Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-16 / 219. szám
2 ^-/l, fc Jjf 10*2. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT f=§]KUS2 ENSZ-előzetes A NOVOJE VREMJA szovjet külpolitikai hetilap legújabb számában Nyikolaj Ar- kagyev azzal a kérdéssel foglalkozott, milyen feladatok várnak az . ENSZ-közgyűlés kedden megnyíló XXVII. ülésszakára. A CIKKlRÖ hangsúlyozza: az ülésszaknak nem. szabad elszalasztani a lehetőségét, hogy teljesítse kötelességét a nemzetközi fejlődésben mutatkozó kedvező folyamatok megszilárdítását illetően. Az ülésszak olyan időpontban kezdi meg munkáját, amikor egyre mélyrehatóbbá válik a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló törekvés. Mindamellett még van számos súlyos probléma egyes államok agresszív politikája következtében, és ezek mérgezik a politikai légkört, gátolják a feszültség enyhülését. Szélesedik az amerikaiak vietnami agressziója, továbbra is veszélyes tűzfészek a Közel-Kelet, az Egyesült Államok és a nemzetközi cionizmus által támogatott Izrael agresszív politikája miatt. A gyarmati uralom teljes felszámolására irányuló ENSZ-határozatokat sem hajtották még maradéktalanul végre. A NEMZETKÖZI BÉKE és biztonság fenntartása az ENSZ elsőrendű feladata. Ennélfogva a Szovjetunió és a többi szocialista ország véleménye szerint a közgyűlés XXVII. ülésszakán sokoldalúan meg kell vizsgálni, hogy valósítsák-meg' a nemzetközi biztonság megszilárdítására vonatkozó ENSZ-nyilatkoza- tot, további intézkedéseket kell előirányozni a nyilatkozatban foglaltak valóra váltására. A LESZERELÉSRE irányuló törekvéseket az utóbbi évtizedben számos siker koronázta, de a fegyverkezési hajsza nem szűnt meg, a leszerelés fő kérdései még mindig megoldásra várnak. A Szovjetunió szükségesnek tartja, hogy elmélyítsék és kiszélesítsék a leszerelés- terén már elért eredményeket. Az e téren mutatkozó feladatok megoldására fel kell használni a szűkkörű és széles körű tárgyalások különböző formáit és csatornáit. AZ ÚJONNAN megnyíló ülésszakon folytatják a vitát a leszerelési világértekezlet ösz- szehívásának kérdéséről. Az erre vonatkozó javaslatot a Szovjetunió terjesztette be a múlt évben. Az ENSZ falain belül és kívül egyaránt ritkán tapasztalt egyöntetű támogatás fogadta az értekezlet gondolatát. Most a közgyűlésnek határozottabb formában kell megvitatni az értekezlet előkészítésének és megszervezésének kérdéseit. A SZOVJETUNIÓ javaslatot nyújtott be, hogy a XXVII. ülésszakon vizsgálják meg olyan nemzetközi konvenció kidolgozásának kérdéséit, amely a szputnyikok közvetlen televíziós közvetítésére való felhasználásában követendő elveket foglalja magában. Fontos, hogy a kozmikus technikának ezt az új és sokat ígérő eszközét kezdettől fogva a népek közötti béke és barátság megszilárdításának nemes céljaira használják fel — írja Arkagyev. A Novoje Vremja cikkírója befejezésül hangoztatja: „LEHET VITATKOZNI arról, mi több az ENSZ tevékenységében, . az eredmény, vagy a hiányosság. Egy dolog azonban vitathatatlan: az Egyesült Nemzetek Szervezete nélkül nehéz elképzelni ma. a nemzetközi életet. Munkájától azt remélik a népek, hogy a ma élő és a jövő nemzedékek mentesülnek a háború borzalmaitól...” ANVAR SZADAT egyipto mi elnök pénteken kormány- delegáció élén Líbiába utazott, hogy megbeszéléseket folytasson Kadhafi államfővel a két ország tervbe vett uniójáról. EDWARD . HEATH brit miniszterelnök tegnap Londonból Japánba indult. A brit kormányfő négynapos hivatalos látogatást tesz Japánban, „Szeptemberi terv ” Chilében Salvador Allende chilei elnök csütörtökön a miniszter- tanács rendkívüli ülésén leleplezte azt az összeesküvést, amelyet ő „szeptemberi terv”- nek nevezett el, és amelynek célja a baloldali koalíciós kormány megdöntése volt. Allende hangsúlyozta, hogy az összeesküvés részleteiről tudomása van, de azokat a nyomozás érdekében még nem fedheti fel. Mint mondotta az összeesküvés célkitűzései között szerepelt a többi között: szállítási sztrájkok szervezése, hogy ezzel megnehezítsék az ellátást, utcai zavargások szervezése, a vasutak és a távközlési vonalak részleges megrongálása, provokációk szervezése a hadsereg ellen a szeptember 19-i hagyományos katonai parádén. A chilei kereszténydemokrata és jobboldali nacionalista ellenzék több ezer fiatalt vonultatott föl Csütörtökön este Santiago utcáin, hogy tiltakozzanak az infláció, az élelmiszerhiány és a.szabadságjogok "állítólagos megnyirbálása ellen. A felvonulás során incidensre nem került sor. Cionista zenebona a kivándorló szakemberekről A cionista propaganda újabb szovjetellenes kampányt kezdett. Most rágalmait a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének azzal a törvényerejű rendeletével kapcsolatban hangoztatja, amelynek értelmében az állandó külföldi tartózkodásra utazó szovjet állampolgárok: kötelesek megtéríteni iskolázásukra az állam által fordított kiadásokat. Az augusztus 3-án kiadott törvényerejű rendelet lényege, hogy mindazok a személyek, akik állandó tartózkodásra tőkés országokba utaznak, . kötelesek megtéríteni azokat a kiadásokat, amelyeket a szovjet állam felsőfokú oktatásukra vagy más magasabbfokú szakképzésükre fordított. A rendelet vonatkozik a -tudósokra is. Ezek szerint a külföldre utazókra vonatkozólag a Szovjetunióban bevezetett új rendszer teljesen egyöntetű és kivétel nélkül, nemzetiségre, népi hovatartozásra,, nemre és korra való tekintet nélkül vonatkozik minden szovjet állampolgárra. Minden szovjet állampolgárról van szó, nem- pedig valamely nemzetiségről. Ennélfogva a cionista propagandának az az állítása, hogy a törvényerejű rendeletet csak a zsidó nemzetiségű állampolgárokkal szemben hozták, rosszindulatú koholmány. A külföldre utazókra vonatkozó új rendszert a szocialista államnak a nép érdekedre vonatkozó gondoskodása diktálta. A szovjet állampolgárok ingyenesen részesülnek magasfokú oktatásiban. Az egyetemi és főiskolai hallgatók, az aspiránsok állam iösztöndíja- kat kaipnak. A szovjet kormány hatalmas összegeket fordít a szakemberképzésre és így teljes joggal számít ama, hogy ezek a szakemberek az ország népgazdaságában fognak dolgozni. Az állam fenntartja magának a jogot, hogy a kiadások megtérítését követelje, ha egyes személyek elhagyják a Szovjetunió területét. Ilyenformán az új rendelet célja meigakadályozni a nép anyagi eszközeinek külföldre | áramlását, a nemzeti kultúra I és művelődés megkárosítását. A reménytelenség ünnepe Japánban minden évben szeptember 15-én ünnepük az „öregek napját”. Pénteken zenétől és a hagyományos ünnepi felvonulásoktól visszhangzottak Tokió és más nagyvárosok utcái. összefogott az egész társadalom, hogy jelképes ajándékokkal «'Is szívélyes üdvözletekkel legalább egy napra megkísérelje feledtetni a japán lakosság immár több mint hét százalékát kitevő idősebb emberek gondjait. Egyes japán lapok a „reménytelenség ünnepének” keresztelték el az „öregek napját”. A kapitalista világ második gazdasági nagyhatalma ugyanis valóságos éhhalálra kárhoztatja nyugdíjas kort elért lakosait. A kormány hivatalosan megállapított IS minimuma szerint egy idős házaspárnak havi 46 000 jenre lenne szüksége ahhoz, hogy fenntartsa önmagát. Ezzel szemben a 7,3 millió idős ember közül 3,6 millió havonta 23Ö0 jenből kénytelen „megélni”. Ami azt jelenti, hogy alkalmi munkák vállalása és a fiatalok támogatása nélkül több millió ember éhen halna a japán „jóléti társadalomban”. Az idei „öregek napját” két idős japán azzal „köszöntötte”, hogy öngyilkosságot követett el. Japán a világranglista élén áll a hatvan éven felüliek kördoen tapasztalható ön- gyilkosságok számát illetően. Az ünnep alkalmából tízezer idős ember imádkozott Sike- ku szigetén egy kőbálvány előtt, amely állítólag teljesíti azoknak az elhagyott öregeknek a kérését, akik a gyors halaiért esedeznek. Sok ország már régóta foganatosít hasonló intézkedéseket szakemberei kiáramlásának meggátolására. Ezek az intézkedések összhangban állnak az UNESCO 1970-ben megtartott közgyűlésének határozatával, amely felszólította az UNESCO tagállamait, tegyenek meg mindent annak korlátozására, hogy tudósokat és szakembereket hazájuk elhagyására csábítsanak. Az UNESCO végrehajtó bizottságának idén áprilisban Párizsban megtartott ülésszakán újból behatóan foglalkoztak ezzel a problémával. A szakemberek kiáramlásának korlátozására alkalmas eszközök egyikeként elismerték a képzésükre fordított kiadások megtérítését. Amikor a cionista propaganda nagy zenebonát támaszt a Szovjetunió egy belső ügye körül, ezzel él akarja terelni Izrael népének és az Izraelen kívül élő zsidó lakosoknak a figyelmét Izrael krónikus nehézségeiről valamiképpen el akarja fojtani a világ közvéleményének felháborodását az izraeli hadigépezet közél-keleti bűncselekményei miatt. Strong Express A „Strong Express” néven megindult NATO-hadgya- korlatok ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy az Atlanti tömb különböző rendű és rangú stratégiái továbbra is igyekeznek megakadályozni a feszültség enyhülését — írja a moszkvai Pravda pénteki számában Jurij Harlanov, a lap brüsszeli tudósítója. A továbbiakban megállapítja, hogy a katonai feladatokon túlmenően a hadgyakorlatnak politikai célja is van. A NATO-stratégiák elgondolása szerint egy ilyen nagyarányú hadgyakorlattal, amelyben nyíltan támadó jellegű feladatokat is kitűztek, aktivizálni igyekeznék az Atlanti tömbhöz tartozó államok militarista erőit. A Komszomolszkaja Pravda „Merre robog az express?” címmel rámutat arra, hogy a hadgyakorlat helyszíne elárulja: a NATO irányítói felelevenítik a „szárnyak stratégiáját”. A jelenlegi harci zaj összefügg azzal a próbálkozásukkal, hogy nyomást gyakoroljanak a NATO-párt- nerekre, és így erősítsék meg az agresszív katonai tömb láncszemeit. A NATO mozgatói számára rendkívül kellemetlenül hangzott a dán. kormány nemrég hozott határozata, amelynek értelmében bizonyos mértékig csökkenti- fegyveres erőinek állandó létszámát, és felére szállítja le a katonai szolgálat idejét. Az északsat- lanti tömb főhadiszállásáról el is hangzott Koppenhága címére a nyílt fenyegetés: Dánia szövetségesei — úgymond — „elveszíthetne érdeklődésüket” Dánia megvédése iránt. — Nem nehéz kitalálni, mire gondolnak a NATO vezetői, amikor esetleges kellemetlenségekkel ijesztgetik a dánokat. Miként ilyen esetekben szokásos, a nyugati propagandisták újra fölröppentették a Szovjetunió felől állítólag fenyegető veszély meséjét — írja a Komszomolszkaja Pravda. El Zajjat Rómában Giuseppe Medici (baloldalt) olasz külügyminiszter a római repülőtéren fagodta El Zajjat egyiptomi külügyminisztert, aki nyugateurópai körútja első állomásaként kétnapos látogatásra Rómába érkezett. Várüdülő A stralsundi Familie Saass család az elgersburgi várüdülő kertjében. Thüringiában, Elgersburgban szak- szervezeti üdülők vehették birtokukba a képünkön látható átalakított várkastélyt. Kéthetes turnusokban öt, négy-öt gyermekes család üdülhet itt egyszerre, s rajtuk kívül néhány 2—3 gyermekes família. Testvérmegyénk, Suhl Ablakgyárrekord Wernshausenben Ma sokan úgy tartják — az NDK-ban, de külföldön is —, hogy ez az ország egyetlen egy nagy építkezés. Ha ez így igaz, úgy fokozottan áll ez az ország legdélibb megyéjére, Suhlra. Szinte naponta nőnek ki új létesítmények a földből. 1975 végéig e megyében 10—11 ezer lakást építenek és további 4 ezret modernizálnak. Természetesen minden lakáshoz szükségesek az ablakok. Jelenleg a kicsiny, kettő- ezerhatszáz lakost számláló (a Suhl megyei, Schmalkaden körzeti) Wernshausenben működő állami ablakgyár 100 ezer ablakot készít évente. Ez persze ma már kevés. Az üzemet most átépítik és igen fejlett technológiával működő nagyüzemmé fejlesztik. 1973. :únius hó elsejével indul n próbaüzem az új óriási gyár- csarnokban és ezt követően évente 400 ezer komplett ablakot gyárt az üzem. Ezzel a futószalagos teljesítményével a gyár az NDK legnagyobb és legmodernebb ablakgyára lesz. A faalapanyagot a feldarabolás első műveleteitől a készárumunkálásig futószalagon dolgozzák fel. A szárítóüzem naponta 120 köbméter fát szárít meg, folyamatos rendszerű, az NDK faiparában a legmodernebb berendezésű. A fa szállítása teljesen automatizált. A gyalu- és fűrészforgácsot az egyidejűleg üzembe helyezendő bútorlapüzemben hasznosítják. Az egész üzem modernizálása és újjáépítése — az elhatározástól az üzembe helyezésig — mindössze 23 hónapot vesz igénybe: és ez még NDK- ás viszonylatban is rekord. Az 1972. július elsejével életbe lépett munkaidő-kedvezmények 536 ezer dolgozó nő életét könnyítik az NDK- ban. Ennyi asszonynak-anyá- nak jut ezentúl sokkal több ideje családjára, pihenésre, művelődésre és szórakozásra. Az igen jelentős szociálpolitikai intézkedések előírják, hogy a 221 ezer három- és többgyermekes családanya 40 órás munkahetet dolgozzon bércsökkenés nélkül, minimális éves szabadságuk 21 munkanap lehet, ha több műszakban dolgoznak, úgy ez 24 Javító és szolgáltató katalógus Suhlban elkészítették a város és környékére kiterjedő érvénnyel, a javító és szolgáltató hálózat katalógusát. Ez a katalógus tartalmazza a szóban forgó terület valamennyi javító és szolgáltató vállalatát. A szolgáltató, illetőleg javító vállalat pontos megnevezése mellett a címet és telefonszámot is feltünteti, valamint a nyitva tartási időpontokat is. A katalógus külön fejezete tartalmazza azokat a vállalati címeket, amelyek az egyes kerületek ellátásáért egy-egy szakma területén felelősek. Ez a katalógus csak kísérlet: sikere után Suhl megye valamennyi körzetében hasonlókat hoznak forgalomba. munkanap. Ezen túlmenően a mintegy 315 ezer kétgyermekes családanya minimális szabadsága 18 munkanap, ha több műszakban dolgozik, úgy 21 munkanap, és a 40 órás munkahét számukra is jár. Egyedül Suhl megyében az anyák évi 70—80 millió márkával keresnek többet, szabad idejük pedig mintegy 2412 ezer „munkaórával” növekszik. 1975-ig az NDK 8 milliárd márkát költ az intézkedés végrehajtására. Munkaidő-kedvezmény — anyáknak