Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
rtit MEG '■'^Cirlap 1972. DECEMBER 31.. VASÁRNAP Kiskörös: a szülőház (Jókai Mór rajza) I y Unt harangoztak, megkezdődött az új év, az iS 1823-as. Mint a függöny szétválásakor a IC gongütés: ez indítja meg előttünk is a cse- I \ lekményt. * » Egy kis alföldi faluban, Kiskőrösön egy parasztházban, amely semmiben sem különbözött az ország ezer meg ezer parasztházától, egy kicsi, fekete hajú asszony fölkiált; vajúdik. Szlovákul jajong. Napközben rendesen magyarul beszél, de az. ima és a sírás gyermekkora szavait szakítja föl benne. Férje a konyhából hallgatja. Az öntudatlan szavak, amelyeket az aggodalom és a tehetetlenség lök a nyelvre, magyarul szűrődtek ki fogai közül. Végre bentröl gyermeksírás hangzott, a csecsemők nemzetközi panasza az éles levegő, a hideg, az élet miatt, a miatt, hogy világra születtek. Fiú született, e könyv hőse. Anyja későbbi szavai szerint ökölnyi csöppség volt. Szalvétába kötötték, megmérték egy piaci fölakasztható mérlegen: igen könnyűnek találták. Aztán gyorsan megfürösztötték, mégpedig úgy, hogy a langyos vízbe némi spirituszt öntöttek, az egyik komaasszony szerint ez megerősíti a gyönge csecsmőt abban, hogy megmaradjon. Piros, ráncos arcú kis emberke volt, semmivel sem különb, mint ilyenkor akármilyen más csecsemő. Ö volt, akire várták, akit a történelem kiszemelt. Mi lesz belőle? Bár tudjuk, izgatottan kísérhetjük végig még egyszer sorsát... (Illyés Gyula: Petőfi Sándor című kötetéből.) ... „csatázok verseimmel... egy-egy UTAZÁS PETŐFIVEL (Petőfi életében emberes művészetformáló szerepet játszott Pest megye. Aszód és környéke szüleinek és nagyszüleinek első otthona. Három évig Aszódon járt iskolába, később már egyre ismertebb, országos hírű költőként is megfordult a megye több városában, falujában, tizenhárom verse őrzi mindennek emlékét.) Velem szemben fárradt arcú öregember ül. Panaszkodik, hogy l-assú a HÉV, Gödöllőig messze az út. Körülöttem tömött bevásárlószatyroikkal asz- szonyok utaznak. A szerelvény most indult a Fehér útról, s Gödöllőig feladatom megtudni azt: mit tudnak az emberek Petőfiről? A scemközti öregember furcsállja a kérdést, ő inkább a zsúfoltságról szeretett volna beszélgetni, de azután elgondolkozik. — Az én nagyapóm kiskőrösi ember volt, személyesen ismerte Petőfit. Azt mondta: szép legény volt, már 18 éves korában akkora nagy, fekete bajusza nőtt, hogy a lányok bolondultak érte. Mindennap írt egy verset, föl is olvasta valakinek. Egyébként mindenről írt 5 verset, ami csak AZ ASZÓDI ÉVEK ..Itt kezdtem verseket csinálni rí // A diák Petőfi 1835. szeptember elejétől 1838 június végéig (mikor Búcsúbeszéd című költeményét írta), három tanéven át az aszódi Schola Latina tanulója volt Koren István professzor keze alatt. Meg a 13. életévét sem töltötte be, s már jelentkezett az a szellemigénye, hogy a kötelező iskolai tantárgyakon kívül rendszeresen, érdeklődésének megfelelően olvasgasson. Az első olvasmányok Az aszódd iskola szerény könyvtárában az ő diákosko- dása idején 81 mű volt 132 kötetben. Ebből a 132-ből 87-et Podmaniczky Lajos báró, az iskola fenntartója adományozott a tanulók számára. Petőfi három év alatt a könyvtárból 41 művet olvasott el, hetet kétszer is. Könyvkölcsönzéseit figyelembe véve igen érdekes rendszerességet lehet megfigyelni. Amikor Aszódra került, németül és latinul jól olvasott és értett. A kivett könyvek is ilyen nyelvűek. Célja: még jobban begyakorolni magát a nyelvekbe. Később tágul érdeklődési köre. Az első aszódi tanév elején a magyar és a római történelem tárgyköréből vesz ki könyveket, de ugyanakkor á madarak és „A négylábúak” világával is kezd ismerkedni az Európa-hírű Buf- fon francia természettudós könyvei alapján. Sőt, 12 és fél éves korában nekifog egy filozófiai műnek is (jelenleg is megvan ez a könyv az aszódi középiskola könyvtárában). ... Drága Tanító úr, ki fáradhatatlan Iparral A tudományokban jártassá tenni akartál Bennünk, vedd végső együttlétünkbfen_ ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre Tőled; S ti kedves helyek, a hol számtalanszor mulatoztunk Vagy nagy körbe leülve, vagy a labdát veregetve És kapkodva vagy ugrándozva, vagy édes örömben Víg dallokra fakád, ezentúl csend üli kedvelt Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel S végre Deáktársim, kik nem köz se renyhe erővel Járjátok velem a tudomány ösvényeit, ez óra Tőletek elválaszt, szétoszlunk mostan: egy erre, Másik amarra megyen születése helyére, holottan Hány örömek várják édes szüleiknek ölében? Majd a midőn a sors keze minket messzire szőlészt Egymástól, midőn itt örömökben íörödve Leszünk, szülőink hajlakában, midőn ekkép Szólhat már ajkunk: „Ti komor gondok, nem adunk most Helyt főnkben nektek, kipihenni fogunk sok Munkáinknak utána, pihenni; nem tanodával Gondolkodni! Elég volt tíz hó arra!” ó, akkor Még egyszer gondoljunk itten lelt öröminkre, Gondoljunk, mennyit fáradtunk s izzadozánk itt A tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén. S most Társaim, miután végét már érte a munka, A mely tíz hóig szüntelen folyt vala köztünk, Jó isten veletek, tanodánkat hagyjuk örömmel És szaporán édes szüléink kebelére siessünk! (Részlet a Búcsúbeszéd-bői) Poéta doctus A diák Petőfi Aszódon igen nagy szorgalommal készül életének fő hivatására. S amikor már beérkezett költő lett, soksok tanulás, sok olvasmány, élmény, három nyelv tudása és elég nagy közéleti tapasztalat állt mögötte. Ha fiatalon robban is be a magyar irodalomba, nem véletlen tehetség, nem valamilyen misztikus zenei modell, hanem kora szintjének megfelelő poéta doctus. (Van-e tudósabb költő nála, aki a forradalmat előkészítette, végigharcolta, és hősi mártírja lett?) A költői hajlam Aszódon kezdett ébredezni benne. Egyik iskolatársa az alábhi tréfás sort őrizte meg tőle: „Kis Kari kerget kurta kutyát kinn”. Osztálytársainak visszaemlékezéseiben van adat arra, hogy Sándor kis iskolás ideáljainak: Neumann Juliskának, Cancriny Emíliának, Prózáik Teréznek udvarló verseket írt. Ezek közül egy sem maradt fenn. Részben a szigorú Koren kezébe kerültek, részben a lányok szülei semmisítették meg. Ő bizattatott meg Az első, Koren lejegyzésében megmaradt aszódi költeménye: a Búcsúbeszéd. A vers keletkezésének körülményei a következők. Koren 1838-ban, az iskolai év vége felé, látva a családjába fogadott Sándornak scáp tanulmányi előrehaladását és olvasásszéretetét, de nem utolsósorban a versfaragásban való kivételes tehetségét, úgy határozott, hogy a szokásos tanévzáró búcsúverset nem őmaga fogja megírni, hanem reábízza tanítványára, annál is inkább, mivel diákja jó szavaiénak mutatkozott. Nagy kitüntetés volt ez; ugyanis add’? is diák szavalta el Koren bú- csúkölteményeit, az írást azonban a múltban soha nem bízta másra. A döntésben befolyásolhatta az. hogy Sándortól nemcsak a nyári szünet idejére búcsúzott, hanem véglege-' sen. Nem lévén Aszódon magasabb évfolyam, Petőfinek Selmecre kellett mennie továbbtanulnia, Koren így ír erről a Vasárnapi Újságban 1875-ben: „Latinul és németül elég helyesen beszélt, verseket faragni is próbálgatott: a magyar irányban annyira kitüntette magát, hogy ő bizattatott meg akkoriban szokásos búcsúszó (vale- dicció) elkészítésével és elmondásával”. Koren egyik iskolai jegyzetébe belemásolta a verset, így maradt fenn hiteles formában .a mai napig. Petőfi Sándor ékkor 15 és fél éves. Mi, aszódiak, különösképpen valljuk azt, hogy a Kiskőrösön született Petőfi Aszódon kezd népünk és irodalmunk egyik legnagyobb költőjévé válni. 1 Kardos Győző történt vele, azt rímekbe szedte. Kovács Sándor, a Kőbányai Sörgyárban görgeti a hordókat, most szabadnapos, s édesanyjához utazik Kistar- csára. — Petőfi nagy hazafi volt — válaszol á kérdésre. — Mindenki megtanulhatja tőle, hogy „haza csak ott van, ahol jog is van”. Szerintem mindenkinek úgy kell szeretnie a hazát, mint ő tette, az életét is feláldozta érte. (Aszódi diákoskodása éveiben, 1835—38-ban, gyakran járt Gödöllőn. 1843 nyarán huzamosabb ideig lakott a Szombat-család házában. Nagy Ignác megbízásából a Külföldi Regénytár számára James: Robin Hood című regényét, a kapott előlegből elég gondtalan anyagi körülmények között, itt fordította. Ekkor ismerkedett meg a gödöllői Grassalkovich-ura- dalom jószágkormányzójának leányával, Mednyánsz- ky Bertával. A hozzá írt versek a Szerelem gyöngyei kötetben jelentek meg. A költő szándéka Berta iránt olyan komoly volt, hogy levélben meg is kérte a kezét, de kérését az apa elutasította.) Mogyoródon miaxikabátos fiatal lány száll fel a HÉV-re. — Én is írtam verseket. Most már, persze, tudom, hogy nem születtem költőnek. De amikor szerelmes voltam, mindig tollat ragadtam. Ma is rajongok Petőfi szerelmes verseiért. Olyan szeretettel, szépen tudott szólni a lányokról, a nőkről. Láttam a Déryné Színház Szeptember végén című előadását, amelyben a költő és Szendrey Júlia szerelme elevenedik meg. Nem szerettem meg Szendrey Júliát, mert nem volt igazi társa a költői nek. — Ilyenkor, télen, szoktam olvasni, szeretem a könyveket. Nyáron az embert hamarabb elnyomja az álom, a derékgör- nyesztő munka — mondja Sütő Kálmán kertészeti brigádvezető. — Petőfinek a meséit szeretem, a János vitézt, Jancsi és Iluska történetét. (Petőfi szobra ma ott áll a gödöllői városközponttól pár percnyire, a költőről elnevezett utca elején, az evangélikus templom előtt, 1955-ben állították fel. Még a régi, romantikus Pe- tőfi-képet követi ez a szobor is, daliás leventeként áll tehát a téren, ahol annak idején, 1843-ban, naponta megfordult.) Az egyetemista vizsgaidő- szakban a könyvek rabja, a mezőgazdasági gépészmórnök- jelöltnek azonban kevés ideje marad, hogy irodalommal, lírával foglalkozzon. — Köcépiskolás koromban sokat gondolkoztam Petőfiről. Volt egy évszázadot késett polgári forradalmunk, amely épp a késés miatt a klasszikus polgári célokat reakciós elvekkel is vegyítette. A feuda- lista Magyarországon még nehezebb volt igazán korszerű forradalmat csinálni. Elnyomták a nemzetiségeket, az igazi hazafiassággal sok hamis szólam összecsendült. Én úgy gon_ dolom, hogy Petőfi sem értette teljesen a kor bonyolultságát, talán ezért érzem költészetét túlontúl egyszerűnek. Sáros Attiláné, az Országos Gumiipari Vállalat adminisztrátora, naponta utasa a HÉV- nek, Gödöllőről jár dolgozni. Három éve érettségizett, nevet, amikor Petőfiről kérdezem, — az érettségin is ezt a tételt húzta. — Petőfi a szabadságharc költője volt. A forradalom lángját vitte mindenhová, az emberek nem törődtek az esővel, amikor a Nemzeti Dalt szavalta a Múzeum lépcsőjén. Olyan költő volt Petőfi Sándor, aki cselekvőén szolgálta a jövőt, aminek eljöveteléért verseit írta. (A gödöllői Munkácsy úti általános iskola az idén 241 éves, 1949. március 15. óta viseli Petőfi Sándor nevét. Az idén, a tanév elején, szeptemberben, Petöfi-pá- lyázatot hirdetett a tantestület és az úttörőcsapat: készítsenek a tanulók rajzókat, illusztrációkat Petőfi verseihez, kérdezzék meg ismerőseiktől, rokonaiktól, hogy milyen helyi hagyományt tudnak a költőről. Az iskola földszinti előterében már látható a Petőfi-verseket illusztráló rajzok, festmények pályázatára beadott munkák legjava. A HÉV lassan megérkezik Gödöllőre, egy kisiskolás így bestei Petőfiről: — Petőfi vidám ember volt, sokat nevetett, s bennünket is megnevettetett verseivel. Hős volt, és szerette a gyerekeket, különösen Arany Lacikát... Fóti Péter , A KÖLTŐ RAJZA MERENGÉS Jó Petőfi, te sem félhetsz, Hogy két Vallad valahogy A szerencse áldásának Vagy terhétől összerogy. Adománya mindössze is A lantocska és a dal, Mit belőle búsan, vígan Érzelmid játéka csal. Hátha így találna szólni Egy tündérvilági hang: „Nos, fiam, mi kell? jó kedvem íme mindent megadand.” Mondaná, hogy: „Rád ruházom A bubáját, a varázst, Daljaid, mivé kívánod, Azzá testesülni lásd. Hogyha kell hír: minden hangod Egy borostyángally legyen, Míg Petrarca koszorúja Nem vet árnyat, fürtiden. — Hisz Petrarca és Petőfi Félig-meddig már rokon; Annál inkább osztozhatnak A borostyánlombokon. — Hogyha kincs kell; mind megannyi Gyönggyé válik éneked, Mígnem gyönggyel rakhatod ki Gombod, sarkantyúszeged”. Mit felelnél mindezekre, Mit felelnél, jó fiú? Tudom én szíved bibéjét, Tudom, a szél honnan fú. Te bizony csak azt felelnéd: Szép a hír és jó a kincs; És hogy őket ne kívánnám, Abból ugyan semmi sincs, De ha már ezermesterré Engeded, hogy válhatom: — Van a hírnél, van a kincsnél Egy igézőbb hatalom; Mint csillagfüggés az égen Változatlan, végtelen, Ügy függ rajta és csak rajta Vágyban égő kebelem! — Hadd legyen hát egy lépvessző, Egy kalitka énekem, S a legszebb madár; egy lyánka Szívét fogja meg nekem. (Gödöllő, 1843.) Az aszódi iskola ÚTON VAGYOK* Ütőn vagyok, s nem vagy velem, Jó angyalom, szép kedyesem, De jól tudom, lépésimet Híven kiséri szellemed. Csak azt tudhatnám, édesem, Minő alakban jársz velem? Tán e szellő vagy, mely illattal Röpül hbzzám s játszik hajammal? Az alkony pírja vagy talán Amott az ég boltozatán? Vagy tán az esti csillag, mely Reám ezüst sugárt lövel? Yagy a madárka vagy, ki ottan Ügy megdalolgat a bokorban? Vagy a kicsiny virág vagy itt, Ki úgy veti rám szemeit, Mikéntha mondaná: oh törj le, És/vígy magaddal, tégy szivedre!... Mondd meg nekem, súgd meg nekem Melyik vagy, édes kedvesem? lagy-Kőrös, 1848.) *A vers Petőfi kézírásában fennmaradt egyik példánya Nagykőrösön található. Másik két verssel együtt —- A hegyek közt és Hideg idő, bús őszi éj . . . — Szendrey Júlia levelesládájának „kincsei’* közé tartozott. E kéziratokat 1928-ban árverésen vette meg Dezső Kázmér polgármester Nagykőrös város számára. (Mezősi Károly.) i