Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
ÍJ i MtG Kjíírlap 1972. NOVEMBER 28.. KEDD 0 Egy kórházi ágy a zöSd szigeten HELSINKI További vita az ügyrendről Rohamsisakos csapatok őrzik a dublini Mater-kórházat, amelyben az éhségsztrájkot folytató £RA-vezér fekszik. IR VONATKOZÁSBAN hosszabb ideje megszokta a világ, hogy a hivatalosan Nagy- Britannia és Észak-írország Egyesült Királyságához, vagyis Angliához tartozó Ulsterről van szó. A lövöldözésekről, tüntetésekről és egyéb érzelem-kitörésekről szóló híreket általában Londonderryből vagy Észak-írország székhelyéről, Belfastból keltezték, amelynek katolikus negyedeit lassan név szerint is megismerték a nemzetközi élet eseményei iránt érdeklődők. A KELTEZÉS azonban ezúttal Dublin, amely a független Ír Köztársaság fővárosa. Az ottani események egy kórházi ágy körül koncentrálódnak. Ezen az ágyon teljesen legyengülve, válságos állapotban egy negyvennégy esztendős ír férfi, bizonyos Sean Macstiofain fekszik. Az úgynevezett Ír Köz- társasági Hadsereg (IRA) illegális szárnyának vezérkari főnöke immár kilencedik napja folytat éhségsztrájkot, letartóztatása elleni tiltakozásul. EGY HÁROMTAGÚ különleges törvényszék a szombati dublini perfelvételi tárgyaláson bűnösnek találta Sean Macstiofaint, az IRA „ideiglenes” szárnyának vezérkari főnökét abban, hogy betiltott szervezethez tartozik. A törvényszék az Ír Köztársasági Hadsereg vezetőjét hathónapos börtönbüntetéssel sújtotta. VASÁRNAP aztán tele lett a világsajtó egy kalandregénybe illő szabadítási kísérlettel: mint ismeretes, géppisztolyos jövevények ki akarták ragadni a Mater-kórházból az IRA- vezért, de ez nem sikerült nekik. A kísérlet csak tovább növelte a feszültséget, amelyet eleve meghatároz az a tény, hogy a fogoly állapota az éhségsztrájk nyomán rohamosan romlik. MIUTÁN az Ír Köztársasági Hadsereg szélsőséges elemei sikertelenül próbálták megszöktetni az éhségsztrájkot folytató Sean Macstiofain IRA- vezért, az éjszakai órákban több ezer IRA-tag és szimpatizáns tüntetett a városban, követelve Macstiofain szabadon bocsátását. AZ IRA politikai szárnyának (Sinn Fein) tagjai Londonban megszállták az Aer Lingus, ír Légiközlekedési Vállalat irodáját, s többen a londoni ír nagy- követség előtt tüntettek az IRA vezérkari főnökének fogvatar- tása miatt. A FESZÜLTSÉG látható jele volt a Mater-kórház körül hömpölygő sokezres tömeg, amely nem véletlenül vonult a dublini főposta elé: ez az épület volt a század elején a nagy ír felkelés központja. Azé a felkelésé, amely végül elvezetett a zöld sziget, a brit elnyomástól sokat szenvedett Ír Köztársaság függetlenségéhez. AZ IR KORMÁNY már régebben nehéz helyzetben van: számolnia kell az ír hazafiaknak azzal a véleményével, hogy nem nézhetik tétlenül ulsteri testvéreik sanyarú sorsát, ugyanakkor gondolniuk kell a Londonhoz fűződő kapcsolataikra is. Minden jel arra vall, hogy az ír kormánynak most különösen kellemetlen a Mater-kórházzal kapcsolatos vihar. Vezetői ugyanis az elmúlt héten tárgyaltak a Heath- kabinet tagjaival, és — főleg a Közös Piac vonatkozásában — közös platformban állapodtak meg. A FANATIZMUSÁRÓL ismert IRA viszont kétségtelenül elérte, amit akart: lépést tett afelé, hogy az északír kérdés általános ír problémává szélesedjék. Lapzártakor érkezett: Hétfőn egész nap folytatódtak a tömegtüntetések a dublini Mater kórház előtt a félévi börtönre ítélt IRA-vezető, Macstiofain kiszabadításáért. Délután a tüntetők szeme láttára két helikopter ereszkedett le a kórház udvarára, s az egyik fedélzetére vette a súlyos állapotban levő Macstiofaint. Az IRA ideiglenes szárnyának vezérét Curragh-ba, az ír hadsereg Dublin közelében levő katonai támaszpontjára szállították át. Curragh-ban katonai börtön és börtönkórház is van. Macstiofain orvosa szerint a fogoly fizikailag már csak egykét napig bírhatja az éhség- sztrájkot. A börtönorvos azt állítja, hogy Macstiofain a körülményekhez képest meglepően jó állapotban van. Dub- 1 inban a rádió és televízió újságíróinak negyvennyolc órás sztrájkja után bejelentették, hogy a reggeli lapok munkatársai is sztrájkkal tiltakoznak Kevin O’Kelly rádióriporter bebörtönzése ellen. O’Kelly készítette azt az interjút Macstiofainnal, amelynek alapján az IRA vezérét letartóztatták és elítélték. O’Kelíyt háromhavi fogházzal sújtották tanúskodás megtagadása miatt (Folytatás az 1. oldalról.) hétfőn több delegáció újabb módosításokat terjesztett elő. Á módosítások általában arra a bevezető részre vonatkoznak, amely a részvevő államok státusával foglalkozik, s leszögezi, hogy azok önálló, független, szuverén országok. Több delegátus hétfőn ismét azt javasolta, hogy ebbe a megfogalmazásba értelemszerűen vegyék bele azt a megállapítást is, hogy független véleményt képviselnek, s nem befolyásolja őket „a katonai tömbökhöz tartozás”. Számos delegáció e megjegyzést feleslegesnek tartja, mivel az önálló, független, szuverén állam meghatározás ezt már eleve magában foglalja Ilyen véleményt képviselt pénteken a Szovjetunió nagykövete is. A hétfői vitában ismét számos felszólalás hangzott el, köztük hazánk képviselőjéé, Rónai Rudolf nagyköveté is, A tanácskozáshoz közelálló körök szerint ez a probléma nem áthidalhatatlan, s változatlanul bízni lehet abban, hogy az ügyrend kérdésében viszonylag gyors megállapodás jön létre, s így az általános politikai vita rövid időn belül megkezdődhet Merénylet a jordán uralkodó ellen Husszein szupervádjai ellenállási mozgalmat. A merényletet az uralkodó ellen palesztin összeesküvőknek kellett volna — Líbia pénzén — elkövetniük, s ugyancsak ők kaptak volna — Husszein szerint ígéretet Kadhafi ezredestől, hogy ez utóbbi kiesz- közli Szíriánál és Iraknál a jordániai főváros kulcsfontosságú létesítményeinek, valamint a királyi rezidenciának a bombázását Hangulatváltás Washingtonban Le Dúc Tho Binh asszonnyal tárgyalt Le Duc Tho, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadója és Xuan Thuy, a delegáció vezetője hétfőn találkozott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a DIFK külügyminiszterével és a vietnami négyes értekezleten részt vevő küldöttségének vezetőjével Nixon elnök a New Yorkban töltött „családi víkendről” vasárnap este Camp Dávidba repült hogy közép-európai idő szerint hétfőn a késő esti órákban ismét tanácskozásra üljön össze dr. Kissingerrel. Ez harmadik megbeszélésük azóta, hogy az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szombaton visz- szatért Párizsból, miután december 4-ig felfüggesztették a VDK különleges tanácsadójával, Le Dúc Thoval folytatott tárgyalásokat Ügy tudják, hogy Nixon elnök szerdán fogadja Camp Davidben Thieu Saigont elnök személyes képviselőjét, Nguyen Phu Dúcot, akit Washingtonban Thieu „Kissin- gerének” tekintenek. A Fehér Ház nem hajlandó kommentálni a tárgyalások „holtpontra jutásáról” szóló értesüléseket. Változatlanul derűlátónak vallja magát, jóllehet most már egyetlen kormánytisztviselő sem vállalkozik arra, hogy megismételje dr. Kissingemek azt az amerikai elnökválasztás előtt tett és most már egyre türelmetlenebb kérdőrevonással idézett kijelentését, amely szerint „a béke kézzelfogható közelségben Husszein, jordániai király ismét — ki tudja hányadszor? — rendkívül szerencsésnek bizonyult: jelentéktelen sérüléssel túlélt egy ellene Irányuló merényletet. A jordániai légierő egyik repülőgépe ra- kétatüzet nyitott az uralkodó helikopterére. Husszein jordániai uralkodó az An Nahar című bejrúti lapnak adott -nyilatkozatában fantasztikus szuper-összeeskü- vésseL vádolta meg Líbiát, Szíriát, I rákot és a palesztin Hisztériafinálé A norvég hadügyminisztérium vasárnap délután hivatalos közleményt hozott nyilvánosságra, és abban bejelentette: „A norvég haditengerészet egységei által két hét óta megfigyelés alatt tartott ismeretlen tengeralattjáró elhagyta Norvégia felségvizeit.’’ A bejelentés minden bizonnyal véget vet annak a felelőtlen háborús, hisztérikus hangulatot keltő kampánynak, amelyet nyugati sajtó- és propaganda szervezetek folytattak, félreérthetetlen célzásokat téve, úgymond a „nyugati félteke szabadságának védelmében”. A TASZSZ hírügynökség a naplókban foglalkozott az ügygyei, $ Ame Kielland, norvég képviselő szavait idézve rámutatott Adtaidban észlelni szoktak ilyesfajta külföldi tengeralattjárókat, valahányszor fontos nemzetközi eseményre kerül sor.” van Vietnamban”. A Fehér Ház már nem beszél a béke „elérhető közelségéről”, hanem egyre nagyobb nyomatékkai a „megfelelő” rendezésre helyezik a hangsúlyt. Kissinger legutóbbi beszámolója után Roland Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára kijelentette: „Nixon elnöknek az a meggyőződése, hogy el fogjuk érni a megfelelő rendezést, és ez az a cél, amire törekszünk, Nixon elnök véleménye szerint az a fontos, hogy tartás rendezést érjünk el, nemcsak rövidlejáratú, hanem hosszabb távlatban is. Nixon elnök kész rászánni a szükséges időt egy ilyen rendezés elérésére”. A Fehér Ház legújabb nyilatkozata washingtoni megfigyelők szerint félreérthetelenül arra utal, hogy a Nixotn-kormány meg akar szabadulni a választások előtt tett ígéreteitől, amelyek akkor azt a meggyőződést keltették az amerikai közvéleményben, hogy a béke már csak „napok kérdése”. A Fehér Ház erőltetett derűlátásával szemben — mint Dan Rather, a CBS fehér házi tudósítója hétfőn reggel megállapította — a „közvéleményben a békereményeket az aggodalomtól a pesszimizmusig terjedő hangulat váltotta fel. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az amerikai népet már oly sokan és oly sokszor csapták be a vietnami béke ígéretével”. ANDREJ GRECSKO marsall, szovjet honvédelmi miniszter hétfőn Párizsba érkezett. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK külügy-minisztériumának közleménye szerint Havannában megkezdődtek a kubai—amerikai tárgyalások a gépieltérítések megakadályozásának kérdéseiről. A tárgyalásokon az Egyesült Államok érdekeit Svájc havannai nagykövetsége képviseli. A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG elismerte a Bangla Desht. A fiatal bengáli állam ugyancsak elismerte a VDK-t. A politikában a jóslás igencsak kockázatos és némileg gyanús dolog. Különösen nehéz a jövendőmondás, ha nem tendenciák, folyamatok előrejelzéséről van szó, hanem bizonyos konkrét napi kérdésekről. Például arról, ki nyeri az amerikai elnökválasztást. Idén mégis néhány nagy nevű amerikai és európai intézmény vállalta a bukás kockázatát és már jó előre közölte: Nixon legyőzhetetlen. Az eredmény igazolta őket. A nagy közvélemény-kutató intézetek és a neves politikai szakértők természetesen nem alaptalanul kürtőitek ki jó előre a hivatalban levő elnök győzelmét. Ha az eredményt elemezzük, kialakulásában politikai taktikai szempontoknak csakúgy része volt, mint az Egyesült Államok hosszútávú nemzetközi érdekeinek. Az elnökválasztáson elért siker sok tekintetben Nixon személyes győzelme és McGovern személyes veresége volt. McGovern — ez a tavaly még alig ismert dél-dakotai szenátor — a vietnami háború elleni tömeghangulat hullámain emelkedett a magasba. Az ellenzék ellenzéke volt, mert a Demokrata Párton belül is annak balszárnyán helyezkedett el. Ilyenformán már- ciusban-áprilisban McGovern valóban alternatívát jelentett. Nemcsak Nixonnal, hanem pártjának nagyágyúival, Humphreyvel, Mus- kieval szemben is. Elsősorban az ifjúság, az egyetemi diákság hangját felerősítve bírálta azt a vezető erőt, amelyet Amerikában összesítő szóval „establishmentnek” neveznek. Külpolitikai elképzelésének legmarkánsabb vonása a Vietnamból való radikális és azonnali kivonulás volt. Népiszerűségének akkor ért csúcsára, amikor a hazafias erők nagy offenzívája látványos vereséget okozott a saigoni— amerikai erőknek Délkelet-Ázsiá- ban és amikor a Nixon-kormány (az amerikaiak nagy tömege által túl kockázatosnak tartott) eszkalációé lépéseket rendelt el. McGovern azonban, miután elnyerte pártja jelölését. fordított egyet szekere rúd- ján. Megpróbált szövetkezni azok- ■ Nixon, félidőben kai, akik — megígért adópolitikája, „radikális előélete” miatt — nem voltak hajlandók szövetségre lépni vele és eltávolodott azoktól, akik Amerikában nem tartják ugyan kezükben a gazdasági és politikai hatalmat, de mégis jelentős erőt jelentenek a választáskor. Ráadásul az is kiderült, hogy a külpolitikában McGovern nem rendelkezik igazi koncepcióval. Inkább improvizál. Szinte minden ponton bírálta a kormányt. Így alakult ki az a furcsaság, hogy egyszerre követelte a kivonulást Vietnamból és a bevonulást Dél-Amerikába. Így adott volna fel feltételek nélkül néhányat az Egyesült Államok terhes kötelezettségei közül, de feltételekhez kötötte volna — súlyos politikai feltételekhez — a szocialista országokkal való viszony javítását. Ezzel a szélsőségek közt csapongó, kiegyensúlyozatlan koncepcióival szemben Nixon és tanácsadói (elsősorban a professzor — Kissinger) nemegyszer ugyancsak végletes, de reálisabb irányvonalat dolgoztak ki.. Mi ennek a lényege? A Guam-szigeti doktrína, amelynek során Nixon kifejtette az úgynevezett vietnamizálás politikáját. Ez lényegében egy új amerikai szerep- vállalás körvonalazása volt. Már sok jele mutatkozik annak, hogy nemcsak Délkelet-Ázsiában, hanem a világ más térségeiben is arra törekszik az amerikai politika, hogy a beavatkozás közvetlen formáit közvetett módszerekkel váltsa fel. Ezzel párhuzamosan, a vietnamizálás mintájára, az amerikai kormányzat egyre nagyobb szerepet szán a helyi — és természetesen reakciós — erőknek. Fegyvereket szállít — a korábbinál jóval nagyobb ahányban —. gazdasági, pénzügyi segélyt ad. Jelentősen megnövekszik a monopóliumok diplomáciájának szereke is. Az Egvesült Államok ugyanakkor felismeri a világban kialakult erőviszonyokat és hailnmos a legtöbb esetben tudomásul venni a status quót is. Ezt a politikát a jelen világ realitásai támasztják alá. Délkelet- Ázsiában például az, hogy a konfliktust katonailag nem lehet befejezni. Itt — és a világ többi térségeiben ugyanígy — az, hogy az erőviszonyok lényegesen módosultak a szocialista országok javára. A megváltozott feltételekhez tartozik Európában a két német állam egyre sikeresebb párbeszéde, a szocialista országok kezdeményező, Intenzív külpolitikája, a kilencek Közös Piacának kialakulása. Amerika már nem az egyedüli — érintetlenül hatalmas — gazdasági erő, mint volt a második világháború végén. Az Európán kívüli térségekben ott van az egyre erősebb Japán, az elszigeteltségből kilépő Kína és ott vannak a gyarmati sorból felszabadult, politikai öntudatra ébredt fejlődő országok. E hatalmas erők következtében tehát Amerika számára gyökeresen eltérő stratégiát egy másik elnök, egy másik agy- tröszt sem dolgozhatott volna ki. A változó világ realitásához való — esetenként nehézkes, esetenként mellékutakkal terhes — ieazodás elkerülhetetlenül szükségszerű. Enél- kül az Egyesült Államok még gyorsabb ütemben veszítene a világban elfoglalt pozícióiból. Nixon a választásokból megerősödve került ki. A szavazatok több mint 60 százalékát kanta és egyes kommentátorok úgy ítélték meg a helyzetet, hogy az elnök négy évre most szinte diktátora lett az Egyesült Államoknak. Most mutatkozik majd meg igazi, szélsőséges jellege — mondták —..hiszen nem kell arra figyelnie, hogy 1976-ban megválasztják-e. Az amerikai alkotmány szerint ez ugyanis nem lehetséges. Ha a fentebb elmondottakat nézzük, a realitások nyomása miatt, a látványos elfordulás a jelenlegi amerikai politikai vonaltól nemcsak egy új elnöknek, Nixonnak is megvalósíthatatlan. Az azonban várható, hogy lelassul a politizálás üteme. Nixonnak már nincs sarkában az elnökválasztás, nem nyomasztja a választási esztendő, így van ideje, és esetenként módja időt is húzni. Ez a lassúbb ütem minden bizonynyal nem lesz azonban ellentétben a fő tendenciával. Nixon félidőben van. Négy év elnökség után ismét négy évre bekerült a Fehér Házba. Ez az újabb négy esztendő hosszabb távú ter- vezgetésre, kapcsolatépítésre is módot ad. A világ reméli, hogy azokon az alapokon — a realitások alapján — formálódik majd az USA világ- politikája, amely alapelveket a legtökéletesebben a szovjet—amerikai együttműködésről szóló nyilatkozat foglalta össze. Ebben a 12 pontban minden szerepel, ami a két ellentétes társadalmi rendszerű világban a normális nemzetközi kapcsolatok bázisa lehet. A párizsi Figaro békés egymás mellett élés tizenkét parancsolatának nevezte ezt az okmányt. E tizenkét parancsolatot csakúgy, mint a bibliai tízet, az élet szükségszerűsége diktálta. Nixont életrajzírói előszeretettel ábrázolják olyan pragmatikus politikusnak, aki mindig, minden helyzetben megtalálta az előre vivő, leginkább sikeres formát. Napjaink világáról már az is nagyon sokat elárul, hogy Nixon — aki egykor az antikommunizmus bajnoka volt — most az amerikai reálpolitika képviselője. Szélsőséges hajlamairól vagy arról, hogy kíméletlen szolgálója azoknak a politikai és gazdasági erőknek, amelyek az elnöki székbe emelték és ott tartják, senkinek sem lehetnek illúziói. A Vietnamban elkövetett népirtás erről • senkiben kétséget sem támaszthat. Ha most ez a Nixon mégis elküldi politikusait az európai biztonsági értekezlet előkészítésére, ha a Szovjetunióval való kapcsolatok rendezésén munkálkodik, akkor valóban megnyugtatóan alakulnak a világban, a politikai erővonalak. Nixon eddigi elnöki pályafutásának és újraválasztásának ez a legfőbb tanulsága. Kereszty András
