Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
12 PEST UEC\ K^Císcíap 1972. OKTOBER 22., VASÁRNAP Egy ötös Sok a négyes 5 A lottó jubileumi évében a 42. játékhéten beérkezett a 100. öttalálatos szelvény. Nyereménye 2 138 674 forint. Ennél magasabb összeget mindössze kétszer fizetett a lottó öttalálatos szelvényre, mind a kétszer ebben az évben. Négytalá- latos szelvény 127 érkezett, nyereményük egyenként 16 840 forint, 3 találata 8931 fogadónak volt, nyereményük 239 forint. A kéttalálatos szelvények száma 224 976, ezekre egyenként 12 forintot fizetnek. A nyereményösszegek az illeték levonása után értendők. Késve, mégis meghirdetik Krónikaíró-pályázat a tsz-mozgalom 25. évfordulójára Már tavaly felhívta a Pest megyei Levéltár a krónikaírók figyelmét arra, hogy 1973-ban lesz negyed százada a termelőszövetkezeti mozgalom megindulásának. Javasolta, hogy az évforduló tiszteletére foglalják írásba saját községük termelő- szövetkezetének teljes, vagy akárcsak az utóbbi évekre vonatkozó krónikáját. Egyben a helytörténeti és a krónikaíró csoportok összejövetelein pályázat M , 1972. október 22, va- • sárnap, Előd napja.- A nap kél: 6.12, nyugszik: * 16.44 órakor. . A hold kél: 16.14, nyugszik: • 6.04 órakor. ■HOLNAP: Gyöngyi napja. < A nap kél: 6.14, nyugszik: ’ 16.42 órakor. A hold kél: 16.49, nyug- ' szik: 7.29 órakor. Időnként kissé felszakadozó felhőzet, kevesebb helyen csapadékkal. Megerősödő északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 4—8 fok között. , — Fogadóóra. Arany Ist* ván, a Pest megyei Tanács * vb-titkára október 23-án, ' hétfőn délelőtt 9 és 11 óra ' között hivatali helyiségében * fogadóórát tart. — Öröm az ürömben. Az Állami Biztosító az elmúlt évben több mint 10,5 millió forintot fizetett ki magánszemélyeknek, autóskárrende; zésre.- — Vetélkedő. Tegnap délután szocialista brigádok ve_ télkedőjét rendezték meg a ! Pest megye Műanyagipari * Vállalatnál. Az első három . helyezett összesen 5000 forint , jutalomban részesült, s e há- rom brigád vesz majd tészt a ' HVDSZ 20 éves jubileuma ! alkalmából megrendezendő megyei munkavédelmi vetélkedőn is. — Mi a teendő? Az iskolai * szülői munkaközösségek el* nőkéi tanácskoznak október ' 27-én délelőtt a ráckevei já- ' rási hivatal nagytermében. Megbeszélésük tárgya: az SZMK feladatai az idei tanévben. — Hatvankét és fél millió liter tejet vásárol fel az idén Pest megyében a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat. A háztáji és egyéni gazdaságok tejtermelése ebből 13,5— 14 millió litert tesz ki. — Hasznos hobby. A váci Vak Bottyán Múzeum vezetői munkaközösséget szerveznek a járásban található néprajzi díszítőelemek gyűjtésére. A munkaközösség október 27-én, délután 17 órakor tartja alakuló ülését. — Sertésgyár. Hetvenkét- millió forintos beruházással korszerű sertéstelep épül évi 15 ezer hízónak a dabasi Fehér ' Akác Termelőszövetkezetben. A nagy építkezés rövidesen befejeződik. — Gyalogolni jó. A Budapesti Sportegyesület látnivalókban gazdag túrára várja ma az érdeklődőket: a Budakeszi— Sziklafal — Nagykovácsi — Zsíroshegy — Solymár útvonalú kirándulásra. — Könyvjegyzékek. A váci könyvtár ajánló jegyzéket állított össze a Petőfi-év alkalmából a könyvtárban fellelhető irodalomról és a költőről szóló művekről. ARANY JANOS KILENCVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1882. október 22-én halt meg — 65 éves korában — Arany János, legnagyobb epikus költőnk, a népies realizmus kiemelkedő alakja. Szegény földműves családban születet, Nagyszalontán, Debrecenben tanult, s pár hónapra beállt vándorszínésznek. Ezután egy időre hazatért Szalontára; megnősült, segédtanító, majd másodjegyző lett. 1846-ban az Elveszett alkotmánnyal, 1847-ben a Toldival nyert pályadíjat; utóbbival megszerezte Petőfi barátságát. Az 1848-as forradalom lelkes híveként a szabadságharcban mint nemzetőr vett részt, és Vas Gerebennel együtt szerkesztette a Nép Barátja című lapot. A szabadságharc bukása után egy ideig Szalontán ímokoskodott, Geszten a Tisza családnál volt nevelő, kilenc évig Nagykőrösön tanár. 1860-ban került fel Pestre, folyóiratokat szerkesztett, 1865- től 1879-ig pedig a Tudományos Akadémia titkára, majd főtitkára volt. Epikus művészete a Toldival bontakozott ki. Miután az Elveszett alkotmányban kigúnyolta a nemesi pártharcokat és a hangzatos hősi eposzokat, ebben sikerült a feltörekvő népi hős alakját művészien megformálnia; így vált Toldi Miklós az elnyomott, felemelkedni vágyó parasztság képviselőjévé, a nép erejének és legyőzhetetlenségének megtestesítőjévé. E^ért volt a műnek oly rendkívül nagy jelentősége, különösen a forradalom és a szabadságharc előestéjén. A magyar irodalom nagy klasszikusának életműve ma is él és hat. — Segítség Vietnamnak. A Pécel-isaszegi Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet dolgozói és vezetői gyűjtőakciót indítottak a szabadságáért harcoló vietnami nép megsegítésére. Gyűjtésük eredménye: 6490 forint. — Ép hómunkások — iskolapadban. A váci Építők Művelődési Házában egyéves építőipari művezetőképző- tanfolyamot szerveznek az 1972—73-as tanévre. A részvétel feltétele: nyolcosztályos végzettség, építőipari szakmunkás-bizonyítvány és ötéves szakmai gyakorlat. — Zenebaráti kör kezdi meg működését a szentendrei József Attila Művelődési Központban. Vezetője Kovács Lajos gimnáziumi ének-zenetanár; június végéig kidolgozott programja minden hónapra értékes zenei élményt ígér az érdeklődőknek. — Gyula-túra. Kétnapos kirándulást szervezett az Állami Biztosító Pest megyei igazgatósága tegnap és ma, Gyula szépségeinek és a szarvasi arborétum látnivalóinak megtekintésére. kiírását is kilátásba helyezte. heA pályázati felhívás azonban mostanáig nem jelent meg. Éppen ezért dr. Lakatos Ernőhöz, a megyei levéltár igazgatójához fordultunk, aki a kővetkező felvilágosítást adta: — Ez évet kivéve, több esztendő óta a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, a megyei tanács művelődési osztálya és a levéltár helytörténeti művek és krónikaírók részére közösen hirdetett pályázatot. A tsz-mozgalom jubileumára már csak azért is szerettünk volna ismét pályázatot kiírni, hogy a megye lelkes és jól működő krónikaírói minél nagyobb buzgalommal gyűjtsék össze ennek a nagy történelmi jelentőségű és a magyar falu életét, gazdasági szerkezetét oly előnyösen megváltoztató mozgalomnak adatait, eseményeit. Ily módon gyűlne össze bőséges forrásanyag a tsz-ek történetéhez. A krónikaírást a Hazafias Népfront patronálja és így nélküle nem lenne helyes pályázatot kiírni. Az idő azonban sürget, hiszen már az év vége felé járunk és a pályázóknak több hónapos munkára van szükségük. Tudomásom szerint más megyékben már régebben kiírták a pályázatot, nagy kár lenne, ha a Pest megye krónikaírói részére nem hirdetnék meg. A Hazafias Népfront Pest megyei bizottságánál Varga Csaba politikai munkatárs foglalkozik a krónikaírás és hely- történet ügyével, hozzá fordultunk tehát. Válasza: — A pályázat meghirdetésőre rövidesen sor kerül, ez már elvileg eldöntött kérdés, csak a részletek megbeszélése van még hátra. Azt hiszem, kát héten belül megjelenhet a pályázat kiírása. KOSZORÚZÁS SCHÖNHERZ ZOLTÁN EMLÉKÉRE Schönherz Zoltán, az antifasiszta ellenállási mozgalom egyik kiemelkedő vezetője kivégzésének 30. évfordulója alkalmából szombaton koszorú- zási ünnepség volt Budapesten, az egykori Margit körúti fogház épületénél, a Mártírok útja 85. szám alatt. A kegyeletes aktus bevezetőjeként Skolr.yik József méltatta a volt harcostárs, a bátor, példamutató kommunista életét, munkásságát. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője és Szerényt Sándor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja helyezett el koszorút. Négy mi'ló gombóc A Hűtőipari Országos Vállalat győri hűtőházában — a téli szezon jeleként — megkezdték az ez évi nagyüzemi gombócgyártást. A hazai hűtőipar a tésztafélék készítését ugyanis általában októberben kezdi, ezért Győrött is elindították azt a hatalmas, korszerű berendezést, amely az év végéig nem kevesebb, mint 230 tonna tésztát gyúr, szaggat, és formáz. December végéig összesen négymillió ízes gombóc készül Győrött. A szilvás, barackos és túrós gombócok hatvan százalékát a hűtőipari vállalatok közül egyedül a győri exportálja. Új bélyegek A Bélyegmúzeum és a Postamúzeum újbóli megnyitása alkalmából, „Bélyegmúzeum 1972”, illetve „Postamúzeum 1972” felirattal, két címletből álló bélyegsorozatot hoz forgalomba október 27-én a posta. A fekvő téglalap alakú, több színű offset nyomással, fehér fényezett papíron készült bélyegeket Gál Ferenc grafikusművész tervezte. HÉTSZÁZ ÜJ HORDÓ Sok az aszúszem Tokajban Tokaj-hegyalján a verőfényes októberi időjárás megállította a szőlő rothadását, a szemek bőséges napfény hatására aszusodnak. Már most annyi az aszúszem a fürtökön, amire még nem volt példa. A bő termés betakarítására időben felkészültek az állami gazdaságok, a termelő- és szakszövetkezetek. A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság borkombinát — az idén először — együttműködési szerződést kötött a Sátoraljaújhelyi Faipari Szövetkezetté! háromezer hektoliter bor tárolására alkalmas hordók gyártására. A szövetkezet kádárai vállalták, hogy a mintegy hétszáz — egyenként kétszáz és négyszáz literes — hordót október végéig a gazdaság pincéibe szállítják. Az együttműködés mindkét fél számára előnyös. A szövetkezet egész nyáron át dolgoztatni tudta kádárait, az állami gazdaság pedig olcsóbban és gyorsabban jutott a hordókhoz. A faipari ktsz dolgozói a szerződésben vállalt kötelezettségüket teljesítették, az utolsó szállítmányt is elküldték a gazdaságba. Tél a Mátrában A Mátrában szombaton beköszöntött a tél. A hegyekben csaknem egész napon át sűrűn hullott a hó. Kékestetőn a hó vastagsága délben már elérte a négy centimétert. Mátraháza és Kékestető között megélénkültek a téli sportpályák. Az átlagnál 4—5 fokkal hűvösebb a hétvégi A hét végére beköszöntött télies idő hetekkel megelőzte a papírforma diktálta hőmérsékletet — a sokévi átlagnál 4—5 Celsius-fokkal alacsonyabban áll országszerte a hőmérő higanyszála. Ennek oka, hogy a Földközi-tenger felől várt meleg légtömeg csak súrolta az országot, alig néhány déli megyét érintett. Helyette észak-északkeletről hideg front tódult a Kárpát-medencébe, a két légtömeg összeütköíve havasesőt, esőt hozott. A jelzések szerint vasárnap is marad a hideg, a felhőzet viszont felszakadozik. Kevesebb őszi esővel kell számolni. A nappali 5—lOCelsius- fokos hőmérséklet, ha nem is kirándulóidő, hosszabb sétákra alkalmas. Egyre kevesebb a cipész és a iéríiszabó öt év alatt ötven százalékkal csökkent a cipészek, húsz százalékkal a férfiszabók száma — állapította meg legutóbbi felmérése során a Pest megyei Tanács ipari osztálya. Épül a Naszály áruház Három emelet iparcikk Ha — ritkán — építőknek. kisüt a nap, neki kell vetkőzniük az (Ékes János felvétele) Vác üzleti centrumában, a Dunakanyar ruházati áruház mellett tavaly júliusban nagyszabású munkálatok kezdődtek. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ Naszály néven iparcikk-áruhá- zat építtet ide, mintegy 28 millió forintos költséggel. Külső borítása a Corvin-úruházhoz lesz hasonlatos. Kuttner Ervin, az ÁFÉSZ főkönyvelője számolt be az építkezés jelenlegi helyzetéről. Elmondta, hogy a jövő év május elsején megnyíló áruházhoz megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre. A 3500 négyzetméteres udvarból 2400 négyzetmétert foglal el maga az épület. Miután élelmiszert is fognak árusítani, hűtőteret is létesítenek. Ennek a nagysága 44 légköbméter. A tervek szerint a földszinten helyezik el az élelmiszerosztályt és a büfét. 'A járműosztályon gépkocsi-alkatrészt is lehet majd vásárolni. Árusítnak bútort és lakástextilt, háztartási gépeket, műszaki cikkeket is tartanak. Miután az áruház vegyesiparcikk jellegű, ezért árukészletének csak egynegyede élelmiszer. Az első évben több mint 90 alkalmazott gondoskodik a gyors, szakszerű kiszolgálásról. A forgalomtól függően növelik majd az eladók létszámát. K. M. PEST MEGYE: Ünnepi nyitva tartás november 7-én November 4, szombat: Az élelmiszert árusító üzletek, a ruházati, az iparcikk- és a könyvesboltok, a piacok és a vendéglátóipari egységek a szokásos pénteki nyitva tartás szerint működnek. November 5, vasárnap: Az élelmiszerüzletek, továbbá minden más bolt és vendéglátóipari egység a szombati nyitva tartási rend szerint üzemel. Kivételt képeznek az egyműszakos élelmiszerboltok, amelyek legalább 17 óráig tartanak nyitva. November 6, hétfő: Az egész éven át vasárnap nyitva tartó élelmiszerboltok, a piacok, az édesség-, dohány- és virágboltok a szokásos vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. Minden egyéb bolt zárva tart. A vendéglátóipari egységek a szokásos szombati nyitva tartási rend szerint működnek. November 7,’ kedd: Valamennyi nyíltárusítási üzlet és piac zárva tart. A venégíá tóipari egységek a vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. Mérsékelték az ipari szövetkezetek vagyonbiztosítását Az ország 1100 ipari szövetkezete közül 1088-nak van évek óta összevont vagyonbiztosítása; ennek keretében megtérítik részükre a szállítmány-, a betörés- és a tűzkárokat. E biztosítás alapján a- szövetkezetek helyeit az Állami Biztosító íizeti ki a balesetet szenvedett dolgozók keresetveszteségét és társadalombiztosítási szolgáltatásait. Ezen a címen egy év alat* több mint 4.4 millió forintot térítettek meg és több mint 5 millió forint járadékot fizetnek a rokkant szövetkezeti dolgozóknak. A szövetkezetek 1964 óta rohamosan javuló gazdálkodása és fokozott vagyonvédelme nyomán az összevont vagyonbiztosításon belül erősen csökkent a szállítmány- és a betörésbiztosításra kifizetett kártérítések összege, ahhoz az időszakhoz képest, amikor a díjakat megállapították. A kártérítések kedvező alakulása, valamint az, hogy a biztosító nem érdekelt a megfelelő mértéken felüli díjtételek fenntartásában, lehetővé tette, hogy 1972. január 1-ig visszamenő érvénnyel leszállítsák az ipari szövetkezetek biztosítási díját: a betörés elleni biztosítás tarifája 25 százalékkal csökkent, az elszámolásos rendszerű szállítmánybiztosítás díja pedig 30 százalékkal. Mivel még mindig nagy értékek válnak a tűz martalékává, s állandóan növekednek a tűzbiztosítás járulékos kockázataira kifizetett kártérítések, a szövetkezeti tűzbiztosítás díja egyelőre nem változott. Jelenleg 239 cipész és 218 férfiszabó dolgozik a megyében. E két, nem nagy népszerűségnek örvendő szakmán kívül azonban általában kedvezően alakult a kisiparosok száma. Az elmúlt öt évben körülbelül kétezerrel többen kaptak működési engedélyt vagy iparigazolványt, így ma már a megyében 8824 kisiparos dolgozik. A legtöbben építőiparral és vasiparral foglalkoznak, legkevesebb a manikűrös és a kozmetikus. A felmérés során azt is megállapították, hogy a kisiparosok létszámnövekedésének üteme az utóbbi években lelassult, a kisiparosok jó része elérte a nyugdíjkorhatárt és mivel a nyugdíj mellett csak működési engedéllyel dolgozhatnak tovább, a szerkezeti összetétel is megváltozott a működési engedéllyel dolgozók javára. Az első félévben 160-nal csökkent az iparigazolvánnyal és 205-tel nőtt a működési engedéllyel dolgozók száma. A kisiparosok elsőrendű feladata a szolgáltatás. Ezért ha a lakosság azt tapasztalja, hogy valamelyik kisiparos nem vállal valamilyen munkát, a tanács kéri, hogy jelezzék, hiszen sokszor bérmunkában vállalatoknak, üzemeknek dolgoznak. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR, LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 8. a. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonta! 313—100. 142— 220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivataln a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál <Bp„ V., Józs nádor tér 1. sz.). Előfizetési dí| 1 bőnapra 20 forint.