Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-07 / 237. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA .A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS C EGl^^VAROgH? r XVI. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM 1972. OKTÓBER 7., SZOMBAT AKTIV vöröskeresztesek Eredményesen dolgoztak négy évig Vállalták a további munkát — Taggyűlés minden községben A vöröskeresztesek min­dennapi, hasznos munkája az utóbbi időben az érdeklődés középpontjába került a ceglé­di járásiban. • Október elseje és decem­• bér elseje között zajla­• nak le — az eltelt négy • év után ismét — a köz­• ségi vezetöségválasztó taggyűlések, melyeken számot kell adni az eltelt négy év munkájáról és a következő évekre tervezett munkaprogramot kell ismer­tetni a részvevőkkel. Gyorsan végrehajtandó, nem könnyű feladat ez a vöröskeresztes titkárok számára. A négy év alatt igen sokat tettek, s még az apró, szinte észrevét­len munka is jelentős az ilyen felmérés idején. A járási vezetőséget az elmúlt hetekben válasz­tották meg. A régi vezetőségi tagokkal előkészítő bizottság tárgyalt. A beszélgetés során termé­szetesen arra is kitértek, hogy PESTIES" ARAK A PIACON Felhozatal — módjával DRÁGULÁS A HÉT ELEJE ÓTA I Foghíjas sorok várták a vá­sárlókat a pénteki piacon. Sem gyümölcsből, sem zöld­ségből nem volt olyan felho­zatal, mint a hót elején. A baromfipiacon reggel hét órakor még csak öt-hat árus toporgott portékája mellett. A gyümölcssoron nem nagyon kellett kínálgatni az almát, szőlőt, körtét, anélkül is vet­ték: kevés volt belőle. Nem csoda hát, hogy a szőlőnek, al­mának két-három forinttal emelkedett az ára a keddi piac óta. A zöldségfélék is megdrágultak: a levesbe való­nak 3—4 forint volt csomója, a burgonya 4—4,50-ért, a kel­és fejeskáposzta 3—3,50-ért kelt el kilónként. Véget ért a lecsószezon. Ezt mutatta, hogy már nem kilószámra vették a paprikát a háziasszonyok. A paprikának 4—5 forint, s a paradicsomnak is hasonló volt az ára. A paradicsompapriká­ i nak 4—8 forintért mondják kilóját. Nem volt véletlen, hogy a tsz-elárusítóhelyek előtt sorba álltak a vevők: a közös gazdaságok gazdagabb áruválasztékkal dicsekedhet­tek, mint általában, s egy-két forinttal olcsóbban lehetett náluk vásárolni. A tejpiacon ezúttal is hiány­cikk volt a tej. Annál több túró, tejföl akadt. A túró ára 22 forintról 24 forintra „ug­rott”, s tartja az árát a tojás is: két forintnál .olcsóbban nem adták a termelők, bár nem is volt sok belőle. A rádió reggeli piaci jelen­téséhez hasonlítva, a ceglédi piacon is olyan árak alakul­tak ki, mint a főváros csar­nokaiban. Általában a nyári hónapokban is a budapesti piaci árakhoz igazodik a ceg­lédi piac, s ez a jelenség ősz­szel talán még fokozottabban érvényesül. Rangadó előtt a kéziiabdás lányok i A hét végén öt sportág ese­ményeire számíthatunk. Az Építők négyes tekepályáján, október 7-én, szombaton, dél­után, negyed öttől, a Ceglédi Építők „B”—MTK „B” NB tartalékbaj noki találkozó. Vasárnap a bajnokjelölt CVSE asztalitenisz-csapata itt­hon játszik: a Hámán Kató is­kola tornatermében, fél 10 órakor, a Nagykállót fogadja. A Bem SE gerjei sporttele­pén, fél 11 órai kezdettel ren­dezik meg a Ceglédi Építők— PENOMAH megyebajnoki női kézilabda-találkozót. A ceg­lédiek, a gyengébb tavaszi sze­replések után, ősszel kitettek magukért: a második helyre tornászták fel magukat. Most még a veretlen, első helyen ál­ló PENOMAH látogat Ceg­lédre. A vendégek bajnoksá­ga már szinte biztosra vehető, de a ceglédiek győzni akarnak ellenük. Labdarúgó-mérkőzés is lesz vasárnap. A gerjei pályán, fél háromkor tartják a Bem SE— Budapesti Postás NB III-as mérkőzést. Az osztály újonca, a Bem SE, eddig jól szerepelt. Hét mérkőzésen ötször győ­zött, 10 ponttal az 5. helyen áll. Legutóbb Vecsésen ara­tott győzelmet. A Bp. Postás eddig szintén 10 pontot szer­zett: a negyedik. Nagy és küz­delmes mérkőzésre számítha­tunk. A Sportcsarnokban vasár­nap délután négy órakor kez­dődik a Ceglédi VSE—Óbudai TES barátságos ökölvívó-csa- patmérkőzés. Tíz-tizenkét pár találkozója várható serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoport­ban. ki, mennyit tudna vállalni a következő négy év munkájá­ból. A vöröskeresztes vezető­ségi tagok közül egy sem mondta, hogy nem birkózik meg a rá váró feladatokkal. Inkább arról szóltak, hogy mi minden van még, amit tenni kell, s milyen tervet készítettek a továbbiakra. Munkahelyük, beosztásuk olyan, hogy jó kapcsolatot tudnak kiépíteni és tartani i községek és a községekben lé­vő munkahelyek, társadalmi apparátusok vezetőivel. A ti­zenöt tagú járási vöröske­resztes vezetőség ráadásul fiatal és aktív: átlagos életkoruk csak né­hány évvel haladja meg a harmincat. A községi választások so­rán sok új vezetőségi tag ke­rül a helyi szervezetek élére. A beszámoló készítésében, a kongresszusi elvek alapján összeállítandó tervekben, a soron következő ülések leve­zetésében sok segítséget ad­nak majd a járási vezetőség tagjai. E. K. Váci ifjúgárdisták Kocséron Kocséron járt vendégség­ben a váci városi Ifjú Gárda kéldöttlege. • kSegtátögáttSák' a közös gazdaságokat, mégis-' merkedtek a község fiataljai­val, vetélkedőn, sportrendez­vényen vettek részt. Hamaro­san a ceglédi járásbeliek in­dulnak viszontlátogatósra, a váciak meghívására. Bizonyítottak a fiatalok Tánc és film A Kossuth Művelődési Köz­pontban ma, október 7-én, táncest lesz. Játszik a Monto- nas együttes. Október 9-én, este 7 órakor — a nyári szünet után — egy angol film bemutatásával kezdi meg előadássorozatát a művelődési ház filmklubja. Ügyesek, bátrak, edzettek Ceglédi középiskolások honvédelmi napja Hűvös szél futja a köröket a Bem SE sportpályán. Ira­mával versenyre kelnek a gyors lábú, jókedvű fiúk és lányok. A KISZ városi bizott­sága és a 203. számú Bem József Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet a ceglédi közép­iskolák tanulói számára hon­védelmi napot rendezett. — Sorakozó! — harsan a kiáltás. Katonás rendben felállnak a csapatok. Szemben velük a vendégek, köztük Győré Sán­dor, a városi tanács műve­lődésügyi osztályának veze­tője. Kováts Zoltán, a városi KISZ-bizottság titkára nyi­totta meg a honvédelmi ver­senyt. — A fegyveres testületeket köszöntik Cegléd KISZ-fia- taljai, és egyúttal számot ad­nak azokról az eredmények­ről, amelyeket a honvédelmi nevelésben értek el. A ma if­júsága érzi a felelősséget: ha kell, fegyverrel védi meg hazánkat. A történelmi múlt hősi példája kötelez a jelen védelmére, a jövő biztosítá­sára. Ez az éltető szelleme a középiskolások honvédelmi versenyének is. Raji! Nyolc csapat indult: az Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet, a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakmunkásképző és az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola két-két csa­patot, a Kossuth Gimnázium és a Török János Mezőgaz­dasági Szakközépiskola egy- egy csapatot nevezett be. Elhangzott a felszólítás: „Versenyre felkészülni! Rajt!” Magasba süvített a kézigrá­nát. Ki tud messzebbre dob­ni és pontosabban célozni? A fiúknak — kihúzták ma­gukat büszkén — ez jobban sikerült. Megkezdődött a légpuskalö­vészet, a szellemi, vetélkedő, a vöröskeresztes és polgár­védelmi járőrverseny. Izgal- •rpaa felacjáfqt. toptak a felde- rítok. Térkép és tájoló se­gítségével, három rejtett cél­pontot kellett megtalálniuk a városban. Futott minden csa­pat végig az utcákon, mert az idő is beleszámított a ver­senybe. Telitalálat A kispuskalövészetet jó néhány kilométerrel távolabb, a Törteli úti kiserdőben bo­nyolították le. A vezényszóra először a lá­nyok kezdték meg a tíz lö­vésből álló sorozatot. „Bű­völték” a céltáblákat, de kö­zelebb sem jött, nagyobb sem lett. Pattogtak a lövések. Iz­galmas pillanatok követkéz­Év végére új gázcseretelep tek ezután. Mi látható a lőla- pon ? Kellemes meglepetés: kitűnően használták a lá­nyok a puskájukat. (Mint az iskolában.) A győztes Szakály Olga, a közgazdasági szak- középiskola tanulója, 72 kör­rel. — Telitalálat! — mutatja boldogan lapját. A legbelső kör közepéről kilőtte a 10-es számot. — Két éve versenyzek az MHSZ-ben — tette hozzá. A fiúk még nagyszerűbb eredményt értek el. A mező- gazdasági szakközépiskola diákja, Albert Róbert nyert — 96 körrel. Hol a labda? Ezt kérdezte az egyik hosz- szú lábú fiú, akit a foci­mérkőzésen olyan ügyes csel­lel csaptak be, hogy talán még most is keresi a labdát. Zú­gott a szurkolók hangorkán­ja, a Népstadion lármája síri csend ehhez képest. Mert nem akármilyen rangadó szó­rakoztatta a lelkes diákkö­zönséget: az ipari szakmun­kásképző és a mezőgazdasági szakközépiskola „legénysége” kergette a bőrgolyót és az álmot, hogy talán felfigyel­nek rájuk a lányok. Potyogtak a gólok, mint mostanában a falevelek. Sze­gény kapus nem győzött pa­naszkodni, hogy persze, ha nyele is lenne a labdának, ak­kor könnyebben meg tudná fogni. Végül is az „iparosok” győztek, 5:0-ra. Nagyszerű volt! Gyorsan elröppent a dél­előtt. Eredményhirdetésre so­rakoztak a csapatok. Czinege Imre, a szakmunkásképző in­tézet igazgatója értékelte a versenyt: — Nagyszerű volt! Ügyesek, bátrak, edzettek a mi fiatal­jaink. Jól ' felkészülték és igazolták, hogy sokat tud­nak honvédelmi ismeretekből. Kihirdették a végeredményt. Lányok: 1. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző, 2. Közgazdasági Szak- középiskola A-csapata, 3. Köz- gazdasági Szakközépiskola B- csapata. Fiúk: 1. Ipari Szak­munkásképző Intézet, 2. Mező- gazdasági Szakközépiskola, 3. Kossuth Gimnázium. Kohlmayer Ádám Szerdai előadások A ceglédi Bem József Szak­munkásképző Intézet és a Táncsics Mihály Általános Is­kola tanulóit látják vendégül minden hónap utolsó szerdá­ján, illetve minden hónap második hétfőjén a FÉK klub­jában, ahol a honvédelmi filmklub és a honvédelmi kör keretén belül, Leitner József és Veréb József tart előadást a fiataloknak. Szüreti bál Jászkarajenőn Ma, október 7-én este, telt házra számítanak a jászkara- jenői művelődési házban. Most kerül sor a szüreti bál­ra, melyet hangulatosan fel­díszített környezetben, régi népi hagyományokat felújítva rendeznek meg. A táncosok, nak zenét a Sirály együttes szolgáltat. A Bem Si októberi programja A Bem SE labdarúgócsapata október 15-én Baja, 22-én az Ikarus, 29-én pedig a Vasas csapatával mérkőzik. A szakosztály kézilabda­csapata 15-én Galgahéviz, 22- én Abony csapatával méri össze erejét. A tekézők októbe­ri programja: 15-én a CVSE, 22-én a Gyulai SE és 29-én a Kecskeméti Vasas tekecsapa­tával játszanak. MOZIMŰSOR Szabadság: ma: A balkezes újonc (szovjet), holnap: A be­tyárkapitány kincse (román). Törtei: ma és holnap: A ka­lóz menyasszonya (francia), Jászkarajenő: ma és holnap: Baleset a tengerparton (fran­cia), Ceglédbercel: holnap: A medve és a baba (francia), Kőcser: holnap: Forró éjsza­kában (amerikai). — Erdősítés. Pest megye erdőtelepítési és mezőgazda- sági cellulóznyár-telepítési, fafeldolgozási tervének alap­ján mintegy 28 ezer hektár­nyi területet erdősítenek az elkövetkezendő húsz évben. NYÁRSAPÁTI ÚTTÖRŐK EMLÉKTÚRÁJA Petőfi nyomában Epiil az új gázcseretelep Cegléden, a Török Ignác utcában. A munkát a Ceglédi Építőipari Ktsz dolgozói végzik. A falazás már elkészült, most Tóth Lajos brigádja a vasfödémhez be­tonkoszorút készít, és a kerítést alapozza. Az átadást az év végére tervezik. Apáti-Tóth Sándor felvétele A nyársapáti 4597-es számú Arany János úttörőcsapat, A néppel tűzön-vízen át akció jegyében, Petőfi születésének 150. és a szabadságharc 125. évfordulója alkalmából, em­léktúrát rendezett. Megláto­gatták Petőfi Sándor szülőhá­zát Kiskőrösön, majd benső­séges ünnepségen megkoszo­rúzták a pákozdi csata szín­helyén emelt emlékművet. Útjukon megtekintették a kalocsai népművészeti házat is, ahol értékes emléktárgyakat vásároltak, hogy meglepjék ve­le szüleiket, majd Székesfehér­váron járva, megnézték az ezeréves város nevezetessé­geit. Mivel az idén ünnepli névadóját is a csapat, a buda­pesti Kerepesi temetőben né­hány percet Arany János sír­jánál töltöttek. A túrán képeslapokat vá­sároltak, amelyekből faliúj­ságot készítenek az iskolában. A szolnoki rádió műsora OKTOBER 9-TOE IŐ-IG Hétfő: Alföldi krónika. Üze­mi lapszemle. A jászárok­szállási gimnázium kórusa énekel. Esti jegyzet. Fúvós­zene. Sport. Zenés autóstop. Kedd: Alföldi krónika. Üj alapszabállyal. Népdalok. Ide­jében érdeklődtünk. Charies Asnavour énekel. Szerkesz­tik a hallgatók. Szerda: Alföldi krónika. Operettrészletek. Válaszol a jogász. Kampánykezdés után ... Mezei szőttes. Esti körút a kunszentmártoni járás mű­velődési házaiban. Beat-pa- rádé. Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Szereti ön a munkáját? A reklám mögöu. Betyárnóták. Árokparton ... Az Expressz együttes lemezei­ből. Péntek: Alföldi krónika. Kifizetődő-e zart rendszerben termelni? Nótacsokor. Kultu­rális figyelő. Ritmusturmix — közben: „Péntek, 13”. Szombat: Hét végi kalei­doszkóp. Folyóiratszemle. Könnyűzene. Tollvégen. Szer­kesztik a hallgatók. Reklám. Vasárnap: Vasárnapi maga­zin. Az adások mindennap, 18 órától, a 222 méteres közép­hullámon hangzanak el.

Next

/
Thumbnails
Contents