Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-27 / 228. szám
CSÜTÖRTÖKÖN Ünnepi megemlékezés Csütörtökön este 18 órakor, a monori járási művelődési házban, ünnepi megemlékezést tartanak a fegyveres erők napja alkalmából. Ekkor adják át a kitüntetéseket azoknak, akik jó munkájukkal kiérdemelték azt. Vecsés Óvodabővítés társadalmi munkával A napokban avatták fel Versesen a Vörös Hadsereg úti napközi otthonos óvoda bővített részét. A bővítési munkában a Zöldmező és Ezüstkalász tsz- ek tíz-tíz, a vegyes ktsz öt dolgozója vett részt. Azonkívül, tekintettel, hogy a két tsz ennek az óvodának is patronáló szerve, a Zöldmező Tsz 300 ezer forint anyagi értékkel járult hozzá a 25 személyes terem, a mellékhelyiségek és központi fűtés felépítéséhez. Maguk a férőhelyek gyermekenként 10 ezer forintba kerültek. A gázüzem is hozzájárult a vízbeszerelés és a központi fűtés bevezetésénél folyó munkákhoz. A belső berendezést a községi tanács szakigazgatási szerve vásárolta. Eddig 32 ezer forintot költött a bútorokra. A Zöldmező Tsz-nek szívügye az óvoda; Mérai János- né vezető óvónő kérésére az új terem melletti régi teremnek is kicserélték az udvarra nyíló két kis ablakát korszerű, szép, függönyös nagy ablakokra. Pápay Iván Maglód-nyaraló Elkészült az óvoda Hetvenszemélyes óvoda kerül átadásra a közeljövőben Maglód-nyaralón. Az épülethez meleg ételt biztosító konyha is tartozik. A csaknem kétmillió forintba került létesítmény egy része jelentős társadalmi munkával épült. A szülők mellett — a belső tér kiképzését, a csempézést, burkolást a község kisiparosai — négy-négy munkanapot felajánlva végezték. Átadás után, jövőre újabb bővítését tervezik. Ezzel a községben — az igények felmérését tekintve — megoldottnak látszik a gyerekek elhelyezése. Érik a szelídgesztenye Kőszeghegyalja felöltötte tarka köntösét. Az ősz beköszöntését jelzi a szelidgeszte- nye érése. A gesztenyésekben, 'ahol nem ritkák a 400—500 éves faóriások, megkezdték a gyümölcs szedését. Az idén jó termést várnak: több vagonnal szállítanak a fővárosba és a nagyobb vidéki városokba. Nagymaros lankáin is hullik már a termés. A kirándulók kedvenc szórakozása a hegyi gesztenyegyűjtés. A °P E S.T -M E G Y E I HIR-LAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM 1972. SZEPTEMBER 27., SZERDA Üllő és vidéke ÁFÉSZ A jobb áruellátásért A legjobb bolfok — Eredményes vendéglátók Az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ a napokban termelési tanácskozást tartott. Megjelentek a helyben, továbbá Vecsésen, Monoron és Péteriben működő dolgozók kevés kivétellel. Elsőnek Somodi László kereskedelmi osztályvezető tartott részletes beszámolót. Ismertette a boltok forgalmát, egyenként rámutatva a hiányosságokra. A legjobb eredményt elért boltok: az üllői ifjúsági, az Öcsai úti önki- szolgáló, a monori gazda- és a József Attila úti húsbolt. Eredményesen működik a monori Kossuth Lajos utcai új bolt és az üllői olajkút. A félévi forgalom értéke összesen 71 millió. Elmondotta még: egyes boltvezetők óvatosak a rendelésnél, vagy későn rendelnek, s ezért időnként áruhiány keletkezik. Szüret Sülysápon Közepes termést várnak — Gépesített kukoricabetakarítás Az őszi betakarítás nagy része még hátra van Sülysápon is, ahol a Petőfi Termelőszövetkezetben rövidesen megkezdődik a közel 100 holdnyi szőlő szüretelése. A kedvezőtlenre fordult időjárás sietteti a munkát, s az előzetes becslések szerint szőlőből közepes termésátlag várható. Nem kisebb feladatot jelent a 700 hold kukorica betakarítása sem. Igaz, e munka 70— 80 százalékát gépesítik. A betakarítási „menetrendet” tartani kell — hallottuk a szövetkezet vezetőitől —, mert éppen a felszabaduló kukoricaföldbe kerül majd az ősziek jelentős hányada. És a vetést még gondos talajmunkálatok kell hogy megelőzzék. (jandó) Péteri, Rákóczi Tsz Törik a kukoricát Földben a rozs és az őszi árpa Hornyák Mihály főagronó- mustól a jelenlegi munkák helyzetéről érdeklődtem. — A nyári mélyszántás befejeződött — mondotta. — És az őszivel hogyan állnak? — Tizenhét hektár területen a rozs és a 34 hektár területen az őszi árpa vetését ugyancsak befejeztük. Folyamatban van 225 hektáros búzavetésterület műtrágyázása és a további magágy elkészítése. Megkezdődött a 17 hektáros területen a hagyma szedése is, amelyből közepes termés várható. A kertészeti termékek közül az uborka, 17 hektáros területen a paprika szedése is befejeződött, de még egy utolsó szedésre azért számítanak. A termés jónak ígérkezik. Az uborka és a paprika a savanyítóüzemükbe került, ahonnan tavaszig folyamatosan értékesítik. A 227 hektáros területen TÁRSADALMI ESKÜVŐ megkezdődött a kukorica törése is. Hátra van még ezenkívül a 73 hektáros területen lévő sárgarépa betakarítása, amelynek egy része értékesítésre, másik része pedig tárolásra kerül. Vitéz Imre Ez főképpen a hentesáruknál mutatkozott. A tejtermékeknél és a cukrászsüteményeknél a választékot fokozni kell. A vas- és műszaki, valamint a ruházati boltok forgalmánál jelentkező eltérések okait ismertette, s kilátásba helyezte, hogy az üllői Dózsa György úton levő élelmiszerboltot ön- kiszolgáló bolttá fogják átalakítani. Duró Károly, a vendéglátó csoport vezetője a falatozók ételforgalmának fokozását szorgalmazta. A vendéglátó egységek közül a legjobbnak tartotta a vecsési István úti falatozót, a Polka csárdát, az Attila utcai presszót és a Bajcsy-Zsilinszky utcai falatozót. Pálinkás János főosztályvezető beszélt a zöldségellátásról és szükségesnek tartotta, hogy az élelmiszerboltok a háztáji kisgazdaságokból zöldárut vásároljanak. Stránszki György ellenőr az egyes boltokban elfekvő árukészletekről tett említést. Végül Massza Sándor igazgatósági elnök szólt. Hiányolta, hogy nem tették szóvá a központi dolgozók munkáját, mert ez a munka összefügg a külső munkatársak feladataival. Ismertette a szervezeti kérdéseket, közölte, hogy az egyes elfekvő árukat nyilvántartásba veszik és elosztják azokba a boltokba, ahol- éppen ezekre van szükség. Hangsúlyozta — befejezésül — a vagyonvédelem fontosságát és kérte a dolgozókat, hogy a kiadott rendeleteket, kereskedelmi szabályzatot, továbbá a tűzrendészed, munka- védelmi és árugazdálkodási intézkedéseket pontosan tartsák be. (em) Belgyógyászat a volt cselédlakásban A gyömrői rendelőintézetet hat község betegei látogatják. A központi épületben levő laboratóriumban képzett és igen ügyes nővérek dolgoznak. A röntgen- osztály is kiválóan működik. A szemészet — bár nemrég mutatkozott be — máris megnyerte a betegek tetszését. S ami a fontos: mindenütt szép, tágas helyiség áll a betegek rendelkezésére. Ezzel ellentétben, évek óta egy elkülönített, kicsi épületben fogadja a belgyógyászat a betegeket. A betegek ellátásával itt sincs baj. Mind a főorvos, mind az asszisztensnő feladata magaslatán áll. A legtöbb panasz azonban mégis ebben az épületben hangzik el. A várószobába ugyanis mindössze egy kis pad fér be, amelyen csak négyen tudnak helyet foglalni. Aztán, ha öt ember még beáll, már meg sem lehet mozdulni a kis helyiségben. Közvetlenül mellette a rendelőszoba sem sokkal nagyobb. Gyömrő évek óta 6zépül és bővül. Gyönyörű művelődési háza van. Egyéb középületeit is egyre jobban csinosítják, tatarozzák. Ez így is van rendjén. Sajnos, ezzel szemben az orvosi rendelőintézet kibővítéséről hosszú évek óta csak beszélgetnek. Mind a főorvos, mind a régi betegek elmondják: a mostani belgyógyászati rendelő egykor a főjegyző cselédlakása volt. Első tekintetre látni lehet, hogy az épület egy kis családnak már akkor sem nyújthatott megfelelő otthont... Nyáron még csak a betegek megvannak valahogy. Az udvar széles, és kényelmesen sétálgathatnak benne. Télen azonban a várószobából kirekedt emberek dideregnek és fáznak. Nemegyszer húsz ember is ti- peg-topog a hóban. Nemrég is az orvosi rendelőintézetben jártam, s láttam, hogy az emberek a kerti kispadon fázósan összebújtak. Keserű szavakkal mondták el véleményüket. Krátky László Járási vöröskeresztes tanárelnöki értekezlet A közelmúltban zajlott le Monoron a járási ifjúsági vöröskeresztes szervezetek tanárelnöki évadnyitó értekezlete. Gajdos József né járási vöröskeresztes titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Broz Tünde tanárnő „A közösség hatásairól a gyermeki lélekben” címmel tartott igen érdekes előadást. Kiemelte a közösség óriási nevelő szerepét, hatásait, s hogy annak is demokratikusnak kell lennie. Sok gyakorlati probléma vár megoldásra még e téren. Előadását nagy elismerés fogadta. ^ Megtudtuk Pólyák Máriától, a Vöröskereszt járási ifjúsági titkárától, hogy az elmúlt esztendőben 29 iskolában alakultak meg a szervezetek, s 1134 tagot számlálnak. 65 előadást és 36 filmvetítéssel kísért előadást tartottak nagy sikerrel. Fajka Lajos villanyszerelő és Fábián Irén Ibolya Nyáregyházán szombaton tartották társadalmi esküvőjüket. Kravecz László tanácstitkár beszéde után a helyi párt- és KlSZ-szerve- zet nevében ajándékot nyújtottak át az ifjú párnak, utána az úttörők és népes rokonsága köszöntötte az új párt. Péterffy felvétele Vecsésen, ahogy a 4-es műútról lefordulunk Ecser felé, a jobb oldalon az a néhány ház mintha sorfalat állna. Az út bal felén csak oldalt fordított szérűs húzódik, véggel a temető sarkának. A túloldalon az öreg tó nádasával igazi falu széli képet ad itt Vecsésnek. A tópartból elvett kis peronra a két tsz mérlegházat épített. Ajtajából a 4-esre, parányi ablakából a messzi határba látni. Kőházi Károlyné — Kati — teljesít itt szolgálatot, reggel héttől, ki tudja meddig. Most nemrég, még az aratás idején volt úgy, hogy „éjszaka lett este”. Fordulnak a mérlegre a teherautók, lovas kocsik a betakarított terméssel, aztán megkerülik a mérlegházat és irány, vissza az üzemekbe. A Zöldmező kertészete, sava- nyítója a tó túlsó partján épült, idelátszik. Az Ezüstkalászé az út Pest felőli oldalán, lombos fákkal takart majorban üzemel. A „nagyüzemnek” nincs itt vége soha. A Zöldmező Tsz konzervüzemében most van a savanyítás szezonja. Irdatlan mennyiségű hegyespaprika- szállítmány áll a mérlegen, aztán kisdinnyét mérnek. Szál? Utói úgy bánnak a kényes csemegével. mint a hímes tojással. Valóban, nem nagyobbak, mint egy tojás, és legalább olyan törékenyek, mert, ha ütődés éri. barna, fekete foltot kapnak, akkor pedig már nem első osztályú az áru. A savanyítókádakig kíséri hát a gondos szállító. A Zöldmező Tsz már a végén jár a tök betakavitásának, hatalmas szállítmá- \ nyok kanyarodnak az útról a mérlegház felé. Teherautó, vontató, traktor, lovas kocsi sorol egymás után. Hol az Ezüstkalász, hői a Zöldmező áruja kerül a mérlegre. — Már messziről látom, melyik hova tartozik, ki a Zöld és ki az Ezüst tagja. Mire ideér, már meg van „fejelve” a lap. Azt is tudja Kőháziné, csak úgy saccra, hogy körülbelül hova húzza a billenő súlyt. Egy-kettőre kész a pontos adat. Abander Tamás, Kárpáti Tamás, Tófalvi Tamás (érdekes, mind Tamás) hordja a részt a vállalásos területről a házi savanyítóba. Pontosan kell itt is mérni, hisz a végén el kell számolni majd a mennyiségekkel. A vállalásosból a Zöldmező közös savanyítójába is kerül bőven. Szabó László Zetorral közeleg. Mérés után minden pontosan bekerül a „nagykönyvbe”. Az Ezüstkalász is alapos ostrom alá veszi a hídmérleget. Még tart a paradicsomszezon. A Budapesti Konzervgyárnak szállítmányt indítanak Dánosra. Egy-egy autó naponta háromszor is megfordul a mázsán. Rekeszekben, gondosan tárolt áru megy a nyaraknak is. van olyan szállítmány, amely eléri a 90 mázsát. — Hány rekesz? — hangzik a kérdés. — Kétszázharminc. És Kőháziné itt is „biztosra gyermár Tíz iskolában alsós mekeknek is tartottak foglalkozást, s ebben kivált a vecsési 2. számú általános iskola alsó tagozata. P. ment”: 50 mázsa! Se több, se kevesebb. Az Ezüstkalász majorjában van ugyan egy kis mérleg, amely mentesítené ezt a hídmérleget, mégis idejönnek. Ledinszky Károly rakománya 43 mázsa káposzta, így joggal áll a mázsára. Szőlőst József 32, Szabadi Antal- né 24 mázsát méret, hogy vi- hesse a vállalásosból a közösbe, savanyítani. Az ismerős autók között nem ismeretlen már az a tehergépkocsi, amely a budapesti Élmunkás téri piacról érkezett áruért. A szentendrei Mathiász Tsz standjára kérnek 200 rekesz paradicsomot a Zöldmezőtől. A kocsi mérlegre áll, aztán eltűnik a széles határban, hogy rövid fél óra múlva ismét a mérlegen lássuk. Kétszáz rekesz, 26 mázsa, indul Budapestre. Már sötétedni kezd. de a forgalom alig csendesedik. Kocsi áll a mérlegre, tökrakománnyal. A bejegyzés: Ezüstkalász, magtök. — De András bácsi! A ló lába! — Jaj, Katikám, tényleg rajta van a mérlegen — nevet huncutul az öreg. — Nem lehet ám, itt nem babra megy a játék. A tökmag úgyis elkopik az ültetésig, ha nem vigyáznak jól. Ki egy marékkai, ki kettővel... aztán tavaszra csak a helye maradna. Így külön őrzője van a magtöknek, aztán, ha még a lovat is be lemérném?! Szerencsére. az ablakon jól kilátni. — Kati érti a dolgát, rögtön észre veszi, ha belóg a lóláb. Fekete Gizella Maglódi hírek A község valamennyi iskolája, óvodája áttért az olajtüzelésre. A központi iskola központi fűtést kap. A kazánt, s emeletenként, osztályonként a fűtőtesteket már fölszerelték, kezdődhet a fűtés. A nagyközségi cím, a fokozódó feladatok egy új tanácsháza építését követelik meg. A tervek már készek: az épületben egy postahivatal is helyet kap. A kivitelezést a gyömrői TÖVÁL vállalta. A megvalósulás 1974-re várható. 1973 januárjától Maglódon is bevezetik a központi szemétszállítást. Szükséges ez azért is, mert c utcák, terek rendbentartása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A szemétszállítást valószínűleg bérfuvarozással oldják meg. (baky) MŰSOR Mozik Maglód: A holnap lovasai. Nyáregyháza: Helló Dolly I— II. Vecsés: A betyárkapitány kincse. Kosárlabda-híradó Monori SE— Számviteli Főiskola NB III női 42:31 (18:12). Nagy bravúrt hajtottak végrt a monori kosaras lányok, ; második helyen álló főváros kosarasok ellen. Monori kosa rakkal kezdődött a mérkőzéí az első perctől kezdve a monori kosaras lányok vezettek Szünet után még jobban kidomborodott a monori lányo! nagyobb lelkesedése, és a kéz dő ötös Benkő, Bokros, Bajka' Vitéz, Lentár összetételű csapa ton meglátszott az összeszo kottság is. Egymás után vezet ték támadásaikat, amelye’ kosárral végződtek, aztán szó ros emberfogást alkalmazta] és nem engedték kibontakozó a fővárosi lányok támadásait Jók: Bajkai, Lentár, Benkő Katus. Állatorvosi Főiskola— Monori SE NB III férfi 87:52 (58:18). A fővárosi csapat minden tekintetben jobb volt ellenfelénél. A monori csapat az else félidőben vesztette el a mérkőzést. Jók: Hernádi, Mátyás. Gilá- nyi. (vitéz) Ma délután 3 órakor bajnoki labdarúgó-mérkőzés lesz Monor—Maglód csapatai között. Két vecsési tsz közös mérlegháza Egész évben nagyüzem