Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

1972. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK PES1 *f£Cl ^íírfcip ~Y~ i I Az Országos Vízügyi Hivatal budapesti I V— r)DCC9 központjában tv-lánccal felszerelt ár­víz- és belvízvédelmi központ kezdte meg működését, amely árvíz esetén megkönnyíti a védelmi munkákat irányító törzs munkáját. Tető alatt Csepelen a kenyérgyár főépülete Megtisztelő feladat részese a Pest megyei Állami Építő­ipari Vállalat. Megbízást kap­tak: építsék fel a főváros második legnagyobb, s az or­szág legkorszerűbb kenyér­gyárát. Amikor, néhány hónappal ezelőtt munkához láttak, tu­datában voltak — nem egyszerűen építőipa­ri feladatra vállalkoztak. Az új kenyérgyár mielőbbi üzembehelyezésével ugyanis jelentősen megjavítható egész Budapest, különösképpen pe­dig á munkáskerületek pék­áruval történő ellátása. Az új kenyérgyárból ugyan­is naponta — két műszakot figyelembe véve — 48 tonna pékárut tesznek majd a fo­gyasztók asztalára. Mindezeket figyelembe véve rendkívül Vövid határidőre vállalták a munkát., ígéretet tettek, hogy 1974 utolsó napjáig átadják az üzemet. Az első nehézségekkel ak­kor találkoztak, amikor az egyes részfeladatokat végző alvállalkozókkal kellett szer­ződniük. Kiderült, hogy egyik- másik partner távolabbi idő­pontot jelölt meg a munka határidejének, mint amit ők a végleges átadásra szántak. A társadalmi szervek segít­ségét kérték. Nemhiába. A csepeli pártbizottság, a KISZ, a tanács magáévá tette az ügyet. Mozgósították a mun­kában résztvevő valamennyi vállalat társadalmi szerveit, így született meg az a szocia­lista szerződés, amit vala­mennyi, az építkezésben részt­vevő vállalat — és a későbbi üzemeltető, a Fővárosi Sütő­ipari Vállalat írtaik alá. S ott, ahol az év derekán még csak a leendő gyár tere­pe tárult a néző szeme elé — most már tető alatt áll az épület. A Pest megyei Állami Épí­tőipari Vállalat pedig büsz­kén jelentheti: a munka je­lenlegi készültségi foka lehe­tővé teszi, hogy még az év vége előtt nekiláthattak a bel­ső építőipari miunkákhoz. k. i. Kávé, vagonszám A karácsonyi-újévi ellátás A „hazai kávéipar”, a Com- pack Vállalat és a Magyar Édesipar, már teljes üzemmel az ünnepi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítása érdeké­ben tevékenykedik. Az év hátralevő napjaiban ugyanis a két vállalatnak mintegy 140—150 vagon- nyi kávét kell eljuttatnia a hálózatba. A két vállalat változatlanul teljes választékot nyújt, 25 faj­ta kávét kínál több mint száz­féle csomagolásban, adagolás­ban. A magyar édesipar ezen a héten háromféle — Africana, Orient és Mocca — 20 dekás kávéból díszdobozt hoz forga­lomba. A fővárosban már kap­ható — vidékre a két ünnep között kerül — a legolcsóbb kávé nagyobb csomagolásban is. Fél kiló 50 forint. Csupán egy forinttal drágább a „ver­senytárs”, a Compack legol­csóbb kávéja, az ugyancsak félkilós Karaván. A Magyar Édesipar kávé­részlege ' három műszakban termel, hiszen két és fél-háromszorosá­ra növekszik forgalmunk. A következő két hét végén is dolgoznak, mert az ünnepek előtti szabad szombatokat a nagy munkára tekintettel ko­rábban adták ki. Küldjék el a szurkolókat? Falu kontra gyár Húsz éve áll a gyár. Az.évek során négyszáz ikladi lett ipa­ri munkássá, gyári dolgozóvá egy olyan községben, ahol az­előtt csak az építőiparnak, meg a mezőgazdaságnak vol­tak hagyományai. A fiatalok többsége az iskolapadokból kikerülve szakmát tanul. Azt mondják: nem nekik való a föld, meg aztán a gyár mégis­csak komoly dolog, komolyabb a földnél. Iklad gazdag község. Szor­galmas, dolgos emberek lak­ják, akik — ahogy a tanács­elnök mondja róluk — „amíg bírják — húzzák”. Meg is lát­szik lakóinak szorgalma a fa­lu képén. Gomba módra sza­porodnak a három-, négyszo­bás lakóházak — akadnak köztük emeletesek is — nem egy udvarában gépkocsival. önkéntelenül kérdezzük: mindez csupán a gyár jelenlé­tének lenne köszönhető? Egy­általán: hogyan alakult a gyár és a község kapcsolata az el­múlt húsz esztendő alatt? Megvalósult álom Ecker Dániel 1958 óta ta­nácselnök Ikladon: Az ötve­nes évek elején, amikor a ter­vek már készen voltak, senki sem hitte a községben, hogy valóban felépül majd a gyár. Olyan fantasztikusnak tűnt a gondolat, mint egy megvaló­síthatatlan álom. Aztán elkez­dődött a munka, az építés. Három, ikladiakból verbuvált építőbrigád is bábáskodott a gyár szerelésénél. A gyár időközben felépült és ma már műszakkezdéskor 25 kilométeres körzetből szív­ja a munkaerőt az Iklad kör­nyéki településekről. Négy­száz helyről járnak a gyárba. — Hogy milyen a gyár és a község kapcsolata? — foly­tatja Ecker Dániel. — 1964 LOBO FALAZOTT Nagy forgalom — kicsi haszon A három tápióbicskei fiatal­ember közül az elsőrendű vád­lott: a húszesztandős Varga László tekinthet vissza a leg­mozgalmasabb múltra. Már fiatalkorúként háromszor, fel­nőtt korban kétszer ítélték el, utoljára tavaly júniusban sza­badult. Munkára ekkor sem fűlt a foga: négy hónapig, ok­tóber 29-ig, újabb letartózta­tásáig csavargóit. Nem dolgod zott, de ez nem jelenti azt, hogy nem ténykedett. Össze­akadt két testvérrel, a szintén tápióbioskei fiatalkorú F. Já­nossal és a nála egy évvel fia­talabb F. Ernővel, akik anyjuk korai halála óta állami gondo­zásban voltak, olykor onnan is megszöktek, végül csavargás­ra adták fejüket. Szórakozni járták, s amikor pénzük elfo­gyott, elhatározták, hogy sze­reznek. Nem érte meg Varga egyéni akciója volt; tavaly augusztusban egy falu- jabeli lánnyal hozta össze a vé­letlen a Keletiben. A lány egy percre kiment, s rábízta hol­miját Vargára — aki az ezer- ötszáz forintnyi ruhaneműt tartalmazó műbőr táskával el­inalt. Szeptember tizedikén már együtt őgyelgett a három léhű­tő. Elhatározták, hogy Ócsára mennek, ahol János szerint két betörésre alkalmas italbolt is van. Az éjfél már Ócsán talál­ta őket, Lobo gúnynevű alkal­mi haverjukkal, akiről vallo­másuk szerűn csúftievén kívül semmit sem tudnak. János és Lobo falazott, Varga és F. Er­nő felfeszítette a 12. számú italbolt redőnyét. A zsákmány nem váltotta be reményeiket: 430 forintot, három üveg toka­jit és némi cigarettát leltek csupán. A 10. számú italbolt­ban Varga és Lobo falazott, a két vékony termetű F.-test- vér mászott be a ritka vasrá­cson. Nem érte meg ez az ak­ció sem a másik rács megkoc- káztatását: összesen 378 forint értékű cigarettát, csokoládét — és vekkert vételeztek. Régi Wendler mester deka cukor. Citromhéj, mazso­la, déligyümölcs. A cukrot víz­ben megfőzzük és úgy tesszük bele a mákot vagy a diót. És a mester — kérdem — ezt süti odahaza is? Ugyanis karácsony előtt a cukrászcsa­ládoknál hagyomány, hqgy az atya süsse az ünnepi beiglit. „Odahaza — válaszolja Pus­kás mester — másképp csiná­lom. Az ottani nem olyan szép. de édesebb, zaftosabb. A tölte­léknél egy az egyhez az arány és lágyabbra készítem.” Mint minden verseny, a beigliverseny sem veszélyte­len. Cél előtt igen sokan — a mentők ünnepek utáni króni­kájában olvashatjuk — beigli- mérgezést szenvednek. Valósá­gos betegség, kisebb gyomor­mérgezés. Nem is csoda. Ki­számítottuk: tíz deka otthoni igazi versenybeigliben körül­belül 460—470 kalória van. összehasonlítható adatként: egy adag tejfölös töltött ká­poszta 600 kalóriával rendel­kezik. Tehát csak négy-öt vas­tagabb szelet beiglivel egy-két adag töltött káposztának erejét, kalóriáját vesszük magunkhoz. De melyik beiglibíráló dönt az ünnepek alatt csak néhány szelet beigli felett? Kőbányai György Azután „markec olásra” ad­ták a fejüket: Kőbánya—Kis­pest vasútállomáson egy esz­méletlenségig részeg férfit von­szoltak lakatlan területre, hogy elemeljék gázöngyújtóját, hat­száz: forintot tartalmazó levél­tárcáját és karóráját. Ebben az akcióban Ernő, Lobo és egy is­meretlen ifjú vett részt. Ismét kudarc János javaslatára nemsoká­ra a Tolna megyei Tengelicre utaztak, az ottani állami gaz­daság konyhájától várva a nagy sikert. A ráfordított kilo­méterek azonban itt sem áll­tak arányban a „bevétellel”: 8 (azaz három) forint készpénzt, egy vekni kenyeret és három kiló szalámit vittek el. Az utóbbi — mintegy jellemük tükreként — romlott volt. Más híján megették. Az események felgyorsultak ezután. Vonatra fel. Jegy sehol. Kalauz jő, a rendőr szintén. Ácskapocs, ál­kulcs zsebből ki, a nyomozás megindul. , A Dabasi Járásbíróságon ki­derültek a régebbi ügyek is: 1970 augusztusában F. János a Monorról Pestre robogó vo­naton kapcsolt le egy Wilson márkájú karórát egy beszeszelt útitárs karjáról, később fővá-' rosd ismerősétől lopott el egy, kerékpárt. A járásbíróság Varga Lász­lót visszaesőiként elkövetett sikkasztás, lopás és közveszé­lyes munkakerülés miatt há­romévi, végrehaj tható szabad­ságvesztésre ítélte, a másod­rendű vádlott F. Jánost, társa­dalmi tulajdont károsító lopás, jogtalan behatolással elköve­tett és további három rendbeli lopás, valamint közveszélyes munkakerülés végett a fiatal­korúak börtönében letöltendő egyévi és 8 hónapi szabadság­vesztésre, F. Ernőt javítóinté­zeti nevelésre ítélte. ' Az ügyészi fellebbezés az el­ső- és másodrendű vádlott büntetésének súlyosbítását szorgalmazta, védőjük felmen­tés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett. A Pest megyei Bíróság dr. Várady Béla tanácsa egyes cselekményeket átminősített, Varga László büntetését 3 év és 6 hónapi időtartamra emel­te föl. a másod- és harmad­rendű vádlott fiatalkorúak ese­tében azonban, az enyhítő és súlyosbító körülmények mér­legelése után, ítéletüket hely­benhagyta. P. G. előtt — a régi igazgató idején nem panaszkodhattunk. Ö ünnepélyes alkalmakkor be­szédeket tartott a faluban, és ha megkértük rá, előadásokat is. Amikor végigment a fa­lun, mindent számbavett, mert minden érdekelte. A falu és a gyár közös kultúresteket szervezett, munkás-paraszt ta­lálkozókat, 61-ben pedig, ami­kor a tagosítás volt, a mű­szergyári munkások fizetett munkaidőben járták a járás községeit és agitáltak. A mi falunkban három nap alatt szervezték meg a szövetkeze­tét. — A régi igazgatót nem kel­lett hívni, jött az magától is. Zárszámadáskor, meg ünnepek alkalmával nem az óráját nézte, hogy mikor lesz vége az ünnepségnek, hanem késő estig is velünk maradt — mu­latni ... Nagyon rendes em­ber volt. 64-ben, amikor fel­mentették, még el is búcsú­zott tőlünk. Udvarias, rendes ember volt...- •— Az ikladi tsz-szel más a helyzet. Őket segíti a gyár. Gépalkatrészeket kapnak, és még a gépeiket is javítják. Érthető. Az agronómus a gyárban dolgozott, megvan­nak a „kapcsolatai”. Mi két jó évet kaptunk a gyártól, a 69-est és a 70-est. Akkor volt ez, amikor az új gazdasági mechanizmus bevezette a kommunális adórendszert. A kánaán évei voltak ezek Ik­ladon. Hol álljon a kuli úrház? Oszkó Gyula, a gyár „új” igazgatója 1964-ben került az Ipari Műszergyár élére: — 1970-re sikerült Iklad- nak összegyűjtenie valamit abból a pénzből, amit a gyár fizetett adó fejében. A válla­lat vezetősége akkor azzal a javaslattal állt elő, hogy épít­sünk közös művelődési házat, olyat, ahol a falu is, meg a gyár is rendezhetne összejö­veteleket. Vállaltuk volna a ránk eső rész fizetését — sőt még azon felül is, ha a kul- túrház a gyár mellett épült volna meg. A község ilyen körülmények között nem vál­lalta a közösködést. Inkább megépítették saját erőből — a falu közepén. Lett volna még egy közös vállalkozá­sunk, de az is meghiúsult. A községnek is, meg a gyárnak is érdeke volt a falu főútjá- nak korszerűsítése. 12 millió­ba került volna, 250 ezer fo­rintért már a tervek is készen voltak. Végül aztán törölték a beruházást a költségvetésből és a falu ehelyett a temetőbe vezető utat hozatta rendbe... A község közepén 150 sze­mélyt befogadó kultúrház áll. Benne könyvtárat rendeztek be, énekkart és tánccsoportot toboroztak — egyszóval hoz­záláttak valamilyen kulturá­lis élet kialakításához. Ügy érzik a község vezetői, min­dent megtettek, azonban a falu fiataljait mégsem sike­rült becsalogatniuk az új kul- túrotthonba. Hiányzik egy ge­neráció a kultúrotthon láto­gatói közül, a 15—25 évesek korosztálya, akiket az új le­hetőség hidegen hagy, és akik ezután is Aszódra, Gödöllőre vagy Budapestre járnak szóra­kozni. Miért? — Megváltozott a lakosság, amióta fiataljaink többsége a gyár felé kacsintgat. Az ötve­nes évek elején, amikor a gyár termelni kezdett, az ál­talános iskolából kikerülő fia­talok 90 százaléka választotta az ipart. A szülők — volt kö­zépparasztok — felháborod­tak. Nem értették, miért akar­nak szabadulni fiaik és lá­nyaik a földtől. Azóta húsz év telt el. Lecsillapodtak a ke­délyek és ma már természe­tesnek vesizi minden család, hogy — bár a falunknak jói fizető szövetkezete van mel­léküzemággal — a gyerek a gyárba megy dolgozni és szak­mát tanul. Üj körülményei közé kerülnek ezek a fiataléi és néhány, a gyárban eltöltőt hét után már így gondolkoc nak: „Munkás vagyok,, akit i nyolcórai munka után megi~, let a pihenés és a kultúrál szórakozás.” Igényesebbek let tek annál, semhogy az áltálul támasztott követelményekei falunk ki tudná elégíteni. Segit-e a gyári KISZ? A gyár KISZ-bizottsága de­cemberben nyitja meg az új klubot, közel ahhoz a helyhez, ahol két évvel ezelőtt meg­épülhetett volna a közös kul­túrház. Berendezésekor nem sajnálták a pénzt. Székeket, asztalokat, kényelmes fotelo­kat, rádiót, sztereo lemezját­szót, televíziót vásároltak. Csak a berendezés 50 ezer forintjába került a gyárnak. Színes, Igazán fiataloknak való programot akarnak ösz- szeállítani, irodalmi vitakört, különböző szakköröket és nyelvtanfolyamot' szeretnénel szervezni. A napokban kiállí­tást rendeztek a gyár egyik fiatal dolgozójának rajzaiból, festményeiből. És ez még csak a kezdet. De az ikladi fiata­loknak, a községnek vajon tud-e, akar-e segíteni a gyári KISZ -szervezet ? — Évekkel ezelőtt komoly dologban kértük a község se­gítségét. Fiatal dolgozóinknak, ifjú házasoknak kértünk al­bérleti szobákat, hogy fiatal­jaink, munkahelyükhöz közel lakhassanak. Mielőtt ezt kér­tük volna, alaposan tanulmá­nyoztuk a község adottságait. Tudtuk, nem is egy olyan ház van a faluban, ahol a család egy, vagy két szobában lakik és ugyanennyi, vagy még több szoba lakatlanul áll. Nem kaptunk segítséget... — mondja Kiss Ferenc, a gyár KISZ-titkára. Ennek ellenére segíteni akarnak és fognak is az ikla­di fiataloknak: látogathatják majd az elkészülő KISZ-klu- bot. A KISZ-titkárnak az a vé­leménye, hogy ideje már fél­retenni a múlt vitáit és új, egészséges kapcsolatot kell teremteni a község és a gyár között. Megvan a lehetőség — Mindig kettőn áll a vá­sár — kezdi Majer Károly, a gyár szakszervezeti titkára. A gyár tavasszal közel kétmilliós beruházásba kezdett, NB III- as labdarúgócsapata számára salakos és füves pályát, a gyár dolgozóinak pedig te­nisz-, röp- és kézilabdapályát épít. De lesz itt versenyuszo­da, klubhelyiség és könyvtár is. A tervekkel már elkészül­tünk, sőt a munkák is foly­nak. Nemrég az ikladi tsz- hez kellett segítségért fordul­nunk, hogy a munkát folytat­hassuk. Egy 5000 négvszögöles területre volt szükségünk, amiért cserébe mi is földet adtunk volna. Azt hiszi oda­adták? ötven forintért akar­ták kiárusítani négyszögölét. Ezek után — ha készen lesz a sportbázisunk és sportolni, meg szurkolni akarnak majd az ikladiak, mit mondjunk nekik? Vagy talán küldjük el őket? Nem. Ezt semmikép­pen nem tehetjük; mert mi segíteni akarunk. De mindig kettőn áll a vásár. á? község és a gyár kapcso­lata sajátosan alakult az el­múlt húsz év alatt. Sok éve elfelejtett sérelmek és olyan viták nehezítették a jó össz­hang kialakítását, melyek okát rég belepte már az idő pora. Együttműködésre van szükség. Ám1 kor a gyár párt­titkára és szakszervezeti tit­kára nemrég Ikladon, a ta­nácselnöknél járt, ezt a lehe­tőséget keresték. Berkó Pál lit, de mondhatjuk az óbu­daiak ejtésével is: a pejglit. Dehát Pest nem engedhette át az elsőbbséget gyomor dolgá­ban egy városnak sem: kiegye­nesítette azt a patkót, pestivé tette, édesebbé, zamatosabbá. A pesti beigli fél évszázad alatt önálló nagy karriert fu­tott be, megismerte a világ. Most is, az elmúlt napokban a Vörösmarty cukrászda több repülőgépnyi beigliszállít- mányt küldött Londonba és Stockholmba. A Vörösmarty- ban napok óta külön beigli- műszakot tartanak: délután kettőtől este tízig az üzem csak beiglit süt, több mint egy vagonnal. (Ö, és a város többi sütödéje! Az egyik vállalat még siófoki üzemét is beiglire állította be, onnét is érkezik már Pestre beigli.) Dehát milyen is az igazi beigli? ,.Igazi”: pontatlan fogalma­zás, mert a versenynek éppen az a varázsa, hogy mindenki saját receptje szerint készíti. Puskás Dániel, a Vörösmarty főcukrásza így adja meg a re­ceptet: egy kiló liszt, 40 deka vaj, 10 deka cukor, 3 deka élesztő, 5 tojás sárgája, kis só, 3 deci tejföl A töltelék pedig: 1 kiló mákhoz vagy dióhoz 80 sendes, de hosszan tartó verseny előkészületein V __- fáradoznak most a há­zi asszonyok, s a város cukrász- és sütőmesterei. In­dul a beigli... Igaza van Inyesmesternek: egy bizonyosfajta csendes ver­seny alakul ki ilyenkor a há­ziasszonyok között a diós- és mákoskalács terén; a vendég jelenjék meg tízóraira, ebédre vagy vacsorára, érkezzék hí- vottan vagy hívatlanul — sor­sát el nem kerülheti. Meg kell kóstolnia a beiglit, s véle­ményt mondania ... Bírák le­szünk most számtalan család­nál, csak győzzük, januárig is elhúzódik ez a verseny. A régi szakácskönyvek diós és mákos patkónak hívták még süteményünket, innét is a pes­ties neve, a német Bogen — ívből és a biegen — hajlítani igéből. Nevét még meghagy­tuk, de a verseny során — Po­zsonnyal versenyezve — a beiglit kiegyenesítettük. Hol sütik a legjobb beiglit? Először is tisztelettel emlé­kezzünk meg a hajdani nagy­hírű pozsonyi beiglisütö mes­terről, Wendlerről. (A pozso­nyi Zöldfával volt szemben a boltja, ahol Sovánka Nándor muzsikált.) Aztán riválisáról: Schwapachról Ok ketten ver­senyben szállították Bécsbe és Budára az igazi pozsonyi béig-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents