Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-13 / 10. szám
XVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÄM 1973. JANUÄR 13., SZOMBAT Kilencvenezer fogyasztó Jelentősen fejlesztik a hálózatot Eredmények és gondok a DÉMÁSZ nagykőrösi üzemegységében Biztosítják a Kálvin tér környékének ivóvízellátását A Kálvin tér környékén a •lakók nagy része a villanykutat használja, mivel a tér másik oldalán levő rángatós kút vizében gyakran rozsda és más üledék található. Az utóbbi időben azonban a villanykút több alkalommal elromlott. Mint Mészöly Imre Búvár utcai gyári dolgozó s több más környékbeli panaszolta, a kút többször nem ad vizet. A jelzések alapján érdeklődtünk Jánossy Béla városgondnoknál, aki elmondta: az okozta a bajt, hogy a villanykút többször befagyott, máskor pedig a villamos szerkezetben jelentkezett hiba, melyet kijavítottak. A jövőre vonatkozóan, megnyugtatásként közölte, hogy a kút szomszédságában lakó Danczkay Győzőné vállalta: a vízszolgáltatásban mutatkozó zavar esetén, azonnal értesíti a gondnokságot, mely a hibát kijavíttatja. A városgondnok a másiik Kálvin téri rángatós kutat is megvizsgáltatta, és intézkedett, hogy az avult szerkezetű létesítmény vízcsövét kitisztítsák. K. L. Vasárnap, hétfőn: Áramszünet Vasárnap, január 14-én, reggel 8 órától délután 15 óráig a Rákóczi, Patai, Mcntovich, Dalmady. Berzsenyi, Arany János, Szilágyi, Szász Károly, Ceglédi, Abonyi, Lőrinc pap, Zsemberi, Zrínyi, Farkas, Hétvezér, Jókai, Lehel, Botond, Töhötöm, Huba, Kund, Előd, Álmos és Jázmin utcában szünetel az áramszolgáltatás. Hétfőn, ugyancsak reggel 8 órától délután 4 óráig, a Kossuth Lajos utcában, a Szellő- háztól a Pótharaszti útig, valamint a Kinizsi, Mátyás, Bethlen és Földvári utcában nem lesz áram, karbantartási munkálatok miatt. A Magyar Villamosművek Tröszthöz tartozó Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat öt üzemegységének egyike a nagykőrösi igazgatóság. Dolgozói a Duna—Tizsa közének középső részén, Bács-Kis- kun és Pest megyében végzik munkájukat: a mintegy 4200 négyzetkilométernyi területen 90 ezer fogyasztót látnak el villamos energiával. A számokon érzékelhető a nagykőrösi üzem feladatának nagysága, tevékenységének sokrétűsége. Az üzemegység igazgatójának, Monostori Józsefnek tájékoztatása szerint a dolgozók sikeresen, lelkiismeretesen teljesítik kötelességüket, amit az elért eredmények is igazolnak. Az elmúlt évben az előirányzottnál 10 százalékkal több villanyáramot értékesítettek: 267 ezer helyett 305 ezer megawattot. A növekedés jelzi az ellátási terület iparosodásának mértékét és azt is. hogy mind több villanyárammal működő gép, tartós fogyasztási cikk kerül a háztartásokba, vagyis az eredmények az üzem jó munkáján túl. pontosan jelzik a lakosság életszínvonalának alakulását is. Az 1971-es esztendőben felhasznált villanyáramnál 17 százalékkal többre volt szükség az elmúlt évben, ami azt is jelenti, hogy a nagykőrösi üzemhez tartozó körzet villanyenergiaszükséglete az országos átlag fölött van. Az üzemegységbeliek egyik fő feladata a villamosenergia- értékesítés. Kábelhálózat és légvezetékek útján gondoskodnak a fogyasztók folyamatos áramellátásáról, a jelentkező hibák elhárításáról és arról, hogy mindenütt meglegyen az előírt feszültség. A feszültséggel kapcsolatban ugyan érkeznek az üzemvezetőséghez panaszok, de azokat csak akkor tudják majd orvosolni, amikor a hálózat karbantartására a jelenleginél nagyobb összeget fordíthatnak. A villanyáramot nagyfeszültségű, középteljesítményű transzformátorállomásokon át közvetlen az országos energiahálózatból kapják. A transzformátorállomások teljesen önműködőek, az áram távvezetékeken jut el a falvakba, városokba. 1972-ben a tervezett 257 millió helyett 290 millió forintnyi villanyáramot értékesítettek. A nagykőrösi üzemigazgatóság teljes árbevétele az elmúlt évben 310 millió forintra rúgott, ebből a vállalati nyereség 87 millió forint A másik fő feladatuk a hálózatszerelés, amelynek keretében kis- és nagyfeszültségű hálózatok tervezését-szerelését végzik. Jelentős munkát Mo- noron, Kecskeméten, Nagykőrösön végeztek, összesen 39 millió forintért. Nagykőrösön tavaly 1,5 millió forintért fejlesztették a villanyhálózatot, ebből 800 ezer forintot tesz ki az a munka, amelyet közvetlenül a lakosságnak végeztek. Növelték a kisfeszültségű hálózat átviteli képességét, megoldották a tormási és a Ceglédi úti lakótelep villamos energiával való ellátását. Az idén folytatják a Kossuth Lajos utca közvilágításának korszerűsítését, ami várhatóan az utca teljes felújításával egyidőben fejeződik be. 1972-ben csaknem 700 ezer forintot költöttek Nagykörösön karbantartásra. Az igazgató szerint Nagykőrös közvilágítása a városközpontban és a fő útvonalakon azonos a közepes városok közvilágításával, de a Kecskeméti út és a Ceglédi út, valamint a város külső kerületeinek megvilágítása ma már nem korszerű. Nagykőrösön 8 ezer fogyasztó használ rendszeresen villanyáramot. A bejelentések nyomán általában 3—4 órán belül sikerül a hibákat elhárítaniuk. Sok zavart okoznak azok, akik házilag próbálják megjavítani villamos berendezéseiket és azok is, akik két kilowattnál nagyobb fogyasztású berendezést üzemeltetnek otthonukban bejelentés nélkül, mert túlterhelik a hálózatot, és az áram- kimaradás miatt 15—20 fogyasztó lakása marad világítás nélkül. Az üzemigazgatóság 442 embert foglalkoztat, Nagykőrösön kétszázhúszan dolgoznak. A korábbi évekhez hasonlóan, most is gondot jelent a szakmunkáshiány. A munka veszélyes és nehéz, megköveteli a szigorú biztonsági szabályok megtartását. A szakmunkásoknak több tanfolyamot kell elvégezniük: legalább 5 évre van szükségük, hogy univerzális szakemberekké váljanak. Ennek ellenére a bérszínvonal meglehetősen alacsony. Az itteni üzem egy személyre eső termelékenysége 700 ezer forint, míg a munkások évi bére 25 ezer 300 forint, amiben a készenléti díj is benne van. Érthetően nagy örömmel fogadták a Központi Bizottság határozatát, amely szerint megvizsgálják és módosítják a bányászatban és a villamosiparban dolgozók jövedelmét. A nehéz fizikai munka megkönnyítésére 1972-ben egymillió forintért vásároltak gépeket. A Kossuth Lajos utcai telep 3 millió forintos korszerűsítése, amelynek során javítóműhely, öltöző, fürdő épült volna, elmaradt, de megvalósítása még ebben az ötéves tervben várható. Az üzemben 21 szocialista brigád alakult, összesen 200 taggal. A dolgozók megbecsülésének egyik jele, hogy a kislakás-építőket a vállalat hosz- szúlejáratú kölcsönnel segíti. Khim Antal Sikeres vizsgával fejezték be az első félévet A marxista—leninista esti egyetem 27 elsőéves hallgatója, sikeres filozófiai vizsgával, befejezte a félévet. Mit látunk ma a moziban? Az a tárnán halála, I—II. Szovjet kalandfilm. Kísérőműsor: Tyumen földjén. Előadás kezdete: 5 órakor. Év eleji töprengés Hol nem bontottunk még úttestet? Técsi Endre karikatúrája Férfikönnyek ÚTKÖZBEN T átogatóba indult a két pesti srác nagyszüleihez, a körösi tanyavilágba. A buszhoz kikísérte őket az egész család. Az egyik ülésre a nagymama került a kisfiúval, a nagyobbacska a nagypapa mellé húzódott. Űtközben szó esett köztük sok mindenről, végül bizonyos túróspalacsintáról is. — Azám, túróspalacsinta! — eszmélt fel a nagymama, és kisebbik unokájához fordult, aki éppen egy elsuhanó tábláról próbálta elolvasni az útba eső nagyközség nevét, mármint azt, hogy Üllő. — Éhes vagy? Természetesen éhes volt. S a nagyobbik is. Előkerült hát a szatyorból a dobozba rakott sütemény és egy fehér szalvéta, amúgy vidékiesen. sarkosan összekötve. — Almáslepényt esztek vagy szentvicset? — kérdezte a nagymama. — Szentvicset! — kiáltották a lurkók egyszerre. Nagymama ekkor kibontotta a szalvétát, gondosan kiemelt belőle egy-egy jókora karéj vajaskenyeret, a gyerekek kezébe nyomta, aztán elöhalá- szott egy-egy főtt tojást. TVI it kell ide dekoráció? Egyik kézben a vajaskenyér, másikban a tojás .. . És a két kis utas jóízűen falatozta a kiadós „szentvicsekef”. Bíró Ilona NEHEZEN VISELEM EL, ha férfit látok könnyezni. Meglett, negyvenéves. Nem ura az idegeinek. Restelli, hogy sír, küszködik, csak nehezen tudja elmondani, milyen megaláztatáson esett át. Műhelyben dolgozik. Észrevették, hogy egyre-másra tűnnek el a szerszámok, anyagok. Valaki azt mondta rá, hogf ő ... S milyen gyorsan csatlakoztak a gyanúsító mellé munkatársai! — Tudom, mások is voltak már terítéken, csak lehet, hogy jobban bírták idegekkel. Én olyan vagyok, ha valamit keresnek a jelenlétemben, olyan ostobán viselkedem, hogy tíz közül nyolc ember azt hiszi, csakis én tüntethettem el. Az első gyanúsító szó annyira felháborított, hogy munkámban hibát hibára halmoztam. Az, hogy ideges vagyok, remeg a kezem, az alaptalan vádnak köszönhetem. A MÁSIK TÖRTÉNETET egy irodista mesélte. Ö — sakknyelven szólva — akkor került lépészavarba, amikor nem gondolta végig, mire is megy a játszma. — Ma már tudom, az íróasztalom kellett valakinek. Fúrtak. Akkor ez eszembe se jutott. Nos, most már sikerült elérniük a céljukat. Meg fogja kapni más az íróasztalomat, én pedig mehetek az idegorvoshoz. Ügy vélem, sokan ismernek ilyen történeteket, esetleg maguk is úgy jártak, mint az említett két, oktalanul bántott ember. FELMERÜL A KÉRDÉS, hogyan történhetett meg, hogy azok, akikkel évekig együtt dolgoztak, koccintgat- tak ünnepeken, névadókon, Fgy perc telefon Milyen szakmákra jelentkezhetnek ipari tanulónak? — 224-es számú Szakmunkásképző Iskola? — Igen, Rágó János szakoktató beszél, — Mennyi szakmunkástanulót vesznek fel az 1973—74- es tanévre ? — Éppen a napokban tanácskoztak a lehetőségekről. Iskolánk 22 kőműves-, 23 autószerelő-, 10 villany szerelőig vasesztergályos-, 29 gépszerelő-, 7 gépjármű-villamossági műszerész- és 10 asztalostanuló felvételét tervezi. — Lányok is jelentkezhetnek? — Igen, a villanyszerelő, gépforgácsoló és gépjárművillanyszerelő szakmákra. — A jelentkezés? — Hagyományosan, az általános iskolákban, a szabvány jelentkezési lapokon. A termelőüzemeknek az oktatás vállalását szignálniuk kell. T. P. Sok kicsi sokra megy Tartsunk nyilván minden elvégzett társadalmi munkát A Gépjavító és Faipari Ktsz pártszervezetének legutóbbi ülésén többen felvetették, hogy a ktsz-ben is, de Nagykőrös más üzemeiben, termelőszövetkezeteiben és iskoláiban is sok-sok társadalmi munkát végeznek a dolgozók, anélkül, hogy azokról hivatalosan bárki is tudna, azokat bárki is hivatalosan számon tartaná. Így azután jó néhány kis, de lényeges segítségről nem értesülnek a város lakói sem. Persze, nem azért segítenek az emberek, hogy hosz- szú listát vezessenek tetteikről, hanem, hogy szolgálják a közösséget. Mégis, a városok versenyében a tényleges teljesítmények alapján bírálják el, melyik az, amelyik a legtöbbet tette vagy teszi szépítéséért, csinosításáért. A taggyűlésen példákat is említettek. Fehér Imre nemrégen a Kcrpa-féle iskolában vízvezetéket szerelt, társadalmi munkában. Nem nagy ügy, de megjavította a vízszolgáltatást, nem kell többé bosszankodniuk sem a pedagógusoknak, sem a kisdiákoknak. Szentpéteri Balázs vállalta: a Kalocsa óvoda szőnyegeit vaslemezzel beszegi, hogy azok ne hasadjanak el olyan hamar. A ktsz több dolgozója a minap fogasokat készített az alszegi óvodásoknak, egyébként is évenként mintegy 10 ezer forint értékű társadalmi munkával segítik az óvoda működését. E példák is bizonyítják, hogy nem ártana, ha számon tartanák az üzemek, a termelőszövetkezetek jelentéktelenebbnek tűnő társadalmi munkáikat is, mert a sok kicsi sokra megy közmondás mindig érvényes. K. Tóth SPORT Sok értékes helyezést értek el az asztaliteniszezők Cegléden rendezték meg az ottani Vasutas, az Abonyi Tsz SK, valamint a Nagykőrösi Kinizsi sportolóival, a ceglédi járás asztaliteniszezőinek egyéni és páros bajnokságát, örvendetes, hogy a Kinizsit tizenheten képviselték, akik a népes és színvonalas mezőnyben sok értékes helyezést értek el. Főleg az utánpótlás vizsgázott sikeresen. Az. utóbbi 10 évben ennyi körösi asztaliteniszező nem Indult vidéki versenyen, s nyilvánvalóvá vált: a fiatalok többszöri szerepeltetésével megoldódhatnak az utánpótlásgondok. A körösiek eredményei: Férfi felnőtt páros (nyolc induló): ... 3. Kőházi Ferenc —Erdei Pál. Férfi felnőtt egyéniben az NB I-es ceglédiek közé nem jutottak körösiek. Férfi ifjúsági egyéni (16 inaz első mételyező szóra elfordultak tőlük? Bizony, minden intrikához tevékeny támogatókra is szükség ‘ van, hiszen a megvádoló nyomban magára maradna, mihelyt valaki venné a fáradságot, hogy galléron ragadja, és megkérdezze tőle: „Ezt meg honnan veszed?" Volt már persze, ilyenre is példa, és a szembesítéskor koholtnak bizonyult a rágalom. Nem akarom túl feketére festeni a képet, de valljuk be, itt-ott azért akadnak olyanok, akik a munkahelyen rágalmaznak, pletykálkodnak, s úgy szórakoznak, mintha társasjátékot játszanának, sokszor fel sem mérve magatartásuk veszélyességét. AZON KELLENE GONDOLKODNUNK, van-e elég munkája nem kellene-e több tennivalót juttatni annak, aki ráér társaival szórakozni? Azt ugyanis elég ritkán hallani, hogy futószalag mellett vagy gép diktálta tempóban dolgozók egymással foglalkoznának. Miklay Jenő dúló): 1. Szabó József, 2. Perlaki Mihály, ... 4. Faragó Attila. Férfi ifjúsági páros (8): 1. Szabó József—Perlaki Mihály, ... 3. Szabó Tibor—Faragó Attila. Ifjúsági vegyes páros (8): 1. Szabó József (az abonyi Tamásival); ... 3. Perlaki (az abonyi Zanával együtt). Férfi serdülő egyéni (22): ... 3. Szabó Tibor, 4. Berecz Gábor. Fiú újonc (12 éven aluliak) egyéni (10): 1. Berecz, 2. ifj. Nagy Imre, 3. Molnár Albert, 4. Szűcs György. Kár, hogy bajok adódtak a rendezés körül, főleg a sok induló miatt. A körösi fiúk eredményei önmagukért beszélnek. Szabó József remekelt, három első helyezésével. Említést érdemel még a kis Szöl- lösi Ferenc, aki a mezőny kedvence lett, de a többiek is kitettek magukért. Tizenegy ki- nizsis sportoló jutott be a megyei bajnokság mezőnyébe. Reméljük, a sikeres idei rajt önbizalmat ad, fellendülést hoz. Nem lesz NB lll-as beosztás A Pest megyei Kézilabda Szövetség január 9-én a fővárosban értekezletet tartott. Pest megye igen, de a fejériek és a nógrádiak nem vállalták a tervezett NB III-as osztály pluszköltségeit, így a Kinizsi továbbra is a megyei bajnokságban szerepel. 1973- ban azonban mindenképpen létrehozzák az NB Ill-at. Érdemes lesz a mezőny elején végezni 1 Szombati műsor Asztalitenisz Sportotthonban, 17 óra: Pest megyei Szolgáltató—Konzervgyár Il-es telep és TRAKIS Ktsz A—Konzervgyár B városi szakszervezeti csapatbajnoki mérkőzés. S. Z.