Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-17 / 13. szám

Tim. JANTTÄR 17., SZERDA VÁSÁRLÁS KONTÉNERBŐL Mennyit eszünk és iszunk? Pest megye kereskedelmének egy éve Pest megyében 1972-ben 10,5 milliárd forintra rúgott a ke­reskedelem összforgalma. A hat állami kereskedelmi vál­lalat és a 40 szövetkezet tíz százalékkal szárnyalta túl 1971-es eredményét. Másik re­kord is született: először ha­ladták meg a 10 milliárdos forgalmat és ezzel közvetlenül Budapest után következnek a sorban. Míg országosan a sokévi át­laggal szemben az idén az ál­lami kereskedelem fejlődött nagyobb mértékben, addig Pest megyében e téren tovább­ra is a szövetkezeteké az el­Az országos forgalmat megelőzve A Belkereskedelmi Minisz­térium 1973-ban a becsült szá­mítások alapján országosan általában tízszázalékos forga­lomnövekedésre számít. A me­gyei tanács kereskedelmi osz­tályának véleménye szerint le­hetséges, hogy a megyei emel­kedés idén is mintegy két szá­zalékkal meghaladja majd, az országos átlagot, akár a meg­előző években. A kereskedelmi vállalatok és az ÁFÉSZ-ek egyelőre mindenesetre óvato­sabbak, mert beterjesztett tervszámaik ennél valamivel alacsonyabbak. Tavaly minden egyes megyei lakos átlagban 990 forintot hagyott a boltokban és a ven­déglátóhelyeken. Idén várha­tóan ez az összeg meghaladja legalább az 1100 forintot. Az egy főre jutó forgalomnöve­kedés a növekvő igények mind teljesebb kielégítéséből, a megyén átvonuló egyre na- gyobbarányú bel- és külföldi turizmusból és a nívósabb áruválasztékból adódik. A bejáró dolgozók jövedel­mük jelentős, részét Budapes­ten, munkahelyükön költik el. Ha lakóhelyükön a fővárosi­hoz megközelítő ellátásban részesülnek, az élelmiszert és a nagy értékű fogyasztási cik­ket inkább otthon vásárolják meg, így nem kell cipeked- nlük. Illetve jelentős összegű szállítási díjat fizetniük. Hús van, a feldolgozó kevés A megye élelmiszer-ellátása 1972-ben általában zökkenő- mentes volt. Kedvező változást hozott a húsprogram követke­zetes megvalósítása. Sertéshús­ból, élő és vágott baromfiból elegendő jutott a lakosságnak, sőt amint a hússertésállomány növekszik, a már tavaly is ru­galmasabban kezelt keretet tovább bővítik és mintegy 6 százalékkal több húst hoznak forgalomba. A gondot a jövő­ben sem a tőkehús, hanem a felvágottak és a szárazáru (szalámi, kolbászok) okozzák, a kínálat jelentős javulására továbbra sem számíthatnak, miután a jelenleg rendelke­zésre álló húsfeldolgozó-gép­park teljesítményét már nem növelhetik. Az elmúlt évben a közismert korlátozó, illetve hitelvissza­fizetési rendelkezések miatt országosan lelassult a bolthá­lózat fejlesztése. Pest megye 94 milliós kereskedelmi-ven­déglátó hálózati fejlesztéséből 38—58 milliós arányban oszto­zott az állami és a szövetke­zeti szaktor. Ezeknek a beru- ' házásoknak egy részét az idén fejezik be. Bevásárlócentrum Ez év legnagyobb értékű ta­nácsi beruházása a 2100 négy­zetméteres bevásárlócentrum lesz a szentendrei HÉV-vég- állomáson, utána jelentőség­ben a váci ÁFÉSZ 2400 négy­zetméteres iparcikkáruházá­nak befejezése következik. Részben szövetkezeti, részben állami kereskedelmi forrásból Cegléden lakberendezési áru­házát, Abonyban ruházati boltot nyitnak. Dabason a sári kerület étteremmel, Túra bisztróval gazdagodik.. Űjhar- tyánban üzletházat építenek, Üllőn és Szigetszentmiklóson melegkonyhás vendéglőt. Rö­videsen megnyílik a dunaha- raszti és az isaszegi élelmi- szeráruíiájs, Ceglédén cséhvege- boltot, ‘ Aszódon, Farmoson és Szigctszentmártonbun ÁBC- áruházat építenek. Különös érdeklődésre tarthat számot a Monoron megnyíló ruházati és iparcikkbolt. Ez lesz az or­szágban az első olyan üzlet, ahol nincs raktár, az árusítás — akárcsak a legmodernebb élelmiszerüzletekben — kon­ténerből történik. Külön kell szólni a Dunaka­nyar kereskedelmi ellátásáról. A leányfalui és a Pap-szigeti kempinget bővítik ebben az évben, azonkívül nagyobbít- ják a leányfalui meleg vizű strandot. A Pest megyei Ven­déglátó Vállalat Leányfalun, a stranddal szemben vendéglátó üzletsort létesít, ezenkívül részt vesz a Belkereskedelmi Minisztérium pályázatán, amelyet a Dunakanyarban fel­állítandó, a Balaton mentén már jól bevált, két Mini-Delta típusú, egytál ételt és italt árusító pavilonra hirdettek. Befejezésül a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztály- vezetője elmondta, hogy a nö­vekvő forgalomnak megfelelő árumennyiséget a vállalatok a több csatornás beszerzés, illet­ve más megyékkel kötött szer­ződések útján biztosították. Továbbra is gond marad azon­ban a munkaerőhiány. Kevés a szakképzett kereskedő és vendéglátó és még ennél is ke­vesebb a kisegítő személyzet. Komáromi Magda Budakalászi farmerek A mintakollekció elfogyott Több más újdonság mellett az idión már mintás farmer- nadráganyagokat is készít a Lenfonó- és Szövőipari Válla­lat Az egyelőre kék és bordó alapszínben, fehér mintával díszített anyag ugyanolyan minőségű, mint az eddigi, de kicsit vas­tagabb elődjénél. Megkezdték a hagyományos kék farmerek új változatának, az úgyneve­zett téliesített farmernak a gyártását is. Az anyag belseje bolyhozott, meleg. A vásárlók már e hónapban találkozhat­nak az új anyagokkal az üz­letekben, A budakalászi gyárban az év második felére tervezik a mintás farmeranyagok több színű gyártását. Üjdonság a poliészter keveré­sű ruhakelme is, amelyből egyelőre csak kisebb mennyi­ség készüL A könnyű, puha esésű anyagból néhány nap alatt elkeltek az üzletekbe küldött mintakollekciók. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat termékeinek 25 szá­zaléka fogyasztói forgalomba kerül. A fővárosban, a Kos­suth Lajos utca és a Város­ház utca sarkán levő kéziszövők mintaboltja a vállalat üzletei. Ide minden új termékükből szállítanak kisebb kollekciót, még mielőtt megkezdik a so­rozatgyártást. Nem várt holnapig Tisztítóba vitte Antal Dezsőné érdi lakós férje zakóját. A férfi néhány na.p múlva észbe­kapott: ötszázasát a zakója zsebében felejtette. Feleségével együtt nyomban felkeresték a tisztítót, s leérték a zakót egy pillanatra. „Éppen most vették munkába; holnapra elkészül*’ — hangzott a válasz. — De ha már idefáradtak, tessék addig is az arany jegygyűrű, amelyet a zakó zsebében találtam. Tisztítás közben aztán rá­bukkantak az ötszázasra is. Nem telt bele két óra, s a ta­lált pénzt házhoz szállította a kisiparos: Gürtler Kr nő érdi vegytisztító. „Gondoltam, so- kadika van, elkel, azért nem vártam vele holnapig.” P. G. Tíz nap rendeletéiből Az ingatlannyilvántartásról megjelent 1972. évi 31. tvr-t és annak végrehajtásáról a 27/ 1972. (XII. 31.) MÉM rende­letet, a Tanácsok Közlönye 64. száma tartalmazza. (Megjelent a Tanácsok Közlönye 64. szá­mában.) Munkaegészségügy a házgyárban Kavics, por, víz, vibrátor Elsőnek a dunakeszi üzemet vizsgálta meg az Egészségügyi Minisztérium és a megyei KÖJÁL Űj, csak néhány esztendős iparág a korszerű, gyors épít­kezéshez szükséges különböző alak- és térelemek nagyüzemi előállítása, s éppen ezért, az ilyen házgyárak munkaegész­ségügyi helyzetét is csak újab­ban ellenőrizték az illetékesek. Ezt a hosszú hónapokig tartó és a gyártási folyamat minden egyes mozzanatára kiterjedő ellenőrzést Pest megyei ház­gyárban, a 43. számú Állami Építőipari Vállalat 3, > számú házgyárában, Dunakeszin foly­tatta dr. her eh Jenő, az Egész­ségügyi Minisztérium, vala­mint dr. Zimmermann Frigyes és dr. Megyesi Péter, a Pest* megyei KÖJÁL részéről. Főbb megállapításaik: A betonból készült elemek előállításához a Dunából kibá­nyászott kavics szükséges. Tekintve, hogy csak előírt szemcsenagyságú kavics használható fel a gyártás­nál, a nagyobb szemcséjű kavics zúzdába kerül. Ingyenes egyéves művezetőképző tanfolyamra jelentkezhetnek a kőműves vagy ács-állványozó szakmunkások, legalább négyéves szakmunkás-bizonyitvánnyal; , tízhónapos szakmunkásképző tanfolyamra kőműves, ács-állványozó, szobafestő, központifűtés-szerelő, épületbádogos vagy gázvezeték-szerelő, 20-45 éves betanított munkások, legalább hároméves szakmai gyakorlattal; hathónapos gépkezelőképző vagy központi kazánfűtő- képző tanfolyamra 18-45 éves férfi segédmunkások, kubikosok, esetleg építőipari szakmunkások. A TANFOLYAMOK HELYE: Kecskemét, Cegléd, Kiskunhalas vagy Baja. A tanfolyam idején jó kereseti lehetőség. Munkásszállásról és ebédről gondoskodunk. Különélési pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat. A tanfolyam befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Üzemi Akadémiájától 6000 Kecskemét, Klapka utca 34. Bár az üzemen belül szállítá­sa, osztályozása, rostálása és zúzása zárt rendszerben törté­nik, mégis közben annyi por keletkezik, ami már veszélyez­tetheti az üzemrészben dolgo­zók egészségét Erre a veszély­re a gyár vezetői még a vizs­gálat előtt felfigyeltek, és meg­felelő porelszívó berendezést terveztettek. A berendezés az­óta elkészült, és kellő mérték­ben csökkentette a munkafo­lyamatból: származó ártalmat A kavics zúzalék-készítésnél keletkező zaj erőssége túllépi a megengedhető határt. A gyár­tás több egyéb mozzanata is olyan zajos, ami már ártalmas lehet a dolgozókra. Védekezé­sül azonban a zajártalomnak kitettek részére füldugót és „Billesholm” svéd vatta hasz­nálatát írja elő a gyár munka- védelmi szabályzata Ezek az egyéni védőeszközök megfele­lő mennyiségben rendelkezés­re állnak. A betonüzemben és az ele­mek készítésénél használt vib­rátorok az ott dolgozók egész testét rezegtetik. Ennek az ár­talomnak a kiküszöbölésére egyelőre nem találtak megfe­lelő megoldást. Vegyi ártalmak is fenyeget­hetik az egyes munkafázisok­nál a részvevőket.. Vonatkozik ez elsősorban a panelolajozást végzőkre. Ez a művelet kéz­zel történik. Az egyéni védőeszközt, a megfelelő kesztyűt, azon­ban a dolgozók kényel­metlennek tartják, nem szívesen használják. A gyár vezetői viszont szigo­rúan ellenőrzik a védőeszköz használatát. Az asztalosmű­helyben festés közben kelet­kező szennyezett levegő elszí­vására felszerelt elszívóemyő kivezetőcsöve hiányzott. A he­lyiség szellőzése egyébként sem kielégítő. A kész panelek csiszolásá­nál keletkező por ugyancsak ártalmas lehet. Nedvesítő el­járással igyekeznek a vizsgálat óta kiküszöbölni a veszélyt Más munkafolyamatoknál vi­szont a sok víz használata kö­vetkeztében átázott padló csú­szós, és ezért balesetveszélyes. Az ilyen helyeken dolgozókat csúszásgátló cipővel látják el. Valamennyi, egészségre ár­talmas munkahelyen védő­ételt, -italt osztanak ki a dol­gozóknak és időszakosan orvo­si vizsgálatnak vetik alá őket. Mindent összevéve, a mun­kaártalom és a baleseti ve­szély elhárításáról eléggé kedvező képet talált a vizsgálat a dunakeszi ház­gyárban. Miután az ország többi ház­gyára is nagyjában hasonló be_ rendezésű és ezenkívül azo­nos technológiát használ, az új iparág munkaegészségügyi helyzetére a vizsgálat eredmé­nyeiről következtetni lehet. Sz. E. Az illetékekre vonatkozó jogszabályok módosítása és kiegészítése is, vaalmint a gépjárműadóról szóló rendelet módosításáról és kiegészítésé­ről szóló rendeletek (48/1972. (XII. 31.) PM. 49/1972. (XII. 31.) PM) is ugyanitt jelentek meg. Egyes vendéglátóipari árak módosításáról az 1/1973. Bk. M, az egyes tanácsi szakigazgatá­si hatáskörök módosításáról az 1/1973. MÉM, a szesz adózta­tásáról és jövedéki ellenőrzé­séről szóló rendelet módosítá­sáról az 1/1973. PM számú rendeletek a Magyar Közlöny január 8-án megjelent 1. szá­mában találhatók. A forgalmi adóról és árki­egészítésről szóló 30/1970. (XI. 15.) PM számú rendelet mó­dosítását a 45/1972. (XII. 29.) PM rendelet tartalmazza, amelyet az érdekeltek a Pénz­ügyi Közlöny január 8-án. megjelent 1. számában talál­nak meg. Importvitamin hajósiamra ... Az év eleje ,a déligyümöl­ÓSök:, legnggyofjb; .sztfzoaja, 6 ez különösen- most, az influ­enzás megbetegedéseik idősza­kában tesz jó szolgálatot. A vitamindús citrusfélék hozzájárulnak a különféle meghűléses megbetegedé­sek megelőzéséhez, elősegítik a gyógyulást, Citromból jelenleg 2450 ton­na a kereskedelmi hálózat és a Délker készlete. A jelenlegi 2500 tonnás narancskészleten kívül már kikötőben van több ezer tonna. Az influenza egyik kitűnő, elsősorbaji ' a ftiegélSzSést' szol­gáló természetes gyógyszere a grape-fruit, amely a legvita- mindúsabb déligyümölcs, vi­tamintartalma 20 százalékkal magasabb még a citroménál is. A szakember tanácsa: a lédús gyümölcsöt, kettévágva es megcukroz­va, vagy kicsavarva, let ét édesítve fogyasszuk. A Délker Vállalat vezetői el­mondották, hogy a szezon vé­géig mintegy 6500—7000 ton­nával több déligyümölcs kerül forgalomba a tavalyinál Aki gondos, már most beszerzi a szükséges üzemanyagtároló edényeit Raktárról kaphatók 200 literes szabvány gurulóabroncsos vashordók; 200 literes olajtároló lemezhordók, leeresztő csappal vagy anélkül; 200 literes víztároló tűzrendészet! vashordók; 50—100 literes szemét- és salaktárolók; műanyagedények; üvegballonok a Közép-Magyarországi 'msem. Nyersanyaghasznosító Vállalat telepein: Alsónémedi. Cegléd. Dunaharaszti, Budaörs, Érd, Gödöllő, Monor, Pilisvörösvár, Szentendre, Vác, Nagykőrös, továbbá átvevőhelyein: Nagykáta, Aszód. Szob, Kiskunlochóza. f c­i

Next

/
Thumbnails
Contents