Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-16 / 219. szám
Óvodát nyitnak Mikebudán TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL ÉPÜLT Régen várják már szeptember 18-át a mikebudaiak. A ' kis község életében fontos eseményhez érkeznek: felavatják, rendeltetésének ünnepélyesen átadják a 25 kisgyereknek második otthont nyújtó napközi otthonos óvodát. Mikebudán egyre több munkalehetőséget kapnak az asz- szonyok. A kihelyezett vállalati részlegekben kereseti lehetőséghez jutnak, anélkül, hogy naponta kilométereket kellene utazniuk más községbe, vagy városba. Az óvoda még többet könnyít a dolgukon, hiszen a falu legkisebb lakói is gondos felügyelet alatt lesznek, míg szüleik dolgozKészülnek a kesztyűk PEST HEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE61-ÉD VÁROS RESZERE XVI. ÉVFOLYAM, 219. SZÄM 1972. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Kevesen jelentkeztek Mesterek,tanuló nélkül HÁROM KÖZSÉG PÉKÉT VAR Cegléden és a járásbeli községekben jelenleg 830 kisiparos tevékenykedik a lakosság szolgálatában. Az idén 25 ipari tanulót nevelnek különböző mesterségek elsajátítására. E 25 fiatal, még az állandó működési engedéllyel rendelkező kisiparosok igényeit,sem tudja kielégíteni, azokról nem is szólva, akik a három évvel ezelőtt hatályba lépett rendelkezés szerint, nyugdíjasán is tovább folytathatják mesterségüket, és jogot kaptak iparitanuló-képzésre, mert ők ezúttal tanuló nélkül maradtak. A jelentkezés idején 90 ipari tanulót vártak kisiparosaink, ezzel szemben csak 25 fiatal kezdte meg tanulmányait, köztük egyetlen az érettségizett, a.ki az építőiparban tanul mesterséget. Dubniczky Mihály, a KIOSZ helyi csoportjának elnöke elmondotta, hogy az idén is .tanuló nélkül maradtak a korábbi években elhanyagolt szakmák. Nem, vagy csak nagyon kevesen jelentkeztek cipésznek, í'érfi- és női szabónak, kőművesnek. Központifűtés- és vízvezetékszerelő tanulóra lett volna a legnagyobb szükség. Törteién, Dánszentmiklóson és Jászkarajenőn például péktanulók jelentkezését várták, sajnos, hiába. Cipésznek évek óta szintén hiába hívják a fiatalokat. Indul a liliuuiűvészeti klub előadássorozata A filmművészeti klub előadássorozata szeptember 25- én kezdődik a Kossuth Művelődési Központban. Azok, akik tagsági igazolványhoz kívánnak jutni, szeptember 20-tól a művelődési központ irodájában jelentkezzenek. Hélfőn temetik Sárkány Józsefet Sárkány Józsefnek, a ceglédi Kossuth Múzeum alapítójának és néhai igazgatójának hamvait hétfőn, szeptember 18-án helyezik örök nyugalomra a ceglédi református öregtemetőben, délután három órakor. A BETON EGYÜTTES FELLÉPTÉVEL. Az albertirsai művelődési házban táncestet rendeznek szeptember 16-án, szombaton, nyolc órától, éjfél után égy óráig. Az estre szívesen látják a környező községek fiataljait is. A zenét a Ki mit tud?-on szerepelt Beton együttes szolgáltatja. BIRKÓZÁS Kora tavasztól késő őszig Nyársapáti kertészkedők ÁLLANDÓ VEVŐK VÁRJÁK A ceglédi Lenin Tsz munkavédelmi kesztyűket készítő részlegében havonta 28—30 ezer pár kesztyű készül el. Az üzemnek kis híján kétszáz dolgozója van, legtöbbjük bedolgozó. Apáti-Tóth Sándor felvétele A termelőszövetkezetek általában nagyüzemi termelésre rendezkedtek be. Nagyban termelnek mezőgazdasági és kertészeti terményeket, paprikát, paradicsomot, káposztát. Terményeiket nagy tételben vagy saját árusítóhelyeiken adják el. Persze, számos olyan egyéb árufélére is szüksége van a fogyasztónak, mellyel a kis kertészetek és Éva néni, a fáradhatatlan PÁRTFOGOLTJAI NEM FELEJTIK EL — Major Károlyné gyermekvédelmi felügyelőnőt keresem! Nem tudja, hol lakik? — kérdezem az albertirsai állomás környékén azt a diákformájú, 14 év körüli kislányt, akivel éppen elsőnek összetalálkozom. — Itt, nem messze. Szívesen odavezetem — ajánlkozik szolgálatkészen. . veranda ajtajában, majd pár perc múlva benn ülünk az egyik szobában, a frissen meszelt új falak között. A leányka igen közeli ismerős lehet, mert ott ül Éva néni jobbján, egy sámlin. Talán kétszáz lépést haladunk ceglédi irányba, keskeny, poros utcán, amikor kísérőm egy léckerítés övezte, majdnem kész, új házra mutat: — Itt lakik a felügyelő néni! Be akarok lépni, de ő előre szalad, s nagy lendülettel nyitja a kaput: — Én is bemegyek ám Éva nénihez! S Major Károlyné, Éva néni hamarosan megjelenik a — Nos, hát halljuk, mire kíváncsi ? — Először is, ki ez a kislány? A felügyelő néni mosolyog: — Maksa Erzsiké, az egyik gondozottunk. Most végezte a VIII, általánost, és rövidesen kereskedelmi dolgozó lesz, itt, Albertirsán. — * Ön mennyi ideje tevékenykedik ebben a körzetben? — Már tizenöt éve vagyok itt gondozónő. Albertirsa, Pilis, Dánszentmiklós és Nyáregyháza a területem. Bércéit nemrég adtam át Ceglédnek. — A gondozott gyermekek száma? — Jelenleg hetvenkettő, olykor százhúsz. de UTCÁN, ESŐBEN A gyerekek hosszú ideig maradnak a családoknál, többnyire 18 éves korukig. A nevelőszülők a rájuk bízott, kis gondozottaknak békés, boldog otthont, szeretetet nyújtanak. Hogy ez mindig így legyen, arra Major Károlyné éber szemmel ügyel. Védenceit legalább havonta egyszer sorra látogatja, s négyszemközt is elbeszélget velük. Biztatja, korholja őket, ha az iskolában akadozik a tanulás. Az illetékes pedagógusokkal is összeül, a gondok-bajok megvitatására. Elhelyezkedésükben, pálya- választásukban sem hagyja magukra a gyerekeket. Július hatodika óta beteg, de otthonában most is intézkedik. Az adminisztrációt pedig együtt végzi a teljes család. — Pihennie kellene. Éva néni! A műtét megkívánná — mondom. A felügyelőnő fáradtan mosolyog : — Pihenni... ? Amikor olyan ügyek vannak, amelyekből még a betegágyon sem lehet kikapcsolódni?.! — Nehéz foglalkozás? — Nehéz, de szeretem. A legszebb hivatásnak tartom: fiatal életeket irányítani, őrizni, gondozni, hogy ne érezzék a szülők hiányát, s ráleljenek az elveszett otthon melegére. Nem csekély örömömre szolgál, amikor személyesen, vagy levélben, tíz év után is felkeres egy-egy régi pártfogoltam. Hát ez az, látja, amit más pályán, aligha találnék meg. Rakovszky József háztáji gazdaságok látják el a piacot. . Nyársapáton Kovács Lász- lóék foglalkoznak kertészkedéssel. Kora tavasztól késő őszig, a hónapos retektől a zellerig s a paprikától, a sárgarépától a karfiolig mindent termelnek. Kovács László évek óta a közeli állami pincészetben dolgozik. Azelőtt a Haladás Tsz-ben volt kertészeti brigádvezető. Szőlész és borász szakiskolát végzett, és a szakmájában helyezkedett el. A kertészetben a felesége a főkertész, aki a tsz tagja maradt, és az idén is három hold részes szőlőt vállalt, mely a gondos kezelés viszonzásaként szép termést hozott. Otthon, a kertészetben is, minden rendben, a termelvények akár kiállításon is megállnák a helyüket. Pedig Kovács László csak a szabad idejében segít a feleségének. Kovács Lászlóné ültet, kapál, öntöz, felszedi és eladja a termelt zöldségféléket, a ceglédi és a szolnoki piacon, ahol szép áruját állandó vevők várják. K. L. Ki a legügyesebb gépkocsivezető? Vasárnap, szeptember 17-én, délelőtt 10 órakor tartja az ügyességi autóverseny területi elődöntőjét az autóklub ceglédi szervezete, a vásártér mögötti füves területen, jó minőségű terepen. A versenyen mifiden érvényes jogosítvánnyal rendelkező magán- gépkocsivezető részt vehet. Benevezni a • helyszínen lehet. Taroltak a ceglédiek Szigetstzentmiklóson rendezték meg a Pest megyeiek kiválasztó versenyét, amelyen nyolcvanketten indultak. A színvonal közepes volt. A jelentősebb szakosztályok közül csak az abo- nyi nem képviseltette magát. A Ceglédi VSE 12 fiatalt indított, akik kimagaslóan szerepeltek. 14 évesek (szabadfogásban), 38 kg-ban: 1. Kovács Béla, 41 kg-ban: 1. Halasi Sándor, 2. Tóth Béla, 45 kg-ban: 2. Nyúzó István, 57 kg-ban: 1. Forgó János, 2. Kovács László. 15—16 évesek (kötöttfogásban), 57 kg-ban: 2. Gáspár Ferenc, 67 kg-ban: 1. Ju- rászik Béla, 78 kg-ban: 1. Pálinkás Miklós. 16—17 évesek (szabadfogásban), 53 kg-ban: 1. Esze István, 45 kg-ban: 1. Csáti Pál, 67 kg-ban: 1. Kosa Miklós. A Csepel Autó—Ceglédi VSE vegyes csapata, mint Pest megye válogatottja, szerdán Jugoszláviába utazott: két mérkőzést vívnak, a Titov Valez és a Zenta ellen. Hosszan tartó alapozás után, most versenyeznek először a CVSE felnőtt birkózói. A túra jó felkészülési lehetőséget nyújt a nemsokára kezdődő NB Il-es találkozókra. Reznák István, Ványi Benő, Hering Antal, Lengyel János, Tóth Sándor, Szűcs István és Szűcs Sándor képviselik a ceglédi egyesületet a túrán. Nehéz erőpróba előtt a Vasutas Sok sportesemény a hét végén Szombaton két sportágban rendeznek mérkőzést. Kézilabdában a Bem SE gerjei sporttelepén, 17 órakor kezdődik a Bem SE—Verőce megyebajnoki találkozó. Délután négy órától ifjúsági mérkőzés. Az Építők négyes tekepályáján fél négykor fontos viadal veszi kezdetét. Az MGM Debrecen látogat Ceglédre. Az NB II' sorsolása szerint az Építők kétszer egymás utón itthon játszik, s az első akadályt már sikerrel vette: győzött. Az MGM elleni esetleges két bajnoki pont biztos előbbrelépést jelentene a tabellán. Vasárnap a kézilabdások és a labdarúgók lépnek pályára. A Bem SE gerjei sporttelepén fél tizenegykor megyebajnoki női kézilabda-mérkőzés, a Ceglédi Építők—Váci Forte II. csapatai között. A ceglédiek eddigi őszi mérlege: két győzelem s egy vereség. Idegenben A szolnoki rádió műsora SZEPTEMBER 18-24-IG Hétfő: Alföldi krónika. Üzemi lapszemle. A tallinni körzeti ' iskola kórusa énekel. Utánam a vízözön... Észt könnyűzene. Sport. Pepita lemezek. Kedd: Alföldi krónika. Yvonne Carre énekel. Jó magot vetni.,. Népdalok. A műhelyben ... Szerkesztik a hallgatók — közben: Úttörő- híradó. Szerda: Alföldi krónika. Operettrészletek. Válaszol a jogász. Mezei szőttes. Szentes és a paprika. Beatparádé — közben: Hogyan telt a nyár? Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. A papírgyáriaké a szó ... Kurucnóták. Kislexikon. Sporthíradó. Simon és Garfunkel felvételeiből. Péntek: Alföldi krónika. Nótacsokor. A szolnoki járásban hallottuk ... Tánczene, a szerző előadásában. Szombat: Hét végi kaleidoszkóp. Lapszemle. Könnyűzene. Tollvégen. Szerkesztik a hallgatója Reklám. Vasárnap: Vasárnapi ma; zin. Az adások mindennap, 18 órától, a 222 méteres középhullámon hangzanak el. egy góllal kapott ki a csapat, de a ceglédi rangadón Solymárt már biztosan győzte le. Fél tíztől az ifjúsági csapatok mérkőznek. Két labdarúgócsapatunk is itthon játszik. A bedei pályán, a területi bajnokságban fél négykor kezdődik a Ceglédi MEDOSZ—Farmos összecsapás. A MEDOSZ eddigi négy mérkőzésén mindössze egyszer nyújtott gyenge teljesítményt, de csak egy pontot szerzett, s ezzel az utolsó helyen áll. Már háromszor mérkőzött idegenben, a jó játék, a gólhelyzetek kihasználatlansága miatt nem bizonyult elegendőnek a pontszerzésre. A Vasutassporttelepen fél négytől Ceglédi VSE—KISTEX NB Il-es mérkőzés. A Cegléd eddig csak egyszer játszott itthon, és győzött. Idegenben a Budapesti Építők ellen szerzett egy pontot, míg a III. kerületi TTVE és a Békéscsaba ellen szinte nyert állásból vesztett. Fényi, a csapat kapusa, sérülése miatt több hetes kényszerpihenőre szorul. Hiánya tovább nehezíti az együttes eredményes szereplését. U. L. KIT VÉGI MŰSOR A Kossuth Művelődési Házban ma táncest. Játszik a Montonas együttes. Moziműsor Kossuth (ma és holnap): A 22-es csapdája (amerikai). Jászkarajenő (ma és holnap): Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem? (csehszlovák). Albertirsa (holnap): Szindbád (magyar). Ceglédbercel (holnap): A préri (román—francia —angol). Megeredtek az ég csatornái. Az emberek behúzott nyakkal igyekeztek fedelet keresni. Sokan találtak menedéket az áruház kirakatainak ponyvái alatt, de a többi üzlet ajtaja előtt szintén „telt ház” volt. A sok jó ember kis helyen is elfért a kapualjakban. ★ A balerina. Cipője talpát mindössze egy pántocska fogja csinos lábához. Kényeskecsesen kerülgeti a tócsákat. Az átjárónál hirtelen megtorpan, nagy a víz. „Spiccbe” ígaskodik, s lengén, könnyesén, karját pillangó módjára feltárva, átszökell a víztükrön. A nézők megtapsolják. ★ Baba a kirakatban. Esik, esik... Az áruház előtt talpalatnyi szabad hely sincs. Piros esernyő közeledik. Az ernyő alatt csinos, szőke hajú kislány. Helyet keres az eresz alatt. Nem talál. Hátrafura- kodik, s rááli a kirakat párkányára. Szebb, mint az üveg mögött levő próbababa. ★ Autófröccs. A járművezetők most - az egyszer elégedettek lehetnek a sokat szidott gya^ logosokkal, mert azok sebesen szaladnak előlük. De, hogy ennek a kedvező alkalomnak i kárörvendő érzését is kiélvezzék, amikor gyalogos közeledik, bele a legnagyobb tócsába! A lányok sikongatnak, az idősebbek pedig épp úgy szidják őket, mint napsütés idején. Cs. I. ■ nak. Az óvodát nagyrészt társadalmi összefogással építették a mikebudaiak. Kékfestő a múzeumban Érdekes kiállítás nyílik szeptember 17-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor, a ceglédi Kossuth Múzeumban, Bódy Irén textiltervező, kékfestő alkotásaiból. Kékfestőművészetről lévén szó, bemutatják a múzeum Cegléd környékéről származó kékfestő nyomóducainak legszebb darabjait is. A kiállítást M. Herczeg Ibolya művészettörténész rendezte. Az ünnepi rríegnyitó beszédet szintén ő mondja.