Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
PEST HEGVEI xJűvíap 1973. NOVEMBER 5., VASÄRNAP Pályaválasztás Továbbtanulhat 12060 általános iskolás Csökken az érettségizettek elhelyezkedési gondja Járási, városi ankétok Ebben a tanévben Pest megy« területén 10 992 fiatal, közülük 5536 leány jár az általános iskola VIII. osztályába. Mi lesz velük, ha a tanév végén kezükben a bizonyítvánnyal kilépnek az iskola kapuján? A szülőket és a gyerekeket természetesen már most foglalkoztatja ez a kérdés, noha a pályaválasztásról még csak a tanév 'második felének derekán kell dönteniük. Akkor, amikor sor kerül a jelentkezési ív kitöltésére, és nyilatkozni kell arról, hol akarja a diák folytatni tanulmányait. Ném könnyű a válasz — és éppen ezért a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, hogy segítségükre lehessen, sokféle módon igyekszik már most feltárni a lehetőségeket. A megyében és a fővárosban Annyi bizonyos, hogy a mostani nyolcadikosok talán még könnyebb helyzetben lesznek a múlt iskolaévben végzetteknél, akik már nemcsak választhattak, de valójában válogathattak a továbbtanulási lehetőségek közül. Tavaly 12 430 növendék iratkozott be a nyolcadikba, igaz viszont, hogy tanév közben többen elköltöztek, kimaradtak, vagy végül tanulmányi eredményeik alapján osztályismétlés lett a sorsuk. Ügyhagy végül is csupán 11 250 fiatal végezte el az általánost, és közülük is mintegy 1500 nem kívánt tovább tanulni, hanem nyomban kereső foglalkozást keresett és talált. Néhány száz leány pedig otthon maradt. Minden valószínűség szerint a mostani nyolcadikosok közül a tovább tanulni szándékozók aránya azonos lesz, ugyanakkor azonban a lehetőségek bővülnek. A Pályaválasztási Intézet máris megállapította, hogy a megye középfokú oktatási intézményeiben 2310 fő folytathatja tanulmányait. Mégpedig 1460 (ebből leány: ezer) gimnáziumban, 850 (leány: 400) szakközépiskolában. A szakmunkásképző intézetekben háromezer tanulóval (köztük 700 leánnyal) számolnak, de az üzemek munkaerő-utánpótlási igényeit is figyelembe véve, ha akad jelentkező, másfélszer ennyi is beiratkozhat. Gép- és gyorsíró tanfolyamokra pedig 250 fő. Vagyis a megyében 5560 fiatal számára nyílik továbbtanulási lehetőség. Ugyanakkor fővárosi gimnáziumokban 500 (300 leány) és szakközépiskolákban 1800 (1000 leány) Pest megyei fiatal folytathatja tanulmányait. Míg budapesti szakmunkásképző intézetekben 3700 (1000 leány), gyors- és gépíró tanfolyamon pedig 500 leány. Vagyis a megyében és Budapesten összesen 12 060 a VIII. általánost elvégzett fiatal tanulhatna tovább — ha lenne annyi. Mindenesetre leányok részére csak 5150 hely kínálkozik — papíron, mert tekintettel a fővárosi demográfiai hullámvölgy most jelentkező hatására, Budapesten a megadott keretszá- nwknál kétszer annyi leány tanulhatna szakmát. Fiú viszont akár háromszor annyi. Képzés munka mellett Ebben a tanévben a megye gimnáziumaiban 1456 (978 leány), szakközépiskolában 723 (327 lány), míg a fővárosi középiskolákban 1371 megyebeli diák készül érettségire. A megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet ebben ’az évben nagy súlyt helyez a középiskolát végzettek szakmai továbbtanulásának megkönnyítésére. Mostanáig, ha nem sikerült bejutniuk egyetemre, főiskolára, az érettségizetteknek sok esetben voltak elhelyezkedési gondjaik, hiszen legtöbbjük valamilyen formában mindenképpen tovább szeretne tanulni. Az intézet ezért felkutatja, hol tanulhatnak szakmát a Pest megyei érettségizett fiatalok munkavállalás mellett. Törekvését megnehezíti azonban, hogy több üzem, habár indít vagy indítani készül munka melletti szakmuinkás- tanfolyamot, ezt eddig nem közölte az intézettel. Középiskolai képzettséghez kötött munkaviszony létesítésével, tanfolyam elvégzése mellett sok munkakör nyílik meg a tanév végén Pest megyei fiatalok számára. Például a MÁV-nál. Az Autóközlekedési Tisztképző Intézet, a Könyvtártudományi és Módszertani Intézet is indít megfelelő munkakörben foglalkoztatott érettségizettek részére tanfolyamok A Dunaharaszún levő Építőipari Számítástechnikai és Ügyvitelgépesítési Vállalat pedig lyukkártyagép- kezelő és programozó, valamint segédkutatói tanfolyamon képez ki középiskolát végzetteket. Számos Pest megyei üzem nála dolgozó, érettségizett vagy általános iskolát végzett fiatalokat szaktanfolyamon képez ki. Sőt nem egy a rátermett, érettségivel rendelkezők számára további tanfolyamok elvégzése után, irányító munkakört is kilátásba helyez. Pályaválasztási napok A Pályaválasztási Tanácsadó Intézet egyébként megkezdte városonként és járásonként az iskolaigazgatók tájékoztatását, ezenkívül minden városban és járásban ankótra hívja össze az iskolák pályaválasztási felelős pedagógusait. Ezeken az ankétokon részt vesznek az üzemek megbízottai is, hogy együtt beszéljek meg a fiataloknak kínálkozó elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőségeket. Az első ilyen megbeszélés november 16-án lesz Dabason. Szombaton -Cegléden megkezdődtek a pályaválasztási napok, és kiállítás nyílik meg. Ugyanilyen rendezvények lesznek egymás után a megye valamennyi városában. A sort Nagykőrös fejezi be február közepén, amikor a városban tartják „A szakma kiváló tanulója” verseny döntőjét és eredményhirdetését Sz. E. Elhunyt Pécsi Sándor Szombaton, 50 éves korában váratlanul elhunyt Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, a Madách Színház tagja. Temetéséről később intézkednek. Tegnap este nem nyitották ki a Madách Színház kapuját. A Hattyú előadása elmaradt. A körúti épületre fekete gyászlobogó került. Alig néhány nappal Gázon Gyula halála után ismét nagy veszteség érte a magyar színházi életet. Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész péntekről szombatra virradó éjszaka 50 éves korában váratlanul elhunyt. Lakásán a karosszékében ülve, kezében a Falstaff szövegkönyvével, új szerepére készülve ragadta el a kegyetlen halál. Színpadon, filmen, televízióban egyaránt emlékezetesen formálta az általa életre keltett figurákat. Hogy melyik volt közülük a legmaradandóbb? Talán Eddie Carbone- ja volt a legfelejthetetlenebb Arthur Miller: Pillantás a hídról című drámájában. Pécsi Sándor az aljasságtól a becsületességig játszotta végig, s mutatta be ezt a különös figurát, aki megsértette a Brooklyni-híd árnyékában húzódó menekültek törvényét, és életét ezért vérbosszú oltotta ki. Pécsi megformálásában ez olyannyira emberközelbe került, mintha Eddie alakja nem is egy dráma hőse, hanem a mindennapok egyik ismerőse lett volna. Nehéz lenne felsorolni valamennyi nevezetes szerepét. Az új idényben eddig öt darabban lépett színpadra estéről estére: a Hattyúban, a Sirályban, a Zendülésben, az Odipus királyban és Leonida Papagettóként a Kaviár és lencsében. Falstaffként már nem láthatjuk viszont a Madách Színház színpadán, P. P. FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTEK \ Részeg éjszaka Gádor Béla—Görgey Gábor komédiája a Vidám Színpadon Pető János kiállítása Ismét megjelent a Vidám Színpadon a kisember. Ez a kisember félénk, becsületes, családszerető és sokat dolgozó. Ez a dolgozó kisember elnyomott a munkahelyén, kiszolgáltatott a családjában. Azért elnyomott, azért kiszolgáltatott, mert rendes ember. Olyan rendes, dolgozó kisember, mint mi, akik ott ülünk a nézőtéren. Olyan átlagember, átlagnévvel: Kovács Lajos. Átlagbeosztással: tisztviselő-üzletkötő egy átlagvállalatnál. Átlagvágyakkal : pénzzel bélelt borítékra vár. Átlagesendő- séggel: szemérmesen szerelmes, elkeseredésében berúg. És átlagfizetéssel. Szeretjük az átlagkisembereket — gúnyolni, megmosolyogni, lenézni. Hogy az átlag fölé emelkedhessünk. A fölé az átlag fölé, amely nincs. Átlagfizetés van, ki is számították. Az átlagembert azonban még senkinek sem sikerült kiszámítani. Csak emlegetjük, hogy van. Mindenki az ízlésének megfelelő átlagembert képzel el magának. Persze, az ízlésből is kialakul a közízlés, halljuk lépten-nyomon, s ennek a kö*- ízlésnek lenne a megfelelője az átlagember. Csakhogy közízlés nincs, mint ahogy azt a marxista esztéták leszögezik, ellenben „rétegek, csoportok, November 8-t61 10-ig antikvár könyvvásár a ceglédi könyvesboltban Könyvek vétele és eladása. Olcsó árak! Gazdag választék. Felesleges könyveit megvásároljuk. Készpénzzel fizetünk. Ne mulassza el felkeresni! KÖNYVVÁSÁR — CSAK HABOM NAPIG! Nyitva: a könyvesbolti nyitvatartás szerint. osztályok” ízléséről beszélhetünk. Hát akkor kinek az ízlése ez a Kovács Lajos, melyik rétegnek, osztálynak, csoportnak? A régi körúti vígjátékok ízlése ez, amelyeknek a modorában rendezte meg a darabot Zsudi József. Nem vette észre, hogy Gádor Béla és a darabot felfrissítő Görgey Gábor gúnyolódik a Kovács Lajosokon, a korrupt, élősködő Hornyák igazgatókon, az önmagukat áruba bocsátó Irénkéken, a borravalót leső úrhatnám pincéreken és a hivatalok irodáinak fülledt akváriumlégkörén. Az írók csak azért teremtették meg ezeket a figurákat, hogy nevetségessé tegyék őket. És úgy írták meg a darabot, hogy Kovács, Hornyák, Irénke és a többiek önmagukat gúnyolják ki, hiszen minden poénjuk ezt célozza. A komédia műfaja is ezt követeli. A rendező észre sem veszi a csattanók irányát, a célpontokat. Az alakokból nem célppntot, hanem esendő embereket formál, akiket sajnálnunk kell és megértenünk. Kabos László eljátssza, hogy hiába becsületes, szorgalmas, családszerető a Kovács Lajos, mégis mennyire elnyomott, szerencsétlen. Szoboszlay Sándor megjátssza, hogy Hornyáknál ellenszenvesebb igazgató nem élt még a földön. Faragó Vera meg szeretné mutatni, hogy milyen egy naivan dörzsölt és egy dörzsölten naiv irodista lány. Gálcsiki János és Kása András összekacsint velünk: íme, ilyenek a főurak, akik pincérek. Ök játsszák meg a kisembert, akit sajnálni, esetleg megvetni kell. Azt a kisembert, amely egy olyan rétegnek az ízlése, akit sajnálni, esetleg megvetni illik. A Vidám Színpadon most azonosulnak vele. Kivéve Lórán Lenkét, aki saját magával azonosul, Viola Mihály és Kerényi Ottó minisztériumi hivatalnokait, akik nem eljátsszák, hanem parodizálják figuráikat, és kivéve Alfonzót, aki Kubacska bácsiként minduntalan elgáncsolja a Kubacska bácsikat, pedig állítólag azonosulnia kellene vele. Nem megy neki. Ilyen az ízlése. Berkovits György Pető János grafikusművész alkotásaiból kiállítás nyílt a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai kiállító-: termében. Új doktorokat avattak Ä Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szombaton új doktorokat avattak. Az egyetemi nyilvános, rendkívüli tanácsülésen a bányász-, a kohász- és a gépészmérnöki bar dékánjai terjesztették elő a jelöltek tudományos munkásságának értékelését. Ezt követően dr. Simon Sándor, az egyetem rektora kézfogással avatott doktorrá egy bányász-, hat kohász- és hét gépészmérnököt. Kelta leletek A Tolna megyei Mözs köz»' segben régészeti leletek kerültek elő a Hunyadi utca 14. szám alatti ház udvarán. A leleteket: egy 61 centiméter hosszú vaslándzsát, egy összehajlított kardot és egy hamvveder vasfogantyúját beszolgáltatták a szekszárdi Balogh Ádám múzeumnak, ahol megállapították, hogy azok mintegy 2200 évvel ezelőttről származó kelta sírból kerültek napvilágra. A széles vaskardot annak idején kultikus szokás szerint hüvelyével együtt ösz- szehajtogatták, s az elégetett kelta halott favödörbe helye- lyezett hamvaival együtt temették él. János vitéz ráckevei volt? Ráckevén szívesen emlegetik, hogy Petőfi Sándor modelljé a János vitéz halhatatlan alakjához Horváth Nepomuk János, odavalósi legény volt. Az 1770-es években született Horváth Nepomuk János szegény sorsú árvaként mostohaapja elől menekülve csapott fel huszárnak. Itt hagyta szerelmét, Iluskát: Pillinger Ilonát, akinek sírja még most is látható a község temetőjében. A 16 éves János vitézül végigvere- kedte Európát, s Győrnél már alhadnagyként harcolt a franciák ellen. Egy évtizeddel később pedig huszárkapitányi rangban kísérte haza Rómába, a Napóleon fogságából szabadult VII. Plus pápát. Az Alpokon átvezető viszontagságos úton nyújtott védelemért a pápa Krisztus Rend gyémántcsillagával jutalmazta János kapitányt, s a rend vitézévé avatták. Ez a kitüntetés ma is látható a székesfehérvári egyházi gyűjteményben, ahol mint Ráckeve letétje szerepel. János kapitány a csatákból megtérve a Duna menti községben telepedett le, s itt halt meg 1847-ben. Való igaz, hogy jó néhány adat és motívum hasonló Horváth Nepomuk János és a remek fantáziával alkotott eposz vitézének életében. S hogy nagy költőnk miként ismerhette meg János kapitány élete történetét, arra is szolgálnak adalékok. A Pápán tanuló Petőfinek és Jókainak iskolatársa volt Ács Károly, egy ráckevei bérlőcsalád gyermeke. Acs Károly is verselt már diákévei alatt, s valószínű innen az ismeretségük. A két költő egyébként találkozott 1843-ban Kecskeméten is, ahol Petőfi három hónapot töltött színészként, diáktársa pedig a jogtudománnyal ismerkedett. Ács Károly tehát itt, vagy még Pápán mesélhette el Horváth Nepomuk János kalandos életét Petőfinek, aki azután 1844 végén megalkotta remekmívű eposzát. A ráckevei hagyományt tehát sok minden valószínűsíti, de hogy mennyiben helytálló, azt csak a tudományos kutatások dönthetik el. Rövid határidő alatt felújítunk — állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek, ktsz-ek, ipari vállalatok megrendelésére KÜLÖNFÉLE UNIVERZÁLIS ERŐGÉPEKET (MTZ, Zetor, (JE—D4—K stb. traktorcsalád), MEZŐGAZDASÁGI PÓTKOCSIKAT, TEHERGÉPKOCSI- ÉS PÓTKOCSI- LAPRUGÓKÖTEGEKET, CSEPEL TÍPUSÚ HENGERFEJEKET Iá JEZÓGÉpI mml Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat, Monor Levélcím: MEZŐGÉP, Monor, Pf. 13.