Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-12 / 9. szám
1973. JANUÁR 12., PÉNTEK 3 v/íiriup Tsz-elnökök tanácskozása Több zöldség és cukorrépa Huszonöt új szakosított szarvasmarhatelep Csütörtökön folytatódott a megyei tsz-clnökök értekezlete a Kertészeti Egyetemen. Elsőként Csekc Jenő, a Pénzügyminisztérium bevételi fő- igazgatósága megyei hivatalának vezetője tartott tájékoztatót, majd Kusza Béla, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője ismertette a megye mezőgazdaságának eredményeit és feladatait. Vázolta a tavalyi gondokat, egyszersmind elismerően _ szólt arról, hogy bizonyos elmozdulás tapasztalható a szövetkezetek társulási törekvéseiben. A területi koncentrációt nem siettetik, de így is tíz egyesülésre került sor tavaly. Való igaz: a kis területű bsz-ekben stagnál a termelési színvonal. A növénytermesztés témakörében a többi között Kusza Béla megemlítette, hogy a kukoricaterület a IV. ötéves terv előirányzatának megfelelően növekszik, de sajnos, ezer hektárral csökkent egy év alatt a burgonya vetésterülete. A búza megyei és hektáronkénti átlaghozama 31,3 mázsa volt, ami rekordként könyvelhető el, ám az időjárásbeli és gépesítési okok következményeként a szokásos veszteségen fölül 90G vagon búza esett ki a termelésből, aminek 27 millió forint az értéke. Az idevágó kormányhatározat eredménye, hogy a cukorrépa vetésterülete 18 százalékkal emelkedett, s kedvezőnek mutatkoztak az új gépek, jóllehet a technológiai fegyelem megszilárdítása még hátravan. A cukorrépa megnövekedett gazdaságosságára való tekintettel az idei vetésterületet már 200 hektárral emelték a gazdaságok a tavalyihoz képest. Ami a zöldséget illeti, 5,1 százalékkal emelkedett egy év alatt a termőterület, ám a jövedelemnövekmény-adó nincs szinkronban a zöldségtermesztési koncepcióval. Ugyanez áll a bogyósokra, amelyek termőterülete — elsősorban a szamócáé — rohamosan csökken. A szőlőről is elmondható ez, s elmaradás mutatkozik a gyümölcstelepítésekben. Kusza Béla előadásában kitért az állattenyésztés helyzetére, így megemlítette, hogy két-három százalékkal nőtt tavaly a tehénállomány, s 25 szakosított szarvasmarhatelep készült el az év végéig. A megyei osztályvezető kérdésekre válaszolt ezután. Délután dr. Lada Lajos a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást az élelmiszergazdaság exportjának alakulásáról. K. N. KOOPERÁCIÓ Az első szállítás, kétmillióért Űj típusú o'njkályhííka1, légikzülókat gyárt a Mechanikai Művek Joggal szerzett magának hírt és rangot a Mechanikai Művek, hiszen az inkább csak a szakma által ismert, de a nemzetközi versenyt is álló elektrolit-kondenzátorok mellett egyebek között e gyár volt' az első, amely a szinte robbanásszerű gyorsasággal elterjedő olajkályhák termelésére berendezkedett. Évi 320 ezer darab előállítására teremtettek kapacitást — főként a Marcaliban és az Abonyban létesített gyáregységek segítségével —, ám a termelést most már fokozatosan csökkentik, mert lanyhult a kereslet, de más cégek is gyártani kezdték a kapósnak bizonyult terméket. A törökbálinti üzem természetesen nem hagyja veszendőbe menni a megteremtett kapacitásokat, s más törekvései mellett így jött létre az a megállapodás, amelyet a nyugatnémet JEGA céggel kötöttek. A tavaly kialakult kooperációs kapcsolatok alapján a Mechanikai Művek a nyugatnémet cég konstrukciói alapján konyhai légtisztító berendezések és két modem, nagy teljesítményű — hat-, illetve 7500 kilokaló- riás — olajkályhatípus gyártására rendezkedik be. 1972-ben, bérmunka jelleggel, egyenesbe került a JEGA és az MM közötti kooperáció, idén pedig a Törökbálintról szállítandó termékek értéke már eléri a kétmillió nyugatnémet márkát. rr A fiamat nem engedném ‘ Öntők - gondjaikról A Könnyűipari Gépgyártó és Ellátó Vállalat váci telepének igazgatója szívélyesen fogadja az újságírót. — Az öntőkről szeretnék írni — mondom az igazgatónak. Ö már így adja tovább kérésemet az idős művezetőnek: — Az újságíró-elvtárs az öntőszakma szépségeiről, az öntők hűségéről szeretne írni. Az idős művezető így tájékoztatja az üzemvezetőt, s az öntőknek is az igazgatótól hallott mondattal mutatnak be. Elsőként Gulyás Sándornak. Együtt férj és feleség — Apám molnár volt, de csak a nyári aratás, cséplés után volt munkája, ha befejeződött az őrlés, idejött a „kapagyárba” segédmunkásnak — meséli Gulyás Sándor öntő. Édesanyám, testvéreim is itt dolgoztak az öritödében. A gyerekek közül hárman lettünk öntők. Mindig érdekelt ez a szakma, bár egy évig aszta- losinas voltam, bejöttem a gyárba, s itt ragadtam. Az egyik testvérem is ebben az öntödében dolgozik, a másik egy maszeknál. — Milyen az öntő munkája? — Én formakészítő vagyok, a mintát homokkal rakom körül, ledöngölöm az anyagot, kivesziem a mintát, s magot FülőoSaj Eriinek és Százhalombattának A Beniavölgve Termelőszövetkezet az AFOR-ral kötött szerződés értelmében fíitőoiaj-kimcrő állomást létesített. Az állomás at elmúlt évben 2 és félmillió liter olajat forgalmazott, és zökkenőmentesen biztosíiotta Érd nagyközség és Szászha- lombatta lakosainak tüzelőolaj-ellátását. Foto: Gábor Viktor teszek a helyébe. A legnehezebb a homok döngölése, a legfortélyosabb a sima felület kialakítása, szinte cirógatni, fényesíteni kell a formát. A legbonyolultabb forma a bőr- talpvágó gép, a „csákozó” állványzata. Én csak a formát készítem el, délután történik az öntés. A szakmai tudás a formakészítésnél derül ki, a vasat beönteni már sokkal könnyebb. Gulyás Sándor 1945-től dolgozik az öntödében, felesége ugyanitt magkészítő. Az üziemvezető megkérdezi: kívánok-e más öntővel is beszélni? Továbbmegyünk a műhelyben, az üzemvezető szinte csak maga elé mondja: — Annyi sokat írnak, beszélnek az öntőszakma szépségéről, az öntők hűségéről, mégsem használ semmilyen propaganda. A szép szavakat nem követi intézkedés. Kevés a 480 perc Britkó János öntő elmondja, hogy 1952 óta dolgozik a gyárban. Négyezer forintot keres. — Elégedett vagyok a fizetésemmel, igaz, sokat kell érte dolgozni; a napi 480 percet jól ki kell használni. Aki itt dolgozik, az keres is. Az öntő nehéz munlkát végez: az egyik forma nyolcvan kiló, ezt ketten emelgetjük, a harminc kilósat magam is elbírom. A legnagyobb ügyesség a mag kiemeléséhez kell. — Szereti a szakmáját? — Igen, de egy fiam van, őt nem engedném öntőnek. Jófejű gyerek, középiskolába jár, azt szeretném, ha lenne belőle valaki. Én is akartam tanulni, de nekem nem lehetett. Az üzemvezetővel tovább megyünk, megkérdezem tőle: valóban nem történt semmi az öntőkért? — Csak egy: felemelték az öntvény árakat — mondja tréfásan, kesernyésen. Szinte minden változatlan Bögér István öntő harmincéves, 1958 óta dolgozik a gyárban. 1961-ben fejezte be az öntőiskolát. — Sikerült a pályaválasztása? — Akkor jól választottam, de a mai körülmények között másként döntenék. A többi szakmához képest borzalmasan kihasználják az öntőket, a napi 480 percből ötszázat kell dolgozni a havi négyezer forintért. Öreg szakik mesélték, hogy a tanulópénzük, az ösztöndíjuk több volt, mint egy elsőéves esztergályossegéd fizetése. Ma a mi fizetésünket gépkocsivezetőként, s ezer más szakmában is megkeresik, de nem kínlódnak ennyit. — A négyezer forint nem kis pénz, ezzel nem áll arányban a „kínlódásuk”? — A legtöbb helyen automatizálták a termelést, nálunk szinte minden változatlan, legfeljebb annyit újítottak, hogy a formáról nem tüdővel fújjuk le a port, hanem sűrített levegővel. Ugyanúgy meg kell fogni a talicskát, a lapátot, Egy ötvenkilós formát háromszor fordítok meg, de nem egy forma a napi teljesítményem. Mines utánpótlás Az irodában megkérdeztem Pelyhes László öntödei üzemvezetőt, hogy olyan-e a valóság, mint ahogy az öntők bemutatták. — Legutoljára 1971-ben emelték a béreket, ekkor az öntők fizetése nagyobb lett, mint a többi szakmunkásé. Ez a különbség az évek során csökkent, pedig az öntő a saját fizikai erejére van utalva. Két évvel ezelőtt azért emelték a béreket, hogy megtartsák az öntőket, mert nagyon csalogatóak voltak a tsz-öntö- dék. Már hat szakmunkás elhagyta a gyárat. Köztük volt Gulyás Sándor is, aki az Izzóban, majd a Fortéban dolgozott, később a sződi termelő- szövetkezet öntödéjében kötött ki. Vonzotta az öt-hatezer forintos fizetés. Gulyás és társai azért jutottak kerülő úton a tsz-be, mert a közös gazdasággal szerződést kötöttünk, hogy közvetlenül innen nem veszik fel a dolgozókat. Ezért mentek rövid időre az Izzóba, a Fortéba — így nem érvényesült a szerződés. — Az öntők nem szívesen jönnek az öntödébe? — Többet kellett fizetni, mi 12 forintról 18-ra emeltük az átlagórabert. A béremelések miatt a tsz-ből visszajöttek öntőink. De a segédmunkások mindig hiányoznak. A jelentkezőnek bemutatjuk az öntödét, elvállalja a munkát, két- három hónap múlva mégis elmegy. Előfordult, hogy egy hónapban 40—50 embert vettünk fel, s ugyanennyi kérte ki a munkakönyvét. — És a fiatalok nem választják ezt a pályát? — Utánpótlás tíz év óta nincs, 1962-ben tíz tanuló szabadult fel, azóta nincs jelentkező. Propagandát csaptunk, hirdetést adtunk fel — eredménytelenül. — Milyen változásokat várnak az öntők? — Jobban meg kell becsülni anyagilag az öntödei munkát. Az öntödét komfortosabbá kellene tenni, a csarnokban hideg, por, gáz, füst károsítja az embereket — nem nagyon törődnek ezzel. Sajnos, nem tudunk megfelelő munkakörülményeket biztosítani számukra. Hát ilyen tartalommal telítődött az öntő szakma szépségéről, az öntők hűségéről szóló írás. Kár, hogy semelyikük sem beszélt arról, hogy most újra emelik a béreket — gondolnak az öntőkre is. Fóti Péter Összetétel N apjainkban új szólás születik, valahogy így: mutasad meg a gyártmányszerkezetet, megmondom, hol állsz. A termékfejlesztés valóban döntő pontja a gazdasági növekedésnek, s azon belül mind a bel-, mind a külföldi értékesítésnek. Azaz, ha némi leegyszerűsítéssel is, de fogalmazhatunk így: nem elég csak többet termelni, hanem mást kell előállítani, igazodva a felhasználók, a vevők változó igényeihez. Ehhez azonban kevés csak a szándék; szellemi és technikai kapacitások éppúgy szükségesek hozzá, mint gazdaságossági elemzések, piaci ismeretek. Ami a megye iparát illeti, a termelés mennyiségi növekedése tavaly előtt 6,6 százalékot tett ki, s tavaly is 6,7 százalékra rúgott. A korábbi adatok ismeretében leírhatjuk, hogy a termelés- bővülés egyenletes, az országos átlagnál gyorsabb, s javarészét a kiemelt fontosságú területek — a vegyipar, a villamosenergia-ipar — adják. Ha azonban a mennyiségi növekedés mögött a gyártmányszerkezet változását, a termékösszetétel korszerűsödését kutatjuk, már nem lehet okunk különösebb elégedettségre. Ahogy országosan, úgy a megyében is a kelleténél lassúbb a termékek cserélődése, a teljes állományon belül magas a három-öt éve s még inkább az annál is régebben gyártásba vett áruk aránya. Joggal állapította meg a párt Központi Bizottsága novemberi ülésén hozott határozatában, hogy: „A feladat most... a gazdaságos cikkek termelésének növelése és a nem gazdaságos cikkek termelésének további, gyorsabb ütemű csökkentése”, E mérséklődés haszna nemcsak anyagi; a műszaki haladás egésze kap új lendületet. Korszerűsítésben, új termékek piacra vitelében a megyei vállalatok tisztes számban kínálnak példákat. Az. ikladi Ipari Műszergyár nagymérvű termelékenységnövelést és minőségjavulást ért el az automata motortekercselő sorral, hasonló eredményekhez jutott a Mechanikai Művek automata zománcozóberendezésével. A Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat a műanyag ládák gyártását automatizálta, licencvásárlás alapján megkezdte az olefines»-termelést. A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában a Siómé rendszerű csőgyártás, a Híradástechnikai Anyagok Gyárában Vácott a ferritgyártás megszervezése áll a példákat összefoglaló képzeletbeli listán, de említhetjük o Lenfonó és Szövőipari Vállalat láng- talanított munkaruhaszövetét, amely húsz mosást visel el, míg a korábbi anyag egyet. P éldákról szóltunk, s éppen ez az, ami elgondolkoztató. Mert ugyan viszonylag gazdag a példatár, de még nem állítható össze segítségével a folyamat, az ipar egészét jellemző gyártás- és gyártmányfejlesztési gyakorlat. Esetekről van tehát szó, néhány vállalatnál jelentős, másutt kisebb változásokról, de ennek ellenére még tény marad, hogy a textiliparban a gyártott termékek mintegy harmada teljesen elavult — különösen a kártoltáruké —, a gépipar, a közlekedési eszközök gyártása, de a műszeripar is műszakilag teljesen elértéktelenedett cikkeket is előállít nagy mennyiségben, s tegyük hozzá: nagy veszteséggel. Hogyan? Ezek a vállalatok ellenségei önmaguknak, veszteséget termelnek? Hiszen azt a zsebükből kell kifizetniük ... No, ez nem egészen igaz. E veszteségek nagyobb részét ugyanis az állam állja, termelési támogatások, különböző címen adott visszatérítések formájában. Ha meg ez a helyzet, akkor az állam egyik kezével noszogat a termékösszetétel korszerűsítésére, a másikkal meg éppen az ellenkezőjét cse- lekszi? Fizet a gyengéért, a műszakilag korszerűtlenért, a veszteséggel előállítottért? Igen. Mert csodák, néhány hét vagy hónap alatt végrehajtott alapvető változások nincsenek a gazdasági életben. Sok olyan korszerűtlen, veszteséggel előállított termék van, amelynek eltűnése súlyos ellátási zavarokat okozna. Többféle árut államközi szerződések jó néhány éve érvényben levő passzusai alapján kell még gyártani. Továbbá: mi történjék az emberekkel, az állóeszközökkel ott, ahol egyik napról a másikra megszüntetnék a termelést? Azaz nem egyszerű, nem könnyen megoldható feladatok sorát teszi az irányító szervek és a vállalatok elé a termék- összetétel korszerűsítése; a megfontolatlanság hatalmas károkhoz vezetne. A megfontolt cselekvés persze, nem azonos a lassúsággal, a kényelmeskedéssel, s ez az a különbség, amelyre félreérthetetlenül rá kell mutatni. Az, hogy az állam ma még kényszerűen tűri s fizeti a termelés — mint egyik helyen megfogalmazták — középkori üledékeit, nem értelmezhető örökös belenyugvásként. Ahogy a belső piac viszonylagos igénytelensége sem változatlan mérce, ahhoz igazodni tehát nagy hiba. A bevezetőben idézett, születőben levő szólás egyre határozottabb valósággá lesz, mert egész egyszerűen e feladat- csoport elkerülhetetlen. Figyelmeztet erre a külföldi értékesítés sok tapasztalata éppúgy, mint a belföldi piaci kereslet növekedésének mérséklődése. S e kettős jelzés akár a riasztó- csengő hangja is lehet. Mészáros Ottó Folytatódik a megyei népffontelnökök és -titkárok továbbképzése A megyei népfrontbizottságok elnökeinek és titkárainak tanfolyamán szerdán délelőtt Fábián Zoltán író, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának al- elnöke, a Magyar Írók Szövetségének titkára a megyei népfronttevékenység kulturális feladatairól, délután pedig dr. Biró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára a népgazdaság helyzetének néhány jellemző vonásáról, megyénk gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakulásáról tartott előadást. Tegnap délelőtt Antalfia Jenő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője a népfrontmozgalom munkamódszereiről, Orbán Józsefné, az MSZMP KB párttörténeti osztályának munkatársa, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökségének tagja a népfrontbizottságok feladatairól beszélt a nőpolitikái és ifjúság- politikai határozatok végrehajtásában. Délután S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, országgyűlési képviselő, a szocialista hazafiságra nevelés mozgalmi feladatairól szólt. A tanfolyamon ma délután a Hazafias Népfront művelődéspolitikai feladatairól Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára tart előadást. I * I <
