Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
2 Befejeződött a jubileumi ünnepség (Folytatás az 1. oldalról) egységünk, együttműködésünk nagy ünnepe volt. Szovjet barátaink személyesen tapasztalhatták, hogy a magyar nép is felemelő érzésekkel, méltó módón ünnepli meg a Szovjetunió fennállásának 50. évfordulóját. Népünk szívből köszönti a testvéri szovjet népet, további nagy sikereket kíván a kommunizmus építésében minden szovjet ember, az egész haladó világ javára. Éljen, virágoz-’ék a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége! Éljen, erősödjék a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság. A második nap felszólalói A két napon valamennyi szovjet szövetséges köztársaság és több mint húsz külföldi ország képiselői olvasták fel népeiknek a félévszázados jubileumát ünneplő Szovjetunióhoz intézett üdvözletét. A második napon Kádár Jánoson kívül felszólalt még Dinmuhamed Kunajev, a Ka- zah Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Eudard Sevardnadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Gejdar Alijev, az Azer- bajdzsáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt KB főtitkára, Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a kubai forradalmi kormány miniszterelnöke, Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, Nguyen Thi Dinh, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere, a DIFK küldöttségének vezetője, Nicolae Ceau- cescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az államtanács elnöke, I. I. Bogyul, a Molda- vai Kommunista Párt első titkára, A. E. Voss, a Lett Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, T. Uszu- balijev, a Kirgiz Kommunista Párt Központi Bizottságának Külföldi vezetők az elnökségben. A kép bal oldalán Losonczi Pál, az első sorban balról jobbra: L. Svoboda, G. Husák, Fidel Castro, Erich Honecker és George Marchais. első titkára, Coj Jen Gen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Gyűlése Elnökségének elnöke, D. Raszulov, a Tadzsik Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Rato Du- gonjics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság állam- elnökségének elnökhelyettese, Hernan del Canto, a chilei kormány miniszteri rangban levő főtitkára, A. J. Kocsinjan, az örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára, Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke, Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt főtitkára és S. H. Dange, az Indiai Kommunista Párt főtitkára. Pénteken a késő délutáni órákban a moszkvai Kreml Kongresszusi palotájában befejeződött az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió és az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának kétnapos ünnepi ülése, amelyet a Szovjetunió megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek. Az ülés lezárása előtt Nyikolaj Podgor- nij szovjet államfő indítványára a résztvevők elfogadták a világ népeihez szóló felhívást. Nyikolaj Podgomij az ülés lezárásakor kijelentette, hogy azokat a külföldi üdvözleteket, amelyek az idő rövidsége miatt a Kongresszusi / palotában nem hangozhattak el, a vezető szovjet hirközlő szervek nyilvánosságra hozzák. Fogadás a Kremlben Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány pénteken este a Kremlben fogadást adott. Magyar részről a fogadáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára, Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Veres József, az MSZBT alel- nöke, Papp László, hazánk állandó KGST-képviselőjének helyettese. A fogadáson Leonyid Brezs- nyev mondott pohárköszöntőt. A fogadást a szívélyesség és ■a testvéri barátság légköre jellemezte. Lyndefl Pidling Londonban Londonban befejeződött a Bahama függetlenné válásának megtárgyalására egy héttel ezelőtt összehívott értekezlet, amelyen angol részről a külügy- és nemzetközösségi minisztérium vezetői, az angol gyarmat részéről pedig Lynden Pid- ling miniszterelnök, a Haladó Liberális Párt vezére és Kendal Isaacs, az ellenzéki Szabad Nemzeti Mozgalom vezére vett részt. A konferencia azzal a megállapodással zárult, hogy Anglia 1973. július 10-én függetlenné nyilvánítja a 300 szigetre kiterjedő, 200 000 lakosú gyarmatot. Bahama tagja maradt a Brit Nemzetközösségnek és Anglia felvételre ajánlja az ENSZ-be. Erről a brit kormány ebben a hónapban törvénytervezetet terjeszt a parlament elé. A függetlenség kikiáltását megelőzően azonban háromoldalú katonai tárgyalásokra kerül sor Anglia, Bahama és az Egyesült Államok között. Az előreláthatólag tavasszal tartandó értekezleten újabb megállapodást hoznak tető alá a Bahama szigeteken levő amerikai haditengerészeti támaszpontok további használatáról. A bázisokat a második világháború alatt az angol hatóságok adták át az Egyesült Államoknak 99 éves kölcsönbérleti szerződés alapján. A független bahamai kormánynak szabad keze lenne a kötelezettség megszüntetésére. A londoni Guardian szerint azonban pénzügyi meggondolásokból, Pidling miniszterelnök a probléma „baráti” megoldását kívánja. Tombolbaye L ipáiban Kairóban nagy érdeklődéssel kísérik Tombolbaye csádi á''.amfő szerdán megkezdődött líbiai látogatását, amelynek során a két ország kapcsolatainak normalizálásáról folytat tárgyalásokat Kadhafi elnökkel. Erre a látogatásra annak eredményeként kerülhetett sor, hogy Csád a közelmúltban megszakította a diplomáciai kapcsolatait az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács határozatait semmibe vevő Izraellel, Csád első nagykövete kedden adta át megbízólevelét Tripoliban. Több értelemben is jelentős fejlemény a csádi— líbiai kapcsolatok normalizálása, a korábbi konfliktusok és ellentétek elsimítása. A hatalmas olajbevételre támaszkodó Kadhafi elnök az arab világon túl Afrikára és az egész harmadik világra szeretné kiterjeszteni politikai és gazdasági befolyását. Ugandához és Csádhoz közeledve az a nem titkolt cél is vezeti az ambiciózus líbiai elnököt, hogy ellensúlyozza Szudán jobbrato- lódását, eltávolodását az antiimperialista politikát folytató haladó arab rendszerek csoportjától. Líbia afrikai befolyásának növekedése révén lehetővé válik a tripoli egyezménynek és az arab államszövetségnek hátat fordító Szudán fokozatos elszigetelése. Mint ismeretes, a szudáni—amerikai diplomáciai kapcsolatok helyreállitása nyomán szerdán adta át megbízólevelét Szudán első washingtoni nagykövete. Gondolatok az ázsiai biztonságról f{S]kusz SALTmemorandum GENFBEN csütörtökön megtartották a stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások soron lévő szakaszának záró ülését. A most zárult szakasz 1972. november 21-től tartott december 21-ig. A SZOVJETUNIÓ és az Egyesült Államok között a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról tartott tevékeny tárgyalások folytatásáról 1972. májusában létrejött megállapodással összhangban, a küldöttségek tovább tanulmányozták azokat a kérdéseket, amelyek a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozására irányuló teljesebb intézkedésekről szóló egyezmény elérésével függnek ösz- sze — hangzik többek között a tárgyalásokról Moszkvában nyilvánosságra hozott közlemény. EZEKNEK az előzetes megbeszéléseknek a során áttekintették azoknak a kérdéseknek a széles körét, amelyek ezzel a problémával kapcsolatosak — állapítja meg a közlemény. A vita mindkét fél számára hasznos volt a jövő évben sorra kerülő további tárgyalások előkészítése szem. pontjából. Egyetértés jött lét; re azoknak a kérdéseknek az általános köréről, amelyek a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti további megbeszélések tárgyát képezik majd. MEGEGYEZÉS született arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei között a tárgyalásokat a jövő év február 27-én, Genfben folytatni fogják. A MEGTARTOTT tárgyalásokon egyeztették és aláírták azt a memorandumot, amelynek értelmében a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról szóló szerződés 13. cikkelyével összhangban, állandó közös konzultatív bizottságot hoznak létre. AZ EMLÉKIRAT, amelyet Vlagyimir Szemjonov, szovjet külügyminiszter-helyettes és Gerard Smith, az Egyesült Államok képviselője írt alá csütörtökön reggel Genfben, mindössze hat cikkelyből áll. AZ ELSŐ az állandó konzultatív bizottság felállítására vonatkozik. A MÁSODIK kimondja, hogy az állandó konzultatív bizottság hatáskörébe tartozik az 1972. május 26-án aláírt és a rakétaelhárító rakétákra vonatkozó egyezmény a támadó fegyverzetek korlátozására vonatkozó ideiglenes megállapodás, valamint az 1971. szeptember 30-án aláírt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti nukleáris hadviselés veszélyének elhárítására hivatott megállapodás célkitűzéseinek gyakorlati alkalmazása. A HARMADIK cikkely a bizottság összetételére vonatkozik: a két ország egy-egy megbízottal és a megbízottak egy-egy helyettesével képviseltetné magát. A NEGYEDIK cikkely a bizottság ülésezésének menetrendjét határozza meg: a megbízottak évente kétszer ülnének össze, de egyik vagy másik fél kérésére rendkívüli ülést is tarthat. AZ ÖTÖDIK cikkely kimondja, hogy az állandó konzultatív bizottság határozhat ügyrendi és egyéb kérdésekben és végrehajthatja a szükségesnek ítélt módosításokat. VÉGÜL a hatodik cikkely értelmében a bizottság székhelye Genfben lesz, de az ülésekre máshol is sor kerülhet A. B. T. AZ AMERIKAI atomenergiabizottság csütörtökön katonai célú föld alatti nukleáris robbantást hajtott végre a nevadai kísérleti telepen. PERON TÁBORNOK, Argentína volt elnöke pénteken délután visszaérkezett Madridon. Az európai biztonság Ügye kétségtelenül megtette az első lépést azzal, hogy Helsinkiben megkezdődött az ’előkészítő nagyköveti értekezlet. A végállomás, amelyre az van írva: „Békés, biztonságos, kollektíván együttműködő Európa” még messze van ugyan, de már maga a tény, hogy kontinensünk politikai szerelvényének menetlevelére világos irányvonalat írtak — megkönnyebbülést hozott. Önként adódik a következtetés: ami jó Európának, miért ne lehetne jó a világ más, kontinensünk gondjaihoz hasonló, vagy annál olykor még nagyobb nehézségekkel küzdő térségeinek. S e vonatkozásban mindenekelőtt Ázsia jön számításba. E hatalmas kontinens 1945 óta egyfolytában véres háborúk színhelye, amelyek közül a legnagyobbak mindig a szemben álló világrendszerek összetűzésének jellegét is magukon viselték. (Kínai felszabadító háború, a koreai háború és a vietnami háború.) Az utóbbi évek nemzetközi eseményei és átcsoportosulásai az ázsiai viszonyokban — amerikai—kínai, japán—kínai* szovjet—kínai, szovjet—japán, szovjet—indiai viszony, a Bangla Desh megalakulásának fejleményei stb. — rendkívüli változásokat okoztak. S végül a vietnami nép hősi küzdelme végképp szétzúzta az amerikai katonai győzelem reményét Indokínában. Reálisabb tehát a politikai rendezés lehetősége, amely nem történhet másképpen, mint az Egyesült Államok távozásával Vietnamból. Mindezek a körülmények újra igen aktuálissá tesznek egy régebbi szovjet javaslatot. A szovjet külpolitika, a bonyolult és egyre bonyolódó ázsiai képlethez keresett és keres olyan megoldási módot, amely elég általános ahhoz, hogy a térség olykor ellentétes érdekeit ugyan magába foglalja, de egyben elég konkrét is ahhoz, hogy ne csupán kívánalmak puszta deklarációja maradjon, hanem Ázsia országait és népeit fenyegető legfőbb veszély, a kontinensen kirobbanó háború vagy háborúk meghiúsítását szolgálja. A szovjet külpolitika ezt a problémát egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer kialakításával látja megoldhatónak. Az öilat, a kezdeményezés, mint emlékezetes, a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai értekezletén kezdte megkapni a körvonalait, Leonyid Brezsnyev beszédében, aki kijelentette: „Véleményünk szerint az események menete napirendre* tűzi egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének feladatát.” Akkor ez az indítás általános nemzetközi feltűnést keltett, bár külpolitikai szakértők jól tudták, hogy gyors megoldásra nem lehet számítani, hiszen az elérendő célhoz vezető úton rendkívüli akadályokat kell legyőzni. Érthető hát, hogy az ázsiai kollektív biztonsági rendszer tervezése még nem öltött testet. (Egyebek között azért sem, mert, ha kollektív rendszerről van szó, ennek megjelenésig formáját is kollektíván, a részvevők közös erejével, együttes hozzájárulásával kell kialakítani.) Ma tehát a tapogatózások, a fontolgatások konzultációs szakaszában vagyunk. A SZOVjct jSVSSIdt középpontjában a békés együtt élés sarkalatos tételei állnak: az erőszakról való lemondás az államok közötti kapcsolatokban; a szuverenitásnak és a határok sérthetetlenségének tiszteletben tartása; a belügyekbe való be nem avatkozás; széles körű gazdasági és egyéb együttműködés a teljes egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Megállapítható, hogy a térség államainak túlnyomó többsége kisebb vagy nagyobb mértékben érdeklődést tanúsít az ázsiai kollektív biztonsági rendszer iránt, mert felismerte annak stabilitást szolgáló s így az országok égetően szükséges belső, mindenekelőtt gazdasági teendőit elősegítő tendenciáját. A Szovjetunió az elmúlt másfél évtizedben hathatós gazdasági, műszaki tudo- mánvos egvüttműködést épített ki Indiával. Irakkal. Afganisztánnal. Iránnal és több más ázsiai fejlődő országgal, és ezzel mintegy ízelítőt adott a gazdasági összefogás óriási lehetőségeiből. A Szovjetunió által javasolt ázsiai biztonsági rendszer ügyének további sorsát illetően különösen három országnak — az Egyesült Államoknak, Kínának és Japánnak —álláspontja lehet sorsdöntő. Ami Amerikát illeti; tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államok ázsiai politikája a kínos és kényszerű átértékelés állapotában van. Amerikának van mit tartania egy kollektív biztonsági rendszer kialakulásától. Az Egyesült Államok tudvalévőén nem ázsiai hatalom, hanem éppen Ázsiába betolakodó, hódító, vagyis a kontinens békéjét és biztonságát veszélyeztető ország. A vietnami agresszió s annak csúfos sorsa nem növelte az amerikaiak iránti bizalmat Ázsiában, s természetesen jogos bizalmatlanságot hozott a nixoni „átértékelt politika” várható áldásait illetően is. S ezen nem segít az sem, hogy az amerikai politika a kínai szovjetel- lenesség erősödésének mértékében egyre inkább kacérkodik Pekinggel. Nincs természetesen kizárva, hogy egy adott pillanatban Washington is valamiféle hajlékonyabb álláspontot foglalhat el az ázsiai biztonsági rendszer kérdésében. S főleg senki sem mondhatja meg pontosan, hogy milyen további eltolódások mennek majd végbe az ázsiai erőviszonyokban a következő években s milyen mértékben lesz képes ehhez alkalmazkodni az Egyesült Államok. Mindenesetre az ázsiai biztonsági rendszer kialakítása kérdésében az Egyesült Államok ma negatív értelemben bizonytalansági tényezőnek látszik. A másik nagy kérdőjel: Japán álláspontjának alakulása. Ázsia első számú tőkés gazdasági hatalma ma a Washington—Peking—Moszkva— Tokió négyszögben mozog, és politizál. Mindebből az következik, hogy Japán minden valószínűség szerint több értelmű álláspontot fog elfoglalni az ázsiai kollektív biztonsági rendszer kérdésében. Ez bizonyos lehetőséget adhat a szovjet külpolitika számára a megfelelő szívós munkára. 1972. DECEMBER 23.. SZOMBAT Kína első szava a szovjet kezdeményezésre az elutasítás, sőt, az ingerült rágalmazás volt. Azt állították Peking ben, hogy a Szovjetunió a kollektív biztonsági rendszerrel Kína bekerítésére törekszik. A helyzet pedig az, hogy a Szovjetunió kollektív biztonságot javasol, és hatalmas ereje részvételét ígéri az ebben közreműködőknek állami biztonságuk, függetlenségük, békéjük és nem utolsósorban határaik sérthetetlensége védelmében. Kína viszont vagy nyíltan, vagy kifürkészhetetlen, fenyegető hallgatásba burkolózva, szinte minden vele határos állammal szemben területi követeléssel lép fel. K na tehát, legalábbis egyelőre, ádáz ellensége az ázsiai biztonsági értekezlet eszméjének. Ez a körülmény természetesen igen nehézzé teszi az előrehaladást, hiszen a földrész egyik vezető hatalmáról van szó. Ne feledjük azonban, hogy az összeurópai biztonsági rendszer megteremtéséért folytatott harc kezdetén sem volt sokkal biztatóbb a helyzet, például a Német Szövetségi Köztársaság vonatkozásában. Az azsiai kollektív biztonsági rendszer javaslatának — egyebek között — éppen áttetsző világosságában. egyszerűségében van a nagy ereje. Hiszen a kérdés lényege nem az. hogy mi ellen, hanem az, hogy minek az érdekében ajánlatos kollektív megállapodásra jutniuk az ázsiai országoknak népeknek. Biztonságos békéjük védelmében — ez a válasz. S aki már mindenképpen azt keresi, hogy mi. vagy ki ellen szól az összefogás, annak az a felelet: minden és mindenki ellen, aki Ázsiát saját hatalmi céljai és önző érdekei szolgálatába akarná kényszeríteni. Csak a l6§ü6Zd6t6n vagyunk egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer kialakítása hosszú, göröngyös útjának. De a szovjet kezdeményezés nagy érdeme, hogy nyugtalan világunk egyre neuralgikusabbá váló pontja stabilizálásának tervét idejében körvonalazta, s ezzel a megoldások megtalálásához elengedhetetlen állásponttisztázást megindította. E2 a politika Európában bevált és Ázsiában is kedvező folyamatok megindítását szorgalmazhatja Nemes János
