Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-02 / 284. szám

PEST MEGYE! kMÍvIíip 1972. DECEMBER 2., SZOMBAT VITAESTEN SOMOGYI JÓZSEFFEL A dózsaság szobra Cegléden A szobroknak is megvan a sorsuk. Van, amelyik ész­revétlenül kerül talapzatára, érkezését nemigen várták, jelenlétére sem figyelnek, mert túlságosan szerényre si­keredett. Van, amelyiket fölajzott kívánság előz meg, megjelenése esemény, de fogadtatása vegyes, s nem könnyen válhat a közösség, a város mindennapos életé­nek elválaszthatatlan alakjává. S van olyan szobor, amely alkotójától kapott erényeivel még a szenvedé­lyes ellenvetéseket is elcsitítja, az értetlenkedőket ki­tartó ismerkedésre, közeledésre csábítja, hogy végül mindenkivel elfogadtassa magát. Somogyi Józsefnek Ceglé­den fölavatott új Dózsa-szob- ra a két utóbbi szoborsors út­ját éli meg. Hogy milyen mér­tékben lehet egy szobor is ele­ven erővel alakítója egy város közgondolkodásának, szellemi élejének, meggyőzően mutat­ja a kedd esti vita, Cegléden, a városi Kossuth Művelődési Központ értelmiségi klubjá­ban mintegy ötvenen jöttek össze, hogy közölhessék kér­déseiket, töprengő gondolatai­kat Somogyi József Kossuth- díjas szobrászművésszel, s az alkotó válaszaival tovább vi­tatkozhassanak. Az alábbi szemelvények talán jól illuszt­rálják az elmondottakat. Dr. Lakatos József, Cegléd tanácsa vb-titkára, a vita ve­zetője: — Kérem, elöljáróban beszéljen nekünk arról, ho­gyan született a Dózsa-szobor? és mit kívánt vele kifejezni? Somogyi: — Nehéz nekem erről beszélni, hiszen a szob­rászban sok minden él, egy­szerre több gondolat, ötlet is foglalkoztatja... Ezt a szobrot már hónapokkal ezelőtt föl­avatták, de én nemrég mond­tam egyik barátomnak, aki a műteremben álló Dózsáról kérdezett, hogy még mindig nem hagy békén... Ez a szo­bor fél évvel mögöttem van, de nem tudom, mindaz az ér­zés, ami vele kapcsolatban en­gem foglalkoztatott, • benne van-e végül... Mint tudják, tizenöt évvel ezelőtt is csinál­tam Cegléden egy Dózsa-szob- rot... Ezt, a mostanit, azért vállaltam, mert Dózsa alakja azóta sem hagyott nyugton, és időközben sokkal zártab­bá, drámaibbá vált bennem... Külön izgatott az a feladat, hogy tulajdonképpen egy olyan személyiséget kellett új­rateremtenem, akiről hitele­sen igen keveset tudunk. Azt kívántam benne megmintáz­ni, ami az emberben évek, év­tizedek folyamában összegyű­lik egy történelmi hőssel kap­csolatban... Egy ilyen szobor megszületésében része van ma­gának a megmintázandó alak­nak, az én gondolat- és for­mavilágomnak, a közösségnek, ahová majd kerül, a köztér le­hetőségeinek, ahol majd állni fog... Mindez ott élt ben­nem, aztán egyszercsak oda­léptem az állvány elé, de, hogy hogyan ment tovább, azt alig tudnám most elmondani... Kérdezték, hogyan születik egy szobor ... Ez a munkám, azért lett kétalakos, Dózsa mel­lé azért állítottam oda egy pa­rasztot, hogy eszébe juttassam a nézőnek, nem volt egyedül Dózsa, a tömeg érzetét akar­Lardcóon ij i iát éh váóár December 4-től 9-ig 10 %-os árengedmény Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat tam fölkelteni a mellékfigurá­val ... Dózsát én úgy láttam, mint született vezért, mint né­pének született királyát... Cegléd előtt három hónappal még fogalma sem lehetett a rá váró sorsról, de ő vállalta, hinni akarom, hogy fölismer­te küldetését, és azjzal együtt vállalta... Tudom, egy mű nem tetszhet mindenkinek ... De egy város művelődési kö­zege úgy jön létre, ha szelle­mi élete sokszínű, ha minden­ki megkaphat valamit iroda- | lomban, zenében, képzőművé­szeiben, kit mi érdekel első­sorban. így lehet a művészet mindenkié, így segítheti az embereket, hogy olykor egy arasszal a föld fölött járhas­sanak, néha libabőrös lehes­sen a hátuk a művészet, azaz az ember teremtő erejének gyönyörűségeitőlj... így lehet képes a sokszínű művészet ar­ra, hogy eszméltethessen, megtisztíthasson, magunkba nézethessen, boldoggá tegyen... A művészet így teljesítheti küldetését, és így lehet végül mindenkié... Dr. Hunya Miklósné vezető ügyész: — A szobor elhelye­zésével volt-e probléma? A szobor helyét ön választot­ta-e? Somogyi: — Elsősorban én választottam, én akartam, hogy oda kerüljön... Hittem abban a helyben ... Tudtam, a régi templom kapuja ott volt, s körötte a régi piac, te­hát ő járhatott, beszélhetett ott. Szilágyi Miklós, történész, múzeumigazgató: — Dózsa most pontosan azon a helyen áll, ahol a régi templom is. Ne legyen aggálya, a történészek tudják, hogy régen egy góti­kus, torony nélküli templom állt ott. A törökök kitakarodá- sa után azonban ráépítettek egy tornyot, s az alatt össze- roskadt a templom. Ezt a mai klasszicieáló templomot 1820- ban építették a helyére. Lakatos József: — Olvasd csak el a valóságot, abból megtudhatod, hogy Mészáros ceglédi plébános nem is volt, hogy Dózsa sem beszélt Ceg­léden ... Kellene is rá reagál­ni... Szilágyi: — Olvastam. De hát tudjuk, hogy ma kicsit di­vat is a deheroizálás. Nyújtó Ferenc, a Kisérleti Kutató Intézet igazgatója: — Szerencsés a szobor helyének megválasztása, mert az épüle­tek mellett a fáknak is funk­ciója van a téren... A kerté­szeti egyetem tanárai is jóvá­hagyták ... A vitaestünk be­vezetéseként levetített, a Dó- zsa-ünnepségről készült kis- film minden helyzetből érzé­keltette: szerencsés a hely... Biztos, ha a tér másik végébe kerül, nagyon magányos lett volna. ( Dr. Hunya Miklós bíró: — | Említette, hogy ön szerint Dó­zisán már a bölcsőben ott volt a stigma... Talán minden em­beren ott van? Somogyi: — Dózsán én raj­ta láttam ... , Amikor csinál­tam a szobrot, sokan megje­gyezték, látva fején a koronát: de hiszen a tüzes koronát Ceg­léd után, Temesvárott kap­ta! ... Tudtam ezt én is, hogyne tudtam volna, és mégis így ábrázoltam, mert a sorsát, életútját ez fejezhette ki teljesebben ... Azért tettem fejére a koronát, hogy a néző I jobban megérezhesse benne a ! vezért, a királyi embert... Hídvégi Lajos tanár, hely- j történész: — Ceglédi Lőrinc j pap régebbről ismerhette Dó­zsát, talán valamikor együtt katonáskodtak. Hiszen tudjuk, hogy később a papi főember­ként híres Tömöri Pál ésMar- tinuzzi György is katonaként kezdte ... Kár, hogy ezen a szobron nem örökítődött meg Lőrinc pap is... Pedig olyan j fontos volt az ő szerepe Dózsa I mellett, ahogyan ott áll sok j szobron Marx mellett Engels, I Goethe mellett Schiller ... Kár, hogy művészeink nem méltatják figyelemre az ő alakját. Mi, ceglédiek pedig várjuk, mert őt is meg kell örökíteni. Bezzegh Ernő nyugdíjas ta­nár: — Nekünk, ceglédieknek kezdetben kissé merésznek látszott a szobor. Magam is többször megnézegettem, bele­merültem a tanulmányozásá­ba, próbáltam megérteni ki­fejezési módját... Látom sok­szor a szobor előtt megálló embereken, mennyire igyekez­nek kihámozui a gondolatokat, amelyeket a művész ebben a szoborban megformált... És látom, hogy egyre jobban meg­barátkoznak ezzel az első pil­lanatra merésznek tetsző szo­borral, és éppen úgy megsze­retjük, ahogyan szeretjük a sokkal régebben fölállított Kossuth szobrot. Nyújtó Ferenc: — Az előző Dózsa-szobor robusztusabb volt... Somogyi: Miért nem robusz­tus ez a Dózsa?... Nem hi­szem, hogy csak egy cirkuszi birkózó Czája lehet a robusz­tusság igazi kifejezője. Nyújtó: Igaz, de az is, hogy azt a Czáját is egy ceglédi em­ber győzte le! Maczelka Tibor, az Élelmi­szeripari Vállalat munkatár­sa: — A művész célja nem le­het az, hogy egy történelmi alakot megmerevítsen, örülök ennek a Dózsának, mert meg­jelenítése alkalmas arra, hogy forradalmi eszményeink egyik alakja legyen. Nyújtó Ferenc: Ki kellene írni egy táblára: Dózsa, és hogy ki volt ő, mert egy kül­földi honnan tudhatná, kit áb­rázol a szobor. Somogyi: Talán az egész térről lehetne elhelyezni vala­hol egy kis tájékoztató táblát Józsa Ferenc nyugdíjas ta­nár: — Azt mondják rá, hogy Dózsa Temesvár alatt lehetett ilyen, de a ceglédi beszédet el­mondó még erős ember volt Somogyi: — Én ebben a szoborban nem is egyetlen tör­ténelmi személyt, hanem ma­gát a dózsaság ot akar- tam megfogalmazni... És an­nak a történelmi szereplőnek, aki egy nép közösségében föl­léphet a talapzatkőre, annak nagy tetteket kell végbevin- ' nie ... Dózsa vállalta sorsát és mindent megtett, amit a parasztforradalom útján meg kellett tennie... Egészen a tüzes trónig, a tüzes vaskoro­náig ... Ezért léphetett fel ö a talapzatköre, mint a dó­zsaság, azaz a népforradalom, a népvezér megtestesítője. GM Mikor Csíkból elindultam Ma, szombaton este 7 órai kezdettel az Egyetemi Szín­padon lép fel az érdi bukovi­nai székely együttes. Beveze­tőt műsorukhoz Tornai Jó­zsef költő mond, közreműkö­dik Sára Ferenc furulyamű­vész. Eredményes honvédelmi nevelés Pedagógusok kitüntetése Cegléden Pattogó indulók zenéje fo­gadta pénteken délután Ceg­léden a fegyveres erők klub­jába meghívott vendégeket. A Filmen a Macskajáték Örkény István forgatókönyve alapján Macskajáték címmel forgatja új filmjét Makk Károly. A színes szélesvásznú film operatőrje: Tóth János. honvédelmi nevelésben példás eredményeket elérő pedagógu­sokat köszöntötttek. Lakatos Béla vezérőrnagy tolmácsolta Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter elismerését és jókí­vánságait, s megbízatásának eleget téve adta át a kitün­tetéseket. A honvédelmi nevelő mun­kában és a Dózsa-évforduló ünnepsége kapcsán kifejtett tevékenységéért A Haza Szol­gálatáért Érdemérem ezüst fo­kozatát kapta Benke Lajosné, a Hámán Kató általános is­kola igazgatója és Varga Sán­dor, a Mészáros Lőrinc álta­lános iskola igazgatója. Az ér­demérem bronz fokozatával két pedagógust: Forgács Fe­rencnél és dr. Somogyi Ár- pádnét tüntették ki. A pártbizottság és a városi tanács, valamint a városi út­törőelnökség nevében Kürti András tanácselnök köszön­tötte a kitüntetetteket, akik tevékenységük elismeréséül a városi tanácstól pénzjutalmat kaptak. Az úttörő honvédelmi zászlóaljakat, a névadók öz­vegyei, Asztalos Jánosné és Mező Imréné köszöntötték. FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTEK SZELLEMIDÉZÉS Karinthy Ferenc-felújítás a Madách Kamaraszínházban Kinek, kinek a szellemét idézi Karinthy Ferenc a da­rabjában, amelyet tizenöt év­vel ezelőtt már bemutatott a Katona József Színház. Él­ményeinek szellemét idézi az író. S mivel az író írócsalád­ból származik, Szellemidézés című darabja egy magyar író harmincas évekbeli környeze­tében játszódik, amikor Ka- ritthy Ferenc még öcsi volt, legalábbis így nevezd saját ma­gát a színpadon. Milyen Karinthy élményei­nek szelleme? A két Karinthy határozza még: Frigyes és Fe­renc. Igaz, Karinthy Ferenc tiltakozik az ellen, hogy csa­ládjáról írt volna darabot, s joggal, mert valóban nem csa­ládjáról, hanem inkább ön­magáról. Az író, vagyis öcsi, mindenhol jelen van a színen, vagy ha nincs, akkor is a leg­kritikusabb pillanatokban lép be, vele kezdődik a darab, és vele végződik. De mégsem a gimnazista fiún keresztül lát­tatja a közvetlenül a háború kitörése előtti magyar polgári világnak egy Szűk keresztmet­szetét, hanem felnőtt fejjel, plusz húsz évvel a háta mö­gött. Hogyan látja Karinthy Fe­renc ezt a világot? Szomorúan látja, hogy elvész, felbomlik. Hogy a kvalitásos értékek el­vesznek a szürke tömegben. Hogy a tipikus polgári-művé­szi család életmódja és légköre alkalmatlan közeg a tehetség teljes kibontására, a művészi és társadalmi küzdelemre. Hogy erőtlen és alkalmatlan bármilyen szerepre. De Ka­rinthy mindezt nem elmondja, hanem érzékelteti, ábrázolja szituációkkal, ábrázolásába szeretet és nosztalgia is ve­gyül, s igaza van: mert nin­csenek tiszta képletek, mert nem mindenki egyforma, te­hetségek és zsenik, bármekko­ra legyen is a környezet nyo­mása; környezetük ellenére nőt­tek naggyá — és adtak öcsi­nek útravalót ahhoz, hogy va­lami másba kezdjen. Mert Karinthy Ferenc azt is érzékelteti, hogy kitől kapott szellemi útmutatást, hogy ez a valaki — lehetőségek híján — saját magát emésztette, hogy ez a valaki — értők és társak JEGYZET Hol itt a művészet? Sokan, sokféleképpen ele­mezték már a művészi' hatás titkát. A legegyszerűbb mód­szer — tudjuk — a feszültség fönntartása. Ugyanúgy érvé­nyes a leglaposabb bűnügyi vagy kalandregényre, mint Szophoklész Oidipus királyá­ra. De, ha türelmetlenségünk­ben előrelapozunk, hogy meg­tudjuk, ki a gyilkos — a va­rázs elillan. Mi az oka hát annak, hogy jóllehet, Oidipus, Hamlet, Raszkolnyikov sorsát előre tudjuk, mégsem lankad figyel­münk: úgy követjük őket, mintha minden másképp is történhetnék. Nem állok be a magyarázkodók sorába: érjük be annyival, hogy valahol itt keresendő a művészi (tehát nem bármilyen) hatás titka. Mert időközben annyit tudunk meg az emberről és világáról, hogy észrevétlenül már nem Hamletre, hanem önmagunk­ra, mindannyiunkra figyelünk — sorsát magunkévá éljük. Mindezt egy ünnepnap kora délutánján, a képernyő előtt ülve fogalmaztam meg újra magamnak. Pedig a szó szoros értelmében nem is műalkotást láttam, hanem dokumentum­filmet a magyar történelem­ből, az első világháború el­vesztésétől a Tanácsköztársa­ság kikiáltásáig. Sőt — uram, bocsá’l —, a történelemokta­tást szolgáló, bevallottan peda­gógiai célzatú filmet. Elegendő ok ez az olvasó meghökkent kérdése: hol itt a művészet? Megbotránkoztatásul hozzáte­szem még: mindent előre tud­tam, jól ismertem az esemé­nyek menetét, a főszereplőket — mégis hallatlan izgalommal figyeltem az egykorú híradó­kat, az aláolvasott idézeteket, tényközlő szövegeket. A hely­színen éreztem magam, tettes­társként. Tehát: hol itt a művészet? A rendező. Bokor Péter, szem­léletében. Ahogy érzi és láttat­ni is képes a történelem lénye­gét. Ahogy tudja: a történe­lemnek nincs ízlése. Kész az izgalomkeltés legolcsóbb fo­gásaihoz nyúlni — teátrális tö­megjelentekhez, hatásvadász szónoklatokhoz. Hogy nem átallja vérrel befesteni szín­padát, lövöldözéssel, kardla­pokkal „ripacskodni”, ősziró­zsákkal, keménykalap-lenge- téssel kicsikarni a tömeg együttérzését. S ezért a rende­ző az érzelmek áradását ké­pek áradásával adja vissza. A mesterségbeli tudás magas fo­kán izzítja fel az események belső drámáját — olyan fo­kon, ami már művészi hatás­keltés. Pedig ez a műsor a sziszifu­szi munkával létrehozott Szá- zadunk-sorozatnak csupán mellékterméke, iskolai kiadá­sa. S mennyire meglepő: ép­pen ebben a másodkézfilmben vetkőzte le Bokor a didaktika felkísértő fogásait. Az „igazi” filmekben — bármilyen kitű­nőek voltak — némelykor át­csillant az oktatószándék, Benkő Gyula pálcás alakja, előadói póza enyhén tanár bá- csis volt néha. Itt már csak a legszükségesebb pillanatok­ban tűnt föl, amolyan bocsá- natkérös narrátorként, nem akasztván meg a dráma sodrá­sát. Jó néhány oktató jellegű ál-művészfilm után végre lát­hattunk egy művészi igényű oktatófilmet. Lehotay-Horváth György híján — alkotott nagyot, hogy ez a valaki csak azért nem lett zseni, mert a körülményei visszahúzták. Karinthy da­rabja kritika: finom és iro­nikus kritika, de nem elvtele­nül megtagadó, mert ebben a művész-polgári közegben biz­tosan mutatja fel az egyetlen értéket, azt, aki elkötelezett alkotó. A rendező, Lengyel György értelmezésében csa­ládi és társadalmi játék a Szellemidézés. Lengyel azon igyekezett, hogy valamifajta „csehovi” ragyogást kölcsönöz­zön a darabnak. Ezen igyeke­zete nem is volt hiábavaló, mert érvényes gondolatokkal és ábrázolással járult hozzá, hogy tisztábban lássuk a har­mincas évek polgár-értelmisé­gi tragédiáját. Értelmezése tiszta, darabvezetése egyenle­tes. Fehér Miklós díszletei és Mialkovszky Erzsébet jelmezei találóak és jellegzetesek. A szereplők játékát azonban nem mindenben sikerült a rende­zőnek összehangolnia. A főszereplő, Donáti Sán­dor író alakjában Gábor Mik­lós polgári humanista bohém­ként áll előttünk, akiben szel­lem lakozik, de ezt szemérme­sen takargatja, főleg bóhém- ségével, rendezetlen ügyeiben és a kávéházakban talál me­nedéket a mindennapok si­lánysága elől. A másik kulcs­figura fiatalabb fia, Öcsi, aki még gimnazista, és Balázsovits Lajos alakításában az örök ka­masz. Természetes és egysze-1 rű fiú, aki nagyvonalúan elné­zi a „felnőtteknek”, hogy őt még gyereknek tartják, s azért nézi el, mert ismeri gyengesé­geiket, és azért, mert tapinta­tos és okos, tudja, biztosan tudja, milyen irányban fog haladni. A másik fiú szerepé­ben Dégi István egy igazi pszi­chopata figurát formál, olyat, aki valamifajta álomvilágban él, a valósághoz semmi köze. Ez az alakítás elüt az előző kettő természetességétől, sok­kal stilizáltabb. Psota Irén az író feleségeként a rossz ter­mészetű, élősködő nőtípust testesíti meg, aki rátelepedett» férjére, és magához láncolta. Bálint András Holczer figurá­jában szintén a magasabb fo­kú stilizáció eszközéhez nyúlt, önmagában kitűnő ez az alakí­tás, de nem illeszkedik az elő­adás egészébe. Piros Ildikó Rika szerepében szép volt, de játéka nélkülözte az átélést és az erőt. A karakterszereplők közül ki kell emelnünk Káldi Nórát, Körmendi Jánost, Csű­rös Karolát és a főiskolás Ma- róti Gábort. Berkovits György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents