Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-18 / 272. szám

Szobrok a parkokban Ajándékul a városnak 1969-ben a város új lakóte­lepei, régi parkjai megújultak. A szemet gyönyörködtető, fü­ves részekre új szobrok kerül­tek, amelyek azóta is díszei Nagykőrösnek. Ebben az évben öt szobrot kapott lakóhelyünk. Kucs Béla Munkácsy-díjas szobrászmű­vész Virágot tartó lány elne­vezésű alkotását oda ajándé­kozta a városnak. A szobor a Kecskeméti úti házaik előtti parkiban áll. Kucs Béla példá­ját a város szülötte, Csikai Márta is követte: A vetkőző nő című szobrát ő is ebben az esz­tendőben ajándékozta Nagy­kőrösnek: a strandfürdő bejá­ratánál látható. Akik a Hősök terén megfor­dulnak, ha kellemes az idő, csúszó-mászó gyermekeket lát­hatnak Józsa Bálint játszó plasztikáján. Kevesebben ismerik Meloc- có Miklós szobrászművész Vá­gj Istvánt ábrázoló mellszob­rát, melyet a városi tanács parkudvarában helyeztek el. Talán a legtöbben Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szob­rát látják-ismerik. A művész a város felszabadulásának 25. évfordulójára készítette a bronzba öntött felszabadulási emlékművet, amelynek szép­ségében nemcsak a nagykőrö­siek, de az átutazó idegenek is meg-megállva gyönyörköd­nek. öt szobor nem sok, de több mint amennyit Nagykőrös vá­rosa valaha is felállított te­rein, parkjaiban. A Pest megyei Népművelési Tanácsadó nemrégiben Mo­numentális művészet Pest me­gyében címmel könyvet jelen­tetett meg a megyeszerte ta­lálható szobrokról, s közöttük ott vannak a Nagykőrösön fel­állítottak fotográfiái, mélta. tásai is. T. P, XtCYSOfíftS Ti P E 8 T M E <rV E. f XVI. ÉVFOLYAM, 272. SZÁM HifiL/V P...V KI ^ 1972. NOVEMBER 18., SZOMBAT Hatvanezer forint a költségvetésből Több lesz a játszótér Nagykőrösön Társadalmi segítségre is számit a városi tanács ELŐADÁS, FILMVETÍTÉSSEL Országos tanfolyamra készülnek Védnök: a 21-es Volán nagykőrösi üzemegysége A Caterpillar svájci mam- xnutvállalat gépei országszerte megtalálhatók, így a 21-es Vo­lán nagykőrösi üzemegységé­ben is. A cég magyarországi kirendeltségének feladata el­sősorban a gépeladás, de ga­ranciális javításokat, alkat­részpótlást is végez. A gépek magyarországi üze­meltetői számára minden esz­tendőben rendeznek tovább­képző tanfolyamot. A legköze­lebbit 1973. január, február hó­napban, Nagykőrösön rendezik meg. Az ország területéről 45 —50 szakember gyűlik össze e továbbképzésre. A tanfolyam fölött a 21-es Volán nagykőrösi üzemegysége vállalt védnökséget, az előadá­sok időtartamára pedig a Tol­di Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola biztosít la­kást és ellátást a részvevők­nek. A minap a cég képviselői a 21-es Volán nagykőrösi üzem­egységén megbeszélésen vettek részt, s film-, illetve diavetí­téssel tartottak előadást. Gépesített palántanevelés és zöldséghajtatás Ingyenes műszaki tervek — szakmai tanácsok A hollandok is bemutatkoztak Á Kertészeti Egyetem so­roksári kísérleti télepén ren­dezett tanácskozáson dr. Kó- ródi László egyetemi docens A gépesítés lehetőségei a zöldséghajtatásban Magyar- országon címmel tartott elő­adást. Elmondta, hogy zöldségbu- tatásban a holland kertésze­tek eredményeit vehetjük mintának. A hollandok elő­ször a szellőztetést, majd a fűtést és öntözést automati­zálták, s megkezdték a saláta- és retekszedés gépesítését is. Az ásógép használatú szin­tén elterjedt Hollandiában. Nálunk a ,kondorost Béke Termelőszövetkezetben és a sárszemtmiháiyi állami gazda­ságban használnak ilyen gé­pet. Talajfertőtlenítésre a Wapamot alkalmazzák, de a vírust csak gőzöléssel lehet elpusztítani a talajban. Az ma már nem vitatott fény, hogy nemcsak az üveg- házaikban, hanem a fólíiaihá- zakban is szükség van gépe­sítésre. A szükséges gépeket egyelőre csak Hollandiából lehet beszerezni, a vetőmag drazsírozót, a pillírozó és a piliírozott magot vető, vala­mint a tápfcockagyártó gépe­ket, a széndioxid trágyázás­hoz szükséges berendezéseket. Dr. Palásthyné, az Agro- trö6zt Vállalat részéről, az import gépek beszerzési lehe­tőségeit ismertette. Időbeni megrendelés esetén lehetőség van, bár korlátozott számiban, a gépek importjára. Ezután a holland „VTSSER” cég megbízottai színes filmen mutatták be a megjelent csaknem 200 résztvevőnek A holland zöldséghajtatás gépe­sítettsége című filmet. J. Paarlberg, a holland Royal Sluns cég részéről, a drazsíro- zott (Splitpill) magvak hasz­nálatával kapcsolatban adott gyakorlati tanácsokat. A fóliaházas palántaneve­lés, majd a palántanevelés utáni uborkahaj tatás elősegí­tésére a Konzervipari Válla­latok Trösztje megállapodást kötött a Kertészeti Egyetem zöldségtermesztés! tanszéké­vel. Fóliaház építéséhez in­gyenes műszaki dokumentá­ciót biztosít, a Kertészeti Egyetemtől kapott rajzok alapján, minden konzervgyár, továbbá minden termelőszö­vetkezet, a konzervgyárak ré­vén, évente 12 alkalommal ingyenes szaktanácsot kap a Kertészeti Egyetem zöldség­termesztési tanszéke megbí­zottjától, palántanevelésre és uboíkáha j tatásra. Dr. Konrád Zoltán Napjainkban sokan és so­kat beszélnek arról, hogy a városokban, ahol korszerű la­kótelepek létesülnek, hama­rabb épülnek meg a gará­zsok, mint a játszóterek, pedig az emeletes házak között különösen szükség lenne rá­juk, hiszen a modem lakások nem nyújtanak kellő mozgási lehetőséget a gyermekeknek. Kevés város dicsekedhet azzal, amivel Nagykőrös: tanácsának végrehajtó bi­zottsága megkülönbözte­tett figyelmet fordít arra, hogy az új és régi lakóte­lepeken, de városszerte másutt is megfelelő ját­szótereket építtessen, ré­szint saját erőből, részint társadalmi segítséggel. 1968-ban, a városi tanács művelődési osztályának kezde­ményezésére, a hajdani füves területen, a Cifrakertben, if­júsági közlekedési parkot ala­kítottak ki Hetvenezer forint­ba került, nem számítva azt a sok társadalmi munkát, ame­lyet a diákok és a felnőttek vé­geztek. A park tekervényes út­jain 25 KRESZ-táblát he­lyeztek el, így a gyerekek já­ték közben ismerhetik meg a legfontosabb közlekedési sza­bályokat. A KRESZ-park mel­lett 8100 négyzetméteres ját­szótér is rendelkezésére áll a kisebbeknek. Az ifjúsági parkon kívül még nyolc játszótér talál­ható Nagykőrösön, mint­egy 11 885 négyzetméter­nyi területen, de a szülők a megmondhatói, hogy jó­val többre lenne szükség. Ezért határozta el a váro­si tanács, hogy az idén, il­letve jövőre, 2660 négyzet- méteren, új játszótereket építtet. A Kecskeméti út 3—7. szám alatti emeletes házak udva­rán, az egykori gödrök, dom­bok helyén, padokkal, bok­rokkal és homokozóval ellátott, csinos játszóteret talál, aki újabban arra jár. Mindenkire gondoltak tervezői: az idő­sebbek a színes padokon be­szélgethetnek, a kicsik homo­kozhatnak, a nagyok pedig a gyepes részen rúghatják a labdát, avagy birkózhatnak, ha éppen kedvük tartja. A Szabadság tér 8. számú ház udvarán 205 négyzetméte­res játszótér épül: a ház lakói társadalmi munkával alakít­ják ki, lengőhintát, homokozót, és egy vas nyújtót készítenek, s az egészhez mindössze 4 ezer forint készpénzt kérnek. A tanácstagok kezdemé­nyezésére, a városi tanács műszaki osztálya és a kon­zervgyár elkészítette az Ifjúság útja 30. szám alatti játszótér tervét. A városi tanács pú.ízt is biz­tosít a terv kiviteléhez. Hasonlóan áll a Béke útja 50. szám előtti játszótér ügye. Most már a lakókon a sor, hogy a felajánlott segítséget meg is adják. A Tormásban még egy játszótér létesül, a Május 1. utca 5. szám előtt. A tervezetben gondoltak a Ceglédi úti új lakótelepek kicsinyeire is: nekik a telep épül északi és déli részén is Játszótér. A városi tanács végrehaj­tó bizottsága jóváhagyta az elképzeléseket, 60 ezer forint összeget biztosít a jövő évi költségvetésből megvalósításukra, de szá­mít a felajánlott társadal­mi munka elvégzésére is. Nagy gond mindenütt a ját­szóterek tisztántartása. A leg­kézenfekvőbb megoldás: a társadalmi munkával épült játszóterek tisztaságáról a la­kótelepeken lakók gondos­kodjanak, és szoktassak rá gyermekeiket, hogy a hulladé­kot a szeméttárolókba dob­ják, a nagyobb gyermekeket pedig vegyék rá, hogy söpör­jék fel minél gyakrabban az általuk használt területet. A végrehajtó bizottság határoza­tában azt is kimondta, hogy a játszótereken feltétlenül he­lyezzenek el szemétgyűjtőket. Takács Paula Ma az utca neve változik... A bokros! Vitéz utcát a múlt évben, a város 1919-es direktóriumi elnökhelyet­teséről, hálás kegyeletből Niklosz János utcának ne vezték _el. Ebben az utcában lakit Brella József, akinek nyug­díjügyben igazolást kellet vinnie Ceglédre, az SZTK ba. Elvitte, de az igazolás ban az állt, hogy Nagykő rösön, a Vitéz utcában la kik. — Ilyen utca nincsen Kő rösön — mondták neki. Dolgavégezetlenül kelleti hazajönnie. Itthon azután rendőrségi ki- és bejelentő- lapot töltött ki és adott be melynek alapján igazolták hogy a Vitéz utcából elköl tözött a Niklosz János ut­cába. Vegyék Brella József ese­tét figyelembe a változott nevű utcákban lakók és sa­ját érdekükben mielőbb te­gyenek eleget a rendelkezés előírásainak. Nesze semmi... S~llykor a jó szándék is besé- ^ tál az adminisztráció csapdájába. Szakszervezeti értekezleten tette szóvá az egyik pedagó­gus, miért kapnak a tantestü­let tagjai üdülési beutalót no­vemberben, amikor semmire sem használhatják. A tanév ősi hagyományok szerint, szeptem­ber elsejével kezdődik, s álta­lában folyamatosan tart, ki­sebb megszakításokkal, mint a karácsonyi és tavaszi szünet, mialatt, szintén ősi, megcsonto­sodott szokásokhoz híven, ál­talában a diákok vakációznak, a tanárok, tanítók be-bejárnak szakkörözni, értekezni stb.... Az üdülőjegy jó szándék, a munka megbecsülésének jele. Intézményesített gesztus, jól­eső figyelmesség. Ha használ­ható. Ellenkező esetben admi­nisztrációs hiba. A pedagógus szünideje a nyár, amikor pirkadatkor nem berreg a csörgőóra, nem ingerük a javítatlan dolgozat­füzetek, nem ásítoznak a ne­Ezerhétszazan nézték meg Miről vall a vendégkönyv? A finn gyermckrajz-kiállítás margójára Bezárta kapuit a finn gyer- mekrajz-kiállítás. Az emlék­könyv tanúsága szerint, több mint ezerhétszázan nézték meg északi rokonaink alkotásait, csodálták meg a gyermekek fantáziáját. Bohóc. Ugráló, nevettető, sipkás. Kifestett arcán, krump­liorrán, könnyein a boldogság néz ránk. Boldog, mert tetszik mindenkinek. T. Kontió 11 éves. Azt mond­juk: gyerek még. Színes köreit, meghökkentően bájos képét nézve, talán öreg embernek gondoljuk. Mit szeretne kife­jezni, ábrázolni? A szín, a fény utáni vágyakozást. Finn mivol­tát. Zöld, kék, sárga, piros kö­rei éjszakák álomképeit juttat­ják eszünkbe. A finneknek hat hónapig a nappal is csak éj­szaka. Csak az Északi fény tündököl, csak a hó szikrázása mutat színeket. Mint a 11 éves alkotó képe. Milyenek a téli fák? Hóesés, fagy, hideg. A hópelyhek mint­ha lebegnének a levegőben. Hogyan tud egy 11 éves mű­vész hóesést varázsolni? Egy­szerűen: apró papírdarabokat tép, a képre ragasztja. S kész a hóesés. Ballai József bulók a számtanórán és nem ricsajoznak a folyosón. A pe­dagógus olyankor vesz mé­lyebb lélegzetet. Kiköltözik a strandra, vagy regényt böngész a hűvös szobában. Olyankor örülne a beutalónak. Miklay Jenő Az első narancs A tél előhírnökéként, meg­jelent a város boltjaiban az első narancs: a kellemes za­mat ú kubai gyümölcs kilóját 17 forintért árusítják. Hétfőn: E J tr 0 das a szőlőtermesztésről Milyen szőlőt termesszünk? címmel tart vitaindító elő­adást a kertbarátok klubjába:. Erős János, a Mathiász Telet szőlőnemesítője, hétfőn, no­vember 20-án, este 6 órai kez­dettel. Az előadást bárki meg­hallgathatja. Kubai vendégek a konzervgyárban A minap kubai szakszerve­zeti delegáció látogatott a kon­zervgyárba, ahol a vendégek szívélyes eszmecserét folytat­tak a szakszervezeti mozgalom tapasztalatairól, eredményeiről, majd ismerkedtek az üzemré­szek életével, a dolgozók szo­ciális ellátottságával, és meg­tekintették a gyár bölcsődéjét, óvodakombinátját. Mit látnok ma a moziban? Utazás Jakabbal. Jó humorú, érdekes, színes magyar film. Kísérőműsor. 90. Világmaga­zin. Előadások kezdete: 5 és 7 árakor. SPORT Birkózó NB II. A kötöttfogású NB Il-es csapatbajnokság keretében leg­utóbb Miskolcon szerepeltek a körösi sportolók. Nk. Kinizsi—Kecskeméti TE 10:0. A KTE a rossz útviszo­nyokra hivatkozva, nem uta­zott el a borsodi fővárosba: et­től a fordulótól visszalépett. Ez lett volna a körösiek ösz- szeállítása: Faragó, Szecsény D., Bakos, Sárosi T., Biró, Sá­ros! B., Papp, Ronkó S., Gu­lyás, Dányi (ők a pontszerzők). MTK (Bp.)-Nk. Kinizsi 5,5:4,5. Igen szoros volt a mér­kőzés. A körösiek nagy akarat­tal küzdöttek, de balszerencse kísérte szereplésüket. Faragó pontozással vesztett, Szécsény Dénes és Sáros! Tibor egy­aránt kétvállra fektette ellen­felét, Birót 6 pontos vezetés­nél jogtalanul leléptették, passzív birkózásért. Sárosi Bé­la tussal nyert. 74 kg-ban a Kinizsi nem indított verseny­zőt. Papp kétvállra fektette Maglódit. Ronkó Sándor— Sarlós döntetlen (a kőrös! fiú jobb volt). Gulyás pontozással vesztett Rizmayer György, Dá­nyi pedig a volt válogatott Rovnyai ellen. A Kinizsi így áll ’az utolsó 3-as forduló előtt. 4 2 — 2 26:14 4 Férfi kosárlabda NB 1 rht rÁi rAi mm M. Jalonen: Bohóc T. Kontio: Színek T. Kontio: Téli fák Nk. Ped.—Húsipari Szállítási Váll. SE (Bp.) 67:52 (18:32). Nk.: Pap dr. (2), Ábrahám T. (8), Mester (15), Zsákai (32), Sz. Nagy (4); csere: Spindel­bauer (6). A fővárosi találkozó első felében a pesti csapat ve­zetett 10 ponttal. Szünet után a megyei ifi- és serdülődöntőn szereplő játékosait nélkülöző körösi együttes feljavult és re­mek dobásaival megszerezte a győzelmet, erős volt. Zsákai igen pont­A Kinizsi sportiskola gondjai A Kinizsi Sportkör elnökségi ülésén Reszeli Soós Ambrus igen gondos beszámolót tartott az egyesületi sportiskola mun­kájáról, majd javaslatot tett a gondok megszüntetésére. Szombati műsor Birkózás Bp.: Papp József SE (Mis­kolc)—Nk. Kinizsi kötöttfogá­sú NB Il-es csapatbajnoki mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékte­rem, 16 óra: Nk. Ped.—Pénz­ügyi ás Számviteli Főiskola (Bp.) NB III-as női, 17.10: Nk. Ped.—Kandó Főiskola Bp.) NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Torna Bp.: fiú serdülő II. osztályú vidéki egyéni bajnokság. S. Z. I

Next

/
Thumbnails
Contents