Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

10 1972. OKTÓBER 8., VASÁRNAP Heti jogi Az év végének közeledtével növekszik a nyugdíjba készü­lők száma, és ennek arányá­ban az ilyen problémákkal hozzánk fordulóké is. Néhány olyan kérdéssel foglalkozunk most, amely a nyugdíjba ké­szülőket általában érdekli. Egyik bedolgozó azt írja, hogy munkaviszonyát munka­helyén, ahol teljesítményben dolgozott, megszüntették, most pedig, ahova elhelyezkedett, időbérben foglalkozatják. Azt kérdezi olvasónk, ‘hány órát dolgozhat a nyugdíja korlá­tozása nélkül? Minthogy ez a kérdés több olvasónkat érdekli, ezért ez­úttal itt adjuk meg a választ. Mit kell tudni a nyug­díjasok kereseti lehető­ségeiről? A munkaviszonyban álló (kisipari szövetkezeti tagként foglalkoztatott) öregségi vagy rokkantsági nyugdíjas, min­den naptári évben általában 840 órát dolgozhat a munkabér nagyságától függetlenül. Ter­mészetesen az időben megha­tározott 840 órás kerethatár szempontjából figyelembe kell venni mind azt az időt, amelyre az öregségi vagy rok­kantsági nyugdíjas munkabért, táppénzt kapott. Ha a nyugdí­jast bedolgozóként vagy olyan munkakörben foglalkoztatták, amelyre a munkajogi szabá­lyok kötelező munkaidőt nem határoznak meg, a kifizetett munkabér (munkadíj) minden 11 forintját 1 órai foglalkoz­tatásként kell számításba ven­ni. 1 Több olvasónk fordult már hozzánk és elmondták, hogy nem tudnak megfelelő mun­kát végezni a termelőszövet­kezetben, mert idősek, betege­sek, és szeretnék tudni, kap- hatnak-e rokkantsági nyug­díjat és egyáltalán kit kell rokkantnak tekinteni. A fel­vetett kérdésre az alábbiak­ban adjuk meg a választ. Ki tekintendő rok­kantnak, és kit illet meg a rokkantsági nyugdíj? Rokkant az a termelőszö­vetkezeti tag, aki az illetékes orvosi bizottság véleménye szerint munkaképességét leg­alább kétharmad részben el­vesztette, (munkaképesség­csökkenésének mértéke eléri a 67 százalékot) és munkaképes­ségcsökkenése előreláthatóan 1 év alatt az említett 67 szá­zaléknál nem lesz kevesebb. Éz a szabály érvényesül a volt termelőszövetkezeti tag rokkantságának az elbírálásá­nál is, ha nem dolgozik. Ha azonban a volt termelőszövet­kezeti tag megrokkanásakor munkaviszonyban áll, vagy kisipari termelőszövetkezeti tag, nemcsak azt vizsgálják, hogy munkaképességcsökkené­se eléri-e a 67 százalékot, ha­nem azt is, hogy keresete lé­nyegesen kevesebb-e a meg­rokkanása előtti kereseténél. Azt a dolgozót ugyanis, aki­nek a keresete lényegesen nem csökkent, a dolgozók tár­sadalombiztosítási nyugdíjá­ról szóló szabályok szerint nem tekintik rokkantnak. A rokkantak állapotuk sú­lyossága vagyis rokkantsági foka szerint a következő há­Helyreállították a Mura-parti töltéseket KERESZTREJTVÉNY tanácsok rom rokkantsági csoportba so­rolhatók. <— az I. rokkantsági csoport­ba tartoznak azok a tel­jesen munkaképtelenek, akik mások gondozására szorulnak, — a II. rokkantsági csoport­ba tartoznak azok a telje­sen munkaképtelenek, akik mások gondozására nem szorulnak, — a III. rokkantsági cso­portba tartoznak azok, akik munkaképességüket legalább 67 százalákban elvesztették, de nem tel­jesen munkaképtelenek. Ahhoz, hogy a termelőszö­vetkezeti tag rokkantsági nyugdíjat kapjon, két együtte­sen meglevő feltételnek kell fennállnia, és pedig először a szövetkezeti tagnak rokkant­nak kell lennie, másodszor a termelőszövetkezeti tagnak a rokkantsági nyugdíjhoz szük­séges nyugdíjéveket is meg kell szereznie. És itt válaszolunk azon ol­vasóinknak, akik azt kérdezik, hogy hány nyugdíjév szüksé­ges a rokkantsági nyugdíjhoz? A rokkantsági nyugdíjhoz 22 éves életkor betöltése előtt 2 nyugdíjév, 22—24 éves életkorban 4 nyugdíjév, 25—29 éves életkorban 6 nyugdíjév, 30—34 éves életkorban . 8 nyugdíjév, 35 éves életkor betöltése után 10 nyugdíjév szükséges annak megfelelően, hogy a termelőszövetkezeti tag hány éves korában rokkant meg. Az a termelőszövetkezeti tag, aki az alacsonyabb kor­csoportban megszerezte a szük­séges nyugdíjéveket, a korcso­port átlépése után is jogosult marad rokkantsági nyugdíj­ra, ha a korcsoport átlépése után, de a 2 évvel több nyug­díjév megszerzése előtt rokkan meg, feltéve, hogy megrok- kantságáig termelőszövetkezeti tagsága folyamatosan fennál­Júliusban minden idők leg­nagyobb árvize vonult le a Mura folyón. A hetekig tartó áradat erősen megrongálta a néhány éve elkészült védőtöl­téseket. Helyenként, hogy a nagyobb értékek víz alá ne kerüljenek, fel kellett robbantani a gátakat. Az árvíz elvonulása után a Nyugatdunántúli Vízügyi Igaz­gatóság irányításával meg­kezdték a gátak helyreállítá­A Termelőszövetkezetek Orszá- gos Tanácsa és a Központi Sajtó- szolgálat szerkesztősége pályázatot hirdet a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek vezetői részére. A pályázat célja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága, valamint a kormány 1971. évi decemberi ha- j tározatainak sikeres végrehajtása érdekében feltárjuk és minél szé­lesebb körben közkinccsé tegyük a mezőgazdasági szövetkezetek ve­zetőinek az üzem- és munkaszer­vezésben, a közös gazdaságok ve­zetésében, a szövetkezeti munka- verseny és szocialista brigádmoz­galom irányításában, szerzett leg­jobb gyakorlati tapasztalatait, eredményesen alkalmazott munka- módszereit. Ezért felhívással fordulunk a mezőgazdasági szövetkezetek veze­tőihez — tsz-elnökökhöz, elnökhe­lyettesekhez, párttitkárokhoz, fő- agronómusokhoz, főmérnökökhöz és üzemágvezetőkhöz —, hogy a pályázat keretében írják meg azo­kat a személyes tapasztalataikat, gyakorlatban jól bevált, konkrét esetekkel, példákkal illusztrált ve­zetési módszereiket, amelyek meg­felelő adaptálással más közös gaz­daságokban is alkalmazhatók. A pályázat lebonyolítása és feltételei: 1. A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg: a) a kedvezőtlen adottságú szö­vetkezetek vezetői; b) az átlagos vagy annál jobb körülmények között gazdál­kodó közös gazdaságok ve­zetői. .részére. sát. A munkák most befeje­ződtek, a megrongálódott gát­rendszert végig kijavították. A helyreállítás idején magyar—jugoszláv vegyes­bizottság alakult, s ez megvizsgálta a Mura vé­dőgátrendszerét. Azt tisztáz­ták, elegendő-e a meglévő töl­tés, vagy esetleg további ma­gasítás és erősítés szükséges az újabb árvizek kivédéséhez. A vízügyi vegyesbizottság ké­sőbb teszi közzé jelentését. 2. A pályázatra beérkező írások értékelése két szakaszban történik: a) Első szakaszban minden megyében külön-külön a me­gyei lap szerkesztősége mel­lett alakult zsűri bírálja el a beküldött írásokat, és azok közül a legjobbnak minősí­tett 4—5 írást továbbítják az országos bíráló bizottságnak. b) Második szakaszban a me­gyei bíráló bizottságok által beküldött írásokait a TOT és a Központi Sajtószolgálat ál­tal alakított országos zsűri bírálja el, s közülük választ­ja ki a díjazásra, illetve or­szágos közlésre alkalmasa­kat. 3. Pályadíjak szövetkezeti kate­góriánként külön, külön; 1 db I. díj 7000,— Ft 2 db n. díj egyenként 5000,— Ft 3 db III. díj egyenként 4000,— Ft 4 db IV. díj egyenként 3000,— Ft A helyezésnek megfelelő pálya­díjon túl, a szerzőket megilleti a megyei lapokban való közlésért a Központi Sajtószolgálattól járó egyszeri honorárium is. A pálya­díjakat nem nyert, de a sajtóban közlésre kerülő írások szerzőit ugyancsak honorárium illeti meg. 4. A pályázatra küldött írások kivonatos terjedelme 6—8 ritkán gépelt oldal. 5. A pályázatra benevezett írá­sok beküldésének határideje: 1972. december 1. 6. A cikkpályázat nyílt, a bekül­dött íráson fel kell tüntetni a szer­ző nevét, beosztását, pontos lakcí­mét, a szövetkezet megnevezését és telephelyét. 7. A pályaműveket 3 példányban az alábbi címre kérjük beküldeni: Pest megyei Hírlap, Budapest, Vili,. Somogyi,Béla..u. • VÍZSZINTES: 1. Párbajban halá­losan megsebesítették Puskint, a kiváló orosz költőt. Kevéssel ha­lála előtt írta meg híres versét, az „Emlékmüvem”-et. E versből idé­zünk. 9. Paraszti, parasztos. 10. El­szigetel. 13. A Garadna-patak vi­zéből mesterségesen felduzzasztott tó. 15. Az ókori Keleten használt írásmód. 16. Német köszönés. 17. Az egyik legnagyobb olasz folyó. 20. Folyadékba merít. 21. Város' Komárom megyében. 23. A vízszin­tes 1. számú sor folytatása. 25. A 16. sz.-ban keletkezett indiai val­lás. 27. Kibújik ... a zsákból. 28. Valamit tartanak benne. 29. Z. O. 30. Lakodalom. 32. Ahogyan hív­nak valakit. 34. Kicsinyítő. 35. ...-Po (Nagy kínai költő). 36. Szabadban tartott lovak csoportjaj 37. L. H. 39. A kecske hangját utánzó szó. 40. A legjobbnak mi­nősített. 42. Tiszteletbeli röv. 43. L. I. G. 45. Tompán fáj. 47. „ .. .ma várom a Nemzetinél” (régi slá­ger). 51. Neves angol színészcsalád volt. 52. Az észak-amerikai Nagy­tavak egyike. 53. Gretna... (a könnyű házasságkötések és bontá­sok helye Skóciában). 55. „A vén gazember” írójának névjele. 56. A gabonának a szára. 58. Szerencse- játék. 60. Tarka, babos, pettyegy tetett (tyúk, macska). 62. Sportoló (futás, ugrás, dobás stb. művelő­je). FÜGGŐLEGES: 1. Község Bara­nya megyében. 2. E. P. O. 3. Ter­mészetes gyógyvíz. 4. Ne erre a helyre. 5. Kiejtett betű. 6. Szólít. 7. Annáit a tulajdona. 8. Mocsara^ terület a Sebes-, Fekete- és Fehér- Körös, valamint a Berettyó össze­folyásánál. 9. Egyik vizi növény feldolgozója. 11. Kapaszkodó nö­vény. 12. Jós, próféta. 13. A víz­szintes 1. és 23. számú sorok foly­tatása. 14. Seb is lehet ilyen. 18. Valódi. 19. Zenei félhang. 22. Mik# szállt regényalak (utónevének kez­dőbetűjével). 24. Muzsikál. 26. A függőleges 13. számú sor befejező része. 31. A csokoládé fő nyers­anyaga. 33. Kiválasztó szervek. 36. Két különböző igekötő. 38. Díszíté­sül kivarrja. 40. Kitűnő portéka. 41. Indulatszó. 42. Vendégség, étel­lel, itallal való bőséges ellátás. 44. Philipe, a kiváló francia filmszí­nész (1922—1960) keresztneve. 46. J. V. G. 48. Elföldeli. 49. A Vénusz- szobor lelőhelye. 50. Schubert „Há­rom a kislány” című operettjének összeállítója. 54. Szepesi mondja, Vitray nem mondja. 57. Itab betűi, keverve. 59. Folyadék. 61. A. N. 62. Annyi mint, röv. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., 23., függőleges 13. és 26. számú so­rok megfejtése. Megfejtési határidő: egy hét. A SZEPTEMBER 24-1 KERESZT­REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉ­SE: Üres már a fecskefészek / Itt az eszterhéj alatt, / üres már a gólyafészek / Tetejében a kémény­nek. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Lepp György (Ráckeve, Kazinczy u. 13.), Himmer Károly (Zebegény. Rámán K. u. 13.), Mikes Lászlónt (Gyömrő, Dózsa Gy. u. 23.), dr. Puskás Andrásné (Gödöllő, Dózsa Gy. u. 7.), Kedves Gyuláné (Káva, Hunyadi u. 17.), Dömötör Sándor- né (Vác, Április 4. tér 40., m/2.), Boncz János (Bp., XHI., Esztergom u. 42.), Mikóczy Vilmos, (Bp., VII., Szinva u. 7., n. em. 11.), Csutor Jánosné (Bp.. XI., Villányi u. 57.), Gálos Eva (Bp., XV., Mezőhegyes u. 111.). Tapasztalatok és módszerek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A rádió és televízió műsora VASARNAP KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Csali korsó. Rádiójáték gyermekeknek. 9.00: A Camerata Hungarica együt­tes műsorából. 9.10: Reklám. 9.15: Ne nevess korán! Vidám zenés já­ték a Berlini Rádió 1-es stúdiójá­ból. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.00: Harangszó. Utána: Hírek. Lap­szemle. Időjárásjelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A va­sárnapi koktél folytatása. 12.45: Tiszta szívvel. 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. 13.42: Mi dolguk a vi­lágon. 14.02: Az Opera a műszaki vezető szemével. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.05: Időjárásjelentés. 15.08: Maya. Fé­nyes Szabolcs—Harmath Imre ope­rettjéből. 15.30: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Faluról falunak muzsikával. 17.00: Hírek. 17.05: Holt lelkek. V. bef. rész. 17.56: Hermann Abend- roth vezényel; a lipcsei és a ber­lini rádió szimfonikus zenekarát. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Sporthírek. To­tó. 19.15: Lírai önarckép. 19.30: Szeptemberben hallották először. 20.05: Budapesti művészeti hetek. Üzenet a túlélőknek. Hangjáték. 21.09: Három a kislány. Operett­részletek. 21.30: Ütőn Kodályhoz, ni. rész. 22.55: Úgyis folytatni fo­gom a mesterséget. Elbeszélés. 23.10: Operafinálék. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Petress Zsu­zsa énekel. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.03: Mit hallunk. 8.33: Bach-felvételek. 9.38: A Nyitnikék póstája. 10.08: Be­mutatjuk az MRTV gyermekkóru­sának új felvételeit. 10.20: Száza­dos szenzációk. 10.50: Leonard Bernstein vezényel. Közben: 11.30: Találkozások a színházzal. 11.50: A Leonard Bernstein vezényel c. műsor folytatása. 12.27: Mit üzen a Rádió. 13.02: Gyermekrádió. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.00: Népi zene. 14.25: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 15.20: A világ legnagyobb faluja: Érd. J5.50: Magyar fúvós­zene. 16.00: Hírek. 16.05: Mátyás Mária énekel. 16.30: A vasárnap sportja. 17.00: Táskarádió. 18.00: Hírek. 18.05: Könyvek és századok. 18.30: Színes népi muzsika. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsol­juk a Zeneakadámia kistermét (élő). Hangverseny Kodály művei­ből a budapesti zenei heteken. Közben: Kb. 20.20: Hírek. Kb. 20.30: Sporthírek. Totó. Kb. 20.35: Két évtized. Kb. 20.40: A hangver- senykozvetítés folytatása. Kb. 21.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. Kb. 21.30: Esti hangu­latban. 22.05: Mai német szerzők műveiből. 23.90: Hírek. 23.10: Express-együttes felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. Mű­sorzárás. URH 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Ma­gyar énekkarok madrigálfelvételei­ből. 8.20: A Rádió Dalszínháza: Pánik. Zenés játék. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Mókás történetek és rigmus >k a középkorból. 11.05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia kis­termét (élő). Hangverseny a ma­gyar szerzők műveiből a budapes­ti zen.'i heteken. Közben: Kb. 11.55: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. Kb. 12.05: Az asszony szobra. Versek. Kb. 12.15: A hang­versenyközvetítés tolytatása. Kb. 13.00: Operakettősök. 13.25: Beszél­gessünk zenéről. 13.45: Munkaköz­vetítés és iparpolitika. 14.00: Nép­szerű zenekari muzsika. 14.36: Bee­thoven : cisz-moll vonósnégyes. 15.17: Élő lelkek. Rádiójáték. 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmé­be! 16.07: Monteverdi: Vespro della Beata Vcrgine. Hangfelvéte­lek felsőfokon 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő). Ránki Dezső zongoraestje. Köz­ben: 18.45: Versek a gyermek­szobából. 18.55: A hangversenyköz­vetítés folytatása. 19.25: Hét vá­ros Európában. 19.55: Csak fiata­loknak! 21.25: Telemann: Pimpino- ne. Intermezzo három részben. 22.30: A dzsessz kedvelőinek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Felsőfokú matematika. #.45: Német nyelvtanfolyam. 9.10: Fran­cia nyelvtanfolyam haladóknak. 9.55: Elsőbbségadás kötelezd. 10.35: Igazi mozaik. I. rész. 11.00: Va- sas—FTC bajnoki női kézilabda­mérkőzés közv. a Fáy utcából. 12.05: Tüskevái. Ifjúsági tévéfilm­sorozat. 13.55: Pedagógusok fóru­ma. 14.35: Kalendárium. 14.53: Rek­lámműsor. 15.00: IV. nemzetközi tollaslabda-bajnokság döntői. Közv. a Játék csarnokból. 16.00: Hazai tá­jakon. R.-filmösszeállítás. Beveze­tőt mond: dr. Keresztury Dezső. 16.45: Műsorainkat ajánljuk. 17.05: Delta. 17.30: D’Artagnan. Alexand­re Dumas regényének magy. besz. tévéfilmváltozata in. rész. A vas- álarcos. 18.40: Sporthírek. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hí­rek. 20.05: Budapesti művészeti he­tek. György barát. Tévéfilm. ni. bef. rész. 21.0): Bécsi kabaré. Kb. 21.55: Hírek. Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.13: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.Í5: Mit üzen a Rádió. 8.50: Né­pi zene. 9.06: Petőfi Sándor VII. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét J ' zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Is­kolarádió. 10.30: Cseh filharmo­nikus zene. 12.00: Harangszó. Utá- 1 na: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma. 12.30: Reklám. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Népi zene. 13.51: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.08: Édes anyanyelvűnk. 14.11: A Ma­gyar Hárfástrió játszik. 14.31: Pol- beat. 14.40: Ivó Andrics 80 éves, Csuka Zoltán köszönti a 80 éves Nobel-díjas jugoszláv írót. 15.00: Hírek. 15.10: Kollégiumi órák. 15.50: Lendvay Kamillo: Kis szvit. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Petőfi-kalendárium. 16.11: Pataky Kálmán operettdalokat énekel. 16.25: Szólok a tisztiorvosnak. 16.45: Szlovák népdalok. 17.00: Hí­rek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Holnap közvetítjük. Az Ál­lami Hangversenyzenekar hang­versenye a budapesti zenei hete­ken. 17.40: A hétköznapok etikája. ll. rész. 18.00: Sajtókonferencia az Anyag és Arhivatalban. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30. Sporthíradó. 19.40: Székely Mihály nótafelvételeiből. 19.54: Budapesti művészeti hetek. A Rádiószínház bemutatja: Vén­asszonyok nyara. 20.57: Hírek. 21.00: Töltsön egy órát kedvencei­vel. 22.00: Hírek. 22.20: Suppé- operettek. 22.40: Filmklub. 23.00: Orff: Carmina Burana-kantáta. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Filmzene. Műsorzárás, PETŐFI RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Ver­Ma 17.05-kor a tv-ben: di-operák. s.oo: Hírek. 9íTO: Gyér- mekrádió. 10.00—12.00: A zene hul­lámhosszán. Közben: Kb. 10.30— 10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek. 12.00: Népdal­csokor. 12.34: Dalok a magyar el- lenálási mozgalomból. 12.43: yan-e időnk gyermekeink nevelésére. 13.00: Hírek. 13.03: Két trió. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 17.00: Sport kettőtől ötig. Nyilvá­nos adás a 22-cs stúdióból. Köz­ben: 14.30—14.35: Hírek. Időjárás­jelentés. 13.30, 16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Mozart-kórusok. 18.30: Ha még nem tudná. 19.00: Reklám. 19.05: Sebestyén János csembaló­zik. 19.27: Üj könyvek. 19.30: Jó­estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a bu­dapesti zenei heteken. Közben: Kb. 20.35: Esti krónika II. kiadás. Kb. 20.55: A nangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: És ti, hogyan éltek. Kb. 22.00: Nóták. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. 23.15: Könnyűzene. 24.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.05: Állj, ki vagy. 18.20: Huszon­öt perc beat. 18.45: Richard Strauss: Salome. Egyfelvonásos opera. 20.34: Hírek. 20.37: Hangle­mezgyártó Vállalat új lemezei. 21.14: Láttuk, hallottuk. 21.34: Ver­senyművek. 23.00: Hírek. Időjárás­jelentés. Műsorzárás. DELTA Kísérleti Deltát láthatunk ezúttal. Annyiban szánják a szerkesztők kísérletinek, amennyiben ez az adás — felépíté­sében — eltér a megszokottól. Eddig több nagy téma szere­pelt a műsoron, a nézők leveleiből viszont az derült ki, hogy leginkább a film-hírösszefoglalót kedvelik, amiben röviden sok kérdésről kaphatnak tájékoztatást. Ezúttal a műsor fele — filmhír. Az első blokk a régészettel foglalkozik: elsőként az egyiptomi philae-i Izisz-templomok megmentésének nem­zetközi összefogáson alapuló terveivel. E felbecsülhetetlen ér­tékű kincsek a Nílus nagy gátjának megépítése folytán víz alá kerülnének, s ezért át kell őket helyezni biztonságos terü­letre. Tudományos szenzáció az Ausztráliában nemrég talált barlangial-rajzok sorozata, s hazai érdekesség az idén nyá­ron feltárt visegrádi honfoglaláskori temetkezőhely. Érdekes az is, hogy a sírokhoz úgynevezett sírmellékletek is tartoz­nak — a régiek, pogány vallásuk szerint, ezekben helyezték el az útravalót a másvilágra távozó mellé —, viszont a te­metkezési hely egy évszázaddal későbbi sírjai mellett ilye- I nek már nincsenek, lévén az akkor terjedő keresztény vallás j megváltoztatta a temetkezési szokásokat. A filmblokkban láthatunk izomerővel hajtott repülőgé­pet — a régi korokban mennyit kísérleteztek ezzel! —, hör- I dozható gátrendszert (!), végül egy új üvegtechnikai eljárást. | GYERMEKREJTVÉNY i X 4 <4 5 6 f t> <4 to (4 (X 4» (5 \b n­<8 *9 10 • 24 n 24 VÍZSZINTES: 1. Zeneszerző, karmester, számos ismert operett szerzője, 80 éve szü­letett (Pál). 7. A felsőfok jele. 8. Község Debrecen és Püspökladány között. 9. A pálca egy része? 10. Buzog. 11. Hegedűművész és zene­szerző, a verbunkos zene egyik | legjelentősebb képviselője 150 évt halt meg (Antal). 13. Fülbe duru­zsol. 15. Antalka. 16. U. K. 17. író, műfordító és zeneszerző, a Nyugat munkatársa, tíz éve hunyt cl (Viktor). 18. Kis bárány. IS Bensőséges vita? 20. Hely, helység — németül. 21. Fösvény, tréfásan. 23. Magas törzsű rózsatő. FÜGGŐLEGES: 1. Egy helyben marad. 2. Bezár. з. Réczei Géza névjele. 4. Hang­szer. 5. A Zeneakadémia egyik ala­pítója volt, zeneszerző, aki 150 évt született (Kornél). 6. Virágos nö­vény szaporító szerve. 8. 25 éve indult meg ez az irodalmi folyó­irat, Kassák Lajos szerkesztésében. 10. A vas kémiai jele. 11. Falusi cserépedény. 12. Kihörpintette. 14. A nagybányai festőcsoport egyik alapítója 100 éve született (Osz­kár). 18. Zavaros bor? 22. O. F. Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok 1< levelezőlapra és október 15-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az októberi jutalomsorsolásban. A szeptemberi nyertesek névso­ra: Kecser György, Sülysáp, FŐ út 15. — Józsa Judit, Tököl, Fő út 115. — Tolnai Edit, Nagykőrös, Ceglédi u. l4/a. — Hárskúti Mihály. Monor, Bajcsy-Zs. u. 65. — Keres- kényi Tamás, Üllő, Nagy S. u. 3. — Solti Ilona, Ocsa, Gábor Áron út 4. — Dudás Mária, Iklad, Ady Endre út 35. — Kónya Katalin, Gö­döllő, Nyisztor Gy. tér 3. A/l. — Vojtkó Kati és András, Vác, Szi­várvány út 3. — Hátai Attila, Fót Engel3 u. 18. — Králik Zsuzsa, Penc, Petőfi u. 15. — Deli Csongor, Cegléd, Dózsa Gy. u. 3. — Szabó Dórika, Budapest III., Korvin Ottó и. 31. I. 2. — Berczelly Ildikó, Vác, Törökhegyi út 6. I. 4. — Schiffer Teréz, Verőce, József A. u. 8. —

Next

/
Thumbnails
Contents