Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
rhsr UFCfEl kKívlap 1972. DECEMBER 16., SZOMBAT Európa már nem hever a labdarúgás lábainál . Aki azt hiszi, hogy csak idehaza „szokásos” az üresen tátongó lelátók képe, maradoz- tak el még a legmagasabb osztályú mérkőzésekről is a szurkolók, az téved. A UPI angol hírügynökség munkatársai néhány nap leforgása alatt „feltérképezték” szinte a teljes Európát, neves sportembereket, szövetségi vezetőket, „közönséges” szurkolókat kérdeztek meg. A szintézis azt mutatja, hogy a kontinens szinte valamennyi országában válságjelek mutatkoztak a fut- balléletben. A szomorú statisztikákból az derül ki, hogy Európa bizony már nem hever a labdarúgás lábainál. Spanyolország, Olaszország és Portugália pályáin még „süt a nap’’, a többi országban be- felhősödött az év a világ legnépszerűbb sportja felett. Ez csak azoknak jelenthet vigaszt idehaza, akik azt gondolták, hogy csupán Magyarországon fordult el a szurkoló a mérkőzésektől, hogy csak nálunk nincsen „örömfoci”. A UPI körképének részleteiből: Belgium: Roger Petit, a Standard Liege szakvezetője a válság legfontosabb okát a gólszegénységben látja. Azt tanácsolja, hogy a kapu hosz- szát 73 centiméterrel, magasságát 24 centiméterrel növeljék, a 16-oson kívül szüntessék meg a lesszabályt. Jugoszlávia: Milovan Ciricz válogatott edző szerint mindaddig a védekező futball fog uralkodni, ameddig az edzők állandó „életveszélyben” dolgoznak, féltik állásukat. Amíg tavaly 6369 volt az átlagos nézőszám, ez évben csak 2944! Szovjetunió: Idén 500 ezerrel kevesebben mentek ki az első osztályú mérkőzésekre, mint 1971-ben. Moszkvában 50 százalékkal csökkent a találkozók iránti érdeklődés. A szurkolók elpártoltak a nagycsapatoktól, viszont a másod- osztályban 300 ezerrel nőtt a látogatók évi létszáma. Bulgária: Sztefan Nikolov, Halasztás és Most folynak a sportköri közgyűlések, s az összejöveteleken az idei munkáról, valamint a tennivalókról adnak számot. A „menetrend” már jóelőre elkészült, azonban ez gyakran módosul. Több egyesület változtatja meg az eredeti időpontot. A Budakeszi Petőfi SK például e hétre tervezte zárszámadását. A beszámoló azonban nem készült el időben, s a tagságot sem tudták értesíteni, így később tartják a közgyűlést. Csupán egy dologról gondoskodtak: a terem biztosításáról, amely azonban fölösleges volt... A PTS elnökségi ülésén eldöntötték, melyek a megye kiemelt együttesei. A kijelölésnél a sportkörök személyi, tárgyi feltételeit, anyagi helyzetét, valamint a továbbfejlesztés lehetőségeit vették figyelembe. Az MTS járási, városi tanácsaival, a sportköri vezetőkkel és a bázisszervek vezetőivel előzetesen tárgyaltak a kérdésről, s megállapították, hogy a Ceglédi Vasutas, a Dunakeszi Vasutas, a Csepel Autó és a Váci Hajó alkalmas a kiemelésre. Az elnökségi ülésen elhatározták, hogy e négy klubbal gondosabban kell foglalkozni, fokozott szakmai, erkölcsi és anyagi támogatást érdemelnek. a szövetség elnöke a tv konkurenciáját nyomasztónak tartja. Csak a legizgalmasabbnak ígérkező meccsekre mennek el az emberek. Csehszlovákia: Frantisek Planica, az 1930-as évek szenzációkapusa a mai játékosokat fegyelmezetlennek tartja, a 90 percig tartó küzdelmet szinte senki sem bírja. Ausztria: Tizennyolc éve, a svájci világbajnokságon utolsó sikerét ünnepelhette az osztrák labdarúgás, azóta nincs megállás a lejtőn. Anglia: Néhány nagy csapat anyagi jóléte nem takarja el az általános, kedvezőtlen képet. A tavalyihoz képest egymillióval csökkent a nézők száma, a második világháború óta még nem voltak ilyen kevesen a pályákon. NSZK: Az olimpia után torkig voltak a sporttal a nyugatnémet sportbarátok, amikor pedig újra visszatért volna az étvágy, akkor meg ítéletidő jött. Olaszország: Délen még tart az öröm! A bajnokság első nyolc hetében 118 ezer nézőt számoltak össze, a kis klubok is derekasan helytálltak, s ez felpezsdítette a déli szurkolók vérét. Spanyolország: A bajnoki küzdelmek idején Madridban kiürülnek az utcák, minden gépkocsi a Real Madrid stadionja körül parkol. Portugália: A labdarúgás szeretete népszokás, semmiféle más szórakozás nem jelent konkurrenciát. Cento búcsúin 60 ezren voltak kíváncsiak csütörtökön késő este Madridban a néhány világhírű játékost szerepeltető Real Madrid—Belenenses nemzetközi labdarúgó-találkozóra. A spanyolok a mérkőzést a Berna- beau Stadion 25 éves jubileuma alkalmából rendezték, és ezen a sporteseményen búcsúztatták világhírű játékosukat, Francisco Gentót. A „Paco” becenevű balszélső 18 éves sportpályafutása alatt 761 alkalommal szerepelt a Real Madridban és 44-szer volt tagja a spanyol válogatottnak. A hazaiak jó iramú mérkőzésen győztek a portugál vendégek ellen, 2:l-re. Gento búcsúja szépen sikerült: a 15. percben 11-essel szerezte meg a vezetést a csapatnak, majd tíz perc múlva lement a pályáról és átadta a helyét a jugoszláv Dzsajics- nak. INNEN - ONNAN A Kanadában vendégszereplő szovjet jégkorong B válogatott nemzetközi mérkőzésen Kitschenerben — 8:2 arányban legyőzte a Bangers ifjúsági csapatát. 1973. június 30 és július 22^e között bonyolítják le a világ egyik legnagyobb szabású profi országúti kerékpárosversenyét, a Tour de France-t. A 60-szor kiírt viadalon, amelyet 70 évvel ezelőtt alapítottak, a mezőny 20 szakaszban 3995 kilométert tesz meg. 14 ország több mint száz férfi és női síversenyzője áll a rajthoz a Bronislaw Helena Marusaj elnevezésű hagyományos nemzetközi viadalon. A rajtnál a lengyeleken kívül ott lesznek az osztrákok, bolgárok, csehszlovákok, finnek, franciák, jugoszlávok, NDK- sok, NSZK-sok, svájciak, svédek, magyarok, olaszok és a szovjet sportolók. Az asztalitenisz Európa Liga- mérkőzések során Rastattban került sor az NSZK—Franciaország találkozóra, amelyet a nyugatnémetek hatalmas küzdelemben nyertek meg 4:3 arányban. TÖRÖKBÁLINT Holtidény klubnapokkal Alapozás: január 21-iől A tizenhat pontos tervet kettővel túlszárnyalva, tizennyolc ponttal őszi harmadik Külön kulcs a tornateremhez A tlétatermet — ezt a titu- lust hasz,nálják a jó kiállású sportolóra. A 17 esztendős Rácz Zsolt atlétatermetű tornász. Hogy így megembere- sedett, a sportnak köszönheti, hiszen ifjabb korában még „Kicsi”-nek becézték. Ifjabb? Tizenhét esztendős a Nagykőrösi Pedagógus tornásza. A szakosztály aktív versenyzői közül mégis ő a legidősebb. Érdekes ellentmondások. De talán a legjelentősebb: hosszú időn át fogorvos akart lenni az Arany János Gimnázium IV. osztályos kitűnő tanulója. Két hónapja meggondolta magát: a Testnevelési Főiskolát pályázza meg. A fogorvosi ambíció miatt kicsit lazított. Pedig jól indult. Tízéves korában kezdett, s a nagykőrösi városi bajnokságon első lett Medve László edző tanítványa. Az úttörők vidéki bajnokságán három szeren — talaj, korlát, lóugrás — gyűjtögette az aranyérmeket. Később a serdülő válogatott keretbe is bekerült. 'T'alajgyakorlat — ez a leg- -*■ kedvesebb számára, ösz- szetett ugráskombinációval rukkol ki. A vidéki ifjúsági II. osztályú bajnokságon ezzel a bemutatójával első lett, akárcsak nyújtón, összetettben mégis csak az ötödik hellyel kellett beérnie. A lovon ugyanis csak négy pontot szerzett — ilyen keveset még soha —, mert elrontotta a gyakorlatot. Ha hozza az átlagformáját, legalább második. Az iskolában a reáltárgyakat szereti, ezért is jár fizika szakra. Sportban a tornán kívül a kosárlabdát, esti szórakozásként az olvasást. YJióta ismét rákapcsolt a tornára, naponta reggel 7 és 8 óra között külön edzést tart a tornateremben. Külön kulcsa van hozzá. S a délelőtti iskolai órák után délutánonként a hivatalos edzések következnek. Akárcsak korábban az ifiválogatott Donát Ferenc, ő is segít Medve Lászlónak a fiatalok tanításában. Legutóbb ő kísérte fel a Pedagógus serdülő versenyzőit az országos bajnokságra. Aztán a kísérőből szereplő lett, a II. osztályú ifjúsági csapatbajnokságon ő volt a legjobb a bronzérmes körösi csapatban. Most, a hét végi egyéni bajnokságon javítani akar. A lóval is igyekszik jól megbirkózni, feledtetni akarja a vidéki bajnokságon elért gyengébb összetett helyezését. (Reitter) lett a Törökbálinti TC a labdarúgó NB III Duna menti csoportjában. Hét hazai mérkőzésén veretlen maradt a gárda, amely idegenben hat pontot gyűjtött. Egy győzelmet, valamint négy döntetlent értek el vendégségben. A játékosok pihenőre tértek, a téli holtidényben a pénteki klubnapokon találkoznak. Az elmúlt évekkel ellentétben most később kezdik el az alapozást, ugyanis teremhiány miatt csak szabadban gyakorolhatnak. Január 21-től heti három edzéssel készülődnek majd a labdarúgók. A Budapest-bajnokságban kitűnően szerepelt az ificsapat, 3 pont előnnyel lett őszi első. A fiatalok a felnőttekkel együtt kezdik meg a felkészülést, hogy a második félévben is jól helytálljanak. Több olyan játékos van sorukban, akik később az NB III-as csapatban is szóba jöhetnek. Egyébként az NB III-as játékosok közül Gyűrűs és Papp bejelentette, hogy visz- szavonul. A vezetőség viszont szeretné, ha legalább Gyűrűs továbbra is ott lenne a csapatban. Két labdarúgóval frissítik fel az együttest, a leszerelt Czabadai, valamint Kiss Sándor is a fekete-fehér színeket képviseli majd. APRÓHIRDETÉSEK Szentendrei Városi Tanács pályázatot hirdet revizori állásra. Képesítési követelmény: Számviteli Főiskola vagy mérlegképes könyvelői képesítés. Jelentkezés: pályázat útján a Szentendrei Városi Tanácsnál. Kutatóintézet keres szentendrei munkahelyre titkárnői állás betöltésére megfelelő munkaerőt. Feltétel: közép- vagy felsőfokú közgazdasági vagy ennek megfelelő , végzettség, jó gyors és gépírói gyakorlati tudás. önálló levelezői készség és önálló ügyviteli gyakorlat. A munkahely szentendrei rendszeres buszjárattal elérhető. Budapesttől a Nyugati pályaudvarról saját buszjárat minden munkanapon. Jelentkezés Budapesten IX., Dávid Ferenc u. 6. ÉTI Személyzeti Osztály. Szentendrén, ÉTI, Dózsa György út 26. sz. Felvételre keresünk: síkköszörű, körköszörű gépekre jelentkező dolgozókat (esetleg betanítunk). Észt erg ál y o s ok at, marósokat, automata gépre beállítót Felveszünk továbbá sörétgyártáshoz férfi dolgozókat. Ezenkívül normatechnológust, 1—3 éves végzettséggel rendelkező gépésztech nikust diszpécseri, GYEGÖS-i és szerkesztési munkakörbe. Cím: Kéziszerszámgyár Omega Gyáregysége. Munkaügyi osztály. Budapest IV., Labdarúgó u. 4. (Dózsa Stadion mögött.) Éjjeliőröket felvesz a halásztelki OTP-la- kásépítkezéshez a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Jelentkezni lehet a halásztelki építésvezetőségen, Hegedűs Istvánnál. ______________ Sz entendrei Városi Tanács pályázatot hirdet adócsoportvezetői állásra. Képesítési követelmény: Számviteli Főiskola vagy Jogi Egyetem. Jelentkezés: pályázat útján a Szentendrei Városi Tanácsnál A Ceglédi Építőipari Vállalat (Cegléd, Damjanich u. 5.) éjjeliőrt, valamint portást vesz fel. Jelentkezni lehet szombat kivételével minden nap 8—16.30-ig a vállalat munkaügyi osztályán. .jipAS-íó VÉTEL Mezőgazdasági üzemek, tsz-ek! Melegházak fűtésére is alkalmas Marabu Vili. Cottage Univ. kazántelep (1 db 13 m2-es és 2 db 26 m2-es iker) kipróbálható állapotban, komplett felszereléssel és tartozékokkal, 4 db szivattyúval, kapcsolószekrénnyel, — gázüzemre való átállás miatt — 50 %-os árban sürgősen eladó. Országos Találmányi Hivatal Budapest V., Garibaldi u. 2. Gazdasági osztály. Felvilágosítás: 313 — 300 telefonszámon. Munkavizsgás világ- győztes szülőktől óriás Schnauzer kölykök eladók. Vecsés, Klapka u. 47. Kovács. Vácott 1400 négyszögöl közművesft- hető, részben gyümölcsöstelek megosztva is eladó. Levélcím: Vác, Damjanich u. 43. sz. Felújított oldalszelepeit Warszawa 15 ezer forintért eladó. Cím: Kalmár Gyula, Mo- nor, H. Kovács János u. 44. VEGYES Esküvőre divatos mennyasszonyi. vőlegény!, koszorúslányi ruhák kölcsönzése. Budapest VII., Akácfa u. 27. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő 1 hónap. kereset: 1700 — 2100 a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinci Gyár, Bpest XVIII., Gyömrői út 85 — 91. Szőrtelenítse lábait szórtéi ení tő krémmel 15 Ft. Ajkát, bajuszát (női) szőrtelení- tő porral 10 Ft. Egészségére ártalmatlanok. Hámlasztó, fehérítő szeplőkrém. Halványító folyadék. Fényvédő krém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Ráncos bőrre kakaóvajas krém. Speciális arcszesz zsíros, mitesze- res, pattanásos, tág- pórusú bőrre. Speciális hajszesz zsíros fejbőrre. Fejbőrkrém száraz, törékeny hajra. Méregmentes, vízálló szempillafesték- lakk. Speciális lábiz- zadásgátló szer. Hónalj-, tenyérizzadás elleni púder. Bőrkemé- nyedés, tyúkszemirtólakk. Megrendelhetők postán utánvéttel dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár, Piac tér 53. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN értesítjük t. vásárlóinkat, hogy 73 JANUÁR 120 IS LELTÁROZUNK, EZ IDŐ ALATT AZ ÜGYFflFKABAS. ARNXUUti. ÁRÜÁTVÉTEL SZÜNETEL. f KÉRJÜK, HOGY MEGRENDELÉSEIKKEL MOST KERESSEK FEL VÁLLALATUNKAT! Új autószervizünkben a személygépkocsik szervizén, javításán kívül karosszérialakatos- és fényezőmunkákat is vállalunk Nagykőrös, Ceglédi út 21. NAGYKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ ÉS FAIPARI KSZ