Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-20 / 222. szám

PEST HEGYEI \JCMap 1972. SZEPTEMBER 20., SZERDA Megnyitották a XX. sakkolimpiát BOLIVIA IS NEVEZETT Szkopjéban ünnepélyes kül­sőségek között megnyitották a XX. sakkolimpiát. Nikola Mincsev, a macedón parla­ment elnöke Tito elnök nevé­ben is üdvözölte a megjelente­ket, majd a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöksége nevében Max Euwe elnök mondott beszédet. A sorsolás elkészítése után megérkezett Szkopjéba Bolívia együttese is. A csapatot utólag a 3. csoportba sorolták be s így a selejtezőben eggyel több ellenfele lesz a magyar válo­gatottnak. Szkopjéban 20-adszor ülnek tábla mellé a világ legjobb csapatai, az első sakkolimpiát 1927-ben, Londonban rendez­ték, s azon, s a két évvel ké­sőbb rendezett olimpián is magyar győzelem született. 1952 óta megszakítás nélkül a Szovjetunió csapata végzett az élen, összesen tízszer. A női csapatok vetélkedése szeptember 25-én hétfőn kez­dődik, s arra huszonhét csa­pat adta le nevezését. Késtek és kikaptak A kézilabda férfi NB I B- ben Csömör folytatta jó soro­zatát. Legutóbb a komlóiakat fektették kétvállra. Dunakeszi egy nap kihagyással két mér­kőzést játszott. Csömör—Komló 27:13 (9:8). Csömör, 400 néző. Cs. TSZSK: Fábián — Tóth- Fekete (10), Fabók (3), Halász (1), Bátovszki (6), Sefjer (2), Bagyánszki (5). Csere: Mező­bukta, Raucsik. A komlóiak autóbusza me­net közben elromlott, s így 50 perces késéssel érkeztek. Szü­net után Mezőbukta, Sefferés Halász kimagasló játékával hengerelt a Pest megyei csa­pat, s ebben az arányban is megérdemelten nyert a haj­rában sok hibával játszó Kom­ló ellen. Dunakeszi VSE—Szarvas 19:13 (10:7). Dunakeszi, 200 néző. D. Vasutas: Tóth — Szénási (3), Zsiga (2), Szabó I. (4), Fá­bián (2), Vajkonyi (2), Szabó M. (5). Csere: Kovács (1), Mol­nár. Közepes teljesítménnyel, vé­gig vezetve nyertek a hazai­ak. TFSE—Dunakeszi VSE 23:20 (14:10). Alkotás utca, 200 néző. D. Vasutas: Gákovics — Zsiga (5), Szabó M. (3), Szabó I. (6), Szénási (3), Kovács (2), Fábián (1). Csere: Molnár. A korábbról elhalasztott és most lejátszott mérkőzésen a Vasutas gyengén játszott. A hullámvölgyben levő csapat biztos helyzetek sorozatát hagyta ki a kiesőjelölt ellené­ben. Újoncok az élen A területi labdarúgó-bajnokság­ban jól szerepelnek a járásokból felkerült újoncok. Az A-csoport- ban például az első három helyet ők foglalják el. A Szigetcsép— Aszódi Építők újonc-rangadón a hazaiak diadalmaskodtak, s ez Aszód első vereségét jelentette. A B-csoportban a területibe vissza-^ kerXilt AJbertirsa száziszázalékos teljesítménnyel áll az élen, leg­utóbb gólzáporral diadalmaskodott Ocsa felett. A mcnori járásból fel­került Űri KSK pontot rabolt a megyebajnokságból kiesett Tököl­től. A fordulót egyébként három vendéggyőzelem tarkította: Sziget­halom, Biatorbágy, valamint Iklad tért haza 2—2 ponttal idegenből. A-csc«3brt Veresegyház—Kiskunlacháza II. kér. 2:0, Esze Tamás SE—Biator­bágy 1:2, Szob—Szigethalom 0:3, Halásztelek—Felsőgöd 0:0, Nagyko­vácsi—Érd 3:0, Szigetcsép—Aszódi Építők 3:0, Dunabogdány—Váci VSE 0:0, Váchartyán— ■Alsógöd 2:1. 1. Szigetcsép 5 4 1 — 13- 4 9 2. Dunabogdány 5 3 2 — 11- 7 8 3. Aszód S 3 1 1 7- 5 7 4. Szigethalom 5 3 — 2 14- 6 6 5. K.-lacháza 5 3 — 2 9- 4 6 6. Nagykovácsi 5 3 — 2 6- 6 6 7. Veresegyház 5 2 1 2 8- 7 5 8. Váchartyán 5 2 1 2 14-14 5 9. Alsógöd 5 2 1 2 9-11 5 10. Érd 5 1 2 2 11- 9 4 11. Halásztelek 5 1 2 2 4- 7 4 12. Biatorbágy 5 1 2 2 5-13 4 13. Váci VSE 5 — 3 2 6- 8 3 14. Felsőgöd 5 1 1 3 5- 9 3 15. Szob 5 1 1 3 4-11 3 16. Esze T. SE 5 1 — 4 4- 9 — Az Esze Tamás SE csapatától 2 büntetőpont levonva. B-csoport Kakucs—Kistarcsa 0:0, Bag—Ik­lad 0:1, Ceglédi MED ŐSZ—Farmos 4:0, A Ibériáig—Ocsa 7:0, Tököl— Űri 1:1, Tápióság—Malinovszkij SE 2:2, Tápiószele—Sülysáp 2:1, Nagy- káta—Péteri 1:1. 1. Albertirsa 5 5 — — 20- 7 10 2. Sülysáp 5 4 — 1 18- 6 8 3. Iklad 5 4 — 1 16- 7 8 4. Tápiószele 5 2 2 1 7- 6 6 5. Malinovszkij SE 5 1 3 1 9- 5 5 6. Űri KSK 5 2 1 2 10- 9 5 7. Kakucs 5 2 1 2 9- 9 5 Nagykáta 5 2 1 2 8- 8 5 9. Bag 5 2 — 3 9- 9 4 10. Farmos 5 1 2 2 8-10 4 11. Kistarcsa 5 1 2 2 5- 9 4 Tápióság 5 1 2 2 8-12 4 13. C. MEDOSZ 5 1 1 3 8- 9 3 14. Péteri 5 1 1 3 6-13 3 15. Tököl 5 1 1 3 5-15 3 16. Öcsa 5 1 1 3 6-17 3 Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-baj­nokság. Nag:/kőrösi Kinizsi—Isa- szeg 1:1, Kartál— Budakalász 0:1, Fót—SZTK 2:2, Üllő—Csepel Autó 3:0, Gödöllői Vasas—Budaörs 1:2, Pomáz—Perbál 1:1, Ojhartyán—Pi­lis 2:4. Sziklás panoráma A „sztyeppe hegyi szigete” — így hívják a kazahsztáni Bá­lán Aula-i hegyes, erdős vidéket, a Pavlodárszki Priirtusja te­rületén. A Báján Aula természeti látványosság, üdülőknek és turistáknak. Kép; Baján Aula csodálatos gránitsziklái. Veretlenek és nyeretlenek Túl az első harmadon A labdarúgók túljutottak a bajnokság első'harmadán. Az első öt mérkőzés után néhány csapat a vártnál előkelőbb, mások pedig a vártnál gyen­gébb helyet foglalnak el a táblázaton. Az NB II-eseknél kezdve a sort, dicséretes a Váci Hír­adás szereplése. A Duna- partiak vezetik az Északi csö­bört mezőnyét, a BVSC és Ózd együttesét megelőzve. Nem érdektelen megemlíte­ni, hogy a Híradás a tavalyi első harmad után ugyancsak veretlen volt, de akkor egy győzelme mellé négy döntetlen párosult, most pedig fordítva. A Kossuth KFSE vasárnap is bebizonyította azt a „régi té­telt”, hogy idegenben jobban megy nekik, mint otthon, leg­utóbb Kisterenyéről hozták el a két pontot. Az újjászervezett Ceglédi Vasutas mérsékelten szere­pelt, négy ponttal a 9. helyen áll. Igaz, csak kétszer játszott otthon a Vasutas. Legutóbbi hazai meccsükön nem boldo­gultak a sereghajtó KISTEXT- tel, gól nélküli döntetlent ho­zott a találkozó. A régi hiba, a csatárok gólképtelensége, most is kísért. Az NB III Duna menti cso­portjában — mint beszámol­tunk*— igen tömör az élboly. Hét hatpontos együttes sorakozik egymás után, sorukban a Dunakeszi Vas­utas, Törökbálint és Sziget- újfalu. A csoport negyedik Pest megyei résztvevője a Pilisvörösvári SC, az utolsó előtti helyen áll, három pont­tal. A szerencse is elpártolt tőlük, ezt bizonyítja, hogy legutóbbi hazai vereségüket két öngólnak „köszönhet­ték”. A Középcsoportban az ÉG- SZÜV veretlenül második, az újonc Bem SE a negyedik he­lyen áll. Vasárnap érdekes találkozó lesz Cegléden. a Bem SE az ÉGSZÖV együttesét fogadja. Vecsés gyengélkedését az utolsó hely és az egypontos termés is mutatja. Az aszó­diak öt találkozójukból csak kettőt nyertek meg, idegen» ben nem tudtak győzni. Egyébként a Gázművek elle­nében becsületgóljukat Ban­kó Mihály szerezte, aki most — Na, most te következel! — Ez a tréfás figyelmeztetés arra utal, hogy a Kartal—Bu­dakalász mérkőzésen precízek voltak a csatárok, az első fél­időben ötpercenként estek a gólok, s fél óra elteltével 3:3 volt az eredmény. Szünet után változott a helyzet, Sőregi mesterhármasával 6:3-ra nyert a hazai csapat. játszott először NB III-as mérkőzésen. A Nemzeti Bajnokságban tehát csapataink közül Vác és az ÉGSZÖV veretlen. A megyei bajnokság az újoncok sikereivel kezdődött, hisizen Gödöllő, Monor és Per­bál ott van az élvonalban. Egyébként az őszi harmad még csonka, ugyanis hátra van a Monor—Maglód talál­kozó. Az eddigiek azt mutat­ják, hogy most kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint tavaly, amikor két csapat páros ver­senyére korlátozódott a baj­noki címért folyó harc. Tavaly az első harmad után csupán egyetlen százszázalé­kos együttes volt a mezőny­ben, a Nagykőrösi Kinizsi, most viszont nincs már veret­len csapat. Nyeretlen viszont van, éspedig a tavaly igen jól szerepelt Budaörs. A budaör­siek pályájuk építése miatt albérletben vívjak hazai mér­kőzéseiket, s balszerencséjük­re négy meccsüket egy góllal vesztették el. Nyolc hazai veretlen talál­ható, közülük Főt, Isaszeg és Üllő háromszor élvezte a pá­lyaelőnyt, a többiek pedig kétszer. Bomáz hazai sikerso­rozatát vasárnap az újonc Perbál szakította meg. Igen szeszélyesen szere­pel Üjhartyán. Kajái újabb ezüstérme Az 1936. évi olimpia óta rendszeresen megválasztják és a „Barker Kupával” díjazzák az olimpiai ökölvívó torna legtechnikásabb részvevőjét. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetőinek szavazása alapján az értékes díját a XX. nyári olimpiai já­tékokon a kubai Teofilo Ste­venson, a nehézsúly bajnoka érdemelte ki. A magyar ököl­vívók újabb elismerése, hogy Stevenson után a legtöbb sza­vazatot a váltósúly ezüstér­mese, Kajdi János kapta. Kaj­áinak tehát újabb „ezüst­érem” ... A Kiskun Kupa döntője Kiskunlacháza 700 éves fennállásának jubileuma al­kalmából írták ki a labdarúgó Kiskun Kupát, amelynek dön­tőjét ma rendezik. Az előmér- kőzésen 13.30-kor a 3—4. he­lyért Kiskunlacháza II. kér. az ÉGSZÖV tartalékcsapatá­val játszik, majd 15.30-kor lesz az ÉGSZÖV MEDOSZ— Szigetújfalu döntő. Ünnepé­lyes eredményhirdetés zárja a programot. Most is bajnak Az abonyi Dorogi A fővárosban rendezték a 13—14 éves atléták országos bajnokságát. A 14 éves lá­nyoknál súlylökésben az abo­nyi Dorogi Magdolna végzett az élen, 11,92 méteres dobás­sal. Tavaly diszkoszvetésben bizonyult a legjobbnak az abonyi kislány. Megyei tizenegy A megyei labdarúgó-bajnok­ság 5. fordulójában elsősorban a középhátvédek, jobbösszekö­tők és középcsatárok jelesked­tek. Ezeken a posztokon akadt a legtöbb kiemelkedő teljesít­mény. Tudósítónk jelentése alapján a forduló válogatott» ja a következő: Sánta (SZTK) — Bereczki A. (Kartal), Pektor (Fót), Szomo- lányi (Nagykőrös), Kovács J. (Perbál), Kupecz (Gödöllő), Sőregi (Kartal), Almást (Üj­hartyán), Skribek (Isaszeg), Vincze (Kartal), Farkas (Üj­hartyán). KEK-crt, Máltában A Ferencváros labdarúgó- csapata ma délután 15.45 óra­kor Málta szigetén a gzirai stadionban KEK-mérkőzést játszik a Floriana ellen. Nagy arányú vereségek- és bravúros győzelmek váltogat­ják egymást. Az egyik bra­vúrt Pilis legyőzése jelentet­te. Mint tudósítónk közölte, ez tulajdoniképpen presztizs- meccs volt, hiszen az újhar- tyáni csapatban két volt pili­si labdarúgó is szóhoz jutott, Gyöngyösi és Almási. Régi klubjukban általában a tarta- lékpadon ültek, s most meg akarták mutatni képességei­ket. Gyöngyösi és Almási kitű­nően játszott, utóbbi a me­zőny legjobbja volt Farkas, az egykori megyei ifiválogatott Is kitett ma­gáért, hiszen csapata mind a négy gólját ő szerezte, s ez bizony ritka teljesítmény. A harma­dik volt a legszebb, Almási átcselezte magát a védőkön, s a lyukra futó Farkas tíz mé­terről a bal alsó sarokba lőtt. A találkozó krónikájához tar­tozik még, hogy a pilisiek kis­sé elbizakodottan álltak ki, és ez megbosszulta magát. (Reitter) Labdarúgó NB III Középcsoport 1. Ikarus 5 5-------15-2 10 2 . ÉGSZÖV 5 4 1-13-2 9 3. MOM 5 4 — 1 15- 6 8 4. Bem SE 5 4 — 17-2 8 5. Jánoshalma 5 4-17-3 8 6. Dunaújv. Ép. 5 3 — 2 10- 5 6 7. Postás SE 5 2 2 16-3 Q 8. Baja 5 2 12 4-5 5 9. Magnezit 5 2 — 3 7-10 4 10. Ganz-Villany 5 1 1 3 10-12 3 11. Csőszerelő 5 1 13 5-8 3 12. Kiskőrös 5 1 13 3-9 3 13. Mezőfi SE 5 1-44-9 2 14. Apr. 4. Vasas 5 l — 4 4-13 2 15. Ercsi 5 — 2 3 3-13 2 16. Vecsés 5 — 1 4 3-14 L Duna menti csoport 1. Dunakeszi 5 2 2 18-4 6 XV. kér. Növ. 5 2 2 19-5 6 3. VCS DUTRA 5 3-28-5 6 UFC 4 2 2-5-2 6 5. Törökbálint 5 3 — 27-5 G 6. ÉVIG 5 3 — 2 11-11 6 Szigetújfalu 5 3-28-8 6 8. Cs. Papírgyár 5 1 3 1 10- 8 5 9. Főv. Sütőipar 5 . 2 12 8-7 5 10. Vegyiművek 5 1 3 14-4 5 11. Telefongyár 5 1 2 2 4-9 4 12. Au tó taxi 5 2 — 3 5-11 4 13. BEAC 4 1 12 4-4 3 TFSE 4 1 12 8-8 3 15. Pilisvörösv. 5 1 1 3 9-14 3 16. MAFC 4 1-36-9 2 ■P | ■ ■ f loioiippjemK 1. FTC—Rába ETO i 2. »VTK-MTK X 1 3. SZEOL—Videoton X 1 4. Tatabánya—Pécs 1 5. Bp. Spart.—DVSC 1 X 6. Előre—Pénzügyőr 2 x 7. Várpalota—G.-MAVÁG 2 x 8. KELTEX—Törekvés 1 9. Izzó—Özd x 2 10. Esztergom—Leninváros 1 11. Rudab.—S.-újhely 1 x 12. Nyíregyháza—Kisterenye 1 13. K. Rákóczi—Pécsi B. x 2 Pótmérkőzések 14. DEAC—FÖSPED 2 x 15. Hajdúb.—Sz. Dózsa 1 x 16. Bes. VTSA-Gyula 1 ALLAS Felvételre keresünk galvanizálót (betanulásra Is), női munkaerőt bet. munkára, asztalost, vízvezeték­szerelőt, --** fém csiszolót, targoncavezetőt* anyagmozgatót, fűtőt, segédmunkást. Jelentkezés: Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat munkaügyi osztályán. Budapest IX., Balázs Béla u. 17. sz. Pest megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagyker. Váll. Buda­foki telepére (Buda­fok— Háros MÁV ál­lomáshoz közéi) fel­vesz: gépírni tudó adminisztrátort, érettségizett fiúkat, lányokat gyakornok­nak, szakképzett, be­tanított vagy kezdő férfi-női kereskedelmi dolgozókat, * raktáros, árurevizor, csomagoló munkakörbe. Továb­bá Bp. in., Bécsi út 42. sz. alatti Üdülő­ellátó telepére, hentes és mészáros szakmá­ban jártas dolgozót. Bérezés szakképzett­ségtől. munkakörtől függően. Munkaidő a munkakörtől, be­osztástól függően vál­tozhat. Jelentkezés — szombat kivételével — személyesen: Bu­dapest xxn., Nagy­tétényi u. 48. sz. alatt. _____ Nő ket felveszünk Irodák mindennapos karbantartó takarítására állandó délutáni műszakra. Munkahelyek: Budán, Óbudán vagy Pesten. Kéthetenként szabad szombat, útiköltségtérítés. Jelentkezés: Fővárosi Takarító Vállalat, Budapest V., Károlyi Mihály utca 12. A Nagykőrösi Város­gazdálkodási; Vállalat felvesz építőipari se­gédmunkásokat. Je­lentkezés : a munka­ügyi osztályon. Éles-sarok közelében, a Budapesti Műbútor­asztalos Ktsz., Bpest X., Maláta utca 31., azonnali belépésre fel­vesz : asztalosokat, gyakorlattal rendel­kező faipari gépmun­kásokat, szakma nél­küli fiatalokat aszta­los- és gépmunkás­nak -betanítunk, férfi és női anyagmozgató­kat, anyagtéri mun­kásokat, 1 fő tmk- kőművest, 1 fő teher­gépkocsi-vezetőt. — Megközelíthető: 13­as, 28-as, 37-es vil­lamossal, 32-es, 62- es, 85-ös autóbusz- szal. _________ Volán 1. sz. Vállalat azonnali felvételre keres gödöllői és váci munkahelyre Panther- autódaru és Vöcsl nehézgépkezelői vizsgával rendelkezőket, valamint közgazdasági technikumi végzettséggel fegyelmi és kárügyi előadót. Jelentkezés: 12. sz. üzemegység, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 65. Munkaügy. A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres szakképzett, munkaügyi előadót és jól gyorsírni és gépelni tudó titkárnőt. Jelentkezni lehet: a telephelyen, Gödöllő, Szabadság u. 26., a személyzeti • vezetőnél. Ceglédi Cipőipari Vál­lalat felvesz cipőipari technikumi végzett­séggel, vagy ennek megfelelő szakmai gyakorlattal rendelke­ző munkaerőt gyárt­mányfejlesztés, mű­szaki fejlesztői mun­kakörbe. Jelentkezés: személyesen v. írás­ban. Fizetés kollektív szerződés szerint. Számviteli vezetőt, to­vábbá anyagkönyvelőt megfelelő gyakorlat­tal és képesítéssel felvételre keresünk. Fizetés: gyakorlat alapján. Jelentkezé­seket: „Szentendre” jeligére a kiadóba. Autóvillamossági Fel­szerelések Gyára Bp. XIII., Balzac u. 2—6. (Nyugati pu. mellett) felvételre keres szer­számköszörűs, szer­számmarós, szerszám- esztergályos szak­munkásokat, női-férH betanított munkáso­kat, valamint anyag- mozgató segédmunká­sokat ________ Ób udai Szeszgyár fel­vételre keres lakatos, villanyszerelő, autó­motorszerelő éfe gáz­vizsgával rendelkező kazánfűtő szakmun­kásokat, valamint férfi és női segéd­munkásokat. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon: Budapest III.. Folyamőr u. 11. Gödöllői lakosú gép­kocsivezetőt keresünk felvételre, 0,9 tonnás* többcélú kistehergép- kocsira. Fizetés: kol­lektív szerződés sze­rint. A jelentkezése­ket: Ipari Műszer­f ;yár, Aszód, Pf. 2.* elvételi iroda részéra kérjük küldeni. ADAS- * VÉTEL Vásároljon üdülőtelket a tiszakécskei Tisza-parti Üdülőterületen. Érdeklődni lehet az OTP Tiszakécskel Fiókjánál. Bontásból padlódesz­ka, ajtó, ablak eladó. Szentendre, Alsó-Du- na-köz 5. Játszótér­nél. Beköltözhető ház Gombán, a központ­ban eladó. — Érdek­lődni lehet: Monor, Ady Endre u. 34. CP Zastava személy- gépkocsi eladó. Kecs­kemét, Fadrusz u. 6. Beköltözhető kettőszo- bás ház eladó Nagy­kőrösön. Érdeklődni: a borkóstolóban. Házrész eladó műhely­nek vagy raktárnak alkalmas pincével , a piacnál. Nagykőrös, Eötvös Károly 6. A Lőrinci Fonó fel­vételt hirdet 15 éven felülj lányok részére! A betaiulási idő 1 hónap, kereset: 1700 — 2100 a beta­nulás után. Vidéki lá­nyok részére szállást biztosítunk Cím: PIV Lőrinci Gyár, Buda­pest XVIOI., Gyom­ról út 85—91 Középkorú házaspár 10 éves kislánnyal Budapest vagy kör­nyékén hosszabb idő­re üres vagy bútoro­zott albérleti szobát keres. „Jó szerencse 152 030” jeligére a nagykőrösi hirdetőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents