Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-29 / 281. szám

1972. NOVEMBER 29., SZERDA i‘t. .-> I MiG K^úriap Százhúszezer palackot A Közép-magyarországi Pin­cegazdaság budafoki üzemé­ben a karácsonyi ünnepekre palackozzák a különféle pe­csenyeborokat. A félautomata gépsorokon naponta körülbe­lül 120 ezer palackot töltenek meg hegyvidéki és homoki borfajtákkal. A képen: Ka- laczky József borász mérnök a töltésre szánt bor minőségét vizsgálja. — Továbbképzés. A Pest megyei Tanács a gazdasá­gok kertészeinek négynapos bentlakásos tanfolyamot tart Pomázon a Munkaterápiás Intézetben december 18—21 között a zöldség- és szőlő- termesztés korszerűsítéséről. Szolgáltató szövetkezetek Építettek egy áruházát MI LESZ A HŰTŐBERENDEZÉSSEL A nagykátai járás fogyasz­tási szövetkezetei társtulaj­donosai a nagykátai áruház­nak. A tápiószecsői ÁFÉSZ 400 ezer forinttal járult hozzá a beruházási költségekhez, ez után kapja a részesedést az áruház nyereségéből. — A járási áruház módosít­ja egész kereskedelempoliti­kánkat — mondotta Belovai József igazgatósági elnök. — A mi ellátási körzetünkben különösen a ruházati és di­vatcikkek forgalmazásában állít elénk új követelménye­ket. Kis szövetkezet vagyunk, ennélfogva a boltok sza­kosítása meglehetősen kor­látozott, gazdaságos fenn­tartásuk kevésbé biztosí­tott. Ilyen körzetben ruhaneműk­ből és divatcikkekből aligha tarthatunk az igényeknek megfelelő választékot. Ezért úgy tekintjük a nagykátai áruházat, mint körzetünk ilyen jellegű bevásárló cent­rumát. Boltjaink árukészletét tehát a megváltozott körül­ményekhez alkalmazkodva szervezzük át. A napi bevásár­lási, alapvető áruk iránti ke­resletet kívánjuk minél zavar­talanabbá kielégíteni, bele­TŰlTELJESlTÉS Rí ÁRAMMÉRŐ3EN Új típusú hgyaszíámérő az ha A Ganz Árammérőgyár har­madik negyedévi befejezett terve 69 millió 100 ezer forint. Az összesítés szerint nincs baj a gyárban, teljesítették az év első három negyedévének fel­adatait: 209 millió 450 ezer forint helyett 200 millió 644 ezer forint a termelési értékük. Ma még tanulja, holnap már tudja, holnapután használja a postai IRÁNYÍT ÓSZÁMOT Az eddig még nem gyártott prototípusokat is sikerült jó minőségben elkészíteni ezek­ben a hónapokban. Az utolsó negyedévi feladatok sem ki­sebbek az előzőeknél, az NDK-ba szállítandó új típusú fogyasztásmérő, valamint a lengyel exportra gyártott mé­rők állítanak komoly műszaki követelményt. a szakember- gárda elé. Külön megoldandó feladata az Árammérőgyár­nak, hogy január 1-től a deprez mű­szerek készítése visszake­rül a budapesti társ- gyárba, s az ottani gyártás érdekében a gyártó eszközöket biztosíta­ni kell decemberben az Elekt­romos Készülék Művek részé­re az Árammérőgyárnak. Ugyanakkor azonban az utol­só hónapokban is tart ennek a fontos alkatrésznek a gyár­tása Gödöllőn. értve természetesen a keres­kedelmi szolgáltatásokat is. Ilyen szolgáltatás ma már a Tápiószecsőn létesített ruha­tisztító-felvevőhely. Ezt jövőre a másik két községre, Tóal­másra és Tápióságra is kiter­jeszti a szövetkezet. A tv- és a rádiójavításra maga az ÁFÉSZ alakított részleget, jövőre a javítószolgáltatást bevezetik az olajkályhákra is. Ezt az indokolja, hogy körzetükben a háztartá­sok mintegy hatvanöt százaléka tért át erre a fűtési módra az utóbbi két esztendő leforgása alatt. A nemrég megnyitott olajkút szintén a kereskedelmi szol­gáltatásokat gyarapítja. Az alapvető áruellátás fej­lesztésének egyik kulcsproblé­mája a szövetkezet körzeté­ben a hűtőkapacitás bővítése. Ma nem a hús beszerzése, ha­nem a tárolása a legfőbb gond. Nagy űrméretű hűtőbe­rendezés kellene, csakhogy az tetemes összegbe kerül. Egy kis szövetkezetnek, amely szerény gazdálkodást folytat, a fejlesztési alapja is szűkös. Még az ezer forintos kiadást is fontolóra kell vennie. Nekik viszont egymillióra lenne szükségük az alap­vető ellátási cikkek áru­sításának korszerűsítésére. A kis szövetkezetek eddig csak azt tapasztalhatták, hogy nagy üzleti centrumok épí­tésére fogott össze a szövet­kezeti mozgalom, mind or­szágos, mind megyei méretek­ben. Egyszer már azt is sze­retnék tapasztalni, hogy a kis falusi élelmiszerboltok ke­reskedelemtechnikai korsze­rűsítésére is szervernek ha­sonló méretű akciókat. K. M. Nem azért az ötven forintért sm fővárosban ötven forintot fizetnek a tanulók a ÍS bérletért, amivel buszon, villamoson, trolibu- (i^ szón közlekedhetnek, napjában akárhányszor. Szigetmajortól Szigetcsépig oda-vissza nagy­jából öt kilométer az összekötőút. Ezen egy lovas sze­kéren naponta huszonkét gyerek — óvodás és kisisko­lás — utazik havi ötven forintért. Napi majd egy órát töltenek utazással, tűző napon, vagy ha esik: vizes szalmán, esetleg az orkán fújja le a fejükről a sapkát. Ülőhelyül egy keresztbetett deszka szolgál. A lovas kocsin még ponyva sincs, ami egy kicsit is védené őket az időjárástól. A szigetcsépi általános iskola teljes pedagóguskara kért meg rá, szóljunk erről a helyzetről, mert az ő többszöri közbenjárásuk hatástalan maradt. A Sorok­sári Állami Tangazdasághoz tartozó Szigetmajoron a múltban kiterjedt kertészet volt, ami megszűnt. Az ott- lakók nagy része elköltözött, talán hét-nyolc család maradt a régi helyén, az ő gyerekeikről van szó. Bár közigazgatásilag Tökölhöz tartoznak, mivel a major közelebb fekszik Szigetcséphez, azért az iskolásokat ide irányították. A gazdaság — hogy a gyerekek ne gya­logoljanak a rossz úton — megszervezte a lovasjáratot, amiért a szülők a havi ötven forintos hozzájárulást fi­zetik. Egy éve van ez így, s azalatt ki tudja hányszor áz­tak bőrig a kicsik a zuhogó esőben, vagy fújta át őket csontig a hideg szél. A tanítók szerint két megoldás lehetséges: vagy irá­nyítsák a gyerekeket Tökölre, mert oda a gazdaság mikrobusza vinné őket, vagy oldják meg, hogy a nyi­tott szekér helyett valami fedett jármű álljon a rendel­kezésükre. Nem azért az ötven forintért!... k. m. Ma: 241 kilométer Nyolcvanöt éves a budapesti villamos Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1887. november 28-án indult meg az első közúti villamos­vasút Budapesten. A három kocsiból álló próbavasút a Nagykörúton, a Nyugati pá­lyaudvar és a Király utca kö­zött járt. A főváros lakossága gyorsan megkedvelte a villa­most. Voltak azonban, akik idegenkedtek az elektro­mos meghajtású járműtől, legfőképpen azért, mert gyorsan — óránként 22 ki­lométeres sebességgel — közlekedett. A fővárosban 1895 végén kezdődött meg és 1898 elejére fejeződött be a villamosítás — mondják a BKV illetéke­sei. Ekkor már mintegy 50 sárga szerelvény futott a több mint 74 kilométernyi hosszú hálózaton. Utasszámlálási adatok bizo­nyítják, hogy a tömegközleke­dés már hagyományosnak szá­mító eszköze 85 év eltelte után sem veszített semmit népsze­rűségéből. Az utazások legna­gyobb részét jelenleg is a vil­lamosok bonyolítják le. Az év első háromnegyed évében például 638 mil­lióan utaztak a villamo­sokon, a buszok „mindösz- sze” 400 millió utast szál­lítottak. A BKV garázsaiból regge­lente több mint 1400 kocsi in­dul, s a 241 kilométernyi hosz- szú hálózaton egy hónap alatt átlagosan csaknem 10 millió kilométert tesznek meg. JEGYZET Sok vagy kevés a készlet? HIVATÁSOS SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETŐKET - KÖLTSÉGÜNKÖN, 2 ÉVES SZERZŐDÉSSEL ­átképzünk teherautó-vezetővé Az átképzés időtartam3 alatt a gyakorlati időtől függően adunk fizetést. Várjuk jelentkezésüket FŐSPED Budapest X., Gyömrői út 105. A KÖZELMÚLT HETEK különös gazdasági históriája, az a bizonyos gyufaügy, stí­lusosan szólva: gyufaszálnyi fényt vetett egy szakmai fo­galom, a készletállomány je­lentőségére, közérdekűségére. Valóban, a népgazdaság kész­lethelyzetének ez az a pontja — a bolti pult, ahol a „kap­ható”, illetve a „sajnos elfo­gyott” varázsszavak elhang­zanak —, mely segíthet jól értelmezni a készlet gazdasá­gi-társadalmi hatásait. Ám azt sem árt mindjárt hozzáten­nünk, hogy a bolt valójában a gazdálkodási folyamat egyik végállomása, a készletproblé- ma pedig nem itt, hanem sok­kal előbb, a termelés fázisá­ban jelentős igazán. A gazdálkodás, a termelés szükségképp feltételezi bizo­nyos mennyiségű alap- és segédanyag, félkésztermék fel­halmozását, készletezését, enélkül nem lehet szó folya­matos, zökkenőmentes mun­káról. Fontos azonban elidőz­nünk a „bizonyos mennyiség” fogalmánál: hogy ez mennyi, ■“pontosabban • hol a sok, illet­ve a kevés elválasztó határ­vonala, azt persze nem lehet egyetemes érvénnyel meg­mondani, ez vállalatok-ágaza- tok szerint különböző, úgyne­vezett készletoptimum-számi- tás kérdése. Országos, nép- gazdasági méretekben azon­ban már határozottabban megválaszolható ez a bizo­nyos „sok vagy kevés” kér­dés; itt az arányok, körvona­lak világosan kirajzolódnak. A PONTOS É”T»7T MENÉS­HEZ e'ke’'i'1 hitetlenül be kell mutatnunk közelebbről né­hány közkeletű gazdasági fo­galmat. A nemzeti jövedelem — amely az évente előállított új értéket méri —, a. felhasz­nálás során két alapvető cso­portba osztódik: az úgyneve­zett fogyasztási és a felhal­mozási alapba. Ez utóbbi kapcsolódik közelebbről té­mánkhoz: a felhalmozási alap tartalmazza ugyanis a beru­házások és a készletek össze­gét, s ebből nyomban két rendkívül lényeges következ­tetés adódik. Az egyik így hangzik: nyilvánvaló, hogy a felhalmozásra fordított arány — közvetve — befolyásolja a fogyasztási alap mennyiségét is (ami viszont, tág körvona­lazással, az életszínvonal nö­vekedését is meghatározza), másrészt: iménti fogalomáb­rázolásunkból az is kitűnik, hogy a felhalmozásra szánt népgazdasági összegeket nem­csak a beruházás, hanem a készlethelyzet is nagymérték­ben motiválja. A készletprobléma tehát — amely, alighanem méltatlanul, jobbára kiesik a közvélemény reflektorfényéből — az any- nylt vitatott beruházási hely­zettel azonos jelentőségű. Áz indokolatlanul felduzzadt, túl­zott néngazdasági készletállo­mány ugyanis egész sor pon­ton keresztezheti céljaink megvalósítását. Egyrészt: rop­pant anyagi eszközöket köt le és von el a felhalmozás más, beruházási-fejlesztési szférái­tól, másrészt: a készletállo­mány magas szintje azt is je­lezheti, hogy a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat nem találkozik meg- ; felelő pontossággal. A LEGUTÓBBI TELJES KÖZÉPLEJÁRATÚ PROG­RAM, a harmadik ötéves terv, miközben egész sor szempont­ból kiemelkedő eredmények­kel zárult, a készlethelyzet­ben nem hozott kedvező ered­ményeket: a készletek éven­kénti emelkedési üteme 7—8 százalék volt, nemzetközi ösz- szehasonlítással mérve kiug­róan magas. A növekedési ütem meghaladta a nemzeti jövedelem bővülésének mér­tékét és a terv befejező esz­tendejében, 1970-ben a fel­halmozódó készletállomány el­érte egy esztendei nemzeti jövedelmünknek, értékben számítva, mintegy 90 százalé­kát! Ezért is rögzítette a negye­dik ötéves terv azt az elő­irányzatot, hogy jelentős vál­tozás következzék be a fel­halmozás szerkezetében, az előző ötéves időszakénál mér­sékeltebben növekedjék a népgazdaság készletállománya, s ilyen módon több jusson a felhalmozásból az állóeszkö­zök bővítésére. A pontos hely­zetkép megköveteli, hogy hoz­zátegyük: még sok a teen­dőnk ennék az előirányzatnhk a teljes megvalósítása érdeké­ben, mert bár 1969-ben és 1970-ben mérséklődtek a készletek, 1971-ben ismét szá­mottevő volt az emelkedés. KÜLÖN FIGYELMET ÉR­DEMEL — a népgazdasági összképen belül — a keres­kedelem készlethelyzete, ez ugyanis közvetlenül befolyá­solhatja a fogyasztást, az áru­ellátást. Nos, a bolti kiskeres­kedelem és a fogyasztási cik­keket árusító nagykereskede­lem összegezett készletállo­mánya az utóbbi években fo­lyamatosan emelkedett: 1969- ben 26 milliárd, 1970-ben 32 milliárd, tavaly pedig 34,5 milliárd volt annak értéke. A felületes megítélés alapján úgy tűnhet, hogy ez a növe­kedés végeredményben egyér­telműen előnyös a vásárló­nak, hiszen ha bőségesebb a készlet, akkor jobb az áruel­látás is. A valóság azonban korántsem ennyire egyszerű; ha ugyanis bizohyos mennyi­ség felett halmozódik a kész­letállomány a kereskedelmi raktárakban, akkor a vállalat jobbára tartózkodik az új megrendelésektől, hiszen ab­ban érdekelt, hogy meglevő, s nem éppen új, nem mindig korszerű, keresett áruit adj’a el. Megeshet tehát, hogy ép­pen a „sok” jelent végül is „keveset”, tehát szűkebb vá-* lasztékot a bolti pultok mel­lett. Egész sor intézkedés próbál határdzottan gátat vetni a népgazdaság és a fogyasztó számára egyaránt hátrányos készletemelkedésnek. A pénz­ügyi szervek ellenőrzik a készletállományt, és bizonyos szint felett az ezt finanszírozó forgóeszközigényt saját válla­lati pénzből kell fedezni. Fon­tos tényező az is, hogy a ter­melő vállalatok alapvető ér­deke: valóban a szükségletek kielégítésére, tehát rendelésre termeljenek, s csak saját koc­kázatukra állíthatnak elő rak­tárra, konkrét igény nélkül termékeket. RENDKÍVÜL JELENTŐS társadalmi érdek tehát, hogy ezek a törekvések széles kö­rűen megvalósuljanak, hogy a termelés és a fogyasztás, a kereslet és a kínálat való­ban egyenletesebben, harmo- nikusabban — felesleges kész­letek halmozódása nélkül — kapcsolódjék. Tábori András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents