Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-13 / 242. szám
PEST MEGYEI HÍBLAP KÜLÖNKIADÁSA A A CEGLÉDI JÁRÁS ES CEÖLÉD VÁROS RÉSZÉRE *MC5»UW»'A'i' ' rn'T* |'|‘ ■ " " ■ I i' In I i'i'i". i i 'li""" '■■* .i'll II 1 I V'li " HIT 'T.VT "■ ...1 ■ l'i m “ 7*, ITT, '.g XVI. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM 1972. OKTÓBER 13., PÉNTEK Szolgáltatóház épül Cegléden A városi tanács biztosította a feltételeket A szövetkezetek hozzájárulnak a költségekhez A korszerű, modern, jól felszerelt szolgáltatóház, tevékenysége folytán, szervesen hozzátartozik a város életéhez. Mikor épül Cegléden ilyen szolgáltatókomplexum? Erről érdeklődtünk Bene Józseftől, a városi tanács elnökhelyettesétől. — Még ebben az ötéves tervben lesz Cegléden szolgáltatóház. Korábban is folytak tárgyalások ügyében az illetékes javító-szolgáltató feladatokat ellátó vállalatokkal, szövetkezetekkel. Akkor nem sikerült megegyeznünk, mert az érdekeltek saját lehetőségeiken belül igyekeztek megoldani problémáikat. Most két elképzelést vitatunk. Vagy két, kisebb méretű épületben lenne célszerű elhelyezni a Gelkát és a szövetkezeteket, vagy pedig egy nagy, több szintes szolgáltatóházat kellene építeni, amelyben minden egység helyet kapna. Az építés céljaira kisajátítottunk egy házat az Árpád és a Fürst Sándor utca sarkán. Helyén megindulhat fnajd az építkezés. Ugyancsak tulajdonunkban van egy beépítetlen telek az új ÁBC-áruház mellett. A jövő évben rendelkezésünkre áll 1 millió 800 ezer forint, a fejlesztési keretben, szolgált,atóház építésére, amelyhez a tanács még annyival járul hozzá, hogy magára vállalja az új létesítmény vízzel, gázzal, villannyal és telefonnal való felszerelését, ami körülbelül 1,5 millió forint értékű munka. Ezen felül további 2 millió forint áll rendelkezésre egy új GELKA- szerviz építésére. — Hét kisipari szövetkezet és a GELKA jelentette be részvételét. Egy négyszintes épületben helyet kapna a Dél-Pest megyei Szolgáltató Ktsz kozmetikai szalonja, fényképészműterme, a NÍVÖ Ruhaipari Ktsz méretes szalonja, a Lábbelikészítő Ktsz méretes és javítóhelyisége, a Vasipari Ktsz óra- javító részlege, a Stílus Faipari Ktsz lakberendezési bemutatóterme, az Építőipari Ktsz üvegező- és képkeretező műhelye, valamint a GELKA javítóműhelye. A NlVÓ Ktsz a többieknél lényegesen több helyiségre tart igényt, így természetesen az építési költségekhez való hozzájárulása is magasabb. A szövetkezetek és a GELKA is az általuk kizárólagosan használt alapterület után járulnak hozzá a beruházási költségekhez. A városi tanács részéről a feltételek biztosítottak, a beruházó feladatait is vállaljuk, most már csak a kisipari szövetkezeteken múlik, hogy mikor kezdődjön az építési tervek elkészítése. Ezt a rövidesen sorra kerülő egyeztető tárgyaláson kell eldöntenünk, amelyen a megyei tanács tervosztálya, ipari osztálya és a megyei KI- SZÖV is részt vesz. Bízunk ab ban, hogy jövőre megindulhat ia járási munkát is ellátó szolgáltatóház felépítése. K. A. KPVDSZ KULTURÁLIS NAPOK Szocialista brigádok vetélkedője A KPVDSZ kulturális napok alkalmából, október 16-án, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szocialista brigádjai, a vállalat központjában, szakmai, történelmi és irodalmi kérdésekre adnak választ vetélkedőjükön. A vetélkedő célja, hogy szakmai és irodalmi műveltségükről, történelmi tájékozottságukról számot adhassanak, úgy, hogy ismereteiket a többiek is átvegyék a nemes vetélkedő során. Az irodalmi kérdések kapcsán, természetesen, Dózsa Györggyel és Petőfi Sándorral kapcsolatos ismereteikről is számot adhatnak, a nemrég lezajlott és áz elkövetkező évforduló alkalmából. A szocialista brigádok tagjainak kutatómunkát kellett végezniük ahhoz, hogy valamennyi kérdésre pontos választ adhassanak. A kérdések egy része — alkalomhoz és helyhez illően — kapcsolatban áll Cegléddel, illetve A város környékével. így például választ kell adniuk a versenyzőknek arra, hogy kinek a társaságában és milyen alkalomból járt Petőfi Sándor és felesége Cegléden, szeptember 24- én, 124 évvel ezelőtt? S ki volt az a polgár, aki a „Március 15-e” 1848. július 17-i számában kiállt Petőfi eszméi mellett? M. T. Műemlékek Bulgáriában A múzeumi hónap rendezvénye A ceglédi Kossuth Múzeum és baráti köre hétfőn, október 16-án, délután hat órára, bulgáriai műemlékekről szóló, diavetítéssel egybekötött előadásra hívja meg a város lakóit. Előadó Szilágyi Miklós múzeumigazgató lesz. Az előadás a múzeumi hónap érdeklődéssel várt eseménye. Dózsáról a Forrásban A Forrás című irodalmi folyóirat 5. számában Szilágyi Miklós, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója értékes beszámolót közöl Somogyi József Kossuth-díjas szobrász- művésszel folytatott beszélgetéséről. Somogyi József műve volt a ceglédi első s a jelenlegi második, az új Dózsa-alak is. Az értékes írás sokat segít az olvasónak a szobor és a szoborkompozíció megértésében, minden „belemagyarázás” nélkül. Kitárja, felismerteti a művész indítékait, melyekkel Dózsa György alakját térben és időben a ceglédi, egykori piactérre helyezi. A folyóirat ugyané számában, a borítólapon és egy belső oldalon, Apáti-Tóth Sándor szép fotói láthatók. (m. t.) OLVASÓNK LEVELÉBŐL Szállítsák a megrendelők lakására a fűtőolajat — Évek óta, mióta forgalomba hozták az olajkályhákat, gond az olaj házhoz szállítása — írja panaszos levelében Kiss Pétemé ceglédi olvasónk. — Többször ígérték, hogy rendet teremtenek a szállítás körül, de jelenleg is csak tehertaxi igénybevételével lehet a fűtőolajat az ÁFOR-teleptől a házakhoz eljuttatni. Arra nincs mindenkinek lehetősége, hogy egyszerre több hektoliternyit, több heti készletét megvegye, előjegyzés szerint viszik házhoz, meghatározott időre, a teli cserekannákat az olajkályha- tulajdonosoknak. Cegléd kisebb város, de elképzelhető, hogy a kívánságot, az egyre több olajkályha-tulajdonos igényének figyelembevételével, nálunk is megvalósíthatják. Azok, akik nem laknak kertes, pincével vagy mellék- épülettel rendelkező házban, akik nem tartanak olajtároló hordót a tűzveszély elkerülése Műszőrméből — télikabát Kanadai import anyagból ebben a szezonban hétezer női műszőrmekabátot készítenek a PEVDI Kossuth Ferenc utcai részlegében. A fehér szőrmével díszített kabátok hazai üzletekbe kerülnek. Apáti-Tóth Sándor felvétele TERÜLETI LABDARÚGÁS MEDOSZ-győzeiem Úriban HULLÓ FALEVELEK Falevelekből aranyló szőnyeg borítja a Szabadság téri park útját. Egy fiú és egy lány sétál rajta. Egy levél zizzenve épp utolsó útjára indul — a fiú elkapja röptében, és a lány szőke hajába tűzi. ★ A Rákóczi úton fiatal anya sétál, kicsinyét kocsikáztatja. Két idősebb hölgy állítja meg, nagy lelkendezéssel. A hölgyek a babát csodálják, fennhangon sorolják annak kedvességét, szépségét, finom kis vonásairól ódát zengenek. Melléjük érve, kíváncsian megnézem magam is a kisbabát. Azaz — megnézném. Csöpp arcából mindössze csak egy csíknyit enged látni a bebugyoláló takaró. ★ Nem szép, nem is különösen csúnya lányka áll az áruház kirakata előtt. Haja rőtidős Balázs Mihály 64 éves albertirsai tsz-nyugdíjas háztáji földjén kapálgatott áprilisban a feleségével és a fiával. Kissé ittas állapotban arrafelé járt Pálinkás Károly, s meglehetősen illetlen módon odaszólt: — Mért dolgoztatod az öreglányt? Persze, hogy a szőlőt művelők abbahagyták a munkát, és ifjú Balázs Mihály a keze- ügyében levő kapával Pálinkást oldalba ütötte. Az ütéstől Pálinkásnak két bordája eltörött. Az ügyben, júliusban, a ceglédi rendőr-főkapitányság nyomozati kísérletet tartott: be kellett mutatni, hogyan történt a bűncselekmény. Ez alkalommal idős Balázs Mihály a kapával úgy megütötte Pálinkás Károlyt, hogy az megint 8 napon túl gyógyuló sétes, mint kezében a falevelek csokra. Három fiú teszi mellette a szépet. — Te, istenbizony, hűséges, jó gazda leszek. Gondold meg. Adok egy ötvenest. A másik megtoldja: — Én egy tízessel többet adok. A harmadik: — Tőlem kapsz ráadásnak még egy gesztenyepürét! A lány hajthatatlan. A járókelők, akik hallották a nem hangfogós beszélgetést, meg- botránkozva figyelik az üzletelőket. Vissza-visszanézve, csudálkoznak: milyen fiatal, istenem... Tényleg, milyen fiatal! Nemcsak a lány, hanem az a zsemleszínű kutyakölyök is, amelyik a táskájában lapul. Jó mélyre húzódott az erős szél elől. Kis bundája borzo- lódik. Szőre színe, mint a hullt faleveleké, rozsdabarna. rülést szenvedett. A bírósági tárgyaláson az idős férj magára vállalta a tavaszi ütlegelést is, de mivel a bíróságnak bizonyítékai voltak, a beismerést figyelmen kívül hagyta, és j az idős embert csak könnyű testi sértésben mondta ki bűnösnek: ezer forint pénzbírságra ítélte, melyet, ha meg nem fizeti, 40 napi szabadság- vesztésre Válthatnak át. Az ítélet nem jogerős. Október 15-én: Éremkiállítás Abonyban Október 15-én, az abonyi őszi tárlaton kerül sor Ligeti Erika szobrászművész éremkiállítására, az abonyi művelődési házban. és tárolhassa a házában. Jó lenne, ha találnának megoldást végre arra, hogy a mar- mon-kannás házhoz szállítást megvalósíthassák Cegléden is. (Megjegyzés: A fővárosban Egy hónappal ezelőtt még vidám lubickolástól volt hangos a ceglédi strand. A korán jövő hűvös idő két héttel hamarabb záratta be a fürdőt, mint az elmúlt évben. üzemeltetői elkészítették az ez évi strandstatisztikát, mely szerint május 7-től szeptember 15-ig 34 és fél ezer vendéget fogadtak, kilencezerrel kevesebbet, mint az elmúlt év nyarán. Az idén mindössze húszán váltottak bérletet, főleg a fiatalabb korosztályhoz tartozók. A kádfürdő látogatottsága is csökkent az idén: szeptember végéig 13 500 jegyet váltottak a vendégek, kétezerrel kevesebben, mint tavaly. A termálfürdőt szívesen látogatják, főleg a reumatikus betegségben szenvedők bíznak a víz gyógyító erejében. Eddig 21 ezer jegyet adtak el, kétezerrel többet, mint az elmúlt év hasonló időszakáig. Míg a strand a ceglédi víz- és napimádók találkahelye volt, a gyógyfürdő inkább a környező községekből érkező idős embereket látta vendégül. A törzsvendégek között tartjuk számon az Albertirsáról, Ceglédről és Motorrá! bejárókat. Legtöbben orvosi tanácsra, beutalóval jönnek A gyógyvíz jó hírének köszönhető, hogy nem egy, külföldi rendszámú gépkocsi narkolt a gyógyfürdő bejárata előtt, ahol november végétől májusig bonyolítják le a legnagyobb forgalmat. A strand nyári forgalmával okából, nagyon örülnének, ha tüzelőanyag-ellátásuk rendszeres lenne a tél folyamán, és nem kéne a beszerzéssel — húsz-, negyvenliterenként — maguknak bajlódniuk. nem elégedettek a fürdő üzemeltetői. Az elégedetlenség okát a kedvezőtlen időjárás is befolyásolta. Vasárnapokon és ünnepnapokon várták a legtöbb vendéget. Nyilvántartásuk szerint sok vasárnap elveszett, mert legtöbbször felhő takarta az eget. De a kánikulai napokon sem váltottak annyian jegyet, mint ahány vendégre számítottak. Többen inkább a szép, parkos abonyi, vagy szolnoki strandot keresték fel. A tavalyi 50 órával szemben, az idén 30 óra alatt lehetett kicserélni a ceglédi medence vizét. Egy héten kétszer cserélték. Víz ugyan elegendő lett volna, de az elavult szennyvízcsatorna-hálózat miatt nem lehet gyorsítani a víz leeresztését. Ez az állapot 1973-ban sem változik: a strandkorszerűsítés nem szerepel a jövő évi költségvetésben. A nem éppen vendégváró környezetben nincs füves terület, kevés a fa, hiányos a strand felszerelése, és nehezen lehet ételhez-italhoz jutni. A szomjas-éhes emberek igényét a Vigadó büféje lett volna hivatott kielégíteni, ott azonban elsősorban a vendéglő látogatói és nem a strandolok igé- -|vpit tartották szem előtt. Nem csoda, ha a ceglédiek inkább vállalva az utazással iáró időkiesést, más helyeken keresték és találták meg a nvári vasárnapok kellemes szórakozását. Csatári Ilona A Ceglédi MEDOSZ labdarúgói Úriban vendégszerepeitek, ahol ügyes, taktikus játékkal újabb két pontot szereztek. Ceglédi MEDOSZ—Úri 2:0 (1:0). MEDOSZ: Boda — Kiss, Kovács, Kalmár P., Cseh II., Nagy — Sárik, Máté II., Fehér, Fodor, (Sebők), Kalmár S. Góllövők: Sárik, Fehér. A csúszós pályán nem alakulhatott ki szép játék. Jó játékvezetéssel a MEDOSZ kulturáltabban, a mezőnyben jobban adogatva játszott. A hazaiak lelkesen „hajtottak”, a ceglédiek ügyesen lassították a játékot. A 14. percben Fehér lövése kipattant, Sárik a kapuba gurított. A második MEDOSZ-gólt Fehér szerezte: egy hosszú indítás után, a kapust is kicselezte, s beállította a végeredményt. Jók: Boda, Kovács, Nagy, Kalmár, Sárik, Fehér. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett jó anyánk özv. Szabó Gézáné szül. Micsinai Erzsébet temetésén megjelentek és részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem. édesapánk, nagyapánk, dédapánk id. Dobos János MÁV nyugdíjas temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, özv. Dobos Jánosné és a gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. Kasza Jánosné temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető ház eladó Cegléd, Irinyi u. 7/a alatt, a Csíkosszél felől, érdeklődni a ceglédi vasboltban, a pénztárnál lehet. Targoncavezetőket, női és férfi segédmunkásokat keres felvételre a Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat Ceglédi gyáregysége. _________ Ol ajkályha javítását vállalja Papp György lakatos. Besnyö u. 14. Lakatosokat, hegesztőket, szerelőket, gépkocsivezetőket, traktorosokat, szeszfőzdevezetőket, pékeket, henteseket, üzletvezetőket veszünk fel, nyugdíjasokat is alkalmazunk. Jelentkezni lehet a Magyar — Szovjet Barátság Mező- és Élelmiszergazdasági Termelőszövetkezet személyzeti osztályán. Reggel u. 2—4. szám alatt.___________ El adó igényesnek megfelelő, beköltözhető ház a Szarka u. 10. alatt, valamint kombinált szekrény. Terménydarálónkat megnyitottuk, üzemel. Cegléd, Gém u. 2. sz._________________ Ki adó bútorozott szoba. Üjvárosszél 27. sz. Eladó Csemő Silye- dülőben 560 négyszögöl jó szőlő, szoba, konyha, melléképülettel. Kisfaludy u. 32. Bálint.________________ El adók kályhák, mosógép. Érdeklődni: Cegléd, Fegyver u. 7. Azonnali belépéssel felveszünk egy fő vizsgázott hűtőgépkezelőt és kazánfűtőt. Alföldi Tej, Kőröstet étien._________________ El adó teddy-bunda, alig használt. Gubodi u. 14.__________________ CG 1000-es Wartburg eladó. Vadász u. 6. Belterületi házhelyek eladók az öregszőlőben, Varga Ferenc tanító Cegléd, Hunyadi u. 3Ó.__________ Ki tűnő állapotban lévő, magasfényű, sötétmahagóni háló eladó. Érdeklődni lehet .mindennap 17 h. után Széchenyi úti sorház c/6. Lakoséknál.___________________ El adó férfi télikabát. Magyar u. 10._______ El adó bécsi páncéltőkés fekete zongora. Érdeklődni: Ócsai, Gubodi u. 14.________ Fa jtiszta kuvaszköly- kök, kitűnő szülőktől eladók Kinizsi u. 42. Eladó női irhabunda Szív u. 7. fszt. 3. Városi Tanács időszakos helyettesítésre, nagytakarításra, takarítót felvesz. Jelentkezni: Városi Tanács I, 5. _________ Ga rázs kiadó. Cegléd, Dugonics Á. ép. fsz 2. sz._________________ Hé tvégi ház (garázsnak is megfelel) eladó. Cegléd, Virág u. 9. Könyök u. saroké Garanciás Esztergomi cserépkályha el- adó. Déli út 96. sz. Eladó háromajtós szekrény tv, rádió, magnó, lemezjátszó, szekrény, vitrin, asztal, székek, rekamié. Táncsics Mihály utca 2. c. Eladó ház, beköltözhető. Vörösmarty tér 15. szám. Eladó 3 szoba, összkomfortos házrész. Cegléd. Felház u. 211. Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz újonnan átalakított gumijavító részlege szabad kapacitást kínál gumiipari termékek gyártására rövid határidővel. Érdeklődni: Cegléd, 81 — 52 telefonon, Egressi Károly. Kapanyéllel válaszoltak „ÉLETHŐ” REPRODUKÁLÁS Sok vasárnap elveszett Hiányos a strand felszerelése A gyógyvíz híre toboroz vendégeket