Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 244. szám

Kedden XVI. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM 1972. OKTOBER 15., VASÁRNAP HAVI MÁSFÉL MILLIÓ FORINTOS FORGALOM Kielégíti a vásárlók igényeit NEM OKOZOTT CSALÓDÁST AZ ÚJ ÉLELMISZERÁRUHÁZ a Asszony klub konzervgyárban A Hazafias Népfront városi nőbizottsága október 17-én, kedden, rendkívüli asszony- klub-összej övét élt tart, a ha­gyományoktól eltérően, most nem a művelődési otthon­ban: a konzervgyár nődolgo­zóinak meghívására, az asz- szonyklub érdeklődő tagjait a művelődési otthon elől, dél­után 5 órakor, autóbusz szál­lítja a gyárba, ahol kóstolóval egybekötött ételbemutatót nyit meg és előadást tart Friss An- talné, az üzem szakszervezeti bizottságának titkára. Az új szerzemény Mocsai Sándor és Marticsek László üzletvezetőkkel a Kecs­keméti úti élelmiszer-áruház negyedéves mérlegéről beszél­getünk. — Július 7-én nyitottak. Mi történt azóta? — A forgalomból ítélve, az emberek megszerették a város ez egyetlen két műszakos üzletét. Az alkalmazottaknak össze kellett szokniuk. Legtöbbjük előzőleg vagy egyszemélyes boltot vezetett, vagy pedig kis üzletben dolgozott. De össze kellett szoknunk nekünk, ve­zetőknek is — mondja Marti­csek László. — Az igények fel­mérése, kielégítésük biztosítá­sa volt a legnehezebb. Ha nincs kenyér, joggal zúgolódik a vevő, hogy miért nincs. — Megfizették-e a tanuló­pénzt? — Szerencsére, nem kellett fizetnünk, hacsak a sok-sok idegeskedés nem tekinthető an­nak. A töredék hónapban elért j eredmény alapján már láttuk, hogy körülbelül mekkora for­galomra számíthatunk, és asze­rint terveztünk. 1 millió 110 ezer forint forgalmat értünk el köz­vetlenül a nyitás után, a következő hónapok pedig átlagban 1 millió 500 ezer forintot eredményeztek. — Mikor van a csúcsforga­lom? — Azt gondoltuk, hogy mi­vel 6 órakor kezdünk, a reg­geli nyitáskor nagyon sokan várnak majd az ajtó előtt. De nem! Reggel is vásárolnak, de korántsem olyan sokan, mint déli 12 órától kettőig, illetve délután 4 órától. Akkor kezdő­dik ugyanis az igazi csúcsfor­galom, amely fél 7, 7 óráig tart, szinte szakadatlanul. A legtöbben azonban szombaton­ként vásárolnak. Olyan akkor itt a sürgés-forgás, mint egy vasában, és átlagban 100—110 ezer forint értékű árunk fogy el. — Melyik a legforgalmasabb részlegük? — A felvágottak pultja, ahol főként a helyi vágóhíd ter­mékeit, a főtt disznófejet, a házi készítésű kenőmá­jast és a friss töpörtyűt ke­resik a legtöbben. Ez utóbbiból sosincs elég: he­tenként 100—150 kilót adunk el. A felvágottfélékből átlago­san havonta 350 ezer forint forgalmat érünk el, 200—280 ezer forintot pedig a tőkehús­ból, továbbá hetenként 40—50 karton mirelité szárnyashúst is visznek a vevők. — Van-e elegendő tejük? — Naponta 3—400 litert adunk el kimérve, és 60—70 li­tert zacskósán. — Zárás előtt kapható-e friss kenyér? — Természetesen — mondja Mocsai Sándor. — Naponta 5—G00 kilo­gramm 1 és 2 kilóst, egy mázsa 3 kilóst kapunk a Toldi Miklós Élelmiszer­Mire kiváncsi? Olvasóink közül nagyon so­kan tudni szeretnék, melyek azok az utcák, amelyekben a városi tanács haszonállat ne­velését, hizlalását nem engedi, illetve amelyekben, az új köz­tisztasági rendelet vonatkozó részének 1973. május elsejűa hatályba lépésével, nem tart­ható haszonállat, szarvasmar­ha, disznó, stb. A tilalom alá eső terület: A Ceglédi út 1-től a 17. szá­mig, a Hold utca 2, a Losonczi utca 2-től a 18. számig, a Szi­get és a Tihany utca mindkét oldala. A Zsemberi utcában az 1—17-ig, illetve a 2-es számú háztól a 16-ig, a Szolnoki ut­cában az 1-től a 17-es számig, illetve a 2-től a 16-ig, a teljes Csap utca, a Ceglédi úti lakó­telep valamennyi kész és 'ez­után épülő háza, a Barcsai ut­ca mindkét oldala, a Tóth Jó­zsef utca 1., a dr. Kiss Sándor- né, a Patay, a Reviczky és a Szász Károly utca mindkét ol­dala. A Deák tér 1. és 2. számú háza, a Mikszáth utca 5, a Sza­badság tér, az 1-es számú ház­tól a 12-esig. Az Eszperantó, a Lehel, a Taksony és az Almos utca mindkét oldala. A Ceglédi út, a 2-es számtól a 38-asig illetve az 1-es szám­tól a 17-esig. A Farkas, a Huba, a Tas éís a Kund utca mindkét oldala. Az Arany János utca 1. és 2. számú háza, a József Attila u'» ca mindkét oldala, a Bajcsy- Zsilinszky utca, a 2-es számú háztól a 16-osig, a Kalocsa Ba­lázs utca. az 1—3/b-ig. A listát keddi számunkban tovább folytatjuk. ÖRÖK AGGODALOM FURCSÁN MEGVÁLTO­ZOTT öregségére Kovács néni. Irtózott mindig, ha valaki rosz- szat tett gondolatban, szóban, vagy cselekedetben,,most még­is az az újság ragad meg legto­vább ujjai között, amelyikben rossz cselekedetről olvashat. A Kék fényért a televíziót is megnézi, pedig azért a sötét­ben, buckák között kell elbo­torkálnia a hetedik határba. A háború óta egyfolytában várja haza a fiát, aki levelet csak néha ír, sőt tíz éve már nem ír e"vet se. Ütközben vé­tik el a lépést a levelek, vagy nem is jönnek? Nem tudja. Sokára, nehezen tudta csak megszokni, hogy neki ameri­kai fia van. Miért ment ki Amerikába? Átok verte-e, rossz barátok csalták-e ki? Igaz, egyszer azt írta, azért nem Jött haza, mert úgy mond­ták, Magyarországból nem maradt még hamu se. LEGUTÓBBI LEVELÉBEN az állt, hogy könyvelő lett egy nagy gyárban. — Jól van fiam, legyél könyvelő, ha a könyvelésben találod a megélhetésedet. De amikor itt gyakran hall­ja, hogy ez vagy az a könyve­lő sikkasztott, sőt, le is csuk­ták, elindul a levél Ameri­kába. — Vigyázz, fiam, nehogy va­lami sikkasztást vagy bűnt el­kövess! Igaz, világéletében jó gye­rek volt, de azért nem árt őt figyelmeztetni. Főleg, ha ha­zai példát is talál az ember az eltévelyedésre! Szilveszterkor lesz tíz esz­tendeje, hogy utoljára írt. Ab­ban a levélben még azt közöl­te, hogy küld csomagot. Gyor­san válaszolt' neki: ne küld­jön, megvan ő szépen, nem hiányzik .semmije, jó nyugdija van a termelőszövetkezettől. ipari Szakközépiskola tan­műhelyéből, de, hogy reg­gel se legyen gond, a sütő­ipar, 6 órára, 40—50 kilo­grammot külön küld. A tanműhelyi sütemények na­gyon kelendőek. Most éppen a pozsonyi kifli és a mákos bejg­li a sztár, ami érthető, hiszen egy rúd kelt mákos bejgli mindössze 9 forint 80 fillérbe kerül. — A bemutatkozás tehát jól sikerült. Reméljük, hogy a to­vábbiakban sem lesz panasz az áruházra. — Szeretnénk — búcsúznak az üzletvezetők —, ha csak olyan gondjaink adó'dnának ez­után is, mint amilyenek eddig voltak. Takács Paula MOZIMŰSOR Férj, válaszúton. Színes, szinkronizált amerikai filmvíg­játék. Kísérőműsor: A kép. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Matiné Mici néni két élete (magyar) Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor A bűnügyi nyomozó. Szink­ronizált szovjet bűnügyi film. Kísérőműsor: Riport, köz­ügyben. Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. Filmklub Csapajev Előadás kezdete: este 8 óra­kor. Korábban már hírül adtuk, hogy a Szabadság Termelőszövet­kezet kukorieaszárító-berendezést vásárolt, háromszázezer fo­rintért. A gépet a szakemberek hat nap alatt szerelték össze, és az a minap megkezdte üzemelését. A télire eltett kukorica nedvességtartalmát 8—10 százalékra csökkenti. Nagy Gyula felvétele Olimpiai élménybeszámoló Az Arany János Művelődési Központ emeleti tanácstermé­ben három magyar élsportoló, A müncheni olimpia esemé­nyei címmel, élménybeszámo­lót tartott. Kárpáti Rudolf többszörös olimpiai és világbajnok, hét­szeres olimpikon, a müncheni vívóverseny egyik főbírója volt. 1948-ban, Londonban sze­repelt először olimpián. Az ak­Fiatalok a ktsz-ben Legyen ismét KlSZ-szervezetük TANULNI SZERETNÉNEK kori, maximálisnak tűnő, mér­hető eredmények azóta nőt­tek, legutóbb szinte fantaszti­kus mértékben. Münchenben sok világrekord is született. A kemény viadalokban — bár kis nemzet vagyunk — ötödi­kek lettünk, amit világszerte csodálnak. Sajnos, jelenleg a 28 olimpiai sportág közül sok­ban klasszis különbség van a jelenlegi magyar élvonal és a közvetlen utánpótlás között. A középiskolai versenysport változtatásra szorul. Kevés a tornaterem, stb. Kár az is, hogy csak a minősített sportolók után kapnak támogatást az egyesületek. így, a naigy szá­mok törvényei miatt, csak a technikai sportágak marad­hatnak élen a nemzetközi ve­télkedésben. A bíráskodásról ezt jegyezte meg: a sportoló is, a bíró is hibázhat, hisz mindnyájan emberek. A Gépjavító és Faipari Ktszi tormási üzemében nők dol­goznak, szám szerint hatvanan. | A Beloiannisz Hírdástechnikai Gyárnak készítenek, kicsiny alkatrészekből, híradástechni­kai berendezésekhez szüksé­ges szerkezeteket. Igazán nők­nek való. aprólékos munka: kézügyességet, türelmet igé­nyel. A szerelést — különösen a fiatalok — hamar megtanul­ják Danóczi Edit 1971-ben vé­gezte el a nyolcadik osztályt, a Petőfi 'iskolában, 3,7-es ered­ménnyel. Gimnáziumba jelent­kezett, de nem boldogult az idegen nyelvvel, hát ide jött dolgozni. Három hete kezdte meg a munkát, s szeptember első napjaiban a tanulást, a gimnázium levelező tagozatán. — A kettő együtt nem ne­héz? — Délután fél háromig dol­gozunk. Utána bőven marad időm tanulni, mert nincs más elfoglaltságom. Két hétig tar­tott, míg megismerkedtem munkámmal, addig 5 forint 50 filléres órabért kaptam, de azóta már én is annyit kapok, mint a többiek. Helyzetemmel elégedett vagyok. Szívesen végzem, amit rámbíztak. Gondolta, hátha valahol el­csípik a csomagot, aztán a le­veleket is, nehogy rájöjjön a csomag eltűnésére, sok em­ber keze között átjut az, mire ideér. HA ROSSZ ÁLMAI VAN­NAK, autóról, hajóról, orkán­ról, szökőárról, betegségről ál­modik, de legtöbbször a köny­velőket emlegeti, ha eleven beszédre fordul a szó. Apróra elolv : minden újságot, ame­lyik a kezébe kerül. Ha könyvelő sikkasztásáról tudó­sít valamelyik, azt többször is elolvassa. És beszél is ahhoz, akinek az esetét ismertetik: — Ejnye, fiam, hogy tehet­ted! A bűncselekményeket nézi a televízióban is, és szomorúan gondol arra, talán odakint is így csinálják. A KISEBB BAJJAL vigasz­talja magát, hogy a nagyobb ne rémítse. Egyedül él a Gó- gány dűlőben. Várja a fiát. óvja a bűntől. ? rögtön ír, ha újabb hazai példáról értesül Miklay Jenő — Mi a célja a továbbtanu­lással? — Az érettségit mindenféle­képpen szeretném megszerez­ni, mert az ma már szükséges. Nem akarok elmaradni a tár­saimtól, akikkel együtt kezd­tem a gimnáziumot. A beszélgetést folytattam volna a továbbtanuló fiata­lokkal, de Danóczi Edit az egyedüli. — Szerettem volna jelent­kezni, férjemmel együtt, a marxista—leninista esti kö­zépiskolába. Még idejében szóltam a párttitkárnak, de többszöri kérésre sem kaptam tőle jelentkezési lapot. Végül elkéstünk a jelentkezéssel. Azt mondták, hogy majd jö­vőre — közli Lábát Ferencné, kicsit kesernyésen. Hupka Mária régi ismerő­söm. Két évvel ezelőtti ripor­tomban, mint ^ péceli mező- gazdasági szakiskolába induló végzős nyolcadikos, arról be­szélt, hogy hivatásul válasz­totta a baromfitenyésztést. Most mégis itt találkoztunk. Miért adta fel a tervét? — Másfél évig voltam Péce- len. Akkor kisebb baleset ért: elütött egy csille. De a fő baj az volt, hogy csalódtam: az is­kola nem nyújtotta azt, amit vártam tőle. Hazajöttem, és egy hónap múlva jelentkeztem ide. — Itt is csalódott? — Nem. Nagyon jól érzem magam, szeretem a munká­mat. Csak az kedvetlenít el, hogy a ktsz-nek csupán segéd­munkásokra van szüksége. Jó lenne, ha lehetőséget kannánk a szakmában a továbbkéozés- re. Vállalnánk a tanulással járó nehézségeket is. — Szóltak már erről a kts? vezetőinek? Tud az óhajukról valaki? — Nem. De kinek szóltunk volna? — A KlSZ-taqqyűlésen is szóvá tehették volna. — A KISZ-szervezet tulai- donkéooen megszűnt — mond­ja Lábát Ferencné. aki párt­tag. — De működése ideién ^em teljesítette feladatát. Pe­dig egy ió KISZ-szervezet. so­kat segíthetne a dolgozók ta­nulási és egyéb gondjainak megoldásában. Egy jó KISZ-szervezet való­ban sokat segíthetne. Csak­hogy a nagy lelkesedés, amely megalakulásakor érezhető volt, hamarosan alábbhagyott. A ktsz vezetőinek támogatniuk kellene a KISZ-szervezet új­bóli megalakítását. Ezt kíván­ja a szövetkezet érdeke is, ] mert a kis üzemben serény- \ ke dó fiataloknak nemcsak a kereseti lehetőség fontos, ha­nem az is, hogy jól kialakult munkahelyi kollektívában dol­gozhassanak. Nem valószínű, hogy a tormásbeli fiatalok igénytelenebbek, mint város- | szerte a többiek, csupán gyá- molításra szorulnak. A gyá- molítást pedig meg kell adni nekik. Természetesen a kezdemé­nyezés a fiataloké. Várjuk, hogy saját érdekükben meg­tegyék az első lépést, s legyen kitartásuk a következők meg­tételére is. A KISZ irányító és érdekvédelmi munkájának hiányát megsínyli a munka­hely. Időben kell cselekedni. sz. ni. Az MHSZ mindkét tormási lőterén, e létesítmény fennál­lása, 1968 óta, most kefült sor a legnagyobb szabású lövész­versenyre. Pest megye és Bu­dapest MHSZ 56 válogatottja, köztük sok arany- és ezüstjel­vényes versenyzővel, nyolc fegyverszámban, különböző kategóriákban mérte össze erejét a minősítő versenyen. Az MHSZ Nk. Konzervgyári Lövészklub, a DKV és a Gö­döllői Ganz adta megyénk versenyzőit. A körösiek ered­ményei: Légpuska, serdülő fiúk, 20 álló (7 induló): ... 4. Szabó A. 161 (Bujdosó, az Egyesült Izzó versenyzője, 180-nal or­szágos csúcsot lőtt). Standard puska. 60 fekvő, férfi ifi (7): ... 5. Bencsik 556; női ifi (4): ... 4. Papp 546. 3x20, összetett, férfi ifi (4): ... 3. Tóth 474, női ifi (4): ... 3. Csete 450, 4. Virágh 450. Kisöbű sportpuska, 60 fekvő, felnőtt (4): ... 3. Varga 557, 4. Szabó B. 555; 3x20, össze­tett (4): ... 3. Oldal 478, 4. Győri 463. Gyorstüzelő pisztoly, 30 lö­vés, ifi (3): ... 2. Fakan 255 3. Horkai 229. Szívós István ezüstérmes vízilabdás sportága szubjek­tív bíráskodásáról szólt. — A szovjetek kondícióban azért jobbak voltak nálunk — mondta. — Pech, hogy ve­retlenül is csak második lehe­tett csapatunk. Meglepetés volt, hogy az ezüstérmes Kajái János ököl­vívó is ellátogatott Nagykő­rösre. Elmondta, hogy nem szerencsés sportoló, mert nyolcszor eltört a keze, más sérülése és eltiltása is volt. Edzőjével kiszámították, hogy pontosan négy évet töltött ed­zőteremben, naponta három­szor is készül a mérkőzésekre. A múlt évben sátortáborban edzett, s Európa-bajnok lett, most, nyolchavi edzőtáborozás után, az olimpián csak ezüst­érmet sikerült kivívnia. Kije­lentette, hogy Szívóssal együtt, elmegy Montreálba az arany­éremért. Standard pisztoly, 30+30, ifi (4): 1. Bagi 530 ... 4. Ta- maskóczki 452. Bár károsan hatott az esős időjárás, így is remek eredmé­nyek születtek. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Ki­nizsi—Bp. Pénzverő NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 9: Nk. Kinizsi ifi—Csepel Autó ifi, 10.30: Nk. Kinizsi—Csepel Autó megyei bajnoki mérkő­zés. Torna Gimnáziumi tornaterem, 10: serdülő fiú I—II. osztályú te­rületi egyéni bajnokság. Hétfői műsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14.30: Kossuth H.—Petőfi II., 15.10: Kossuth—Petőfi általános is­kolai bajnoki mérkőzés. S. Z. SPORT Lövészverseny, országos csúccsal

Next

/
Thumbnails
Contents