Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-27 / 254. szám

PEST HEC kSűi'iap 1972. OKTÓBER 27., PÉNTEK Kupakrónika A Népstadionban lejátszott Ferencváros—Spárta Prága KEK-mérkőzésen a második Fracli-gól, melyet az elvetődő kapus mögött félig eltakarva látható Mucha helyezett a ven­dégek hálójába. A nemzetközi kupaküzdel- mek második fordulójában há­rom magyar csapat érdekelt. A trióból csak a Ferencváros tudott előnyt kiharcolni — igaz, hazai pályán. Az Űjpesti Dózsa és Bp. Honvéd vereséget szenvedett Skóciában, illetve Bulgáriában. A népstadionbeli KEK-mér- kőzés után Csanádi Ferenc, az FTC edzője elégedetten fo­gadta a gratulációkat: — Az volt a tervünk, hogy itthon két-három gólos előnyt szerezzünk — mondotta —, a csapat teljesítette a tervet. Ez­zel nem is lenne baj, á játék azonban már korántsem volt olyan, amilyet vártam, a lel­kesedés viszont dicséretes. Kö­zepes színvonalú volt a ta­lálkozó. Az első 20 percben nem sikerült előnyt szerezni, ez megzavarta a fiúkat, a csehszlovákok pedig észrevet­ték, hogy védelmünk nem a legbiztosabb. Majdnem meg­leptek minket. A második fél­időben Kü gólja jókor jött, s ezután már egy percig sem voltam ideges amiatt, hogy nem nyerjük meg biztosan a találkozót, — Az előnynek elégnek kell lennie, csatáraink idegenben is tudnak gólt lőni, mert a Sparta valószínűleg otthoná­ban csak a támadással törő­dik majd, s védelme nem lesz annyira megerősítve, mint a Népstadionban' volt. A Celtic—Űjpesti Dózsa mérkőzésen a technika dolgá­ban az Űjpesti Dózsa, erőnlét szempontjából és gyorsaságban azonban a Celtic állt jobban. A Celticnek minden hagyomá­nyos lelkesedésére szüksége volt ahhoz, hogy megszerezze a két pontot. „A Celtic számára kemény dió lesz a visszavágó mérkő­zés" — figyelmezteti a skóto­kat a Daily Mail. A lap sze­rint Szentmihályi „felséges alakítást nyújtott"... A SUN azt írja, hogy a Jock Stein menedzser ügyes csereruhá- zásainak volt a legnagyobb szerepük a győzelemben. A SUN Harry Hood lecserélésé­ben, a Daily Mirror viszont Jimmy Johnstone felváltásában látja Stein „csodaszerét” ... Elégedett a szövetségi kapitány lllovszky Rudolf, a magyar válogatott szövetségi kapitá­nya az 1972-es esztendő ered­ményeiről, gondjairól, a követ­kező feladatokról nyilatkozott. — Három feladat állt előt­tünk — mondotta a szövetsé­gi kapitány. — Ezek közül csak az olim­piai célkitűzés nem sikerült teljes mértékben, csak döntőt játszottunk. Bekerültünk az Európa-bajnokság négyes dön­tőjébe, s sikerrel vívtuk: a vi­lágbajnoki selejtezőket: három idegenbeli mérkőzésünkből négy pontot hoztunk. Most már csak itthon játszunk, az első helyen állunk, az 1974. évi világbajnoki döntőbejutás­sal kapcsolatban helyzetünk A TV Képcső- és Alkatrészgyár FELVESZ (két műszakra)- női betanított munkásokat- térfi forgácsoló szakmunkásokat és- betanított munkásokat Jelentkezés a felvételi irodán: Vác, Honvéd u. 21-28. PEST MEGYEI H1ULA1* á Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Ianács lapja. Főszerkesztő: DB. LOK.OS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. O. em. Leveleim; Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIIL, Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség a kiadóhivata központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető härmely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., Józse* nádor tér 1. sz.i. Előfizetési díj 1 hónapra 20 loynt. igen reményteljes. Természe­tesen jó lett volna az EB-n és az olimpián is kedvezőbb eredményt elérni. Miután az MLSZ az Irán, Dánia, az NDK és Lengyelország elleni olim­piai játékunkat hivatalos or­szágok közötti mérkőzésnek nyilvánította, ebben az évben 14 ilyen jellegű mérkőzést vív­tunk 5 győzelemmel, 4 döntet­lennel, 5 vereséggel, 21:14-es gólaránnyal. Benéről a szövetségi kapi­tány elmondotta, hogy nem személyi okok miatt került ki a válogatottból. — Nem kívánt azon a poszton játszani, ame­lyen véleményem szerint a csapatnak szüksége lett volna rá, s ezért eltekintettem sze­replésétől. Egyébként örömmel figye­lem Török P., Váradi, Karsai, Becsei fejlődését, s az újpesti Tóth A. is szóba jöhet, ha kö­zéppályán játszik. Az 1973. év egyelőre még alakul... három mérkőzésünk biztos. Április 29-én Ausztria, június 13-án pedig Svédország elleni világbajnoki selejtezőt játszunk a népstadionban, má­jus 16-án pedig az NDK ellen barátságos találkozóra kerül sor idegenben. Őszre négy ba­rátságos mérkőzést terveztünk, a tárgyalások még folynak. Aranyjelvényes „gézások” Képünkön Csernok Gyula és Papp Árpád, a váci Géza király téri Gimnázium két kitűnő futója. Sok hasonlóság van közöttük. Egyrészt az, hogy mindketten aranyjelvényes ifjú­sági versenyzők, másrészt „évfolyamukban" ők vezetik a 800, illetve az 5000 méteresek rangsorát. No de, feleljenek a diákok. zi Ifjúsági Barátság Verse­nyen értem el. Nyolcszáz mé­teren az 1955-ös születésűek- nél, a 17 éveseknél és vezetem az idei ranglistát 1:55.7 perc­cel. — Ebben az évben voltam először ifi válogatott, s a ro­mán—magyar, valamint a ju­goszláv—magyar viadalon képviseltem színeinket. Tanulmányi eredményei gyengébbek, mint amilyet a vörös salakon elért. — A négyes közelében va­gyok, javítani akarok — ígér­te. o — Negyedikes vagyok, s másodikos gimnazista korom óta atlétizálok — kezdte Cser­nok Gyula. — Az idei országos ifjúsági bajnokságon 1500 mé­teren csak második lettem. A rossz idő nagyon befolyásolta a teljesítményemet. Ezen a távon egyébként 3:59 az egyé­ni csúcsom, amelyet nemzetkö­Stevenson „szerencséje” Aligha van népszerűbb sportoló Kubában, mint a 20 éves, 197 centi magas Teofilo Stevenson, a müncheni olim­pia nehézsúlyú olimpiai baj­noka. Stevenson az utóbbi években 60 hivatalos mérkőzéséből öl­et megnyert, harmincat ki­ütéssel. Stevenson — akinek egymil­lió dollárt ajánlottak fel, hogy az Egyesült Államokba távoz­zon és a hivatásosak közé lép­jen — a Havanna melletti ed­zőtáborban készül újabb fel­lépésére a novemberben sorra kerülő közép-amerikai bajnok­ságra. — Az Adler—Papp iskola egyedülálló a világon. Még szerencse — mondotta tréfá­san —, hogy a müncheni szo- rítóban nem akadtam össze magyar ökölvívóval... Váltó­súlyú bajnokunk, a Kajdit le­győző Correa nyilatkozata után nem irigylem a magyar ökölvívók ellenfeleit... November 2—4. között Budapes­ten kerül sor a szocialista orszá­gok 6. nemzetközi belügyi csel­gáncs spartskládjára, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Mongólia, az NDK, Romá­nia, a Szovjetunió és Magyaror­szág vesz részt. A magyar színe­ket a Dózsa-válogatott képviseli. A spartakiádot a Sportcsarnokban rendezik. Merckx három világcsúcsa Tegnap került sor Mexikó városában az olimpiai kerék­páros pályán a belga Eddy Merckx világcsúcs-kísérletére, a 10 és 20 km-es távon, va­lamint az 1 órás kerekezés­ben. A Tour de France és a Giro d’Italiai többszörös győz­tese remek formában ver­senyzett és mindhárom szám­ban megdöntötte a fennálló csúcsot. Tömegverekedés Tömegverekedés tört ki szerdán a Monterrey—Puebla bajnoki mérkőzésen. A máso­dik, félidőben Montoya, a Mon­terrey középcsatára durván sípcsonton rúgta őrzőjét, erre általános verekedés támadt valamennyi játékos, egy edző és több néző részvételével. — A fegyelmi bizottság gyorsan, de enyhén intézkedett: Mon­toya négy mérkőzésen nem szerepelhet, további 9 játé­kost és az edzőt egy mérkőzés­től tiltották el. Kilenc — a tizedik után A labdarúgó-bajnokság 10. fordulója után a Pest megyei NB III-as csapatok játékosai közül Pollák Ervin, a Duna­keszi Vasutas csatára, a gól­lövő lista élmezőnyében van 9 góljával. Ehhez nagymérték­ben hozzásegítette, hogy a nyolcadik fordulóban mester- hármast ért el a Telefongyár ellen. A DUTRA elleni talál­kozón Pollák szerezte meg a hazaiaknak a vezetést, s a má­sodik dunakeszi gól előkészíté­sében is része volt. Ö adta be ugyanis a labdát. A DUTRA elleni meccs azért különösen emlékezetes számá­ra, hiszen másfél évvel ezelőtt ebből a sportkörből jött a Vas­utashoz a 24 esztendős játékos, aki egyébként neveltje. A 8-as mezt viseli, a Bp. Honvéd s Gön­czöllel együtt előretolt csatárt játszik. Elsősorban jobblábas lövései veszélyesek. Mint ismeretes, a 10. forduló után Törökbálint került a má­sodik helyre, Szigetújfalu lej­jebb csúszott. Mind a két csa­pattal játszottak már a ke- sziek, s bár Újfalut 5:l-re ver­ték, Törökbálinttól pedig 1:0- ra kikaptak, mégis a szigetie­ket tartja jobb csapatnak, ed­zőjével egyetemben. Abban is megegyezett Palo- vecz Béla edzővel a vélemé­nye, hogy minden csapat fo­kozott becsvággyal játszik a Dunakeszi Vasutas ellen, hi­szen az éllovastól pontot, il­letve pontokat szerezni bra­vúrnak számít. Papp Árpád harmadikba jár, s ő az első osztálytól kezdve használja a szöges ci­pőt. — Az 1500, a 3000, valamint az 5000 méter a „specialitá­som”. Két utóbbi távon telje­sítettem az aranyjelvényes szintet 8:49.6, illetve 15:13.2 perces idővel. Az országos bajnokságon, akárcsak Gyu- szinak, nekem sem ment. Há­romezer méteren gyenge idő­vel csupán bronzérmet sze­reztem. Az ötezreseknél én vezetem az 1955-ös évfolyam mezőnyét, 15:13.2 perccel. Papp Árpinak jobban megy a tanulás, négyes az átlaga. Mindketten a váci stadionban edzenek, Bodnár Ferenc, illet­ve Zala Lajos irányításával. Legutóbb a megyei középiskolás csapatbajnokságon mindket­ten ott voltak a „gézások” 4X1500 méteres váltójában, s állandó szereplői megyénk NB I B-s válogatottjának. (Rcitter) Sakkozók kitüntetése A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa az V. női és a XX. férfi sakkolimpián eredményesen szerepelt ver­senyzőknek és szakvezetők­nek kitüntetéseket adományo­zott. A kitüntetéseket az MTS OT székházában dr. Ajtai Miklós, a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsa elnök- helyettese adta át. Az ünnep­ségen részt vett dr. Jakab Sándor, az MSZMP KB osz­tályvezetője, dr. Beckl Sándor, az MTS OT elnöke, dr. Csa­nádi Árpád, az MTS OT el­nökhelyettese, valamint a Ma­gyar Sakkszövetség vezetői. A magyar népköztársasági sportérdemérem arany foko­zata kitüntetést kapta Portisch Lajos nemzetközi nagymester. A magyar népköztársasági sportérdemérem ezüst fokoza­ta kitüntetést kapta: Bilek Ist­ván nemzetközi nagymester, Csőm István nemezetközi mes­ter, Flórián Tibor nemzetközi mester, a Magyar Sakkszövet­ség főtitkára, Forintos Győző nemzetközi mester, Papp Lász­ló nemzetközi mester, a Ma­gyar Sakkszövetség szakfel­ügyelője, Ribli Zoltán nem­zetközi mester, Sax Gyula nemzetközi mester. A magyar népköztársasági I. sportérdemérem bronz fo­kozata kitüntetést kapta: Ivánka Mária nemzetközi mester, Jenei Ferenc mester, a női csapat edzője, dr. Liptay László mester, a csapat sze- kundánsa, dr. Krizsán Gyulá- né nemzetközi mester, Portisch ■Ferenc mester, edző és Verő­éi Zsuzsanna nemzetközi mes­ter. APRQHIRBETESEK 2 fő festő szakmun­kást felvesz azonnali belépéssel a Vasipari Ktsz. Jelentkezés: Cegléd, Szabadság tér 5. sz. alatt. Pest megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagyker. Váll. buda* foki telepére (Buda fok-Háros MAV-áilo máshoz közel) felvesz gépírni tudó admi nisztrátort, érettségi zett fiúkat — lányo kát gyakornoknak szakképzett, betanított vagy kezdő férfi-női kereskedelmi dolgozó­kat, raktáros, árure- vizor, csomagoló munkakörbe. Továbbá Bp. III., Bécsi út 42. sz. alatti üdülőellátó telepére hentes és mészáros szakmában Jártas dolgozót. Bé­rezés szakképzettség­től, munkakörtől füg­gően. Munkaidő a munkakörtől. beosz­tástól függően változ­hat. Jelentkezés — szombat kivételével — személyesen: Buda­pest xxri. Nagytété­nyi u. 48. sz. alatt. Tiszta, rendes munkahelyre FELVESZÜNK raktári segédmunkásokat, targoncavezetőt, éjjeliőrt. Jelentkezés: Magyar Görüdlőcsapágy Művek Bp. X., Gép u. 2 —6. raktár. Esztergályost, szer­számkészítet, aszta­lost, villanyszerelőt, elektrolakatost, por­tást és segédmunkára férfiakat, nőket 2 — 3 műszakra felveszünk, Műszéntermelő V. Bp. X., Gergely u. 43 — 51. i Munkaügyi osztály. Tel.: 148 — 472/17 mellék. sÁDAS­Közgép 2. sz. Gyára vizsgázott kazánfűtőket keres felvételre. (Nyugdíjasok is jelentkezhetnek.) 1 Jelentkezni lehet: Cegléd XIV., Külső-Kátai út 35 a szám. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! VETEL Kettő szobás, konyhás családi ház eladó. Vác, Vöröskereszt sor 2i2. sz. ________________ Há zhely, előnyös fel­tétellel eladó. Vác- Deákvár, Nógrádi ut­ca 25._______________ Gö döllő belterületén. 192 négyszögöl köz­műves házhely eladó. Érdeklődni a helyszí­nen. Március 15. út 3. Nagypál._________ El adó házhely Abony- ban, konzervüzem mellett, Varga-féle kertből, t Jókai utca. Érdeklődni: Művelő­dési ház, kedd-pén- tek. Eladó házhely és be­költözhető ház. Nagy­kőrösön. Érdeklődni VI., Árpád u. 10. A Középületépítő Vállalat FELVESZ csak budapesti munkahelyekre- festőket- üvegeseket- bádogosokat- tetőszigetelőket- műköveseket- vasbetonszerelőket és betanított munkásokat- kiszolgáló segédmunkásokat- lakatosüzemi anyagmozgatókat valamint- gáz- és olajkazánfűtőket JELENTKEZNI LEHET: Budapest V., Molnár u. 19. Munkaerőgazdálkodás.

Next

/
Thumbnails
Contents