamosabb időn keresztül lopták a ba­romfitápot. A tápellátás — amint közismert — nem volt mindig zavartalan, így annak értékesítése — az orgazdák bevonásával — nem is volt ne­héz. A tolvajok egy szállítmány táppal éppen az orgazdákhoz igyekeztek, amikor elakad­tak ... A rendőrségi járőr iga­zoltatására nem tuitak szállí­tólevelet felmutatni... A rendőrség Laczkó Győzőt és még néhány társát előze­tes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a nyomozás tovább fo­lyik. A részletekre lapunkban mi is visszatérünk. (r.) Jóleső érzéssel Keresztül-kasul Péterin Monor és Gyömrő között, valahol félúton fekszik Péte­ri. Az 1800 lakosú községbe egy hétköznap délelőtt látogat­tam el. A Monorról indult buszról lieszállva, utam .első­ként a községi tanácsra veze­tett. Köszönet a lakóknak — Péteri kisközség, itt biz­tosan kevesebb a tanácsi ve­zetők gondja, baja is? — te­szem föl a kérdést Kalina Já­nos tanácselnöknek. S ő meg­értve az élcet, hasonlóan fo­galmaz : — Nem úgy van az! Mert igaz, hogy kisközség a miénk, de ugyanazok a gondok és az igények ebben is, mint a nagy­községekben. SÖTÉTBEN SPORT Több van a maglódi csapatban ! t. i

Next

/
Thumbnails
Contents