Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-22 / 301. szám

PESTME&YEI HÍRLAP kOlQN KIADAsÁ­XVI. ÉVFOLYAM, 301. SZÁM 1972. DECEMBER 22., PÉNTEK r * Állami támogatással, társadalmi segítséggel Épül az új lakótelep A tervezettnél több a magánház \ ' A tormási városrész ékes bizonyítéka annak, hogy az állam • nyújtotta támogatás milyen jól kamatozik, ha ah­hoz társadalmi segítség is já­rul. Ha a hajdani úttörők, az el­ső 33 ház építői az induláshoz nem kaptak volna annyi tár­sadalmi segítséget, mint amennyit kaptak, nem tudták volna felépíteni házaikat, és nem követte volna példájukat a többi szorgos lakásépítő. Ma már új városrészben, korszerű körülmények kö­zött, kertes családi házak­ban laknak mindazok, akik éltek a lehetőség­gel. A tormási városrész felépí­tésével párhuzamosan újabb lakótelep bontakozik ki Nagy­kőrösön, a Ceglédi út mentén. Annak ellenére, hogy az utób­bi években emelkedtek az építőipari árak, az építkezés rendben, folyamatosan halad. Megkezdése előtt a városi tanácsnak számtalan teendője akadt. Legelőször is otthont kellett biztosítania mindazok­nak, akiknek lakását szanálni akarta. Hogy ez minél keve­sebb költségbe kerüljön, a lebontott házak építé­si anyagait árverésen el­adta, néhány család pedig saját bontásra kapott épü­letet, melynek anyagából, társadalmi segítséggel, magánházat épített. Főleg nagy családosok részesül­tek ilyen kedvezményben. A Ceglédi úti lakótelep há­zaiban már földgáz szolgáltat­ja a kellemes meleget. A gáz­fűtés az előzetes tervekben nem szerepelt, ezért időközben kellett úgy gazdálkodnia a városi tanácsnak, hogy a többletköltséget fedezhesse, és az ott húzódó vezetékre rá­köthesse az újonnan épült la­kásokat. A Ceglédi úti lakótelep meg­tervezése után a Kőrös-ér sza­bályozását is meg kellett kez­deni. Megépült a szennyvíz- átemelő is. Törpe vízmű adja a vizet a lakásokba. Erre az esztendőre 112 la­kás felépítését tervezték. 28 állami lakást még a tavasz utóján átadtak, főleg nagy családosoknak, munkásoknak. November végéig elké­szült 42 szövetkezeti lakás is, és még ebben a hónap­ban átadják a további negyvenkettőt a boldog tulajdonosoknak. A lakás­átadásokkal párhuzamo­san elkezdődött újabb 42 otthon építése, amelyet a jövő évben adnak át. Az állami lakások szom­szédságában az OTP-lakások is épülnek. Az idén egy 17, il­letve 18 lakásos épület készül el. Tervezték egy 92 lakásos épülettömb felépítését is. A kilencvenkettőből az idén csak negyvenhatot tudtak befejez­ni, a többi 1973-ban készül el. A Városgazdálkodási Válla­lat megkezdte ezen a lakóte­lepen két 19 lakásos épület felhúzását, és lerakta az alap­ját annak a 92 lakásos épület­nek is, amelyet jövő évben fejeznek be. A negyedik ötéves tervben összesen 1171 lakás épül a városban. Persze nemcsak az állami, Mentesítő vonatok Ma, december 22-én, men­tesítő gyorsvonat indul 15 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pályaudvarra, személyvonat 18 óra 49 perckor, gyorsvonat 19 óra 48 perckor Szegedre. Szombaton, december 23-án, mentesítő gyorsvonat indul 7 óra 11 perckor és 15 óra 11 perckor Budapest-Nyugati pá­lyaudvarra, személyvonat 9 óra 27 perékor és 14 óra 54 perckor, gyorsvonat 19 óra 48 perckor Szegedre. Vasárnap, december 24-én, mentesítő gyorsvonat indul 7 óra 11 perckor Budapest-Nyu­gati pályaudvarra, személyvo­nat 9 óra 27 perckor Szegedre, Huszonkét éven át A jegypénztáros Kígyózik a sor. Izgalmas filmet vetítenek a moziban, vonzza a fiatalokat. A jegypénztár fülkéjében ott ül Tóth Katalin. Fürgén oszt­ja a jegyeket, szinte már kí­vülről tudja, kinek, milyen kell: „törzsgárdaitagok” a mo- mozirajongók. — Nem unalmas munka a jegykiadás? — kérdem tőle. — Nem. Inkább változatos. Közben figyelem az embere­ket. — Hány jegyet ad el na­ponta? — Két-három százat. De a levelezést, postázást is én in­tézem. — Mióta? — Éppen huszonkét eszten­deje. Innen szeretnék nyug­díjba menni. F. Sz. Keserűség A napokban ke­serű panasszal ke­resett fel egy öreg borbélymester. — Tudja, a fia­tal sasok már nem becsülik az öreg sasokat, pedig azok tanították meg őket repülni. Kérdően néztem Paul Béla mester­re, akinek vagy tíz esztendővel ez­előtt a Szolnoki utcában volt kis borbélyműhelye, de a ház össze­dőlt, s a mester nem. keresett má­sik helyiséget. Azóta néhány száz forint nyug­díjából éldegél. Már 75 éves. Né­ha elmegy egy-egy régi barátjához, jó ismerőséhez bo­rotválni, hajat vágni. — Miért nem becsülik a fiatal sasok az öreg sa­sokat? — kérdez­tem tőle. — Én is azt sze­retném tudni. Képzelje, tegnap a Szolnoki utcá­ban jártam, s gon­doltam, megttf- zem, mint dolgoz­nak a fiatalok, meg, hogy hadd legyek egyszer én is vendég, hát be­mentem a külső szövetkezeti bor­bélyműhelybe, és kértem, borotvál­janak meg, mire azt mondták: „Sajnáljuk, bor­bélyt nem borot­válunk!” Pedig én rendesen fizetni akartam. Hiába^ no, nem, becsülik már a fiatal sasok az öregeket. Pedig egyszer ők is meg­öregszenek. Kopa László szövetkezeti házak, lakások szaporodnak Nagykőrösön: épülnek a magánházak is, ál­lami segítséggel. A tervezett 80 helyett ebben az évben 98 magánház, illetve lakás épült, s azok is enyhítettek a még sokáig meglevő lakásgondo­kon. (takács) Tanácstagi beszámolók December 27-én, délután 5 órakor, a Kőröséri Vízgazdál­kodási Társulat irodájában Nagy Istvánné, december 28- án, délután 5 órakor, az ár- bozi iskolában Zabodat Dénes tart tanácstagi beszámolót. Felmentés, kinevezés. A vá­rosi tanács legutóbbi ülésén nyugdíjba vonulása folytán, felmentette osztályvezetői tisz­téből Pusztai Ferencet, s he­lyébe kinevezte dr. Imecs Károlynét, aki 1971-ben került Nagykőrösre, mint csoportve­zető főmérnök. Ezen az ülésen hagyták jóvá dr. Szabó Károlynak, az igazgatási osztály vezető­jének nyugdíjba vonulá­si kérelmét. A felmentést a városi tanács ülése helyben hagyta. Dr. Szabó Károly utódjáról később döntenek. Ünnepség a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóján A Szovjetunió megalakulá­sának 50. évfordulója alkal­mából városunkban is ren­deznek központi ünnepséget, mely december 29-én, délután 5 órakor kezdődik, a művelő­dési otthon emeleti tanácster­mében. — A két himnusz elhailgzása után, a jubileumi gyűlést Ta­kács Jenő, a városi pártbizott­ság titkára nyitja meg, majd Molnár László igazgatósági elnök, a párt-vb tagja mond ünnepi beszédet. A megemlékezés a művelő­dési otthon férfikarának ének­számaival ér véget. Az ünnepségen szovjet ven­dégek is részt vesznek. Az üzletek ünnepi nyitvataríása Az ÁFÉSZ új élelmiszer­áruháza december 23-án, szombaton, a szokásos rend szerint, vasárnap, 24-én, 6-tól 2 óráig lesz nyitva. A konzervgyár melletti 66-os ÁBC-áruház szombaton reg­gel fél 6-tól este 6-ig, míg va­sárnap reggel 7-451 2-ig áru­sít. A 150-es önkiszolgáló szom­baton a szokásos rend szerint, vasárnap 7-től 2-ig tart nyit­va. A tejivó szombaton délelőtt 6—11-ig, illetve délután fél négytől hatig, míg vásárnál? G tói déli egy óráig fogadja a vásárlókat. Mikor látogatható a múzeum? A városi Arany János Mú­zeum december 24-én, vasár­nap, csak délelőtt, tehát 10— 12-ig lesz nyitva, 25-én zárva marad, 26-án rendes időben nyit és zár, 27—28-án zárva marad, 31-én, vasárnap, dél­előtt fogad látogatókat, míg el­sején és másodikán nem nyit ki. Válasz cikkünkre Induljanak el tíz perccel korábban Már többször olvastam írá­sát a járdán száguldó jármű­vekről. Egyetértek Hajós Amb- rusné véleményével, akit a Kossuth Lajos utcában föllö­kött egy kerékpáros. Velem is hasonló eset történt. Hetvenöt éves vagyok. Túl magas a vérnyomásom, szív- betegségben és érelmeszesedés­ben szenvedek. Sajnos, az egyensúlyt is nehezen tudom megtartani. A Kárpát u. 44. számú ház mellett trafó áll. Annak egyik oszlopát a járda szélébe építet­ték be, következésképp a jár­da jócskán megkeskenyült. Ott haladtam a minap. Ve­lem szemben, a járda melletti kerékpárúton jött egy körül­belül tizenöt éves gyerkőc. Na­gyon gyorsan hajtott. Én nyu­godtan lépkedtem a járdán, de amikor a trafóhoz értem, a gyerek villámgyorsan átgázolt a füves részen, és a falhoz szorított. Csak azért nem es­tem el, mint Hajósné, mert a fal megtartott. Nem értek egyet Ragó Já­nos levelével, aki a mai roha­nó életről ír. Városunkban mindenki tudja, hogy a Kos­suth Lajos utcában körülmé­nyes a közlekedés. El kell in­dulnia tíz perccel hamarabb otthonról minden kerékpáros­nak, hogy ne legyen szüksége a száguldásra. Ragó János nem élt a század elején, mikor még csendesebben zajlott az élet, nem volt kerékpár, autó. nem volt busz. A szegény ember elindult gyalog; hajnali három­kor, a nagyerdőbe fát irtani, hogy mikorra megvirrad, kint legyen 10—15 kilométerre. Ra­gó János nem ismeri a múlt nehézségeit. Özv. Budai Lászlóné Kárpát u. 31. Mit tegyek hozzá? Szüksé- ges-e egyáltalán valamit hoz­zátenném? Aligha hiszem. Bu­dai Lászlóné mindent megírt. Sokkal szebben, sokkal job­ban, mint én valaha is tehet­tem volna. Bízom abban, hogy Ragó Já­nos is ezentúl tíz perccel ha­marabb indul el otthonról, és inkább az Örkényi utcán át halad célja felé. Várjuk a további válaszokat. Ballai József Kenyér, kalács az ünnepekre A sütőipari tan­műhely nemrégi­ben gyorsdagasz- tót kapott. Az új gép segítségével jelentősen növelni tudják a termelé­kenységet. Takács Lászlónak, a gyorsdagasztó ke­zelőjének azért kell fehér kendőt viselnie, mert hosszú hajat nö­vesztett. A tanmű­hely az ünnepek­re sem hagyja cserben a várost: mint Palthammer Károly elmondta, maguk az oktatók állnak a téli va­kációjukat töltő tanulók helyére. A szakmunkás­képző iskola két tanműhelyében összesen 16 má­zsa kenyeret süt­nek majd. Gon­doltak a kará­csony hagyomá­nyos süteményére, a beiglire is: hat­száz darabot ké­szítenek belőle pénteken és szom­baton, félkilós ke­nyérből pedig két­százat. A máso­dik osztályba já­ró Brüchner Lász­ló éppen a ke­mencéből veszi ki az ízletes kalácso­Varga íréin felvételei SPORT ASZTALITENISZ Még tart a nagy tömeget megmozgató városi szakszer­vezeti asztalitenisz-csapatbaj­nokság. A mérkőzések nagy ré­szét a sportotthonban, de né­hány találkozót a versenyasz­tallal és megfelelő helyiséggel rendelkezőik otthonában ren­dezik meg. Alábbi eredmény- listánk nem teljes, mert most is csak igen aprólékos mun­kával sikerült az eredménye­ket megtudnunk. Eddig nem közölt eredmények: A 2. fordulóból: 21-es Volán A—21-es Volán B 16:0. A 4. fordulóból: Városgaz­dálkodás—Építő Ktsz 15:1. 5. forduló: 21-es Volán B— Konzervgyár B 16:0. Építő Ktsz —Szabadság Tsz 11:5, Város- gazdálkodás—Pest megyei Szolgáltató 12:4, TRAKIS Ktsz A—TRAKIS Ktsz B 16:0, Kon­Az autóklub kedvezményei Az idén harmincnégyen léptek be KÜLFÖLDI TÚRÁK — Városunkban csaknem 900 gépkocsdtulajdonos lakók. ÉrdeKvédalmi szervezetük az autóklub. Hányán tagjai a klubnak? — kérdeztük Pallai Józsefet, a titkárt. — Ebben az évben harminc­négyen léptek be — kezdte —, de közöttük motorosok is van­nak.. — Ök is beléphetnek? — Természetesen. Azt tart­juk, hogy előbb-utóbb minden motorosból autós lesz. — Összesen hány klubtagot tartanak nyilván ? — Kettőszáznegyvenet! A létszám, figyelembe véve más városok szervezettségét, elég alacsonynak mondható. — Milyen kedvezményeket nyújt a klub? — Tagjai minden hónapban ingyen kapják meg az Autós­életet. mely igen hasznos új­ság, mert a KRESZ változá­sairól éppúgy tájékoztat, mint a legszükségesebb szerelési tudnivalókról. A külföldre uta­zóknak gépkocsi-nyilvántartó lapot kell kiváltaniuk. A klub­tagoknak a iap kiváltásához húsz százalékos engedményt biztosítunk. Megkapják a nem­zetközi kempingigazolványt is, melynek révén, kül- és bel­földön egyaránt, kedvezmé­nyeket élveznek a Magyar Kemping és Karaván Szövet­ség létesítményeiben, — A szocialista országokba utazóknak kétezer forintos hi­tellevelet állítunk ki. Ha va­lamilyen hiba adódik az úton, kijavításáért a klubtag hitel­levéllel fizethet. — A kempingezők nagy többségének nincs sátra, a köl­csönzőből bérelhető sátrak pe­dig általában igen elnyűttek. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is beszerzőnk, illetve köles ön - zünk néhány sátrat. Van gu­mimatracunk, tetőcsomagtar­tónk is. — Milyeh tervet állítottak össze a jövő évre? — Június végi túrát szerve­zünk Jugoszláviába, július közepén Ausztria—Olaszország —Svájc útvonalon indul gép­kocsikaraván', majd pedig a 34. nemzetközi kempingrallye- re, Törökországba megyünk — fejezte be tájékoztatóját az autóklub titkára. B. J. zervgyár Il-es telep—21-es Vo­lán A 9:7. 6. forduló: Városgazdálkodós —TRAKIS Ktsz A 9:7, Pest megyei Szolgáltató—Szabadság Tsz 16:0, 21-es Volán A—Épí­tő Ktsz 16:0, Konzervgyár li­es telep—21-es Volán B 16:0, Konzervgyár A—Konzervgyár B 16:0. Az első hat forduló eredmé­nyei alapján a városi szakszer­vezeti asztalitenisz-csapatbaj­nokság állása a következő: 1. Konzervgyár Il-es telep 6 6 — — 82:14 12 2. Konzervgy. A 5 5-------72: 8 10 3. V árosgazdáik. 6 4 — 2 60:36 8 4. TRAKIS Ktsz A 5 3 — 2 58:22 6 5. Pest m. Szol. 5 3 — 2 44:36 6 6. 21-es Volán A 5 2—8 49:31 4 7. TRAKIS Ktsz B 5 2 — 3 36:44 4 8. 21-es Volán B 5 2—3 32:48 4 9. Konzervgy. B. 6 2—4 21:75 4 10. Építő Ktsz 6 1—5 17:79 2 11. Szabadság Tsz 6-------6 9:87 — Épül az ifjúsági sporttelep E hónap folyamán a leendő ifjúsági sporttelepen (a mú­zeum mellett) megkezdődtek a talajegyengetésd munkálatok. A tervezett futópálya alapjá­nak helyét is kiásták. A je­lentősebb pályaépítési mun­kákra 1973-ban kerül sor. A Pedagógus SE közgyűlése A Nagykőrösi Pedagógus Sportegyesület évi közgyűlést 1973. január 12-én, délután . órakor tartja a gimnáziumban. S. Z. Mit látunk ma a moziban? Évfolyamtársak. Egy mű­vészkorosztály vallomásai Pe­tőfiről. Előadások kezdete: fél 3 és háromnegyed 4 órakor. Oleszja (A boszorkány). Ro­mantikus, színes szovjet—uk­rán film. Kísérőműsor: Hétvége Auszt­ráliában. Életre-halálra. Előadások kezdete: órakor. 5 és 7 /

Next

/
Thumbnails
Contents